Pesti Napló, 1908. április (59. évfolyam, 80–105. szám)

1908-04-18 / 95. szám

Budapest, szombat PEST, W A PLO. 1908. április 18. 95. szám­­­ vá fogják tenni, hogy Nyitra--, Liptó- és Turóc­­megyékből számos panasz érkezett, hogy a képvi-­selőválasztók névjegyzékéből sok helyütt kihagyták azokat a választókat, kik írni, olvasni nem tudnak, jóllehet a vagyoni cenzussal bírnak. A porta konfliktusai­ Konstantinápolyból je­lentik. A porta a francia nagykövetségnek, mely kétrendbeli javaslattal állott elő, jegyzékkel vála­szolt, amelyben kijelenti, hogy az egyezmény 13 pontja értelmében a zunguldaki kikötő és a herak­­teai szén völgy visszavásárlása határozta­tott el. A jegyzék nem tesz említést a francia kártérítési igé­nyekről. A francia nagykövetség köreiben ma dél­előtt­­komoly konfliktust jósoltak ezen ügyből ki­folyólag. Constanz nagykövet délután tanácskozott a nagyvezérrel, a külügyminiszterrel és a külügyi államtitkárral és kiszivárgott hírek szerint jegy­zéket adott át illetékes helyen. A porta köreiben az a meggyőződés tartja magát, hogy a konfliktus békésen elintézhető lesz.­­• A török-olasz posta­konfliktusban nem állott be újabb fordulat. Az olasz nagykövetség a porta közölt jegyzékét Rómába küldte és utasítást vár. Az Amur-vasut­ Pétervárról jelentik nekünk. A birodalmi tanács egy pártcsoportja, amelynek élén gróf Olssufjero áll, azt kívánja, hogy az Amur­­vasutat egy amerikai társaság építse ki. Az orosz kormány kikötheti magának, hogy az építésnél csak orosz munkásokat alkalmazzanak és csak orosz építőanyagokat használjanak. 40 év múlva azután az új vasút az orosz kincstár tulajdonába menne át. Az Amur-vasútról szóló törvényjavaslat elfogadása a birodalmi tanácsban biztosítva van, mert csak a 16 tagból álló baloldal fog ellene szavazni. Az orosz-japán halászati egyezményt Péter­­várról jelentik. A Bjecs jelentése szerint az orosz­japán halászati egyezményben a Japán részéről kö­vetelt módosítások utólagos tárgyalását Szolypin miniszterelnök óhajára véglegesen megszakították.­­A kiküldöttek elutaztak. A török-román kereskedelmi egyezmény. Kon­stantinápolyból jelentik: A török-román kereske­delmi egyezmény meghosszabbítására vonatkozó iroda ugyan még nincs a román követség birtoká­ban, a török vámhatóság azonban utasítást kapott arra, hogy az eddig fennállott egyezményt további három hónapon át változtatás nélkül alkalmazza. A b-W sakkverseny vége. mm Maróczy, Schlechter, Ituras etsó, — Bécs, április 17. (Saját tudósítónktól.­) Közel egy hónapig állott a sakkozó közönség érdeklődésének középpontjában a bécsi sakkverseny, amely bennünket, magyarokat annyival inkább érdekelt, mert részt vett rajta­­Maróczy Géza, a magyar nagymester is. A verseny érdekességét fokozta az a körülmény is, hogy Ma­­róczy a legutóbbi sakkversenyeken valamelyes fá­radtságnak adta jelét, míg a bécsi Schlechter éppen ezeken a versenyeken emelkedett azon sakkmesterek közé, akiket az első díj kérdésében a legelső sorban kell számításba venni. Erre a versenyre Marcezy pihent erővel indult, Schlechter szintén — ahogy mondani szokták — olyan formában volt, hogy az első díj kérdése már a verseny kezdete előtt nagyon problematikusnak látszott. Ez a körülmény volt az oka annak, hogy a verseny minden egyes fordulóját szinte lázas izga­tottsággal várta az újságolvasó közönség, amely­nek az érdeklődését a végsőkig fokozta az utolsó forduló, amely ma azzal az eredménynyel végződött, hogy Maróczy, Schlechter és Duras együtt érkez­tek az első helyre. Ez az eredmény úgy jött létre, hogy a Maróczy—Leonhardt játszma már a délutáni órákban eldöntetlenül végződött,­­ Maróczy mindjárt a játék megkezdésekor ke­rülte a remist, Leonhard azonban mindenáron egyszerűsíteni akarta a pozíciókat, hogy remist erő­szakoljon ki. Délután 2 órakor a gyalog-végjáték befejeződött és a partié remisvel végződött. Most már az általános figyelem Schlechter felé fordult, mert ha ő nyer, akkor az övé az első díj. A bécsi mester ritka óvatossággal játszott, hogy kihasználja Maróczy remisét, Mieses azonban bécsi megnyitást választott, amelyet kitűnően ért és Schlechter tá­madásait pompásan kivédte, sőt a támadásba ment át. Délután 2 órakor, mikor Maróczy—Leonhard játszmája már bevégződött, Schlechter pozíciója még nagyon bizonytalan volt s a játékot délutánra halasztották. Délután öt órakor talán még nagyobb volt az érdeklődés, mint délelőtt és mindenki biz­tosra vette, hogy Schlechter fog kikerülni győztes­ként. A játék nagy izgatottság közepette kezdő­dött. Schlechter materiális előnyben volt, de Mieses toronynyal, királylyal és gyaloggal csodálatos szé­pen operált. Egyszerre aztán beállott az a helyzet, amikor a remis kikerülhetetlen volt. Este 8 órakor a mérkőző felek remist jelentettek. Az izgatottság ekkor a tetőpontját érte el, mert ekkor tette meg utolsó húzásait Duras és legyőzte Bardelebent. Ilyenformán tehát egy győztes helyett három lett: Marócy, Schlechter és Duras. Ez az eredmény, amely egy sorba állítja Ma­­róczyt, Schlechtert és Durast, annak a bizonysága, hogy a magyar mester, aki az utolsó fordulókat imponáló energiával küzdötte végig, a sakkmeste­rek között valóban a legnagyobb kvalitásokat mond­hatja a magáénak, mert hiszen a magyar mester elsőségét egészen más szemponttól kell megítélni, mint Schlechterét és a fiatal Durasét. Ismeretes, hogy a magyar mester, aki Berger elleni játszmáját egy sajnálatos tévedés folytán elvesztette, e játszma után elkedvetlenedett és gyengébben játszott, mint ahogy azt tőle megszoktuk, így azután az első hely­től — Schlechter eredményétől — másfél egység választotta el és már-már úgy látszott, hogy Ma­róczy már nem kerülhet az első helyre. Az utolsó pillanatban azonban a magyar mester bámulatra és minden elismerésre méltó módon küzdött ellen­feleivel és ismét sikerült Schlechter mellé emel­kednie. A magyar mester különben is a verseny egész tartama alatt nem követett el hibát azon kí­vül, hogy Berger ellen elvesztette a játszmáját és ha ez a szerencsétlenség nem k­éri, utólérhetetlenül első lett volna. Maróczy eredménye azonban így is nagyon imponáló és — a körülményeket figyelembe véve — föltétlenül értékesebb, mint a másik két mesteré. Az első hely másik részese a bécsi Schlechter, imponáló következetességgel tartotta meg elsőségét, az első fordulótól kezdve, neki különben a többi sakkmesterel szemben meg volt az az előnye, hogy az otthon kényelmét élvezte és ilyenformán nem volt kitéve azoknak a fáradalmaknak és kellemet­lenségeknek, amelyek az egyes eredményekre olyan nagy befolyással vannak. Durasnak, a fiatal prágai mesternek, aki az új sakkozó generáció egyik legkiválóbb tagja, al­kalma nyílott ezen a versenyen arra, hogy tanú­ságot tegyen a maga valóban kiváló , képességei mellett. Ha figyelembe veszszük, hogy ezen a ver­senyen a fiatalabb sakkmesterek közül még Ru­binstein és Tartacover is résztvettek és Duras után következtek, számolni kell azzal a körülmény­nyel is, hogy a prágai mester a legkiválóbb a részt­vevő fiatal sakkmesterek között. Pedig a verseny kezdetén mindenki Rubinsteinben bizakodott. Ez a verseny azonban bebizonyította, hogy a fiatal orosz mester eddigi elsőrangú eredményeinek az a titka, hogy a többi mesterek nem vették eléggé komolyan. Érdekes még Marshall szereplése is, aki ez­úttal újból fényesen beigazolta, hogy a legmegbíz­­hatatlanabb sakkmester. A mai utolsó forduló részletes eredménye kü­lönben a következő: Teichmann legyőzte Lüchtinget, Spielmann Cohnt, Tartacover Bergert, Salwe Alapint és Johner Rétit. A Perlis—Rubinstein és Sviderski— Marshall-játszmák remisvel végződtek. E szerint a verseny végeredménye a következő: I., II. és II. díj Maróczy, Schlechter és Duras 14 egységgel, a IV. díjat Rubinstein nyerte el 13 egy­séggel, V. Teichmann 12, VI. Spielmann 11­, VII—VIII. dr. Perlis és Tartacover 11, IX., X. és XI. Leonhardt, Marschall és Mieses 10 egységgel. A nem díjasok a következő sorrendben következnek: Sviderski 9V7, Salve 8V2, Johner IVi, Alapin Bartle- Sd­en, Stichling Gr­z, Cohn, Berger 6, Réti IV2. A díjak nagysága a következő: I. 4000, II. 3300, ii. 3000, IV. 2000, V. 1200, VI. 800, VII. 600, VIII. 400 korona. A báró Rotschild Albert által a két legszebb játszmára kitűzött külön dij fölött a versenybíróság a játszmák fölülvizsgálása után fog dönteni. Visszavont följelentések. — Pénzügy­­­ökök szélhámosságai. — Budapest, április 17, Budapestnek már specialitása az a pénzügy­nök, aki még soha életében nem szerzett pénzt másnak, mint magának. Azt meg kell adni, könnyű és nagy sikerrel kecsegtető foglalkozás, mert mindig akad ember, akinek pénzre van szüksége s szívesen ad az „ügynökinek tíz forintot azért, hogy kétszázat kap­jon kölcsön. A megszorult embereket azután alapo­san kihasználják a szélhámosok, annyi előleget csal­nak ki tőle, amennyit csak lehet s aztán megszök­nek előle. Ha véletlenül mégis útjukba akad az ál­dozat, mentegetőzve mondják: — Kérem, én megtettem mindent, de a bank nem engedélyezte a kölcsönt. Drága a pénz, kérem, nagyon drága... A minap ismét két ilyen szélhámos pénzügynö­köt jelentettek föl a rendőrségen. De most kiegyez­tek s a följelentést visszavonták. Egyik ügynök sem ismeretlen már a rendőrség előtt, a legtöbbje arról nevezetes, hogy már számtalanszor följelen­tették s mindig vissza tudta vonatni a följelentést. Ami rendes körülmények között nem is megy nehe­zen, mert az áldozat örül, ha visszakaphatja kicsalt pénzének felét vagy egyharmadát. Az egyik ügynök, H. L., már nem szerepelhet az újságokban annyiban, hogy nem adhat föl apróhir­detést. Mikor tudniillik már nagyon sok baja tá­madt a fölvett előlegek s a meg nem szerzett kölcsö­nök miatt, Krecsányi detektivfőnök maga elé idézte é-­vii !-'o­nlon neki: — Ha még egyszer meglátom, hogy maga pénzkölcsönszerzést hirdet, szó nélkül eltoloncolta­­tom Budapestről. H. L. megijedt s nem is jelent meg azóta egyet­len apróhirdetése sem az újságokban. De nem azért furfangos ember, hogy ki ne fogjon az erélyes de­­tektívfőnökön. „Társult“ egy barátjával, K. J.-vel, az hirdet, ő meg szerez balekokat, akiket könnyen be lehet ugratni mindenbe. A minap egy kapitányt fogtak, akinek ezer ko­rona kölcsönre lett volna szüksége. — Egészen bizonyosan meglesz — mondta az ügynök. — Csak előleges költségre kell száz korona. A kapitány átadta a száz koronát s azután két hétig nem látta az ügynököt. Azután sem látta volna, ha utána nem jár. — Mi van a kölcsönnel? — kérdezte tőle. — Meglesz. A kapitány azonban már akkor gyanút fogott. Azt mondta: — Ha vissza nem adja az ötven forintomat, följelentem. — De kérem —mentegetőzött az ügynök — szó sem lehet a visszavonásról, hiszen a kölcsönt megszerzem. Holnap elmegyek önhöz s megmondom, mit végeztem. A kapitány belegyezett ebbe. Az ügynök este megkérdezte egy ismerősét: — Adjam neki vissza az ötven forintot? Az ismerőse — egy tapasztalt, sokat látott em­ber — azt kérdezte tőle: — Ki tud tőle csalni még ötven forintot? —­ Azt hiszem, igen. — Hát akkor vegyen el tőle még ötven forintot és csak hagyja magát följelenteni. Aztán egyezzek ki vele ötven percentre. A hiszékeny kapitány belement a csapdába, odaadta a kölcsön reményében az újabb ötven forin­tot. Arra gondolni sem mert, hogy az ügynök, akit ő följelentéssel fenyegetett meg, még ötven forintot mer kicsalni tőle, ellenszolgálat nélkül. Persze, az ügynök ismét nem jelentkezett a kölcsönnel, mire a kapitány megtette ellene a följelentést. A rendőr­ségen pedig, már a második nap megvolt a kiegye­zés — ötven percentre. A kapitány örült, hogy nem az egész pénze veszett oda. A másik visszavont följelentés története furcsa és különös. Itt a pénzügynök járt nagyon rosszul.

Next