Pesti Napló, 1901. május (52. évfolyam, 119-147. szám)
1901-05-12 / 129. szám
6 Budapest vasárnap FESTI NAPLÓ, 1901. május 12. 129. szám* követelt kártérítési összeg lehető leszállítását eszközölték ki. A kártérítési összegbe csak a június végéig fölmerülő költségek vannak felvéve. A követek ma délelőtt tartott gyűlésükön elhatározták, hogy megmagyarázzák a kínaiaknak, hogy a követelt öszszeg nem puszta kártérítési követelés, hanem a valósággal fölmerült költségeknek, köztük a magánosok kártérítési követeléseinek felel meg. A délafrikai háború, London, május 11. A Times jelenti Planears riverből 6-iki kelettel. A busmanok földjén végzett egyesült hadműveletek eredménye az, hogy százötven fegyveres húr megadta magát vagy fogságba esett. Pietersburgot, hadműveleteik alapját is elvették a húroktól. Az utolsó hónap eseményei azt mutatják, hogy a busmánok földje az angoloknak jobban kedvez, mint a búroknak. Brüsszel, május 11. (Saját tudósítónktól.) Az angol lapok célzatos és alaptalan közléseivel szemben, amelyek arról szólnak, hogy Botha legközelebb Európába érkezik, idevaló búr körökben a leghatározottabban kijelentik, hogy Krüger nemrég nagyon kedvező híreket kapott Bothától, aki el van tökélve, hogy a végsőkig fog harcolni s bízik benne, hogy a búrok győzelmet fognak aratni. A helyzet Ausztriában. Bécs, május 11. A képviselőház ma szünetel. Közben a német klubelnökök tanácskozást tartottak a csatornák dolgában, melyben az újcsehek képviseletében Paczák és Kaizl is részt vettek. Hétfőn az összes pártok elnökei tanácskozásra gyűlnek össze. A cseh lapok azt újságolják, hogy az utolsó napokban a csatornák kérdésében komoly differenciák támadtak az újcsehek és a feudális nagybirtokosok között. A new-yorki börzeláz. London, május 11. (Saját, tudósítónktól.) A new-yorki tőzsdét a tőzsdebizottság határozata következtében ma bezárták, hogy a bizományi üzleteknek alkalmat adjanak könyvvezetésük lebonyolítására. A londoni tőzsde meglehetős szilárdan nyílt meg, emelkedő, noha csak névleges árfolyamokkal, amelyek tényleges üzletet nem reprezentálnak. A német birodalomgyülés elnapolása, Berlin, május 11. A birodalomgyülés vita nélkül elhatározta, hogy üléseit november 26-ikáig elnapolja. A török posták: Konstantinápoly, május 11. A porta újabb jegyzéket intézett a nagykövetekhez, amelyben azt mondja, hogy az idegen postahivatalok intézményének nincs törvényes alapja, majd ismétli azt a gyanúsítást, hogy az idegen postahivatalok elősegítik a csempészetet, azután utal a török posta haladására s újra követeli az idegen postahivatalok rögtönös megszüntetését. A nagykövetek ezt a jegyzéket is visszaküldték Tevfik pasa külügyminiszternek azzal a megjegyzéssel, hogy ezt a jegyzéket sem fogadhatják el a benne foglalt újabb sértő gyanúsítások miatt. A postakonfliktus dolgában a nagykövetek ma értekezletet tartottak. A Congo francia hajó, amely tegnap Szíriába ment megtagadta a postaküldemények átvételét a török postaigazgatóságtól. A hajó különben akadálytalanul ment el. A francia nagykövetség utasította a ké francia állomáshajót, hogy minden eshetőségre készen legyenek. Hír szerint a Cezarevics orosz hajó, amely holnap Szíriába megy, fölveszi a török postaigazgatóság postaküldeményeit. Az idegen postahivatalok számára hetvenkét postaküldemény érkezett Európából ; ezeket a bolgár-török határon bolgár postaközegek visszatartották s átadták az osztrák-magyar posta egyik hivatalnokának, de amint török területre hozták a postaküldeményeket, a török vámhatóságok lepecsételték. Az Európába szánt küldeményeket az idegen postahivatalok naponkint külön futárokkal küldik tovább. Közgazdasági táviratok, Bécs, május 11. (Saját tudósítónk telefonjelentése) Az időjárás e héten kedvező lett s ezért alaposnak látszott az a remény, hogy a múlt hónap végén beállott hideg következtében származott károkat a téli vetés ki fogja heverni. Ezért a magyar földművelési minisztérium jelentése, nem keltett aggodalmat. Oroszország és Románia jelentései megerősítették azt a várakozást, hogy a szenvedett károk meg fognak térülni, ezekhez csatlakozott az Egyesült Államok piaca is, mely azt jelentette, hogy a téli búza állása, amely április 1-én 917 volt, május 1-én 914 emelkedett. Németországban a legközelebbi jelentéstől sokat várnak s ez a körülmény jelentékeny áremelkedéseket okozott. A német tőzsdék határozottan a reakció útján mozogtak, hasonlóképpen az észak-amerikaiak is, az angol piac azonban változatlanul nyugodt maradt. A párisi erős hausse után hamarosan megjött a fordulat s a végén az árfolyamok csak valamivel állottak magasabban. Az itteni tőzsde aránylag igen szűk keretek között mozgott és csak zabban jelentkezett nagyobb üzlet, május—júniusi zab iránt fedezeti kereslet mutatkozott, őszre azonban a hausse következtében csak véleményvásárlások voltak. Zab május—júniusra 7.55—7.27 koronán állott s 8 fillérrel emeldett, őszi zab 6.15—6.11 koronával, e héten 13 fillérnyi javulást ért el. Egyébként az árfolyamok általában vesztettek s erre reakció következett. Búza május—júniusra 9 fillérrel, őszre 1 fillérrel hanyatlott, zab 2—4, tengeri és repce 5 fillérrel állott alacsonyabban. Zárlatkor: Búza május—júniusra 7.88 koronán, búza őszre 7.93 koronán, rozs május—júniusra 781 koronán, rozs őszre 7.13 koronán, zab május—júniusra 7.25—7.27 koronán, zab őszre 6.11 koronán, tengeri május-júniusra 5.61 koronán, repce augusztus—szeptemberre 1380—13.90 koronán. Nagy csönd volt a készáruk piacán s az irányzat hanyatlott. A fogyasztás tétlen volt. Csak kevés kötés jött létre és a mennyiség is sokkal kisebb volt, semhogy élénkítő hatással lehetett volna. A kínálat aránylag növekedett, a hangulat lanyha lett. Búza 5—10 fillérrel lett olcsóbb, mint volt 8 nap előtt és ez alapon csak kisebb tételekben fordultak elő kötések. Eladottak: 78 k. 7.60 koronán Mező-Berény, 79 k. 7.45 koronán Szarvas, győri merkantil áru 7.96 koronán Győr, szlavonai 78. k. 7.65—7.75 koronán, 795 k. 7.82 koronán Nagyszombat, 785 k. 7.75 koronán Posinyból, 765 k. 7.50 koronán Surány, 7.30 koronán Verebély. Rozs 5—10 fillérrel lett olcsóbb, de kötések nem fordultak elő. Érsek- Újvár 7.55—7.60 koronán, Nyitra 72 k. 7.50 koronán, Ipolyság 7.30 koronán, Győr 7.74 koronán, Tengeri 5.70—5.70 koronán, 4—5 fillérrel olcsóbb. Zab 10—15 fillérrel drágább lett; magyar zab minőség szerint 7.20—7.75 koronán. Lisztben a forgalom kedvezőtlen volt s azért a malmok meglehetős árengedésekre lettek volna hajlandók. Korpa helyben sem keresett, sem kínált nem volt, azért vásárlási kedv nem hiányzott, de a malmok nem adtak. Bécs, május 11. (Saját tudósítónk telefonjelentése.) A délutáni magánforgalomban a zárlatok a következők voltak: Osztrák hitelrészvény 698.25. Magyar hitelrészvény 697.—. Angol-osztrák, bank 280.25. Bankegyesület 489 —. Omobank 564.—. Länderbank 420.—. Osztrák-magyar államvasut 688.50. Déli vasút 97.—. Elbavölgyi vasút 509.—. Északnyugati vasút 489.—. Dohányrészvény 299.50. fzimamurányi 499.—. Alpesi bányarészvény 469.—. Májusi járadék 98.60. Magyar koronajáradék 93.10. Magyar aranyjáradék —Török sorsjegyek 108.25. Német birodalmi márka 117.56,ultimóra 117.57. Napoleon d’or 19.10.démiában nyitva délelőtt 9 órától délután 1 óráig. — Iparművészeti Múzeum, és a francia tárgyak kiállítása d. e. 9—1 óráig. — Tavaszi képkiállitás a Műcsarnokban d. e. 9 órától d. u. 4 óráig. Belépődíj 40 fill. — Közlekedési Múzeum a Városligetben délelőtt 8 —12-ig. — Az Iparművészeti Múzeum könyvtára délelőtt 10—12 óráig. — Egyetemi könyvtár délelőtt 9 órától déli 12 óráig. — Állattért a Városligetben, nyitva egész nap. Belépődíj 60 fillér. — A király a mezőgazdasági kiállításon. A király e hónap 13-án, hétfőn délután két órakor meglátogatja a földmivelési miniszter által a párisi kiállítás tárgyaiból a városligeti Iparcsarnokban rendezett mezőgazdasági kiállítást. — Egyházi kinevezés. A király a nyitrai székes káptalanban dr. Jobok József zsolnai főesperesnek a trencséni, Jeszenszky Alajos gradnai főesperesnek a zsolnai és Nemesek Ferenc idősb mesterkanonoknak a gradnai főesperességre való fokozatos előléptetését jóváhagyta, és a megüresedő mesterkanonokságot Markovics János egyházmegyei tanfelügyelő és kisebb papnevelő intézeti igazgatónak adományozna. — A gödölői Erzsébet-szobor. Néhai Erzsébet királyné gödöllői szobrot május 19-én délelőtt tizenegy órakor nagy díszszel fogják leleplezni. Az ünnepi sorrend a következő : A szoborbizottság fogadja ő felségét. A daloskörök eléneklik Kölcsey himnuszát. A szoborbizottság elnöke engedelmet kér a királytól a szobor leleplezésére. Leleplezik a szobrot, miközben a dalosok himnuszt énekelnek. A végrehajtó bizottság elnöke felkéri a földművelési minisztert a szobor őrizetbe vételére. A miniszter válasza: A daloskörök eléneklik Vörösmarty Szózatát, végül a szoborbizottság elnöke bemutatja az uralkodónak a szobor alkotóját és a szoborbizottság tagjait. Az ünnepre meghívták az uralkodóház tagjait, néhai Erzsébet királyné volt udvartartását, az országgyűlés mind a két Házát, Pest megye és Budapest törvényhatóságát, amelyek küldöttséggel képviseltetik magukat. Az ünneplő közönségből a katonai méltóságok díszlöveggel, a szoborbizottság díszmagyarban, minden más meghívott vendég reggeli sétaöltözetben (fekete kabát), a nők utcai ruhában (kalappal) jelennek meg. — Klotild főhercegnő a nők kiállításán. A magyar nők képzőművészeti és iparkiállítását tegnap délután másodszor látogatta meg Klotild főhercegasszony. A tárlatot Katonáné Ilona és Ujlakiné asszonyok mutatták meg ezúttal a főhercegnőnek. A vendég utóbb udvarhölgyével, Szirmay Sarolta grófnővel a Kereskedelmi Múzeumba ment, hol Hegedűs Ödön főfelügyelő kalauzolta. Látogatása alkalmából a főhercegasszony többfélét vásárolt. — Irányi Dániel. Nem minden nagyság alkalmas mintakép a sokaságnak. Oly szövevényes, oly salakos, oly sajátszerv az a működési mód, az az életpálya, melyben az emberi géniusz, a kiválóság megnyilatkozik, hogy követése a kiskorú ész számára gyakran eltévelyedést jelent. A Napóleonok, a Göthék, a Wagner Rikárdok ilyen mintául nem alkalmas nagyságok. Mások viszont, éppen arra születtek, hogy utánzásukon nevelődjék a tömeg. Hogy életük példája legyen az erkölcsnek, a derékségnek, a kötelességtudásnak, hogy a legkisebb, legjelentéktelenebb benne megtalálja azt a mintaképet, melynek követése nemessé teszi az életet. Ilyen volt Irányi Dániel. Ő a Polgár volt, a társaságban élő egyed társadalma iránti összes kötelmeinek mintaszerű teljesítője. A polgár-erények gyűjteménye volt, akiben a szolidaritás érzése valóban legyőzte az önzést. S mint ilyen, éppen a mai korban csoda volt. Egy erkölcsi tüneményre, egy egünkön hirtelen és társtalan átszáguldott üstökösre emlékszünk tehát vissza, midőn lerójuk iránta a kegyelet adóját. Nagyszabásúnak és szépnek ígérkezik az az emlékünnep, melynek keretében holnap, vasárnap délelőtt tizenegy órakor leleplezik a kerepesi úti temetőben Irányi Dániel síremlékét. A magyar társadalom egésze gyülekezik majd a hant köré emlékezni és áldozni. A holnapi síremlék-leleplezés alkalmából a Nemzeti Szövetség főjegyzője, Kerékgyártó Elek a következő felhívást teszi közzé : A hazaszeretet ismertető jelei közé tartozik nagy embereink megbecsülése is. Irányi Dániel nagy embereink legjobb és legsellemesebb férfiainak egyike volt. Élete egész folyama a haza, a nemzet jóléte érdekében folytatott munkásság szakadatlan láncolata. Az ő nemes NAPI HIRES. Napirend: Vasárnap, május 13. Római katolikus : F. 5. Rogate. — Protestáns: F. 5. Pongrác. — Görögorosz . (április 29.) G. Jázon. — Zsidó: Ijar 23. — A nap kél 4 óra 11 perckor, nyugszik 7 óra 9 perckor. — A hold kél délelőtt 6 óra 48 perckor, nyugszik délután. — Irányi Dániel síremlékének leleplezése délelőtt 11 órakor a Kerepesi-temetőben. — — A Magyar Tudományos Akadémia ünnepies köztl és d. e. 10 órakor. — Nemzeti Muzeum: Régiségitár nyitva délelőtt 9 órától délután 1 óráig. — Istvánffy Gyula képkiállitása az Andrássy-úti Belle- Vue épületben délelőtt 9 órától este 6 óráig. Díjtalanul. — A magyar nők képzőművészeti és iparkiállítása az Iparcsarnokban d. e. 9 órától este 6 óráig. Belépődíj 60 fil. — Országos képtár és a metszet-láállítás az Aka a legjobb képes gyermek hetilap, a gyermekek legkedvesebb szórakoztatója. Minden szám tele mesével, verssel, képpel. Szerkesztő: Fésa Lajos. Negyedévre 2 korona. Kiadóhivatal Budapest, Andrássy út 10.