Pesti Napló, 1909. január (60. évfolyam, 1–26. szám)

1909-01-02 / 1. szám

104 Budapest, péntek PESTI NAPRrt 1909. január 1­­1. szám A mezőgazdaság jövője, írta: Rubinek Gyula.­ ­ Nem kisebb egyéniség, mint Bismarck volt az, aki az agrárpolitika alapjait megvetette. A „Hamburger Nachrichten“ hasábjain megjelent S a „Politik der Samsung“ jelszava alatt meg-­íródott cikkeket, közleményeket ő sugalmazta. Ez a jelszó idővel betöltötte az egész németsé­get s az értelme az volt, hogy a külföldi foko­zódó nemcsak mezőgazdasági, de ipari verseny­nyel szemben a nemzeti erőket tömöríteni kell, a nemzeti munkát és termelést védelmezni kell. Az ipari és mezőgazdasági termelés ezen egyenlő védelmének elve, az ezen jelszó nyo­mán megindult nagy agrármozgalom következ­tében, fokozatosan érvényesült is a német vám­politikában. Köztudomású azonban, hogy Német­ország agrárpolitikai törekvései nem merültek ki az agrárvadvédelemben, hanem ugyancsak Bis­marck kezdeményezése nyomán egy kellően megalapozott, átgondolt és tervszerű földmive­­lési politika tette Poroszországot s ennek nyo­mán az egész német birodalom mezőgazdaságát nagygyá és hatalmassá. Németország agrárpolitikájának mi voltunk az első áldozatai, mert a Németország által ér­vényesített agrárvámok első­sorban a mi mező­gazdaságunkat sújtották a legérzékenyebben, s talán ennek a nyomásnak tulajdonítható az, hogy az eddig nálunk teljesen szabad kereske­delmi vámpolitikai irányzat lassan kint a véd­­vámosnak tért engedett s illetve ennek köszön­hető talán első­sorban, hogy a gazdatársadalom a vámpolitikai kérdésekben az eddigivel teljes ellentétes álláspontra helyezkedett s amellett, hogy maga is a nemzeti munka és termelés összesége védelmének az álláspontjára helyez­kedett, tehát iparnak és mezőgazdaságnak egyenlően hatékony vámvédelmet követelt, ennek kapcsolatában a Nyugatról kapott nyo­mást a Keletnek követelte tovább adni. A Széll—Körber-féle tarifa megtestesítője ezen törekvéseknek. A nemzeti munka és ter­melés e vámtarifában hathatós és egyenlő vé­delemben részesül s­árkép a hazai fogyasztást első­sorban a hazai termelés részére biztosítja. Ennek a vámpolitikának a következménye az­után, hogy a Nyugatról kapott nyomást mi a Keletnek adtuk tovább. Ma már a Nyugat el­zárkózó vámpolitikájának nem mi, hanem a Balkán-államok az ostor hegyesei s kétségtelen, hogy a Balkánon észlelhető s ellenünk irányuló ellenszenvnek egyik fő okát ebben is kell ke­resnünk. A Nyugatról kiszorult nyersterményeink elhelyezése ma már ép a helyesen alkalmazott vámpolitika folytán nem okoz aggodalmat, mert egy­részről a hazai fogyasztás , illetve a szer­ződéses vámterület fogyasztása jelentékenyen emelkedvén, felvevő képességünk gyarapodott, másrészről az idegen verseny piacainkról lehe­tőleg távol tartatván, az eleddig külföldi verseny által lefoglalt fogyasztást is maguknak, sa­ját termelésüknek biztosítottuk. A védvámos politika tehát a legteljesebb mértékben érvénye­sült nálunk is s akár ipari, akár mezőgazdasági szempontból bíráljuk is el a következményeket és eredményeket, úgy azzal meg lehetünk elé­gedve. Ezen vámpolitikai irányzaton, bármennyire is nyomasztó az keleti szomszédjainkra nézve, nem változtathatunk mindaddig, míg a Nyugat vámpolitikája velünk szemben nem enyhül , illetve amíg a tengerentúli, az amerikai verseny fenyegető jelleggel bír. Ismételten volt alkal­mam már rámutatni arra a mindinkább növekedő veszedelmes versenyre, amelyet az Egyesült­ Államok és majdnem teljesen elzárkózó irám­­politikájuk védelme alatt növesztett nagggyá. Az európai államok, élükön Angliával, elkövet­ték a múlt évtizedekben azt a végzetes hibát, hogy az Egyesült­ Államok s általában a tenge­rentúli államok mezőgazdasági versenyét az európai mezőgazdaságra reázúdították, ezáltal az Egyesült­ Államok mezőgazdaságának felvi­rágzását s nagy tőkefeleslegek alakulását elő­mozdították, amely tőkefeleslegek idővel ipari vállalkozásokba fektetve, megtízszereződtek, megszázszorozódtak. Az iparba fektetett tőké­nek ezen megsokszorozódása annál gyorsabban és könnyebben történt, miután az ipar, lehet mondani, teljesen prohibitív vámvédelemben részesült. Idők folyamán és az európai államok ezen rövidlátó vámpolitikája folytán az Egyesült­ Államok nemcsak mezőgazdasági versenye, de ma már ipari versenye is oly jelentékenynyé fejlődött, hogy ma már elsőrangú ipari államok a legkomolyabban számot vetnek ezen verseny veszedelmességével. S ma már elmondhatjuk, különösen mióta az európai államok is a mező­­gazdaság megfelelő védelmének szükségességét belátva, az agrárvámvédelmet életbe léptették, hogy az Egyesült­ Államok ipari versenye Euró­pára nézve sokkal veszedelmesebb, mint a mező­­gazdasági. És mindaddig veszedelmes lesz e verseny és mindaddig százezrével fog a mun­káskéz Európából az Egyesült­ Államokba özön­­leni, amíg az Egyesült­ Államok ezen elzárkózó vámpolitikáját megdönteni nem sikerül. Mert melyik állam ipara van abban a helyzetben, hogy most már közel 100 millió fogyasztót ma­gában záró vámterület fogyasztása felett majd­nem kizárólagos hatalommal rendelkezzék. S hol van a tőke oly komor szervezetekben egyesülve, mint épp az Egyesült­ Államokban, amely körülmény a vámvédelem szintéig a fo­gyasztásnak legteljesebb mérvű megadóztatá­sát, kiaknázását lehetővé teszi. S hol van az az ipar, amelynek módjában volna ilyen fogyasz­tásra támaszkodva, termelésének feleslegét ha­sonló versenyképességgel piacra hozni, mint az Egyesült Államoknak. Bizony a­helyett, hogy az európai igen tisztelt nagyhatalmak a Balká­non, Madách szavaival élve, marakodnak „egy hitvány konc felett“, jobb volna az Egyesült Al­kotó termékeinek egyszerű felszedéséből és összegyűjtéséből állott, lehetőleg jó messze egymástól, elkülönítve éltek, az egyiktől el­szakadt s a másikhoz elvetődő kóbor vad embernek természetesen sok mondani va­lója volt a törzs számára, mint magának a folyton jelenlevő törzsbelinek. Idegen, tá­voli világból jött, talán egész más szokások, más erkölcsök, más állatok és más növé­nyek honából. Volt tehát mondani valója s így kielégíthette a primitiv vademberek bi­zonyára primitív kíváncsiságát is. Sokáig, az emberi és társadalmi fejlődés hosszú sza­kaszain keresztül, csak a vándorok, utazók, hírnökök, eleven emberek egyszóval, teljesí­tették azt a feladatot, amit ma nagy napila­pok, kis krajcáros papírok, telefon-hírmon­dók és kirakat-ablakban kiakasztott távirati blanketták végeznek el. Amiként a történet­tudás hosszú ideig csak élőszó-hagyomány­ból állott, a hit-szétáramlás is, a mai sajtó működése, sokáig csak az élő szó szár­nyán történt. A fejlődés aránylag igen ma­gas fokán, az antik Görögországban, sőt egész a középkor végéig az újságárus he­lyett a hírnök jött és pihegve szólt... Mikor a marathoni síkon a Görögország sorsa fö­lött döntő nagy csatát a görögök megnyer­ték, egy gyorslábú ifjú egyhuzamban futott be a csatatérről Athén piacára s itt ajkán e szóval: „Győzelem“ holtan rogyott össze. Ez tudtommal az első nagy riporter-stikli s ez az ifjú megérdemelné, hogy szobra ott díszelegjen a Newyork-Herald, a Daily Mail, a Matin, a Local-Anzeiger s más nagy lap­vállalatok palotáinak lamok felől fenyegető veszedelemnek ez államok­ nagyarányú ipari és mezőgazdasági versenyé­vel foglalkozni. A szabad kereskedelemi tanok s a múltban érvényesült egyoldalú iparvédelem elvének meg­döntése élesítette ki nálunk is az agráriusok és merkantilisták közötti küzdelmet, s ez a küzde­­lem szolgáltatott alapot arra, hogy az agrár­tö­rekvéseket iparelleneseknek jellemezzék. Most már, hogy révbe jutottunk, s az általunk köve­telt vámpolitikai irányzat érvényesült, beigazo­lódott, hogy az agrár vámvédelmi törekvések teljesen jogosultak voltak s nemcsak hogy nem voltak iparellenesek, sőt ellenkezőleg a hazai termelésnek egyenlő védelme , illetve a hazai fogyasztásnak a hazai termelés részére való biz­tosítása, nagyban emelte a mezőgazdaság vá­sárlóképességét, amire pedig épp a mi fejlődő iparunk nagyon is reá van utalva. S amint Né­metországban elültek az ellentétek­, úgy nálunk is már minden elfogulatlan egyén belátja, hogy csak az a helyes védvámos politika, amely min­den termelési ágat egyenlő védelemben részesít Mennyivel igazabb e tétel pedig éppen a mi viszonyok között, amidőn az ipari vámvéde­lem első­sorban Ausztria, az agrár vámvédelem pedig első­sorban Magyarország érdekeit szol­gálja. Most már a másik ütközőpont, a tőzsdekér­dés is többé-kevésbbé elintézettnek tekinthető. Legalább elvileg, mert hiszen a tőzsde megrend­­szabályozására nézve törvényes kötelezettséget vállaltunk. A tőzsdereform életbeléptetésével ná­lunk is ki fog tűnni, hogy az agráriusok ezirányú törekvései nem voltak kereskedelemellenesek, sőt ellenkezőleg, miután épp a kereskedelemnek illetéktelen elemektől és visszaélésektől való megtisztítását célozzák, épp a kereskedelem iránti bizalom fokozására alkalmasak. Az az ütközőpont, amely pedig a szövetke­zeti mozgalomban kereskedelemellenes törekvé­seket lát, örömmel állapíthatjuk meg, mind ke­vesebb jelentőséggel bír. A szövetkezeti mozgalom egyik leghatalma­sabb támasza a magyar iparnak s a mellett, hogy apró exisztenciáknak nagy kereskedelmi egyedekké való tömörítése folytán kiváló gaz­dasági és szociális jelentőségű intézmény, nem­csak hogy nem kereskedelemellenes, sőt a kül­földi kereskedelem példájára, a szövetkezeteket, mint nagy felvevő képességű fogyasztókat a nagykereskedelem máris szívesen keresi fel, aminthogy a szövetkezetek a sohasem nélkülöz­hető nagykereskedelemnek természetes leve­zető vagy az értékesítésnél gyűjtő csatornái. El nem vitatható, hogy a szövetkezet a fe­lesleges közvetítést a termelő és fogyasztó kö­zött lehetőleg kiküszöbölni igyekszik, de ez a mai kornak természetes jelensége, s közös tulaj­donság kartellekkel és trösztökkel s nagy kér­dés, hogy a kartellek és trösztök, továbbá a nagy áruházak küszöbölik-e inkább s illetve na-De persze mekkora fejlődésen ment ke­resztül a hírszolgáltatás eme athéni ifjú óta a mai napig. A technikai fejlődés, első­sor­ban a betűnyomtatás s a szellemi fejlődés, első­sorban az általános kötelező iskolázta­tás, megteremtették az újkori sajtót. A kí­váncsiság, az újság-óhajtó ösztön ma már száz és száz milliókban él s épp ezért lehe­tővé tett, hogy az időszerű sajtó, a könyv­nek ez a fiatal testvére méltó versenytársa, olykor győzelmes lebírója legyen idősebb testvérének. Ily körülmények között a sajtó oly bá­mulatos fejlődése után méltán ébred fel az a kíváncsiság, mely magának a sajtónak vár­ható jövője felől szeretne tájékoztatást. A Pesti Napló mai hatalmas számához mellé­kelve van egy vézna kis négyoldalas la­pocska, mely a hatvan év előtti Pesti Napló lefényképezett mása- Nem lehetne-e a hat­van év múlva megjelenendő Pesti Napló egy számát szintén az olvasó elé idézni? hogy mennyire érdekes volna ez, azt ma­gyarázni nem is kell. A jövő mindig izgatta az emberi fantáziát, különösen akkor, ha sa­ját egyéni sorsának jövő alakításáról volt szó, de akkor is, ha környezetének távo­labbi, vele szoros kapcsolatban nem levő tényezőinek továbbfejlődése vetődött prob­lémaként eléje. Az újság, melynek múltbeli bámulatos alakulása az emberi fejlődés egyik csodaszerü jelensége, ebből követ­keztetve jövőjében is csodákat ígér s igy fo­kozott mértékben érdekes. Az újság gyűjtő­­lencséje az egész világ eseményeinek, az a harmatcsp-QT* uieLvben. az áriás nan Lang­erL A szerelem. Mint egy sugárzó égi csillag A szív egén ha megjelen, Mint szép tavasz, mint rózsa­illat: Olyan nekünk a szerelem. Aranyködével ha behintett: Egy életen át bűn követ — S úgy simul hozzá szivünk, mint egy Borongós, édes Napfényes dalhoz a szöveg. Krüzselyi Erzsiké. Hatvan év múlva. Irta: Szász Zoltán. Kezdetben vala a kíváncsiság! S azután jót az újság, ennek a szükségletnek a ki­elégítése. Csakhogy természetes, hogy az emberi lét fejlődésének ama korszakában, amikor először fellép a kíváncsiság, az ön­tudati működéseknek ez az aránylag későn jelentkező formája, nem két- és háromszí­­nes napilapok, sőt még csak esetlen ponyva­­újságok sem teljesítették a kielégítés tisztét. Az első újság valószínűleg a vándor volt. Mihelyt az első emberi csoportosulások tá­madtak s ezek az önfentartás érdekében, ami akkor mért a természet az­adon kinál­

Next