Pesti Napló, 1899. április (50. évfolyam, 91-119. szám)

1899-04-28 / 117. szám

Zola legújabb regényét, melynek címe: Tersaaélsesnység CF­ IÉCOISTIDI’X-É) a Pesti Napló május 18-ikán kezdi közölni. Egy régi alak. — A Pesti Napló eredeti tárcája. — Lessz annak már hatvan-hetven éve, hogy néhai boldog emlékezetű Apollónia néni lelke elszállott az árnyékvilágból ama jobb hazába, hová egész hosszú életén át sohasem kíván­kozott. Mert jóllehet kilencvenhat évet töltött idelenn, mégsem tartotta magát elég kiérde­­mültnek arra a hosszú útra, melyről eddig még vissza nem tért senki. Szó sincs róla! Ő nagy kora dacára kitűnő egészségnek, nagymérvű életkedvnek örvendett s amily ájtatosan pörgette olvasóját, forgatta imakönyve lapjait — más könyvet soha életé­ben nem olvasott — adventkor és nagyböjtben, épp oly vígan mulatott az egész évnek mula­­tásra szánt szakaiban fáradhatatlanul. Jókedve csak oly kifogyhatatlan volt, mint hires, nagy­­virágú selyemruháinak színgazdagsága, amiért legutóbb már társalkodónévá, sőt ötvenévi szol­gálat után, barátnővé avanszírozott öreg cselédje mindig zsémbeskedett vele. — Minek már magának az a sok cifra Mai számunk 16 oldal. I otvtdtve:xyik évfolyam. (117. szám.) Apróhirdetések ér*: Egy szó 2 kr., vastagabb bett­vel 4 kr Hirdetések petit »«Ámí­tássá] dljezabis meriat. Megjelen minden nap, ünnep éST­érnap után I EI­ŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre ... 14 frt— to Félévre ...... 7 „ — „ Negyedévre ... 3 „ 50 , Egy hóra „. ... 1 „ 20 , Egyes szám ... ... ... 4 kr. Vidéken ........._.___G a Szerkesztőség: TI., Teréz-körút 21.­­ Kiadóhivatal: TI., Teréz-körút 23. Budapest, 1899. ivem/nji Ambrus. Péntek, április 28. S? A magyar presztízs. Budapest, április 27. Bár Széll Kálmán miniszterelnök teg­napi nyilatkozata elég határozottan vég­zett a kínai térfoglalásért rajongó kö­rökkel, mégis az az érzésünk, hogy az ügy nem fog egyhamar lekerülni a napi­rendről. Különösen Ausztriában egyre sírnak a monarkia úgynevezett presztí­zsének a fogyatkozása miatt és őszinte sajnálkozással látjuk, hogy ezeknek a frázisoknak, valamint az angol lapok rossz­hiszemű biztatásának a magyar sajtó egy része is készül felülni. Helyénvaló­nak tartjuk tehát a kérdést egyszer tel­jesen megvilágítani és mindenekelőtt a magyar érdek és a magyar presztízs szem­pontjából a magyar olvasóközönség bírá­lata alá bocsátani. Mindenekelőtt legyünk tisztában azzal, hogy bármiféle kínai térfoglalással meg­változnék a monarkiának stratégiai jellege. Eddig szárazföldi hatalom voltunk s hajó­hadunknak csak partvédelmi rendeltetése volt. Ha Kínába megyünk, akkor belé­pünk a tengeri hatalmak sorába s ez nem egy-két millió, hanem kiszámíthatat­lan kiadási többletet okozna a haditenge­részetnél akkor is, ha a dolgoknak békés a lefolyása. Ami a kínai tervek gazdasági ol­dalát illeti, erre nézve részint meglepő tájékozatlansággal, részint szembeötlő cél­zatossággal találkozunk azokban a hírlapi közleményekben, melyek a kérdést eddig szellőztették. Nem jellemző-e, hogy egyik ........................... ., e­fmérvül a kínai vállalkozás mellett azt említik, hogy ez módot fog nyújtani a kivándorlás folyamát a megszerzendő saját gyarmatunkba irányítani ? Ámde az a Fu­kien tartomány, melyben a «bérlendő» osztrák-magyar terület kontemplálva van, a raktéri tő közelében, tehát oly éghajlat alatt van, mely már a klimatikus vi­szonyok folytán is alkalmatlan földmivelő gyarmat alapítására. Azonfelül sűrűn la­kott ország, legalább oly sűrűn, mint a monarkia átlag, sűrűbben, mint Magyar­­ország. A munkabér pedig a kínainak európai ember előtt megfoghatatlan igény­telensége folytán oly alacsony, hogy azzal európai munkás ugyan versenyezni nem képes. Nem szoros értelemben vett gyar­matosításról, hanem csupán kereskedelmi telepek alapításáról lehetne tehát szó, ami nagyobb embertömegnek odavándor­­lását eleve is kizárja. A kínai vállalkozás tehát a kivándorlás folyamában semmi észrevehető változást nem fogna elő­idézni. Nézzük már most­­a kereskedelmi ki­látásokat, különösen Magyarország szem­pontjából. Utána néztünk a magyar sta­tisztikai hivatal által szolgáltatott adatok­nak. Magyarország kivitele Kínába 1897-ben­­, mondd egy métermázsát tett. Ugyanis egy láda palackra fejtett bort vittek ki 40 forint értékben. Behozatalunk vala­mivel nagyobb volt. Kitett ugyanis 969 métermázsát 183.329 forint­­ értékben. Ebből 753 métermázsa 150.000 forint értékben esik a teára. A többi 33.000 forint behozatal több, mint húszféle cikk ruha? Túl akar talán tenni a fiatal menyecs­kéken ? . . . Magának már nem bálokra és dekoltált ruhákra kellene gondolni, hanem az Úristenre, meg a lelke üdvösségére! — zsörtölő­dött a rendkívüli jogokat élvező vén Náni. — Gondolok én arra is. Nem mondhatod, hogy nem volnék istenfélő és vallásos — felelt Ápol néni, a legcsekélyebb haragot sem mu­tatva a köteles tiszteletet nélkülöző szavakért. — Hanem te vagy oly nagyon sötét termé­szetű ! Pedig Isten azért adta nekünk az életet, ezt a szép világot, hogy örvendjünk neki. Te is sokkal okosabban tennéd, ha az örökös dörmögés helyett kicsit elmulatnál néha jó emberekkel; én szívesen eleresztenélek és jobb kedvű lennél tőle. — Bizony! Még csak az kellene, hogy én is elveszítsem az eszemet!—pattant föl meré­szen a barátnő-cseléd. •— Ki gondoskodnék akkor az asszonyomról ? Ugyan jól járna! . . . — Na, csak lassabban Náni, lassabban! ... utasította rendre ilyenkor komornáját méltóság­­teljes mérséklettel Ápor néni. De ha valaki fi­gyelmeztette, hogy ne tűrje ezt az illetlen han­got a cselédjétől, annak vele gyűlt meg a baja, amiért őt régi hű cselédje ellen ingerni. Sokat boszantotta őt egy nálánál vagy más­fél évtizeddel fiatalabb unokatestvére fiatalos toalettjeire tett csípős megjegyzéseivel, de Ápor néni nem maradt adósa. — Virulsz nővér, virulsz még mindig . . . közt oszlik meg, említésre alig méltó mi­nimális összegekben. Némely fűszeren és gyógyfüvön, ópiumon, kókuszdióolajon, illő­olajokon stb. kívül ilyen árucikkek jöttek hozzánk Kínából: 1 métermázsa ember­hal 3000 forint értékben, parókás munka 200 forint értékben,­­ valóban jel­lemzők a copfos országgal való forgal­munkra. Jött 1 métermázsa finom faáru 400 forint, 1 métermázsa parcellán 70 forint, bronzáru 540 forint értékben. Világos, hogy e cikkek többségénél nem kereskedés, hanem esetleges küldemé­nyek, néhol utipadgyász forog szóban. Ez áll például az 1 métermázsa női ruháról 1050 forint értékben, melyet a statisztika mint behozatalt mutat ki. Nem volna helyes azt állítani, hogy a kereskedelmi forgalomnak ez a képe a jövőre nézve is mértékadó. Megenged­jük, hogy ha a monarkia tért foglal Kí­nában, akkor nem egy métermázsa árut küldünk oda, hanem sokkal többet. Mehet tőlünk oda liszt, cukor, a finomabb iparcikk azonban minél kevesebb. Mert hogyan versenyezzünk mi abban a távol­ságban angolokkal, németekkel, franciák­kal és osztrákokkal, mikor itthon a saját hazánkban nem tudunk versenyezni az osztrák iparral sem. ■ Hátra van a kérdés politikai oldala, a nagyhatalmi presztízs. Utalnak arra, hogy már majdnem minden európai állam rátette, vagy készül rátenni a kezét a bomladozó mennyei birodalom vala­melyik foszlányára. Állítólag ez ok arra, hogy itt sem maradhatunk el, nekünk is mondotta neki egy ízben az élénkszínű mű­virágból készült coiffure-ra célozva, mely Ápos néninek emelt, biztos tartása fejét diszité. — Hja, édes lelkem! Az én ízlésem még ma is a régi . . . tudod, hogy én mindig jobb szerettem a marózsát a hajban, mint az arcon. Ez visszavágás volt a másik nénikének, ki, az akkori általános divat szerint, kendőzte magát; de Ápor néni a szépítés e módját épp úgy megvetette, mint az egyszínű sötét ruhá­kat s az örökös nagypénteki arcokat, mint ahogy a barátságtalan embereket nevezte. Tudta ő jól, hogy a díszes ruha mily nagyon illik magas, erőteljes, impozáns termetéhez, aggságában is érdekes arcához s a tömött hó­fehér sűrű hullámokban halántékára simuló hajhoz, melyet hátul kontyra csavarva drága­köves fésű tartott. Volt azonban két dolog, mely Apollónia ki­meríthetetlen jókedvét mélyen a fagypont alá tudta sülyeszteni és pedig első­sorban, ha délutáni vizitjei alkalmával elfeledték, job­ban mondva, elmulasztották őt egy-két csésze kávéval megkínálni; a jó nevelés ily szembe­ötlő hibájáért komolyan megapprehendált. De valóságos haragtartásra volt képes, ha vala­mely rokona nem tudta a vele tartott atyafiság leágazását. — Gondold csak lelkecském — panaszko­dott ilyenkor méltatlankodva valamelyik kis

Next