Pesti Napló, 1895. július (46. évfolyam, 177-207. szám)

1895-07-14 / 190. szám

Budapest, vasárnap PESTI NAPLÓ 1895. julius 14. 190. szám. nézünk Széchény, ha balról, hát Deák, középütt meg, Uram­ bocsáss! édes­apánk Kossuth Lajos! . . . Hanem azoknak a vidéki központoknak, amelyek bőkezüleg, bizta­tás nélkül rendelik a történelmi kiállításra a képeket és terebélyes köpőládák helyett a megye történetét illusztráló freskókkal díszítik a városházak folyosóit, néhány tucat zászlóval, fáklyával és kortessel kevesebbre költvén kép­viselőválasztások idején, nem is szólva az ilyen alkalmak­kor eszközölhető egyéb megtakarításokról. Az állam nevében vásárló bizottság azonban már elkésett. A javát lefoglalta a publikum, — kénytelen új képeket rendelni s nem csupán annál, akinek az X méltó­­ságos úr kegyes jóakarója („Hiszen tud pingálni a gyerek! Aszondják!“) és a többi, és a többi . . . Bizonyosan igy lesz holnap. És mivel hogy így lesz, Márk nagyon sok szép képet fog festeni és valamennyit eladja, éppen mint ezt a kísér­tést, amelyet véletlenül már ma megvásároltak s amelyen olyan szépek a fényhatások, olyan melegek a színek, olyan harmonikus, egy a színhatás és bár tömérdek színnel dol­gozva hozza ki az egészet, mégis egyszerű, igaz a ha­tásában. De ha majd kevésbbé kell­vén amúgy is törődnie a költségekkel, költhet bátrabban, bizonyosan nagyobb vásznon több helyet fog adni ekkora társaságnak és széle­sebb keretbe teszi a képet. Mert így mintha szűken vol­nának és a keskeny keret is összébb tömné őket. * Doby Jenő két rézmetszetet küldött a kiállításra: Benczúr Andrássy grófját és a Rubens Daliláját. Az „Andrássy“-nak adta a jury a dicsérő elismerést. Azt hiszem, mindenki ismeri otthon a Benczúr mél­­tóságos képét, amely lovastábornoki egyenruhában ábrázolja a kellemes arcú, mindig elegáns tartású grófot A metszet nem csupán őt adja egész híven, de adja Benczúr képét is, festői tecnikájának összes ragyogó érdemeivel és klasszikus modorosságaival. Hogy ez a klasszikusság mennyire közel esik a banalitáshoz, azt, aki nem rajong a megyegyűlési dísztermek számára gyártott öles képeken hagyományos mell-bü­llesztő méltóságokért, ezen a metszeten is evidensül konstatálhatja, ami viszont a Doby Jenő érdeme. Rubens képének a másolatán azonban már csak a kép van híven, teljesen visszaadva. Ez egy jó, érdemes illusztráció, abban a gondos, türelmes, lelkiismeretes mo­dorban készítve, amelyhez temérdek gyakorlat, sok becsü­letes tudás és óriási türelem kell,­­ megannyi jellemző tulajdonsága a mi metsző művészünknek, Doby Jenőnek. Hiányzanak róla a féktelen fantáziájú Flamand ecsetjének legjellemzőbb tulajdonságai, elpuhult az apró vonalak közt rajzának merész erélyessége, sebes, széles, nagy­stylű ecset­kezeléséből semmit nem ad s’nem érzed pazar koloritjának hangulatát a metszet fehér s fekete színeinek az átmene­tei között. Egyedül a nagy női test buja kövérségéből ke­rült a metszetre egy kis Rubens, hisz remekül rajzol Doby , amennyit abból a körvonalaival fejez ki Rubens, annyit Doby is ad, de talán éppen a precíz rajz finomságaival dermeszti aztán meg a többit. Nem­ merem hinni, hogy ne az eredeti után dolgo­zott volna, de be kell vallanom, hogy inkább érvényesülnek e metszetén egy — kissé már régi, az újabbak által itt­­ott elnyított — metsző iskola erényei, egy olyan iskoláé, amelynek Doby bizonynyal érdemes mestere. Ezek után az az okoskodás kínálkoznék, hogy hátha a Benczúr klasszikus modorossága homogén a mi művé­szünk modorával s ezért találjuk sikerültebbnek, azaz tel­jesebbnek a mi szempontunkból Andrássyt? . . . Nem. Egymás mellé állítva a két metszetet, bár természetesen sokban egyezik a kezelés, habozás nélkül kimondhatjuk, hogy Andrássyn öntudatosan vannak visszaadva Benczúr vásznának a kvalitásai, míg emezen csupán a metsző tu­dása érvényesül és talán annyira általánosságban, hogy se Rubensből, se Dobyból nem találjuk az egyénit. Ne méltóztassék túlzásnak minősíteni, hogy az olyan gyakran metier-nek tekintett „metszésitől egyéniséget ké­rek. Hisz csak akkor metier, ha ez hiányzik belőle és bi­zony lehet benne még akkor is, ha nem csupán rögtön eredetieket harcol mint Rembrandt vagy Goya, hanem má­sol, például Rembrandtot vagy Goyát s ha szereti, hát akár Bencurt. Hisz éppen azt nem fogja a metsző mester­ember soha megérteni, hogy másként csinálja Rembrandtot mint Goyát és hogy az illető művész tekhnikáját, koloritjá­nak a hangulatait, szóval a süjet alatt érvényesülő művé­szi egyéniségét is reklamálhatjuk az ő fehér-feketéjén. És ahogy ezt is adja, úgy nyilvánul a saját művé­szi egyénisége, mint nyilvánul, dicsérő elismerést aratva, a Doby Jenőé a Benczúr Andrássyján. Malonyay Dezső: REGÉNY. A KÁPOLNA. — Regény. — Irta: Alphonse Daudet. 41 ------­XV. A herceg naplója. W. de Wallongue urnák, Paris, Stanislas-kollégium. Tudom most már, hogy a családom miért szám­űzött engem olyan hosszas időre Grasbourgból. Az F.-né asszony férje, aki filozóf módjára nyu­godott bele a felesége megszöktetésébe, rettentő dü­hös volt, mikor a faképnél-hagyásról értesült. Bum­­bum uramnak a fenyegetései megijesztették anyámat, vízbeölve, felakasztva, karóba húzva, nyúzott fejbőr­rel látott máris, és csak akkor nyugodott meg vala­mennyire, amikor Boutignan unokabátyámnak az ol­talma alatt tudott, a győzhetetlen 50-es dragonyo­­sok között. Mi történt az uzellesi szomszédainknál, mialatt mi a nagy hadgyakorlatokat végeztük? Azt hallom, hogy őnagysága visszatért a családi tűzhelyhez, hogy Bumbum elpályázott Algériába, anélkül hogy ennek a kettős rejtvénynek a megfejtését valaki tudná. A lényeges különben az, hogy ezredesem visszaadott csa­ládomnak, határtalanul megnyújtható szabadságidővel. A család nem valami mulatságos. A hercegné minduntalan útban van amiatt a véget nem érő örökösödés miatt; a tábornok egyre mozdulatlanabb, hasonlatosan azokhoz a mitológiai alakokhoz, ame­lyeket Virgilius meg Ovidius valamelyik Istennek a haragjától üldözve és fává, kősziklává változva állít elénk. Óráról-órára tölebb száll az a fájdalmas kő­vagy kéregburkolat, amely hüvelyként szorul a testére. Nemsokára csak a feje lesz már élő, azután a szeme, az a sötét haragvó szempár, amelyben a fény úgy húzódik meg, mint alkonyatkor a nap sugarai egy padlásablak üvegén. Az elméje ép, s a beszélőképessége is, de ezt csupán arra használja, hogy kétségbeejtő leírásokat adjon a bajáról. Mindaz, amit mond, kegyetlen, villogó, csípős és szúrós, mint valami orvosi műszer; pedig, ha hinni lehet neki, az érzékei tompulnak; a Jean mester cellája nem csiklandozza már olyan kéjesen az idegeit, mint annak előtte. De az is igaz, hogy Jean mesterbe is már csak hálui jár a lélek; amikor beszél, süketnek hinnéd magadat, s úgy tetszik, mintha a szomszéd szobából hallanád a szavát. Lehet, hogy tán a cellája is olyan hangja veszett lett, mint ő. Tegnap délután együtt beszélgettünk hárman a vízre könyöklő terraszon. — Sodorj nekem egy cigarettet, mondá a tá­bornok recsegő hangon. Mialatt a cigarettet sodortam, bizonyosan rá­néztem azokra a tehetetlen kezeire, amelyek hervadt levelek módjára összezsugorodva hevertek az ölében. Rosszkedve még fanyarabb hangú lett: — Mit nézed a kezemet? Nem olyan fehér, mint az F.-néé... S amint kimondta a nevet, rögtön indulatba jött, szememre hányta azzal az asszonynyal való hit­vány magamviseletét, azzal vádolt, hogy most megint visszatérek hozzá, s féltékenységtől eltorzult ajkkal kiáltott rám azon a parancsoló hangon, amelylyel a longekampi katonai szemlén a csapatokat vezényelte az elnöki emelvény előtt: — Megtiltom! értetted? megtiltom! Erre én fölbezzentem: — Megtiltja? Micsoda jogon? — Apai, családfői jogomnál fogva . . . A te utolsó leveled, kedves Vallengue, éppen a felső­bbség elvéről és általános hanyatlásáról szólott. Visszaemlékeztem néhány igen hangzatos ékes mon­datodra és úgy találtam fel őket a tábornoknak, mint a saját termésemet. Mikor elmondtam neki, hogy a család utána kocog az államnak, s minekutána mon­­arkikus volt, mint ő, azután pedig monarkikus-sza­­badelvű, most vele együtt demokratizálódik: nem, el sem tudod képzelni az én hírneves atyámnak az el­­szörnyedését és megdöbbenését, melynek mása a Jean mester hús ábrázatán is mutatkozott. A veleje az egésznek az, hogy a tábornok még folyvást arra a mi szép szomszédasszonyunkra gondol és csak úgy öli a méreg a talapzatán, mihelyt engem keresztül lát menni a hídon, mert meg van róla győ­ződve, hogy Uzelles körül ólálkodom . . . Szavamra mondom, a szakításunk óta sohasem találkoztam F.-nével, s csak ma reggel jöttünk össze véletlenül egy corbeili ékszeresnél. Egy kicsit lesoványodottnak látszott, de folyvást ugyanazt a lankatag kecsességet láttam rajta, meg egy kis sápadt­ságot, amelyet azonban a találkozásunk miatt való meghökkenésnek tulajdonítok. Egyetlen szó se, alig egy tekintet is — ennyi volt az egész. Sőt biztosan mondhatom, hogy ennyi lesz is az egész, mert ha azzal vádolnak, hogy megint Szelles felé járogatok, ennek az az oka, hogy a kis Sautecoeurnémmel való találkáink csaknem mindig az erdőnek abban a részében esnek meg, amely a Fénigan-parkot övezi. Mondottam már neked, hogy mennyire vigyáznak a kedves kicsikére, s hogy ő milyen szörnyen fél az indiántól, aki miatt még most is csak az előzmények­nél vagyunk. Nyilván ez az oka, hogy a szeszélyem komolylyá kezd lenni, és hogy soha egyetlen asszony, akár előkelő, akár polgár­ asszony, sem izgatott fel annyira, mint ez a zamatos kis vérbélű barack. Szép­en éppen csak hogy csinos. Nagy szája, kicsi montmartrei orra, nagy­katulyával járó masamód­­leány csámpás eleganciája, F.-né asszony, mikor be­lépett abba az ékszeres boltba, ahol egy arany­láncot nézegettünk, az egész megvetését ontotta rám egyet­len tekintettel, amely ezt jelentette : — Hát ennyire jutott? . . . Gratulálok. Sajnos, nekem is csak egy néma tekintet vol Honvédelem. -­- Tűzoltó katonák. Frigyes főherceg, az 5-ik hadtest parancsnoka elrendelte, hogy a 72-ik számú gya­logezred nyolc szakasza a tűzoltószolgálatban is gyakorolja be magát. A katonák oktatására a pozsonyi önkéntes tűz­­oltóegyesület vállalkozott. A katona-tűzoltók, mint levele­zőnk írja, a napokban vizsgáztak, még­pedig olyan sikerrel, hogy a vizsgálaton jelen volt főherceg a csapatoknak és oktatóknak meleg hangon gratulált. Egyesületek. Kereskedősegédek egyesülete. A kereskedő­segédek e hónap 9-én hosszas tervezgetés után megalakí­tották azt az egyesületet, amelynek a segédek orvoslása, önképzése és támogatása lesz a rendeltetése. Az alapsza­bály-tervezetet még a jövő hét folyamán fölterjesztik a belügyminiszterhez. Közegészség’. )( Tífuszjárvány Fiuméban. Fiume városának egyik gyakran mutatkozó ragadós betegsége , a tífusz, leve­lezőnk jelentése szerint az idén még erősebben pusztít, mint a megelőző években. Már a hatóságnak is feltűnt, hogy a tífuszbetegek legnagyobb része a Corsia Deák és a Plassa között fekvő területen lakik és mind a Sasso Bianco korcsma és a Plassa kútjának vizét issza. Ideje volna, hogy a városi tanács hatóságilag elzárná nemcsak ezeket, hanem a többi nyilvános kutakat is, amelyek legnagyobb részéről már a legutóbbi kolera alkalmával konstatálták, hogy fer­tőző és az egészségre ártalmas anyagokat tartalmaznak, s amelyek a vízvezeték kiépítése óta egészen feleslegesek. Törvényszék:­ ­ Az ártatlanul elítéltek kártalanítása. Az igazságügyminisztériumban, mint az Ügyvédek Lapja értesül, a francia büntető igazságszolgáltatás pél­dájára törvényjavaslat készül az ártatlanul elítéltek kártalanítása tárgyában. A törvényjavaslat nemcsak a teljes pénzbeli kárpótlást, hanem az ártatlanságot kimondó ítéletnek a hivatalos lapban s ezenfelül még öt lapban való közzétételét is elrendelni kí­vánja.­­ Janku szobráért. A múlt évben tudvalevőleg nagy apparátussal indult meg az oláh nemzetiségi sajtóban a gyűjtés a 48-as idők egyik legsötétebb alakjának, Janku néptribunnak szobrára. A magyar belügyminiszter, mint annak idejében megemlékeztünk erről, mihelyt ennek ne­szét vette, a gyűjtést rendeletileg azonnal betiltotta. A nagyszebeni kapitányi hivatal, mint nekünk írják, a bel­ügyminiszter újabb sürgős felhívására a napokban vonta felelősségre Albini Liviust és Motza Jánost, akiknél a szo­borra összegyűjtött összeget,­­ több mint négyezer forin­tot — elhelyezték. A városi kapitány tegnap hirdette ki előttük az ítéletet, amely Albinira öt napi, Motzára három napi fogházat mér, s a négyezer forint szoborpénzt a ma­­gyar királyi kincstár javára elkobozza. Az ítélet tizenöt nap alatt jogerőre emelkedik s ez alatt az idő alatt a be­gyűlt négyezer forintot is le kell fizetniük. Az elitéltek az ítélet ellen felebbeztek.­­ Az egyéni szabadság. A belügyminiszter az igazságügyminiszterrel egyetértőleg rendeletet adott ki az egyéni szabadság megóvására nézve. A rendelet utasítja a törvényhatóságokat, hogy olyan esetekben, amikor az álta­luk teljesített előnyomozat során valamely bűntettnek vagy vétségnek nyomatékos gyanúja merül fel, és valakinek le­tartóztatása múlhatatlanul szükségesnek mutatkozik, a nyo­mozó tisztviselő a letartóztatással egyidejűleg tegyen je­lentést az illetékes bíróságnak, vagy ügyészségnek. A le­tartóztatást azután,ha kellőleg meg van okolva, bírói ha­tározat fogja megerősíteni. Erről a bírói határozatról a fővárosi államrendőrséget sürgős esetekben táviratilag kell értesíteni. A Gyilkosság a tárgyalóteremben. Egy párisi bíróság tárgyalótermében, mintegy távirat jelenti, ma gyil­kosság történt. Formenton fényképész polgári perben állott Anselm könyvkereskedővel s ma tárgyalták ügyöket, mely a fényképészre nézve kedvezőtlen eredménynyel végződött. Mikor a felek az ítélet kihirdetése után, a tárgyalótermet el akarták hagyni Formenton revolvert rántott s kétszer rálőtt ellenfelére. Anselm, akinek a második golyó altes­tébe fúródott, holtan esett össze. A gyilkost elfogták.

Next