Pesti Napló, 1902. május (53. évfolyam, 119-147. szám)

1902-05-28 / 144. szám

144. szám.­­ Budapest, szerda PESTI NAPLÓ, - 1902. május 28. ~ 15 INNEN-ONNAN, A szenvedők. Ti fénybefürdő boldog kacagok, Kiket szolgál a hir, a pénz, a csók, Akiknek gondba még fejük se főr: A lét öröme nem tiétek, Kik megfuttak a fájdalom elöl . . . Kiket örök szomorúság megejt S fel kell, hogy hajtsuk az ürömkehelyt, Mit emlékistenek nyújtnak nekünk: Allénk a lét teljes gyönyöre, Akik gyötrődünk, akik szenvedünk ! Jidda Tfundy. □ A svéd király kalandja. Wiesbadenben történt a következő eset. A rossz idő elől a vendé­gek a szálloda, társalgójába húzódtak meg s oko­sabb téma híján afölött vitatkoztak : melyik a leg­jobb kormánysrorma ? Az egyik ur a köztársaság mellett kardoskodott, akinek beszédét egy előkelő öreg úr mosolyogva hallgatta. — Ön bizonyára a monarkikus elvet pártolja, ugy-e­­? És mi okból ? kérdezte a köztársasági. Az öreg ur nevetett: «Erre igazán alapos okom van, miután Svédország királya vagyok. □ Csehov Tolsztojról. Csehov Antal, aki or­vos is és Gaspt­rában, Tolsztoj tartózkodási helyé­nek közelében lakik, — egy moszkvai barátjához intézett magánlevelében a következő mód nyilatko­zik Tolszto­j állapotáról: «Tolsztoj gyógyulása nagyon lassan halad. A tüdőgyulladás már régen elmúlt, de aggkora aláásta szervezetét. Az utolsó két év alatt a nagay orosz bölcs erősen megöregedett. Napjait jelenleg ágyban tölti el, s csak igen ritkán ül fel. Re­ményük, Tolsztoj két-három hét alatt annyira fölépül, hogy" a szobájában járhat. Egy szemtanú, aki a napok­ban meglátogatta a költőt, azt jelenti, hogy Tolsztoj ijesztő színben van. Roppant lesoványodott, össze­esett és nagyon gyönge. Napjában néhány pillanatig a kerti ablak mellett álló nyugvószéken pihen. Úgy látszik, hogy csakis feleségének önfeláldozó ápolása tartja életben. Tolsztoj most is élénken érdeklődik az oroszországi és az ezen kívül történő események iránt. Tolsztoj nagy türelmetlenséggel beszél bevé­­gezetlen műveiről, amelyeket igen szeretne befe­jezni. Legtöbbnyire szociálpolitikai kérdések foglal­koztatják; a tisztán művészeti munkákat csak teljes felgyógyulása után akarja bevégezni. □ Amerikai kegyetlenkedés. Az amerikai közvéleményt már hetek óta foglalkoztatják azok a vádak, melyek az amerikaiak filippini hadvezetését, a hadak által elkövetett kegyetlenkedések miatt jog­gal illetik. Smith tábornokot, aki Waller őrnagyot a gyilkolásra és pusztításra utasította, hadi törvény­szék elé állították, ahol védői azzal védekeznek, hogy a filippini szigeteken a tízesztendős fiúk éppen olyan veszedelmesek, mint a felnőttek, tehát­­azokat is ki kell pusztítani, az utasítás pedig különben is igazolva van egy a hadvezetésnek kiadott általános parancs szerint. Ez az általános parancs igen gya­núsan van fogalmazva, úgy, hogy akármit ki lehet belőle olvasni. Az amerikai szenátorok nem is tar­tózkodtak attól, hogy a filippini hadakat vezető tábornokokat és az egész hadvezetést legazemberez­­zék és gyáva, aljas eljárásnak mondják kegyetlen­kedésüket. A Kontó-bábu. A Globus több érdekes cikk­ben olyan bábukat ismertetett, amelyek segélyével valakiben, kárt tenni, vagyis valakit megrontani le­het. Így a bajor Pfalz felső­­ részében a h­ütlestül elhagyott lányok éjféltájban bűvös mondások köz­ben gyertyát gyújtanak s azt­ tűkkel szarkál­ják, mire­ a hűtlen legénynek meg kell halnia. A férje által megcsalt japánt nő pedig a Jükeion képét a tem­plomkert egy fájára tűzi­s szegekkel lyukasztja át, ahol ezek a képet érik, ott érez fájdalmat annak eredetije. Skóciában pedig a meggyűlölt személyt agyagból gyúrják ki, s az elvesztésre ítélt agyag­bábuját egy kelet totó folyó vízbe állítják, amely azt elmossa, azonképpen hal el lassan kint annak eredetije is. Persze még többet szenved szegény, ha rozsdás, szegeket vernek képmásába, vagy pedig tűkkel szurkolják ezt át meg át. Kínában meg a rossz szomszédok éjjel az Udvarukat elválasztó ke­rítésre szalmából készült rontó-bábut tűznek, mely­nek feje gyapotból való, derekára meg véres papírt kötnek, kora reggel pedig a művész műve mögé, all s éktelen lármává­ adja tudtul annak, akit illet, h­ogy micsoda jó kívánságok­­ ihlették meg annak alkotása közben. Japánban pedig a tolvajt, is meg a Hoshiri Doikoku sient is ábrázoló papírra durván rajzolt egy alakot fejjel lefelé akasztanak a falra, lábait, pedig tűkkel tűzdelik tele, miáltal a tolvaj menekülését megnehezítik s elfogatását segítik elő. □ Nembeszélek kocsiosztálya. Egy francia hölgy, aki megsokallotta a mi túlságosan beszédes korunk, fecsegését, egy nagy francia lapban azt az eszmét veti fel, hogy a fecsegés ellenségei, számára tartsanak fenn a vasutakon a «nemdohányzók* ko­csiosztályának mintájára enembeszélők* számára is egy-egy kocsiosztályt. □ A nappalok hosszának váltakozása. A nappalok hosszának váltakozása kizárólagosan azért van, hogy a nap a föld körül nem az egyenlítő, hanem az egyenlítőhöz hajló ekliptika síkjában ke­ring. Minthogy tehát a nap az egyenlítőhöz hajló legnagyobb körben mozog, természetes, hogy de­cember 22-ik­étől, legmélyebb helyéből kiindulólag naponként északabbra és északabbra, fekvő pár körben mozog, ami által június 21-ikéig a nappal tartama az éjjelhez képest mindjobban nő. A nap az ekliptikában nem ugyan pontosan, de közel egyenletesen kering. Húzzon csak egy glóbuson az egyenletesen beosztott ekliptikának osztáspontjain át paralleleket, majd meglátja, hogy ezek az egyen­lítő körül állnak legtávolabb egymástól ,és a térítők felé szorulnak össze leginkább. Ezért van, hogy a nappalok növekedése sem egyenletes, június 21-ike és december 22-ike táján a leglassabb a változás. Ha glóbuson kíséri a nap útját a glóbus fakariká­ján rajzolt naptár és napjárás értelmében, és közben forgatja a Magyarországra kellően beállított glóbust (föld- vagy égteke egyaránt alkalmas), nagyon szem­­lélhetően megítélheti a nappalok és éjjelek válta­kozó hosszát, az egyes évszakokban. Éjjel van a parallelkörnek a fakarika alatti részében, nappal a fakarika fölötti ívben. Más erőnek, például a vonzó erőnek, a jelenséghez köze nincsen. □ Akinek a jobboldalon van a szíve. A bécsi orvosi társaság legutóbbi ülésén dr. Weinber­ger tanár bemutatott, egy embert, akinek a szíve a jobboldalán van. A különös szervezetű ember kül­lemben teljesen egészséges. □ A nap gyógyító ereje. A nap földünkön minden élet f­entartója, minden értjelenség formája a nap energiájára vezethető vissza. Hozzájárul,, hogy a világosság, még inkább a napsugarak, inger­lősek hatnak az ember szervezetére, és pedig nem­csak a szemre, hanem különben is, az ingerhatás az anyagforgalmat növeli, az anyagforgalom pedig az élet lényeges feltétele. Mindezek természetes kö­­vetkezménye, hogy jobban érezzük magunkat, nap­pal, hogy a napnak van tehát „gyógyító ereje­ is. Ha hozzáveszszük, hogy a beteget nappal a látoit s­s hallott dolgok szórakoztatják, hogy keserűen kínos­­ az átvirrasztott unalmas éjszaka, könnyen érthető,­­ hogy a beteg jobban érzi magát nappal, mint éjjel. □ Szoknyás bakter. Ritka éjjeli őre van Eckersdorf falunak. A község bölcses özvegy Pet­rámét, a falu által tartott szegény asszonyt tette meg az éjjeli biztosság őrévé. Ez az első eset, hogy nő vigyáz a falura. Az emberbarát. (36) — Angol regény. — Irta: Maxwell M. E. S mégis, ha szerette azt a másik nőt, akkor miért gyilkolta meg? Talán féltékenységből. Bizonyosan fölfedezte, hogy a távolléte alatt Hitelen lett hozzá s rettenetesen boszut állt. Marynek az életről való nézetei legnagyobb­részt színdarabokból s regényekből voltak me­rítve s a boszu nagy tényező volt ebben a rendszerben, amely regényekből s drámákból alakult ki. S reszketve gondolt rá, hogy az emberek helyesen ítélték meg Arnoldot, mikor képesnek hitték a borzasztó tett elkövetésére ! Milyen hálás volt Childrick iránt sikeres védel­méért s a törvényszék iránt, hogy semmisnek mondta ki a Wildower Alfréd elleni vádat! Arnold most már szabad volt, előtte állt egy egész élet, hogy levezekelhesse a bűnét. Mary azt hitte, hogy Arnold vissza fog térni a kato­likus hitre, belép valami szigorú szerzetbe s trappista­ kolostorban fogja tölteni az életét. Milyen szomorú vég Arnoldra, az ő derék Arnoldjára. Arra a fiatal emberre, akire ő mindig bámulva tekintett fel már akkor is, amikor még kurta ruhát hordott! Amna gyer­meki napoktól kezdve a szivében hordta Ar­nold képét s találkozásuk ott a gőzhajón olyan volt neki, mintha a paradicsom nyílt volna meg előtte. Mindenki azt mondta neki, hogy Arnold bűnös Senki nem vette észre, hogy vonagló szívvel s elsáppadó ajakkal ül a helyén, mialatt egy kiváló ügyvéd a fejét csóválva s a vállát vonogatva nyilatkozott a Dűne­ utcai gyilkosság­ról. Mary még olyan fiatal volt, hogy feltétle­nül hitt egy ötvenéves ember kétségtelen böl­­cseségében s meg volt győződve, hogy egy kiváló jogásznak nem lehet helytelen nézete ilyen esetben. Elolvasott minden szót, amit erről az esetről írtak s úgy tetszett neki, hogy a hiányzó összefüggés s a revolver története ellenére sem kételkedhetik senki Arnold bű­nösségében. Mary nem tartotta Arnoldot hidegvérű gyil­kosnak, enyhítő körülményeket keresett iszonyú bűne számára. Nem akarta megölni a szeretett nőt; féltékenység, a boszúvágy, valami nagy szenvedelem vakította el, őrjöngés fogta el, egy pillanatra meg volt tébolyodva. Külön el­méletet, csinált magának a gyilkosságról s meg­hajolva annak az öreg urnak a bölcsesége előtt, aki Arnold ártatlanságát lehetetlennek mondta, elhitte, hogy Arnold gyilkos, de leg­alább azt akarta, hogy az ő módja szerint legyen gyilkos. Másnap a posta levelet hozott Marynek Arnoldtól. Mary Arnold látogatása óta nem hagyta el a szobát, már maga a Tressilianne fogadóes­­teire való gondolás is szinte elviselhetetlen volt neki ; azt mondta kifogásul, hogy iszonyú fejfájás gyötri és sápadt arca, fáradt szemhéja hihetővé tették ezt a kifogását. — Igazán attól félek, hogy Kensington nem tesz neki jót, — szólt Tressilian-Smithné asz­­szony ünnepies hangon s olyan arccal, mintha ez teljesen kizárt lehetetlenség volna. — Valami zsongitó szerre van szüksége, — felelte rá hanyagul Smith. — Majd még a reggeli előtt megnézem. A fiatal leány engedte, hogy a házigazdája felírja a receptet s egész nap a besötétített szobájában feküdt, szenvedve. A legutolsó posta hozta Arnold levelét, röviddel tiz óra előtt s mikor a szobalány magára hagyta, Mary felugrott, ki az ágyból s szaladt az Író­asztalához, ahol rózsaszínű ernyővel fedett lámpás égett, reszkető kézzel szakította fel a borítékot s a szeme mohón falta Arnold le­velét, amely megszólítás nélkül kezdődött: «Mikor tegnap délután elbocsátva a bör­tönből, mint szabad ember haladtam végig az utcán, eszembe sem jutott, hogy lehessen halandó ember, aki engem bűnösnek tart. Annál kevésbbé gondoltam, hogy ön vádoljon engemet Mary ! Ön, aki ismeri az apámat, az anyámat, tudja milyen nemzetségből szár­mazom, milyen anyagból vagyok gyúrva, ön hisz engem gyilkosnak! Hihetetlen ez! Mikor tegnap elhagytam önt, egyszerre elkezdtem mások szemében is ugyanazt a gyanút olvasni s úgy éreztem magamat, mint a pária. Az első gondolatom, mikor elhagy­tam önt, ez volt: egyenesen visszatérek Afrikába. Elmentem a hajósügynökséghez s már azon a ponton voltam, hogy megváltom a jegyemet a legközelebb induló hajóra, ami­kor hirtelen megváltoztattam a tervemet. Gyávaság lett volna, ha meghátrálok az igaz­ságtalan ítélet elöl, s bár sóvárgom az aranymezőkre s arra a durva életre, amely olyan jót tett nekem, mégis azt gondoltam magamban, hogy itt maradok s nem hagyom el Angliát addig, am­ig tisztán nem állok Mary szeme előtt. «Ez volt az elhatározásom tegnap este s­ emellett állok ma is. Mostantól fogva csak azért fogok élni, hogy megtisztítsam maga­mat attól a rettenetes gyanútól s életem egyetlen feladata az lesz, hogy önnek, Mary, s az egész világnak bebizonyítsam, hogy a kezemre nem tapad a vér szennye. «Azt a szegény, szelíd, jólelkű teremtést öltem volna én meg, aki mindig kész volt bánattal teljes múltját önfeláldozással veze­kelni le? Minden, amit azon az utolsó éj­szakán kértem tőle, az volt, hogy hozzon nekem egy utolsó áldozatot. Hozzá voltam kötve a becsület és szeretet kötelékei által s kértem, hogy oldja fel ezeket a köteléke­ket, hogy megnyerhessek egy másik nőt, aki ifjúságával s ártatlanságával meghódította a szivemet. «S most ettől a nőtől, akiért hajlandók voltam feláldozni egy szerető szivet, hihetet­len s nem várt torlasz választ el. «De azért be fogom bizonyitani, hogy nem vagyok az a gazember, akinek ön vélt. W A.* Ez volt minden — egy gyengéd szó sem volt a levélben, pedig az bele volt írva, hogy Arnold szerette őt. Szerette ! (Folytatása következik.)

Next