Pesti Napló, 1899. április (50. évfolyam, 91-119. szám)
1899-04-28 / 117. szám
Zola legújabb regényét, melynek címe: Tersaaélsesnység CF IÉCOISTIDI’X-É) a Pesti Napló május 18-ikán kezdi közölni. Egy régi alak. — A Pesti Napló eredeti tárcája. — Lessz annak már hatvan-hetven éve, hogy néhai boldog emlékezetű Apollónia néni lelke elszállott az árnyékvilágból ama jobb hazába, hová egész hosszú életén át sohasem kívánkozott. Mert jóllehet kilencvenhat évet töltött idelenn, mégsem tartotta magát elég kiérdemültnek arra a hosszú útra, melyről eddig még vissza nem tért senki. Szó sincs róla! Ő nagy kora dacára kitűnő egészségnek, nagymérvű életkedvnek örvendett s amily ájtatosan pörgette olvasóját, forgatta imakönyve lapjait — más könyvet soha életében nem olvasott — adventkor és nagyböjtben, épp oly vígan mulatott az egész évnek mulatásra szánt szakaiban fáradhatatlanul. Jókedve csak oly kifogyhatatlan volt, mint hires, nagyvirágú selyemruháinak színgazdagsága, amiért legutóbb már társalkodónévá, sőt ötvenévi szolgálat után, barátnővé avanszírozott öreg cselédje mindig zsémbeskedett vele. — Minek már magának az a sok cifra Mai számunk 16 oldal. I otvtdtve:xyik évfolyam. (117. szám.) Apróhirdetések ér*: Egy szó 2 kr., vastagabb bettvel 4 kr Hirdetések petit »«Ámítássá] dljezabis meriat. Megjelen minden nap, ünnep éSTérnap után I EIŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre ... 14 frt— to Félévre ...... 7 „ — „ Negyedévre ... 3 „ 50 , Egy hóra „. ... 1 „ 20 , Egyes szám ... ... ... 4 kr. Vidéken ........._.___G a Szerkesztőség: TI., Teréz-körút 21. Kiadóhivatal: TI., Teréz-körút 23. Budapest, 1899. ivem/nji Ambrus. Péntek, április 28. S? A magyar presztízs. Budapest, április 27. Bár Széll Kálmán miniszterelnök tegnapi nyilatkozata elég határozottan végzett a kínai térfoglalásért rajongó körökkel, mégis az az érzésünk, hogy az ügy nem fog egyhamar lekerülni a napirendről. Különösen Ausztriában egyre sírnak a monarkia úgynevezett presztízsének a fogyatkozása miatt és őszinte sajnálkozással látjuk, hogy ezeknek a frázisoknak, valamint az angol lapok rosszhiszemű biztatásának a magyar sajtó egy része is készül felülni. Helyénvalónak tartjuk tehát a kérdést egyszer teljesen megvilágítani és mindenekelőtt a magyar érdek és a magyar presztízs szempontjából a magyar olvasóközönség bírálata alá bocsátani. Mindenekelőtt legyünk tisztában azzal, hogy bármiféle kínai térfoglalással megváltoznék a monarkiának stratégiai jellege. Eddig szárazföldi hatalom voltunk s hajóhadunknak csak partvédelmi rendeltetése volt. Ha Kínába megyünk, akkor belépünk a tengeri hatalmak sorába s ez nem egy-két millió, hanem kiszámíthatatlan kiadási többletet okozna a haditengerészetnél akkor is, ha a dolgoknak békés a lefolyása. Ami a kínai tervek gazdasági oldalát illeti, erre nézve részint meglepő tájékozatlansággal, részint szembeötlő célzatossággal találkozunk azokban a hírlapi közleményekben, melyek a kérdést eddig szellőztették. Nem jellemző-e, hogy egyik ........................... ., efmérvül a kínai vállalkozás mellett azt említik, hogy ez módot fog nyújtani a kivándorlás folyamát a megszerzendő saját gyarmatunkba irányítani ? Ámde az a Fukien tartomány, melyben a «bérlendő» osztrák-magyar terület kontemplálva van, a raktéri tő közelében, tehát oly éghajlat alatt van, mely már a klimatikus viszonyok folytán is alkalmatlan földmivelő gyarmat alapítására. Azonfelül sűrűn lakott ország, legalább oly sűrűn, mint a monarkia átlag, sűrűbben, mint Magyarország. A munkabér pedig a kínainak európai ember előtt megfoghatatlan igénytelensége folytán oly alacsony, hogy azzal európai munkás ugyan versenyezni nem képes. Nem szoros értelemben vett gyarmatosításról, hanem csupán kereskedelmi telepek alapításáról lehetne tehát szó, ami nagyobb embertömegnek odavándorlását eleve is kizárja. A kínai vállalkozás tehát a kivándorlás folyamában semmi észrevehető változást nem fogna előidézni. Nézzük már mosta kereskedelmi kilátásokat, különösen Magyarország szempontjából. Utána néztünk a magyar statisztikai hivatal által szolgáltatott adatoknak. Magyarország kivitele Kínába 1897-ben, mondd egy métermázsát tett. Ugyanis egy láda palackra fejtett bort vittek ki 40 forint értékben. Behozatalunk valamivel nagyobb volt. Kitett ugyanis 969 métermázsát 183.329 forint értékben. Ebből 753 métermázsa 150.000 forint értékben esik a teára. A többi 33.000 forint behozatal több, mint húszféle cikk ruha? Túl akar talán tenni a fiatal menyecskéken ? . . . Magának már nem bálokra és dekoltált ruhákra kellene gondolni, hanem az Úristenre, meg a lelke üdvösségére! — zsörtölődött a rendkívüli jogokat élvező vén Náni. — Gondolok én arra is. Nem mondhatod, hogy nem volnék istenfélő és vallásos — felelt Ápol néni, a legcsekélyebb haragot sem mutatva a köteles tiszteletet nélkülöző szavakért. — Hanem te vagy oly nagyon sötét természetű ! Pedig Isten azért adta nekünk az életet, ezt a szép világot, hogy örvendjünk neki. Te is sokkal okosabban tennéd, ha az örökös dörmögés helyett kicsit elmulatnál néha jó emberekkel; én szívesen eleresztenélek és jobb kedvű lennél tőle. — Bizony! Még csak az kellene, hogy én is elveszítsem az eszemet!—pattant föl merészen a barátnő-cseléd. •— Ki gondoskodnék akkor az asszonyomról ? Ugyan jól járna! . . . — Na, csak lassabban Náni, lassabban! ... utasította rendre ilyenkor komornáját méltóságteljes mérséklettel Ápor néni. De ha valaki figyelmeztette, hogy ne tűrje ezt az illetlen hangot a cselédjétől, annak vele gyűlt meg a baja, amiért őt régi hű cselédje ellen ingerni. Sokat boszantotta őt egy nálánál vagy másfél évtizeddel fiatalabb unokatestvére fiatalos toalettjeire tett csípős megjegyzéseivel, de Ápor néni nem maradt adósa. — Virulsz nővér, virulsz még mindig . . . közt oszlik meg, említésre alig méltó minimális összegekben. Némely fűszeren és gyógyfüvön, ópiumon, kókuszdióolajon, illőolajokon stb. kívül ilyen árucikkek jöttek hozzánk Kínából: 1 métermázsa emberhal 3000 forint értékben, parókás munka 200 forint értékben, valóban jellemzők a copfos országgal való forgalmunkra. Jött 1 métermázsa finom faáru 400 forint, 1 métermázsa parcellán 70 forint, bronzáru 540 forint értékben. Világos, hogy e cikkek többségénél nem kereskedés, hanem esetleges küldemények, néhol utipadgyász forog szóban. Ez áll például az 1 métermázsa női ruháról 1050 forint értékben, melyet a statisztika mint behozatalt mutat ki. Nem volna helyes azt állítani, hogy a kereskedelmi forgalomnak ez a képe a jövőre nézve is mértékadó. Megengedjük, hogy ha a monarkia tért foglal Kínában, akkor nem egy métermázsa árut küldünk oda, hanem sokkal többet. Mehet tőlünk oda liszt, cukor, a finomabb iparcikk azonban minél kevesebb. Mert hogyan versenyezzünk mi abban a távolságban angolokkal, németekkel, franciákkal és osztrákokkal, mikor itthon a saját hazánkban nem tudunk versenyezni az osztrák iparral sem. ■ Hátra van a kérdés politikai oldala, a nagyhatalmi presztízs. Utalnak arra, hogy már majdnem minden európai állam rátette, vagy készül rátenni a kezét a bomladozó mennyei birodalom valamelyik foszlányára. Állítólag ez ok arra, hogy itt sem maradhatunk el, nekünk is mondotta neki egy ízben az élénkszínű művirágból készült coiffure-ra célozva, mely Ápos néninek emelt, biztos tartása fejét diszité. — Hja, édes lelkem! Az én ízlésem még ma is a régi . . . tudod, hogy én mindig jobb szerettem a marózsát a hajban, mint az arcon. Ez visszavágás volt a másik nénikének, ki, az akkori általános divat szerint, kendőzte magát; de Ápor néni a szépítés e módját épp úgy megvetette, mint az egyszínű sötét ruhákat s az örökös nagypénteki arcokat, mint ahogy a barátságtalan embereket nevezte. Tudta ő jól, hogy a díszes ruha mily nagyon illik magas, erőteljes, impozáns termetéhez, aggságában is érdekes arcához s a tömött hófehér sűrű hullámokban halántékára simuló hajhoz, melyet hátul kontyra csavarva drágaköves fésű tartott. Volt azonban két dolog, mely Apollónia kimeríthetetlen jókedvét mélyen a fagypont alá tudta sülyeszteni és pedig elsősorban, ha délutáni vizitjei alkalmával elfeledték, jobban mondva, elmulasztották őt egy-két csésze kávéval megkínálni; a jó nevelés ily szembeötlő hibájáért komolyan megapprehendált. De valóságos haragtartásra volt képes, ha valamely rokona nem tudta a vele tartott atyafiság leágazását. — Gondold csak lelkecském — panaszkodott ilyenkor méltatlankodva valamelyik kis