Pesti Napló, 1906. április (57. évfolyam, 90-118. szám)

1906-04-22 / 110. szám

8 Budapest, vasárnap ________PESTI NAPLÓ. 1906. április 22. 110. szám. iak állást. — Ma este hét órakor az Európa-szálló nagytermében Walluschnigg Antal városi bizott­­sági tag elnöklete alatt egy népes választói gyüle­kezet dr. Ghycz Kálmán fővárosi ügyvédet Kos­­suth-párti programmal képviselőül jelölte. Ivano­­szizs nyug.­tábornok vezetése alatt küldöttség hívta meg erre a jelöltet, kit megérkezésekor nagy lel­kesedéssel fogadtak. Ghycz, ki a jelölést elfogadta, röviden ismertette programjaját. Hangsúlyozta, hogy részben családi kötelékek fűzik Fiuméhoz, részben szomszédos birtokán való időzésekor volt alkalma megismerni Fiume várost. Kossuthtal akar működni, mert Kossuth Ferenc lesz hivatva Fiume városnak, mint magyar kereskedelmi köz­pontnak fejlődését a magyar állam szempontjából elősegíteni. Bizalommal indul a harcba, mely úgy Fiume, mint a magyar nemzeti állam érdekében indult meg. A választógyűlés lelkesedéssel fogadta Ghycz beszédét, melyet először olaszul, azután ma­gyarul mondott el. Ezután ötven tagú végrehajtó­­bizottságot választottak. Ghycz szerdán mondja el programmbeszédét. Borosjenőről jelentik: Manovill József, a bo­­rosjemői alkotmánypárti képviselőjelölt most járja be kerületét. Marosillyéről jelentik: A dobrai választókerü­let függetlenségi választói mai napon tartott érte­kezletükön dr. Moskovics Ivánt jelölték alkotmány­­párti programmal. Nagyváradról jelentik: Adorján Emil veze­tése alatt ma délután a nagyváradi függetlenségi párt tíz tagú küldöttsége tisztelgett Budapesten Barabás Bélánál, hogy felajánlja neki a mandátu­mot. Barabás a jelölést elfogadta. Egyedüli ellen­jelöltje Bokányi Dezső szocialista. Szatmárról jelentik: A szatmári szabadelvű­­párt volt tagjai a Pannonia-szállóban ma dr. Farkas Antal elnöklete alatt ülést tartottak, amelyen ki­­mondták a párt feloszlatását és mint alkotmánypárt­­iak újramegalakulását. A szentannai kerület függetlenségi jelöltje, ma tartotta Ottlakán, Siklón és Szentmártonban pro­­­grammbeszédét. A jelöltet mindenüt lelkesedéssel fogadat , Nagykanizsáról jelentik. Gróf Zichy Aladár, a király személye körüli miniszter, aki Nagykanizsa város képviselőjelöltségét elfogadta, holnap érkezik Nagykanizsára, hogy beszámolóját tartsa. A pálya­udvaron V­écsey Zsigmond polgármester üdvözli, az­után bevonul lakására, ahol a testületek és egyesü­letek tisztelegnek. Újvidékről jelentik: A szabadelvű párt Szlávy közjegyző lakásán gyűlést tartott, amelyen a párt feloszlását kimondotta. Ma bizalmas értekezletet tartottak a volt szabadelvűek, amelyen „alkotm­­ány­­párttá alakultak“ . A dulai kerületben ma egyhangúlag gróf Thoroczkay Miklóst jelölték alkotmánypárti program­mal. A hátszegi kerületben Cs. Lázár László vis­­­szalépett és helyette Ajtay Aladárt jelölték alkot­mánypárti programmal. Ajtay ellenfele Kenderessy Árpád függetlenségi párti, volt szabadelvű. Pécsről jelentik: A pécsi szabadelvű párt ma Krasznay Mihály elnöklete alatt megtartott ülé­sében kimondta a párt feloszlatását. — A pécsi függetlenségi párt küldöttségük kéri fel gróf Batthyány Tivadart a pécsi mandátum elfo­gadására. Szatmárról táviratoztak: Kelemen Samu volt képviselővel szemben, ki a függetlenségi és 48-as pártnak hivatalos jelöltje Szatmáron, ugyancsak függetlenségi programmal Uray Gézát jelölték. Újvidékről jelentik: Ma alakult meg itt az alkotmánypárt. Képviselőjelölésről való hosszabb vita után a gyűlés úgy határozott, hogy a jelölést a keddi nagygyűlésre hagyják. Az eddigiek szerint Újvidéken négy jelölt lesz, úgymint gróf Teleky függetlenségi, Popovics Rózsa szerb, Goldner Adolf szocialista és az alkotmánypárt jelöltje, fel­téve, hogy a keddi gyűlés sem határoz másképpen. Nagyszombatról jelentik: Ma alakult meg itt 1. függetlenségi párt. A tisztikar megválasztása után dr. Juszt ügyvéd felszólalása, amelyben azt állította, hogy a liberális választópolgárokat a nép­párti jelöltre való szavazásra akarják rábírni, nagy kavarodást okozott, úgy hogy az elnök a rend helyre­állítására rendőrséget volt kénytelen igénybe venni. Ny­i­tra m­egye hivatalos jelöltjei: Nyitra: Mé­­rey Lajos függetlenségi. Érsekújvár: Kovács Pál néppárti. Vágújhely: Markhot Aladár alkotmány­párti. Nagytapolcsány: Vida János néppárti. Szé­lné: Emődy József alkotmánypárti. Szakolca: Csernoch János néppárti. Privigye: Brestyénszky Kálmán néppárti. Galgóc: Fodor Kálmán alkot­mánypárti.­ Vágyccse: Ajtics Dezső néppárti, Zsámbokrét: Rakovszky Béla néppárti, Verbó: Markovics Gyula nemzetiségi. Bánffy mandátuma, Szegedről jelenti tudósit­ónk. A szegedi füg­getlenségi pártnak egy része tudvalévően jelöltet állított Bánffy ellen, s ehez az országos független­ségi párt támogatását is megnyerték. Jelentettük már, hogy Kmety Károly egyetemi tanárt jelölte a függetlenségi párt. A párt különben teljesen el­vesztette a talajt lába alól. Kettészakadt a máso­dik kerületi jelölés miatt, s most már négyfelé szakadt az elő kerületi jelölés kérdése fölött. Van egy tekintélyes csoport, amely ellenzi azt, hogy Bánffy ellen bárkit is fölléptessenek. A pártnak tisztviselőkből álló kis része pedig már állított je­löltet, Petrovics László szegedi állami főgimmáziumi tanárt, aki el is fogadta a jelöltséget. Tegnap este gyűlést tartottak, amelyen 80—90 tisztviselő jelent meg s kikiáltotta jelöltjéül Petrovicsot. Ott volt a gyűlésen a függetlenségi párt elnöke, Koszé István is, ak­i arra kértek, jelentse ki Petrovicsot a párt hivatalos jelöltjének. Koszó nem adott határozott választ. A párt ugyanis tegnap délután táviratot kapott Kmety Károlytól, aki biztató hangú sürgö­nyében azt közölte, hogy nagyon kéri a párt elnök­­ség­ét, utazzék föl hozzá azonnal, s majd a jelölés ügyét személyesen beszéljék meg. Koszó holnap föl­utazik Budapestre, hogy Kmetyvel érintkezzék. Kmetyt bizonyára rosszul informálták a szegedi polgárok hangulatáról. Alkalmasint nem reflektált volna a fejvesztett szegedi függetlenségi párt meg­hívására, ha tudná, hogy Bánffy mellett rendít­­hetlen kitartással megmaradtak régi, tántoríthat­­lan hívei, akik a jövő hétfőn ismét Szeged képvi­selőjévé választják őt. Bánffy holnap reggel érkezik Kolozsvárról Budapestre és azonnal Szegedre utazik, hol délután négy órakor tartja meg programmbeszédét. Paktum a nemzetiségekkel. A­­Magy. Tud. jelenti: A román, szerb és tót nemzetiségi politikusok vezető férfiai a minszterelnökkel történt megbeszélés után, átalakították a régebben kiadott választási je­löltek névsorát és a következő végleges jelölt­­ seket állapították meg: Alsófehérmegye, Alvinc: dr. Mauiu Gyula ügyvéd. Magyarigen­: dr. .Vajda Sándor orvos. Több helyen nem veszik fel a harcot. Arad megye: Borosjenő: dr. Suciu János ügy­véd.­­ Jászéshely: dr. Oneu Miklós bankigazgató. Kisjenő: Iiussu Sirianu János hírlapíró. Pécska: dr. Novác Aurél ügyvéd. Radna: Goldis László konzisztoriumi titkár. Úiszontanna: dr. Marsiel Jusztin ügyvéd. Világos: dr. Pop D. István ügyvéd. Besztercenaszód megye. Naszód: dr. Onisor Viktor ügyvéd. Beszterce: támogatják a szász kép­viselőjelöltet. Bihar megye. Belényes: dr. Csordái János ügy­véd. Cséke: dr. Zigre Miklós ügyvéd. Élesd: dr. Pap Coriolan ügyvéd. Margitta: dr. Moldovan Va­lér ügyvéd. Tanke: dr. Lázár Aurél szentszéki ügyész. A többi helyen támogatják a magyar je­lölteket vagy paszival viselkednek. (Csanád megye, Nagylak: Gulutiu Aurél, taka­rékpénztári pénztárnok. Battonya: támogatják a magyar jelöltet. Fogaras megye. Alsóárpás: dr. Serban Miklós ügyvéd. Fogaras: dr. Merianu Janku birtokos. Hunyad megye. Dobra: dr. Rozvan István ügy­véd. Körösbánya: Damian Vazul főesperes. Szász­város: dr. Vlad Aurél ügyvéd. Déván, Vajdahuny­a­­don és Hátszegen támogatják a magyar jelöltek te... Krassószörény megye. Bogsán: Brediceanu Co­­riolan ügyvéd. Facset: dr. Bontescu Viktor ügy- .­véd. Karánsebes: dr. Sirbu János tanár. Lugos: dr. Popovics György főesperes. Nagy Lelenc: dr. Petrovics István. Oravicas Brediceanu Coriolan. ügyvéd. Szászka: dr. Novacu Aurél ügyvéd. Szatmár megye. Aranyosm­edgyes: dr. Erdélyi­ János ügyvéd. Krassó: Luciá­n Konstantin lelkész. Nagysomkut: dr. Vajda Andor orvos. Szeben megye. Kereszténysziget: dr. Comsia Miklós orvos. Szászsebes: dr. Leményi Livius ügy­véd. Vízakna: dr. Comsa Aurél ügyvéd. A másik két kerületben támogatják a magyar jelölteket. Szilágy megye. Szilágycseh: Illyefalvi Pap György. Tasnád: dr. Steer Coriolan ügyvéd. A többi kerületben a magyar jelöltet támogatják. Szolnokdoboka megye. Magyar lápos: dr. Luca­­ciu Vazul lacfalusi pap. Nagyiklód: dr. Vajda Já­nos ügyvéd. Nagyilonda: dr. Mihali Tódor ügyvéd. Temes megye. Csákova: Breban György földbir­tokos. Moravica: dr. Prosteanu Miklós ügyvéd. Békás: Pepa János főesperes. Végvár: Pepa Já­nos főesperes. A többi kerületben támogatják a magyar jelölteket. Bégaszentgyörgy: Petrovics Vince lelkész. Fehértemplom: Tomic Jaso. Pancsova: dr. Miletic Savó. Torontolozora: dr. Manolovics Járos. Török­becse: Marksics Jaso. Török­k­anizsa: Irics Sándor. Pámrdány: dr. Vuits Brankó. Óbecse: dr. Manojlo­­vics Vlado. Tóvárosi dr. Hodanovics Zsifkó. Titel: dr. Musitzki Dimitri. Komlós: dr. Hadzsi Kon­stantin. Szucsány: dr. Mudrony Pál. Stubnya: dr. Mudron János. Kölpény: dr. Hodzsa Milán. Uj­­bánya: dr. Ráth Ágoston. Szliács: dr. Medveczky Lajos. Zólyom: dr. Hodzsa Milán. Rózsahegy: dr. Szovár Babró Bobró: Szkicsák Ferenc. Baán: Mo­­nárik József. Galgóc: Macselka Adolf. Verbó: dr. Markovics Gyula. Szesnc: dr. Veszelovszky Ferenc. Nagyszombat: Kollár Márton. Marvaszentjános: dr. Blahó Pál. Bázin: dr. Jehlicska Ferenc. Slomnia: Juriga Ferdinánd. Szempe: Kabina József. Liptó-.­szentmiklós: dr. Stodola Emil. Nem állítanak a nemzetiségek jelölteket a következő megyékben, mind a mellett, hogy ezek közül némelyikben harminc-ötvolst-kilenc­­ven-száz százalék a nemzetiségek aránya: Brassó megye, Háromszék megye, Kiskükülld­­megye, Nagyküküllő megye, Kolozs megye, Maros­­torda megye, Mármaros megye, Udvarhely megye, 1A nemzetiségi jelöltek ellen. Az Országos Magyar Szövetség felhívást ér intő­­zett a választópolgárokhoz, amelyben­ figyelmeztet arra, hogy a nemzetiségi párt eddig mintegy­ nyolc­van kerületben léptette fel a maga jelöltjeit. A szövetség felhívja a választókat, hogy a nemzeti­­ségi jelöltek ellen félretéve minden párttekintetet, azt a jelöltet támogassák, akinek legtöbb kilátása van a győzelemre s igyekezzenek odahatni, hogy a nemzetiségi pártokkal vagy e pártok vezetőivel vá­lasztási célból paktumot sehol se kössenek. Ha va­lahol ez mégis megtörténnék, ellene tiltakozzanak. Egy szép óhajtás. # 1A­z emberiség megint gazdagodott egyrk szép óhajtással. A portugál király mondotta az orvosi kongresszus megnyitóünnepélyén, hogy vajha a jövőben a tudomány emberei volnának az egyedüli harcosok. Nyilván így gondolkozik minden fejedelem, akinek már csak akkorra hadserege van, mint a portu­gál királynak. A német császár kétségkívül nagyot csodálkozik Károly király óhajtásán, s ha tehetne, pörbefogatná őt, amiért izgat a militari­­zmus ellen, mint ún. állami és társa­dalmi rend egyik intézményes biztosítéka ellen. A törvények szigorú betartása mellett Károly királyt felelősségre is kellene vonni csak úgy, mint akármelyik más forradalmárt. De a koronás fők szentek és sérthetetlenek még akkor is, ha maguk ellen lázítanak az­zal, hogy a szellemi szolidaritás tegye fölös­legessé a nyers erőt, melyre a fejedelmi di­nasztiák hatalma épült. Az óhajtás nem bírna különös jelentő­séggel, ha nem fejedelem volna az, akinek aj­kairól elhangzott. Mert amikor fejedelem óhajt ilyet, kétségtelen, hogy a viszályoknak kényszerítő erejük van már arra, hogy az ilyenfajta óhajtások megszülessenek s sza­vakban nyíltan ki is törjenek. Mert fejedelmi keblekben nem születnek önmaguktól ilyen érzések. S ha születnének is, véka alatt tar­togatják s jobb meggyőződésük ellenére könnyű lélekkel hirdetik annak az ellenkező­jét, amit éreznek. Az önfentartási ösztön erő­sebb bennük mindennél s ez az ösztön el­nyomja a meggyőződés szavát. Valami nagy változásnak kellett hát ott végbemenni, ahol a jobb meggyőződés jut szóhoz. S ez a válto­zás nem egyéb, mint megalkuvás az adott vi­szonyokkal. A fejedelem alkuszik és alkal­mazkodik. Látja, hogy a tudós legyűri a mi­­lita­rizmust s a fejlődés folyamata alatt uj nagyhatalmak képződnek, melyek hatalmu­kat nem a nyers fegyveres erőre, de a tudo­mányra építik. Ezt az uj nagyhatalmat, mint felkelő napot köszöntik mindazok, akik a m­i­­litarizmusra nem csak, hogy nem támaszkod­hatnak már, de akiknek ezer okuk van arra, hogy féljék azt az erőt, mely az ő kezükből kisiklott s más gazda szolgálatába szegődött. A tudomány fegyverével akarják hát magu­kat erősíteni s a szomszédokat gyöngíteni; azok a rokkant aggastyánok, akik látják, hogy nyers erő dolgában messze a szomszéd­jaik mögött maradtak. A hatalmak harcában, és versenyében ez a legújabb taktika. A meg­fogyott erő a tudományt kovácsolja fegy­verré, de nem magáért a tudományért, mint az ember kulturszükségletéért. Nekik a tu­domány csak eszköz, melylyel a maguk hatal­mát éppen úgy akarják biztosítani a jövőben.

Next