Pesti Napló, 1895. április (46. évfolyam, 89-117. szám)

1895-04-14 / 102. szám

­ Budapest, vasárnap PESTI NAPIló._____________ 1896. április 14. 102. szám, Belgrád, április 13. Az árvíz következtében az állami sótár ma be­dőlt, az egész sókészlet elpusztult. A kár igen jelen­tékeny. Főváros, * A Fővárosi Egyesületből. A Fővárosi Egyesü­letnek április 16-án, kedden délután öt órakor a régi vá­rosház tanácstermében értekezlete lesz. Botrány a fővárosnál. — A Pesti Napló tudósítójától. — Budapest, április 13. A székes főváros adminisztráciojainak hírneve nagy veszedelemben van. Joggal-e, vagy nem, azt most nem kutatjuk, de mintegy a köztudatba ment át az a felfogás, hogy a főváros adminisztrációjában nagy bajok és hibák vannak, amelyeket takargatnak, de amelyek annál jobban fogják kompromittálni a magyar fővá­rost, ha ezek a takargatott dolgok egyszer mégis napfényre találnak derülni. Mintegy szálló­igévé lett már, hogy a fővárosi adminisztráció az­­ eltussolási rendszeren alapszik. A fővárosi adminisztráció óriás gépezetének csak egyik kis sarkában fedeztek fel ugyan súlyos mulasz­tásokat, de a dolognak az adja meg a súlyát, hogy maga a földrár­vetési miniszter lép fel mint vádló a főváros adminisztrációja ellen. Tudósítónk a következőket írja az esetről: Az állami postakocsikhoz Beer Vilmos vállalkozó adja az előfogatokat. Mikor először adtunk hírt arról, hogy a posta-elő­­fogatok Röck­ Szilárd­ utcai istállóiban kiütött a takonykór, azonnal megjelent a cáfolat, hogy nem takonykór volt, hanem másféle állati betegség, továbbá hogy minden in­tézkedés megtörtént arra nézve, hogy a telepek lovainak egészségügyi állapota kifogástalan legyen. Arról persze szó sem volt, hogy a telep összes lovait elzárják és ki ne bocsássák az istállókból addig, amíg a járvány meg nem szűnt. Ilyen intézkedés nem történt. Az inficiált lovak továbbra is vonszolták a posta­kocsikat, mert sem Beér Vilmos, a vállalkozó, sem a postaigazgatóság nem szenvedhettek kárt a lovak elzá­rása által. A borzasztó járvány ezen a módon annyira kifejlő­dött, hogy még emberéletet is követelt áldozatul. A cáfolatokat, mint most értesülünk, valósággal be­csempészték a lapokba, egyenesen azért, hogy a való tény­állást elferdítsék. Illetékes helyről vett információk alapján állíthatjuk, hogy ebben az ügyben nagyon közelről érdekelt fővárosi közegeknek évek során át elkövetett súlyos mulasztásait kívánták takargatni. A földmivelésü­gyi miniszter közegei Beer Vilmos vállalkozónak 317 lova közül eddig százat irtottak ki, mint kétségtelenül takonykórosat. A miniszter egyúttal szigorú vizsgálatot rendelt el ebben az ügyben és a fővároshoz intéseit leiratában határozottan követelte a mulasztással terhelt fővárosi kö­zegek szigorú meg­fenyítését. Arról is gondoskodott a miniszter, hogy a még min­­dig pusztító járvány veszélyes következményeit, amelyek ellen a fővárosi hatáséig saját közönségét úgy látszik nem képes megoltalmazni, lehetőleg elhárítsa. Elrendelte ugyanis, hogy a főváros egész lóállományát mielőbb állami állat­orvosok vizsgálják meg. Csak a napokban mutattuk ki, hogy a főváros terü­letén több mint tizennégyezer darab ló van. Ez az állat igen drága jószág, és aki tartja, adózik érte az államnak és a fővárosnak. Vannak továbbá a fővárosnak rendes állatorvosai is, akiknek, szerény véleményünk szerint, az a kötelességük volna, hogy a főváros állategészségügyét ál­landóan szemmel tartsák, ha baj van, segítsenek, vagy legalább jelentést tegyenek oda, ahova kell. Ha pedig tör­tént ilyen jelentés, a felsőbb közegeknek kötelessége in­tézkedni a baj elhárítása végett, nem pedig s­tussolni. Nagy elismeréssel tartozik ezért az intézkedésért a földművelési miniszternek Budapest közönsége. A főváros lóállománya több millió forint értéket képvisel, amelyet meg kell menteni még a hatóság akarata ellenére is. a Nemzeti Színház a magyar társadalmi életből vett szín­művek számára nem állandósít egy irodalmi pályázatot, és még ő a Fővárosi Lapok élén áll, mindaddig évről­­évre meg fogja újítani az 1000 koronás pályadíjat. A pályázat feltételei közül megemlítjük, hogy a jutalomra csak egész estét betöltő és a modern magyar társadalmat visszatükröző darabok pályázhatnak. A bíráló bizottságot a Nemzeti Színház igazgatósága állítja össze s magát a pályázatot is az írja ki. Ha a pályázat eredménytelen volna, a pályadíjat újból kitűzik. A nyertes pályamű a szerző tulajdona marad, de a budapesti Nemzeti Színház premiereje előtt másutt előadni joga nincs. A pályázati felhívást gróf Festetics Andor, a Nemzeti Színház helyet­tes igazgatója, a jövő hét folyamán teszi közzé,­­ Wagner Bikává a horvátok közt. A jövő zene nagy apostola most már a horvátok közé is utat tört magának. Zágrábból jelentik, hogy az ottani színház a jövő hónap elején nagy díszszel hozatja színre Tann­­hüu­ser-t. A színház intendánsa, Milletich, mindent elkövet, hogy a nevezetes előadás kifogástalanul sikerüljön. A be­mutatóra meghívták Wagner özvegyét is, aki megígérte, hogy részt vesz a premieren. * Új operette-szöveg: Márkus József írótár­­sunk s a Pesti Napló helyettes szerkesztője, Bika cím alatt háromfelvonásos operett-szöveget fejezett be. Az operett magyar tárgyú, de egyik felvonásának színhelye a homburgi világfürdő. a Vízvári és Vígszínház. Vízvári Gyula, a Nem­zeti Színház kiváló művésze, mint megbízható forrásból értesülünk, a Vígszínházhoz szerződik. Ennek a színház­nak az igazgatósága Vízvárit tizenkétezer forint évi fize­téssel, öt évre szóló szerződéssel kínálta meg s a szerző­­dést legközelebb már alá is írják.­­ A királyné dragonyosa. A Népszínház legkö­zelebbi újdonsága egy francia operette lesz: a Királyné dragonyosa, a főszerepben Küry Klárával, Komáromy Mariskával, Kassaival, Vidorral és Némettel. A darab május elején kerül színre.­­ A Városligeti Színkör magyar előadásai, Ernesto Rossi és az olasz stagione vendégszereplése után újra fölhangzik a magyar szó a Városligeti Színkör szín­padán. Holnap, hús­vét vasárnapján, Stern Izsák kerül szín­re, mérsékelt helyárakkal. Hétfőn a Fenegyerekek­et adják. Hinda két előadás 6 órakor kezdődik.­­ Magyar énekesnő a bécsi operában. Telekig Emma kisasszony, a­ki jelenleg a drezdai udvari színház egyik koloratúr-énekesnője, április 18-án kezdi meg vendég­játékait a­ bécsi Opera színpadán. A kisasszony — mint Bécsből írják — tegnap és tegnapelőtt már részt vett a Hamleti próbáin. Holnap visszautazik Drezdába, mert az ottani igazgatóság ragaszkodik ahhoz, hogy a kisasszony a húsvéthétfői előadáson közreműködjék. Teleky Emma háromszor lép föl Bécsben. Először Oféliát énekeli, másod­szor Violettát (Traviata) és harmadszor a királyné szere­­pét a Hugonottákban, X Ibsen és Sudermann oláh színpadon. A bu­karesti oláh színház a német klasszikusokat mellőzi, de Sudermannt és a skandináv Ibsent annál nagyobb buzgó­­sággal kultiválja. Maiorescu, a volt közoktatásügyi mi­niszter éppen most fordította le a színház számára Ibsen Kis Egolf-ját és Romanescu Aristizza, az oláhok Jászay Marija, ápril 18-án Sudermann Otthon­ját választotta jutalomjátékául. A darab Magda címm­el és a párisi át­dolgozás szerint fog színre kerülni. Legközelebb Ionescu az oláhok legkitűnőbb jellemábrázolója, Ibsennek a Nép ellensége című drámájában lép föl és Hauptmann Ger­hardt darabja, a Takácsok szintén szerepelni fog a bu­karesti oláh színház repertoárján. * Hubarmann Broniszláv hangversenye. Hu­­bermann Broniszláv, a tíz éves hegedűvirtuóz április 17-én tartandó harmadik és utolsó budapesti hangverse­nyén a következő darabokat fogja játszani: 1. Bruck he­gedűversenye (G-moll) H. Sarasata Czigány táncok. III. Chopin nocturno. Schumann: Abendlied. Geiger Albert zongoraművész, aki a hangversenyen közreműködik, a következőket játszsza: IV. Chopin Preludes Mazurka és Ballada. V. Geiger Magyar dalok. Forma Róza opera­énekesnő, aki szintén részt vesz a koncerten, a Bűvös vadászból énekli Agatha nagy áriáját. Jegyek a Harmonia zenemű kereskedésben kaphatók.­­ Eibenschiltz Ilona sikere Londonban. A TVI/írts-ban olvassuk, hogy Eibenschiltz Ilona kisasszony, a kitűnő zongoraművésznő ebben az évadban is nagy sike­reket aratott londoni hangversenyeivel. A fiatal művésznő legutóbb a Philharmonic Society-ben zongorázott s ott is teljesen meghódította az angol közönséget finom já­tékával. * Színházak műsora. A Nemzeti Színházban: Hét­főn A három testőr, kedden Bernardo Montilla, szerdán Szichy Mária, csütörtökön Bál után­, Válás után, pénte­ken Fra Girolamo először, szombaton Fra Girolamo másodszor, vasárnap Fra Girolamo harmadszor, bérlet­­szünettel. A Magyar Királyi Operaházban: Kedden A zsidónő, szerdán A portici-i néma, csütörtökön Rigoletto, pénteken jótékonycélú előadás a Fehérkereszt Országos Lelencház- Egyesület javára, általános bérletszünet, szombaton Otello, vasárnap A cremonai hegedűs, Vidra. A Népszínházban: Vasárnap délután A két Cham­­pignol, este Nőni, hétfőn délután Királyfogás, este Bánya­mester, kedden A két. Champignol, szerdán­­Toto és Tata, csütörtökön Télen, pénteken Toto és Tata, szombaton ugyanez, vasárnap délután Nihántszirág, este Télen. Szintláz és zene.­ ­ Számos pályázat. Porzsolt Kálmán, a Fővárosi Lapok szerkesztője, 1000 koronás drámai pályadíjat aján­lott föl a Nemzeti Színház számára és ebből az alkalomból hosszabb levelet intézett Perces Dezső belügyminiszterhez, részletesen fölsorolva benne a pályázat céljait és feltéte­leit. A millennium megünneplése — írja Porzsolt Kálmán — mozgásba hozta a hivatalos Magyarországon kívül az összes társadalmi rétegeket is. A magyar drámairodalom fejlesztése és egyes létező, vagy még csak ezután létesítendő színházak műsorának gazdagítása érdekében is több irodalmi pályadíjat tűztek ki, de a Nemzeti Színházról megfeledkeztek. Ezt a mulasztást kívánja pótolni a szóban forgó jutalom, díj. A pályázat fölött való rendelkezést a jutalom kitűzője a belügyminiszterre, illetőleg a Nemzeti Színház igazgató­ságára ruházza, s egyúttal kijelenti, hogy mindaddig, míg képzőművészét. ** Baross Gábor szobra. A Baross-szobor bizott­sága már megkötötte a szerződést az emlékmű kivitelével megbízott Szécsi Antallal, mindössze néhány lényegtelen módosítást téve az eredeti pályaterven. Szécsi legközelebb a külföldre utazik s onnan visszatérve azonnal hozzá fog a negyednagyságban készülő terv mintázásához. A tavaszi tárlat. Irta: Gerő Ödön. I. Menjünk tovább . .. Azt a világot keressük, amelyben az élet csakis az életé, azt a bűbájos szi­getet, amelynek partjaira nem csaphatnak ki az aktualitás hullámai. Ahol nincsen politika, és nincse­nek események, ahol a szenvedélyeket nem pazarolják előítéletekre és az érzést nem pocsékolják közügyekre, ahol az ember csakis ember és se nem polgártárs, se nem kortárs, és semmiféle társ, csakis az életnek művésze. Milyen sokan vagyunk, akik keresve, ku­tatva, lihegve bolygunk ide-oda, mert azt hiszszü­k, hogy majd csak ráakadunk a szabadulás útjára? És milyen sokan voltatok ti, akik előttünk tértetek le már minden útról, mert mindig a másikat tartottá­tok a verőfény világába vivő ösvénynek. Te is közöttünk voltál, nagy Zarathustra, az erő és gyö­nyörűség apostola, aki összeroskadtál a gyöngeség­­től, és belevesztél a szomorúságba. Letévedtél min­den útról és betévedtél a zűrzavarba. Mikor leborul­tál a napgolyó előtt, mikor vad epekedéssel kitártad két karod a fény és melegség, az erő és hatalom, az élet és boldogság forrása felé, hogy megfogadtad, hogy elvezeted hozzá testvéreidet!. . Dehogy vezet­hetted őket, hiszen magad is odatévedtél, ahol még az éjszaka sötétjénél is feketébb a sötétség. És testvéreid itt bolyonganak tovább a tavasz kereső útján. . . Hát ha nem is érünk oda, töreked­jünk legalább oda, ahol a tél feledése kezdődik. A színek és formák, a hangok és harmóniák világába. A művészet elfeledtetheti a mát és a tegnapot, a holnapot és a gondokat, az előítéleteket és elfogult­ságokat, a politikát és az érdekeket. Ha nem is maga a nap, miát a reflektált tényével sugárzik és a vissza­vert melegével hevít az az édes mindent feledés, amelyet a művészet szuggerál belénk. . . Menjünk tovább a feledés kereső útján! A fehér kőpalotában, a tarka termekben, a képek és szobrok közt, a tavaszi műtárlaton nem találjuk meg. Azok a színek és formák, azok a harmóniák gyengék arra, hogy belekapjanak a lelkületünkbe és úrrá legyenek fölötte. Nem a nagy stílus nyilvánulásai, dehogy is erősebbek nálunk, akik szívesen meghódolnánk előttük, csak éreznék a hatalmukat. Milyen más volt a múlt héten, amikor a kilencedik szimfónia hirdette a művészet majasztását. Hogy elmerült körülöttünk minden arra a másfél órára, amíg az emberi nagyság megnyilvá­nult előttünk! Hogy elfeledtünk mindent, s hogy fájt végül ismét megemlékezni arról, ami az életünknek kerete, de talán a tartalma is, a hétköznapokról és a dologtevésről. Milyen szomorúan búcsúztunk attól a másfélórai világtól, hogy visszatértünk megint a pártok és egyházpolitika, a választások, a közügyek és magánügyek sürgő-forgó világába! . . . A viszont­látás boldogságos reményével siettem a tavaszi tár­latba. De a bűbájos világot nem láttam viszont. Csak a hétköznapok, között maradtam ott is. Men­jünk megint tovább a kereső után! . . . * Csak hétköznapok. Hogy is keltsen ünnepi han­gulatot az a tisztességes dologtevés, az a jóravaló munkavégzés, amely a kiállításról kisír? Becsületes igyekvés, dicséretes törekvés, szorgalmas tanulás — a hétköznapok alkotó elementumai— annak a harmad­­félszáz képnek is a megalkotói, az inspirálói. Hát hogyan keltsenek egyebet az elégedettségnél. Milyen rosszul esik az embernek, ha csak megelégedését fejezheti ki annak, akinek meg akarja magát adni! Az alattvaló, aki legfelsőbb megelégedését fejezi ki az uralkodónak s akinek joga is, oka is van ehhez. Néha-néha mégis úgy érezzük, hogy a nagy stílus szólal meg az egyik-másik képből. Egy-egy ünnepi sugár a dologtevés borújában. A tejút szom­szédjában, a milliárd egyforma csillag mellett, egy erős sugárzása idegen nap. S azután néha egy-egy erősebb csillámlás az égen, mint amikor csillag tá­mad, és küzködik a mennykárpittal. Valami tehetség­nek ígérkezése, hogy majd kifejlődik. A várakozás provokálása. Tessék türelemmel lenni, majd lesz be­lőlem valami... Hiszen valami sok olyan kezdő tehetségből lett, akitől sokat vártunk, de mi a vala­kikre vagyunk kiváncsiak. És a hétköznapok hangulatát nemcsak egy-egy ünnepi sugár szakítja meg, hanem a hanyatlás nyo­morúsága is. Milyen rettenetes dolog, hogy a csilla­gok fénye kialszik! Milyen mélységes bánat fog el, amikor egy-egy kép azt mondja, hogy: én pedig a szenilitás hirdetője vagyok. Akármelyik mesterrel megesik, hogy rosszabb képet fest a megelőző képé­nél, de a tehetség sorvadását meg lehet különböztetni az ilyen múló akut gyöngüléstől. Mikor a modoros­ság belekap a művész ecsetjébe, s nagyobb erővel vezeti, mint maga a művészi temperamentuma, meg­kezdődik a sorvadás. Hát többen Vannak ők­­a sze­rencsétlenek, akiknek elsorvad így a tehetsége, és gyengül a tudása. Ott látom az egyiket, akinek di-

Next