Pesti Napló, 1903. december (54. évfolyam, 329-358. szám)
1903-12-27 / 354. szám
8 Budapest, vasárnapi NAIMO 1903. december 27. 354. szám — A kisenevi ítélet után. A kisenevi ítélet, mint Odesszából jelentik, rendkívül nyugtalanságot idéz elő a zsidók között. Éjjelenkint más és más városrészekben beverik ablakaikat és hire jár, hogy ez csak a kezdete a húsvéti vérengzések megismétlésének. Megemlítjük, hogy az ítélet indokolását a bíróság február 12-ikére halasztotta el. A Pétervári jelentés szerint, Kisenevben zsidó ügynökök járnak, kik megbízatásból arra akarják rávenni a zsidókat, hogy csatlakozzanak a besszarábiai kivándorlókhoz, kik a tavaszszal Kanadába mennek, ahol zsidó telepitvényeket szerveznek. A felhívásnak foganatja is van és a vérengzések megismétlésétől való félelem százszámra szaporítja azokat, akik hajlandók kivándorolni. — hirtelen elhunyt vezérőrnagy. Tragikus módon hunyt el a fővárosban Stoffer József vezérőrnagy. Boldog családi körben, a karácsonyfa alatt érte utól váratlanul a halál. A nagyrangú katonatisztet, akit sokan ismertek és becsültek Budapesten, holnap délután három órakor fogják eltemetni lakásáról, amely a Várban a Bécsi kapu-tér 7. száma alatt van. Előbb a Mátyás-templomba viszik a holttestet, aztén a Vérmezőre s végül a katonai temetőbe fényes szertartások közepett. — Gyászrovat. Postupiczi Kostka József 48-as honvédalezredes, a Dunagőzhajós Társulat nyugalmazott főtisztviselője Budapesten nyolvvanhatéves korában meghalt. Vecseklői Stoffer József nyugalmazott cs. és kir. vezérőrnagy Budapesten hetvenegy éves korában elhunyt. • Szabó Sándor budapesti kir. büntetőtörvényszéki vizsgálóbíró Budapesten meghalt negyvenéves korában. Zámori Aladár székesfővárosi tisztviselő Budapesten elhunyt harrminckilencéves korában. Idősbich Ferencet pénteken temették el nagy részvét mellett. A gyászszertartást, melyen nagy gyászoló közönség volt jelen Stieber Vince apátkanonok végezte. Özvegy Geiringer Dávidné, született Bergundthal. Leonora, Pitvaroson hetvennégyéves korában elhunyt. P. Tóth József Zemplén vármegyei földbirtokos volt budapesti építész, Budapesten negyvenhétéves korában meghalt. — Zajos gyűlés. A Fehérkereszt Országos Kölcsönös Segítő- és Hitelegyesület mint szövetkezet néhány tagja nem lévén megelégedve az egyesület volt s jelenlegi vezetőségének működésével, elhatározta, hogy vizsgálatot tart az egyesületben. Ezt a vizsgálatot egy 13 tagú bizottság végezte s vizsgálatának eredményéről ma akart beszámolni az egyesület tagjainak, akiket e célból értekezletre hívott egybe délután 3 órára egy kerepesi úti szálló téli kertjébe. Az egyesület tagjai nagy számmal jelentek meg, s a 13-as bizottság látva a megjelent tagok hangulatát, addig kezdte meg beszámolóját, amíg a főkapitányságtól telefonon kért rendőri kirendeltség Domokos Gyula rendőrsegédfogalmazóval az élén meg nem jelent. Az értekezletet Trucker Ede, a 13-as bizottság elnöke nyitotta meg. Felkérte dr. Skerlák Aladárt, a bizottság jegyzőjét, terjeszsze az értekezlet elé a bizottság működésének eredményét. Dr. Skerlák elsősorban ismertette az egyesület megalakulásának célját, majd áttért az egyesület ellen beérkezett panaszok ismertetésére, megjegyezve, hogy a bizottság ezért büntető feljelentést is tett folyamatba az egyesület ellen. Ismertette azt a feljelentést is, amelyet a cégbejegyzés körül elkövetett állítólagos szabálytalanság miatt tett a bizottság a kereskedelmi és váltótörvényszéknél. Ruby Lajos után Kósa Gábor, az egyesület másodelnöke szólalt fel ezután s kijelentette a mostani vezetőség nevében, hogy a 13-as bizottság jelentésében említett állítólagos szabálytalanságokat nem az egyesület mostani vezetősége követte el. Beszéde közben nagy zaj keletkezett, mire az étterem tulajdonosa kijelentette, hogy ilyen zajban nem hagyja az értekezletet tovább folytatni. Trucker elnök erre röviden berekesztette az értekezletet. — A krimmitschaui munkások sztrájkja. Mint nekünk Krimmitschauból táviratozzék, ott a sztrájk egyre elkeseredettebbé lesz. A sztrájkoló takácsok közt nőttön-nő az izgatottság. Ezerötszáz krimmitschaui munkás ma kilépett az evangélikus egyház kebeléből és felekezetnélkülivé lett. Említettük, hogy a szociáldemokrata párt gyűjtést rendezett a krimmitschaui munkanélküli munkások javára és a gyűjtést karácsonyi ünnep keretében óhajtotta szétosztani, de a hatóság betiltotta az ünnepet. Minthogy a gyűlést illetve ünnepet Gössnitzben és Schmöllnben sem engedték meg, a gyűjtött összegeket ünnep nélkül osztották szét. A gyűjtést a munkások folytatják és karácsony előtti napon egymaga a «Vorwärts» 121 ezer márkánál többet gyűjtött. A lap eddigi gyűjtése 156 ezer korona, amihez hozzájárulnak a többi városok munkásainak a gyűjtései is. * v . kiztviselők mozgalma. A IX—XI-ik fizetési osztályba tartozó tisztviselők szervező-bizottsága értekezletre hívja össze e fizetési osztályokban levő tisztviselőtársait. Az értekezletet holnap, vasárnap délelőtt féltizenkettőkor tartják meg a Vácikörút és Alkotmány utca sarkán levő Förster-féle vendéglőben. — Lopások a Népszínházban. Két zsebtolvajlás is történt ma este a Népszínházban. Dózsa Lajos fehérneműkereskedőtől, aki egy földszinti zsölében ült, ellopták aranyóráját, Fábián Verona varrónőtől pedig, aki a harmadik emeleten, a kakasülőn volt, óráját és láncát is ellopták. A tettesek ismeretlenek. — Eltűnt orvosnövendék. Bárdos Viktor huszonhároméves állatorvostanhalgató a minap eltűnt Murányi utca 32. számú lakásától. Szüleinek E nyi n g r e levelet írt, amelyben a következőket mondja: «Bocsássátok meg, hogy a karácsonyt igy megzavarom, de ha tervem sikerült, ma most már nem élek. Gyógyíthatatlan idegbetegségem visz rá, tanulni is képtelen vagyok». Az eltűnt fiatalember nyalánktermein, az arca hosszas, haja szőke, bajusza szőke, szeme kék, orra himlőhelyes. —gy szélhámos letartóztatása. A rendőrség tegnap letartóztatta Braun Jakab 37 éves ügynököt lopás és csalás miatt. Ausländer Simon szegedi raktáros szállást bérelt Braun Jakab Hársfa utca 36. számú lakásán. Ott hagyta a podgyászát és kórházba ment. Közben Ausländer címére pénzküldemények érkeztek postán, amelyeket Braun egyszerűen fevelt Ausländer helyett. Majd feltörte a ládáját és kiszedvén az értékesebb holmit, megszökött. A rendőrség azonban kinyomozta és letartóztatta a szélhámost, aki Bodor Károly ügyvédi írnok néven sok egyéb szélhámosságot követett el. — Meglopott kereskedő. Titelből Írják: Sztojanovics Péter boocsini lakos, kereskedő, a múlt heti opazovai hetivásárra ment, hogy őt bevásároljon, és e célból 3400 koronát vitt magával. Opazovára érve, egy útszéli korcsmába tért szállásra, ahol többen étkeztek és kártyáztak. Ő is középük elegyedett. Sztojanovics idővel ittasan kiment az udvarra és Teodorov Sándor óbecsei illetőségű titeli lakos is utána ment. Mikor Sztojanovics visszatért, észrevette, hogy pénze hiányzik. Feljelentésére Teodorovot letartóztatták és lakásán 2600 koronát találtak. Teodorov tagadja, hogy ő követte el a tettet. — Halálos szerencsétlenség. Barcsról Írják : A somogymegyei Bohón e hónap 24-én oly szerencsétlenül esett le egy Kasza Ferenc nevű uradalmi cseléd a haladó szekérről, hogy rögtön meghalt. Halálát feleségén kivül több gyermeke siratja. — Szabadlábon. Néhány nappal ezelőtt Chorváth János kőbányai építőmestert, aki boros állapotban lövöldözött, a rendőrség szándékos emberölésért letartóztatott. Chorváthot a büntetőtörvényszék vádtanácsa, dr. Vázsonyi Vilmos felfolyamodására, tegnap szabadlábra helyezte. — Egy siketnéma leány eltűnése. A Siketnémák Országos Intézetéből eltűnt ma este egy tizenkét esztendős siketnéma leány, Sterk Jakab raktáros gyermeke. A rendőrség keresi. Kétségbeesett hozzátartozói kérik azokat, akik valamit tudnak a gyermekről, hogy értesítsék a Siketnémák Intézetének vezetőségét. — Eltűnt evangélikus lelkész. Nagybecskerekről jelentik : Vármegyeszerte nagy föltűnést kelt Palinyi Sámuel evangélikus lelkész, megyebizottsági tag eltűnése. Paulinyi e hónap 12-én eltávozott Antalfalváról Mokrinba egyházi ügyben. Mokrinban elvégezte a dolgát, s azt mondta, hogy gyalog elsétál a szántóföldeken a közeli Valkányba. El is ment, Valkányba azonban nem érkezett meg s azóta nem is látták. Hívei, a község, a hatóságok mindenfelé keresik, de mindezideig nem akadtak nyomára. — Rendőrségi hírek. Késelések. Az éjszaka egy fiatalember egy eszméletlen napszámost szállított be bérkocsin a dologkórházba. Ott elmondta, hogy a barátját, akit Jedlicska Vencelnek hívnak és 18 éves napszámos, megszurkálták. Ezzel gyorsan távozott. A sebesültet az orvosok megvizsgálták és ekkor látták, hogy a hasa fel van metszve. A szerencsétlen haldoklik. A rendőrség nyomozza, hogy ki volt a késelő és hol történt a merénylet. — Flesch Adolf 23. gyalogezredbeli közlegényt a Király utcában, a Vörös macskához címzett korcsma előtt részeg emberek megtámadták és összeszurkálták. A mentők a XVI. számú helyőrségi kórházba szállították. — Lopás a pályaudvaron. A nyugod pályaudvaron már régebben észrevették, hogy az üléspárnákat lopják. A tolvajt tegnap sikerült elfogni Enok Ignác 27 éves munkátalan napszámos személyében. Lakásán 70 darab 2000 koronát érő párnát találtak. — Életuntak. Kovács Anna 16 éves cselédleány ma délelőtt 11 órakor a Berzsenyi utca 2. számú lakásán marólúgot ivott. — Gyps Kálmán cipész neje József-körut 9. szám alatt marólúggal megmérgezte magát. Szili Pálné szül. Dunefer Julia szintén marólúgot ivott. Mind a hármat a Rókus-kórházban ápolják. — Elgázolás. Tegnap este a Csömöri-út és Murányi-utca sarkán egy villamos kocsi elgázolta Csuti János magánhivatalnokot, akit a Rókus-kórházban ápolnak. — Hirtelen halál. Gonda Károly. 64 éves napszámos tegnap este az Alföldi-utca 8. számú ház előtt hirtelen rosszul lett, összeesett és meghalt. Holttestét a mrgueba szállították. — Málnást Mária-forrás Azország orvosi lapjai alig tudnak örömüknek kellő kifejezést adni, hogy hazánkban gége- és légzőszervek gyógyítására többé külföldi vízre szükség ninc. Az orvosok t. i. megegyeznek abban az ítéletben, hogy a Máliás Mária-forrás vize sokkal hatásosabb, mint a Selters-víz. — Homes és Key, a jelenkor leghíresebb művészei a gondolatátvitel és a Somnambulismus terén, kik már az egész viágot ezen előadásaikkal beutazták, Európa legtöbb városa által már ki lettek tüntetve, itt Budapesten január 1 -től néhány változatos műsora előadást szándékoznak adni a Terézvárosi Kaszinó dísztermében. Téljévi szerencse-malacok, szilveszteri társasjátékok és tréfák, jós ólomöntés, tombolanyeremények Kertész Tódornál- SZÍNHÁZ és művészet. (*) A király és Schönthan darabja. Berlinben a minap került előadásra Schönthan Ferenc «Mária Terézia» című történeti darabja, mely Bécsben nagy sikert aratott Schratt Katalinnal a címszerepben. Ebből az alkalomból megírja egy berlini újság, hogy Schönthannak maga Ferenc József király segített darabja megírásában. Schönthan ugyanis felolvasta készülő darabját ,a király előtt, aki tanácsokat adott a szerzőnek egyikmásik jelenet megváltoztatására. Sőt egy net any anekdotát is elmondott Mária Teréziáról, hogy azokat felhasználja darabjában. (*) Karácsonyi hangverseny. Két fiatal művész, K. Durgo Ilona énekesnő és Sabathics Rezső hegedűművész ma hangversenyt rendezett a Royal nagytermében. Durigo Ilona sötét színezetű mezzoszopránja és tehetsége ismeretes méz a Zeneakadémiából, amelynek egyik kiváló növendéke volt. Azóta a fiatal énekesnő, úgy látszik, tovább tanú, mert ma este fejlett hanggal és művészi felfogással élő Schubert, Brahms stb. dalait. Nagy és megérdemelt sikere volt, épp úgy, mint Sabathe Rezsőnek, a fiatal hegedűművésznek, aki biztos, bravúros technikával, és kiváló talentumra valló előadással játszotta Vieux temps egy versenyművét, valamint Bach és Goldmark egy-egy darabját, zajos tapsra keltve az érdeklődő közönséget. (*) Hírek a Nemzeti Színházból. Dumas színművét «Az idegen nő»-t, melynek utolsó előadása 1900. október 8-án volt a Nemzeti Színházban 29-én új betanulással és részben új szereposztással elevenítik fel. Ez alkalommal Clarksonnét Jászai Mari, Septmonts herceget Császár fogja játszani. Uj szerephez jutottak: Gál, Pethes, Török Irma és Beregi. — Hétfőn Gárdonyi falusi története «A bár» kerül színre. Szerdára a Fényes Samu drámáját, a «Messiás»-t tűzte ki az igazgatóság. Csütörtökön Gárdonyi «Karácsonyi álom» pásztor játékát adják, mely előadáshoz minden felnőtt, úgy mint tavaly egy gyermeket is hozhat magával. Ez az előadás délután öt órakor kezdődik. Újév napján két előadás lesz. Délután .Tokai «Aranyember »-ét, este Bérezik Árpád vígjátékát «Himfy dalai»-t adják, melynek ez lesz az ötvenedik előadása. (*) Változás az operaházi helyárakban. Az Operaház igazgatósága közli, hogy a helyáraknak 1904. évre való fölemelésével kapcsolatban, jövő évi január elsejétől kezdve megfelelően változnak a földszinti támlásszék előreváltási árai is. Elővétel esetén a támlászékek ára az eddigi 60 fillér helyett jövőre 1 koronával lesz nagyobb a napi árnál. A többi hely előreváltási díja nem változik. (*) Kamarahangverseny. A Grünfeld—Soproni—Berkovits—Bürger vonósnégyes társaság ötödik estéje vasárnap, január 3-án fest a Royal termében. Pahen Rikárd bécsi zongoraművész közreműködésével előadják Goldmark zongoraötösét, és Hofbauer Jolán énekesnő előadja Weber nagy áriáját az Oberonból. A vonósnégyes pedig Beliczay A-dár négyese lesz. Az Operaház műsora. Vasárnap, december 27-én «A szomszédasszony», «A törpe gránátos», «A csavargó és a királyleány». Hétfőn, december 28-án nincs előadás. A Várszínházban «Rigoletto» Gervi Anna asszony felléptével. Kedden, december 29-én «Aida». Szerdán, december 30-án «Tannhäuser» a Filharmonikusok özvegy- és árvasegítőalapja javára. Rendkívüli bérletszünet. Csütörtökön, december 31-én nincs előadás. Pénteken, január 1 én «Tosca». Szombaton, január 2-án «Sába királynője». Vasárnap, január 3-án «Hoffmann meséi». Mérsékelt helyárak. Hétfőn, január 4-én „A rabszolgák». Drámai költemény. (Először.)