Pesti Napló, 1895. október (46. évfolyam, 269-299. szám)
1895-10-10 / 278. szám
Negyvenhatodik évfolyam. J reggeli eleső khtün «syaU, •IX«gare kSldre Bitvajie«te» és • rítéken: Egész éne ... ...A4 írt — kr. EétéV79._. ........... 7 ,, — „ Kegyedérre ......... 3 „ 89 Egy fdtaspT»........ 1 „ 20 „ Egy szia ára Bad»p««te»: Reggeli kiadás ..............4 kr. Een kiadás... .„ ... — ® »J Szerkesztésig: U, ThaiMitn 3. iftfsuim-Sjütt. i reggeli ét esd kiadás kfilLskaid* kézhez rsgj gestűi küldte Budapesten és a vidéken. Egész énre ..........1* frt — kar. Bélésre.................... » „ — „ Negyedévre ........ 4 „ 89 „ Egy kétpra......... 1 „ «• „ T.gj szia éra a Tidékig. Regge-1 kiadés ... _. 8 kr. Esti kisdia... ................... 4 „ Kiadók iratai: IT., fenniil-len to,!, «meisz. 278. sz. Budapest, csütörtök, október 10. 1895. November elsején költözik át a Pesti Napló szerkesztőség© a Kosmos mttintézet aradi-utcai palotájába, s addig vendége lesz a Pátria részvénytársaság könyvnyomtató Intézetének. Ez idő alatt saját nyomdája fölszereli magát a modern technika minden eszközével, hogy a lap külső kiállítása méltó kerete legyen belső tartalmának, amely napról-napra a tökéletesség mértékéhez alkalmazkodik. Kormányválság Romániában. Budapest, október 9. (bp.) A szomszédállamok belső ügyei, bonyodalmai, válságai minket főleg csak külső vonatkozásaikban érdekelnek. Mert bármily tanulságos látvány még a semleges szemlélőre is egy állam belső életműködése, nekünk hozzá közünk és szavunk csak annyiban lehetne, amennyiben saját érdekszféránkat is érinti. A Catargi-Corp kormány lemondása ily szempont alá esik. Szomszédviszonyunk a romániai királysággal annyi rázkódtatáson, szakadozottságon, a politikai viszontagságok oly hosszú során ment át az utolsó húsz éven, hogy már csak a konszolidáció tekintetéből sem lehet közömbös ránk nézve, hogy odaát kik kormányoznak, miért és hogyan buknak a kormányok. E viszony most fejlődő legújabb stádiuma Károly király isdili látogatásával, Romániának a hármasszövetséghez való lojális közeledésén kezdődött. Várjon nem jelenti e stádium végét s újabb fordulatok kezdetét ama kormány visszavonulása a színtérről, amely a közeledést a királynak tanácsolta ? Információink eddig egybehangzanak abban, hogy a romániai kabinetből e héten három miniszter: Carp, Marghiroman és Ghermani kivált, aminek következtében az egész kabinet lemondott s a király a lemondást elfogadta. Ez a tényvázlat első tekintetre feltétlenül aggodalmasnak látszik, mert a kilépett három miniszter a romániai közélet amaz egyetlen pártképződményéből való, mely európai színvonalon, elvi alapon áll, Romániát a nyugati műveltség számára megnyitni törekszik s e politikai nitás a hármasszövetséghez kapcsolja. E képződmény a junimistáké, kik eddig az ország modern intézményekkel berendezésének voltak előharcosai a kormányon, békére s jó szomszédviszonyra törekedtek velünk szemben, s e törekvéseket képviselték az ellenzéken is. A másik két párt: konzervatívok és liberálisok nem voltak ily következetesek céljaikban, sem ily megbízhatók eszközeikben. Mindakettő az orosz propaganda szolgálatában állt a népnek szóló pazar ígéretekkel, amig kisebbségben volt s az ellenzéken népszerű igyekezett lenni; de ugyancsak mindakettő alkalmazkodni próbált a monarkiánk szomszédságában adott viszonyokhoz, mihelyt kormányra jutott, hogy kormányképességét mentül tovább megtarthassa. A junimizmus Romániában nem oly nagy és erős, mint a másik két párt, a kamarában pláne csekély a létszáma. De tagjai egytől-egyig súlyos, jelentékeny egyéniségek , veszedelmes ellenfelek és hasznos szövetségesek a politikai küzdelemben. A konzervatív párt méltán kereste és sikerrel használta fel két ízben már szövetségüket, s velük együtt hatalmasan redukálta a Sturdzaféle szabadelvű párt mandátumait az utolsó választásoknál. Hogy most épp e férfiak mondják fel a szövetséget, annak bennünket is érdeklő komoly okai és a romániai politikára dirigens hatásai lehetnek. Maga a közvetetten ok, mely e válságra vezetett, kortestaktikai nézeteltérésekre vezethető vissza. Közelegnek ismét a képviselőválasztások s a junimisták a konzervativokkel a kerületek fölött vesztek össze, melybenosztozandók voltak. A junimisták igénye az, hogy legalább is oly arányban legyenek a kamarában képviselve, mint a kabinetben, a konzervatívok pedig a hatalom ekkora megosztásáról hallani sem akartak. A koalíció tehát köztük felbomlott. De önként felmerül a kérdés, miért kockáztatta Catargi merev pártsovinizmussal ezt a szakítást, ha a junimisták politikai befolyását nem nézte hajótehernek, melytől szabadulni akar? Valóban nem alaptalan az aggodalom, hogy e válság a népsovinizmusnak tett engedmény akar lenni, engesztelő áldozatul vetve oda a junimistákat, hogy megkorrigálják az orosz zsoldból rendszeresen izgatott népben azokat az indulatokat, melyeket az ellenzék az ischli látogatás folytán a kormány ellen szítani el nem mulasztott. Mi nagy sajnálattal látjuk kiválni a kabinetből a modern műveltség és jó szomszédviszony zászlóvivőit. Aggodalmaink megnyugtatását pedig a romániai politika irányváltozása dolgában magától Catargitól várjuk. S azt hiszszük, lesz is rá alkalma, mert valószínűnek tartjuk, hogy a válságból a mostani kamara tartamára, amelynek nagy konzervatív többsége van, konzervatív kabinet fog kikerülni. Figyelni fogjuk magatartását, s tetteiből ítéljük majd meg, van-e lelke hozzá, hogy megrontsa korteskedésből, népszerűséghajhászatból, a sovinizmusnak udvarlás kedvéért a magyar-oláh viszonyok mai status quoját, mely az ischli látogatás után a magyar király kegyelmi tényének csillagjegyében most fejlődik. A pápa világi hatalma. — A Vatikán, Garibaldi és a szabadkőművesek. — Irta: Tűll István. A Pesti Napló vasárnapi számában közölt cikkemet a Magyar Állam megtámadta. Természetesnek találja, hogy a „pápaság ellensége“ vagyok, mivel Garibaldi mellett küzdöttem és szabadtömüves vagyok. Erre a támadásra elsősorban azt jegyzem meg, hogy Garibaldi nemcsak hazájának szolgált, hanem minden nép szabadságának. Oly mély és benső volt szeretete az egész emberiség s az általános szabadság iránt, hogy bizonyára egyike lett volna az apostoloknak, ha Krisztus idejében él vala, aminthogy magán- és közélete így is valóságos aposztolátus volt. A Magyar Állam úgy tünteti föl Garibaldit, mint a pápaság és az egyház halálos, elkeseredett ellenségét. Ez egyszerűen nem igaz. Hisz Garibaldi 1847-ben IX. Pius pápának ajánlotta föl a kardját, mert azt hitte, hogy IX. Pius az olasz nemzet szabadságának regenerátora lesz. De amikor a pápa idegen szuronyok oltalma alatt vonult be ismét Rómába, amikor újra életbe léptette a Kúria világi hatalmát, amely csak a francia fegyverek árnyékában állhatott meg és így semmi esetre sem volt nemzetinek tekinthető,— akkor igenis ellentétbe helyezkedett az ilyen világi hratalmat, az idegen uralmat képviselő pápasággal szemben. És ebben egyet értett, egyet akart az egész olasz nemzettel. De milyen alapon hirdetik azt, hogy Garibaldi a katolikus egyház „ellensége“ volt? Részt vettem Garibaldi legnagyobb hadjáratában, átvonultam vele fél Olaszországon, Marsalától Nápolyig, de nem emlékszem rá, hogy e hadjárat alatt Garibaldi bántott volna katolikus papot, megsértette volna a vallás szabadságát. Tiszteletben tartotta mindenütt a katolikus vallást. Amit, ő megtámadott, az a pápa világi hatalma volt, az a világi hatalom, amelyet külföldi fegyverek tartottak fenn, amelyet idegenek gyakoroltak. Ezt mint olasz hazafi nem tűrhette. Arra hivatkozik a Magyar Állam, hogy a pápák világi hatalma két évezred óta áll fenn. Hogy miféle keresztény pápa gyakorolt világi hatalmat százöt évvel Krisztus urunk születése előtt, azt magam is szeretném tudni. Ismerek egy legendát, amely arról szól, hogy Konstantin császár, aki 387-ben halt meg, (tehát 2000 évvel ezelőtt nem élhetett még!) Sylvester római püspöknek adományozta Rómát és egész Olaszországot. A császár bélpoklos volt és álmában meglátta Szent Pétert, aki azt tanácsolta neki, hogy hivassa a római püspököt, majd az kigyógyítja. A püspök a latiumi hegyek közt bujdokolt, különös módon gyakorolta tehát a világi hatalmat, pedig akkor, a Magyar Állam szerint, az már 400 éve létezett! A római püspök azt kívánta, hogy a császár szüntesse meg a keresztények üldözését. A császár megfogadta a tanácsot, ki is keresztelkedett és nyomban meggyógyult. Hálából otthagyta Rómát és a császárság székhelyét Konstantinápolyba tette át. Eszem ágába se jutna kétségbe vonni ennek a legendának a hitelességét. Csak az a baj, hogy ennek a legendának ellentmond egy másik legenda, amelyet szintén tartozom tisztelni. Ez a második legenda a VH1-ik századból való. Arról szól, hogy a hatalmas longobardok és az elgyengült bizánciak versenyeztek az olasz félsziget birtokáért, amely verseny azzal végződött, hogy az erősebb longobardok kiűzték a félszigetről a gyenge bizánciakat. A pápa Luitprand longobárd király ellen felbiztatta a spalatói és beneventói hercegeket, de kevés eredménynyel. III. Gergely pápa 739-ben Martell Károlyhoz fordult segítségért. Nem kapott kedvező választ, de utóda, Zachariás pápa már kivitte, hogy Luitprand utóda, Rachi, Monte Cassinoba ment szerzetesnek. Csakhogy az utána következő Astolfo király bevonult a Romagnába és fenyegette Rómát. Ekkor II. István pápa Franciaországba ment és a Merovingiak helyébe trónra emelt Pipin segítségét eszközölte ki. Pipin le is győzte Astolfot és a longobardok területéből Rómát a pápának adományozta. De miután Astolfo ismét Róma ellen vonult, a pápa újból Pipinhez fordult. Ezúttal nem bízott a maga szavának a súlyában. Hatalmasabb szószólót keresett és talált is. A frank király Rómából újabb levelet kapott magától Szent Pétertől. Az apostol hét évszázaddal halála után föltámadt és ezeket írta: „Petrus vocatus Apostolus a Jesu Christo... vobis viris excellentissimis Pippino, Carolo et Carolomanno Tribus Regibus . ..“ Az apostol a levél elején könyörög a három királynak, hogy szabadítsák meg Rómát a longobardoktól; utóbb pedig,fenyegető hangon szólott... És Pipin király újra meghódította Rómát a pápa részére. Ez a legenda. Valami nem tetszhetett benne a kortársaknak; talán a Szent Péter levele, talán Mai számunk tizenhat oldal.