Pesti Napló, 1898. július (49. évfolyam, 180-210. szám)

1898-07-31 / 210. szám

10 Budapest, vasárnap 1898. julius 31. 215 szám. PESTI NAPLÓ._______­ ­ — Nem az én Jancsikám az oka, hanem a pálinkás: miért hagyta nyitva a raktár ajtaját ? És ezzel elintézték az incidenst. — Hogyan kell megkötni a nyakkendőt? Tudjuk az irodalomtörténetből, hogy Petőfi Sándor sohasem viselt nyakkendőt, még őrnagy korában sem, holott az akkori felfogás szerint az igazi katonai szellemet csakis a kravátli sugalmazta. Petőfinek ez az idegenkedése, a divatárusok véle­kedése szerint valószínűleg onnan eredt, hogy sohasem tudta elsajátítani a nyakkendő megkö­tésének művészetét. Sok ember van úgy vele és az emberiség legnehezebb problémái közé tartozik a nyakkendő célszerű és jó ízlésre valló megkötése. Akadt most végre egy nagy jótevő, ki feladatának tekinti, hogy a laikus közönséget erre megtanítsa. A neve Mangold Béla Kolos. A Man­­gold-család körében különben is sok az olyan egyén, ki jót tesz az emberiséggel. Az egyik fürdő­orvos Balatonfüreden és számos embert gyógyított már ki igazi vagy képzelt bajából. A másik verseket ír, a harmadik pedig utasítást ad a nyakkendő meg­kötésére. Valószínű, hogy neki lesz majd a legtöbb híve. Most jelent meg tőle egy kis füzet, mely út­mutatást ad erre a mélységes tudományra. A füzet tartalma 43 ábra —semmi egyéb. Magyarázó szöveg nincs hozzá mellékelve, úgy látszik, hogy Mangold Béla a szemléltető oktatás híve, mely a pedagógusok véleménye szerint a legkönnyebb módja valamely tudomány elsajátításának. Aki tehát most sem tanulja meg, hogyan kell a nyakkendőt megkötni, vessen­­magára. Mert világosabban már csakugyan nem lehet megmutatni a helyes utat. A füzetet Várady Béla divatáru-kereskedése adta ki s 50 krajcárért árusítja. — Sikkasztás egy gyámpénztárnál. A szeg­­zárdi gyámpénztárnál — mint ottani tudósítónk jelenti — ismétlődött az aradi panama, ámbár kisebb alakban. Pappert Ferenc gyámpénztári segéd­­könyvvivő 1950 forintot sikkasztott el az ideiglenes letétekből. A sikkasztót, aki tettét beismerte, már letartóztatták. A városban általános izgatottságot keltett a letartóztatás, s hire jár, hogy a miniszter az egész megyei pénztár átvizsgálását fogja elren­delni. A sikkasztó könnyelmű, részeges ember volt és feltűnően költekezett.­­ A hódoló diszfelvonulás körképe minden valószínűség szerint már augusztus 6-án, szombaton megnyílik. Eisenhut­er óriási festménye magába öleli a hódoló diszfelvonulás egész bandériumán kívül a budai várat a várpalotával együtt, a Vér­mezőt egész környékével, a Gellérthegyet, a Sváb­hegyet egész a hármas határhegyig; a pesti oldalról látható a Duna a Margitszigettel, az új országház épülete, a lipótvárosi bazilika és a körülé elterülő háztenger, alant ismét a Duna a Ferenc József­­híddal stb. Magán a festményen van több mint 2000 férfi és női alak, 15 diszhintó, mintegy 1300 hintós- és hátasló, továbbá az ősi és modern díszöltönyök és fegyverzeteknek olyan rengeteg tömege, hogy azok úgy együtt ábrázolva nemcsak pompás, szin­­dus látványt nyújtanak, de valóságos és minden tekintetben ritka múzeumot is képeznek. — Rajec fürdő. A vidéki városok már régeb­ben hangoztatják azt, hogy a zónarendszer csak Budapest fejlődését vonja maga után, mindenki Budapestre megy bevásárolni s igy a vidéki keres­kedelem stagnál. Ámde minden esztendőben eljön a nyár s akkor áldott a zóna, mert olcsó pénzek mennyire viszik a nyaralókat s ilyenkor nagyon is hasznára van a zóna a vidéknek, mert megszűnik az az előítélet, hogy csak Budapest közelében lehet olcsón nyaralni. A zónarendszer, az olcsó nyaralás egy sereg létesülését vonta maga után, így támadt Bajecz fürdő is, ahol magánosok is sokat építkez­tek. Az új villák erősen emlékeztetnek a szíriai fürdőkre. Most a bécsi Serényi, Taaffe, Zedtivitz grófok, Orlauból Matteneloit bárónő, dr. Flamm Parisból, továbbá Sedlnitzky bárónő, Martinyi igaz­gató, dr. Borbás Vince egyetemi tanár családjával, stb. nyaral az uj fürdőtelepen. Nagyon kedvesek a fürdő svájci stílusban épült villái, amelyek azonban magyarosan vannak berendezve. Nem hiányzik a mennyezetes ágy, a tulipántos láda, s annak fiában a sok tulipános tányér. — Rendőri hírek. Eltűnt orfeumdirektor. A rendőrségnél följelentést tettek ma délelőtt, hogy Reich Frigyes volt dalcsarnok-igazgató, miután több alkalmazottjától százakra menő kauciót vett föl, a fővárosból eltűnt. A rendőrség Reichot köröztetni fogja. — Halállal végződő balesetek. Ma éjjel a Ganz-gyárban Eisenleitner József szíjgyártósegéd az egyik transmissziós kerékre az összekötő szíjat akarta föltenni. Munka közben a szíj elkapta, pár­szor körüllóbálta a levegőben és oly erővel dobta a földre, hogy szörnyet halt.­­ Kőbányán a rész­­vényserfőzőben pedig Bachleda Albert munkásnak a felvonó gép a fejére zuhant és agyoncsapta. — Tűz Rákospalotán. Seile Antal rákospalotai kötél­gyáros raktára ma délután leégett. A tűz megsem­misítette a raktár összes fonal- és kötélkészletét. A kár mintegy 6000 forint. Az ál-TicMjorne, London, július hónap. Az igazi neve Orton Artur volt, született Lon­don egyik külvárosában szegény sorsban, de föl­vitte európai hírnévre azzal, hogy a legmerészebb csalások egyikét kísérlette meg ebben a században. Csaknem egy álló esztendeig vele foglalkozott az angol sajtó és abban az országban, ahol sok száz év óta nem volt pretendens, Orton Artur olyan sereg hívet tudott maga körül csoportosítani, mely esküdött igaz jogára. Pedig nem trónra aspirált, hanem csakis egy nagy vagyont akart magához kaparitani. Most, hogy nemrégiben meghalt, minden kétséget kizáró módon kiderült róla, hogy nem az ősi és dúsgazdag család fia volt, hanem egy szegény, elzüllött mészáros gyermeke. De az a bámulatos merészség és biztosság, amelylyel célját elérni törekedett, amelylyel még egy anya sze­mét és szívét tévedésbe tudta ejteni, hogy igazi fiának fogadta, ez a merészség előkelő helyet biz­tosít Orton Artúrnak a Pitavalban. Az igazi Tid­borne Roger, kinek örökébe be akarta magát csempészni Orton Artur, egy Hampshireban lakó dúsgazdag báró legidősebb fia volt. Kitűnő nevelésben részesült, több európai nyelvet sajátított el, különösen a franciát. Ezt a körülményt azért emeljük ki, mivel döntő befolyással volt a világ­szerte nevezetessé vált Tid­borne-ügyre. Roger egy dragonyos ezredben szolgált mint tiszt, beleszeretett egy unokahúgába, ez máshoz ment feleségül és ezt a csalódást annyira szívére vette a fiatal hadnagy, hogy lemondott rangjáról és elhagyta hazáját. Az utolsó hír 1854-ben érkezett róla, mikor a Bella nevű vitorlás hajón útra kelt hazája felé. A hajó útköz­ben szerencsétlenül járt és attól a naptól fogva, hogy elhagyta a new-yorki kikötőt, sohasem hallottak többé róla hírt. Lady Tid­borne, az eltűnt Roger édesanyja, nem tudott belenyugodni abba a gondolatba, hogy fia tönkre elveszett és éveken át újságok hirdetésében szólította, hogy térjen vissza övéihez. Sok év múlva beköszöntött hozzá két matróz, afféle elzüllött alak és tudtára adták, hogy ők a jelzett időben kihalász­tak a braziliai tengerpart közelében egy fiatal embert, akire tökéletesen ráillik a leírás és aki maga is azt állította, hogy ő volna báró Tid­borne Roger. Melbourneba vitték s bizonyára most is ott él. Föl­vették a dús jutalmat, mely az első híradásra ki volt tűzve és ezentúl többé nem mutatkoztak. Lady Tid­borne megbízta egy Ausztráliában élő ügyvéd­ ismerősét, hogy nyomozza ki fiát. Az ügy­védet csábította a nagy jutalom kilátása és mivel Orton Artúrról tudta, hogy nagyon kalandos múltja van, egyenesen ráfogta, hogy ő a keresett örö­kös. A kalandor eleinte habozott, de annyira csábí­totta a fényes kilátás, hogy végül ráállott a név­cserére. Egy napon megjelent Angliában és bemu­tatkozott lady Tic­bornenak, ki minden habozás nélkül fiának fogadta. A dolog kissé különösnek tetszett, mivelhogy az eltűnt Roger nagyon karcsú ember volt, Orton pedig a legzömökebb emberek egyike. Az özvegy lady bevezette az előkelő társaságba, dúsan ellátta pénzzel és hat éven át nagy szerepet játszott a külvárosi mészáros fia az angol előkelő társaságban. Az igazi örökösök azonban nem nyugodtak bele a dolgok ilyetén fordulásába, hanem összefogtak egy­mással és pert indítottak a kalandor ellen. Hihetetlen összegekbe került ez a pör: lady Tid­borne ban­kárja 20,000 font sterlinget előlegezett Ortonnak a pör költségeire, Rivers gróf 160,000 fontot, az el­hunyt Roger két nővére 30,000 fontot, Guildford képviselő 80,000 fontot, több érdekelt fél 30,000 fontot. Azonkívül egy részvénytársaság alakult, mely százezer fontot előlegezett és csaknem ha­sonló összeget csikart ki a kalandor az uzsorásoktól. Ez a mesés summa, a mi pénzünk szerint körül­belül ötmillió forint, mind ráment a per költ­­ségeire. Tizenkét híres londoni ügyvéd vette kezébe a dolgot és pro meg contra érvelt. Kihallgattak há­romszáz tanút, egy külön bizottságot menesztettek Délamerikába és Ausztráliába, mely ott majdnem másfél évig a helyszínen kihallgatta a tanuk egész légióját. Azalatt pedig a kalandor sem maradt vesz­­­­teg, hanem Angliában egész sereg tanút toborzott aki föllépésétől és pénzétől megvesztegetve, mel­lette foglalt állást. El kell ismerni, föllépése olyan volt, hogy a legbecsületesebb embereket is eltánto­rította, mert a külvárosi mészáros fia pompásan értett hozzá, hogyan kell játszani az előkelő arisz­tokratát. Egész Anglia két pártra oszlott, mesés fogadá­sok történtek a per kimenetelére és a legkiválóbb családok hajba kaptak azon a kérdésen: az igazi Tic­borne él-e közöttük, vagy pedig csak holmi kalandor ? Három embert lőttek agyon párbajban, ötöt agyonvertek, egy sereg ember megbolondult és az őrültek házába jutott, mielőtt hozzáfoghattak a végtárgyaláshoz. Ez pedig 1872-ben kezdődött meg és eltartott másfél évig. 212 tanút idézett törvény elé az ellen­párt, 256-ot Orton pártja. Csupán egy hónapig tar­tott, míg a törvényszék elnöke elkészült rezümdjá­­val. Orton pervesztes lett, még­pedig leginkább azért, mert kisült, hogy egy szót sem tud franciáid, holott az igazi Tidiborne még az anyanyelvénél is jobban beszélte ezt a nyelvet. Orton Artúrt tizennégy évi fegyházra ítélték. Az öt millión fölül, amit ő és párthívei elköltöttek, az igazi örökösöknek is egy milliójába került az igazság kiderítése. Mikor pedig a kalandor kiszaba­dult a börtönből, még mindig akadtak emberek, akik ügyének igazságában bíztak és tetemes össze­geket ajánlottak föl neki, ha pernyítást kér. De Orton Artur megelégelte a dicsőséget, nem próbált újból sze­rencsét, hanem úgy aknázta ki az iránta való érdeklő­dést, hogy pénzért mutogatta magát. Ezen a réven szép vagyonra tett szert. De a szerencséje nem volt tartós, mert a nyolcvanas években mint kiadó és mint képviselőjelölt próbálkozott, aminek az volt az eredménye, hogy elúszott a keresete. Ismét vissza­tért előbbi foglalkozásához: cirkuszokban mutogatta magát, de ezúttal már kevés szerencsével. Nyomorú­ságban tengődött és mikor a múlt hónap elsején szív­­szélhűdésben meghalt, annyi sem maradt utána, hogy tisztességesen eltemethették volna. Még megérte, hogy támadt egy másik legenda, mely azt híreszteli, hogy az igazi Tichborne egy Crestwell nevű ember volt, ki még most is él Új-Zeéland földjén, de nem mer jelent­kezni, mivel a Bella hajótörése után tengeri kaló­zok közé jutott, akik megválasztották kapitánynak. Ebben a minőségében sok kegyetlenséget követett el, amelyek miatt az angol törvény kurtán bánna el vele. Ki tudja, örökre vége szakadt-e már a Tichborne­­ügynek? Crestwellnek több gyermeke van és lehet, hogy azok egy napon még megbolygatják a Tich­­borne-család nyugalmát. Annál is inkább, mivel nincs veszteni valójuk, hanem csak nyerhetnek egy esetleges pernyítás által. IRODALOM ÉS MŰVÉSZET, (*) Fáy Szeréna Kolozsvárott. Bölöny József, a kolozsvári Nemzeti Színház intendánsa október elsejétől fogva 5000 forint fizetéssel szerződtette Fáy Szerénát. A művésznő azonban már most is Nagyváradon vendégszerepel a kolozsvári színtársu­latnál. (*) A Budai Színkör jövő heti műsora a kö­vetkező: Hétfőn: Lili. Kedden: Az össze-vissza fo­gadó. Szerdán: Az újfundlandi. Csütörtökön: A nílusi varázsló. Pénteken: Az egyetlen leány és Katinka (először.) Szombaton: ugyanez. Vasárnap: A gyimesi vadvirág. (*) Byron és Shelley. «Vannak világhírű ne­vek, melyeket a műveit közönség szokásból tiszte­lettel ejt ki, bár nevüknél alig tud róluk egyebet.» — Ezt írja Byron és Shelley című új könyvében Pepini Albert, a finomlelkű piarista pap és meg­jegyzése ezúttal igen találó, ő ugyan csak Shelleyre vonatkoztatja, de bátran ráillik Byronra is. Az újabb angol poézis e két hatalmas alakját nem ismeri eléggé a magyar közönség, Byron neve még népszerűbb, de Shelleyt s költészetét valóban kevesen ismerik nálunk. Egy kornak gyer­meke volt mind a kettő, jó barátok s szinte ter­mészetszerű, hogy nagy befolyással voltak egy­másra. Shelley-ben több volt a láng, hatal­

Next