Pesti Napló, 1909. május (60. évfolyam, 103-127. szám)

1909-05-01 / 103. szám

Budapest, szombat PESTI NAPLÓ., 1909. május 1. * 503. szám. 15 . és kitűnő színésznő mind a kettő. Klitsch a festő szerepében, Leyrer a férj szerepében nemcsak hogy nem rontottak, de hozzájárultak az ensemble si­keréhez. A rendezés kiváló művészmunka, a szándék helyességével lehetne vitatkozni, de a céltudatosságá­hoz, egységességéhez szó nem férhet. A második fel­vonás gyönyörű díszletét és bútorait is elhozták ma­gukkal a bécsiek és ez a szín igazán meglepetést ke­­tett. A közönség a zseniális darab fordulatait és el­­mésségeit csak úgy honorálta, hol feszült érdeklődés­sel, hol kitörő kacagással, mint a magyar előadáso­kon szokta tenni és a szereplőket a felvonások után négyszer-ötször a lámpák elé szólította. (E.) (4) A „Tatárjárás“ Moszkvában. A bécsi Theater an der Wien társulatának egy része most Moszkvá­ban vendégszerepel és ott ma este mutatta be a „Herbstmanöver“-t, Kálmán és Bakonyi ope­rettjét. (*) Zenekari növendékhangverseny. Az Orszá­gos Zeneakadémia péntek esti zenekari növendék­hangversenyén két érdekes újdonság került bemu­tatóra. B­u­­t­y­k­a­y Ákos meghangszerelte nagy ze­nekarra Brahms zongorára szerzett D-dúr témájára írt változatait. Ez a szépen felépített kompozíció zongorán is kitűnően hangzik, orkeszterre való fel­rakása tehát lelkesítő feladat lehetett egy olyan ki­váló hangszerelő művésznek, mint Buttykay Ákos. Gyönyörű színpompában bontakozik ki Brahms nagyszabásúan megkonstruált szerzeménye a Butty­kay zenekarán, nagyon szerencsés megoldásnak bi­zonyult a vonósok háttérbeszorításával a fúvók sze­repeltetése. A növendékzenekar persze nem adta vissza olyan precizitással a szólamokat, mint ahogy Buttykay palettájáról a partitúrába kerültek, de az érdekes újdonságot előreláthatólag átvállalja majd valamelyik „felnőtt“ orkeszterünk is, akkor a ma rejtve maradt szépségei is érvényre jutnak. G­i­l­­s­o­n belga zeneszerző vonószenekarra írt „Alla Marcia“ rapszódiája volt a másik újdonság. A ná­lunk, éppen a Zeneakadémia részéről érdemein felül méltányolt szerzőnek egyik aránylag sikerültebb műve, sok temperamentum van benne és ötletsze­­génységéért eléggé kárpótolt jó hangzása, hangsze­relési változatossága. Előadásra került Beethoven zongorára, hegedűre, gordonkára és nagy zenekarra írt, ritkán hallott hármas versenyműve, melyet Popper Dávid tanár vezényelt. A zongorarészt Strasser István játszotta stílusosan, feltétlen in­telligenciával. A hegedűrészben L­e­b­r­o­v­i­t­z Béla szép tónusa, a gordonkában T­o­n­h­á­z­y Ferenc fej­lett technikája keltett figyelmet. A Hubay-féle csoda­­gyermek-idomitást Popiel Mária képviselte a mű­soron, a kis­leány ezúttal kisebb-nagyobb balszeren­csével játszott, a gyönyörű Goldmark-versenymű­ így csodagyermekek produkciójában helytelen pe­dagógiai kísérlet. (*) A Műcsarnokból. A Képzőművészeti Társulat téli tárlatát 1909 november 15-től 1910 január 15-ig rendezi a városligeti Műcsarnokban. A tárlatra szánt műveket október 26-án délután 5 óráig kell beküldeni. A kiállításon, amelyen ezúttal csakis magyar művé­szek vesznek részt, a következő díjak kerülnek ki­osztásra : 1. Két nagy vagy esetleg egy nagy és két kis állami aranyérem. 2. A kétezer koronás Ipolyi Arnold-díj. 3. A hatezerkilencszázötvenegy koronából álló báró Rudics József-féle alapítványi ösztöndíj. 4. Az ezerkétszáz koronás Ráth György-féle dij. 5. A hatszáz koronás Eszterházy-dij. 6. A Lipótvárosi Ka­szinó ezer koronás dija. — A téli tárlatot megelőzi októberben Tortsay Gyula kollektiv-kiállítása és követi V­a­s­t­a­g­h Géza kollektiv-kiállítása. (*) Két elvált asszony egy estén. A Király-szín­­házban ma „Az elvált asszony“ előadásán ketten játszották a címszerepet. Az történt ugyanis, hogy Medgyaszay Vilma az első felvonás végére annyira berekedt, hogy képtelen volt tovább játszani. Hamarosan előkerítették hát Ötvös Gittát, a ren­dező bejelentette az esetet a közönségnek és a má­sodik felvonásban már Ötvös Gitta kacérkodott a volt férjjel, aki az első felvonásban Medgyaszay Vilmától vált el. A nem nagyszámú közönség szíves tapsok­kal jelezte, hogy egyáltalán nem haragszik a csere miatt. (*) A deficites olasz operaszezon. Rómából jelen­tik, hogy az idei szezon az összes olasz operaházakra nézve nagy veszteséggel végződött. A római Cos­­tanzi-színház 150.000, a nápolyi San Carlo pedig 120.000 lírát, a palermói színház pedig 100.000 lírát fizetett reá a szezonra. A kisebb városokban és min­denütt veszteséggel záródott a staggione­(*) A párisi sajtó „A víg özvegybről. Párisból jelentik: „A víg özvegy“ bár nagyon tetszett a kö­zönségnek, nem aratott olyan szenzációs sikert, amilyet vártak párisi előadásától. A párisi lapok nagy része nem éppen rokonszenvesen ír Lehár operettjéről és különösen a szöveg ellen van sok ki­fogásuk a párisi kritikusoknak. A „Matin“ néhány rövid sorban végez a premierrel és azt írja, hogy az operett sikerstatisztikája nem fogja megtéveszteni a párisi közönséget. A zene néhány száma kétségte­lenül népszerű lesz, de az egész nem nagyon szóra­koztató. Hasonló értelemben nyilatkozik a „Petit Journal“. Az „Echo" sem hisz a Lehár-operett párisi nagy sikerében. Szerinte nagyon is sokan bábáskod­tak a szöveg körül. A „Figaro“ kedvezően ír, a szö­veg párisi átdolgozásával meg van elégedve. Az elő­adást a párisi sajtó egyértelműen dicséri. (*) Elhalasztott bécsi bemutató. Ma este lett volna a Venedig in Wien nyári színházban a Táncos hu­szároknak, Rajna Ferenc és Szirmai Albert operettjének bemutatója. Mint bécsi tudósítónk jelenti, a mai vihar és eső miatt a Venedig megnyitását és ezzel a Táncos huszárok bemutatóját holnapra ha­lasztották. (*) „Ilona“. A kolozsvári Nemzeti Színházban szerdán este mutatták be T­h­u­r­y Zoltánnak, a fiata­lon elhunyt nagytehetségű magyar írónak „Ilona“ című hátrahagyott társadalmi színművét. A dráma középpontjában Csák Ilona festőnő áll, aki egy hu­szárfőhadnagynak volt a szeretője, de akit a főh­ad­­nagy, hogy adósságaitól meneküljön és gazdag há­zasságot kössön, elhagyott, de a leány leszúrja volt kedvesét. Thury alakjai e drámában mind tradíciókon élő magyar emberek, akiknek körében, mint éles el­lentét és az okos, modern leány, Csák Ilona. A szín­műnek nagy sikere volt Kolozsvárt. A női főszerepet Hettyey Aranka, a többi szerepet Laczkó Aranka, F. Berlányi Vanda, Dezséri Emma, Pataky és Makrai játszották. (*) Massenet új operája. A párisi Nagy Opera a jövő héten, május ötödikén mutatja be Massenet „Bacchus“ című új operáját, melynek librettóját a nemrég elhunyt Catulle Mendés írta. Ez az opera folytatása a Massenet „Briane“ című dalművének. A „Bacchus“ négy felvonásból és hét képből áll és a cselekménye egy része a pokolban, másrésze pedig a földön játszik. (*) Népszerű filharmóniai hangverseny. Vasár­nap, május 2-án délelőtt tizenegy órakor lesz a má­sodik népszerű filharmóniai hangverseny a Vigadó­ban. Műsora: 1. Mendelssohn: „Szentivánéji álom“ nyitánya; 2. Szendy: „Magyar poémák“; 3. Csajkovszky: VI. szimfónia. (*) A színházi hét. Az Operaházban hétfőn nincs előadás. Kedden Hajdú Marcelné asszony mu­tatkozik be az Operaház közönségének a „Fra Dia­­volo“ Zerlinájába­­. Szereplőtársai Ambrusné, Kör­nyék Kornai, Hegedűs, Dalnoki, Kertész és Ney B. lesznek. (Évi bérlet 82.) Szerdán ifjúsági előadásul a „Bűvös vadász“-t adják a főbb szerepekben Am­brusáé, Payer, Déry, Szemere, Szendrey, Vencel­, Dalnoki, Mihályi és Kárpát fellépésével (Bérleten kívül 20. szám, olcsó helyárak.) Csütörtökön Van Dyck Ernő „A walkür“ Siegmundjában búcsúzik a budapesti közönségtől. Sieglinde Vasquezné, Brün­­hilde Flattné, Fricka Fodorné, Wotan Szemere, Hun­­ding Venczel, a nyolc v­alkür: Kaczér, Válent, Ney H. Ambrusné, Virady M., Payer, Fodorné és Ha­­selbeck lesznek (Évi bérlet 83., rendes helyárak.) Pénteken Swärdström Valborg vendégjátékául „Faust“-ot adják. Margot Swärdström, Márta Va­lent, Sieber Payer, Faust Arányi, Mefisto Erdős, Va­lentin Mihályi, Wagner Ney B. (Évi bérlet 84., ren­des helyárak.) Szombaton „Hamlet“ először kerül szinre ebben az idényben. A címszerepet Takács, Ophellát Sándor Erzsi énekli. A többiekben Flattne, Vencel­, Kornai, Mihályi, Pichler, Várady S., He­gedűs, Ney B. működnek közre. (Évi bérlet 85.) Va­sárnap Swärdström Valborg fellépésével Mignon van műsoron. A címszerep Swärdström, Philine Sándor Erzsi, Friedrich Payer, Vilmos Arányi, Lo­thario Szemere, Laertes Mihályi. (Bérleten kiiid 21., rendes helyárak: Nemzeti Színház. A Nemzeti Szín­ház jövő heti műsorát a színház két új da­rabja, Balázs Béla „Dr. Szélpál Margit“ című drámája és Georges T­h­u­r­n­e­r Passe-partout“ című színműve dominálják. Az első holnap, szom­baton, vasárnap és csütörtökön kerül színre, a má­sik pedig keddre és jövő vasárnapra van kitűzve. Hétfőn „A boszorkány“-t, Sardou színművét ad­ják elő. Csütörtökön Henry Bataille „Nászin­duló“ című színműve kerü­l színre. Pénteken Gár­dony­i Géza vígjátékot, az „Annuská“-t játszszák. Szombaton H­e­r­c­z­e­g Ferenc színművét, „A do­­lovai nábob leányá“-t adják elő. Jövő hétfőre „Hamlet“-et tűzték ki. A délutáni előadások során most vasárnap „Az ember tragédiája“, jö­­vő vasár­nap pedig a „Cyrano de Bergerac“ kerül színre.­­ Itt említjük meg, hogy a Nemzeti Színház május­ban három újdonságot mutat be. A legközelebbi be­mutató Gerhard Hauptmann Biberpelz című ko­médiája lesz, amely Sebők Zsigmond fordításában „A bunda“ címmel először május 14-én kerül színre. „A bunda“ után Biró Lajos új eredeti színműve kerül bemutatásra, amelynek a címét még nem álla­pították meg. A bemutató előadás május 21-én lesz. A harmadik újdonság Pierre Wolff és Gaston L­e­­roux színműve, „A filom“, amely május 28-án ke-Vigszínház. A jövő heti műsort a „Lupin Arzén“ dominálja, amennyiben a holnapi premier után még vasárnap, hétfőn, szerdán, pénteken és a következő vasárnap és hétfőn is játszszák. Kedden és pénteken a „Vigyázz a nőre!“ című bohózatot ismétlik, amely már közel van a huszonötödik elő­adás jubileumához. Csütörtökön „Az ördög“, Mol­­nár Ferenc vígjátéka kerül színre. Holnapután, va­­sárnap délután „A kivándorlóit, H­e­r­c­z­e­g Fe­­renc színművét adják elő. Magyar Színház. A Deutsches Volks­theater budapesti vendégszereplése során holnap, szombaton a „Vater“, Guinon és Bruchinet vígjá­téka kerül színre, vasárnap a „Lichtbänder“-t, az „Auferstohung“-ot és a „Komtesse Mizzi“-t, Suder­­mann, Salten és Schnitzler egyfelvonásosait adják, hétfőn pedig a „Major Barbara“-va, Shaw Bernhard legújabb szatirikus komédiájával ismerkedik meg a budapesti közönség. A szombati „Vater“ előadásán a darab vezető szerepeit Paula Müller, Willy Thaller, és Leopold Kramer játszszák, az egyfelvonásosok­­ban és a „Major Barbara“-ban rajtuk kívül Elsa Calafres, Käthe Hannemann, Pauline Schweighofer, Lili Marberg, Homma, Klitsch, Edthofer és az együt­tes többi kiváló tagjai vesznek részt Az előadá­sokat Weisse igazgató rendezi.­­ A német ven­dégjáték után csütörtökön, május 6-án a „Régi jó idők“ című angol komédia előadásának kapcsán be­mutatóban lesz része a Magyar Színház közönségé­nek. Ez estén lesz első előadása „A nagy cél“ című egyfelvonásos drámának, amelynek szerzője ifj. R­u­tt­k­a­y György. A darabban Törzs Jenő, R­é­­t­he­y, Mészáros Géza, B­e­r­a Paula és Marosi Adél játszanak. „A nagy cél“ és a „Régi jó idők*­ előadását vasárnap este ismétlik meg, pénteken a „Hanka“, szombaton a „Hivatalnok urak“ kerül színre. Vasárnap délután mérsékelt helyárakkal „A­ sasfiók“-ot adják. Király-Színház. Május 7-én, pénteken adják elő először a Király-Színházban a színház évadzáró újdonságát, Martos Ferenc és J­a­c­o­b­­ Viktor zenés, fantasztikus vígjátékét, a „Jánoská“-t A látványos játék szereposztása a következő lesz: A nagymama Örley Flóra; Margit, Böske, leányai Harmath Ilona és Kosári Emma; László, a Margit férje Szirmai; Jánoska, a kis­fiuk Fényes Annuska; Kázmér, a nagybácsi Boross Endre; Rózsika, a ház­­mesterlány Lakos Vilma; Magda, nevelőnő Ötvös Gitta; a báró Papir Sándor; a tanár úr Fenyvesi, Kovács Döme Csiszár. Ezeken kívül még egy sereg apróbb szereplő tarkítja a darabot, különösen a má­sodik felvonásban, amely egy fantasztikus gyermek­­paradicsomban játszik. Az új darab főpróbája meg­hívott közönség előtt csütörtökön délelőtt 11 órakor lesz. A színház műsora addig úgy alakul, hogy va­sárnap, kedden és csütörtökön „Az elvált asszony“, hétfőn „A dollárkirály­nő“ és szerdán a „Táncos hu­szárok“ kerül szinre. A két vasárnap délután közül az elsőn a „Táncos huszárok“, a másodikon „Az elvált asszony“ kerül szinte mérsékelt helyárakkal Fővárosi Nyári Színház. Krecsányi Ignác társulatával megérkezett Budapestre, hogy el­foglalja helyét a Fővárosi Nyári Színházban. Az­­ első előadás holnap, szombaton lesz a Horváth-kerti­­ arénában, mely alkalommal E y s t­e­r „A szerencse­­malac“ című operettje kerül előadásra. Keddig­ ez az operett van műsoron, azután „A csókkirály“, a­­ „Szulamith“ című darabok és a „Donna Juannita“ című Suppé-operett tölti be a műsort. Uránia-Színház. Az Urániában a követ­kező héten változatos a műsor: „Az Úr Jézus“, a „Spanyolország“, az „Új Törökország“, az „Egye­­­­tem“ és „A párisi asszony“ című darabok és tanul­mányok kerülnek előadásra. Csütörtökön és jövő szombaton a Színművészeti Akadémia növendékei tartanak előadást. (*) A Hölle Budapesten. Május elsejétől kezdve tíz napra a bécsi Höllét szerződtette a­­Royal­ Orfeum. A legjobb német kabaré világhírű stárját, Mella Mar­­sot, már ismeri közönségünk előző vendégszereplé­séből, de ezúttal először történik, hogy a híres Natz­­ler testvérpár igazgatása alatt a Hölle teljes együttese játszik Budapesten. A legnagyobb érdeklődéssel várt estéken egyfelvonásos bohózatok, Laszky A. Béla ze­­­­nés bluettjei és kabaré-kupléi kerülnek színre. A Höllo német előadása mellett a Royal­ Orfeum fényes ma­gyar műsora elsőrangú új szenzációkat hoz : a Mán­gorlót, A nevelő urat, A házbérsrófot és Varjas Antal új cigányszámát. A nemzetközi cigányprímást. (*) Modern Színpad. Szombaton, május elsején a Nagy Endre Andrássy-úti kabarettában a teljesen új májusi műsor premierjének keretében nagy érdekes­­ségű vendégszereplés kezdődik. Az európai hírű mün­cheni Elf Scharfrichter-kabaret népszerű starja és megalapítója, Marya Del­vard és Mr. Henry kezdik meg vendégjátékukat teljesen új műsorukkal. A májusi új magyar műsor, melyet Nagy Endre a kabarét állandó művészszemélyzetével mutat be, egy sereg kedves és vidám aktualitást hoz ismét

Next