Pesti Napló, 1909. január (60. évfolyam, 1–26. szám)
1909-01-02 / 1. szám
104 Budapest, péntek PESTI NAPRrt 1909. január 11. szám A mezőgazdaság jövője, írta: Rubinek Gyula. Nem kisebb egyéniség, mint Bismarck volt az, aki az agrárpolitika alapjait megvetette. A „Hamburger Nachrichten“ hasábjain megjelent S a „Politik der Samsung“ jelszava alatt meg-íródott cikkeket, közleményeket ő sugalmazta. Ez a jelszó idővel betöltötte az egész németséget s az értelme az volt, hogy a külföldi fokozódó nemcsak mezőgazdasági, de ipari versenynyel szemben a nemzeti erőket tömöríteni kell, a nemzeti munkát és termelést védelmezni kell. Az ipari és mezőgazdasági termelés ezen egyenlő védelmének elve, az ezen jelszó nyomán megindult nagy agrármozgalom következtében, fokozatosan érvényesült is a német vámpolitikában. Köztudomású azonban, hogy Németország agrárpolitikai törekvései nem merültek ki az agrárvadvédelemben, hanem ugyancsak Bismarck kezdeményezése nyomán egy kellően megalapozott, átgondolt és tervszerű földmivelési politika tette Poroszországot s ennek nyomán az egész német birodalom mezőgazdaságát nagygyá és hatalmassá. Németország agrárpolitikájának mi voltunk az első áldozatai, mert a Németország által érvényesített agrárvámok elsősorban a mi mezőgazdaságunkat sújtották a legérzékenyebben, s talán ennek a nyomásnak tulajdonítható az, hogy az eddig nálunk teljesen szabad kereskedelmi vámpolitikai irányzat lassan kint a védvámosnak tért engedett s illetve ennek köszönhető talán elsősorban, hogy a gazdatársadalom a vámpolitikai kérdésekben az eddigivel teljes ellentétes álláspontra helyezkedett s amellett, hogy maga is a nemzeti munka és termelés összesége védelmének az álláspontjára helyezkedett, tehát iparnak és mezőgazdaságnak egyenlően hatékony vámvédelmet követelt, ennek kapcsolatában a Nyugatról kapott nyomást a Keletnek követelte tovább adni. A Széll—Körber-féle tarifa megtestesítője ezen törekvéseknek. A nemzeti munka és termelés e vámtarifában hathatós és egyenlő védelemben részesül sárkép a hazai fogyasztást elsősorban a hazai termelés részére biztosítja. Ennek a vámpolitikának a következménye azután, hogy a Nyugatról kapott nyomást mi a Keletnek adtuk tovább. Ma már a Nyugat elzárkózó vámpolitikájának nem mi, hanem a Balkán-államok az ostor hegyesei s kétségtelen, hogy a Balkánon észlelhető s ellenünk irányuló ellenszenvnek egyik fő okát ebben is kell keresnünk. A Nyugatról kiszorult nyersterményeink elhelyezése ma már ép a helyesen alkalmazott vámpolitika folytán nem okoz aggodalmat, mert egyrészről a hazai fogyasztás , illetve a szerződéses vámterület fogyasztása jelentékenyen emelkedvén, felvevő képességünk gyarapodott, másrészről az idegen verseny piacainkról lehetőleg távol tartatván, az eleddig külföldi verseny által lefoglalt fogyasztást is maguknak, saját termelésüknek biztosítottuk. A védvámos politika tehát a legteljesebb mértékben érvényesült nálunk is s akár ipari, akár mezőgazdasági szempontból bíráljuk is el a következményeket és eredményeket, úgy azzal meg lehetünk elégedve. Ezen vámpolitikai irányzaton, bármennyire is nyomasztó az keleti szomszédjainkra nézve, nem változtathatunk mindaddig, míg a Nyugat vámpolitikája velünk szemben nem enyhül , illetve amíg a tengerentúli, az amerikai verseny fenyegető jelleggel bír. Ismételten volt alkalmam már rámutatni arra a mindinkább növekedő veszedelmes versenyre, amelyet az Egyesült Államok és majdnem teljesen elzárkózó irámpolitikájuk védelme alatt növesztett nagggyá. Az európai államok, élükön Angliával, elkövették a múlt évtizedekben azt a végzetes hibát, hogy az Egyesült Államok s általában a tengerentúli államok mezőgazdasági versenyét az európai mezőgazdaságra reázúdították, ezáltal az Egyesült Államok mezőgazdaságának felvirágzását s nagy tőkefeleslegek alakulását előmozdították, amely tőkefeleslegek idővel ipari vállalkozásokba fektetve, megtízszereződtek, megszázszorozódtak. Az iparba fektetett tőkének ezen megsokszorozódása annál gyorsabban és könnyebben történt, miután az ipar, lehet mondani, teljesen prohibitív vámvédelemben részesült. Idők folyamán és az európai államok ezen rövidlátó vámpolitikája folytán az Egyesült Államok nemcsak mezőgazdasági versenye, de ma már ipari versenye is oly jelentékenynyé fejlődött, hogy ma már elsőrangú ipari államok a legkomolyabban számot vetnek ezen verseny veszedelmességével. S ma már elmondhatjuk, különösen mióta az európai államok is a mezőgazdaság megfelelő védelmének szükségességét belátva, az agrárvámvédelmet életbe léptették, hogy az Egyesült Államok ipari versenye Európára nézve sokkal veszedelmesebb, mint a mezőgazdasági. És mindaddig veszedelmes lesz e verseny és mindaddig százezrével fog a munkáskéz Európából az Egyesült Államokba özönleni, amíg az Egyesült Államok ezen elzárkózó vámpolitikáját megdönteni nem sikerül. Mert melyik állam ipara van abban a helyzetben, hogy most már közel 100 millió fogyasztót magában záró vámterület fogyasztása felett majdnem kizárólagos hatalommal rendelkezzék. S hol van a tőke oly komor szervezetekben egyesülve, mint épp az Egyesült Államokban, amely körülmény a vámvédelem szintéig a fogyasztásnak legteljesebb mérvű megadóztatását, kiaknázását lehetővé teszi. S hol van az az ipar, amelynek módjában volna ilyen fogyasztásra támaszkodva, termelésének feleslegét hasonló versenyképességgel piacra hozni, mint az Egyesült Államoknak. Bizony ahelyett, hogy az európai igen tisztelt nagyhatalmak a Balkánon, Madách szavaival élve, marakodnak „egy hitvány konc felett“, jobb volna az Egyesült Alkotó termékeinek egyszerű felszedéséből és összegyűjtéséből állott, lehetőleg jó messze egymástól, elkülönítve éltek, az egyiktől elszakadt s a másikhoz elvetődő kóbor vad embernek természetesen sok mondani valója volt a törzs számára, mint magának a folyton jelenlevő törzsbelinek. Idegen, távoli világból jött, talán egész más szokások, más erkölcsök, más állatok és más növények honából. Volt tehát mondani valója s így kielégíthette a primitiv vademberek bizonyára primitív kíváncsiságát is. Sokáig, az emberi és társadalmi fejlődés hosszú szakaszain keresztül, csak a vándorok, utazók, hírnökök, eleven emberek egyszóval, teljesítették azt a feladatot, amit ma nagy napilapok, kis krajcáros papírok, telefon-hírmondók és kirakat-ablakban kiakasztott távirati blanketták végeznek el. Amiként a történettudás hosszú ideig csak élőszó-hagyományból állott, a hit-szétáramlás is, a mai sajtó működése, sokáig csak az élő szó szárnyán történt. A fejlődés aránylag igen magas fokán, az antik Görögországban, sőt egész a középkor végéig az újságárus helyett a hírnök jött és pihegve szólt... Mikor a marathoni síkon a Görögország sorsa fölött döntő nagy csatát a görögök megnyerték, egy gyorslábú ifjú egyhuzamban futott be a csatatérről Athén piacára s itt ajkán e szóval: „Győzelem“ holtan rogyott össze. Ez tudtommal az első nagy riporter-stikli s ez az ifjú megérdemelné, hogy szobra ott díszelegjen a Newyork-Herald, a Daily Mail, a Matin, a Local-Anzeiger s más nagy lapvállalatok palotáinak lamok felől fenyegető veszedelemnek ez államok nagyarányú ipari és mezőgazdasági versenyével foglalkozni. A szabad kereskedelemi tanok s a múltban érvényesült egyoldalú iparvédelem elvének megdöntése élesítette ki nálunk is az agráriusok és merkantilisták közötti küzdelmet, s ez a küzdelem szolgáltatott alapot arra, hogy az agrártörekvéseket iparelleneseknek jellemezzék. Most már, hogy révbe jutottunk, s az általunk követelt vámpolitikai irányzat érvényesült, beigazolódott, hogy az agrár vámvédelmi törekvések teljesen jogosultak voltak s nemcsak hogy nem voltak iparellenesek, sőt ellenkezőleg a hazai termelésnek egyenlő védelme , illetve a hazai fogyasztásnak a hazai termelés részére való biztosítása, nagyban emelte a mezőgazdaság vásárlóképességét, amire pedig épp a mi fejlődő iparunk nagyon is reá van utalva. S amint Németországban elültek az ellentétek, úgy nálunk is már minden elfogulatlan egyén belátja, hogy csak az a helyes védvámos politika, amely minden termelési ágat egyenlő védelemben részesít Mennyivel igazabb e tétel pedig éppen a mi viszonyok között, amidőn az ipari vámvédelem elsősorban Ausztria, az agrár vámvédelem pedig elsősorban Magyarország érdekeit szolgálja. Most már a másik ütközőpont, a tőzsdekérdés is többé-kevésbbé elintézettnek tekinthető. Legalább elvileg, mert hiszen a tőzsde megrendszabályozására nézve törvényes kötelezettséget vállaltunk. A tőzsdereform életbeléptetésével nálunk is ki fog tűnni, hogy az agráriusok ezirányú törekvései nem voltak kereskedelemellenesek, sőt ellenkezőleg, miután épp a kereskedelemnek illetéktelen elemektől és visszaélésektől való megtisztítását célozzák, épp a kereskedelem iránti bizalom fokozására alkalmasak. Az az ütközőpont, amely pedig a szövetkezeti mozgalomban kereskedelemellenes törekvéseket lát, örömmel állapíthatjuk meg, mind kevesebb jelentőséggel bír. A szövetkezeti mozgalom egyik leghatalmasabb támasza a magyar iparnak s a mellett, hogy apró exisztenciáknak nagy kereskedelmi egyedekké való tömörítése folytán kiváló gazdasági és szociális jelentőségű intézmény, nemcsak hogy nem kereskedelemellenes, sőt a külföldi kereskedelem példájára, a szövetkezeteket, mint nagy felvevő képességű fogyasztókat a nagykereskedelem máris szívesen keresi fel, aminthogy a szövetkezetek a sohasem nélkülözhető nagykereskedelemnek természetes levezető vagy az értékesítésnél gyűjtő csatornái. El nem vitatható, hogy a szövetkezet a felesleges közvetítést a termelő és fogyasztó között lehetőleg kiküszöbölni igyekszik, de ez a mai kornak természetes jelensége, s közös tulajdonság kartellekkel és trösztökkel s nagy kérdés, hogy a kartellek és trösztök, továbbá a nagy áruházak küszöbölik-e inkább s illetve na-De persze mekkora fejlődésen ment keresztül a hírszolgáltatás eme athéni ifjú óta a mai napig. A technikai fejlődés, elsősorban a betűnyomtatás s a szellemi fejlődés, elsősorban az általános kötelező iskoláztatás, megteremtették az újkori sajtót. A kíváncsiság, az újság-óhajtó ösztön ma már száz és száz milliókban él s épp ezért lehetővé tett, hogy az időszerű sajtó, a könyvnek ez a fiatal testvére méltó versenytársa, olykor győzelmes lebírója legyen idősebb testvérének. Ily körülmények között a sajtó oly bámulatos fejlődése után méltán ébred fel az a kíváncsiság, mely magának a sajtónak várható jövője felől szeretne tájékoztatást. A Pesti Napló mai hatalmas számához mellékelve van egy vézna kis négyoldalas lapocska, mely a hatvan év előtti Pesti Napló lefényképezett mása- Nem lehetne-e a hatvan év múlva megjelenendő Pesti Napló egy számát szintén az olvasó elé idézni? hogy mennyire érdekes volna ez, azt magyarázni nem is kell. A jövő mindig izgatta az emberi fantáziát, különösen akkor, ha saját egyéni sorsának jövő alakításáról volt szó, de akkor is, ha környezetének távolabbi, vele szoros kapcsolatban nem levő tényezőinek továbbfejlődése vetődött problémaként eléje. Az újság, melynek múltbeli bámulatos alakulása az emberi fejlődés egyik csodaszerü jelensége, ebből következtetve jövőjében is csodákat ígér s igy fokozott mértékben érdekes. Az újság gyűjtőlencséje az egész világ eseményeinek, az a harmatcsp-QT* uieLvben. az áriás nan LangerL A szerelem. Mint egy sugárzó égi csillag A szív egén ha megjelen, Mint szép tavasz, mint rózsaillat: Olyan nekünk a szerelem. Aranyködével ha behintett: Egy életen át bűn követ — S úgy simul hozzá szivünk, mint egy Borongós, édes Napfényes dalhoz a szöveg. Krüzselyi Erzsiké. Hatvan év múlva. Irta: Szász Zoltán. Kezdetben vala a kíváncsiság! S azután jót az újság, ennek a szükségletnek a kielégítése. Csakhogy természetes, hogy az emberi lét fejlődésének ama korszakában, amikor először fellép a kíváncsiság, az öntudati működéseknek ez az aránylag későn jelentkező formája, nem két- és háromszínes napilapok, sőt még csak esetlen ponyvaújságok sem teljesítették a kielégítés tisztét. Az első újság valószínűleg a vándor volt. Mihelyt az első emberi csoportosulások támadtak s ezek az önfentartás érdekében, ami akkor mért a természet azadon kinál