Pesti Napló, 1902. január (53. évfolyam, 1-30. szám)

1902-01-30 / 29. szám

Budapest, csütörtök pesti N.VPI.O, 1962. január 30. 29. szám. ben a szólásszabadságnak olyan hallatlan meg­sértése volt, melynek megvalósítására a füg­getlenségi pártnak nem lett volna szabad segédkezet nyújtani, különösen nem, is­merve a néppárti inszcenálókat. Vázsonyi kért szót, hogy Hortoványi támadására vá­laszoljon. Tény, hogy az idő erre nem volt alkalmas. A terem telve villamossággal, az imént lezajlott jelenet hatásába vett minden­kit, gyilkos volt a hangulat. Vázsonyi sápad­tan, határozottan fölingerelve, fölállott a má­sodik sorban, a függetlenségi tábor kellő köze­pén. Már ezt is rossz néven vették tőle. Morgással fogadták és nem egy hang tiltako­zott ellene, hogy a függetlenségi pártról beszél, a néppártról pedig lehetőleg táplálták az elége­detlenséget és egyáltalában nem akarták «tűrni», hogy szóhoz jusson. A szabadelvű párt fiatal korifeusai is zúgolódtak. Egy perc alatt sűrű, áthatolhatatlan sorfal állotta körül Vázsonyit, az emberek a legrosszabbtól tartottak, annyira meg voltak feszítve az idegek. Alighogy Vá­zsonyi belefogott beszédébe, Rakovszk­y szentori hangon belekiáltott a terembe: — Ne hallgassuk­ meg ! Ki h­allgassuk meg ! És a szabadelvűségi szent nevében nem is hallgatták meg. A szónok elött, mögötte, jobb­ról, balról, mindenhonnan fenyegetően hal­latszott : — Ki vele, ad vele ! Vázsonyi tovább folytatta. Nem programút nélkül jött a Házba, aki akarja, olvashatja. Bosovszki ismét túlharsogja a zajt. — Megugrik, ha baj van ! — Hazudik, aki ezt állítja, — tört ki az indulat Vázsonyiból. A szónokot, akit nyilván indulata raga­dott erre az i­rt parlamentáris kifejezésre, az elnök rendreutasította. A helyzet már való­sággal veszedelmes kezdett lenni, mikor Vázsonyi úgy, a­hogy, bevégezte mondanivaló­ját, melynek vége teljesen beleveszed a zajba. A szenvedélyeket aztán végképpen fo­zgatta Rakovs­ky, aki fölhasználva a kedvező alkal­mat, sietett kijelenteni, hogy ő is csinált már tüntetéseket, de akkor a következések elől nem szökött meg gyáván. Rab­ovszky beszédét óriási taps fogadta és Széll Kálmán boszan­­kodva látta, hogy az ő háta mögül is élje­neznek. — Ez már mégsem járja — szólt hátra a miniszterelnök. Most Vázsonyi még egyszer akart beszélni. Már nem engedték a helyére sem, amit a füg­getlenségi párt, bármiképpen gondolkozzék is a dologról máskülönben, bizonyára megbánás­sal fog expiálni, mert hiszen eltekintve a sze­mélytől, a szabadság elvét talán csak nem akarták megsérteni azok, akik a szabadelv­űsé­gét képviselik, így aztán Vázsonyi csak az el­nöki emelvény mellől beszélhetett valamit, mert meg nem hallgatták. Majd hogy ki nem tusz­kolták a teremből. A képviselőhöz ülése. — Kezdete délelőtt 10 órakor. — Elnök : Gróf Apponyi Albert. A költségvetés. Hortoványi József: A 15 év előtt még oly hatalmas kisbirtokos osztály teljes zülléséről beszél. Majd az általános pénzügyi politika fejtegetésére tér át s annak hibáit sorolja fel. Szól ezután az utóbbi idők mozgalmairól, a terézvárosi demokratizmusról, elítéli Vázsonyi fellépését a nemesség ellen. Vázsonyi a Király-utcából sárt hozott be a Házba s azzal megdobálja a történelmi nemességet. Az igazi de­mokratizmusnak a nemesség a szülőapja. 1848-ban letette ősi jogait, felszabadította a jobbágyságot s a szabadságharcban együtt küzdött a főnemes a ne­messel és a paraszttal. Ez volt a vérkeresztsége az igazi demokratizmusnak. (Zajos helyeslés a szélső­­baloldalon és a néppárton.) Rakovszky István: Nem pedig az a pökhendi demokrataság, az igazi demokrataság ! Hortoványi József rátér ezután a kereskedelmi és vámszerződés tárgyalásaira s azt tartja, hogy legfőbb ideje, ha az ország Ausztria zsarnoksága alól felszabadulna. S ez csak az önálló vámterület felállítása által lehetséges. Nem fogadja el a költ­ségvetést. (Zajos helyeslés a szélsőbaloldalon és a néppárton. "Miklós Ödön: Foglalkozik azokkal a jelensé­gekkel, melyek aggodalmat keltenek benne a jövőre nézve. A birtokgazdaságról szólva, hivatkozik arra, és statisztikai adatokkal bizonyítja, hogy a birtokok nagy része súlyos válsággal küzd. Ez állapot szaná­lása az állam segítségével elengedhetetlen. A gazda­közönség szervezetlen. Az üzemhiányokat is pótol­hatná valamely gazdasági szervezet. Rátér a kiván­dorlás kérdésére. Nálunk az majdnem a fehér rabszolgakereskedéssel hasonlítható össze. A baj egyre terjed. Kutatni kellene a kivándorlás okai után, bár koncedálja, hogy a kérdés megoldása roppant nehéz, mert a pusztán izomerejük birtoká­ban levő munkások Amerikában sokkal többet ke­resnek, mint itthon és ott igen lényeges megtakarí­tásokat tudnak elérni. (Nagy zaj). Molnár Jenő: Elég volt már a vízszabályo­­zásból. Miklós Ödön: Felsorolja a különböző csatorna­projektumokat, melyeknek keresztülvitele nézete sze­rint elodázhatatlanul szükséges. Helyesli, hogy a pénzügyminiszter kijelentette, hogy az állami üze­mek gyártmányaikkal nem fog és nem akar az ipari magánvállalatokkal versenyezni. Az állam bevételei­nek fokozására nem csupán az adót kellene igénybe venni. A adóreform mindenesetre sokat fog könnyí­teni a közterheken. A községeknek is el kellene en­gedni a hús fogyasztási adót. Az elnök: Csendet kérek! Ne méltassanak a szónokot zavarni. Miklós Ödön: Engem nem zavarnak. Hivatkozik egy politikusra (Felkiáltások: Ki az?) aki akkor a pénzügyi bizottság előadója volt s most a nemzet vezetője, Széll Kálmán. (Nagy derültség balról.) Kubik Béla: Mindjárt gondoltuk. (Derültség.) Miklós Ödön: Hogy ez az ország sokat fejlő­dött, az általánosan tudott dolog, a­ nemzeti kultúra gyakorlása és kifejtése az első és főkötelessége, ennek szolgálatában áll a kormány és a költségvetés is s ezért elfogadja a költségvetést. (Éljenzés jobb­ról. Szónokot többen üdvösük.) Csávolszky Lajos azt tartja, hogy törvényelle­nes, hogy ilyen későn tárgyalják a költségvetést. A kor­mány az országgyűlés nem együttléte alatt csak sürgős esetben utalványozhat ki előirányzat nélkül költségeket, mégis lépten-nyomon találkozunk esetekkel, melyek törvényellenesek. Az államszámvevőszék sem teljesíti kötelességét. Nem ellenőrző, hanem regisztráló hivatal az. Ezután az állampénztár feleslegeiről beszél. Kérdi, hogy mire fordítják azokat ? Az államszámvevőszék kitüntette, hogy azok megvannak. De hol és mire fordítják azokat ? Bankokba helyezték el őket, így az Unió­bankba és a Magyar Ipar- és Kereskedelmi Bankba. Molnár Jenő : Jó helyre tették. (Derültség.­) Csávolszky Lajos : De hogy milyen feltételek mellett lettek elhelyezve, arról hallgat a számvevő­­szék. A pénzügyminiszter azt mondta egy beszédé­ben, hogy Magyarországon sok baj orvoslandó. De mondjunk le mindezekről, amíg a legfontosabb kí­vánságot, a véderőét teljesítettük. Lukács László pénzügyminiszter: Nem így mondtam ! Csávolszky Lajos : Mit jelent ez ? Nem azt, hogy mondjunk le minden kívánságainkról, minden bajunk orvoslásáról s áldozzunk oda mindent a nagy mosod­nak­, a hadseregnek. Nem fogadja el a költségvetést. (Zajos helyeslés a szélsőbaloldalon.) A magyar szupremácia megtagadása. Lindner Gusztáv: Foglalkozik az államháztartás költségeivel és azokat túlságosan magassaknak és a nemzet erejével arányban nem állónak tartja. Ezután áttér a szászok pártonkivül állásának a megokolá­­sára, melyre — úgymond — a különböző pártok tisztelete kötelezi. Küblit Béla : Beöthy Ákos nevében is beszél ? (Halljuk ! Halljuk ’, a szélsőbaloldalon..) Lindner Gusztáv: Pártonkivüli állásunk némileg összefügg állami életünk egy olyan alapkérdésével, mely már jóval 48 előtt megindulva, 48-ban nagy szerepet viselt és melyet a rendi akotmányrendszer területi állama a 48-iki törvényhozás által újkori alkotmányos állammá átalakított utódjának, mint adóssággal megterhelt örökséget hagyott hátra ren­dezés végett. Más volt szerintem a provizórium idejében és az alkotmány helyreállítása utáni első években az állami életünk terén működő és mérvadó körökben a felfogás a nemzetiségi kérdésről, mint ma. (Halljuk! Halljuk!) Barta Ödön : Most is másnak kellene lenni! (Mozgás.) Lindner Gusztáv : El vagyunk határozva min­dent elkövetni, hogy félreértések elhárittassanak a testünk mit az ország szétdarabolása és önállásá­nak feláldozása nélkül tehetünk, hogy a honnak minden nemzetiségű polgárai érdekben s értelemben összeforrjanak. Óhajtjuk törvényeink azon rendele­teit, mik­e részben akadályul szolgálhatnak, közös érdekeink szerint méltányosság alapján módosítani. Azok a szép ígéretek, amelyeket az 1861-iki és 1866-iki országgyűlés a nem magyarajkú állampol­gároknak tett, voltaképpen csak a horvát testvérek irányában váltattak be az 1868 : XXX. törvénycikk megalkotásával. Barta Ödön: Azóta már mind magyarajkuak lehetnének! (Úgy van­ a szélsőbaloldalon.) Lintner Gusztáv : Az 1868 : XLIV. törvénycikk­­ cime egyenjogúságot ígért ugyan, de szövege sok jogegyenlőtlenséget nyújt, amelyet a később hozó törvények, kormányrendeletek és a hatóságok gya­korlata még tetemesen fokoztak. (Mozgás és baj bal- és szélsőbaloldalon.) Barta Ödön: Inkább az a baj, hogy az sinc végrehajtva. (Halljuk! Halljuk!) Lindner Gusztáv: Post varios casus et te discrimina rerum­ végre teljesen megszűnt a szás népprogrammnak 1890. július 17-én történt meg­állapításával az 1848-iki törvények alapján felépü újkori magyar állam mellett és ellen a szász né kebelében éveken át folytatott küzdelem , mert szász nép közéletének összes mérvadó tényező részéről szorosan megtartott nép pro­gramm szeri­­t a szász nép fejlődésképes és tehetős tagja a ma­gyar államnak, melynek fennállásával sorsa denső­leg egybe van kapcsolva.» Azt mondja e program második pontja: Ami szükséges arra, hogy a ma­gyar állam mindinkább a jog- és kulturálisai ma­gaslatára emelkedhessék, készségesen megszavazand és megadandó. (Zaj a szélsőbaloldalon.) Molnár Jenő Szászok nélkül nincs is la­túra! (Zaj.) Lindner Gusztáv : A mi népprogrammunk n­eyedik pontja értelmében az állam nyelve, mi olyan jogosult. .. (Nagy zaj és mozgás a grőrs baloldalon. Halljuk ! Halljuk ! a középen.) Lengyel Zoltán : Gyönyörű elismerés ! Köszö­jük ! (Nagy zaj.) Lindner Gusztáv : ... de a nemzetiségi egye jogosuságról szóló 1868 : XL­IV. törvénycikk és később létrejött törvények, amennyiben az álla nyelvének az idézett törvénycikk által tulajdonítt túlsúlyt nem emelik, a jog és szabadságnak az a legkisebb mértékét tartalmazzák, mely az ország­ nem magyarajku nemzetiségeit megilleti. (Na zaj és mozgás a bal- és szélsőbaloldalon). Pichler Győző : Ez a pozeni törvény ! Ez V más császár véleménye ! (Nagy zaj.) Ott is ezt go­dolják ! (Nagy zaj a bal- és szélsőbaloldalon. Ha jók! Halljuk! jobbfelöl. Elnök csenget.) Ez a n­­et politika ! (Szűnni nem akaró zaj a baloldalé. Ott nézzék meg, hogy mit csinálnak! (Folyton nagy zaj.) Kidobják a lengyeleket! Itt pedig­­ beszélnek ! (Folytonos zaj a baloldalon és felkiált sok jobbfelől: Halljuk ! Halljuk !) Az elnök (csenget): Csendet kérek! (Zaj.) Pichler Gőző : Jogosult az államnyelv ! Men­nek oda, nézzék meg : a lengyeleket sorban pu­­titják és gyilkolják! (Folytonos nagy zaj. Felkiál­tok jobbfelől: (Halljuk ! Halljuk!) Az elnök (csenget): Csendet kérek ! Ne mélt­­tassék a szónokot közbe­zárásokkal zavarni! (I­rveslés jobbfelől. Nyugtalanság a szélsőbal­dalon.) Pichler Győző: Abszurdum ilyet mondani magyar képviselőházban ! (Nagy zaj és mozgás bal- és szélsőbaloldalon. Felkiáltások a jobboldala Rendre !) Menjenek Lengyelországba! Nézzék , mit csinálnak Pozenben ! (Zaj.) Az elnök : Pichler képviselő úr ne beszél közbe. (Élénk helyeslés a jobboldalon. Hallja Halljuk ! Egy hang a középen : Mi megszereztük hazánkat!) mert csak a szónokot illeti a szó joga. (Helyeslés jobbfelől.) " Pich­ler Győző: Önöket megtűrték, nem mai szerezték ezt az országot! (Nagy zaj és felkiáltás a jobboldalon: Halljuk az elnököt!) Lesokay Gyula: Az volt a hiba, hogy befog­ták Magyarországba az ilyen népet. (Nagy zaj mozgás). Pichler Győző: Ne csináljanak külön törvénye magunknak! "(Szűnni nem akaró zaj és felkiáltás a jobboldalon. Rendre !). Az elnök: Pichler képviselő urat közbeszólása rendreutasítom. (Helyeslés a jobboldalon. Mozgó: bal- és szélsőbaloldalon). Pichler Győző: Bánom is én! Tessék rena utasítani huszonötször ! (Nagy zaj és mozgás). . mondja, jogosult az államnyelv. És mi ezt hallg­juk ! (Nagy zaj.) Az elnök , Pír,hier képviselő urat újból rém utasítom. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Leszka­y Gyula: Tanítsák meg, mit szabad szásznak beszélni! (Zaj.) Széll Kálmán : Halljuk az elnököt! (Fol­nos zaj.) Az elnök . (Csenget.) Csendet kérek! Nem­­ lom a zajtól, mit beszélnek ! (Zaj.) Prohler Győző: Ez tanította Kolozsváros közjogot! (Nagy zaj.) No szépen tanította ! (A zaj és felkiáltások a jobboldalon : Rendre!) Molnár Jenő: Jó kis közjogot tanított Kék várott! (Folytonos zaj.) Lindner Gusztáv : E Házban én nem érezte magam hivatva arra, hogy Oroszország kormát védelmezése alá vegyem a lengyelek dolgában e vetett intézkedések miatt. Mi itten magyar ügye tárgyalunk (ügy van ! Ügy van !) és ennélfogva nem a lengyel, hanem ezen ügyekkel foglalkoz (Helyeslés a középen.) Lengyel Zoltán : Úgy kellene elbánni önök mint ahogy, sajnos, a lengye­lkkel elbánnak. (lg Úgy van­­ a szélsőbaloldalon.) " Barta Ödön: Csodálatos, hogy a kormánypá

Next