Pesti Napló, 1910. február (61. évfolyam, 26–49. szám)
1910-02-01 / 26. szám
r k Budapest, kedd PESTI NAPLÓ 1910 február 1. 26. szám. 13 f . A * FARSANG A Kereskedelmi-bál. ■' Az utcán esernyő alatt jártak az átfázott, átázott emberek, a gázlámpák fénye homályosan tükröződött az utca vizes kövezetére és a Royal-szálló fényes terme elé egymásután gördültek a magánfogatok és frakkerek. Ahol pedig a kocsik keresztezik a gyalogjárót, nagy csomó ember áll, akik fázva pillantanak az előttük elhaladó kocsik elhomályosult üvegei mögé, ahol selymes belépőbe burkolt hölgyek és elegáns bundába öltözött urak ülnek. Az utcán megálltak a villamosok, a Royal előtt egész kocsitábor állt, várva, amíg rá kerül a sor és odahajthat a fehérterem bejárata elé. Csak a legnagyobb és legelőkelőbb báloknak szokott olyan képe lenni, mint a ma este megtartott Kereskedelmi bálnak, ahol a főváros és úgyszólván az egész ország kereskedelmi előkelőségei megjelentek. A bál sikerét, melyet évekkel ezelőtt a király látogatása alapozott meg, ma csak emelte az, hogy mindenki, aki számit a magyar kereskedelmi világban, kötelességének tartotta azon megjelenni. A bálon megjelent gróf Héderváry Károly miniszterelnök és Hieronymi Károly kereskedelmi miniszter is. Hieronymi kevéssel tíz óra előtt érkezett meg a bálra és az előcsarnokban a bál rendezősége fogadta maróthi Fürst László, maróthi Fürst Bertalan, Kuncz József, Thék Endre, Sándor Pál és mások vezetésével. Ekkor érkezett a bálra a miniszterelnök neje kíséretében. A miniszterelnök nején fehér selyemruha volt, fejét gyémánt,diadém ékesítette, nyakán pedig hatszoros igazgyöngysor csillogott A miniszterelnök mellén a Lipótrend nagykeresztjével és az Aranygyapjas-rend selyemszalagjával jelent meg. Gróf Héderváryné, levetve nehéz prémekkel díszített belépőjét, maróthi Fürst László karján ment fel a terembe, míg a miniszterelnök a megjelent előkelőségek kíséretében haladt fel a lépcsőkön. A fehérterem előtt lévő kis előcsarnokban gróf Héderváry maróthi Fürst Lászlónknak nyújtotta karját és bevonultak a táncterem jobboldali elkülönített helyére. A teremnek ez a része délszaki növényekkel volt feldíszítve, a jobb- és baloldalon két ötágú, sárga selyemmel bevont villamos lámpa állt, amelyek között elhelyezkedett a bálon megjelent előkelőségek serege. A teremnek ez a része szép képet nyújtott. A férfiak frakkja és vakító fehér plasztronja színesen keveredett a bálanyák pompás, gyönyörű ruháival. A miniszterelnöknek és nejének bemutatták a bálanyákat, mialatt, pont féltizenegykor, Balog Károly zenekara rázendített a „Jaj de magas ez a vendégfogadó“ című csárdásra, amelylyel aztán kezdetét vette a tánc. A buzgó rendezőség munkáját teljes siker koronázta, mert a kereskedelmi bál, tradícióihoz híven, ebben az évben is fényesen sikerült és mindenki, aki részt vett a bálon, kedves emlékekkel ment haza. Jelen voltak: Edvi Illés Aladár, dr. Hollán Sándor, Micsek Endre, dr. Boda Dezső, Horváth Elemér, Sándor Pál, Stettina József, Szűcs Andor, Hieronymi Károly, Hegyeshalmy Lajos, báró Madarassy Beck Gyula, gróf Khuen-Héderváry Károly, Lánczy Leó, dr. Emmich Gusztáv, dr. Vázsonyi Vilmos, dr. Pető Sándor, Alpár Ignác, Littke Ferenc és Bródi Ernő.— Bálanyák: maróthi Fürst Bertalanná, Stern Henrikné, maróthi Fürst Lászlóné, jánosi Enged Gyuláné, dr. Schreyer Jenőné, Sándor Pálné, Semler Sándorné, báró Madarassy Beck Gyuláné, gróf Khuen-Héderváry Károlyné. —A kereskedővilágból ott voltak: maróthi Fürst Bertalan, Auer Béla, dr. Schreyer Jakab, Guttmann Zsigmond igazgató, Mössmer József, Breitner L. Zsigmond, Stern Henrikné, Brachfeld Sándor, Kuncz József keresk. tanácsos, Pauncz Sándor, Brust Dávid, Vágujhelyi Hoffmann Sándor, Várpalotay Palotay Ödön, jánosi Engel Gyula, Klein Berthold, maróthi Fürst László, dr. Schreyer Jenő, Drucker Géza, Beimel Sándor, Semler Sándor, Radnay Károly, Ribáry Mór, Guttmann Miksa, Silberberg Károly, Litzmann I. Izidor. Asszonyok : Hoffmann Zsigmondné, Hertzka Gyuláné, Spielmann Ignácné, Forbl Emilné építész, Káldor Ernőné, Salgó Gyuláné, Sarlós Józsefné, Fodor Sománé, Deutsch Gyuláné, Spagatner Zsigmondné (Jászberény), Bauer Károlyné, Hofmann Sománé, Agulár Ignácné, Widder Árminné, Stern Béláné, Berger Simonná, Lukács Miksáné, Spitzer , Istvánná (Jászberény), Lázár Gáborné (Kalocsa), Topper Jakabné, Hirsch Károlyné, Kemény Lajosné, Kovács Pálné, Neuwohner Manóné, Fuchs Samuné (Újpest), Lorber Árpádné, Jónás Sománé, Tornya Arnoldné, Stier Józsefné, Schlesinger Albertné, Reinhard Gyuláné, Vadnai Arnoldné, Zillinger Róza, Zitzler Mari, Burg Jenőné, dr. Császár Jenőné, Lichtenstein Józsefné, Neuhaus Ignácné, Szántó Teréz, Janisch Jánosné, Ramnitz Lipótné, Bihari Józsefné, Szendrei Salamonná, Beer Imréné, Bujdosi Mihályné, Müller Sománé, Fehér Dezsőné, Krausz Károlyné, Vidéki Bódogné, Árvay Sándorné, Wesselowskyné, Schwarzkopf Ignácné, Landau Adolfné, özv. Malcsiner Simonná, Menczer Izsóné (Nagyvárad), Keller Bernátné, Klein Lipótné, Bergida Samuné, Takács Lászlóné, Székely Lipótné (Tápiósáp), Königsberg Mártonná, Farkas Aladárné, Spitzer Istvánná (Jászberény), Rechner Náthánné, Adler Mórné, Fenyvessy Dávidné, Novák Károlyné, Reramer Szidonné, Faludi Samuné, Schönfeld Lajosné, dr. Dohányi Mórné, Friedmann Józsefné, Weisz Béláné, Klein Samuné, Fuchs Jakabné, Dobó Emilné, Faragó Béláné, Guttmann Emilné, Basch Lipótné, Vámos Ödönné (Újpest), Jakabffy Ferencné, Eckstein Rezsőné, Lichtenthal Manóné, Krausz Márkusné, Breitner Lászlóné, Schmidt Ignácné, özv. Noé Ignácné, Schatz Sámuelné, Győri Sándorné, Friedmann Árminné, Berger Márkusné, Kopenstein Jakabné, Bruckner Gyuláné, Stumpf Károlyné, Fleischmann Adolfné, Faragó Manóné, Böhm Józsefné, Vécsei Miksáné, dr. Radó Lipótné, Szűcs Márkné, Pilom Vilmosné, Arnstein Rezsőné, Neumayer Ignácné, Blau Johanna, özv. Ábrahám Izraelné, Hönig Ödönné, Nuneder Ignácné, Nyéki Gyuláné, Schatz Lajosné, Berger Benjáminná, Kanitz Zsigmondné, Lampel Adolfné, Márton Mózesné, Reich Ignácné, dr. Beer Dezsőné, Lázár Mórné, Sipos Dávidné, Klein Józsefné, Ecker Lipótné, Weisz Mihályné, özv. Neumanné, Domán Adolfné, Weisz Józsefné, dr. Inselt Adolfné, Menczer Ignácné, Wollner Nándorné, özv. Grünbaum Józsefné, Neumayer Ignácné, Rechnitzer Miksáné, Szende Lászlóné, dr. Gerő Adolfné (Feketeváros), Barnfeld Henrikné, Krausz Dávidné, Heitler Bertalanná, Berkovics Adolfné, Weizner Vilmosné, Weisz Jenőné, Fekete Gyuláné, Polgár Emilné, Kosch Ignácné, Sorger Lajosné, Friedmann Vilmosné, Riedel Mártonná, Pallai Lajosné, Sebesta Kolosné, Rothberg Vilmosné, Beer Béláné, Burg Lipótné, Kovács E. M.-né, Neufeld Bódogné, Brüll Mórné, Liza Henrikné, Brust Adolfné, Rosenfeld Henrikné, Fleischmann Zsigmondné, Menczer Albertné, Guttmann Ferencné, Holländer Jakabné, dr. Lenkei Vilmosné, Pillér Sándorné és Dohányiné. Leányok: Kornél Éva, Popper Szerén, Rosenthal Etelka, Klein Róza, Herczog Erzsi, Ehrlich Ilonka, Káldor Rudi, Fodor Dóra, Deutsch Margitka, Spagatner Szerénke (Jászberény), Radó Rózsika, Keresztessy Ilonka, Stern Margit, Tarján Mariska, Brunner Alice (Balatonfüred), Krausz Erzsike, Kriezler Róza és Erna, Rosner Ilonka, Schwarcz Lujza, Szabó Mariska, Spitzer Ilonka (Jászberény), Fuchs Olga (Újpest), Neuwollner Gizike, Schwarzkopf Gizike és Paula, Ring Bella, Kern Margitka, Róna Lenke, Kardos Ilonka, Stirn Matild, Feitl Leopoldina, Schlesinger Rita, Hermann Herminke, Dusika és Mancika, Spitz Aranka, Szántó Irma, Janisch Katinka és Irénke, Melczner Iluska, Keller Jolán és Manca, Bihari Ilonka és Giza, Szendrei Klára és Jolán, Karaszeg Matild és Annus, Kolin Irén és Stefánia, Bujdosi Szidónia, Krausz Ilonka, Kovács Mariska, Vidéki Pepuska, Baron Szidike, Tériké és Sarolta, Fried Sárika és Bella, Dohány Bertus, Adler Rózsika, Schwarcz Nekiszava, Fenyvesy Böske és Gizi, Fuchs Rózsika, Faludy Elzácska, Bass Tériké és Sarolta, Gaszner Tériké, Siposs Margitka, Lebovics Jolán, Smith Janka, Krausz Erna, Schatz Irénke, Györy Stefike, Berger Mariska, Lőwy Teréz (Magyar Gródi), König Blanka, Ecker Aranka, Járossy I Irma, Kriszter Gizike, Rácz Margit és Ella, Lázár Szerénke (Kalocsa), Lichtenstein Szerénke, Nemliansz Etuska, Klopfer Janka és Kató, Prager Teruska, Bruszt Ilonka, Berger Margit és Lenke, Fürth bén, Schönfeld Elise és Margit, Königsberg Szerénke, Spitzer Hanka (Jászberény), Kaufmann Annuska, Fürst Laura, Breitner Margitka, Knorr Erzsébet, Szigeti Ferike, Bruckner Etelka és Szidike, Neumann Olga, Berger Gizike, Böhm Janka, Reössler Ilonka és Maca, Menczer Olgicza és Bertus, Kallós Sárika, Kocsis Ilonka, Murányi Elza, Grünbaum Rózsika, Szende Ella és Margit, Latz Margit, Abrahám Zsenike, Darvas Flóra, Lázár Sarolta, Király Iliés Manci, Koós Aranka, Neufeld Boriska, Neu Margit (Mátészalka), Friedmann Elvira, KovácsManci, Steiner Katóka, Rechnitzer Malvin, Weisz Gizella, Kálmán Irénke, Berger Margitka, Bernfeld Jolánka, Lamp Margitka és Szerénke, Márton Ionka, Herschfeld Karola, Krausz Fridus és Ilonka, Heizler Alice, Reich Fridus, Angyal Laura, Nussbaum Minka, Polgár Lujza, Lieblich Renée, Rieder Janka, Pallag Annuska, Brüll Bellus és Janka. Menczer Hermina, Rosenfeld Katica, Péchy Gizella, Zwilot Wiluska, Kramer Teruska, Guttmann Teruska, Guttmann Paula, Holländer Evelin, Herschkovits Ida és Margit, Roth-ield Szidike, Weisz Margit (Nagytapolcsány). (—) Bölcsőde-bál. A február 1-én megtartandó bölcsőde-bálon József főherceg és Auguszta főhercegnő pontban háromnegyedtízkor érkeznek meg, miért is pontban féltízkor a Vigadó feljáróit elzárják. A fenséges vendégeket a bálányák fogadják Pappenheim Siegfriedné született Károlyi Erzsébet grófnő vezetése mellett s az elnökség minden intézkedést megtett, hogy a bevonulás a Vigadó nagytermén keresztül minél fényesebb látványt nyújtson. A bálanyák végeleges névsora a következő: gróf Apponyi Albertné, gróf Apponyi Sándorné, gróf Attems Gyuláné, munkácsi Barkassy Kálmánná, gróf Batthyány Istvánná, gróf Batthyány Tivadarné, Beretvás Endréné, homori Bíró Árminné, báró Born Frigyesné, gróf Cebrián Istvánná, Chernelné Riefel Róza bárónő, gróf Chotek Rezsőné, báró Dániel Ernőné, gróf Dessewffy Emilné, nemes Dietrich Emilné, gróf Esterházy Lászlóné, alsóőri Farkas Ferencné, gróf Festetich Pálné, báró Fiáth Pálné, Földes Béláné, báró Gerliczy Ferencné, özv. Herich Károlyné, Höllischer Pálné, szentiványi Ivanovich Istvánná, Jovanovich Istvánná, gróf Kornis Miklósné, Lánczy Leóné, gróf Lónyay Gáborné, galántai Nagy Sándorné, özv. báró Orczy Szerafinné, báró Orczy Andorné, báró Orosdy Fülöpné, herceg Pálffy Miklósné, dr. Payer Imréné, Pekár Gyuláné, Rohonczy Gedeonné, gróf Széchényi Lászlóné, gróf Sztáray Sándorné, Sztankovánszky Jánosné, bánóci Végess Gyuláné, bajsai Vojnich Sándorné, gróf Wenckheim Frigyesné, gróf Wenckheim Dénesné, gróf Zichy Jánosné és gróf Zichy Gézáné. A bálon Radics Béla fog muzsikálni. A báliroda hétfőn és kedden egész nap nyitva van a Hungária szállodában. (—) Fehér kabarét a katolikus Körben. A Budapesti Katolikus Kör február 2-án, szerdán este hat órakor saját dísztermében (IV., Molnár utca 11.) zártkörű Fehér kabarét-estélyt rendez. Fellépnek: Körner Micike, Mauretter Carola, Telekes Erzsike és Unghváry Esztike, Hoppe Rezső, Bäck Béla, Hammerl Rezső, Horváth Kálmán, Németh Nándor, Pálházy József, Pék Béla, Rohrer Ferenc, Róka Jani, Uher Károly, dr. Vágó István, Vlaszák István és Zöld Károly. (—) Mulatság a Kőbányai Polgári Körben. A Kőbányai Polgári Kör február 1-én, kedden este Maglódi út 17. szám alatti közhelyiségeiben hangversenynyel egybekötött táncestélyt rendez. Közreműködik Sarkadi Aladár, Bihari Ákos, Nádor Lili, Harmos Ilonka és az Erkel Ferenc Zene-Egyesület öt tagja. (—) A Good Templar Rend táncestélye. A Független Good Templar „Igaz út“ páholya február 1-én az Ügyvédi Kör helyiségeiben hangversenynyel egybekötött zártkörű táncestélyt rendez. Közreműködnek: dr. Décsi Imre (Florestan), Környey Béláné, dr. Reinitz Béla és Várady Sándor, az Opera tagja. (—) Az Evangélikus Családi Kör estélye. A budapesti Evangélikus Családi Kör tegnap sikerült tánccal egybekötött estélyt rendezett a Deák-téri egyház dísztermében. A zártkörű estélyt hangverseny vezette be. Elsőnek Bajza Margit fővárosi tanítónő, a piperemunka magyarországi meghonosítója olvasott fel részleteket külföldi tanulmányútjáról. Ezután Berzeviczi Mária zeneakadémiai növendék énekelt operarészleteket Schmiedt Konstancia, zongorakísérete mellett. A műsor befejező száma ifj. Páris Sándor humoros előadása volt. Ezután kezdetét vette a tánc, amely a hajnali órákig tartott. Az estélyt Marka Vilmos, Maucis Jenő és Schröder Lajos rendezték. (—) A Holzer-cég hangversenye. A Holzer-cég személyzete által február 5-én a Royalban rendezendő hangversenynyel egybekötött táncestélyének műsora a következő: 1. Ahonvédzenekar hangversenye. 2. Faragó Jenő és Bor Dezső. 3. Cervi Anna. 4. Rátkai, 7. Molnár. 5. Mészáros Gizella. 6. Dr. Dalnoky Viktor. 7. Petráss Sári és Király Ernő. A zongorakiséretet Marton Géza látja el. Rendező és konferencier Faragó Jenő. (—) A Szeréna Nőképző Egyesület estéje. A Szeréna Katolikus Nőképző Egyesület szombaton hat órakor művészi programmal egybekötött zeaestét rendezett Váci utca 74. számú helyiségeiben. A Programm első száma Várady Erzsi szavallata volt. Utána Parcsetich Anna zeneakadémiai növendék zongorajátéka következett, majd Kaan Nagy Ilonka adta elő a „Bál után“ című monológot. A számokat Kiss Irén éneke fejezte be, ki operettrészleteket adott elő. Ezután az intézet növendékei teát és süteményt szolgáltak föl, amely után táncmulatság következett. (—) Ifjúsági hangverseny Rimaszombaton. A rimaszombati egyesült protestáns gimnázium ifjúsága február 5-én a főgimnázium tornatermében tánccal egybekötött jótékonycélú hangversenyt rendez Mikszáth Kálmán tiszteletére. (—) A Lujza Leányegyesület mulatsága. A Lujza Leányegyesület február 5-én, szombaton, a Közművelődési Kör helyiségeiben (Újpest, Árpád út 56.) jótékony alapja javára, előadással egybekötött táncmulatságot rendez. (—) Asztalosok bálja. A Magyarországi Famunkás Szövetség budapesti asztalos-szakosztálya február 13-án, vasárnap este a fővárosi Vigadó helyiségeiben bált rendez