Pesti Napló, 1912. január (63. évfolyam, 1–26. szám)

1912-01-02 / 1. szám

Budapest, Kedd PESTI NAPLÓ 1912 Január 2. T. szám. 13 szálljon és odalent a kloákákban megszédült. A visszataszító miliőben hozta össze sorsa Lila kisasszonynyal is. Az elnök nagy figyelem közepett intézte hozzá ezt a kérdést: — Mint rendőrségi és mint nős ember, hogyan sülyedhetett odáig, hogy betörök cimborája és ledér nők barátja legyen? — A szerelem okozta. Elmesélte aztán a regényét, hogyan tartóztatta le egy napon Lilát, ezt a boldogtalan teremtést; hogyan kísérlette meg, hogy a jó útra visszatérítse. De ez nem sikerült Sőt a szenvedelme olyan hatalmaserővel fogta el, hogy a leány miatt elhagyta a feleségét is, Őrületesen szerette a leányt, igyekezett minden vágyát kielégíteni. Viszont határozottan tagadta vádlott-társainak azt a kijelentését, hogy ő organizálta volna az egész tolvajbandát. Ha a látszat ellene is szól, nem tudott a gazságaikról. De nagyon terhelő volt reánézve az a körülmény, hogy Lilánál egy finom ezüstrizskóst találtak, amely az ékszerész boltjából tűnt el sok más értékes holmival együtt Varzée azt állította, hogy nem tudott a táska értékes voltáról, csak utólag értesült róla. A hölgy azt vallotta, hogy Jacquintól kapta a kézitáskát. — Köszönöm — szólt erre Varzée — de nem kérek a mentésből. A táskát én ajándékoztam s Jacquintól kaptam. Kérdeztem is tőle, honnan vette, amire becsületszavamra kellett esküdnöm, hogy nem leszek indiszkrét. Elmondta, hogy lopta. Ettől a perctől fogva nem tudtam a hivatalos dolgaimat ellátni. Becsületszavam között, de viszont éreztem, hogy nem vagyok méltó a fölebbvalóim bizalmára. Kértem hát a szolgálatból való elbocsátásomat. Miután azt megkaptam, Lilával együtt Belgiumba utaztam. Onnan hirtelen visszatért Varzée s önként jelentkezett a bíróságnál. Érdekes, hogy sok hölgy bomlott utána, egy grófnő még Belgiumba is követte, de ő sem pénzt, sem szerelmet el nem fogadott az ürmöktől. A tárgyalás során Jacquin nem tágított első vallomásától, amely szerint Varzée vezetésével hajtották végre a kétségtelenül náluk bizonyított lopásokat, betöréseket. Varzée kisérte le Esqueimoyba és a Rue Avienneben levő ékszeresbolthoz is. — Becsületszavamra mondom — kiáltotta Varzée — hogy ez hazugság. — Itt nincs becsületszó — mondta az elnök — különösen önnek nincs. A tagadás nem használt. Varzéet elítélték hét évi fegyházra és Fázisból való kitiltásra atesztendei terminussal. Jacquin tíz évi fogházat és kitiltást kapott a másik két vádlottat — akik már tizennégyszer, illetve kilencszer ültek — ugyancsak tíz esztendőre büntették. (§) Kitüntetés. A király a hivatalos lap legutóbbi számának közlése szerint az igazságügyminiszter előterjesztésére dr. Szendrődy Gábor nagykikindai és Rutich Sándor zalaegerszegi törvényszéki bíráknak nyugalomba vonulásuk alkalmából az Ítélőtáblás bíró címet adományozta. (§) A párisi leányvásár. Most tárgyalták Párisban Victor Flachon-nak, a „Lanterne“ kiadójának bűnpörét, amelynél visszataszítóbb aligha akadt még az utóbbi évtizedekben. Néhány héttel ezelőtt történt a leleplezés; kiderült, hogy ez az úr, aki előkelő szerepet játszott Párisban, villájában rettenetes orgiákat rendezett, amelyeken tömérdek ártatlan, leányt rontottak meg. Amikor a botrány kipattant, Flachon Belgiumba menekült, de csakhamar visszatért és jelentkezett a bíróság előtt. Flachon Viktorral együtt került a vádlottak padjára szeretője, Marie Georgette Veren, fiatal, huszonöt esztendős, elegáns demimond, aki egyik főrendezője volt az orgiáknak és azután egy rémes és elriasztó sora az anyáknak és a nővéreknek, akik a saját gyermeküket és saját testvérüket vitték a vásárra. A nagy botránypörben ez a felvonulás a legrémesebb és a legijesztőbb. Munkásasszonyok, szegény, nyomorgó népek ezek, akikből a nélkülözés kiölte az erkölcsi skruptlusokat Lerongyolt, kiéhezett nők, akik szemében mint a megváltás hallatszott annak a néhány aranynak a csengése, amelyért tulajdon vérüket kellett eladni. Az ő szemükben nem is látszott olyan retteneteségnek az a sors, mely elé gyermekeiket vitték. Lafarge asszony például, aki tizennégy éves kis leányát vitte a piacra, amikor megkérdezték, miért engedte, hogy, a kisleánya Boulourisba utazzék, ahol Flachon villájában a gyalázat várt rá és a sülyedés, ezt felelte: — Azt mondták nekem, hogy Flachon a gyermekekkel már sok jót tett . . . S ez nem szimpla naivitás, ez az az erkölcsi szinvakság mely nem is ismeri azt az értéket, amelyet áruba bocsátott, csak azt látja, hogy Flachon a kislányokat felruházza, pénzzel elhalmozza, jól tartja, hogy azok a kislányok, akik elég szerencsések voltak ennek a vén ruénak a tetszését megnyerni, nem kénytelenek gyári munkába állni, fiatal arcuk rózsáit mérges gázokkal lemaratni, a nehéz munkában korán megvénülni. Ők, az eladók, még azt hiszik, hogy nyertek az üzleten. S velük szemben áll a „vevő“ Flachon, az ő „föltevő“-jük, akinek egyetlen mentsége az, hogy csak azt tette, amit minden férfi tenni szokott: ott szakította a világot, ahol az kínálkozott és megfizetett érte. — Nem vagyok bűnös. — mondta a tárgyaláson — csak gonosz machinációk áldozata. Semmi kétség, az én ellenem intézett hajsza a rendőrség boszuja ,melyet lapomban állandóan támadtam. így kell nekem egyedül reprezentálnom itt az egész párisi prostitúciót, holott egy millió állampolgár naponként megcselekszi azt, amit én tettem! A vén rué méltatlankodása jellegzetes megnyilatkozása annak az erkölcsi felfogásnak, mely ebben a szégyenletes és gyalázatos szerelmi vásárban csak az eladót veti meg, a vásárlót tovább tiszteli. És bár a főügyész csak azokat vádolta, akik Flachorikal együt ültek a vádlottak padján és szigorú büntetést kért a vén kéjencre s azokra az anyákra és nővérekre, akik gyermekeiket és húgaikat taszították a gyalázatba, az emberben föltámad az az érzés, hogy ebben a perben nem a főügyész, hanem Flachon, a bűnös mondta el az igazi vádbeszédet, amikor maga mellé a vádlottak padjára citálta egész Párist, az egész társadalmat, azt a közmorált, mely az ilyen üzleteket tűri és megengedi s azt a szociális berendezést, mely az emberiség egyik felét olyan rémes nyomorúságban tartja, hogy néhány aranyért tulajdon vérét, gyermekét, kis bugát bocsátja áruba. (1) Gorkij-novella — Vácott. Kotnyi Vince kályhatapasztó és péksegéd julius 5-ikén késő este részeg fűvel támolygott Vácott, a Kálmán királytéren s az üzletek vasredőit botjával döngette. Ebben a szórakozásban megzavarta Kálin Antal rendőrkapitány, aki azt az utasítást adta Pálinkás János rendőrnek hogy Kotnyi Vincét kísérje be a városházára s adjon ott neki fekvőhelyet, hogy mámorát kialudja. A rendőr azonban félreértette a rendőrkapitányát utasítását és Kotnyi Vincét a városháza helyett a váci rendőrség fogházába kísérte. A cellában feküdt a rendőrség házimunkása, Prenszer Antal csavargó, akinek a rendőrség takarítás fejében megengedte, hogy éjjelen kint a fogházban aludjék. Amikor Pálinkás rendőr Kotnyi Vincét belökte a fogdába, Kotnyi éktelen lármát csapott, mire Preuszer durván rátámadt, s néhány pofont ígért neki, ha le nem fekszik és csöndben nem marad. Ebből szóváltás támadt, azután pedig tettlegességre került a sor. Másnap reggel Kotnyi Vincét kieresztették, de déltájban újból bevetődött a rendőrség udvarára. Mikor meglátta Hérei János rendőrőrmester, utasítást adott Ottó Endre rendőrnek, hogy kísérje ki a város határára. A rendőr elindult Kotnyival s város végén találkoztak Zachár János rendőrrel, aki odaszólt Ottónak s szemrehányással illette, hogy olyan kíméletesen bánik el az eféle csavargóval: — Nem úgy kell azokkal bánni komám, hanem igy! Ezzel nekiesett Kotnyinak s ököllel agyba-föbe verte, azután pedig össze-vissza rugdosta. A város végétől mintegy száz lépésnyi távolságban nagyot rúgott a csavargón,aki beleesett az árokba. Estefelé Kotnyi visszatért Vácra. Schweiger Ádám udvarán Schmidmayer Ernő pékmester lakásába ment be és szállást kért tőle. A pékmester elutasította, de Kotnyi nem akart távozni. Másnap reggel a városi vámnál lévő árokban Kotnyi Vincét az iszapba futva, halva találták. Az orvosi boncolás konstatálta, hogy Kotnyi halálát fuladás idézte elő. De egyúttal azt is konstatálta a boncolás, hogy Kotnyi fején több halálos sérülés volt. A pestvidéki ügyészség indítványára dr. Neuberger vizsgálóbíró most elrendelte a vizsgálatot Zachár János, Ottó Endre rendőrök, Reuszer Antal csavargó és Schmidthayer Ernő, pékmester ellen halált okozó súlyos testi sértés bűntette miatt. Ennek a vizsgálatnak lesz a feladata kideríteni, hogy ki és mikor ejtette Kotnyi fején a halálos sérüléseket. (§) A rejtelmes kénszag. November 4-ikén éjjel történt Kisoroszi pestmegyei községben Weichser Mór kocsmáros és fűszeres tizenegy, óra után nyugalomra tért családjával. A szobában Weichsler Móron kívül leánya, Weichsler Erna, Kristóf Etel nevű cselédje és Weichsler kétéves unokája, Fischer István aludtak. Kevéssel egy óra után a kisfiú sírására felébredt Weichsler Erna s rémülve észlelte, hogy a szobában fojtó kénszag van. Felköltötte a cselédleányt és kinyittatta vele az ablakot. Mikor a szoba kissé kiszellőzött, utána néztek, hogy mi ég. Megdöbbenéssel látták, hogy Weichsler Erna ágya előtt a padló tüzet fogott. Azt is észrevették, hogy a szoba menyezete több helyen meg van fúrva és a lyukakon keresztül hosszú drótokra erősített égő kénrudakat eresztettek le a szobába a padlásról. A megrémült család nyomban a szomszédokat hívta segítségül és Greff János földmiveslegénynyel és Váczy József gazdál-kodóval együtt átkutatták az egész lakást, a padlást, és a mellékhelyiségeket, de senkit sem találtak. A padláson a megfúrt lyukak mellett több kénrudat találtak. Weichster Gróf Jánossal és Váczy Józseffel együtt ezután a faluba ment abban a friszemben,, hogy az elmenekült tettesekkel találkozni fognak. A faluban Csontos István fűszeres és gazdálkodó istállójában világosságot pillantottak meg; bent találták Herédi Lajost, Csontos István kocsisát és Czikora Lajos parasztlegényt, akik felöltözve beszélgettek. A két ember viselkedése feltűnő volt, Weichslerék előtt s jelentést tettek a csendőrségnek. A csendőrök a Weichslerék padlásán talált lábnyomban Czikora Lajos lábnyomára véltek ráismerni. De egyéb gyamok is támogatta azt a föltevésüket, hogy a Weichsler-család ellen elkövetett merényletnek csakis Herédi Lajos és Czikora Lajos lehetnek a tettesei, bár ezek konokul tagadtak. Kihallgatta dr. Re is ii a mi vizsgálóbíró Weichsler Mórt is, hogy megállapítsa, várjon nem rablás esete forog-e fenn. Az ügyészség indítványára azonban mégis rablás kísértetének és ártalmas szer alkalmazásának bűntette miatt folyt a vizsgálat. Miután azonban a vádlottak ellen a vizsgálat pozitív bizonyossággal nem tudott, terhelő adatokat beszerezni, a vizsgálóbíró megszüntette ellenük a további eljárást. Egyúttal felszólította Weichsler Mórt, vajon hajlandó-e Czikora és Herédi ellen, mint pótmagánvádló fellépni és az eljárás folytatását kérni. TUDOM ATÍY, IRODALOM. * (Egy tudós üdvözlése.) Pozsony város tanácsa karácsonykor átiratban üdvözölte városa szülöttjét, dr. Ponori Thewrewk Emil udvari tanácsost, az ötven éves tanárságát jubiláló nagy tudóst. Az átirat így szól: „Pozsony szab. kir. város törvényhatósági bizottsága a folyó hó 4-én tartott közgyűlésében egyhangúlag és meleg lelkesedéssel kimondotta, hogy Méltóságodat, városunk hírneves és érdemes szülött jét, félszázados tanári, tudósi és szakírói jubileuma alkalmából átiratilag üdvözli és a hazai nyelvtudomány fejlesztése körül szerzett hervadhatatlan érde- melt jegyzőkönyvbe iktatja.“ Oyr ige esonfalieata gyermekeink sem állni, sem járni nem is megtanulni, a valódi Scott-féle Emulsio rövid használata után már lábra állhat, s szüleik igaz örömére futkosni kezdődnek. Számtalanszor bebizonyosodott tény, hogy a Scott-féle Emulsió minden más szernél nagyobb mérvben hozzád _ járul a gyermekek csontjainak megerö* jSn»ki sütéséhez. Minden szülő, kinek gyer# ihatón tejtik meke a csontok gyenge volta miatt t«vd. 1,!Wi*nem fejlődik megfelelően, a Scott-féleE Emulsió-val tegyen kisérletet, mely mint gyermelsá táp és erősítőszer 35 év óta világhírnévnek örvendt Bevásárlásnál kifejezetten EGGTT-féle Emure fé-t kérjünk. A Scott-féle eljárás már 35 éves , garancia úgy a jóság, mint hatás tekinte'4' Iff wedsti üveg ár« 8 K 80 l , Minden gyírsztrb».