Pesti Napló, 1895. május (46. évfolyam, 118-148. szám)

1895-05-04 / 121. szám

121. szám. Budapest, szombat PESTI NAPLÓ 1895. máJUS 4. viselők jelentései, költségvetés az 1895. évre, az alapsza­bályok reformja, tisztujitás, esetleges indítványok. — Ez a közgyűlés a társaság alapszabályai értelmében a megjelenő tagok számára való tekintet nélkül határozatképes. Képzőművészet. ** A király arcképe. A Vigadó kistermében most teszi előkészületeit Koch impreszárió lovag Kobierski Károly, kiváló lengyel arcképfestő egy nagyszabású festményének kiállításához. A festmény a királyt ábrázolja lóháton, a Rákoson, körülvéve a magyar honvédség vezérkarától. Honvédelem. + U] tisztek a közös hadseregben. Az utóbbi időben sokan léptek ki a közös hadsereg tisztikarából s a kilépettek nagy része főhadnagyi rangban hagyta ott a hadsereget. A legtöbben azért lépnek ki, mert nősülni akarnak és sem nekik, sem menyasszonyaiknak nincs pénz­­­ük kaucióra. Ez a tömeges kilépés kárral jár az államra nézve, mert minden egyes tiszt négy évi hadapródoskodása ezerötszázhatvan forintba kerül a kincstárnak. A közös hadügyminiszter egyetértve a honvédelmi miniszterrel, ezért felszólította a tartalékos tiszteket, hogy lépjenek be a tényleges szolgálatba. Minthogy a polgári életben is van­nak elegen, akik a sorsukkal elégedetlenek és a katonaságnál nagyobb jövőt remélnek, a felhívásra szép számban jelent­keznek a tartalékos tisztek. Hat havi próbaszolgálatra vo­nulnak be, s most már naponként van vizsgálat egyes ezredeknél, ahol a tartalékos tisztek legtöbbnyire leteszik a tényleges tiszti vizsgálatot. + Nyári hadgyakorlatok. A nyári nagy fegyver­­gyakorlatok az idén június 10-ikén kezdődnek. A Buda­pesten tartózkodó idegen illetőségű tartalékosok Piliscsabára az 52-ik és a 6-ik gyalogezredhez vonulnak be tizenhárom napra. + Bujdosó hadkötelesek. A fővárosban illetékes hadkötelesek közül az idei sorozástól négyszázhetvennyolcan maradtak el. Ezeket a hadköteleseket a katonai hatóság szökevényeknek tekinti és olyanok gyanánt keresteti. A rendőrség maga is erélyesen nyomozza az elmaradotta­kat, akik helyesen tennék, ha mielőbb önként jelentkezné­nek a főváros katonai ügyosztályában. Egyesületek. *** A magántisztviselők Nyugdíjegyesülete. A Magántisztviselők Országos Nyugdíjegyesületének első évi rendes közgyűlése május 5-dikén délután 3 órakor az uj városháza dísztermében lesz. Az ülés tárgysorozata a kö­vetkező: Az igazgatósági és felügyelő-bizottsági jelentés az 1894. évről; zárószámadások előterjesztése és a felment­vény megadása; az 1895. évi költségvetés megállapítása; alapszabályok módosítása; az igazgatóság, felügyelő-bizott­ság és a választmány kiegészítése és indítványok tárgyalása. *** A Turista-Egyesületből. A Magyar Turista- Egyesület rendes társasestéjét május 7-ikén tartja meg a „Politikus szatócshoz“ címzett kerti vendéglőben (L kerület, Koronaőr­ utca 6-ik szám). Az egyesület budapesti osztálya 5-ikén a Nagyszénáshegyre rándul ki. Indulás reggel hét végeit összefogták egy félkaréjba húzott épülettel — a tulajdonképpeni kastélylyal. Most úgy fekszik az alapja, mint egy nyitott legyező, amelynek a for­gója, a donjon, a parkban van a kis tó mellett, de kilátszik a tengerpartra is,­­ a legyező karimája pedig, a kastély tengerre szolgáló homlokzata félkör­ben kerül be a fák között a parkba. Sokkal nagyobb épületet találtam, mint a­mekko­rát reméltem és óhajtottam. A küllők közé három V alakú udvar esik, földszintjeit a cselédlakások fog­lalják el, a négy emelet pedig úgyszólva megannyi folyosó a donjon és a kastély között, valamennyiből nyílik egy-egy ajtó a tágas torony címertermébe,­­ ahonnan egy csigalépcső vezet le a parkba s föl a második emeleten át a nyitott tető kerek erkélyére. Az erkélyről szép kilátás nyílik a fák fölött a falura, az öbölre, sőt tiszta időben át lehet látni a concar­­neaui semaphorig. Nagyjában bejártuk Conan abbéval az egész épületet, ő a cselédeket küldte előre, hogy nyissák ki az ablakokat. Az összes szobákban gondosan rendbe volt rakva minden, a bútorokon, sőt a képe­ken is vászonterítők voltak. Az abbé mondta, hogy azokat egytől-egyig Clémence néném varrta Delabiére asszonynyal. Először ejtette ki ezt a két nevet, amely en­gem annyira érdekelt, hogy szinte féltem többet kér­dezni. Az este ő nem akart a kastélyról beszélni, most meg én engedtem volna el szívesen. Pedig hát nem láttam én akkor ott semmi különöset, kissé lakat­lanok, ridegek voltak a szobák, erős kántorszag érzett valamennyiben, mert a gondos Marignac azt kivált a lelkére kötötte Conan abbénak meg a gazdasszo­nyának, Mariannenak, hogy „azokban a szobákban, ahol függönyök és töltött bútorok találtatnak, a kántor ne kimér tessék.“ Kérdeztem, hogy hol lakott az anyám ? Nem tudta megmondani. — Alig érkezett, már mindjárt ment is tovább. Eleget sajnáltuk mink, de hát nem csoda, hogyis lett volna kedve itt maradni akkor! A kegyel­mes ur — — (Folytatása következik.) órakor a Szép Ilona kertből. Délutáni csatlakozás Remete Márián, ahová ugyancsak a Szép Honától indulnak a kirándulók délután három órakor. Törvényszék:­ ­ A visszatért főügyészhelyettes, Havass Imre főügyészhelyettes, a budapesti királyi ügyészség vezetője, hat heti szabadsága után ma újra átvette hivatalát dr. Katona Béla királyi ügyésztől, aki távolléte alatt helyette­sítette. — A halálra ítélt Eichinger. Bécsiül táv­­iratozza tudósítónk, hogy a törvényszék a halálra ítélt Eichingert nem ajánlja királyi kegy­elemre. — Elitélt szerkesztő. A győri esküdtszék, mint onnan írják, tegnapelőtt tárgyalta azt a sajtópert, amelyet a főügyészség Domáry János, komáromi főjegyző nevében indított Jankonics Lajos ellen, aki lapjában, a Komárom­­megyei Értesítő­ben azt írta, hogy Domáry hazug jelenté­seivel a városi közgyűlést félrevezette. A végtárgyaláson az esküdtek kilenc szóval három ellen vétkesnek nyilvání­tották Jankovicsot, akit azután a törvényszék hét hónapi fogházra és kétszáz forint pénzbüntetésre ítélt. Minthogy az elítéltnek nem akadt kezese, azonnal meg kellett kez­denie büntetését.­­ Felségsértő suszter, Kolonits Ádám, kaposvári lábbelikészítő mester tavaly októberben véletlenül összejött két régi ismerősével A viszontlátáson való örömében meg­­hitta őket egy kis italra, amely mellett ősi szokás szerint azonnal szóba került a magas politika. Kolovits Ádám, miközben Kossuth Lajosról a legnagyobb rajongással be­szélt, azt a csúnyaságot követte el, hogy a király szemé­lyét szidalmakkal illette. Régi jó ismerősei e miatt felje­lentették és a budapesti törvényszék, amely ma tárgyalta az ügyet, Kolovits Ádámra királysértésért tizennégynapi fogházat mért. — Magyar-olasz háború. A budai katonai temető mellett levő úgynevezett „olasz borpincében“ tavaly, egy májusi vasárnapon három olasz mulatott, név szerint Casa­­­ grande Viktor, Latkovics Rudolf és Piccarone Miksa. A pince előtt való térségen Piccarone karddal kezében szóra­kozott, vagdalózva maga körül, de nem téve kárt csak néhány csemetében. Szórakozása alatt vagy húsz betűszedő haladt el nem messze tőle, egy csapatban. Az egyik nem állhatta meg, hogy hangosan ne tegye ezt a megjegyzést: — Nézzétek a taliánt, hogy aprítja az ellenséget! Piccarone dühbe jött, és rárohant a maliciózus munkásra. Az sem hagyta magát, és a dologból nagy verekedés lett, amelynek folyamán hol Piccarone volt alul, hol pedig Szentandrási Ferenc, a betűszedő felül. Piccarone ezért azzal kárpótolta magát, hogy ellenfelét összeharapdálta, aztán egy kedvező pillanatban hirtelen visszavonult. A munkások, azt hívén, hogy Piccarone a borpincében bújt el, odamentek és követelték a másik két olasztól, hogy adják ki kollegájukat, mert meg akarják verni. Casagrande és Latkovics nem adhatták ki Piccaronét, mert nem tud­ták, hogy hova lett, ellenben két kardot és két pisztolyt ragadtak a saját védelmükre. Ebből egy miniatűr custoz­­zai csata támadt, amelyben Vajda József betűszedő karjába egy golyó fúródott A magyar-olasz háború ügye nem maradt annyiban, mert a rendőrség is beleavatkozott, így került az ügy a budapesti törvényszék elé, amely az összes csatázók közül csupán Latkovics Rudolfot, az olasz pincemestert találta vétkesnek, mert az ő kezében sült el az egyik pisztoly, amely Vajda Józsefet megsebesítette. Ezért félévi börtönre ítélte a bíróság Latkovicsot, aki felebbezést jelentett be az ítélet ellen. — Egy gyilkos kivégzése. Ma reggel végezték ki Steyrben Hödel József halálra ítélt fegyencet, akit lo­pás és nyilvános erőszakoskodás miatt harmadfélévi bör­tönre ítéltek volt. A garsteni fegyházban Hödel bosznból leszúrta Janutt nevű rabtársát, amiért emez öt fenyegetés miatt följelentette. Emiatt a steyri esküdtszék Hödeit kö­télhalálra ítélte. A fegyenc börtönbüntetése április 28-ikán letelt s ekkor Hödeit Garstenből Steyrbe szállították, ahol tegnap közölték vele, hogy a király helybenhagyta a halá­los ítéletet s hogy ma reggel kivégzik. Hödel elsápadt s azt mondta: — Úgyis gondoltam, hogy felakasztanak. Ma nyugodtnak látszott, de teljesen meg volt törve. A kivégzés előtt az egybegyűltek közt cédulákat osztottak ki, amelyek a gyilkosság aktaszerű leírását tartalmazták. A kivégzés pár percig tartott és minden incidens nélkül ment végbe. Miklós 10,100 koronáért. Totalizator: 5 :10. Helyrefogadá­sok: I. 25 : 29, IL 25 :29. III. Nyeretlenek versenye: 2800 korona. Két éveseknek. Távolság 1000 méter. Dreher Antal pejkancája Brause­pulver és gróf Wenckheim D. sárga ménje Clarion holt­versenyben első, háromnegyed hoszszas Adó harmadik, aztán Bimetallist, Cotival, Ingomar, Invalide, Grace, Hír­nök. Totalizator: 5 :30 Brausepulver, 5 : 9 Clarion. Helyrefogadások: 25 : 40 Brausepulver, 25 : 61 Clarion, n. ,25 : 56. IV. Kincsem-Handicap. 7000 korona. 3 éves és idősb lovaknak. Távolság 2400 méter. Herceg Auersperg F. 6 éves sárga ménje Turul küzdelem után fejhoszszal első; Szemere Miklós 4 éves pej ménje Pecsovics második; Filkó rossz harmadik; azután Lovely Boy, Virad, Icicle, Anniet, Prior. Totalizator: 5: 14. Helyrefogadások: I. 25:32. II. 25:44. HI. 25:93. Trick-Track-verseny: 4800 korona. Távolság 1000 méter. Gróf Andrássy G. Jessica-mén fél hoszszal köny­­nyen első; Harkányi A. pej ménje Boglár második; hat hoszszal Mrs. Langtry harmadik; azután Joker, Grál, Cas­­cota. Totalizator: 5:39. Helyrefogadások: I. 25,89. n. 25:61. VI. Beaten-Handicap. 3800 korona. Hároméves és idősebb lovaknak. Távolság 1600 méter. Gróf Forgách L. három éves sárga pejménye Kuruc nagyon könnyen négy hoszszal első. Scaziglino F. lovag ötéves pejkancája Voloska ca második, három hoszszal hátrább Fadian harmadik; azután Schneewittcher, Perled’or és Vicina. Totalizator 5: 19. Helyrefogadások: I. 25 : 49. H. 25 : 81. VII. Prater-akadály verseny: 4800 korona. Távolság 4800 méter. Gróf Schönborn A. ötéves pejkancája Repkény nagy térelőnynyel első. Capt. Dark hatéves sárga ménje Utolsó szerelem, mely elbukott, második. Totalizator: 5.8. X A versenylovak formája. Ilyen cím alatt tájé­koztató könyvecske jelent meg a Vadász és Versenylap kiadásában, amely magában foglalja az április hónapban futott összes lovak versenyeinek statisztikáját, győzelmeit stb. A könyvecske, amely csaknem nélkülözhetetlen a sports­­maneknek, kapható a dohánytőzsdékben harminc krajcárért. S­port. X Bécsi lóversenyek. A bécsi tavaszi lóversenyek mai, utolsó napja egy távirati jelentésünk szerint a követ­kező eredménnyel végződött: 1. Eladó-gátverseny. 3800 korona. Kontinentális lovak­nak. Távolság 2400 méter. Dr. Russo E. ötéves pejkancája Mouche föltartva 4 hoszszal első. Gormász R. hadnagy négyéves sárga keréltje Caserio második. Totalizator 5 : 7. Nyertest Mr. C. Wood megvette 3100 koronáért. II. Eladó-verseny: 2800 korona. Két éveseknek. Tá­volság 900 méter. Söllinger R. százados sárga pej­ménje Aeguator egy hoszszal könnyen első; Jankovich-Bésán Gy. pejménje Rémes II. második, öt hoszszal hátrább Emerentia-k harmadik; hátul Love Bird. Győztest megvette Szemere 9 nyilt tér» (Az e rovat alatt közlötteknek sem tartalmáért, sem alakjáért nem felelős a szerkesztőség). GÖZCSÉPLOK. SLIK" Szigorúan a magyar gazdasági viszonyokhoz alkal­mazott gyártmányok. Az összes gazdasági gépeket tartalmazó árjegy-s­zékkel, szakbavágó felvilágosítással és ta­nácscsal, árak és feltételek közlésével szívesen­ és díj­mentesen szolgál. ELSŐ MAGYAR Gazdasági gépgyár részvény-társulat Gyártelep: Külső-váczi-út 7. sz. 1044 Ü­gyvédi irodámat f. é. május hó 3-án Andrássy-út 25. sz. házba (bejárat Dalszínház­ utca 1. szám.) áthelyeztem 8908 Dr. TOLNAI LIPÓT ügyvéd. TÁVIRATOK. Bánffy és Kálnoky. Bécs, május 3. (Lapzárás után érkezett.) A Fremdenblatt a Politische­­Korrespondenz mai kommüni­kéjével foglalkozik, amely báró Bánffy miniszterel­nöknek a parlamentben Agliardi nuncius magyaror­szági utazására vonatkozó nyilatkozatát tárgyalja, és a következőket írja: „A Politische Korrespondenz ezen közleménye után kétségtelennek látszik ugyan, hogy gróf Kálnoky éppen nem tagadta volna meg, hogy a szentszéknél panaszt emeljen a nuncius utazása ügyében, ha erre elegendő adatokat nyújtottak volna neki. De kétség­telenül kiderül az is, hogy Bánffy a pozitív tények­nek lényeges pontjaikban messze elébe vágott. Hiszen érthető, hogy a nagy ünneplés, amelyben a nunciust — az egyházfejedelmeken és a vallásos testületeken kívül — az egyházpolitikai törvényhozás ellenfelei is részesítették, a kormányra ellene irányuló tüntetés benyomását tették és kellemetlenül érintették. A magyar miniszterelnök nyilatkozataiban azonban, úgy látjuk, hiányzott a következetesség. Azt mondta, hogy Agliardi nunciussal folytatott beszélgetése alkal­mával örömmel üdvözölte ennek elhatározását, hogy Magyarországon látogatásokat tesz. Sőt előnyösnek ta­lálta, hogy a nuncius közvetetlenül szerez tájékozást a magyar viszonyokról. Ha most Bánffy báró utólag ennek dacára kije­

Next