Pesti Napló, 1896. június (47. évfolyam, 150-178. szám)

1896-06-07 / 156. szám

156. szám. Budapest, vasárnap PESTI NAPLÓ, 1896. junius ?. 23 egész nyáron át ismét nélkülözhetetlen kedvelt disze marad a kalapok és capoteoknak. Visszatérve a rövid ujjakra, nem szabad túlzásba menni velők, mert a rövid ujjak megkövetelik a hosszú keztyű­t, mi az én véleményem szerint sokkal feszélye­­zőbb, mint egy könnyű kelme, a meztelen kart pedig nem szabad észrevétetni semmi szín alatt. A fehér és fekete színek összeállításánál ügyelni kell arra, hogy lehetőleg, ha csak egy semmiséggel is, felélénkítsük valamely más színárnyalattal, nehogy gyá­szosnak tűnjék fel az öltözék. Különben képzelni se lehet szebbet egy fekete bársony, selyem vagy mohair szoknyánál avagy a feke­tével alá bélelt gyűrött mousseline aljnál, világos szín­árnyalatú XV-ik Lajos korabeli kabáttal csipke- és gyöngydiszszel. Az otthoni ruhák, ha­nem valami fantasztikusak, kevesebb fényűzést igényelnek és inkább megkívánják­ a még mindig nagyon kedvelt blouset. Igen szép övék és szalagok vannak most a blouseok emelésére. KONYHA. rtp Torták. Vajas torta. Egy tálba tegyünk 12 deka (egy fertály font) finom lisztet, 12 deka friss h­ós­­,vajat, a vajat a liszttel jól össze kell keverni, egészen míg habzik, akkor tegyünk bele 8 tojássárgáját és 12 deka cukorport, 12 deka hámozott és apróra tört man­dulát, egy citrom levét és a héját reszelve tegyük még a tészta közé, végül a nyolc tojásfehérét habbá verve keverjük a tésztába. Egy kisebbféle tepsit ki kell vajjal genni és azután liszttel behinteni, ha ezt megtettük, azután öntsük bele a torta­tésztát, egyenlő, de jó tűz­nél sütőbe téve süssük ki szép sárgás-pirosra, ha meg­sült, borítsuk ki deszkára, vágjuk kétfelé, az egyik felét kenjük meg barackizzel, a másik felét borítsuk reá és ha kihűlt, vagdaljuk fel cikkekbe. A csokoládé-torta Egy tálba tegyünk tiz tojás­­sárgáját, tiz kanálnyi cukorport és tiz kanál reszelt csokoládét, ezeket keverjük fül habosra. Azután tegyünk bele lassan kint a tiz tojás fehéréből vert habot és öt kanál lisztet; ezeket szépen keverjük össze és önt­sük vájjal kikent torta-sütőbe, vagy mély négyszögletes tepsibe. Egyenlő jó tűznél fél óra alatt felemelkedik; mikor pirulni kezd, borítsuk ki deszkára. (Ha tepsiben sütjük, kenjük meg eper­izzel.) De akár torta-sütőben, akár tepsiben sütjük is, vágjuk két egyenlő részbe és tegyük egymásra úgy, hogy a lekvár összeragaszsza. Mikor kihűlt, éles késsel vágjuk szép egyenlő cikkekbe. A GYERMEKSZOBÁNAK. A tüskés disznó. — Mese. — Irta Hók a bácsi. Hol volt, hol izem volt. Volt egyszer egy szegény ember meg egy szegény asszony, azoknak nem volt egy csöpp gyerekük sem. Pedig úgy szerettek volna egyet! Utoljára azt mondta az asszony: — Jaj, csak adna a jó Isten egy kis gyer­meket, ha mindjárt olyan is volna, mint egy kis tüskés disznó. Alighogy ezt kimondja, mit látnak ? Mit-e ? Egy kis tüskés disznót. Egyre hömbölyödött, hömbölyödött feléjük, addig hömbölyödött, míg odakerült a szegény asszony szoknyájára. Ott összehúzta magát és nézett föl a két okos sze­mével az asszonyra.­­­­*• Tyúk terengette, azt mondja az em­ber,a­mit keres itt ez a csúnya tüskés disznó? mindjárt agyoncsapom. — Ne bántsd, apjuk, ha ide került, lássuk jó szívvel. Hátha a jó Isten küldte. No jól van, nem bántotta az ember,aztán nevelhették, mint az édes fiukat. Csináltak neki egy kis ágyat, párnát tettek alája, jó melegen betakarták, és mindenféle sóval etették, itatták. Ttelt, múlt az idő, lett a sündisznó már vagy húsz esztendős is, jókora legény lett be­lőle és mindent tett-vett a háznál, mintha em­ber lett volna. Örültek neki a szegény embe­rek, de még jobban örültek volna neki, csak ne lett volna tüskés disznó.­­ Egyszer este kint ültek a ház előtt, a tüskés disznó fiúk is ott hevert a földön össze­gömbölyödve, egyszerre csak nagy dobolás lett a faluban. Mit dobolnak? Mit dobolnak? Semmi egyebet, ha nem van a királynak egyetlen egy lánya. Aki a királynak három kívánságát meg bírja tenni, annak oda adja a lányát meg rá­adásul a fele királyságát. Mikor vége volt a dobolásnak, csak meg­szólal ám a tüskés disznó, pedig eddig húsz esztendő alatt egy szó az nem sok, annyi se jött ki a száján. Mondom, megszólamlik a tüskés disznó: — Édes­anyám! Szegény asszony úgy megijedt, mikor a tüskés disznó fia szavát hallotta, hogy majd lefordult a padról s nem tudott neki felelni. De a tüskés disznó újra megszólalt: — Édes anyám! Megint nem felelt a szegény asszony a nagy ijedtségtől, csudálkozástól és a tüskés disznó harmadszor is megszólamlott: — Édes anyám! — No mi kell, édes fiam! — Hát én csak azt mondom, menjen föl, édes anyám a királyhoz, mondja meg neki, hogy én meg tudom tenni a kívánságát. Most ijedt ám meg csak a szegény asszony igazán.­­— Jaj, édes fiam, mi jut eszedbe? Csak nem akarod elvenni a király leányát? — De bizony azt akarom. Nem akart a szegény asszony menni, de a fia addig kért, könyörgött, rimánkodott, míg az asszony fölvette az ünneplő ruháját és el­ment a királyi kastélyba. Meglátja a király, megkérdezi: — Mi járatban vagy, szegény asszony? — Grácia fejemnek, fölséges király uránt, de az én fiam addig hajszolódott rajtam, mig idejöttem. Azt üzeni, hogy meg birja tenni királyi fölségednek a három kívánságát. Elnevette magát a király s azt mondta: — No jól van, küldd ide hozzám. Eddig ezren meg ezren próbálkoztak, de hiába. Ha meg tudja tenni, megkapja a lányomat, de ha nem, leüttetem a fejét. Eljött a tüskés disznó, megállt nagy pec­kesen a király előtt és azt mondta: — Itt vagyok, fölséges király uram, mi az első kívánsága? A király ránézett a tüskés disznó forma legényre, gondolta magában: no, ez a nyomo­rult már bizonyosan a halál fia és azt mondta neki: — Látod ezt a nagy hegyet itt a kas­télyom előtt? Holnap reggelre helyette ezüst keritéses szép kert legyen itt. —­ Meglesz, királyi fölséged. Azzal sarkon fordult a tüskés disznó és elment. Éjfélkor oda megy a hegy aljába s az orrát háromszor a földbe vágja s azt mondja: -- Jó szolgáim, azt mondom én, Kert legyen a nagy hegy helyén. Egyszerre nagy sürgés, zakatolás. Ezer meg ezer óriás állt neki a hegynek, egy csa­pat ásott, más csapat az ásott földet vitte, de olyan hamar ám, hogy azt el se lehet mon­dani. Egy óra alatt nyoma se volt a hegynek. Mikor nem volt már hegy, az egész nagy helyet bevetették mindenféle maggal. Alig hogy a magot elvetették, már ki is kelt a fa, a fa, a sok bokor. Mindenfelé gyönyörű virág pom­pázott s a fákon arany gyümölcs termett, ara­nyos madarak énekeltek s olyan ezüst kerítés lett ott, párját széles e világon se lehetett ta­lálni.­Reggel fölébred a király, kinéz az abla­kán, hát látja a nagy csodát. Dörgöli a szemét, dörgöli egy darabig, hogy nem álmodik-e, de akármennyit dörgöli, a hegyet csak nem látja többet, hanem ott előtte a gyönyörű, gyö­nyörű kert. Azonban jön ám föl a tüskés disznó: — No királyi fölséged, ugy­e hogy meg­csináltam a kertet? — Meg ám, fiam. De már most meg tudod-e tenni a másik kívánságomat is? —­ Csak mondja, királyi felséged, talán meg. — No akkor holnap reggelre ennek a kertnek a közepén szép arany kastély legyen. — Meglesz királyi fölséged, azt mondta a tüskés disznó. Av­alsarkon fordult és elment. Éjfélkor oda­megy a kert közepére, ott háromszor a földbe vágja az orrát s azt mondja. . . — Jó szolgáim, gyertek, gyertek, Ide kastélyt teremtsetek! Egyszerre ezer meg ezer óriás lett ottan. Hozta mindegyik a Vállán a töméntelen sok aranyat, volt köztük kőműves, aranyműves, ács lakatos, m­indenféle, fúrtak, faragtak, kalapál­tak s még egy óra Se tellett bele, készen volt az, aranykastély, de olyan ám, hogy széles a világon se volt párja. Reggel fölébred a király, kinéz az abla­kán, hát majd a csoda ette meg. Azt hitte, hogy álmodik, dörgölte, dörgölte a szemét, de bizony, akárhogy dörgölte, ott volt az arany kastély. Azonban jön ám föl a tüskés disznó. •— Ugy­e királyi fölséged, megvan az arany kastély? — Meg ám, fiam. De már most meg tu­dod-e tenni a harmadik kívánságomat is? — Csak mondja, királyi fölséged, talán meg. — No akkor holnap reggelre ez az arany kastély, meg az én kastélyom gyémánt híddal legyen összekötve. Ha meglesz, a tied a leá­nyom meg a fele királyságom; de ha nem, le­üttetem a tüskés disznó fejedet. A tüskés disznó nem szólt egy szót sem, csak sarkon pördült, ment kifelé. Éjfélkor oda­megy az aranykastély elé, ott háromszor földbe vágja az orrát és azt mondja: — Jó szolgáim, gyertek, hívlak. Építsetek gyémánthidat! Abban a szempillantásban ezer meg ezer óriás termett a kastély előtt, mindegyik nagy, nagy darab gyémántokat hozott a hátán. A sok gyémántot összetették, összeillegették s nem telt bele egy óra, készen volt a gyémánthíd is, de olyan ám, hogy olyant még álmában se látott senki se. Reggel fölébred a király, első dolga volt, hogy odaszaladt az ablakhoz, hogy majd kinéz. De bezzeg hamar visszakapta a fejét, azt tudta, mindjárt megvakul. Hej, mi lehet az a fényes itt az ablaka alatt ? Kinéz nagy vigyázva másodszor is, azt hitte, hogy álmodik, de amint néz, mindig jobban látja, hogy az a nagy fényesség bizony gyémánt hid. No isten volt örömben. Úgy örült, de úgy örült, hogy talán még a bokáját is össze­verte örömében. Azonban jön ám föl a tüskés disznó: — Ugy­e, királyi fölséged, megvan a gyé­­mánthid is? . Meg ám fiam, derék legény vagy. Most már megkapod az egyetlen lányomat. Hozzák be a királykisasszonyt, mutatják neki, hogy ez a tüskés disznó lesz az ura, mert csak ez tudta megtenni az apja kívánságát. - -Sirt, ritt szegény királylány, hogyan legyen ő ilyen csúf teremtésnek a felesége, de hiába, a király odaígérte, aztán punktum. A tüskés disznó nem sokat törődött a királyleány sírásával, rivásával, hanem szépen karon fogta, átvezette az arany kastélyba, ott is be a legszebb szobába. Itt is sírt a királykisasszony, mint a sebes eső, a tüskés disznó pedig fordult egyet, ki­ment és megint visszajött. A királylány nem vette észre, csak azt hallotta, hogy mondja valaki: — Mért sírsz, mért risz, te szép ki­rálylány ? Akkor nézett föl a királylány, hát látja, hogy egy gyönyörű, de gyönyörű királyfi van előtte, a tüskés disznónak pedig se hire, se hamva. — Jaj, azt mondja, hogyne sírnék, hogyne rínék, mikor egy csúf tüskés disznóhoz kell mennem! •— Hát én hozzám eljönnél-e? — Elmennék, de jaj mikor nem lehet, mikor annak ígért az édes­apám!? Alighogy ezt kimondta, megrázkódott a királyfi, megint a csúnya tüskés disznó volt ottan és kérdezi: — Hát én hozzám eljönnél-e? Akkor látta a királyleány, hogy ez miféle tüskés disznó és azt mondta: — Jaj, el én most már te hozzád is. Avval megrázkódott a tüskés disznó, újra gyönyörű királyfi lett belőle és azt mondta: — Köszönöm, hogy száp szerével hozzám jöttél, mert evvel megváltottál. A tündérkirály fia vagyok és el voltam átkozva, hogy addig maradjak tüskésdisznó formában, míg nem akad olyan asszony, aki fiának kíván és olyan királylány, aki ebben a formában a maga szán­tából is hozzám jön feleségnek. No volt aztán öröm. Nagy lakodalmat csaptak, ellátták rá a szegény embert meg a szegény asszonyt is, meg a tündérkirályt is, aztán holtig mind együtt maradtak és boldo­gan éltek. Ha meg nem haltak, most is élnek. Uj Idők is Szépirodalmi képes hetilap.­­ Szerkeszti: HERCZEG FERENC. Pettünká Urs : MIKSZÁTH KÁLMÁN és BRÓDI SÁNDOR. Ára negyedévre 2 frt. Az én Újságom. Magyar Lányok Képes heti gyermeklap. Képes hetilap, fiatal leányok számára. Szerkeszti: PÓSA LAJOS. Szerkeszti: TUTSEK ANNA. Ára negyedévre I frt. Ára negyedévre I frt 50 kr. Kiadóhivatal: SINDER ÉS WOLFNER könyvkereskedése Budapest, Andrássy­ út 10 sz.

Next