Pesti Napló, 1898. július (49. évfolyam, 180-210. szám)
1898-07-31 / 210. szám
10 Budapest, vasárnap 1898. julius 31. 215 szám. PESTI NAPLÓ._______ — Nem az én Jancsikám az oka, hanem a pálinkás: miért hagyta nyitva a raktár ajtaját ? És ezzel elintézték az incidenst. — Hogyan kell megkötni a nyakkendőt? Tudjuk az irodalomtörténetből, hogy Petőfi Sándor sohasem viselt nyakkendőt, még őrnagy korában sem, holott az akkori felfogás szerint az igazi katonai szellemet csakis a kravátli sugalmazta. Petőfinek ez az idegenkedése, a divatárusok vélekedése szerint valószínűleg onnan eredt, hogy sohasem tudta elsajátítani a nyakkendő megkötésének művészetét. Sok ember van úgy vele és az emberiség legnehezebb problémái közé tartozik a nyakkendő célszerű és jó ízlésre valló megkötése. Akadt most végre egy nagy jótevő, ki feladatának tekinti, hogy a laikus közönséget erre megtanítsa. A neve Mangold Béla Kolos. A Mangold-család körében különben is sok az olyan egyén, ki jót tesz az emberiséggel. Az egyik fürdőorvos Balatonfüreden és számos embert gyógyított már ki igazi vagy képzelt bajából. A másik verseket ír, a harmadik pedig utasítást ad a nyakkendő megkötésére. Valószínű, hogy neki lesz majd a legtöbb híve. Most jelent meg tőle egy kis füzet, mely útmutatást ad erre a mélységes tudományra. A füzet tartalma 43 ábra —semmi egyéb. Magyarázó szöveg nincs hozzá mellékelve, úgy látszik, hogy Mangold Béla a szemléltető oktatás híve, mely a pedagógusok véleménye szerint a legkönnyebb módja valamely tudomány elsajátításának. Aki tehát most sem tanulja meg, hogyan kell a nyakkendőt megkötni, vessenmagára. Mert világosabban már csakugyan nem lehet megmutatni a helyes utat. A füzetet Várady Béla divatáru-kereskedése adta ki s 50 krajcárért árusítja. — Sikkasztás egy gyámpénztárnál. A szegzárdi gyámpénztárnál — mint ottani tudósítónk jelenti — ismétlődött az aradi panama, ámbár kisebb alakban. Pappert Ferenc gyámpénztári segédkönyvvivő 1950 forintot sikkasztott el az ideiglenes letétekből. A sikkasztót, aki tettét beismerte, már letartóztatták. A városban általános izgatottságot keltett a letartóztatás, s hire jár, hogy a miniszter az egész megyei pénztár átvizsgálását fogja elrendelni. A sikkasztó könnyelmű, részeges ember volt és feltűnően költekezett. A hódoló diszfelvonulás körképe minden valószínűség szerint már augusztus 6-án, szombaton megnyílik. Eisenhuter óriási festménye magába öleli a hódoló diszfelvonulás egész bandériumán kívül a budai várat a várpalotával együtt, a Vérmezőt egész környékével, a Gellérthegyet, a Svábhegyet egész a hármas határhegyig; a pesti oldalról látható a Duna a Margitszigettel, az új országház épülete, a lipótvárosi bazilika és a körülé elterülő háztenger, alant ismét a Duna a Ferenc Józsefhíddal stb. Magán a festményen van több mint 2000 férfi és női alak, 15 diszhintó, mintegy 1300 hintós- és hátasló, továbbá az ősi és modern díszöltönyök és fegyverzeteknek olyan rengeteg tömege, hogy azok úgy együtt ábrázolva nemcsak pompás, szindus látványt nyújtanak, de valóságos és minden tekintetben ritka múzeumot is képeznek. — Rajec fürdő. A vidéki városok már régebben hangoztatják azt, hogy a zónarendszer csak Budapest fejlődését vonja maga után, mindenki Budapestre megy bevásárolni s igy a vidéki kereskedelem stagnál. Ámde minden esztendőben eljön a nyár s akkor áldott a zóna, mert olcsó pénzek mennyire viszik a nyaralókat s ilyenkor nagyon is hasznára van a zóna a vidéknek, mert megszűnik az az előítélet, hogy csak Budapest közelében lehet olcsón nyaralni. A zónarendszer, az olcsó nyaralás egy sereg létesülését vonta maga után, így támadt Bajecz fürdő is, ahol magánosok is sokat építkeztek. Az új villák erősen emlékeztetnek a szíriai fürdőkre. Most a bécsi Serényi, Taaffe, Zedtivitz grófok, Orlauból Matteneloit bárónő, dr. Flamm Parisból, továbbá Sedlnitzky bárónő, Martinyi igazgató, dr. Borbás Vince egyetemi tanár családjával, stb. nyaral az uj fürdőtelepen. Nagyon kedvesek a fürdő svájci stílusban épült villái, amelyek azonban magyarosan vannak berendezve. Nem hiányzik a mennyezetes ágy, a tulipántos láda, s annak fiában a sok tulipános tányér. — Rendőri hírek. Eltűnt orfeumdirektor. A rendőrségnél följelentést tettek ma délelőtt, hogy Reich Frigyes volt dalcsarnok-igazgató, miután több alkalmazottjától százakra menő kauciót vett föl, a fővárosból eltűnt. A rendőrség Reichot köröztetni fogja. — Halállal végződő balesetek. Ma éjjel a Ganz-gyárban Eisenleitner József szíjgyártósegéd az egyik transmissziós kerékre az összekötő szíjat akarta föltenni. Munka közben a szíj elkapta, párszor körüllóbálta a levegőben és oly erővel dobta a földre, hogy szörnyet halt. Kőbányán a részvényserfőzőben pedig Bachleda Albert munkásnak a felvonó gép a fejére zuhant és agyoncsapta. — Tűz Rákospalotán. Seile Antal rákospalotai kötélgyáros raktára ma délután leégett. A tűz megsemmisítette a raktár összes fonal- és kötélkészletét. A kár mintegy 6000 forint. Az ál-TicMjorne, London, július hónap. Az igazi neve Orton Artur volt, született London egyik külvárosában szegény sorsban, de fölvitte európai hírnévre azzal, hogy a legmerészebb csalások egyikét kísérlette meg ebben a században. Csaknem egy álló esztendeig vele foglalkozott az angol sajtó és abban az országban, ahol sok száz év óta nem volt pretendens, Orton Artur olyan sereg hívet tudott maga körül csoportosítani, mely esküdött igaz jogára. Pedig nem trónra aspirált, hanem csakis egy nagy vagyont akart magához kaparitani. Most, hogy nemrégiben meghalt, minden kétséget kizáró módon kiderült róla, hogy nem az ősi és dúsgazdag család fia volt, hanem egy szegény, elzüllött mészáros gyermeke. De az a bámulatos merészség és biztosság, amelylyel célját elérni törekedett, amelylyel még egy anya szemét és szívét tévedésbe tudta ejteni, hogy igazi fiának fogadta, ez a merészség előkelő helyet biztosít Orton Artúrnak a Pitavalban. Az igazi Tidborne Roger, kinek örökébe be akarta magát csempészni Orton Artur, egy Hampshireban lakó dúsgazdag báró legidősebb fia volt. Kitűnő nevelésben részesült, több európai nyelvet sajátított el, különösen a franciát. Ezt a körülményt azért emeljük ki, mivel döntő befolyással volt a világszerte nevezetessé vált Tidborne-ügyre. Roger egy dragonyos ezredben szolgált mint tiszt, beleszeretett egy unokahúgába, ez máshoz ment feleségül és ezt a csalódást annyira szívére vette a fiatal hadnagy, hogy lemondott rangjáról és elhagyta hazáját. Az utolsó hír 1854-ben érkezett róla, mikor a Bella nevű vitorlás hajón útra kelt hazája felé. A hajó útközben szerencsétlenül járt és attól a naptól fogva, hogy elhagyta a new-yorki kikötőt, sohasem hallottak többé róla hírt. Lady Tidborne, az eltűnt Roger édesanyja, nem tudott belenyugodni abba a gondolatba, hogy fia tönkre elveszett és éveken át újságok hirdetésében szólította, hogy térjen vissza övéihez. Sok év múlva beköszöntött hozzá két matróz, afféle elzüllött alak és tudtára adták, hogy ők a jelzett időben kihalásztak a braziliai tengerpart közelében egy fiatal embert, akire tökéletesen ráillik a leírás és aki maga is azt állította, hogy ő volna báró Tidborne Roger. Melbourneba vitték s bizonyára most is ott él. Fölvették a dús jutalmat, mely az első híradásra ki volt tűzve és ezentúl többé nem mutatkoztak. Lady Tidborne megbízta egy Ausztráliában élő ügyvéd ismerősét, hogy nyomozza ki fiát. Az ügyvédet csábította a nagy jutalom kilátása és mivel Orton Artúrról tudta, hogy nagyon kalandos múltja van, egyenesen ráfogta, hogy ő a keresett örökös. A kalandor eleinte habozott, de annyira csábította a fényes kilátás, hogy végül ráállott a névcserére. Egy napon megjelent Angliában és bemutatkozott lady Ticbornenak, ki minden habozás nélkül fiának fogadta. A dolog kissé különösnek tetszett, mivelhogy az eltűnt Roger nagyon karcsú ember volt, Orton pedig a legzömökebb emberek egyike. Az özvegy lady bevezette az előkelő társaságba, dúsan ellátta pénzzel és hat éven át nagy szerepet játszott a külvárosi mészáros fia az angol előkelő társaságban. Az igazi örökösök azonban nem nyugodtak bele a dolgok ilyetén fordulásába, hanem összefogtak egymással és pert indítottak a kalandor ellen. Hihetetlen összegekbe került ez a pör: lady Tidborne bankárja 20,000 font sterlinget előlegezett Ortonnak a pör költségeire, Rivers gróf 160,000 fontot, az elhunyt Roger két nővére 30,000 fontot, Guildford képviselő 80,000 fontot, több érdekelt fél 30,000 fontot. Azonkívül egy részvénytársaság alakult, mely százezer fontot előlegezett és csaknem hasonló összeget csikart ki a kalandor az uzsorásoktól. Ez a mesés summa, a mi pénzünk szerint körülbelül ötmillió forint, mind ráment a per költségeire. Tizenkét híres londoni ügyvéd vette kezébe a dolgot és pro meg contra érvelt. Kihallgattak háromszáz tanút, egy külön bizottságot menesztettek Délamerikába és Ausztráliába, mely ott majdnem másfél évig a helyszínen kihallgatta a tanuk egész légióját. Azalatt pedig a kalandor sem maradt veszteg, hanem Angliában egész sereg tanút toborzott aki föllépésétől és pénzétől megvesztegetve, mellette foglalt állást. El kell ismerni, föllépése olyan volt, hogy a legbecsületesebb embereket is eltántorította, mert a külvárosi mészáros fia pompásan értett hozzá, hogyan kell játszani az előkelő arisztokratát. Egész Anglia két pártra oszlott, mesés fogadások történtek a per kimenetelére és a legkiválóbb családok hajba kaptak azon a kérdésen: az igazi Ticborne él-e közöttük, vagy pedig csak holmi kalandor ? Három embert lőttek agyon párbajban, ötöt agyonvertek, egy sereg ember megbolondult és az őrültek házába jutott, mielőtt hozzáfoghattak a végtárgyaláshoz. Ez pedig 1872-ben kezdődött meg és eltartott másfél évig. 212 tanút idézett törvény elé az ellenpárt, 256-ot Orton pártja. Csupán egy hónapig tartott, míg a törvényszék elnöke elkészült rezümdjával. Orton pervesztes lett, mégpedig leginkább azért, mert kisült, hogy egy szót sem tud franciáid, holott az igazi Tidiborne még az anyanyelvénél is jobban beszélte ezt a nyelvet. Orton Artúrt tizennégy évi fegyházra ítélték. Az öt millión fölül, amit ő és párthívei elköltöttek, az igazi örökösöknek is egy milliójába került az igazság kiderítése. Mikor pedig a kalandor kiszabadult a börtönből, még mindig akadtak emberek, akik ügyének igazságában bíztak és tetemes összegeket ajánlottak föl neki, ha pernyítást kér. De Orton Artur megelégelte a dicsőséget, nem próbált újból szerencsét, hanem úgy aknázta ki az iránta való érdeklődést, hogy pénzért mutogatta magát. Ezen a réven szép vagyonra tett szert. De a szerencséje nem volt tartós, mert a nyolcvanas években mint kiadó és mint képviselőjelölt próbálkozott, aminek az volt az eredménye, hogy elúszott a keresete. Ismét visszatért előbbi foglalkozásához: cirkuszokban mutogatta magát, de ezúttal már kevés szerencsével. Nyomorúságban tengődött és mikor a múlt hónap elsején szívszélhűdésben meghalt, annyi sem maradt utána, hogy tisztességesen eltemethették volna. Még megérte, hogy támadt egy másik legenda, mely azt híreszteli, hogy az igazi Tichborne egy Crestwell nevű ember volt, ki még most is él Új-Zeéland földjén, de nem mer jelentkezni, mivel a Bella hajótörése után tengeri kalózok közé jutott, akik megválasztották kapitánynak. Ebben a minőségében sok kegyetlenséget követett el, amelyek miatt az angol törvény kurtán bánna el vele. Ki tudja, örökre vége szakadt-e már a Tichborneügynek? Crestwellnek több gyermeke van és lehet, hogy azok egy napon még megbolygatják a Tichborne-család nyugalmát. Annál is inkább, mivel nincs veszteni valójuk, hanem csak nyerhetnek egy esetleges pernyítás által. IRODALOM ÉS MŰVÉSZET, (*) Fáy Szeréna Kolozsvárott. Bölöny József, a kolozsvári Nemzeti Színház intendánsa október elsejétől fogva 5000 forint fizetéssel szerződtette Fáy Szerénát. A művésznő azonban már most is Nagyváradon vendégszerepel a kolozsvári színtársulatnál. (*) A Budai Színkör jövő heti műsora a következő: Hétfőn: Lili. Kedden: Az össze-vissza fogadó. Szerdán: Az újfundlandi. Csütörtökön: A nílusi varázsló. Pénteken: Az egyetlen leány és Katinka (először.) Szombaton: ugyanez. Vasárnap: A gyimesi vadvirág. (*) Byron és Shelley. «Vannak világhírű nevek, melyeket a műveit közönség szokásból tisztelettel ejt ki, bár nevüknél alig tud róluk egyebet.» — Ezt írja Byron és Shelley című új könyvében Pepini Albert, a finomlelkű piarista pap és megjegyzése ezúttal igen találó, ő ugyan csak Shelleyre vonatkoztatja, de bátran ráillik Byronra is. Az újabb angol poézis e két hatalmas alakját nem ismeri eléggé a magyar közönség, Byron neve még népszerűbb, de Shelleyt s költészetét valóban kevesen ismerik nálunk. Egy kornak gyermeke volt mind a kettő, jó barátok s szinte természetszerű, hogy nagy befolyással voltak egymásra. Shelley-ben több volt a láng, hatal