Pesti Napló, 1895. február (46. évfolyam, 32-58. szám)

1895-02-14 / 44. szám

A mdíóságos néppárt, Budapest, február 13. (bp.) Az IMI/emmi-javaslatnak mai tár­gyalása a főrendiházban megszólaltatta ismét azt az egyházpolitikai ellenzéket, amely a szabad­elvű reformok ellen múlt nyár óta hadi­lábon áll s a székesfehérvári nagygyűlésen néppárt­nak nyilvánította magát. A nemzet törvényes képviseletében hiába keressük e párt nyomát, a képviselőház, amely a pártélet minden árnyékla­­tát hivatva van befogadni, ez új képződmény­ről mindeddig nem tud s a benne működő párt­­szervezetek azzal semmi közösségben nem áll­nak. A méltóságos főrendeké a dicsőség, hogy törvényhozásunk keretébe ezt a képződményt be­állították, bár elmondhatni, hogy az aulikus szellemű nagyurak ellenzékére a néppárt elneve­zés vajmi humorosan illik. Általában anomáliának tartjuk, hogy ná­lunk az országgyűlés első kamarájában a tárgyias mérlegelés és bírálat helyét bármely pártállás­pont szubjektív szempontjai foglalják el. A fő­rendiháznak létjogosultságot éppen az ad, hogy a pártélet fluktuációinak nincs alávetve és annak befolyásai ellen védve van. Neki az állam­­­élet körében az állandóságot, az ügymenet folytonosságát s az államérdek egyetemességét kellene képviselnie, szemben a képviselőház vál­tozékony pártalakulásaival. A jogalapot taszítja ki maga alól az a főrendiház, amely nemcsak a pártok fölött megállani nem tud, hanem külön pártéletet indít önmagából, amely az államügyek kontinuitásának ellentáll s az államérdekek egye­temességét felekezeti vagy osztályérdekek prok­­lamálásával tagadja meg. De elvégre a néppárt ott ül már a fő­rendiházban, s bár jogosultságát kereken tagad­juk,­­ számolnunk kell mai ténykedésével. Első dolga az volt, hogy visszaszívta azt a föltételes bizalmat, amelylyel az új kormányt első bemutatkozásakor fogadta. Senkinek nem lehet ez ellen kifogása, aminthogy semmi kormánynak nem lehetne ez idő szerint az ügyek élén mara­dása, ha az a baleset érné, hogy a méltóságos néppárt benne föltétlenül megbíznék. De igenis, van szavunk a megokoláshoz, amely a bizalmat­lansági kijelentést kísérte, s az alkalomhoz, amelylyel ez történt. Az egyik méltóságos népvezér a föltételes bizalomhoz — állítólag — azt a reményt kö­tötte, hogy az új kormány a kedélyek pacifiká­­ciójában el fog menni a fegyverletételig, vagyis a revízióig, s miután e föltevés nem vált be,­­ a feltételes bizalom is megszűnt nála funkcio­nálni. De vájjon mit műveltek ép érzékei e mél­tóságos népvezérnek a hosszú kormányválság alatt, hogy az új kormány alakulásából és programmjából az egyházpolitikai törvények re­vízióját vélte jóhiszeműleg következtethetni. Hát vak volt ez a méltóságos úr három héten át, mialatt még csírájában is elhalt idétlenül min­den oly kísérlet és törekvés, amely akár a meg­alkotott reformot, akár az azt alkotó szabadelvű pártot bármiképp is dezavuálni igyekeznék ? Vakok voltak-e a méltóságos urak a korona­tanács izgalmas napjaiban, mikor a király min­den oly kormányt kizárt a kombinációk köréből, amely nem az egyházpolitikai programja alapján alakul. •É­s mikor ez a tény szolgált minden megoldás bázisául, mint az egyetlen szilárd pont, annyi kontroverzió közepett, amelyhez sem kétség, sem vita nem fér? Vagy talán süket volt a méltóságos nép­vezér, amikor a megalakult kormány elnöke az új kabinet programmját az egész főrendiház színe előtt, tehát a méltóságos néppárt jelenlétében is ép fülekkel hallhatólag előadta? Hisz abban a programaiban világosan benne áll a szentesített egyházpolitikai törvényeknek nem a revíziója, hanem a csonkítatlan végrehajtása,­­ a függő­ben lévő javaslatokra nézve pedig az elvek in­tegritásához való ragaszkodás. Ily világos és érthető kijelentéseket visszájáról magyarázni s ily fonák magyarázat alapján feltételes bizalma­kat szenvelegni sem a józan elme, sem a jóhi­szeműség nem képes. Hogy a méltóságos nép­vezérnél melyikben esett nagyobb fogyatkozás e kettő közül, annak eldöntésére nem vállalkoz­vagy amaz az otthoniak közül. Káplár Papp, aki asszonyt, két iskolás gyereket hagyott itthon, talált is a Cadinje Brdo fenyős tetején egy bosnyák ház­ban két apró fiút, olyat, hogy megesküdött volna rá, hogy az övé mind a kettő. Annál csodálatosabb volt ez az apró öregfejű gyerek a többi között, az ő magába vonult szótalan­­ságával, hallgató szájával. Csak a szeme volt neki véghetetlen beszédes. Gyakran láttuk, mert egyetlen mulatságunk volt nekünk is, ha beültünk Antonióhoz, az albánhoz, akinek az útszélen volt a csárdája, és lestük az után a kószáló utastörököket, akiken legalább volt mit nézni, gyönyörű régi fegyvereket hordván valamennyi. Fönt mindjárt, ahogy a maródi lovak istállójánál nekikanyarodott az út a Cadinje-hegynek, kezdő­dött a Szmail bég kertje, akit közönségesen török grófnak neveztek a táborban. Régi nemes família, amely valaha szerb volt a nagy Dusán alatt, azután törökké vedlett, s nagy úr volt a környéken nagyon, mert rajta kívül csak egy civil aga akadt még az egész Priepoljén. Ennek a feleségeihez volt beosztva Ibrahim, onnan szaladgált le naponkint többször az albánhoz, hogy az ő grand magazinjából selyemszala­got, cukrot, egyéb tetszetős dolgot vásároljon a Szmail bég asszonyainak. A Limben gyerekek fürödtek nyaranta egész nap, azok okvetetlenül meghajigálták az üreg fiút, akit nem vettek be maguk közé. Szomorúan nézett végig rajtuk, s a szeme égett mint a parázs, s olyan fáradt, öreges futással szaladt előlük, mint amikor egy vén embert kergetnek. Kicsi homlokán ráncok voltak, az tette olyan öreggé. Vékony hangján köszöntötte be a mez habá­t a boltba. — Hogy vagy, Ibró ?­luxunk, mert konstatálni nem tudjuk. De nincs is szükségünk rá; elég rámutatnunk a dilem­mára, amelybe a méltóságos néppárt az ő vezé­rének mindjárt első politikai tényével jutott. Még súlyosabb kifogásunk van az alkalom ellen, amelyet a méltóságos néppárt arra fel­használni látott jónak, hogy a bizalmatlansági kérdést a főrendiházban megpendítse. Alkot­mányjogi sarkigazság, hogy a főrendiház az ob­jektív bírálat és nem a politikai bizalom funk­cióját végzi. Bizalmi kérdések nem eme kamara elé valók, s ha mégis felvettetnek, annak par­lamentáris következése nincs és meg sem tűr­hető. A főrendek elvethetnek bármely javaslatot, visszautasíthatják magát a költségvetést is do­logi okokból, a tárgyias bírálat­ok adatolásával, de ha ily okok nem léteznek, ezeket bizalmat­lansági motívummal helyettesítniök nem sza­bad. Ha megtennék, az jogkörük túllépése s így forradalmi állapot kezdeményezése volna az al­kotmány ellen felülről intézve. E tétel igazsá­gát eléggé megvilágítja az a tény, hogy a több­séguralmon alapuló parlamenti kormányzatnak bizalmi forrása csak a korona s a képviselőház lehet; a főrendek, akik a korona bizalmát biró s a képviselőház többsége által támogatott kormány ellen frontot csinálnak, a bizalmat­lanságukkal összeütközésbe jönnek nemcsak a képviselőház többsége, hanem a korona irá­nyában is, s míg hasonló összeütközés a korona és a képviselőház többsége közt alkotmányjogilag megkorrigálható a választási jogra való hivat­kozással,­­ a korona és a főrendiház között fenn­forgó összeütközéseknek alkotmányjogi korrektú­rája nincs, ezért jogosultsága sincs. Ami a magyar főrendiházban egy év óta végbemegy, hogy a korona bizalmával felruhá­zott kormányok ellenében az állandóság és kon­tinuitás törvényhozási képviselői nyilvánítnak bizalmatlanságot s fejtenek ki ellentállást, az egyszerűen közjogi abszurditás, mely kütforrása közéletünk megannyi kórságainak. Hogy pedig ez mekkora abszurdum, nyilvánvalóvá lett a mai alkalommal, midőn a bizalmatlansági nyilatkozat A vállait megrántotta egy kicsit s nagy egy­kedvűséggel felelt, csakhogy éppen mondjon valamit: — Bás . . . Soha senki sem látta játszani, de nem is kel­lett ő a többinek s olyan sivár volt ennek a gyer­meknek az élete mint maga a priepoljei kőszik­­lás tájék. — Ibrahim, akarsz dohányt? — Nem . . . mondta lassan, a jatagánon úgy támaszkodva a könyökével, mintha asztal volna. — Szépek a bej feleségei? Valami fáradt, kötelességszerű­ fölháborod­ással lépett hátra s fenyegetően, ami végtelen furcsán hangzott az ő kis eunuchtorkából, szólt a kér­dezőre : — Ne beszélj, mert leszúrtak. Ha a jól megtermett katonák, akik félkézzel a levegőbe dobhatták volna minden jatagánostul a kicsi háremőrt, megnevették ezt az erélyes föllépést, halvány arcára némi pir ült ki. Kern szerette senki, nem szeretett senkit, üres óráiban a hegyen mászkált és fújta a tárogatót. (Mert ott lent még most is megvan ez a csodálatos furulya, hiába tüzeltették föl annak idején Magyar­­országon valamennyit.) A cigányok Novibazárban is a város szélén laknak, kovács valamennyi, rajtuk túl már nincs egyéb, csak a koldusok. Sorba ülnek és énekelnek. Ennek a nyomorult sornak a szélén ült egy lány, szerb volt és nyomorék, kék ruhában, fehér kendő a fején. Nem tudom, mint támadt a vélemény, hogy olyan, mint egy izgalmas néne. Sohasem kért semmit, csak tilt szótalanul nyomorék lábain, sápadt arcát a földnek hajlítva. Mert hogy semmit sem kért senki­től, ő kapott legtöbb alamizsnát, amint már szokása az adakozónak, hogy elkerüli a lármás koldust. TÁRCA A szegény kis Ibrahim. — A Pesti Napló eredeti tárcája. — Irta: Tömörkény István. Az ember, ha egyéb dolga nincs, szívesen lo­vagol régi emlékein, amelyek mindig érnek annyit mint az újak. Idő múltával az emlékekből lassan ki­pusztul minden keserűség, szomorú hangulat s csak a jó dolgok maradnak meg, hasznos alkalma­tosságul arra, hogy a délutáni csibukfü­stben felme­rülve, elimbolyogjan­ak a szobában, ahol az ember a gondolataival egymagára van. Így bújik föl nekem a trebinjei kék füstjéből néha, mintha a rokon dohány mérges zamatával akarna egybevegyülni, egy csodálatosan száraz, nagy égőszemű­ gyermekfej, piros, kékbojtos fezzel a borot­vált kicsi koponyáján, fapapucsokban, vézna, öregesen görnyedt termetén fehér ing, fehér salavári, piros selyem öv — kopottas bizony — a derekán, abban feszeng aztán, helyét nem találva, egy rettenetes nagy handsár, nagyobb, mint az egész kicsinyke férfiú. Török gyermekek közt csodálatos szépeket lehet látni. A leánygyerek, ha a szél elfújja néha a fejéről oldalt a fátyolt, amit buzgó anyja a Korán törvényét megelőzve, már kiskorában reáerőszakol, oly arcot mutat, amelyet meg­nézhetne akármely lelkesebb ifjú költőnk, aki leírásaiban szereti úsztatni teher tejben a hal­vány-piros rózsát. Pufók, kedves képű baba vala­mennyi. Messze idegenben a hazátlan, kicsapott ka­tona, ha gyereket látott az után, elévődött rajta (tu­dom magamról), hogy ugyan melyikre hasonlít ez N negyvenhatodik évfolyam. A reggeli fő! esti kiadás együtt, egyszerre küldve Budapesten is a vidéken: Egész évre 14 frt — kr. FélévTP _7 „ — „ Negyedévre — —. 3 „ 50 „ Egy hónapra — 1 5, 20 „ A reggeli és esti kiadás kü­lüsi* külön házhoz vagy portán küldi« Budapesten és a vidéken: Egész évre------18 frt — kr. Félévre —. — — 9 „ — » Negyedévre — — A „ BO n Egy hónapra — 1 » CO n Egy szám ára a vidéken­­ Reggeli kiadás ...-------6kt Esti kiadás—------— 4„ RkddlavaUlt Egy szám ára Budapesten: Reggeli kiadás.. 4kr. Esti kiadás 3 „ Szerkesztőség: IV., Ferenciek tere 3. Mha­ iaeurQ-opOlsL­A, fártók d­íj III,­­ MHtk­ 44. sz. Budapest, csütörtök, február 14. 1895. Mai számunk tizenhat oldal

Next