Pesti Napló, 1896. október (47. évfolyam, 270-300. szám)

1896-10-10 / 279. szám

Negyvenhete­dik évfolytán. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre ... 14 frt — fer. Félévre 7 „­­Negyedévre ... 3 „ 50 „ Egy hóra........ 1 „ 20 „ —O— Egyes szám ... ... 4 kr. Vidéken ................. 5 kr.PESTI NAPLÓ 279. sz. Budapest, szombat, október 10. 1896. SZERKESZTÖMEG: VI., Taréz-k«nit»U«z. 11-dik endet. —0~ KIADÓHIVATAL: VI., Xeréz-kurut S3. sz Megjelenik minden nap, ünnep én vasárnap itta le. Gróf Andrássy Gyula könyve. Budapest, október 9. A kiegyezés vagy ok vetetlenül kell? vagy föltétlenül nem kell. Vagy a történe­lemnek egyedül levonható tanulsága, vagy az események bölcseségének meghamisí­tása, vagy életszükségesség, vagy vétek. S mivel csakis életbölcseség és csakis életszükségesség van benne, mivel minden momentuma csak a józan észhez kapcsoló­dik, csakis ragaszkodni lehet hozzá, de lelkesedni érte nem lehet. A kiegyezés, mint egyáltalában a megfontolás egész köre, nem kap bele viharzó áriákat meg­szólaltatva, a népietekbe, kivéve azt az esetet, ha nem mint az okosság kérdése, hanem mint a nemzetrontás ténye állíttatik eléje. A kiegyezés híveinek az egyedül üdvözítés eszméjétől kell áthatottnak len­­niök, s ezt az eszmét a múltak, a jelen s a jövő körülményeiből úgy kell eredmény­képp levonniok, mint ahogy a matema­tikus föltétlen bizonyossággal vonja le a föltételes függvények egész sorozatá­ból a maga egyenletmegoldását. A ki­egyezés hívei olyan apostolok, akik a logikával mennek a nép közé, nem híve­ket, hanem meggyőződéseket hódítani. Semmi lelkesedést se visznek a prédikáló útjukra, csak az egyetlen igazságban való hitet, a bebizonyítható, levezethető, kimu­tatható, teljesen pozitív hitet. Akik még eddig a kiegyezésért síkra szállottak, a higgadtság elemeivel bizonyítgatták a ma­guk igazát és mindig győztek. A kezeiket nem hadonázásra, hanem arra használták, hogy a tíz ujjukon elsorolják az érveket. A magyar néplelkület uralkodó elemei a komoly megfontolás, a bölcs józanság. A fanatizmus, a szenvedély csak tartalékerők benne, amelyeket csakis akkor mozgósít, ha azok a hangulatok, amelyeket az idők véletlenül eléje hoztak, olyan szertelenek, hogy a felfogásukra, a feldolgozásukra a maga higgadtságának recipiáló tehetsége nem elégséges, nem alkalmas. Ezeknek a bizonyító apostoloknak, akik nem hitet visznek, hanem levezetett igaz­ságokat, egyike gróf Andrássy Gyula, aki ma megjelent könyvével az 1867-iki kiegye­zést a célszerűségi viták s a jobbácsinál­­hatóságon való tanakodás köréből ki akarja emelni a természeti törvény magaslatára. Gróf Andrássey Gyula, a nagy, a kiegyezés természeti-törv­ényvoltának hirdetője sok évvel ezelőtt, most a fia az apja és a saját argumentumait a történelem tanulságaival s a maga gondolkozásának folyományaival s az ellenfelek önkéntelen adataival meg­toldja, hogy a törvénynek abszolút voltát bizonyítsa. Szinte megható az a természet­­szerűség, az a magától értetődés, amelylyel a befejezetlen mondatot az örökös bevégzi; szinte megdöbbentő az a határösszefolyás, amely a két egyéniség fizikai különállósá­gát semmibe se véve, megszünteti az elvá­lasztó különbséget apa és fiú között. Mintha a kiegyezés egyik alkotója szólalna meg ebből a könyvből, noha a terebesi gót mauzóleum van e könyv megírása és a kiegyezés koncipiálása között. Ugyanaz a kéz, amely a kiegyezésnek, mint a szük­séges és egyedül lehetséges jónak megal­kotásában közreműködött. Írja meg ezt a könyvet azok ellen, akik a kiegyezést a szükséges rossznak látván, faragni és ja­vítani akarnak rajta. Gróf Andrássy Gyula, az ifjabb, aki erről a predikátumáról lemondott, amikor apja neve a «néhai» predikátummal toldódott meg, a legerősebb közjogi poltikusok sorába lépett, amikor folytatni kezdte az apját. A fiatal arisz­tokrata, aki észre kezdte venni, hogy a felszín csakis két dimenziós s hogy éppen a hiányzó, a harmadik méret a legérté­kesebb, aki az okozati összefüggés kereső útjára tért az egyszerű ténykonstatálás ké­nyelmes és népszerű mezejéről, aki dis­­tingválni kezdett a politizálás és a poli­tika között, rögtön fönt kezdhette a ka­­riérját. Nem azért, mert az apja fiának született, hanem azért, mert az apja foly­tatásává lett, mert azokat a nagyérdekű félbenmaradt mondatokat be tudja fejezni, mert az öregnek logikai munka­ eredmé­nyén építhette tovább a maga politikai logikáját. A fiatal zaratusztra, aki nem a maga, hanem az apjának harminc esztendei siva­tagi töprenkedésével jön le a hegyekről, kitárja karjait s hirdeti, hogy «nemzetem, légy okos, tehát gyönge és becsüld meg a kiegyezést, mert az életednek ő a for­rása». Nem modern, amilyen az üdv za­­ratusztrája volt, nem is poéta, mint ami­lyen a hegyi vándor volt, de okos, mint az életszükségességnek logikája. Vagyunk, tehát lenni akarunk, de nem lehetünk meg a mai politikai keretben másképp csakis, mint nagyhatalom. Ebből indul ki, S hogy tovább indul, útja nem zavarodik össze. Stációi számon tarthatók, megérke­zése előrelátható. A magyar állam a maga nemzetiségi miliensével, a szomszédságá­ban forrongó politikai és hatalmi törekvé­sekkel vagy erős állam, vagy semmilyen állam. Szükségünk van tehát olyan szö­vetségesre, aki nem elég erős rá, hogy bennünket elemészszen, de elég erős arra Lajos nyomdokait és helyezze a megtisztított Samukát az ugyancsak megtisztított murányi Vénusz mellé. És ennek köszönhetjük, hogy ma este tíz óra tájban megharagudtunk az iskolára, amely annak idején kihasználta a mi naiv hi­székenységünket és elrágalmazta ártatlan lel­künk előtt szegény Sámuel királyt. Hát ez lett volna az a rossz, zsarnok, vérengző király? Ez a jámbor, siránkozó, papokra hallgató, csa­ládjának élő, koldusokat kereső ember? Aki megbocsát az ellenségeinek, hisz a parasztok­nak lányával jutalmazza a pogány vezért, csakhogy keresztény hitre térjen? Ő nem. Jó ember ez a Sámuel, szinte közveszélyesen jó és vétkes mulasztás, hogy gondnokság alá nem helyezik. Hiszen ... de beváltom az ígérete­met és nem mondok róla rosszat, nehogy őt bántva,s a lélekvándorlás törvényei szerint Ga­bányi Árpádot találjam megsérteni. Csak azt kell róla elmondanom, hogy valamint Széchy Mária egy ballada omló verssorainak zuhanyá­val mossa magát tisztára, azonképpen Sámuel király Gellért püspöknek balladával gyónja meg, hogy mindig jót akart, ha balul is ütött ki, amint az egykoron ki fog sülni, amikor ő a lélekvándorlás törvényeinél fogva Pry Pál­ban fog feltámadni...* Tehát ne essék több szó Sámuel ki­rályról. Hiszen úgyis történeti színművel és nem tragédiával van dolgunk. A történeti színmű ugyanis inkább megengedi, hogy a hős mellett mások is érvényesülhessenek. Íme ebben a történeti színműben is jóságosan el­tűnik a király a maga kis tragédiájával és fölébe magaslik Urkund, a pogány vezér. Neki már megvan a maga igazi tragédiája, jóllehet e­z éppen úgy megeshetnék Britanniában, mint Magyarországon, a tizenhatodik században, mint a tizenegyedikben. Tiszta véletlenség T A R_C A. Nemzeti Színház. (Sámuel király: Történeti színmű öt felvonásban. Irta: Gabányi Árpád. Először került színre a Nemzeti Színházban október 9-ikén.) — A Pesti Napló eredeti tárcája. — Valamelyik újságban ma Gabányi Árpád elárulja, hogy ő hisz a lélekvándorlásban és érzi, hogy nyolcszáz és néhány esztendőknek előtte ő volt Aba Sámuel. Ez a vallomás tar­tózkodásra kényszerít. Mert a régen meghalt (s a drámában életre nem kelt) Sámuel király­nak még talán mertem volna kellemetlensége­ket mondani, de az eleven Gabányinak nem. Ezek az eleven drámaírók fölöttébb érzéke­nyek. Kijelentem tehát, hogy ezekben a váz­latos sorokban nem fogok rosszat mondani Aba Sámuelről, aki most már azonos Gabányi Árpáddal. Csak azt az egyet jegyzem meg, hogy Aba Sámuel csakugyan rokonságban le­hetett Gabányival, mert ahogy a drámából megítélhető, ő is hihetett a lélekvándor­lásban . .. Ellenben kénytelen vagyok elitélni a his­torikusokat. Acsádi Ignác, az én kedves jó emberem, néhány esztendővel ezelőtt jónak látta, hogy uj képet fessen a históriában el­rágalmazott murányi Vénuszról s ezt az uj képet figyelmébe ajánlja Dóczi Lajosnak. A ki­tűnő poéta kapott a figyelmeztetésen és lovagias kötelességének tartotta, hogy Széchy Máriá­nak immár tisztára mosott emlékét a színpad­ról is kihirdesse a magyarságnak. És szó sincs róla, Acsádi Ignácnak és Dóczi Lajosnak nagy érdeme van benne, ha a murányi Vénuszról ma már jobb fogalmaink vannak, mint aminőt az iskolából hoztunk magunkkal. De azóta a historikusok állandóan keresik a drámaírók szövetségét és abba a mániába estek, hogy szolgálatot tesznek a világnak, ha közösen megalapítják az első magyar jellemtisztító inté­zetet. Azóta az ifjú historikusok előszeretettel keresik a történelem legrutább alakjait, hogy tisztára mossák. A tisztára mosott jellemeket pedig kiszolgáltatják ifjú drámaíróknak, hogy a közönségnek is legyen alkalma a megújho­­dott jellemet megismerni. Így kellett az utolsó esztendőkben megtudnunk, hogy a szegény Zách Klára lelki gyilkosa, Kázmér herceg voltakép­pen csak a história rágalmának áldozata, ho­lott valójában jó ember és igazi férfiú volt. És így fogjuk nemsokára talán azt is megtudni, hogy Ottó herceg sem volt olyan gyalázatos ember, csak a kacér Melinda ragadta ocsmány­ságokra. Valahol a Királyhágón túl egy historikus szintén beleesett a jellemtisztítás betegségébe s mert a történelem, hála Istennek, minden­nek a bizonyítását megengedi: ez a historikus is tisztára mosta Aba Sámuel jellemét. Bán­totta őt, hogy az iskolás gyermekek előtt rossz hírét költik ennek a derék királynak, holott különböző mészárlásainak, a reá zúdult pápai átoknak és kivégeztetésének nagyon jó okai voltak. Kimutatta tehát, hogy Aba Sámuelt azért keresztelték el parasztkirálynak, mert igazán a népnek atyja volt s inkább elkergette a maga köréből a főnemeseket, semhogy a kedves parasztoknak csak egy hajaszála is meg­görbüljön. Kimutatta továbbá, hogy jámborabb volt Szent Istvánnál, magyarabb volt Árpád­nál és nagylelkűbb volt mind a kettőnél. Mé­szárolni és zsarnokoskodni pedig csak akkor kezdett, amikor jó tetteiért hálátlanságot ara­tott és azok esküdtek össze ellene, akik­nek a lelkét is odaajándékozta volna. Emigy tisztára mosván a méltatlanul elrágalma­zott Aba Sámuelt, nyomban fölkereste Gabányi Árpádot, hogy ő most már kövesse a Dóczi Mai számunk tizenhat oldal.

Next