Pesti Napló, 1902. november (53. évfolyam, 300-329. szám)

1902-11-23 / 322. szám

322. arára. Budapest, vasárnap PESTI NAPLÓ, 1902. november 23. Is használt ott a kapacitálás. A tanácsos úr még azt sem volt képes megtudni, hogy mi tulajdonképpen az a­lapja a rejtélyes kalkulusnak. — A kudarc­tól dühösen tért nyugovóra és másnap reggel ki­­hajtatott a pályaudvarba, hogy hazautazzék. Korán érkezett ki a vasúthoz. A perronon fölismerte az előző nap égyük talányos matematikusát. Néhány po­hár nehéz bor a vendéglőben végre megoldotta a derék háziiparos nyelvét. «No, édes barátom, ha csakugyan bízik a be­csületes ábrázatomban, hát őszintén megmondja ne­kem, hogy miért is drágult meg egyszerre olyan nagyon a­z a telyiga.» ««Megmondom, ha tud hallgatni a ténsor.»» «Tudok.» « Hát, kérem szeretettel, mi csak akkor adhat­juk 2 forint 25 krajcárjával a talyigát, ha valaki legföljebb 40—50 darabot rendel belőle. Mert ilyen­kor a kincstári erdőbül lopjuk hozzá a fát. De ha valakinek egyszerre 5000 darab kell, ahoz nem lehet eleget lopni, már ilyenkor kész­pénzért muszáj vásárolnunk a fát és azért drágább a talyiga. M. -J­ .Eh, si non e vero, e ben trovato! — szólt kissé kelletlenül a pénzügyminiszter. Belügyi kollégája nevetve felel: — Hagyd csak kérlek. Lehet valami a dolog­ban, v­s. színház és művészet. C --------­­ A Hit. (Népszínmű 3 felvonásban. J­u­s­t­ai Zsigmond novellája után irta: Rózsa Miklós. Először adatott a Népszín­házban november 22-én.) Manga Julcsa «gányóleány», vagyis a keze mun­kájából él. Proletár és igazi paraszt-bohém. Meg­dolgozik a pénzért, de könnyűszerrel ad túl rajta. Szereti a selyem viganót, rojtos kendőt, a táncot, a dalt. De amellett van neki mélyebb érzése is. Ilyen a Csepcsányi Bálint iránt érzett szerelme is. Bálint gazdag fiú, «majoros», de azért szives örömest venné el feleségül a szegény napszámos­­leányt. Ám az édesanyja átokkal tiltja el a kedve­sétől és­ a fiú megtartja az anyai tilalmat. Szegény gányó Julcsa elkeseredésében beszegődik «dalos cse­­léd»-nek a csaplárosnéhoz és odaveti magát az Andris csendőr szerelemre vágyó keblére. A sze­retője lesz annak az embernek, akit sohasem sze­retett. Ez az első felvonás. A második felvonásban Julcsa megundorodik a cifra élettől, a bűntől és Andristól. A szeretője elől odamenekül Horváth János vincellér-házába. Horváth János «ujhitü» ember, kenetteljes, jám­bor nazarénus, aki jézusi szeretettel fogadja lakába a bűnös, de megtérő leányt. Andris, a csendőr ádáz dühvel jön érte, hogy visszakövetelje­­ tőle a ked­vesét. De a nazarénus égi malaszttal állja útját és a durva csendőr erőtlenül vonul vissza az áhi­­tatos szavak hallatára. Az egyszerű szőlőmunkás a biblia szavaival téríti meg a leányt az újhitnek. A megtérés alig néhány pillanat műve és mikor Bálint jön, hogy fölajánlja újra szerelmét a leány­nak, Julcsa már feketébe öltözve, a krisztusi le­mondás sötét szigorúságával fogadja. — Már nem szeretsz többé? — kérdi a le­gény. — Istent szeretem, őbenne élek! — feleli fe­jét töredelmesen meghajtva a leány. Bálint elkeseredve megy el, hogy borba ölje a bánatát. — Te lessz felelős érte, ha elkárhozom! — kiáltja vissza Julcsának. Ezután összegyűl a nazarénus gyülekezet, hogy fölvegye kebelébe a megtérő bűnöst. Julcsa alázat­tal ismeri be minden bűnét és megfogadja, hogy minden vezeklésre kész, csak befogadtassék a na­­zaretiek társaságába. A rektor vezeklésül azt rója ki rá, hogy térjen vissza atyjához minden bűnét bevallva és térítse vissza a korcsmázástól Bálin­tot a jó útra. Mindez megtörténik a harmadik fölvonásban és Julcsát mint igaz, megtisztult lelkű hívőt Hor­váth János veszi feleségül. Ez a darab kivonata. Körülbelül megegyezik boldogult Justh Zsigmondunk gyönyörű novellá­jával, de nagy ambícióval, nemes törekvéssel és meglehetős sikerrel dramatizálva. Hogy a siker nem mindig jelentkezik, az már a dolog természe­tében rejlik. A «Hit» nem népszínmű, hanem ten­denciózus népdráma és pedig többnyire intimusabb hatásokra építve. Az első felvonást még mozgal­massá teszik a dalok és táncok, de már a második felvonás csekély kivétellel csupa dialógusokból fo­nódik egybe és pedig meglehetős vontatott dialó­gusokból. Ám sok helyet költői erőre kap a színdarab hangja és ilyenkor a közönség is együtt lelkese­dett a tisztalelkű, ájtatos nazarénusokkal. Koncesszióképpen a karzat iránt a humor is tért kapott a darabban. Két szabolcsi lócsiszár képviseli a rendes népszínműi humort, amely azon­ban ezúttal a megszokott méreteken is alul maradt. Az előadásnak sok része van abban, hogy ime nem emlékezünk meg egységes elismeréssel a da­rabról. Hegyi Aranka a gányaleány szerepében a régi nagy művésznő volt, anélkül, hogy a Justh Zsigmond finom, gyöngéd novellahősnőjét megtes­tesítette volna előttünk. Szirmai Imre (Bálint)­­ és Szerdahelyi (rektor) valóságos kivételek voltak abban, hogy méltók voltak szerepükhöz. Egyébként pedig olyan népszínműi jelenetnek vol­tunk tanúi, amelyek azt a meggyőződést keltet­ték bennünk, hogy a népszínmű hanyatlását nem az írók idézték elő. Az előadás külső sikere óriási volt. A szerző­nek minden felvonás után a szokásos kihívásokon felül még a vasfüggöny ajtócskáján is ki kellett bújnia egynéhányszor. Gondolom, első magyar író, akit e kivételes dicsőség ért. • N. S. (*) A Paál László-kiállítás. Dénes József, ez a kiváló esztétikusunk, már évek óta amellett kardoskodik, hogy a magyar állam ne idegen ké­pekre, ne a nagymesterek iskoláinak másodrendű alkotásaira költse a pénzét, hanem gyűjtse össze azokat a műveket, amelyek a magyar képzőművé­szet múltját, múltból jeleimé fejlődését megjelö­lik. Ez a gyűjtemény legyen a magyar Szépművé­szeti Múzeum magva. Azt a javaslatát megint napi­rendre kellene tűzni a Nemzeti Szalonban rendezett Paál László-kiállítás alkalmából. Milyen könnyű do­log volna most annak a magyar művészettörténelmi múzeumnak számára egész sor olyan képet vásárolni, amely históriai és művészi szempontból egyformán becses. Paál Lászlótól múzeumunknak csak két képe van, igaz, hogy javaképek, talán nem fogható hoz­zájuk a most bemutatott képe közül egy sem, de Paál László, ez a nagyratermett, szerencsétlen sorsú művész, akkora alak a magyar művészek gárdájá­ban, hogy a művészete fejlődésének dokumentu­mait is érdekeseknek kell tartanunk. Dicséretes dol­got mivelt dr. Lázár Béla, hogy ezeket a doku­mentumokat ebbe a kiállításba összegyűjtötte. Ha abbatr a két múzeumi képben Paál László megérésre hajló művészetét láthatjuk, ezekben a képekben az egyéniségnek szabadságharca a reája ható befolyá­sok ellen, a természetfölfogás kialakulása és a min­dent kifejező formának, a megfelelő technikának iz­galmas keresése kap meg bennünket. Bécs, Düs­seldorf, Fontainebleau impressziói közül kikristályo­sodik és látjuk e vásznakon az individualitást. Mi­lyen kár, hogy Paált a félúton kidöntötte a nagyra­­törekvők sorából a tragikus sors! Hogy nem lehe­tett azzá, amire rátermett, hogy nem válhatott ki egészen környezetéből. Ha képeit azokkal vetjük össze, amelyeket Paál idejében idehaza festettek, ezek az ő képei magában álló csudatevéseknek tűnhetnek föl, de nem szabad őket kiszakítanunk a korabeli művészi küzdelemből. Nekem ebben az összefüggésükben szinte még becsesebbek, mert ha nem is a magyar művészetnek, de magyar művész­nek abban a nagyszerű küzdelemben való derék részvételét demonstrálják. Nagy nevek mellé kerül az övé, nagy törekvésekből veszi ki részét a fiatal magyar festő. Hol küzdve az önönmaga megkötött­sége ellen, hol pedig küzdve a mások, az elismer­tek, az uralkodók művészeti terrorizmusa ellen. Néha bátortalan, a szinei hidegek, a rajza bizony­talan, a perspektívája hibás, néha pedig energi­kus, az ecsetnek korlátlan ura, a szinei mélyek s a rajza bátran szabatos. Néha technikai problémákba téved, néha a környezet hatása alatt áll, néha még az egyéniségét is elveszti, máskor meg csudás köny­­nyüséggel, szuverén biztossággal fejezi ki a ter­mészet mélységeit s az impressziók festői voltát. Micsoda nagyszerű ígéret ez a piktúra s micsoda szomorúság, hogy az ígéret beváltatlan maradt! De látjuk a magasságot, amelyet Faul elérhetett volna. Az út felében lehanyatlott, de odáig úgy jutott el, mint aki bejutott a nagyművészet előcsarnokába. Becsülje meg a magyar művészet és a magyar kö­zönség a bátor, a nemes előretörtető emlékét. 9-(*) Szentivánéji álom. A Nemzeti Színház és Operaház első együttes klasszikus előadását, Sha­kespeare «Szentivánéji álom» című regés színmű­vét hétfőn, 24-én megismétlik az Operában, a múlt­kori előadás szereplőivel és Mendelssohn zenéjével. (*) Nemzeti Színház. A Nemzeti Színházban holnap, vasárnap, harmadszor, csütörtökön pedig negyedszer kerül színre Jakab Ödön új színműve «A jövevények». Mind a kétszer Murger egyfel­­vonásos vígjátékával, a «Nyolcadik pont»-tal együtt. Pénteken Sardounak szeptember óta nem adott drá­mája, a «Fernande» kerül színre, szombaton pedig Gerhart Hauptmann álomkölteménye, a «Hannele» kerül színre Lövik­né Somló Emma vendég­felléptével, ki a címszerepet fogja játszani. Vasárnap délután Feuillet rég nem adott színműve «Egy sze­gény ifjú története» és este Csiky Gergely vígjátéka «A nagymama» kerül színre, melyet június 1-én adtak utoljára elő. (*) Művészest. A VIII. Kerületi Általános Köz­jótékonysági Egyesület december 6-ikán a Vigadó összes­­termeiben nagy művészestét rendez, amelyen közreműködnek: Fedák Sári, Hollósy Kornélia, Ke­lemen Ida, Noseda Károly, Perényi István, Rákosi Viktor, Szilágyi Arabella, Takács Mihály, Teszáry Juliska és a Nemzeti Zenede kiművelési tanszaká­nak növendékei. A rendezőbizottság élén dr. Márkus Jenő és Serli Sándor állanak. Jegyek kaphatók a Vili. ker. elüljáróság épületében (Baross-utca 67. szám) I. emelet 19. ajtó. Meghívók ugyanott kap­hatók. (*) A Pálmay-sszék. Holnap, vasárnap este tizedszer játszsza a Magyar Színházban P­ál­m­ay Ilka a «Nőemancipáció» Flóráját. A művésznő a jövő h­ét minden estéjén is fel fog lépni. Miss Mary Halton óta nem volt a Magyar Színházban vendég­művésznek olyan minden tekintetben teljes és egy­öntetű sikere, mint most P­á­l­m­a­y Ilkának. Min­den este újabb és újabb ovációkkal tüntet a kö­zönség kedveltje mellett, akinek elragadó toborzója mindenkor valóságos tapsorkánokat vált ki a zsúfolt házakból, s P­álmay Ilkának mind a két fináléját estéről-estére meg kell ismételnie. Az előadás erős­­ségei Sziklai, R­á­t­h­o­n­y­i, Faragó. A közönség körében általános és állandóan nagy az érdeklődés P­á­l­m­a­y­­Ilka föllépései iránt. (*) A Népszínház újdonságai. A Népszínház bemutató előadásainak sorában négy magyar darab került egymásután szinte s most a műsor változa­tossága érdekében gyors egymásutánban két kül­földi újdonság fog következni: Paul Ferrier énekes bohózata «Az anyós» (Ma belle mére) Komor Gyula fordításában s ezután Weinberger Károlynak, «Az izé» szerzőjének operettje, a «Hektor kisasszony», amely jelentékeny sikert aratott Bécsben és Ber­linben is. A legközelebbi újdonságban, «Az anyós» című francia bohózatban a Népszínház összes ko­mikusai részt vesznek : Kovács, Nyárai, Németh és Solymosi. Főszerepe van a darabban Szirmainak s játszanak ezen kívül még : Újvári, Pázmán Ferenc, Kiss Mihály, Delli és Rózsa. A fő női szerepeket Ledofszky Gizella, Láng Etel és Dőry Margit játsz­­szák. — Rózsa Miklós népszínműve «A hit», a be­mutatókat megelőzve, betölti a jövő hét műsorának legnagyobb részét. (*) Hírek a Vígszínházból. A Vígszínházban pénteken lesz Molnár Ferenc bohózatának, «A doktor úr»-nak bemutatója. Molnár Ferenc darabja megszakítja a «Loute» előadásainak sorozatát, hogy aztán a francia bohózattal és a «Csókon szerzett vőlegény »-nyel váltakozva töltse be a műsort. A Vígszínház igazgatósága elfogadta előadásra Beöthy László «Kovácsné» című háromfelvonásos víg­­játékát

Next