Pesti Napló, 1903. február (54. évfolyam, 32-58. szám)

1903-02-11 / 41. szám

10 1903. február 11. 41. szám Budapest, szerda PESTI NAPLÓ. darabjának előadását. Dicséret illeti Krecsányi Ignác temesvári színigazgatót is, aki a jelmezek átengedésével támogatta a dalkört. (*) Építészeti tervpályázat. A «Művészet» szerkesztősége pályázatot hirdet egy kisebb csa­ládi lakóház tervrajzára. A pályázat feltételei a kö­vetkezők: Csak művészeti becsű pályamunka jöhet tekintetbe.­­Kívántatik, hogy a tervezet eredeti és magyaros jellegű legyen. A mérlépték: 1:100. Ily arányban készítendő egy alaprajz, a megélhetés­hez szükséges homlokrajzok és metszetek. A pályaművek reprodukcióra alkalmas technikával legyenek elkészítve, lehetőleg kevés szín igénybe­vételével, vagy csak fekete tussal rajzolva. A pálya­művek 1903. április lelkéig jeligével és a szerző nevét rejtő jeligés levéllel ellátva a «Művészet» szerkesztőségébe (Budapest, VI. ker., Andrássy­ út 10.) küldendők. A pályabíróság tagjai: A Magyar Mérnök- és Építész-Egyesületnek, a Magyar Építő­művészek Szövetségének, a Magyar Képzőművé­szek Egyesületének egy-egy tagja, továbbá Lechner Ödön építész, Gerő Ödön szakíró, Lyka Károly, a «Művészet» szerkesztője. A zsűridöntéshez leg­alább 1­4 tag jelenléte szükséges. Az első díj 300 ko­rona, második díj 200 korona. A «Művészet» szer­kesztősége azonkívül magához válthatja a pályamun­kák bármelyikéinek a «Művészetiben való sokszorosí­tása jogát a lap rendes honorárium-táblázata szerint. Ha a pályázaton nem találtatnék jutalomra érde­mes mit, amit a zsűri kétharmad szavazattöbbség­gel dönt el, úgy a pályázat megismétlendő. A pályadíjak a zsűridöntés napjától kezdve vehetők fel. A zsűri legfeljebb április 30-ig okvetlenül dönt Az összes munkákat nyilvánosan kiállíthatja a «Mű­vészet»­ szerkesztősége. A kiállítás letelte után a nem díjazott és meg nem vásárolt műveket a pályázók visszakaphatják az elismervény ellenében, úgy a díjazott, mint a megvásárolt műveket jogá­ban áll a «Művészetinek minden külön díjazás nélkül a lap keretében sokszorosítani, esetleg más illusztrált lapban való egyszeri közlésre átengedni, a szélesebb körű publicitás érdekében. A díjazott és megvásárolt művek szerzői egyébben teljesen bir­tokában maradnak a művészi tulajdonjognak. Csak magyar tervelők pályázhatnak. (*) Két dal. A zenemű­ újdonságok között két fi­gyelemreméltó dal jelent meg. Az egyik a «Reng a harmatcsepp a fűszálon» című románc, amelynek szer­zője Müller Imre, aki már több művével aratott si­kert. Legújabb szerzeménye szép haladást jelent mind a kompozíció, mind a kidolgozás tekintetében. Melo­dikus műve népszerűségre tarthat számot. Steiner Hugó «Hervadtan hull a falevél» címmel írt csinos, tetszetős dalt. A szövegeket Drégely Gábor írta. Az előbbi művet Bárd Ferenc adta ki és ára: 1 ko­rona 20 fillér, az utóbbi Zipser és Kőnignél jelent meg, ára: 1 korona 50 fillér. (*) Hangverseny a Telefon Hírmondóban. A Telefon Hírmondó holnap —­ szerdán — este házi­­hangversenyt rendez. Az e heti hangverseny azért nem pénteken lesz megtartva, mert Wagner halálának év­fordulója alkalmából előadás lesz az Operaházban, s vet fogja közvetíteni a Telefon Hírmondó. A holnapi hang­versenyre a szerkesztőség a következő művészeket és írókat hívta­ meg: Bahner­­ Marietta, Gazsi Ma­riska, Gerő Lina, H­a­r­a­s­z­t­­h­y Hermin, Hegyi­­Aranka, Kész Rózsi, Leopold Franciska, Lichten­stein Dóra, Nagy Ibolyka, S­z­e­r­e­s­t­e­y Elza, Bal­la Miklós, Balassa Jenő, B­a­h­n­e­r­t József, Brou- f­ick Ferenc, Csergő Hugó, Font Béla, Rózsahegyi Kálmán, S­z­e­r­d­a­h­e­l­y­i Ferenc, S­z­i­n­i Gyula és T­a­­kács Mihály. A hangverseny — mint rendesen — fél kilenc órakor kezdődik. József Ágost főherceg és A­u­g­u­s­z­t­a fő­­hercegasszony vállalta el, akik megjelenésüket is megígérték. A háziasszony tisztét gróf Andrássy Gézáné vállalta el. Kivüle a főrangú hölgyvitá­ból eddig a következők ígérték meg megjelenésüket: Gróf Andrássy Tivadarné, gróf Hadik- Barkóczy Endréné, báró R­é­v­a­y Gyuláné, gróf S­z­a­p­á­r­y Pálné, gróf Széchenyi Ala­­dárné, ifjabb gróf Zichy Jánosné. A mulatságra, az udvar megjelenése s a hely szűk voltára való tekintettel, csak korlátolt számban adnak ki jegye­ket. A báci iroda a Nemzeti Lovardában van. A képviselők piknikje. A február hónap 18-án a Hungária-szálló dísztermében tartandó pik­nik iránt, melynek főrendezője G­­ávossy Béla képviselőházi háznagy, nőttön nő az érdeklődés. Eddig az összes miniszterek családostul megígér­ték az estélyen való részvételüket. Pénzintézeti bál. Fényesnek ígérkező bál lesz e hónap 19-én a Vigadó összes termeiben: a Pénz­intézeti bál, melynek tiszta jövedelmét részben az Erzsébet királyné szanatórium, részben a Pénzinté­zeti Tisztviselők Országos Egyesületének jótékony alapja javára fordítják. Jegyek csak a borítékos meghívó előmutatása mellett válthatók. A rendező­bizottság irodahelyisége VI., Andrássy­ út 2. szám alatt van. Ügyvédek mulatsága. A Budapesti Ügyvédi Kör csütörtökön, e hónap 12-én, az Ügyvédi Kamara épületében (Szemere­ utca 10. sz.) levő helyiségei­ben családias jellegű hölgyestét rendez. A vacsora, amelyet tánc követ, este 8 órakor kezdődik. A Szegénygyermekkert mulatsága. A Fő­városi Szegénygyermekkert­ Egyesület «Gyermek­­otthona» javára február 14-én, szombaton, a fővá­rosi Vigadó összes termeiben nagy táncestét rendez. A gazdag műsor a hangverseny újabban D­i­ó­s­y­n­é H­a­n­d­e­l Bertának, az Operaház művésznőjének számával gyarapodott. A művésznő «Carmen»-ből énekel áriákat, majd Franznak egyik dalát adja elő. Közreműködnek még: Csillag Teréz, ki «A be­­kvártélyozás» című magánjelenetet játszsza el; Csillag Klára költeményt szaval; Szilágyi Arabella «Mignon» ból énekli a Románcot, amelyet Erényi R. Antalnak «Bánatüző» című dalával teit meg ; N­y­á­r­a­y Antal, a Népszínház művésze tréfás dalokat és kuplékat énekel ; Pekár­ Gyula országgyűlési képviselő novellát olvas fel. Érdekes száma lesz még a műsornak a «Tárogatós kvartett», mely kurucnótákat, Lavella és Czinka Panna dalait adja elő. A kvartett tagjai: dr. Németh Imre, ifj. Szebeny Antal, Stowasser János és Vogt Ferenc urak. Az énekszámokat Fodor Ernő zongoraművész kíséri. A táncvigalomra Grósz Alfréd zeneszerző «Gyermek-Otthon»-keringőt irt. — Belépőjegyek az egyesület irodájában (Akácfa­ utca 32.) és a táncvigalom estéjén a pénztárnál, a Viga­dóban kaphatók. A «Dávid Ferenc»-Egyesület mulatsága. A budapesti unitáriusok «Dávid Ferenc »-Egyesül­ete holnap este a «S»s»-körben tartja meg hangver­senynyel egybekötött táncmulatságát. Az est tiszta jövedelmét jótékony célra fordítják. Jótékony asztaltársaságok központjának táncestéje. A budapesti egyesült jótékony asztal­­társaságok központja e hónap 15-én tartja mulatsá­gát a József főherceg-szállóban. A mulatság védő­ségét dr. Nessi Pál országgyűlési képviselő neje vál­lalta el. Műkedvelők mulatsága. A «Műkedvelők tár­sasága» tegnap hangversenynyel egybekötött tánc­estet rendezett saját helyiségében. Közreműködtek : Sima Stermin és Sima Terus, a Vígszínház növen­dékei, Bársony Aladár és Darvay Ernő. Hangverseny után tánc volt. Műkedvelő ifjak mulatsága. A «Műkedvelő ifjak asztaltársasága» e hónap 25-én, szerdán este a «Lövölde» dísztermében h­angversenynyel egybe­kötött táncmulatságot rendez Jegyek " László Imre elnöknél (Felső-Erdősor 11., I. emelet 6.), Vajda Gyula főrendezőnél (VI., Sziv­ utca 28.) és este a pénztárnál kaphatók. 24-én, 27-én s április 1-én, az egyetem vegytani in­tézetében mindig 6 órakor. Az előadásokat ez évben Than Károly egyetemi tanár tartja, az «Elméleti kémia újabb haladásairól» címen, amelynek főbb fejezetei: a gáz, az osmosis, az elektrokémia, tömeghatás, a vegy­tani energia törvényei. Farsang. A Budai II. Kerületi Katolikus Legény­­egyesület vasárnap este tartotta ez idei első zárt­körű jótékonycélú táncestéjét a Budai Kör összes he­lyiségeiben. A szépen sikerült bálon az első négyest ötvenhat pár táncolta. Jelen voltak: Asszonyok: Apfel Józsefné, Brayer Ferencné, Dóra Ferencné, Forgách Ferencné, Fülöp Sándorné, Fe­kete Lajosné, Falk Gyuláné, Gotthard Rezsőnné, Kerekes Lajosné, Horváth Kálmánná, Kozma Ferencné, Mayer Ottóné, Metky Istvánná, Müller Péterné, M­­cskó Jánosné, Pausz Gyuláné, Rothauser Ignácné, özv. Szevitz Gyu­láné,­ Szindhuber Jakabné, Szlovatsek Józsefné, Mayer Istvánná, Schaffer Ádámné, Szauervreinné, Schmidt Já­nosné, Zsirkay Jánosné, Walter Ernőné. Leányok : Apfel Gizella, Brayer Stefike, Bosza Etelka, Bauter­ Mariska, Brayer Rózsika, Csaudinger Lenke, Dóra Rózsika, Berhardt Magduska, Fekete Lujza Falk Borbála, Gotthard Teruska, Herbst Teruska, Kol­ler Mici, Kerekes Manci, Kálmán Mariska, Krautsieder Teréz, Keresztély Irma, Lanis Irma, Metky Borbála, Mandl Teruska, Martinkó Margit, Micskó Mária, Macskó Janika, Ónodi Mariska, Popovits Margitka, Petykó Paula, Rull Lenke, Szerp Lujzika, Rudolf Anna, Reisz Her­mina, Szauerwein Emilia, Staub Erzsike, Schmidt Ter­csike, Pauer Erzsiké, Szehr Irma, Schleer Teruska, Kra­­nusz Irma és Katica, Teroschl Juliska és Annuska, Vernárszky Ágnes, Wagner Erzsike, Vigh Margitka, Zsir­kay Aloisia és mások. Atléta táncest. A «Magyar Atlétikai Klub» tagjai e hónap 12-én a Royalban tartják meg far­sangi mulatságukat, melynek védőségét tudvalévően TUDOMÁNY ÉS IRODALOM. * (Erő.) Az «Erő» című tudományos egyetemi hetilap immár a második évfolyamába lépett. A má­sodik évfolyamot P­a­p­p Viktor és K­é­rf­y Endre szerkesztik, a lap főmunkatársa pedig Farkas Imre. Újabban megjelent számai tartalmasok s rovatai ó én kék. Előfizetési ára egy évre 10 korona. Megrendelhető a lap kiadóhivatalában, VII., Sip­­utca 27. KÖZOKTATÁS. (A Markusovszky-féle jubiláris előadások.) A Markusovszky-féle budapesti egyetemi orvoskari jubi­láris előadások első sorozata a következő napokon lesz:­­ e hónán 18-án, 25-én, március 4-én, 11-én, 18-án, 20-án. » FŐVÁROS.­ * Sáborszkyék szerződése. Részletesen foglalkoztunk már Sáborszkyék húsbankjával, meg­írtuk a tal­t is, hogy a gazdasági és közélelmezési osztály vezetője jónak látta proponálni a tanács­nak, hogy Sáborszkyékkal bontsa föl a szerződést. A tanács nem óhajtja felbontani a szerződést, mert meg van elégedve Sáborszkyékkal is, a húspénz­­tárral is. Két hónap kellett hozzá, míg a tanács megszerkesztette azt a jelentést, amelyben a köz­gyűlés előtt meg fogja okolni, miért is van meg­elégedve a húspénztárral. Ezt nem szemrehányás­képpen említjük, mert magunk is elismerjük, hogy ahoz sok idő kell, míg a húspénztár működéséről valami üdvöset és jót ki lehet sütni. A dátumok megemlítését csupán azért tartjuk érdekesnek, mert kéthónapi tétovázás után a tanács csütörtökön is­mét foglalkozik a húspénztár szerencsétlen ügyé­vel és — mint értesülünk —­­ a jövő hét szerdáján tartandó közgyűlésen a tanács megteszi véleményes jelentését a vásárpénztár szerződésének felmondá­sáról. Ez a közgyűlés meglehetős mozgalmasnak ígérkezik, mert a főváros törvényhatósági bizott­ságának tagjai nincsenek valamennyien egy véle­ményen a húsbank ügyében a tanácscsal. Mint egy kőnyomatos értesül, a közgyűlésen Eötvös Ká­roly országgyűlési képviselő, fővárosi bizottsági tag fogja tolmácsolni a húspénztár-ellenes párt vé­leményét. * A téli kikötő: Darányi Ignác földmive­­lésügyi miniszter a lágymányosi Dunaágra téli ki­kötőt tervez. A közmunkák tanácsa el is készítette a kikötő terveit, a főváros mérnöki hivatala azon­ban módosításokat tett a közmunkatanács tervein. A közmunkatanács ugyanis a kilenc méter magas rakodópart és mélyebb szintben fekvő háztömbök közé parkot akar létesíteni. A mérnöki hivatalnak kifogása van az ellen az unpraktikus terv ellen, kifogása van pedig azért, mert a kikötő építésénél az a cél, hogy minél szélesebb legyen a rakodó part, tehát kár lenne virágágyak számára egy jócska területet lefoglalni. Abban sincs igaza a közmun­kák tanácsának, hogy a rakodópart kilenc méteres magasságát a szomszédos utcák 7,58 méteres ma­gasságával csakis a parksáv közbeiktatásával le­het kiegyenlíteni. A dolog ugyanis úgy áll, hogy ha park létesítése helyett kilenc méter magasságra töltik föl a rakodópart környékét, akkor a rakodó­part kiszélesedik és a szomszédos házsorok pad­lója egy nívóba kerül a rakodóparttal. Abban sincs igaza a közmunkatanácsnak, hogy a feltöltés sok pénzbe kerül, mert a feltöltés nem kerül pénzbe. A házépítés alkalmával ugyanis az árkokból és pin­cékből annyi föld válik szabaddá, hogy ezzel bát­ran feltölthetik az alacsonyabb szintben fekvő te­rületet. Ha a közmunkatanács mindenáron ragasz­kodni akarna a virágágyakhoz, akkor kénytelen lesz a rakodópart és a szomszédos utca között más­félméteres támfalat építeni. Ez pedig azért nem lenne célszerű egyrészt, mert a fal építése pénzbe kerül, másrészt pedig a támfal megépítése nem mentené meg a közvetlen közelben fekvő telkeket a föld alatti elárasztástól, az inundációtól. Szárak kell továbbá venni azt is, hogy­ a támfal megépítése után a rakodópartról a parti útra és megforditna: bajos lenne a közlekedés. * Az elvben adott szubvenciók. A közgyű­­lés az idei költségvetés tárgyalásakor több kultu­rális jótékony célra kisebb-nagyobb segítséget sza­vazott meg. Többek között a kőbányai református templom berendezésére 20.000 koronát, a budai Irgalom Házának 10.000 koronát a berendezésére és 10.000 koronát huszonöt beteg ápolására, a Stefánia gyermek­kórháznak 1200 koronát továbbá Steiger Gyula és Ráth­ Károly emlékének meg­örökítésére 800, illetőleg 600 koronát szavaztak meg. A belügyminiszter ma tudatta a fővárossal hogy ezeket a határozatokat csak elvben hagyja jóvá. A miniszter meg akarja várni a tavalyi esztendő zárószámadását, hogy a nyomás enyhítésére megszavazott kétszázezer koronára lez-e födezet a zárószámadásban. Ha nem lesz födöző, akkor ezek­ből a szubvenciókból kell majd fedeni. * Kávémérés az udvarban A kerületi elöl­járóságok s a tanács nem enyedtéki meg, hogy valaki udvari helyiségben kávéméést nyisson. Min­dig megtagadták az engedelmes azzal a megoko­­lással, hogy kávémérést csak­­ utcai helyiségben szabad nyitni. A kereskedelmi miniszter most ki-

Next