Pesti Napló, 1905. március (56. évfolyam, 60-90. szám)
1905-03-05 / 64. szám
.to Budapest, vasarnap _________PESTI NAPLÓ.____________ • 1905. március 5. 64. szám A Idézetből azt indítványozza, hogy Ligetit bízzák meg egy uj minta elkészítésével, mely a trónörököst vadászruhában ábrázolja sziklaalapzaton, lábainál egy lelőtt szarvassal. Hosszabb vita után a bizottság elhatározta, hogy az Uránia Egyesület Ligetit bízza meg egy új minta készítésével, mely a trónörököst egyszerű vadászruhában, vagy faragottművű talapzaton alkalmas jelmondat felírásával ábrázolja. (*) Pálmai Ilka a Népszínházban. A Népszínház márciusi műsorát különösen érdekessé teszi Pálmai Ilka vendégszereplése, ki «A mikádó»-ban, Sulisváti operettjében fog néhány estén fellépni, de emellett új szerepet is fog kreálni: «A farkas meg a bárány» című francia egyfelvonásos darabban. (*) Blaha Lujza új szerepe. A Népszínház Blaha Lujza számára új népszínművet szerzett meg, Major Simon «Apám uram» című darabját. A művésznő már át is vette a főszerepet, melyet az új népszínműben még ebben a szezonban kreálni fog, ezenkívül megígérte a művésznő, hogy résztvesz abban a népszínműcikklusban, melyet jeles népszínműirók java műveiből fog a Népszínház endezni. C) A színházi hét. Az Operaház jövő heti műsora: Hétfőn «Két év után», «Élő sakkjáték», «Szép Galathea». A Magyar Gazdasszonyok Országos Egyesülete és Veres Pálné-szoboralap javára. (Rendkívüli bérletszünet I. sz.) Kedden «Lohengrin» Alföldi Irén vendégfelléptével. (Évi bérlet 34. sz., havi bérlet 2. sz.) Szerdán «Romeo és Julia». Ifjúsági előadás. (Bérletszünet 8. sz., mérsékelt betyárak.) Csütörtökön «A walkür» Alföldi Irén vendégfelléptével. (Évi bérlet 35. sz., havi bérlet 3. sz.) Pénteken nincs előadás. (A Várszínházban «A hugenották».) Szombaton «Mária» harmadszor. (Évi bérlet 36. sz., havi bérlet 4. sz.) • Vasárnap «A nürnbergi baba», «Álom». (Évi bérlet 37. sz. havi bérlet 5. sz.) Nemzeti Szinház. A Nemzeti Színház művészszemélyzete jelenleg két eredeti darab előadására készül. Az egyik ifj. Hegedűs Sándor «Ikarosz» című drámája, a másik Wolfner Pál «Olga» című társadalmi színműve. Népszínház. A hét minden estéjén Mit- röcker operettje, a «Koldusdiák» kerül előadásra. Blaha Lujza holnap, vasárnap este a «Falu rosszáéban, jövő vasárnap délután «Az ingyenélők»ben lép fel. Király-szinház. Ötödik jubileumát éli meg a héten a Király-szinházban a «János vitéz», mely így megszakítás nélkül jut el százhuszonötödik előadásához. A 125-ik előadásra, amely a jövő vasárnap délutánján lesz rendes esti helyárakkal, Fedák Sári lép föl a darabban, vasárnap este pedig érdekes szerepváltozással fog a «János vitéz» színre kerülni. A címszerepet ugyanis ezen az egy estén férfi és pedig Papp Miska játszsza, aki eddig mint Bagó személyesítője aratott sikert. Magyar Színház. A Magyar Színházban hétfőn este lesz a «Mulató istenek» huszonötödik előadása Lehár Ferenc, a szerző vezetése mellett. A jubiláris eladás főszereplői azok, akik az operett összes előadásaiban résztvettek. A «Mulató istenek» a hét minden estéjén színre kerül. Jövő vasárnap délután «Szulamit»-ot adják mérsékelt helyárak mellett. Uránia-szinház. Az Uránia-színház jövő heti műsorát is Pálmai Henrik «A ló» című darab aölti be, amely pénteken este éri meg negyedszázados jubileumát. Szombaton az Országos Sziniakadémia adja elő a «Három testőr» című bohózatot. (*) Popper Dávid jubileuma. A Magyar Királyi Zeneakadémia hangversentermében ma Végh János kúriai bíró és Mihalovich Ödön miniszteri tanácsos elnöklésével értekezlet volt, amely elhatározta, hogy Popper Dávid gordonkaművész 40 éves művészi jubileuma alkalmából március 29-én, a művész által rendezendő hangversenynyel kapcsolatban ünnepi lakomát rendez és a művész nevére zeneakadémiai alapítványt létesít, amelynek kamatait évente az akadémia valamelyik szegény, de érdemes gordonkás növendéke fogja élvezni. Az ünnepi bizottság díszelnökévé gróf Apponyi Albertet választották meg. Az ünnep rendezésére külön férfi és női bizottságot alakítottak (*) Gyermekelőadás az Urániában. Március 7-én, kedden délután négy órakor az Uránia-színházban a Szünidei Gyermektelep javára táncmutatványos előadást rendeznek, melyen a négy évszakot allegórikus táncmutatványokban 4—14 éves gyermekek fogják bemutatni. A tiszta jövedelmet a Szünidei Gyermektelep javára fordítják. Az előadást 9-én, csütörtökön négy órakor a Kisdednevelők Országos Egyesülete javára megismétlik. Jegyek válthatók dr. Payer Imrénénél (IV. kerület, Magyarutca 38 ). (*) Rajzkiállitás. A mintarajztanoda és rajztanárképző ifjusága a szünidőben készült munkáiból kiállitást rendez, melynek megnyitása hétfőn tesz. Belépődíj nincs. A kiállításra 700 mű érkezett be, melyből a zsűri négyszázat elfogadott. A kiállított művek legnagyobbrészt szerény áron eladda új Müvészest. A fővárosi hírlapkiadó tisztviselők idei művészestéje a jövő vasárnap, március 12-dikén lesz a Royal termében. A rendezőbizottság most állítja össze a hangverseny műsorát, amely az előző évek kitűnően sikerült estéinél is érdekesebb és változatosabb lesz. Művészvilágunk legjelesebb tagjai emelik a hangverseny színvonalát. Komáromy Mariska és Küry Klára, a közönség kedvelt primadonnái dalokat fognak énekelni. Takács Mihály, az Operaház tüneményes hangú művésze gróf Zichy Géza új dalművéből, «Nemo»-ból ad elő egy jelenetet. Nagy meglepetést fog kelteni Szigeti József, a tíz éves hegedűművész, akit Vecsey Ferenc nevével együtt emlegetnek. A másik meglepetés Mics Rózsika szereplése lesz. A kis művésznő Jászay Mari asszonyt fogja utánozni Rákosi Jenő híres Elektraparódiájában. Hudák Juliska olasz táncokkal szerepel a műsoron. Végül eredeti újdonságnak tekinthetjük a fonográffal felvett «Székely táncok» bemutatását. A tüzes magyar dallamokat az eredeti székely zenekarok mintájára: két hegedűn, karinéton és cimbalmon játszák. A kis zenekar tagjai Sey Dezsőné, Pécsi Károly, Schnur Albert és Hartmann Jenő. Egyes jegy ára 4 korona, családra szóló tíz korona. Meghívó és jegy minden lap kiadóhivatalában kapható. (*) «A gyermek, király» premierje. Párisból táviratozzák : B run eau Alfréd «L’Enfant Roi» című operája, melynek szövegét Zola Emilina, tegnap került bemutatóra az Opera Comiqueban. A premier közönsége hidegen fogadta az újdonságot. (*) «A bernáthegyi barátok» betiltása. C h o r u Antal darabját «A bernáthegyi barátok»-at (mely Berlinben és Bécsben szenzációs sikerrel került bemutatóra) a budweisi Városi színházban tegnap akarták bemutatni. A helytartóság azonban «egyházelenek tendenciája miatt» betiltotta az előadást. A színház igazgatója fellebbezett a belügyminisztériumhoz. Az érdekes darab — a szerzője egy volt szerzetes — lesz a Vígszínház legközelebbi újdonsága. (*) Duse Parisban. Duse Eleonora március 18-dikán kezdi meg tizedére terjedő vendégszereplését Párisban, a Nouveau Theatreben. (*) «Ex-lex»:A Magyar Színház nagy fénynyel állítja ki Rajna Ferenc revüjét, az «Ex-lex»-et. Háromszáznál több új jelmez készült. Leggazdagabb a darab hat képe közül a «Termékenység» és főleg a «Nemzeti hadsereg» kiállítása s ebben a magyar darabont-testőrség csoportjának festői egyenruhája, amely először jut ez alkalommal a nyilvánosság elé. Az «Ex-lex» bemutatója március tizennegyedikén lesz. (*) Műpártolás. A Terézvárosi Kaszinó vigalmi bizottsága, Dénes Gy. Aladár indítványára, szép tervet valósít meg, amidőn a szini- és zeneakadémia ama növendékeit, akik már tanulmányaik befejezése előtt állanak s akiket tanárjaik tehetségnek ismernek el, művészestély keretében bemutatja a nyilvánosságnak. Nem egy tehetséget vél ilyenképpen a Kaszinó az ismeretlenség homályából kiragadni. Az első ilyen nagyszabású este hónap 8-án lesz a Kaszinó dísztermében. A közönség érdeklődése oly nagy, hogy feltehető, hogy az első kísérletet még több is követni fogja. (*) Hangversenyek. A tizedik filharmóniai hangverseny március 15-ikén lesz, Bartók Béla közreműködésével, aki nemcsak mint zeneszerző, de mint zongoraművész is nagy sikereket aratott úgy nálunk, mint a külföldön is- Liszt «Halottak tánca» című művében és saját «Scherzo»-jának első előadásában fogja a zongorarészt játszani. Jegyek kaphatók Méry Béla zeneműkereskedésében (Andrássy út 12 ) — A «Magyar Zenészek Országos Egyesülete április 2-án délelőtt fél 12 órakor rendezi a Vigadó összes termeiben, Sztojanovits Jenő elnök-karnagy vezetése mellett második zenekari hangversenyét, az elsőnél is mérsékeltebb helyárak mellett. A matiné műsora tisztán magyar szerzők műveiből van összeállítva. A matinén közreműködik a Budai Dalárda — A budai református templomban (II. ker, Szilágyi Dezső-tér) március 10-én, pénteken este 6 órakor orgonahangversenyt tartanak. Évenként két-három ilyen hangversenyt rendez a budai egyházi bizottság. Március 10-én Dégel Frigyes orgonán, szegedi Lukács Mici gordonkán játszik és Krén Margit énekel. Jegyek e hangversenyre 4, 2 és 1 koronáért Rózsavölgyi és Társa zeneműkereskedésében, Toldi L. könyvkereskedésében és a Kálvintéri és Szilágyi Dezső téri reprmátus lelkészi hivatalokban kaphatók. Az Erzsébet Népakadémia március 12-én, vasárnap délelőtt 11 órakor rendezi második szimfonikus néphangversenyét a Vigadó nagytermében. A belépő-díjak e hangversenyre is igen mérsékeltek, amennyiben az Erzsébet Népakadémia tagjai 20, s a nem tagok 50 fillérnyi belépődíjat fizetnek. Jegyek az Erzsébet Népakadémia Akácfa utca 32. szám alatti helyiségeiben naponkint esti 6—9 óra között már március 4-étől, a hangverseny napján pedig a Vigadó pénztárainál válthatók. A főváros Wagner-publikumának alkalma lesz március 24-én, pénteken egy jeles Wagnerzenészt meghallgatni. Weston Vilmos zongorművésznek ezen a napon lesz első önálló hangversenye Budapesten. A hangversenyen Székely Irén, a Népszínház művésznője működik közre, ki opera-áriákat fog előadni. Jegyek Méry Bélánál (Andrássy út 12.) válthatók — Székely Arnold zongoraművész hangversenye hétfőn, március 13-án lesz a Royal termében. Székely Schuman, Brahms, Chopin, Saint-Saëns, Grieg stb. műveket fog játszani. Gábor József, az Operaház tagja pedig egy sorozat dalt fog énekelni. Jegyek a «Harmóniá»-nál happhatók. FŐVÁROS. * Villamos vasút a Kossuth Lajos-utcában. A közlekedési bizottság, mint jeleztük, hétfőn tárgyalja a Kossuth Lajos-utcai villamos vasút ügyét. A közlekedési ügyosztály a bizottság elé terjesztendő javaslatát ma készítette el. A javaslat úgy szól, hogy a társaság részéről bemutatott tervet a mérnöki hivatal átalakítása szerint fogadják el. A vasút a tervezet értelmében a Kerepesi-úttól közvetetlenül halad az új vonalon és a Kossuth Lajos utca közepén megy az Eskü-út átszelésével az Erzsébet-hídra. Innen egyrészt az Attila-köruti, másrészt a Lánchid—óbudai vonalba torkol. Az uj vonal megépítése után a közúti vasút az Erzsébethid—budai Dunapart—Lánchid—Margithid—Lipótkörut—Váci-körut és Károly-körut—Kossuth Lajosutca között új körforgalmi utat létesít s ez lesz a Buda és Pest között berendezendő legrövidebb vonal. A közlekedési ügyosztály a Kossuth Lajos utcában építendő összeköttetés engedélyezését amiatt javasolja, mert a kiözúti vasút a március 15-én élein beléptetendő tarifaleszállítással megfelelt a főváros részéről kikötött feltételeknek s a tanács ezeken kívül csupán két pontra tartja fenn a követelését: a többi vasútra irányuló átszálló-forgalom kiterjesztése és a társaság alkalmazottainak nyugdíjintézete tárgyában. Miután ennek a két feltételnek a teljesítése is tárgyalás alatt áll, az ügyosztály a további halogatás helyett javasolja, hogy a Kossuth Lajos utcai vonal tervét fogadják el az engedélyezés alapjául.— Az ügyosztály jelentésének ama része, mely arról szól, hogy a nyugdíjintézet dolga tárgyalás alatt áll, nem elégít ki bennünket. A főváros hatóságának oda kell törekednie, hogy a társaságnál az alkalmazottak érdekében minél több szociális reformot érjen el. Páris városa az ottani közlekedési vállalatoknak csak úgy ad koncessziót, ha a vállalat az alkalmazóival számára nyugdíjintézetet állít, biztosítja az alkalmazottaknak a rendes előmenetelt és évenkint az egy-kétheti szabadságot. Az alkalmazottak e szociális követelései ha teljesületlenek maradnak, könnyen sztrájkot idézhetnek elől s e sztrájk eshetőségének nem szabad, hogy a vállalat kitegye a publikumot. * A melegedő szobák ügye. A budai melegedő-szoba, az egyetlen, amely az idei télen nyitva volt, gyönyörűen betöltötte hivatását. Apponyi Albertné grófné mellett, aki első sorban tartja ébren a melegedő-szobák ügyét, Schumy Rezsőné asszony, a budai társaságnak ez az előkelő tagja, volt a jótékony intézmény lelke; nagy munkájában, amelylyel a melegedő-szoba vezetése jár, több ifjú hölgy lelkes odaadással támogatta. Jövő télre, amikor a mozgalom nagyobb arányokat óhajt ölteni, kívánatos volna, ha a jószívű hölgyek nem csupán adományaikkal állnának a nemes ügy szolgálatába, hanem személy szerint érdeklődnének sorsa iránt és ezzel is elősegítenék sikerét Apponyi Albertné grófné ebben is előljár a jó példával; páratlan az a szeretet, amelylyel a főváros szegény ügyének ezt a fontos részletét fölkarolta és remélhető, hogy példája buzgó követőkre fog találni. Újabban ismét szép számmal érkeztek az adakozások a budai melegedő-szoba javára. A beérkezett adományok kimutatása (ez már a második) a következő: Vaszary Kolos bíboros, hercegprímás 200 kor., herceg Eszterházy Mikolósné 50 k.r a Vöröskereszt-kórház 100 kor., dr. Fálk Miksa 50 kor., Dessewffy Aurélné grófné 50 kor., Szapáry Ivánné grófné 50 kor., Kornfeld Zsigmond 50 kor., Dániel Ernőné báróné 5 kor., Dr. Hertzka Tivadarné 10 kor., Hatvany Károlyné 20 kor., Zipernovszky Károlyné 20 kor., Márkus Miksa 10 kor., Lányi Louise 10 kor., Stolz István 2 kor., Vay Dénesné báróné 5 kor. Természetben való adományok is érkeztek, igy herceg Eszterházy Miklósné hat darab szarvast küldött, Zichy Jánosné grófné tizenkét darab nyulat, Hertzka Elza és Schneider Józsefné egy-egy zsák burgonyát. * A Nicholson-féle telep. A Nicholson-féle Vasöntő Részvénytársaság «kizárólag gyári célra» évekkel ezelőtt olcsó telket kapott a fővárostól az újpesti út mentén. A vállalat most arra kéri a fővárost, törölje ezt a telekkönyvi korlátozást, mert a telkeket parcellázni akarja, a Fóth-utat keresztül akarja vezetni rajta s a parcellázott telkeken bérházakat akar építtetni. A főváros hajlandó is belemenni a telekkönyvi korlátozás megszüntetésébe, ha a vállalat 166.000 koronát fizet, illetve megfizeti a telex leltári és forgalmi értéke közötti különbözetet. A telekeladó bizottság ma foglalkozott ezzel az ügygyel. A gyár képviselője összesen 40.000 koronát ajánlott föl. Mivel nem tudtak megegyezni, a tárgyalást a jövő héten folytatják. * A szegényügyi szabályzat. A szegényügy rendezéséről szóló szabályrendelt tervezetet már az összes illetékes fórumok letárgyalták s a belügyminiszter legutóbb kiadott erre vonatkozóan módosító leiratot. A közjótékonysági bizottság ennek folytán ma újból foglalkozott a szabályrendelettervezettel, Almády Géza tanácsos elnökletével s arra az eredményre jutott, hogy a szabályzatot a