Pesti Napló, 1899. július (50. évfolyam, 180-210. szám)

1899-07-02 / 181. szám

181. szám. Budapest, vasárnap PESTI NAPLÓ 1899. julius 2. 23 Vasúton. Nagyot sikolt, megáll velünk, Mely úgy röpült, a szörnyeteg; Vörös szemével éjbe néz, Ha megy, nyomán a föld remeg. Fürkészve át az ablakon Kutatva kérdjük : hol vagyunk? De elrebbent ismét a csend S e zajba’ nem hallják szavunk’. Az éj ölében messziről Dübörgés támad s egyre nő, úgy, mint ha égzengést kap el S röpít tovább a hegytető. Sebes kígyóként csúszva jön S közelbe’ már a gyors vonat, Lassúbbra váltja lépteit; Kifáradt, hisz szaladt sokat. S hogy elcsitulva megy tovább, Benézek sok, sok ablakán: Az embert látom ott, kinek Az útja, célja még talány. Mint enyhe fészken két madár Rejtőzve ül a lomb közé, Egy ifjú pár van itten is, Szerelem napja süt fölé. A másik ablakon felém Mosolygva int két kis gyerek, Anyjuk ölében boldogok, Nem értek még vihart, szelet. Itt hallgatag munkáscsapat Törekszik messze földre el, Sötét ború ül arcukon, Szivük csak bánatot nevel. Fakő padon kemény ülés Neked, te hervadó leány, Megszáradott virágszirom, Kit eszi szél a földre hány ! Párnák között szegény beteg Keservesen nyöszörg, piheg; Szivében pislog a remény, De őt hej, ez se menti meg! Miként az álmodó előtt Uj álomképek rajzanak, Előttem újra ellebeg, Szemembe néz a sok alak. Szivembe beszüremkedik Egy néma, kínzó gondolat, roncsolni fogsz a várban, meg az egész macskaországban. Maradj velünk. — Köszönöm szives vendéglátásodat, de nem maradhatok veled. Meg kell keresnem az élet kútját, hogy vizével meggyógyítsam jó anyámat. Adjátok vissza a régi ruhámat, hadd menjek tovább ! — De otthon éhezni fogsz, nem lessz kenyered s az élet kútját sem fogod megtalálni. — Nem tudom, igaz-e, amit mondasz, de én azért keresni fogom. S ha nem találom, meglesz legalább az a vigasztalásom, hogy megtettem anyámért, amit megtehettem. Isten veletek! És indulni akart. De ebben a pillanatban egyszerre leugrott trónjáról a macska s karon ragadta Lenkét. Csakhogy már nem macska volt, hanem szép, deli hercegfi, aki megölelte Lenkét és megcsókolta. És a többi macska is mind átalakult. Szép nemes urak és nemes hölgyek lettek, akik hálálkodva borultak Lenke előtt térdre. El voltak varázsolva s csak úgy menekülhettek meg a varázslattól, ha akad olyan derék leány, aki nem hagyja magát a nagy pompa és ígéretek által jó szándékától eltéríteni. Lenke volt az első, aki megállotta a helyét, amiért nem is késett a jutalom. A hercegfi feleségül vette s a jó tündér, aki idevezette, utána hozta szüleit is, meggyógyította édesanyját, aki még sokáig örült a leánya szerencséjének és boldogságának. Töprengve sorsunk útjain, Hallom a kérdő hangokat : Az élet úgy repül, miként Ez a vonat robog velünk, Álomba ringat, biztat és Mi nem tudjuk, hová megyünk ... Lévay Mihály: Angol iskolák. Budapest, július 1. Most, hogy Londonban egy nemzetközi nőkongresszus ülésez, mely feladatai közé a nőnevelés reformját is fölvette, nem lessz talán érdektelen, ha az angol iskolák kérdését tárgyaljuk egy rövid cikknek keretében. Amit abban elmondunk, egy magyar írónő most megjelent füzetéből van véve. Geőcze Sarolta munkájában, melynek címe : «Külföldi tapasztalatok», a következő adatokra találunk : Az angol iskolák legnagyobb részét nem az állam, nem is az egyház, de maga a társadalom tartja fönn, önkéntes adakozás útján. Innen az iskolák roppant sokfélesége s nagy eltérésük színvonal tekintetében is. De bármily különbözők legyenek is a tanítás eredménye tekintetében, egyben megegyeznek, s ez a társadalom eleven, munkás érdeklődése egyrészt, másrészt a nevelésben az önállóság kifejlesztésére való törekvés. Az angol iskola kitűnő nevelő intézet, ahol a gyermek az önállóságot korán megszokja, többnyire kézimesterséget, asztalosságot stb. is tanul s főképp azt tanulja meg, amire neki később, mint mesterembernek, vagy hajósnak, vagy gyarmatosnak szüksége lessz. Az angol iskolákat tudniillik az is jellemzi, hogy nem annyira egyöntetűek, irányukban pedig nem annyira általánosak, mint akár a mieink, akár a franciák, hanem alkalmazkodnak egyrészt a helyi viszonyokhoz, másrészt tanulóik speciális szükségletéhez, így például az abbotsholmi iskola egyenesen leendő gyarmatosokat nevel; evégből ellátja őket mindama gyakorlati ügyességgel, melyre a civizált középpontoktól félreeső helyen élő, saját erejére utalt gyarmatosnak szüksége van; még lovat vasalni, hidat verni, faházat tákolni is megtanítják őket s céltudatosan, tervszerűen fejlesztik ki bennük a rendelkezni, okosan parancsolni tudást. Ugyanez a fölfogás érvényesül az angol tanítóképzőkben is. A leendő tanítót vagy tanítónőt szakadatlan érintkezésben tartják a való élettel, nem egy ideális gyakorló iskolát ismertetnek meg vele, de elviszik a környékbeli mindenféle iskolába tanulni. Megismertetik a valóságban létező viszonyokkal, a társadalmi viszonyokkal, bajokkal, az orvoslás módjával, szóval, előkészítik arra a munkára, mely a társadalomban szociálpolitikai szempontból is reá vár. Nem hagyhatjuk el azonban az angol iskolákat a nélkül, hogy az azokat átható vallásos szellemről meg ne emlékeznénk, mely itt épp úgy, mint az angol családi életben, egyik legfőbb tényezője a tisztultabb erkölcsi felfogás, a kötelesség- és felelősségérzet kifejlődésének s igy szociálpolitikai szempontból is megbecsülhetetlen tényező. Félig-meddig még az oktatásügyi intézmények keretébe vág, bár lényegében jótékony intézmény a munkásnéplakta East-End-i Toynbee-Hall, hol évente ezer meg ezer munkás részesül az ingyenes oktatás jótéteményében. Nemreg university extension ez, hol részint kiváló tudósok, részint gyakorlati szakemberek oktatják a jelentkező munkásokat a tudomány s a gyakorlati ismeretek minden ágában, a dolog természete szerint, főképp az esti órákban. A kenyérkereset, a napi munka elvégezte után a kézműves ott talál testi-lelki üdülést, csinosan berendezett, jól fűtött termekben, ott hallgatja az ő felfogásához szabott előadást, ott rendelkezésére áll a 9000 kötetes könyvtár, ott egyes társadalmi, napi politikai, vagy szakkérdéseket megvitatnak, azután elsakkoznak, elbeszélgetnek. A tanfolyamokon nagyon sok nő is vesz részt, az előadók közt szintén gyakori a nő. De egyéb jóban is részeltet a Toynbee-Hall: olcsó lakásban és élelemben azokat, akik a jótékonyság terén működnek, vagy kik ily intézmények tanulmányozása végett vannak Londonban. Többnyire fiatalemberek ezek, kik külömben az otthont nélkülözve hányódnának-vetődnének a nagy embervadonban. Itt családiasan élnek együtt, nyugodtan végezhetik tanulmányaikat, s a megélhetés gondja nem zavarja őket munkájukban. Esténkint, ebédre összejőve, közlik egymással tapasztalataikat s az együttes érintkezés, a közös törekvések e környezetben kifejlesztik bennük a helyes közszellemet, az egymás támogatására való készséget, mely későbbi életükben termi meg gyümölcsét. Az egyetemekkel áll összeköttetésben a Women's University Settlement is, bár más módon. Ez tudniillik szegény, elhagyatott gyermekeket nevel, szegény, nyomorral küzdő családokat segít, tagjai és fentartói pedig az angol egyetemek női hallgatói, illetőleg női kollégiumjai. Egyik ily Settlement Toynbee- Halltól nem messze, a legszegényebb városrészben működik; egyrészt ruhával, élelmiszerrel, könyvvel, stb.-vel segíti a környékbeli szegényeket; másrészt munkásokat nevel az emberszeretet munkája számára. Az erre hivatást érző fiatal nők 1—2 évig bent élnek az intézetben, ahol elméletileg is megismerkednek az emberbaráti művek szervezetével, de legfőképp gyakorlatilag vesznek részt a nyomorék gyermekek oktatásában, a szegények látogatásában, a betegek ápolásában; s főképp megismerkednek a szegény nép életkörülményeivel, kereseti viszonyaival, hogy aztán maguk is képesek legyenek a szegény munkásokat gyakorlati tanáccsal, útbaigazítással látni el. Az egész Settlement működésén ez az alapgondolat vonul végig: nemcsak a meglévő bajon segíteni, de megelőzni annak beálltát, okos, a tényleges életviszonyok ismeretéből eredő jó tanáccsal s a szükséges anyagi, de főképp erkölcsi támogatással. Értékes ez is, de én az egész intézmény legértékesebb eredményéül azt a visszahatást tekintem, melyet egy ily műben való tevékeny részvételnek az azt föntartó egyetemi nőhallgatókra kell gyakorolnia; ezeknek a nőknek, ha egyszer az életbe kilépnek, bizonyára lessz szivük a szegény nép nyomora s lessz érzékük a művelt osztályok erkölcsi kötelességei iránt. A hét humora. Nem furcsa, ha a búvár leereszkedő , a paraszt pórul jár. Az öreg néni. Stand néni. — Adj egy puszit, aranyos kis Béluskám ! Béluska. — Tudja mit Stanci néni? ... Inkább verjen meg! (Borsszem Jankó.) Gyerekszáj. Pistike (sokáig nézi vastag nagybátyját, kerülgeti elül-hátul, végre megszólal): Bácsi, ugye maga lenyelt egy földgömböt? Előtanulmány. — Mit akar a fiából nevelni Kékity úr ? — Hegedűvirtuóznak szántam. — És mit tanult eddig ? — Mostanáig még semmit. Egyelőre csak a haját növesztettem hosszúra. —Mi jobb ? — Te Slojme, mondjál nekem mi jobb, ha von az embernek százezer forint vodj hét leány? — Szamár. Persze, hodjo százezer forint. — Nem igaz. Akinek van százezer forint, az még többet kívánja, de akinek van hét leány, az már nem kívánja többet. (Üstökös.) A fődolog. Tanárné: Nézd csak, elfogtam Aranka egy levelét ! Képzeld csak, szerelmes levél! Tanár (nézi): Borzalmas ! Tíz helyesírási hiba van benne! Számtan. Tanítónő: Ha egy cseléd egy óra alatt végzi a munkát, két cseléd hány óra alatt? Birike: Két óra alatt! Tanítónő: Hogyan számol, Biri? félóra alatt! Bitike: Igen ám, ha nem trécselnének. Mai gyermek. A família örömünnepet ül és pezsgőt isznak. A papa szól a gyermekekhez: — Bizony, mikor oly kicsi voltam, mint ti, dehogy tudtam én, mi a pezsgő. Bandi felkiált: —- Látod papa, milyen jó dolgod van nálunk !•!