Pesti Napló, 1904. július (55. évfolyam, 181-211. szám)

1904-07-03 / 183. szám

PESTI NAPLÓ.­ 1904. julius 3. 183. szám. 14 Budapest, vasárnap — Régiség-tolvaj. A bécsi rendőrségnek, mint tudósítónk jelenti, ma nagy szerencséje volt. Kézrekerített egy veszedelmes nemzetközi betörő­tolvajt, aki az oszták fővárosban főképpen a mű­kereskedőket fosztogatta. Néhány nappal ezelőtt előkelő külsejű, ötven évesnek látszó férfi állított be a Köhler-féle régiségkereskedő céghez s azt mondotta, hogy ő Müller János műgyűjtő Buenos- Ayresből. Sok mindent megnézett, aztán eltávozott, de nem vásárolt semmit. Később észrevette a keres­kedő, hogy néhány értékes tárgya eltűnt. A rend­őrség hasztalan kereste a tolvajt, aki ma aztán a Schafranek-céget szerencséltette. A kereskedő rá­ismert a személyleírásból, értesítette a rendőrséget, amely letartóztatta a műértő tolvajt. Lakásán te­mérdek értékes régiséget találtak. A rendőrség egye­lőre csak annyit derített ki, hogy a kézrekerített tolvaj Budapestről való s valószínűleg Müller Já­nos, a neves festő­­i­­ Kocsijáratok a Tátrában. Július elsején meg­indultak az Idegenforgalmi Vállalat kocsijáratai Csorbató és a többi tátrai fürdők, szintúgy Poprádfelka állomás között. A kocsijáratokra mérsékelt áru szelvényjegyek adatnak ki, amelyek a budapesti irodában (Vigadó­ tér 1.) előre is megválthatók. A vállalat ezenkívül kibocsátott kedvezményes tátrai kirándulási jegyfüzeteket, amelyek három, esetleg több napi teljes ellátásra különböző jobbnevű tátrai szállóban, kirándulásokra, a csorbától fogaskerekű vasútra, sétakocsizásra érvényesek. A fü­zetek úgy önálló, mint társasutazásra jogosítanak. Pros­pektusok a vigadó­ téri irodában díjtalanul kaphatók. — Rendőrségi hírek. Baleset. Rohály Julia, tizennyolcéves hajadon, cseléd tegnap délután a Jósiká­éi tea 28. számú házának földszintes ablakán kiesett és összezúzta magát. A Lókus-kórházba vitték. •— Szovics Mihály ötvenkilencéves földműves tegnap szénát hozott be a fővárosba. Útközben elaludt és leesett a kocsiról. Kitörte a lábát. A Rókus-kórházba vitték. — Késer­­lés. Szok­olai Béla 31 éves asztalos és Rudróczki N. gép­lakatos tegnap a Práter­ utca 61. számú házban összevere­kedtek. Szokolai a fején és arcán sebesült meg. A mentők a Rókusba vitték. — Tű­z. Ma reggel dr. Lederer Artúrnak Bajza-utca 22. szám alatt épülő házában egy fülke kigyuladt és a ház felvonója is elégett. A VII. kerületi tüzőrség gyorsan kivonult és elfojtotta a vesze­delmet.­­ Rőser nyilv. felsőkereskedelmi és pol­gári iskolákban (VI., Aradi-utca 10.) a jövő tanévre való beírások június 30-tól júl. 5-ig eszközöltetnek. *­ Amerikai házi fagylaltgépek Kertész Tódornál. * Miss Tilly Bébé. Még élénk emlékezetében van a főváros közönségének az a példátlan bátorságú kis leány, aki 2 év előtt dédelgetett kedvence volt. Ma már az akkori kis Bébé megnőtt, oroszlánjai már kifejlettek és mutatványai merészebbek és impozánsabbak lettek. Ma, vasárnaptól kezdve a miss naponta délután előadásokat rendez az Állatkertben, melyek előrelátha­tólag épp oly vonzó erővel fognak bírni, mint a 2 év előttiek. 3Ek... De ezt hagyjuk. A fiam­ nagy szégyent­ hozott rám. Baccaratban tízre passzolt De ez még semmi. Ezenkívül még az apám leütötte a hajó­kötelet ' .....»-'■‘A A polgármester: Hogy érti ezt? '1­­.1 A jelölt: E­gy kötél­bolt kirakatában' leütött h, szögről egy hatvan forint értékű hajókötelet. Két évet kapott A lányomat megszöktette nyolcezer forint Pénztárosnő volt egy vállalatnál. Általában én vagyok a legpechesebb apja a világon. Képzelje, méltóságos uram, húsz éve vagyok házas ember és nincs gyermekem. 1 . A polgármester: Hiszen azt mondta, hogy... A jelölt: Jó, jó. Ezeket adoptáltam. A polgármester: Mondhatom, jól válogatta össze őket De menjünk tovább. Szereti a magányt? A jelölt: Miért? A polgármester: A Kisfaludy­ Színház néző­tére nagyon magányos hely. A jelölt: Imádom a magányt Tizenöt évig egyesegyedül ültem Blaván. Ott megszoktam. A polgármester: Ez már kissé túlságosan nagy képesítés. De menjünk tovább. A színházba becsö­pög az eső. Bírja ön ezt? A jelölt: Nem is bírom az­ olyan színházat amelyikbe nem esik be az eső. Én vagyok, kérem az, aki esernyővel játszottam Oedipus királyt. A polgármester: Bírja ön télen a fagyot nyá­ron pedig a hőt? A jelölt: Én? (Leint a kezével.) Én télen Nansen vagyok, nyáron Stanley. Decemberben Nor­­denskjöld, júliusban Livingstone. Januárban az ab­­ruzzói herceg, augusztusban Nachtigall. Február­ban .... A polgármester: Elég. Látom, hogy bírja. Bírja ön a mocsaras, maláriás légkört ott a színház előtt? A jelölt: De még mennyire! Ezt a nagyapámtól örököltem, aki mocsárlázzal száztizenegy évet élt. A polgármester: így kis bőrgyári szag is van ott a közelben... ! A jelölt: Bűz? Imádom. A polgármester: Mint látom, ön eléggé alkal­mas arra, hogy a Kisfaludy-Színházat átvegye. Áll­jon föl, kihirdetem az ítéletet. Ön előre megfontolt szándékkal pályázott a Kisfaludy-Színházra. Át­adom önnek a nevezett műintézetet öt évre. A jelölt: Kevesebbre nem lehet? A polgármester: Nem. De ha akar, fölebbezhet. A jelölt: Köszönöm, nem. Félek, hogy a bel­ügyminisztertől még többet kapok. Inkább leülöm. — .. — PESTI ERKÖLCSÖK. Színművészet Óbudán. A polgármester: Tudom, tudom. Ön azért jött, barátom, hogy színigazgató legyen Óbudán, a Kis­­faludy-színházban. Hála a belügyminiszter úr mai leiratának, a nevezett műintézet életben marad, s így önnek alkalma lesz kulturmissziót teljesíteni fő­városunk balpartján. Az igazgató-jelölt: Úgy van. A polgármester: Önt azonban kissé rongyos­nak találom, igazgató úr. A jelölt: Na, hallja! A Kisfaludy-színházat kér­jem­ ki, és még rongyos se legyek? A polgármester: Pedig tudhatná: ruha teszi az embert... A jelölt: Tönkre. Gazdag ruhatáram hágott a nyakamra. A polgármester: Nos, és mily címen óhajtja elnyerni ezt a kitüntető állást? A jelölt: Először is én vagyok az, aki Bikity- Báródon Succival, a híres koplalóval versenyeztem. A polgármester: Nos, és? A jelölt: Succi husz napig bírta, de csak tizenöt napot koplalt. Én csak tíz napig bírtam, de azért huszonöt napig koplaltam. A polgármester: A sors különböző csapásaira el van készülve? A jelölt: Úgy, ahogy. Az apám részt vett a szabadságharcban és Isaszegnél vesztette el a be­csületét. A polgármester: Hogy érti ezt? A jelölt: Holmi szénaszállitási panama volt. A mamámnál is volt egy kis baj. A mamám tudni- Darka krónika. (Mátyás főherceg dajkája. — Magyar udvar­tartás. — A desszert. — Lefőzte.) József Ágost főherceg fiacskájának mai keresztelőjén feltűnt a vendégeknek egy csi­nos, pirosarcu menyecske, aki a templom előcsar­nokában álldogált. Izgatottan figyelte a ceremóniát, amelynek főszereplőjét egy időre elszakították tőle. A főhercegecske nagyon szépen viselkedett, de amikor a keresztvizet rájaöntötték­, — etikett ide, etikett oda — bizony sírásra fakadt. — Aá! Aá! — kiáltotta. Csak ennyit mondott, de ezt aztán tele torokkal. A dajka erre izgatottan kiáltotta: : — Szegény babuska! Biztosan éhes. Egyben ő is megfeledkezett az etikettről, s oda akart szaladni — talán önkéntelenül — a picikéhez. Csakhogy ezt tiltja az udvari szabályzat. Egy aranyos galléra az elébe is állott s aggódva szólt: — Hová rohan, az istenért? — A babuskához. Az udvari tisztviselő azonban úgy­ találta, hogy ez nem egyeztethető össze az etikett szabá­lyaival. — Csak mondja meg, mit akar — szólt,­­— majd elvégzem én maga helyett. — Elvégzi? Hát én meg akarom szop­tatni a babuskát.­­Mondanunk sem kell talán, hogy az arany­­galléros úr nyomban visszavonta ajánlatát. A ba­bos, immár Mátyás főherceg, tíz perc morvai sí menyecske kebelén volt, ahol bizonyára jobban érezte­ magát, mint gróf Batthyány, kamarás karján. f.7 ! i *• • Magyar udvartartás. — Eötvös Károly szerint. — «Ami a mi fölséges urunknak személyes el­látására. L-j. i 1 - t C • és éjjeli szállására szükséges, azt becsülettel meg­adjuk.» (Eötvös Károly beszédéből.) v­i !:' , D Hock' János nemcsak kitűnő politikai szónok, hanem tudvalévően kőbányai plébános is, amelyik állásával már együtt jár a vendégszeretet. A múlt nyáron is nagy társaságot látott magánál s mivel­hogy asszonyok is voltak hivatalosak a díszes va­csorára, a gáláns pap-képviselő elhatározta, hogy nem bízza ezúttal a gazdasszonyára a bevásárlást, mert az túlságosan takarékos. Levetette tehát a reverendát, felhúzta a legellenállhatatlanabb szürke redingotját és nekiindult a főváros csemegekeres­kedéseinek. Persze nem kimért költséget, összevette, ami csak csiklandozza a szemet, végre a desszertre került a sor. Valami pikáns és új holmit keresett És megtalálta. A tömérdek édesség közül izgatóan kandikált elő a fűszeres boltjában néhány hosszú­kás csomag. A felírása is sokat ígért. — Aztán jó dolog ez? — kérdezte a kereske­dőtől. Én még nem hallottam a hírét. — Hogy jó-e? Nagyságos uram, a Bob-cseme­géért kereskedem. Hock János vidáman becsomagoltatott hat ebből a torkosságból is, odahaza kirakta valamennyit a cifra ezüst-tálakra s megtörtént a nagy vacsora fesztelen jó hangulatban, pezsgődurrogás mellett. A gavallér házigazda azonban megütődve vette észre, hogy amikor legnagyobb volt a vidámság, egyik hölgyvendég a másik után távozott kékülő arccal, látható, rosszkedvűen. Szives búcsúról szó sem volt, sörére, borára , .. fekete kávéjára... (percre az «Abbáziá»-ban)

Next