Pesti Napló, 1896. február (47. évfolyam, 31-59. szám)
1896-02-02 / 32. szám
Budapest, vasárnap PESTI NAPLÓ, s 1896. február 2. 32. szám. tosnak Egyébiránt e szerződések is a zárószámadások alkalmával bizonyos kontrol alá jönnek, de azt hiszem, hogy úgy tüntetni fel a művészi erőknek alku és magánmegállapodás utján való alkalmazását, mint a hivatalosan alkalmazott, kinevezett állandó tisztviselőket, mégsem lehet, mert az talán mégsem egészen analóg és e tekintetben teljesen helyes és konkrét volt az az eljárás, amelyet, mióta budgetjoggal bírunk, mindig követtünk. (Helyeslés jobbfelől.) A második, amit a képviselő úr felszólalásában kifogásolnom kell, az az állítás, hogy az intendáns felelősség nélkül jár el. E tekintetben nem osztozhatom véleményében, mert az intendáns teljes felelősséggel jár el és nemcsak maga felelős, hanem az intendánsért a parlamenti fogalmak szerint a belügyminiszter is felelős, épp úgy, mint bármely más közegéért. De láttuk is ezt, mert nemcsak az intendánsokat — amint magát a képviselő úr kifejezte — ütötték, de részint az intendánson át, részint pedig az intendáns mellőzésével, direkte a minisztert is ütötték, kritizálták és kifogásolták. Az intendáns hatásköre pedig szintén nem oly korlátlan, mert állíthatom, hogy akárhány eset volt olyan, midőn nem tartottam indokoltnak azt, hogy elfogadjam és magamévá tegyem az intendáns előterjesztését, hanem akárhányszor megváltoztattam azt és felhívtam az intendánst, hogy más irányú javaslatot tegyen. (Helyeslés jobbfelől.) Viszont van a szerződtetéseknél is egy bizonyos határ, amelyen túl az én direkt jóváhagyásom kieszközlése után kötheti csak meg a szerződést, a hatásköre tehát sem nem korlátlan, sem nem olyan felelősség nélküli. (Helyeslés jobbfelől.) Végre még csak egy megjegyzést kívánok tenni és ez az, hogy bármiképp is fog a kérdés megoldatni, mégpedig úgy a minisztériumok reszortját illetőleg, mint az intendánsi kérdést illetőleg is, legyünk azzal tisztában, hogy e kérdésnek oly megoldási módját sohasem fogjuk találni, hogy az ízlést teljesen homogénná tehessük, mert úgy a repertoárra, mint az egyes darabokra nézve, mint az egyes alkalmazott vagy alkalmazandó művészi erőkre nézve, a nagy közönség, a közvélemény és a sajtó sohasem fognak egy és ugyanazon megállapodásra jutni, hanem az egyéni értékeknek fogyatékossága — vagy kifejlettsége — és egyéb viszonyoknál fogva mindenkinek meglesz a maga határozott véleménye és ízlése. (Helyeslés jobbfelől.) Ezeket kívántam röviden megjegyezni és kérem a tisztelt Házat, hogy a határozati javaslatot mindezek alapján mellőzve, a tételt megszavazni méltóztassék. (Élénk helyeslés jobbfelől.) Elnök fölteszi a kérdést. A Ház a tételt megszavazza, Bartók Lajos határozati javaslatát mellőzi. Elnök az ülést öt percre felfüggeszti. Szünet után: A Nemzeti Színház állami javadalmazásának tételénél felszólal Báró Nopcsa Elek. Fenyvessy Ferenc azzal fejezte be beszédét, hogy ő nincs megelégedve a mai vezetéssel és ennélfogva az intendáns, vagy kormánybiztos működését helyteleníti. • Mivel indokolta ő ezt ? Először azzal, hogy nevetségessé tette a szólónak azon állítását, hogy egy nevesebb vendégművész fölléptetése folytán bizonyos haszon háramlott az intézetre. Hát nem tudja Fenyvessy, hogy azon vendégművész a szó szoros értelmében csak mint vendégművész szerepelt és soha sem gondolt arra senki, hogy szerződtesse, de igenis, egy ily kitűnőség, főképpen játék dolgában jó példával járhat elől és határozottan hasznára válik a magyar színművészeinek azáltal, hogy példáján tanulva és erősödve, egyes művészek és művésznők jobb alakításokat állíthassanak elénk. Fenyvessy Ferenc: Az helyes! Báró Nopcsa Elek: A pénzügyi hasznot csak azon hírlapi támadásokkal szemben említette, amelyekben az állíttatott, hogy ezáltal 2800 forint kárt csinált. Fenyvessy a személyzetről is beszélt és azt mondta, hogy könnyű Nopcsának kimutatni nagy pluszokat és kis pluszokat, hisz elcsapta legnevezetesebb művészeit és művésznőit az Operának. No hát ebben csalódik Fenyvessy. A művészek és művésznők szerződéses viszonyban vannak az egyes színházakkal, így az Operával is, elkergetésről tehát ilyen körülmények között szó semi lehet, de igenis lehet szó arról, hogy egyes nevezetesebb művészek és művésznők — akik nagyon nehezen pótolhatók — megváltak az Operától. Ennek azonban az oka, nem a mostani igazgatóság, hanem az az igazgatóság, amelytől ő örült, hogy megszabadult. (Derültség.) Ennek a megszabadulásnak oka pedig az volt, hogy rá akarta kényszeríteni a volt igazgatóságot, hogy ezen határozottan nehezen pótolható művészi erőket pótolja és miután ezt nem tette, inkább eltávozott maga mintsem hogy ily nehéz feladatba belefogjon. Fenyvessy bár lelkes pártolója a színművészeinek, a szinügyekhez valami nagyon nem ért, mert különben nem mondotta volna, amit tavalyi beszédére hivatkozva iparkodott kimutatni, hogy előrelátó volt és tudja, hogy mit csinál és nem mondotta volna, hogy most az Operában egy új német operát, az «Evangélium»-ot akarják előadni, ahelyett, hogy csak magyar operát adnának, mint ahogy Bartók akarja, hogy csak eredeti magyar drámai műveket adjanak elő. Az intendáns feladata nem az, hogy a magyar szín- és énekművészetet tönkre tegye, hanem hogy amennyire teheti, minden áron előmozdítsa. A nemzeti színművészetet csak azzal lehet emelni, ha a nagyközönségnek elfogadhatókká teszik az előadott darabokat oly eljárással, amely a nagyközönség igazi tetszésétől teszi függővé azon darabokat, amelyeket előad és így a nagyközönség rokonszenvét kell, hogy felköltse azon nemzeti színművészet iránt, amelyet mindannyian pártolni és emelni akarunk. Amit tehát képviselő úr akar, az forszírozás, ami abban áll, hogy oly darabokat adnak elő, amelyeket a nagyközönség nem szeret. Ámde mi következik be? Eltekintve attól, hogy a színház a pénzügyi bukás örvényébe jut, az, hogy a nagyközönség épp a forszírozott színművészeti fajt megutálja és ha esetleg jobb darabokat adnának is, attól a nagyközönség annyira idegenkednék, hogy még azokat is bizonyos ellenszenvvel fogadná. Azt állította Fenyvessy, hogy az Operának karnagya nincs, legalább nincs elsőrangú. Hát Erkel Sándor egészségesnek jelentette magát. Az Evangélium német művet fogják most előadni; nem mert Bécsben, hanem, mert Berlinben, Drezdában, Stuttgartban óriás sikert aratott, ami mindenesetre bizonyítja azt, hogy a zeneirodalomnak jobb alkotása; olyan, amelyet kötelességszerűen itt is elő kell adni, hogy a magyar közönség ezt is lássa. De mindjárt utána egy magyar zeneszerzőnek, Goldmarcknak művét, a Tücsköt a házi tűzhelynél akarják előadni. Hogy ha folyton csak magyar operákat adnának azon, fájdalom, nagyon kellemetlen tapasztalatok után, melyeket az utóbbi időben tettek, ezzel csak azt érnék el, amit egyáltalán nem szeretne elérni. (Igaz !gy van jobbfelől.) A Fenyvessy által szemére vetett elbocsátásokra nézve megjegyzi, hogy nem az intendáns szerződtet, hanem az illető színházak igazgatója, mégpedig az intendáns jóváhagyása mellett. Erre azonban szükség van, mert különben pénzügyi viszonyaink mind a két színháznál nem olyan képet mutatnának, mint aminőt most mutatnak. Hogy ezeket az egyéneket elbocsátották, vagy jobban mondva nem szerződtették, ez határozottan az igazgató dolga vagy hibája volt. És e hibát ő nem tudta paralizálni, bár mindent elkövetett, hogy őket megtartsa, de kijelentették, hogy oly igazgatóval mint Nikisch, nem akarnak tovább az Operánál maradni. Megpendítette azt az eszmét, amelyet már régebben a hírlapok is felöleltek, hogy tudniillik a Nemzeti Színházat helyezzék át az Operába, az Operát pedig csukják be. (Halljuk! Halljuk!) Foglalkozott evvel az eszmével és arra a meggyőződésre jutott, hogy ez sem pénzügyi, sem művészi szempontból nem volna helyes. Egyfelől azért, mert óriás átalakításokra volna szükség a színpadon, de másfelől a ház és színpad nagysága is a finomabb művészi mandirozást határozottan lehetetlenné teszi, úgy, hogy ezen eszme határozottan nem a legszerencsésebb megoldása volna a kérdésnek. Jelenleg más helyes megoldását a kérdésnek nem látja, mint azt, hogy a Magyar Királyi Operaháznak úgy műsorát, mint művészi nívóját nemzeti irányban, de egyúttal annyira emeljük, hogy látogatottságát fokozzuk. Bartókkal szemben megjegyzi, hogy a Nemzeti Színházban 189 előadás volt és ebből 127 ben eredeti magyar darab adatott elő. Nem áll tehát az, hogy kevesebb eredeti magyar darab lett előadva. A tételt egyébiránt elfogadja. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Fenyvessy Ferenc megszavazza a tételt, mert a nemzeti kultúrára nézve szükségesnek és megokoltnak tartja. Mint a szabadelvű párt tagja, tiltakozik az ellen a felfogás ellen, hogy a miniszterek voltak az okai, azoknak a botlásoknak és tévedéseknek, amelyeket az intendánsok elkövettek. Ha ez így volna, akkor egy belügyminiszternek sem szavazta volna meg a tételt. Hibának tartja, hogy egy végkielégítéssel elbocsátott igazgatót az Operához visszaszerződtettek és a tizenötezer forint végkielégítést nem követelték vissza. Az ilyen hibákért nem a belügyminisztert, hanem az intendánst, illetőleg kormánybiztost teszi felelőssé. Az Operaházat nem azért szubvencionálja az állam, hogy ott csak olyan darabokat játszanak, amelyekbe a publikum szeret járni, hanem olyanokat, amelyek a közönség műszlését fejleszteni képesek. Ha csak komédiákat és nem komoly muzsikát adnak elő az Operában, akkor helyeselni kell Pázmándy felfogását, hogy inkább csukják be a Operaházat. A szóló privát baja, hogy — az intendáns szerint — nem ért a színházi ügyekhez, de az ország baja, hogy az intendáns sem ért hozzá. (Nagy derültség.) Az nem kerül az országnak egy krajcárjába sem, hogy ő nem ért a dolgokhoz, de hogy a kormánybiztos sem ért hozzá, ez az országnak évenként 6000 forintjába kerül. A kormánybiztos a millennium szempontjából nem tett eleget hivatásának és engedte, hogy a nagy nemzeti ünnep előkészületlenül találja az ország két első műintézetét. Figyelmezteti báró Nopcsát, hogy ragaszkodjék görcsösen állásához, mert az utódja épp úgy fog elbánni vele, amint ő bánt elődjeivel. (Derültség bal felől.) Bartók Lajos száműzni óhajtja a Nemzeti Színházból azon darabokat, amelyek méltón csak a Folios Capriceban állják meg helyüket. Ezért az intendáns őt kigúnyolja. Az intendáns ki akar térni a direktíva elől, hogy az ország két első színpadán csak magas szellemű, nem pedig alantas nívón álló darabokkal hasson a közönség ízlésére. Mert nem a közönség ízlését kell a színházakra tukmálni, hanem a színháznak kell a közönség ízlésére hatni. Ami jó van most a színházaknál, az nem az intendánsok érdeme, ami rossz van, azt mind a kormánybiztosok idézték elő. A magyar művészet emelésére minden eszközt meg kell ragadni, minden akadályt pedig, amely útjába gördül, eltávolítani. A színészet cél, nem pedig eszköz. Ezt kellene a mindenkori kormánybiztosoknak szem előtt tartani. (Helyeslés balfelől.) Visontai Soma egyetért Pázmándyval, hogy a fővárosban a nemzeti irány előmozdítására minél több színház emeltessék. Erre a magyar fővárosban leginkább van szükség, mert a főváros sok tekintetben nem magyar. Vendéglőink, kereskedőink, börzénk német, éjjeli életünk meg pláne német. Pedig éjjeli életünket nemzeti szempontból is figyelembe kellene venni. Az idegenek a főváros felőlaz első impressziót a café chantante-okban és orfeumokban nyerik, amelyek ízlés és erkölcsi szempontból roppant alacsony nívón állnak. Rámutat Párisra, ahol az éjjeli élet is nemzeti. A Paulusok, Madame Theresek, elsősorban a francia nemzeti szellemet lelkesítik, míg nálunk az orfeumokban minden tisztességes embernek el kell pirulnia ama trágárságok felett, amelyeket ott produkálnak. E dolgok láttára undor fogja el az embert. Valóságos ghettó-szellemet teremtettek meg az előadásokban. Aztán az a jargon, amely az orfeumok révén elterjedt! A hazafias zsidóságnak tiltakozni kellene az ellen, hogy mindig ez a zsidóság lesz ott kigúnyolva, hogy folyton zsidó szereplők állíttatnak a fél világot jelentő deszkákra. (Zajos helyeslés.) A fővárosban asszimiláló eredményeket a törvényhozás asszimiláló tevékenysége dacára nem lehet észrevenni és ebben nagy része van annak a ghettó-szellemnek, amely az orfeumokból elterjed. Nem szabad tűrni, hogy ez tovább is így maradjon. A magyar fővárost magyarrá kell tenni és e célból az orfeumok nemzetietlen működésének végét kell vetni. (Zajos helyeslés a szélsőbaloldalon.) A kolozsvári színház tételénél Bartók Lajos a kolozsvári színház építésének alapos renoválását és a színház államosítását ajánlja a belügyminiszter figyelmébe, egyszersmind a vidéki színészet mostani állapotára kér alapos segélyt. Tízezer forint az egész magyar színészet érdekében gúnynak sok, alamizsnának kevés. Legalábbis ötvenezer forintnyi segélyt kér. (Helyeslés balfelől.) Pázmándy Dénes kéri a Házat, hogy beszédét a legközelebbi ülésen mondhassa el. Gróf Teleki Sándor előadó a néptanítók nyugdíjára vonatkozó jelentést terjeszti be. Elnök az ülést két órakor berekeszti. Tudomány és irodalom. (*) Az én Újságom naptára. Az a csinos naptár, amelylyel Pósa bácsi az Én Újságom apró olvasóit megajándékozni szokta, az idén is pontosan megjelent és minden tekintetben méltónak mutatkozott elődeihez. Van benne a naptári részen kívül több pompás mese, vers, kép, az illető munkatársak képmása, följegyzésekre való hely és azoknak a könyveknek a lajstroma, amelyek e fiatalságnak valók. A naptárba igen szépen van bekötve, az ára 50 krajcár. Aki azonban előfizet az Én Újságomra, az ingyen kapja meg a könyvecskét. Képzőművészet. ** A szabadságharc szobra. Olyan körökből, amelyek annak idején a szabadságharc-szobor eszméjének megvalósítására vállalkoztak, hosszabb nyilatkozat van előttünk, amely cáfolata óhajt lenni annak a hírlapi közleménynek, hogy a szobor ügye a feledés homályába került. Az említett helyen utalnak arra, hogy a szoborbizottság 1893. december 12-ikén tartott utolsó ülésében oly értelemben határozott, hogy a legszélesebb körű akciót fogja kifejteni s evégből készen volt, de készen van ma is minden arra, hogy a szobor érdekében újabb gyűjtés indíttassák meg. Ennek foganatosítását azonban két körülmény megakasztotta. Az egyik az, hogy az Újépület területének szabályozási terve még nincs megállapítva, pedig a bizottság odaszánta a szobrot és a helynek végleges megállapítása előtt nem lehet kiírni a szoborterv-pályázatot. És még ha meg is volna véglegesen állapítva a szobor helye, a a millenniumi esztendő aligha volna alkalmas a szoborterv - pályázat kihirdetésére, mert a művészek most mindenféle megrendelésekkel el vannak halmozva. Sokkal kedvezőbb időpontnak látszik e részben a millenniumot követő időszak, amikor szobrászaink munkájuk csökkenésével egész alkotó erejüket a nagy mű koncepciójára fordíthatják. A másik körülmény, ami a gyűjtés megindítását megakadályozta az volt, hogy míg egyrészt le kellettmondani arról az eredeti tervről, hogy a szobor egy millió forint költséggel létesítessék, másrészt meg kellett szabni azt a minimális összeget, amelyen alul a négy eseményhez méltó emlék fel nem állítható. Ezt az összeget a szoborbizottság félmillió forintban állapította meg. De a bizottságnak eddig mindössze kétszázezer forint áll rendelkezésére, s mikor már megkezdődött volna a gyűjtés a még hiányzó összegre, meghalt Kossuth Lajos és a közönség körében a nagy hazafi szobrára és mauzóleumára indult meg a gyűjtés. Meg nem bocsátható tapintatlanság lett volna a Kossuth-szoborral parallel gyűjtés megindítása, ami különben sem vezethetett volna eredményre, mert hisz még nincsenek tervek, rajzok, amelyek a szabadságharc szobrának nagyságáról tájékoztatnák és adakozásra buzdítanák a nagyközönséget. ** A budavári Szent István kápolna. A budavári Mátyás templom építőbizottságának legutóbbi ülésén bejelentették, hogy «a katolikus püspöki kar egyik előkelő tagja» magára vállalta a szektegyház mellett épült István-kápolna belső díszítésének és berendezésének költségeit. A nagylelkű donátor csak azt kötötte ki, hogy neve titokban maradjon. Mi eláruljuk a nevét, követendő például különösen arra való tekintettel, hogy a híres kassai domi üvegfestményei anyagi eszközök híján még nincsenek megrendelve. Vaszary Kolos hercegprímás fogja fedezni az István-kápolna költségeit, mert kegyeletes kötelességet vélt veleteljesíteni a nagy király emléke iránt, aki a pannonhalmi apátságot is, az esztergomi érsekséget is megalapította. Első előde a szintén bencés Asztrik érsek a koronát hozta István királynak, akinek most Vaszary hercegprímás ezredéves ünnepünk alkalmából fényes oltárt emel a koronázó domu mellett épült kápolnájában. Az oltár még ebben az esztendőben elkészül. Sport. X A Nemzeti Tornaegyesület közgyűlése. A Nemzeti Tornaegyesület ma tartotta meg a tagok élénk részvételével évi közgyűlését dr. Berzeviczy Albert országgyűlési képviselő elnöklete alatt. Berzevicziy hosszabb, zajos tetszéssel fogadott beszéddel nyitotta meg a tanácskozást, ékes szavakban utalva a testedző sport nagy fontosságára és missziójára. Nézete szerint közeledünk ahhoz az időhöz, amikor a tornázás, az ailaétika, a testedző-sport nem fognak többé ellenségesen állani egymással szemben, hanem mindenük megtisztulván a maga túlhajtásaitól és kinövéseitől.