Pesti Napló, 1895. július (46. évfolyam, 177-207. szám)
1895-07-14 / 190. szám
Budapest, vasárnap PESTI NAPLÓ 1895. julius 14. 190. szám. nézünk Széchény, ha balról, hát Deák, középütt meg, Uram bocsáss! édesapánk Kossuth Lajos! . . . Hanem azoknak a vidéki központoknak, amelyek bőkezüleg, biztatás nélkül rendelik a történelmi kiállításra a képeket és terebélyes köpőládák helyett a megye történetét illusztráló freskókkal díszítik a városházak folyosóit, néhány tucat zászlóval, fáklyával és kortessel kevesebbre költvén képviselőválasztások idején, nem is szólva az ilyen alkalmakkor eszközölhető egyéb megtakarításokról. Az állam nevében vásárló bizottság azonban már elkésett. A javát lefoglalta a publikum, — kénytelen új képeket rendelni s nem csupán annál, akinek az X méltóságos úr kegyes jóakarója („Hiszen tud pingálni a gyerek! Aszondják!“) és a többi, és a többi . . . Bizonyosan igy lesz holnap. És mivel hogy így lesz, Márk nagyon sok szép képet fog festeni és valamennyit eladja, éppen mint ezt a kísértést, amelyet véletlenül már ma megvásároltak s amelyen olyan szépek a fényhatások, olyan melegek a színek, olyan harmonikus, egy a színhatás és bár tömérdek színnel dolgozva hozza ki az egészet, mégis egyszerű, igaz a hatásában. De ha majd kevésbbé kellvén amúgy is törődnie a költségekkel, költhet bátrabban, bizonyosan nagyobb vásznon több helyet fog adni ekkora társaságnak és szélesebb keretbe teszi a képet. Mert így mintha szűken volnának és a keskeny keret is összébb tömné őket. * Doby Jenő két rézmetszetet küldött a kiállításra: Benczúr Andrássy grófját és a Rubens Daliláját. Az „Andrássy“-nak adta a jury a dicsérő elismerést. Azt hiszem, mindenki ismeri otthon a Benczúr méltóságos képét, amely lovastábornoki egyenruhában ábrázolja a kellemes arcú, mindig elegáns tartású grófot A metszet nem csupán őt adja egész híven, de adja Benczúr képét is, festői tecnikájának összes ragyogó érdemeivel és klasszikus modorosságaival. Hogy ez a klasszikusság mennyire közel esik a banalitáshoz, azt, aki nem rajong a megyegyűlési dísztermek számára gyártott öles képeken hagyományos mell-büllesztő méltóságokért, ezen a metszeten is evidensül konstatálhatja, ami viszont a Doby Jenő érdeme. Rubens képének a másolatán azonban már csak a kép van híven, teljesen visszaadva. Ez egy jó, érdemes illusztráció, abban a gondos, türelmes, lelkiismeretes modorban készítve, amelyhez temérdek gyakorlat, sok becsületes tudás és óriási türelem kell, megannyi jellemző tulajdonsága a mi metsző művészünknek, Doby Jenőnek. Hiányzanak róla a féktelen fantáziájú Flamand ecsetjének legjellemzőbb tulajdonságai, elpuhult az apró vonalak közt rajzának merész erélyessége, sebes, széles, nagystylű ecsetkezeléséből semmit nem ad s’nem érzed pazar koloritjának hangulatát a metszet fehér s fekete színeinek az átmenetei között. Egyedül a nagy női test buja kövérségéből került a metszetre egy kis Rubens, hisz remekül rajzol Doby , amennyit abból a körvonalaival fejez ki Rubens, annyit Doby is ad, de talán éppen a precíz rajz finomságaival dermeszti aztán meg a többit. Nem merem hinni, hogy ne az eredeti után dolgozott volna, de be kell vallanom, hogy inkább érvényesülnek e metszetén egy — kissé már régi, az újabbak által ittott elnyított — metsző iskola erényei, egy olyan iskoláé, amelynek Doby bizonynyal érdemes mestere. Ezek után az az okoskodás kínálkoznék, hogy hátha a Benczúr klasszikus modorossága homogén a mi művészünk modorával s ezért találjuk sikerültebbnek, azaz teljesebbnek a mi szempontunkból Andrássyt? . . . Nem. Egymás mellé állítva a két metszetet, bár természetesen sokban egyezik a kezelés, habozás nélkül kimondhatjuk, hogy Andrássyn öntudatosan vannak visszaadva Benczúr vásznának a kvalitásai, míg emezen csupán a metsző tudása érvényesül és talán annyira általánosságban, hogy se Rubensből, se Dobyból nem találjuk az egyénit. Ne méltóztassék túlzásnak minősíteni, hogy az olyan gyakran metier-nek tekintett „metszésitől egyéniséget kérek. Hisz csak akkor metier, ha ez hiányzik belőle és bizony lehet benne még akkor is, ha nem csupán rögtön eredetieket harcol mint Rembrandt vagy Goya, hanem másol, például Rembrandtot vagy Goyát s ha szereti, hát akár Bencurt. Hisz éppen azt nem fogja a metsző mesterember soha megérteni, hogy másként csinálja Rembrandtot mint Goyát és hogy az illető művész tekhnikáját, koloritjának a hangulatait, szóval a süjet alatt érvényesülő művészi egyéniségét is reklamálhatjuk az ő fehér-feketéjén. És ahogy ezt is adja, úgy nyilvánul a saját művészi egyénisége, mint nyilvánul, dicsérő elismerést aratva, a Doby Jenőé a Benczúr Andrássyján. Malonyay Dezső: REGÉNY. A KÁPOLNA. — Regény. — Irta: Alphonse Daudet. 41 ------XV. A herceg naplója. W. de Wallongue urnák, Paris, Stanislas-kollégium. Tudom most már, hogy a családom miért száműzött engem olyan hosszas időre Grasbourgból. Az F.-né asszony férje, aki filozóf módjára nyugodott bele a felesége megszöktetésébe, rettentő dühös volt, mikor a faképnél-hagyásról értesült. Bumbum uramnak a fenyegetései megijesztették anyámat, vízbeölve, felakasztva, karóba húzva, nyúzott fejbőrrel látott máris, és csak akkor nyugodott meg valamennyire, amikor Boutignan unokabátyámnak az oltalma alatt tudott, a győzhetetlen 50-es dragonyosok között. Mi történt az uzellesi szomszédainknál, mialatt mi a nagy hadgyakorlatokat végeztük? Azt hallom, hogy őnagysága visszatért a családi tűzhelyhez, hogy Bumbum elpályázott Algériába, anélkül hogy ennek a kettős rejtvénynek a megfejtését valaki tudná. A lényeges különben az, hogy ezredesem visszaadott családomnak, határtalanul megnyújtható szabadságidővel. A család nem valami mulatságos. A hercegné minduntalan útban van amiatt a véget nem érő örökösödés miatt; a tábornok egyre mozdulatlanabb, hasonlatosan azokhoz a mitológiai alakokhoz, amelyeket Virgilius meg Ovidius valamelyik Istennek a haragjától üldözve és fává, kősziklává változva állít elénk. Óráról-órára tölebb száll az a fájdalmas kővagy kéregburkolat, amely hüvelyként szorul a testére. Nemsokára csak a feje lesz már élő, azután a szeme, az a sötét haragvó szempár, amelyben a fény úgy húzódik meg, mint alkonyatkor a nap sugarai egy padlásablak üvegén. Az elméje ép, s a beszélőképessége is, de ezt csupán arra használja, hogy kétségbeejtő leírásokat adjon a bajáról. Mindaz, amit mond, kegyetlen, villogó, csípős és szúrós, mint valami orvosi műszer; pedig, ha hinni lehet neki, az érzékei tompulnak; a Jean mester cellája nem csiklandozza már olyan kéjesen az idegeit, mint annak előtte. De az is igaz, hogy Jean mesterbe is már csak hálui jár a lélek; amikor beszél, süketnek hinnéd magadat, s úgy tetszik, mintha a szomszéd szobából hallanád a szavát. Lehet, hogy tán a cellája is olyan hangja veszett lett, mint ő. Tegnap délután együtt beszélgettünk hárman a vízre könyöklő terraszon. — Sodorj nekem egy cigarettet, mondá a tábornok recsegő hangon. Mialatt a cigarettet sodortam, bizonyosan ránéztem azokra a tehetetlen kezeire, amelyek hervadt levelek módjára összezsugorodva hevertek az ölében. Rosszkedve még fanyarabb hangú lett: — Mit nézed a kezemet? Nem olyan fehér, mint az F.-néé... S amint kimondta a nevet, rögtön indulatba jött, szememre hányta azzal az asszonynyal való hitvány magamviseletét, azzal vádolt, hogy most megint visszatérek hozzá, s féltékenységtől eltorzult ajkkal kiáltott rám azon a parancsoló hangon, amelylyel a longekampi katonai szemlén a csapatokat vezényelte az elnöki emelvény előtt: — Megtiltom! értetted? megtiltom! Erre én fölbezzentem: — Megtiltja? Micsoda jogon? — Apai, családfői jogomnál fogva . . . A te utolsó leveled, kedves Vallengue, éppen a felsőbbség elvéről és általános hanyatlásáról szólott. Visszaemlékeztem néhány igen hangzatos ékes mondatodra és úgy találtam fel őket a tábornoknak, mint a saját termésemet. Mikor elmondtam neki, hogy a család utána kocog az államnak, s minekutána monarkikus volt, mint ő, azután pedig monarkikus-szabadelvű, most vele együtt demokratizálódik: nem, el sem tudod képzelni az én hírneves atyámnak az elszörnyedését és megdöbbenését, melynek mása a Jean mester hús ábrázatán is mutatkozott. A veleje az egésznek az, hogy a tábornok még folyvást arra a mi szép szomszédasszonyunkra gondol és csak úgy öli a méreg a talapzatán, mihelyt engem keresztül lát menni a hídon, mert meg van róla győződve, hogy Uzelles körül ólálkodom . . . Szavamra mondom, a szakításunk óta sohasem találkoztam F.-nével, s csak ma reggel jöttünk össze véletlenül egy corbeili ékszeresnél. Egy kicsit lesoványodottnak látszott, de folyvást ugyanazt a lankatag kecsességet láttam rajta, meg egy kis sápadtságot, amelyet azonban a találkozásunk miatt való meghökkenésnek tulajdonítok. Egyetlen szó se, alig egy tekintet is — ennyi volt az egész. Sőt biztosan mondhatom, hogy ennyi lesz is az egész, mert ha azzal vádolnak, hogy megint Szelles felé járogatok, ennek az az oka, hogy a kis Sautecoeurnémmel való találkáink csaknem mindig az erdőnek abban a részében esnek meg, amely a Fénigan-parkot övezi. Mondottam már neked, hogy mennyire vigyáznak a kedves kicsikére, s hogy ő milyen szörnyen fél az indiántól, aki miatt még most is csak az előzményeknél vagyunk. Nyilván ez az oka, hogy a szeszélyem komolylyá kezd lenni, és hogy soha egyetlen asszony, akár előkelő, akár polgár asszony, sem izgatott fel annyira, mint ez a zamatos kis vérbélű barack. Szépen éppen csak hogy csinos. Nagy szája, kicsi montmartrei orra, nagykatulyával járó masamódleány csámpás eleganciája, F.-né asszony, mikor belépett abba az ékszeres boltba, ahol egy aranyláncot nézegettünk, az egész megvetését ontotta rám egyetlen tekintettel, amely ezt jelentette : — Hát ennyire jutott? . . . Gratulálok. Sajnos, nekem is csak egy néma tekintet vol Honvédelem. -- Tűzoltó katonák. Frigyes főherceg, az 5-ik hadtest parancsnoka elrendelte, hogy a 72-ik számú gyalogezred nyolc szakasza a tűzoltószolgálatban is gyakorolja be magát. A katonák oktatására a pozsonyi önkéntes tűzoltóegyesület vállalkozott. A katona-tűzoltók, mint levelezőnk írja, a napokban vizsgáztak, mégpedig olyan sikerrel, hogy a vizsgálaton jelen volt főherceg a csapatoknak és oktatóknak meleg hangon gratulált. Egyesületek. Kereskedősegédek egyesülete. A kereskedősegédek e hónap 9-én hosszas tervezgetés után megalakították azt az egyesületet, amelynek a segédek orvoslása, önképzése és támogatása lesz a rendeltetése. Az alapszabály-tervezetet még a jövő hét folyamán fölterjesztik a belügyminiszterhez. Közegészség’. )( Tífuszjárvány Fiuméban. Fiume városának egyik gyakran mutatkozó ragadós betegsége , a tífusz, levelezőnk jelentése szerint az idén még erősebben pusztít, mint a megelőző években. Már a hatóságnak is feltűnt, hogy a tífuszbetegek legnagyobb része a Corsia Deák és a Plassa között fekvő területen lakik és mind a Sasso Bianco korcsma és a Plassa kútjának vizét issza. Ideje volna, hogy a városi tanács hatóságilag elzárná nemcsak ezeket, hanem a többi nyilvános kutakat is, amelyek legnagyobb részéről már a legutóbbi kolera alkalmával konstatálták, hogy fertőző és az egészségre ártalmas anyagokat tartalmaznak, s amelyek a vízvezeték kiépítése óta egészen feleslegesek. Törvényszék: Az ártatlanul elítéltek kártalanítása. Az igazságügyminisztériumban, mint az Ügyvédek Lapja értesül, a francia büntető igazságszolgáltatás példájára törvényjavaslat készül az ártatlanul elítéltek kártalanítása tárgyában. A törvényjavaslat nemcsak a teljes pénzbeli kárpótlást, hanem az ártatlanságot kimondó ítéletnek a hivatalos lapban s ezenfelül még öt lapban való közzétételét is elrendelni kívánja. Janku szobráért. A múlt évben tudvalevőleg nagy apparátussal indult meg az oláh nemzetiségi sajtóban a gyűjtés a 48-as idők egyik legsötétebb alakjának, Janku néptribunnak szobrára. A magyar belügyminiszter, mint annak idejében megemlékeztünk erről, mihelyt ennek neszét vette, a gyűjtést rendeletileg azonnal betiltotta. A nagyszebeni kapitányi hivatal, mint nekünk írják, a belügyminiszter újabb sürgős felhívására a napokban vonta felelősségre Albini Liviust és Motza Jánost, akiknél a szoborra összegyűjtött összeget, több mint négyezer forintot — elhelyezték. A városi kapitány tegnap hirdette ki előttük az ítéletet, amely Albinira öt napi, Motzára három napi fogházat mér, s a négyezer forint szoborpénzt a magyar királyi kincstár javára elkobozza. Az ítélet tizenöt nap alatt jogerőre emelkedik s ez alatt az idő alatt a begyűlt négyezer forintot is le kell fizetniük. Az elitéltek az ítélet ellen felebbeztek. Az egyéni szabadság. A belügyminiszter az igazságügyminiszterrel egyetértőleg rendeletet adott ki az egyéni szabadság megóvására nézve. A rendelet utasítja a törvényhatóságokat, hogy olyan esetekben, amikor az általuk teljesített előnyomozat során valamely bűntettnek vagy vétségnek nyomatékos gyanúja merül fel, és valakinek letartóztatása múlhatatlanul szükségesnek mutatkozik, a nyomozó tisztviselő a letartóztatással egyidejűleg tegyen jelentést az illetékes bíróságnak, vagy ügyészségnek. A letartóztatást azután,ha kellőleg meg van okolva, bírói határozat fogja megerősíteni. Erről a bírói határozatról a fővárosi államrendőrséget sürgős esetekben táviratilag kell értesíteni. A Gyilkosság a tárgyalóteremben. Egy párisi bíróság tárgyalótermében, mintegy távirat jelenti, ma gyilkosság történt. Formenton fényképész polgári perben állott Anselm könyvkereskedővel s ma tárgyalták ügyöket, mely a fényképészre nézve kedvezőtlen eredménynyel végződött. Mikor a felek az ítélet kihirdetése után, a tárgyalótermet el akarták hagyni Formenton revolvert rántott s kétszer rálőtt ellenfelére. Anselm, akinek a második golyó altestébe fúródott, holtan esett össze. A gyilkost elfogták.