Pesti Napló, 1899. szeptember (50. évfolyam, 242-271. szám)

1899-09-05 / 246. szám

246. számu Budapest, kedd PESTI NAPLÓ, 1899. szeptember 5. 7 Darányi Ignác ünneplése. A szegedi kiállítás keretében érdekes ünnepet tartott tegnap a Bauernverein, teljes nevén: a Délmagyaror­szági Földmivelők Egyesülete. Az egyesület annak ide­jén küldöttséggel kérte Darányi földmivelésügyi mi­nisztert, hogy az egyesület védőségét fogadja el. A miniszter a kitüntetés elfogadására hajlandónak nyilatkozott. Az egyesület ennélfogva tegnap Szege­den, a Vigadó nagytermében rendkívüli közgyűlést tartott Wittmann János országgyűlési képviselő el­nöklésével, melyen Darányi Ignácot impozáns for­mában az egyesület védőjévé választották. Erről rendkívül fényes kiállítású, aranydiszítéses emailba kötött díszoklevelet állítottak ki. Tegnap a Bauern­­vereinnak körülbelül háromezer tagja érkezett külön­­vonlatok­on Szegedre; ezek csaknem mind részt vettek a díszközgyűlésen. A kiállítás alatt pedig ünnepség kíséretében leleplezik Darányi Ignác földmivelésügyi miniszter életnagyságig olaj­festésű arcképét. Ennek az egyesületnek húsz tagú küldött­sége tisztelgett ma a miniszternél, hogy átadja neki a gyönyörű díszoklevelet. A küldöttség vezetői vol­tak Wittmann János országgyűlési képviselő elnök, dr. Frecot Menyhért elnökhelyettes (Temesvár), Blas­­kovich Ferenc országgyűlési képviselő, elnökhelyet­tes és Krauszbaar Károly titkár. Wittmann János elnök lelkes üdvözlő szavak kí­séretében nyújtotta át a miniszternek a díszokleve­let, mire Darányi Ignác földmivelésügyi miniszter így válaszolt: «Nagyságos képviselő úr, igen tisztelt uram! Meg vagyok hatva a kitüntető megemlékezés és azon figyelem által, amelyet Nagyságod beszédé­ben és a délvidéki földművelők gazdasági egye­sülete választásával irántam tanúsított, annál­­inkább meg vagyok hatva és nagyra veszem e kitüntetést, mert az én kormányzási politikám alfája és ómegája az, hogy mindenekfelett és mindenekelőtt a kisgazdát kell támogatni, azon kell segíteni, aki ön­magán legkevésbbé tud segíteni. Én Nagyságod be­szédéből örömmel hallom, hogy az egyesület szorosan a mezőgazdaság terén marad, minden irányban ok­­objektíve akar azon nagy cél érdekében működni, hogy a kisgazdák erejüket összetegyék gazdasági jövőjük megalapítására és minden felekezeti, nem­zetiségi, politikai és pártbeli különbséget félretéve kívánnak haladni, azokat a vonatkozásokat keresve, amelyekkel összehozzák a gazdákat és kerülve min­dent, ami azokat elválaszthatná. Örömmel foga­dom e kitüntetést, s erre nem utolsó indo­kom az, hogy az egyesület a magyarosodásra nagy súlyt helyez és tagjai nemzetiségi kü­­lönbség nélkül a magyar állameszméhez hűen ra­gaszkodnak. Kérem az urakat, hogy e hazafias irányban működjenek tovább. Még egyszer köszö­nöm megemlékezésüket.» A miniszter, kinek beszéde folyamán többször s különösen végén lelkes éljenzés hangzott fel, a jelenlevő kisgazdákkal, kiket mind bemutattak neki, barátságosan kezet fogott és viszonyaikról tudako­zódott. A minisztert távozásakor is lelkesen meg­éljenezték. Miniszterválság Poroszországban. Berlin, szeptember 4. A Staatsanzeiger ki­rályi kéziratot közöl, melylyel Recke belügymi­nisztert és Bosse közoktatásügyi minisztert föl­mentik állásuktól s egyben nagy rendjellel tün­tetik ki. Közöl továbbá egy másik királyi kéz­iratot, mely szerint belügyminiszterré Rheinha­ben báró düsseldorfi kormányelnök, közokta­tásügyi miniszterré pedig Studt vesztfáliai fő­elnök neveztetett ki. Berlin, szeptember 4. A Staatsanzeiger jelenti: Bosse kultuszminiszter saját kérésére az államminiszteri cím és rang meghagyásával felmentetett hivatalától. Ő felsége a miniszter­nek a vörös sas-rend nagykeresztjéhez a tölgy­lombokkal díszített koronát adományozta és Studt főelnököt kultuszminiszterré nevezte ki. Továbbá Von der Recke belügyminiszter saját kérésére az államminiszteri cím és rang meg­hagyásával felmentetett hivatalától; ő felsége neki a vörös sas-rend tölgylombokkal díszített nagykeresztjét adományozta és belügyminisz­terré báró Rheinbaden tartományi elnököt ne­vezte ki. TÁVIRATOK. A transvaali konfliktus. London, szeptember 4. A Times-nak je­lentik Neiwcastle-ből (Natal) tegnapi kelettel. A transvaali kormány elhatározta, hogy vissza­vonja azt a javaslatot, mely az idegeneknek öt évi ottlakás után megadja a választójogot. Eb­ben világos jelét látják annak, hogy az ellen­ségeskedés kitörése és a hadijog kihirdetése köz­vetetten küszöbön áll. Johannesburg, szeptember 4. Itt általá­nos a rémület. A közvádló úgy nyilatkozott, hogy az Uitlenders Leader című lap kiadóját, kit pártütés miatt tartóztattak le, előrelátható­lag csak a sajtótörvény ellen való vétség miatt fogják vád alá helyezni. Pretoria, szeptember 4. (Reuter.) Trans­vaal Chamberlain táviratára adott válaszában felemelte a számát azoknak az éveknek, melyek­nek eltelte után a választói jog a Transvaalban letelepedőknek megadatik.­­ ■ " A belgrádi merénylet. Belgrád, szeptember 4. A Milán király el­leni merénylettel összefüggő per végtárgyalása holnap reggel nyolc órakor az igen terjedelmes vádlevél felolvasásával kezdődik, mi előrelátha­tólag igénybe veszi az egész holnapi napot. Hír szerint a vádlevél vázolja az egész össze­esküvést és kétségbevonhatatlanul kimutatja egy általánosan ismert, volt szerb államférfiú bű­nösségét, ki állítólag az előzetes vizsgálat so­rán kezdetben beismerő vallomást tett. Nyugat- Európából számos laptudósító érkezett ide, köz­tük a pétervári Herald tudósítója is. A szerb kormány az idegen újságíróknak az illető kö­vetségek útján belépőjegyet bocsátott rendel­kezésére. Risztics János halála, Budapest, szeptember 4. Belgrádi távirat adja hírül, hogy Risztics János, Szerbiának két ízben régense, töbszörös minisztere és miniszterelnöke ma este meghalt. A hatvannyolc esztendős szerb államférfi halála nem váratlanul következett be. Barátai már hónapok óta, mint le­zárt életfolyamra tekintettek vissza pályájára. Viszontagságos életpálya volt ez, végig az utolsó négy évtizeden. S ez a négy évtized fontos korszak a kis szerb állam történetében. Dinasztia változá­sok, fejedelmi gyilkosság, véres és sikertelen hábo­rúk váltakoztak ott ez idő alatt. Kétszeres államcsíny bolygatta meg az alkotmányos életet. Török hűbéres­ből ez idő alatt lett Szerbia önálló fejedelemség, majd királyság, s a külpolitikában szünetlen válsá­gok között mozogva, az orosz-barát és az osztrák­magyar monarkia barátságát kereső pártok örökös versengése, hol az egyiknek, hol a másiknak diadala vagy bukása, ez a kaleidoszkópszerű kép egészíti ki a kis Balkán-állam e korszakbeli tör­ténetét. S ennek a történetnek minden jelentősebb moz­zanata hozzáfűződik Risztics nevéhez, mely vezető­neve volt Szerbiának. Az ő taktikázó, szívós poli­tikája, macskatermészete, mely minden csapás elől ruganyosan kitér, féktelen hatalomvágya, kapzsi egoizmusa, s az ő nagy hazaszeretete; mindez együttvéve Riszticset Szerbia legnagyobb államfér­fiévá teszi. Annak a korszaknak, melyet Szerbia a század második felében keresztülélt, ő volt a leg­jellemzőbb képviselője; ez a korszak benne jegece­­sedett ki, s ezt a korszakot a szerb állam életében ő alakította. Politikai pályáján elejétől végig monarkiánk el­lensége volt, s Oroszországért lelkesedett, de azért Stambulov mellett ő volt a Balkánországok legna­gyobb államférfia, s bár politikájának végső elve, az Oroszországhoz való ragaszkodás elhibázott volt, mégis nagy szolgálatokat tett hazájának. 1831-ben született Kragujevácon. A gimnáziu­mot otthon végezte, s 1849-ben kiment Né­metországba történelmi tanulmányokra. A ber­lini és h­eidelbergai egyetemen bölcsészetet és állam­tudományokat is hallgatott s 1852-ben bölcsészet­­doktori oklevelet nyert. Azután Párába ment, hogy megtanuljon franciául. 1854-ben hazatért és állami szolgálatba lépett, hol csakhamar a belügyminiszté­rium osztályfőnöke lett. Politikai pályája tulajdon­képpen 1860-ban kezdődött, amikor konstantiná­polyi követ lett s a szerb várak visszaadása ügyé­ben folyó tárgyalásokat vezette. Obrenovics Mihály fejedelem csakhamar külügyminiszterré nevezte ki őt. Ez állásában hamarosan jelentkezett a fiatal államférfinak minden erénye és minden hibája. Mihály fejedelem csakhamar kiismerte őt, s 1867-ben elbocsátotta állásából. Ez volt Risztics első bukása. Ekkor történt, hogy Mihály fejedelem levelet írt Riszticsnek, melyben oly éles vonásokkal rajzolta meg jellemét, hogy azóta sem tudott Risz­­tics egyéniségéről hűbb képet festeni soha senki. A fejedelem így végezte levelét: A helyett, amit vártam, a legnagyobb nya­­kasságot találtam önben legjobb szándékkal adott tanácsaimmal szemben, s Oly konokságot, aminő­­vel eddig nem találkoztam, és találtam leküzdhe­tetlen gyűlöletet mindazok iránt, akikről csak a legkevésbbé is feltehette, hogy valamely kérdés­ben önnel egy véleményen nem lesznek. Ezekkel a jellemvonásokkal, melyekkel ön kitűzött célját elhibázta és a népszerűséget bizonyos körökben és Oroszországban ki nem fogja érdemelni, ön nem az én emberem többé, minthogy én sem va­gyok az ön embere. Isten áldja Szerbiát, hogy az ily jellemek Szerbiából eltűnjenek. Az ön jóakarója Obrenovics Mihály. 1868-ban Mihály herceg Topcsiderben orgyilko­sok áldozata lett. A válságos időben Risztics ener­giája mentette meg a kis államot a bukástól. Haza­hivatta a fejedelemnek Párisban nevelt kis unoka­­öcscsét, Obrenovics Milánt, kikiáltatta fejedelemnek, s Milán biztonsága alatt, 1868-tól 1872-ig Blazsne­­vac Milivojjal és Gavrilovics Jovánnal együtt régens volt. Erős kézzel vezette a kormányzás gyeplőjét, s mikor Milán nagykorúsága elérkezett, 1872-ben a ré­­gensséget a miniszterelnökséggel cserélte fel. 1873-ban kiszorította őt ugyan Marinovics egy időre állásából, de Risztics teljes nyíltsággal az omladináh­oz, a pán­szláv párthoz csatlakozván, az orosz befolyás kö­vetkeztében 1876-ban újra miniszterelnök és külügy­miniszter lett. Ekkor újra válságos napokat élt Szerbia. Orosz agitáció következtében háborúba keveredett a török­kel s a háborúban vereséget­ vereségre szenvedett. Nagy szükség volt ekkor Risztics ügyes politikájára s Risztics, férykora delén, be is bizonyította, mily nagyszabású államférfi. Amit a szerb fegyverek ki nem vívhattak, azt meghozta a politikai furfang­. A berlini kongresszuson Risztics képviselte Szerbiát s elérte azt, hogy a hatalmak nemcsak Szerbia függetlenségét mondták ki, hanem még terü­letét is nagyobbították 15 ezer négyszögmérfölddel. E sikereket főleg az osztrák-magyar monarkia ener­giájának köszönhette Szerbia, mert monarkiánk ke­leti politikájának érdekében állott, hogy a Balkán­népek független államokká tömörüljenek. Risztics azonban nem akarta ezt belátni. Folyton arról ál­modozott, hogy királyi koronát tegyen uralkodója fejére, s ahelyett, hogy monarkiánkban kereste volna tervei támogatását, folytatta oroszbarát politikáját, merev ellenállást tanúsított Ausztria-Magyarország­­gal szemben, nem teljesítette a berlini kongresszuson elvállalt szerződésszerű kötelezettségeit sem, úgy hogy Ausztria-Magyarország 1880 október 17-én fe­nyegető jegyzéket volt kénytelen intézni Szerbiához, s ez maga után vonta azonnal Risztics bukását. 1882-ben Milán föltette fejére a királyi koronát. Az osztrák-magyar követ üdvözölte először az új királyt, s Oroszország sokáig habozott a hivatalos elismerés megadásával. Ügynökei forradalmat szítot­tak az országban, melyet fegyverrel kellet elfoj­tani. A belső villongásokat külső zavarokkal akarta Milán király elnyomni, s 1885-ben háborút kezdett Bulgáriával. A háború szerencsétlenül végződött s Szerbiát újra monarkiánk mentette meg. Ekkor következett Milán és Natália válópere, s Milán helyzete oly válságossá vált, hogy újra Riszticshez folyamodott. Risztics bukása óta a libe­rális orosz­ pártnak volt a vezére, s 1887-ben a szövetkezett liberális radikális párt támogatásával újra miniszterelnök és külügyminiszterien. Az új szerb alkotmányt, mely 1889. január 2-ikán lépett életbe, jó­részt Risztics dolgozta ki. De mindez nem állította helyre Milán megrendült tekintélyét, úgy hogy Milán

Next