Pesti Napló, 1896. június (47. évfolyam, 150-178. szám)
1896-06-07 / 156. szám
Budapest, vasárnap 1895 junius 7. 22 PESTI NAPLÓ, 156. szám. -®r A nagy próféta mosolyg magában, Mikéntha távol dalt hallana: Eagy szőnyegpárnán .. . zöld éjszakában , J . -J: Egy karcsú lányról szól e dana. — Kis Aisáját oszt megcsókolja S egy óriásit ásítva szólt: «A nagy világharc zöld lobogója ? Kis Aisám zöld szoknyája volt!!» Gergely lstván. ^ Mi hárman. , Budapest, junius 6. . ^Legnagyobb örömöm volt, ha a Liza néni fiókjaiban kutathattam. Mennyi érdekes dolog került onnan felszínre. Régi, divatbólkiment legyezők, emlékkönyvek, rózsaszín, szalaggal átfőzött emléklapok, csodálatos rajzokkal,, amelyek rendesen egy szomorúfüzet, alatta sírdombbal, ábrázoltak vagy egy nyíllal is átlőtt szivet, előtte egy kesergő angyallal. Régi megsárgult fényképek, amelyeken a nők mind toronymagas frizurát, a férfiak meg csizmát és zsinóros atillát viseltek. Drága arany és ezüst hímzések, amelyeket ma lehetetlen volna viselni, s ütött-kapott piros bőr-ridikülök, amilyenekkel hajdanában nagyanyáink, utaztak. . , ’ Liza néni mosolyogva nézte, miként turkálók az ő drága kincsei között; csupán azt kötötte ki, hogy mindent éppen úgy rakjak megint vissza. Neki egyformán kedves emlék volt minden egyes darab. Egyszer meglepetésemben hangosan kiáltottam föl. Egy kép akadt a kezembe, egy szép nagy kép, amely két kis leánykát ábrázolt, kibontott Szőke hajjal. A kisebbik a nagyobbiknak ölébe dűlt, mosolygó, vidám arccal, mig a nagyobbik merengve nézett a távolba s egyik karjával egy kutyát tartott átölelve. A kép alá .Volt írva: Mi hárman. . Liza néni, miféle kép ez? Kik ezek a szép kis lányok ? — kérdeztem kíváncsian. . Liza néni sokáig elmerengve nézteml képet s lassan-lassan egy köny lopózott szemébe. — Ezt a képet az én boldogult vőlegényem festette, szólt halkan. — Két halott emléke fűződik hozzád.. Azért rejtettem oda, a fiókom fenekére, mert nagyon fájt a szivemnek az a szomorú emlék ... De most mégis előveszem s ide teszem az íróasztalom fölé. “■* Liza néni, mesélje el, kérem,szóltam hozlásimulva. fjjL . És Liza néni mesélt. Nem hallottad soha emlegetni Dóra nénédet, pgyice ő volt a legidősebb testvérünk; édesanyád nem is ismerte, azaz nem emlékszik reá, mert még csak ötéves volt, mikor Dóra meghalt..- Mi hatan Voltunk testvérek. Anyád volt a legfiatalabb. Szüleink nagyon szűk anyagi viszonyok között éltek, frigy, köszönettel vették, hogy egy gazdag nagynéni Dórátmagához vette. Hat évig volt távol Dóra a szülői háztól. Ez idő alatt egyszer sem hozta a néni haza, s mi úgy nőttünk fel, hogy Dórát csak éppen emlegetni hallottuk, de nem láttuk soha. Hat év múlva a néni hirtelen meghalt. Apánk elutazott a temetésére, s ekkor hazahozta Dórát is. Milyen kíváncsian vártuk mi gyermekek ! Vájjon milyen lesz az,ift testvér? Fog-e velünk játszani? A hintát az udvaron szeretni fogjá-e? Lesz-e piros ruhája, mint nekünk s a tanító bácsi őt is tanítja majd? Amikor megérkeztek, egy tíz éves, szőke, nyúlánk, leányka szállott le a kocsiból, fekete ruhában. Anyánk sírva-nevetve ölelte, csókolta. Mi bámészkodva állottak körül. Dóra testvérünknek olyan komoly, nagy fekete szeme volt, hogy nem mertünk közeledni hozzá. De ő vidáman ölelt meg bennünket és olyan kedves volt, hogy én azonnal megszerettem , megkínáltam az én legkedvesebb Lili hercegnő babámmal. — Nésze, Dóra, ezt neked adom. Ez a szép Lili hercegnő! Ettől a perctől kezdve én voltam a Dóra legkedvesebb tesvére. Mindegyikünket szeretett, de engem a legjobban. Pompás játékokat tudott, nagyon szeretett hintázni, szívesen eljátszogatott velünk, de látszott rajta, hogy legjobban érzi magát, ha a fiuk szilaj játékai helyett engem karon foghatott, s a kertben sétálhatott velem. !■:%: Lakott a szomszédunkban egy kedves család, Gábor Imréék, akikkel nagyon jól voltunk. A nyári szünidőre hazajött a legnagyobbik fiuk, Gábor Páli, aki már hetedosztályos nagy diák volt, de azért úgy eljátszogatott velünk, mint egy gyermek. Dórával azonnal nagyon jó barátságot kötöttek. Adott neki gyönyörű mesés könyveket olvasni, s megajándékozta egy kedves kis-, kutyával, amelyet:* Szávának hívtak. '■& # a ■ Volt Dórában valami, hogy embert és állatot egyformán meg tudott nyerni magának. Aki csak közelébe jutott, mindenki megszerette. Száva is úgy ragaszkodott kis úrnőjéhez, hogy el nem mozdult mellőle. Nekem nagyon rosszul esett, hogy Dóra most rajtam kívül mással is foglalkozik. Haragudtam Gábor Palira, Szávára,a mesés könyvekre és órákig elduzzogtam Dórával, aki pedig egyformán jó, szelíd és türelmes volt hozzám mindig,,, ■ .. . , , . Lassanként azonban * Szávával kibékültem, mert oly kedves, ügyes egy kutya volt, hogy nem lehetett rá haragudni. Pali betanította mindenféle mesterségről, tudott szolgálni, pálcán keresztül ugrani, s nagyszerű volt nézni mikor két lábra állva, orra hegyén türelmesen tartotta a darabka cukrot, mig Dóra intett néki, hogy most* bekaphatja. f'l-De Dórával folyton duzzogtam és elhatároztam, hogy valamivel megboszantom, amiért a mesés könyveit és Palit jobban szereti, mint engemet. Egy délután sétálni mentünk ketten Dórával és Szávával. Kimentünk a rétre, a kert mögött Dóra magával vitte meséskönyvét, s mikor leültünk egy fal alá pihenni, mohón kezdett blváltni.Én egy darabig Szávával játszogattam, de csakhamar meguntam. — Dóra, mesélj nekem valamit, — kértem, mellé keveredve a fűbe. — Mindjárt Lizike, mindjárt, felelt Dóra. —■ csak ezt végig olvasom előbb. Olyan érdekes. Azután majd elmesélem, óv. Olyan boszos lettem, mint egy elkényeztett gyermek szokott.— Nem kell a meséd,tartsd meg, kiáltottam durcásan, felugrottam mellőle ,s elfutottam. De nem mentem messzire, egy fa mögé bújtam, s onnan néztem, mit csinál Dóra? Meglepve emelte föl fejét, de azután nyugodtan folytatta tovább olvasását. Pár pillanat múlva azonban letette a könyvet a fűbe, s hangosan kiáltotta nevemet. Én nem mozdultam. Ekkor felállott, körülnézett, de engem nem vett észre. Aztán elindult, ellenkező irányban, hogy megkeressen. miközben néhányszor még kiártott is. Lázi, hol vagy újfizike ?, Száva hűségesen ballagott utána. . . . Mikor már jó messzire voltak, előbújtam a fa mögül. A könyv ott hevert a fűben. Hirtelen fölkaptam ... Egy gonosz gondolás ragadott meg. Ha ezt a könyvét, amelyet annyira szeret Dóra, elpusztítom, ismét csak egyedül engemet fog szeretni, úgy mint azelőtt. Pali már visszautazott a városba. Szávát én is megszerettem, most,tehát?"még csak a könyv van hátra. A vízbe fogom dobni! " Nem sokat tűnődtem tovább. A rétet egy sekély kis ér szelte keresztül, néhány szomorúfűzfával a partján. Gyorsan futottam arra felé, mert észrevettem, hogy Dóra meglátott,és felém tartó Száva hangosan ugatvi futott utánam, mintha sejtette volna, hogy mi a szándékom. Egy pillanat alatt ott voltam a parton, magasra feltartottam a könyvet és — zsupsz — bedobtam ' az iszapos vízbe. " Ebben a percben ért Ofia Dóra is! Szinte megdermedve állt meg. — Mit tettél, lizike, tördelte, egészen elsápadva, — a meséskönyvem,jó szép meséskönyvem .. . Valamit akartam mondani, de már nem volt időm mert akövetkező másodpercben Dóka leereszkedett a parton, s ruhástól, cipőstől belelépett a vízbe, hogy ki, halászsza a" könyvet. Szerencsére a sekély víz alig ért évig, de azt hiszem, abban a pillanatban Dóra beleugrott volna, ha akármilyenmély is. úgy megijedtem, hogy se szólni, se kiáltani neta tudtam. Dóra olyan vizesen, mint egy kis ürge, mászott ki a vízből, kezében az elázott, szétment könyvvel. Csodálatos történeteket tudott mesélni Aranyhajú királykisasszonyokról és törpe manókról, a virágok tündéreiről és elvarázsolt hercegekről. — Honnan tudod ezt a sok szép mesét, Dóra? kérdeztem tőle és ki nem fáradtam a hallgatásban, ő a mesélésben. *— Olvastad-e vagy hallottad Valakitől? ~ *........... ■ ’ — Nem tudom, Lizike, felelt elgondolkozva. — Talán olvastam vagy csak úgy elképzelem. Akkor nem tudtam, csak később értettem meg, hogy az a sok szép mese mind az ő gazdag gyermeki fantáziájában termett meg, az ő költészettelí tele lelkében, amely sajnos, sohasem bontogathatta ki teljesen tündérszárnyait. — Siessünk haza, szólt csöndesen. — Oh Dóra, ne haragudj rám, édes Dóra, soha többet nem teszem, kiáltottam zokogva, s megfogtam nedves, hideg kezét. — Nem haragszom, Lizike, felejt szelíden.Csak siessünk haza, mert nagyon fázom ! Otthon persze mindent el kellett mondani édesanyánknak. Dóra ugyan kijelentette, hogy én csak véletlenségből ejtettem vízbe a könyvet, de mikor anyám reám nézett és kérdezte. Igaz-e ez, Liza F akkor én nem tehettem másként, sírva vallottam be, hogy akarátts tettem. De azt ismét a Dóra kérésének köszönhettem, hogy nem büntettek meg, natívon szigorúan. Tulajdonképpen csak akkor ébredtem tudatára, hogy Dóra milyen jó, nemeslelkü gyermek. Ettől kezdve még jobban ragaszkodtam hozzá s kész lettem volna érette a tűzbe menni.- - .. Fájdalom. Sohasem nyílt alkalom, hogybe isbizonyítsam neki szeretőtemet. •Nem tudom, a hideg fürdő ártott-e akkor meg,*• vagy máshol halt meg Dóra, de az őszszel elkezdett betegeskedni. Sápadt lett, olyan átlátszó, mint aviasz, s folyton köhögött. De betegsége alatt is felyton-jó volt és szelíd, soha sem türelmetlenkedett. Lassanként egészen elgyengült, úgy hogy járni sem bírt. Ott üldögélt csendesen, egy nagy karosszékben, fehér párnák között, fejét hátrahajtotta s csodás nagy fekete szemével elmerengett a meszsze távolba. - Néha nem mertük megszólítani: úgy nézett, mintha túl a fejünk felett, túl a fehér falon valamit látna, egy ismeretlen világot, tele dallal, napsugárral és rózsával . . . Szelíden mosolygott feléje és kinyujtotta a két karját, mintha szárnyak volnának s nejci elkellete repülni . . . ' ‘ IV..'.1 . .* . ’..!* És hiába követtek el szüleink mindent, hiába hivatták a leghíresebb orvosokat. Mikor a tavasz eljött s az első hóvirág kinyílt, egy napsugaras délután, accal az ablak felé fordulva, Dóra örökre lehunyta tengermélységű, hagy fekete szemét... Úgy hervadt el, mint egy korán letört, fehér rózsabimbó... • Éppen a temetés napján, mikor ott feküdt a fa ,vatalon, fehér rózsakoszorúval fején, egy kis csomag érkezett a nevére címezve. Gábor Rali küldte ezt a képet, amelyet emlékezet után festett, mint egy tavaszi üdvözletét a hágóvárosból, ahol ő most festeni tanult. ... Szegény Dóra, már nem gyönyörködhetett mind a hármunk jól talált képében ... Sírva tartottam eléje, de ő már nem nyitotta ki szemét és nem mosolygott reám az ő szelíd mosolyával soha, soha többé... Szávát a temetés után néhány napig nem láttuk, hiába kerestük mindenfelé, nem került elé. Mikor pár nap múlva friss virágot vittünk Dóra sirhalmára, ott találtuk Szávát a frissen hántolt . .sirdombon, élettele nül... A hűséges kutya ott pusztult el kedves kis úrnője sírján ...* Sok év telt el azóta, az idő megenyhíti a legnagyobb bánatot is, gyermekszívvel meg éppen könnyebb a felejtés. Lassanként elmosódott a Dóra emlékezete, csak később, mikor már nagyobb lettem, nyilait át leltemen mindig egy keserű önvád, szemrehányás. Vájjon nem én voltam-e a Dóra halálának az oka ? És ettől a gondolattól nem is tudtam szabadulni soha . . . Gábor Palival évekig nem találkoztam. Külföldön tanult, s mikor egyszer évek múlva hazajött, a gyermekkori játszótársak megszerették egymást, s én menyasszonya lettem Palinak. Akkor nagyon sokat emlegettük megint Dórát. Kimentünk együtt ,a sírjához,és megmutattam Palinak azt a képet, melyet ereklye gyanánt őriztünk. Abban, az időben olyan boldog voltam, hogy még az a gondolat sem bántott többé . . . .... . . De a sors nem akarta, hogy boldogságom teljessé váljék. Pali meghalt, mielőtt a felesége lehettem volna . . . Akkor rejtettem el ezt a képet, mely folyton csak arra emlékeztetett, hogy a végzet éppen azokat vette el tőlem,, akik a szívemnek a legdrágábbak voltak ... ! Tutsek Anna. Nyár. Budapest, június 6. A beköszöntött nyári évadban azokat az ujjakat állítják divatosaknak, amelyek egészen laposak, de felső részüket több soros jockeyk borítják el, legtöbbetszőr plissébe rakott mousselineből, sőt gyakran egy vagy kettős, sőt hármas nagy csokor pótolja a jockeyt, amely a vállra illesztve, ráomlik a hátulsó karra, szabadon hagyva a mell előrészét. Nagyon valószínű, hogy nyáron át rövid ujjakat fognak viselni, s ha ballonosak lesznek, valamivel könyökön alól fognak leérni,a divatos lapos ujjak azonban majd valamivel hoszszabban készülnek. A barége meg a linón versenyezni készülnek egymással. Mind a kettő igen szép üde, élénk színezetükben. Kacérkodva mosolyogjanak reánk a rózsaszín, a kék, mályvaszín, kukoricaszín, a sárga, valamint a szalmaszín. A rózsaszín különben nagyon kedvelt az idén, mert a kalapok, legyenek azok, szalmából, túliéból, vagy paszományból, többnyire a kedvenc rózsákkal vannak ékítve. Vegyítik a rózsákat tulle bodor közé, de alkalmazzák a fekete strudtollhoz is, amely úgy látszik, az