Pesti Napló, 1912. január (63. évfolyam, 1–26. szám)
1912-01-09 / 7. szám
10 Budapest, kedd PESTI NAPLÓ 1918. január 9. 7. szám. — Ugrás az égő ház negyedik emeletéről. Düsszeldorfból jelentik, hogy ott a szombatról vasárnapra virradó éjfél a Fehér Szarvas-fogadó tetőzetén tiiz támadt s a nagy szélben hamar lángba borult az egész háztető. A fogadó vendégeit álmukból riasztotta fel a veszedelem. Nagy volt a rémületük s mindenki, úgy, ahogy volt, kirohant az utcára. A negyedik emeleten két fiatal leány már csak akkor ébredt fel,amikor a lépcsőház is kigyulladt Hiába kiáltoztak fel a két jajveszékelő leánynak, hogy mentőponyvát fognak kifeszíteni, rémületükben nem hallottak semmit és leugrottak. Az egyik leány az utcán egy férfi fejére zuhant, a másik összetörött tagokkal terült el a járdán. A két leány sebesülései halálosak, az a férfi pedig, akire az egyik szerencsétlen teremtés rázuhant, nyakcsigolyatörést szenvedett és meghalt. A fogadó elpusztult, öt tűzoltó megsebesült. — Sírrablók. Triesztből telefonozzák nekünk, hogy véletlen következtében tolvallás céljából elkövetett sírgyalázást fedtek fel. A múlt héten mosónőket, akik a temető közelében egy patakban mostak, hirtelen két férfi megjelenése ijesztett meg, akik egy földalatti folyosóból bújtak elő. Az asszonyok rémülten segítségért kiáltoztak, mire a két idegen feszitővasakkal fenyegetődzött s elmenekült. A rendőrségi nyomozás megállapította, hogy a két ember a temetőben járt és a Tonello-család sírboltját akarta kirabolni egy rostély már át is volt fűrészelve. Ma reggel a hatóság szemlét tartott a sírboltban. Az 1869-ben elhunyt Tonello Józsefnek, a mostani Stabilimento Tecnico egykori tulajdonosának, koporsóját zárva találták ugyan, de sok nyom mutatta, hogy feszegették a tetejét. Nyilván a rendjeleit akarták ellopni, vagy talán annak a híresztelésnek adtak hitelt, hogy Tonello a sírjába vitte vagyonának nagy részét. Feleségének, Mária nevű nővérének és egyik fiának a koporsóját feltörve találta a hatóság s a csontok szanaszét hevertek a sírboltban. Az bizonyosnak látszik, hogy a sirfosztogatók zsákmánya nem volt valami nagy. — Gyászrovat, özvegy Forster Béláné, volt országgyűlési képviselő felesége Budapesten hirtelen meghalt. Szivszélütés okozta halálát. Szombathy Ignácot, a magyar gyorsírók nesztorát, néhai Markovits Iván művének első propagátorát, aki Vízkereszt napján nyolcvanöt éves korában meghalt, vasárnap délután temették óbudai lakására. Temetésén megjelentek az összes gyorsíró-testületek és egyesületek képviselői. A műtársak nevében Vikár Béla búcsúztatta meleg szavakban a megboldogultat, akit a farkasréti temetőben helyeztek örök nyugalomra. Bánfalvi Lajos lapszerkesztő, a szegedi Dugonics-Társaság tagja, Csongrád vármegye törvényhatósági bizottságának és Szentes város képviselőtestületnek tagja, a szentesi izraelita hitközség és a szentesi Kerületi Betegsegítő Pénztár elnöke hoszszas szenvedés után hatvanegy éves korában elhunyt. Halála városszerte nagy részvétet keltett. Létay Róbert állatorvos Fegyverneken negyvenhárom éves korában elhunyt. özvegy Dienes Péterné, született Rádóczi Boda Krisztina Miskolcon meghalt hatvannégy éves korában. Sefcsik Ipoly nyugalmazott magyar államvasúti főellenőr Besztercebányán ötvenhét éves korában elhunyt. — Sztrájkoló angol matrózok. Brindisiből táviratozzák nekünk, hogy az „Iris“ angol gőzösön, amely Alexandria és Brindisi között a postajáratot teljesíti, a matrózok sztrájkba állottak, úgy hogy egészen új személyzetet kellett szerződtetni. — Földomlás egy olasz falura. Rómából jelentik. Több millió köbméternyi földnek lecsúszása következtében a liguriai Perinaldó község házcsoportja elpusztult. Harminc ház teljesen eltűnt, de a lakosság idejekorán meg tudott menekülni. Ötszáztizenhat ember hajléktalan. Két szomszéd falut ugyanez a katasztrófa fenyegeti. — Zavargás Portugáliában. Lisszabonból táviratozzák nekünk. Az azambujai kerületben a lakosság és a katonaság közt heves harc folyt le. Nagyterjedelnü erdőségeket és földeket közvagyonnak tekintettek s fát gyűjtöttek meg szántogattak. A kormány azonban kijelentette, hogy a terület állami birtok, a polgárok tehát vagy fizessenek bért, vagy pedig távozzanak. Ezen felháborodva, sok száz ember puskával, revolverrel, késsel, bottal felfegyverkezett s ellenállásra készülődött, amire a papok is biztatták, így akarván boszut állani a kormányon az állam és az egyház szétválasztásáról szóló törvény miatt. A kivezényelt katonasággal valóságos harc fejlődött ki, amelyben fegyveres papok is résztvettek. A katonaság kisebbségben volt s igy a túlerő elöl meg kellett hátrálnia. Négy embert megöltek, sokan megsebesültek. A kormány újabb csapatokat és két ágyút küldött a forrongás színterére. — Járványok Bihar vármegyében. Nagyváradról jelentik: Cséffán a múlt év két utolsó hónapjában veszedelmes vörhenyjárvány dühöngött. A hivatalos jelentés szerint a megbetegedettek száma 97 volt, ezrek közül meghaltak 13-an. — A vaskohi járás tizennégy községében a kanyaró és vörheny pusztított. — Az élesdi állami népiskola épületében lakó tanítónak három gyermeke betegedett meg vörhenyben, amiért a főszolgabíró az iskolát bezáratta. — Csökmőn a difteritisz lépett fel járványszerüen. — A belényesi járáshoz tartozó Tisztásfalván a kanyaró veszedelmesen terjed; eddig negyven megbetegedés történt. — A megmérgezett hercegnő. Müncheni táviratunk szerint Klára bajor hercegnő állapotában, aki tudvalévően ételmérgezés következtében megbetegedett, rosszabbodás állott be. A hercegnő, mint már megállapították, paratifuszban betegedett meg. — Vonatkisiklás. Szerajevóból táviratozzák. A szerajevó—bródi vonalon tegnap éjjel a vranduki alagút előtt egy személyvonat kisiklott. Emberéletben nem esett kár. Miután a mozdonyt kicserélték, a vonat folytatta útját és három órás késéssel érkezett Bródba, hol ennek következtében a magyar vasúti csatlakozásról lekéstek az utasok. — Rabok torlasza a fogházban. Fiuméból jelentik: A fiumei ügyészség fogházában három hosszú időre elitélt foglyot más zárkába akartak elhelyezni. A foglyok tiltakoztak és Háromkirályok délutánján az ügyészhez kívánkoztak aki azonban, ünnep lévén, nem volt hivatalban. Erre a foglyok ágyakkal és más bútordarabokkal eltorlaszolták az ajtókat és az őrök felszólítására sem nyitották ki. Az ügyészség erre kőmiveseket hozatott és lebontatta a zárka falát és egyenként vezettette ki a foglyokat, akiket azután fegyelmi büntetéssel sújtottak. — Gyermekszerelem. Berlinből telefonozzák nekünk, hogy Detmoldban egy tizenhárom éves leány miatt két tizenhét esztendős reáliskolai tanuló pisztolypárbajt vívott. Az egyik fiút a golyó a mellén súlyosan megsebezte. — Ak! szétnézett a másvilágon. Debrecenből jelentik: Fazekas Lajos pincemester egy év óta állás nélkül élt Budapesten. Nemrégiben hazajött a családjához Debrecenbe, de itt sem tudott keresetre szert tenni. Ez nagyon bántotta s emiatt tegnap, amidőn felesége a konyhában foglalatoskodott, felakasztotta magát. Az asztalon a következő levelet találta a felesége: — Tisztelt rendőrség! Tudatom, hogy a Bolygottálásra (boncolást akart írni) nincsen semmi szükség, mert az egész komédia a magam elhatározása alkalmával történt. Szét akartam nézni a másvilágban is. Fazekas Lajos. A felesége rémülten vette észre az ura tettét. Beléje kapaszkodott s addig ráncigálta a kötélen, mig leszakadt. A fuldokló embert a mentők nagy nehezen eszméletre tudták téríteni. A rendőrség kihallgatta Fazekast, aki előadta, hogy nem lesz többé öngyilkos, mert a másvilág, ahová bekukkantott, nem olyan szép közelről, mint amilyennek ismerik az emberek. — Megölte az urát. Miskolcról jelentik: Körő Ferenc szentmiklósi huszonhatéves gazda a minap részegen tért haza s otthon megverte a feleségét mert neki szemrehányásokat tett folytonos korhely'•■edéseért. A verekedés után a mámoros férj a másii szobába ment és lefeküdt. Az asszony megvárta, mig férje elaludt. Ekkor bement hozzá s borotvával elvágta a nyakát. A tett elkövetése után az asszony jelentkezett a csendőrségen. Kihallgatása során elmondotta, hogy előbb nyolchónapos csecsemőjét és önmagát akarta elpusztítani, de később meggondolta a dolgot és inkább a férjét ölte meg. Letartóztatták. — Újpesti fiuk. Vasárnap este é rünhut Henrikné cukorkaárusnak Újpesten a Nyár utca harmadik számú házban lévő boltjába beállított nyolc tizenkéttizenöt év kielt fiú, megtámadták Grimhumot, megverték, sarokba szorították és amíg őrizték az asszony, társaik kifosztották a boltot. Elraboltak kétszáz koronát és nagyobb összeget érő árut, azután elmenekültek. A kalandos rablóhistória ügyében a rendőrség megindította a nyomozást. — Halálos mitomobil-elgázolás. Halálos kimenetelű automobil-szerencsétlenség történt ma délután a Nagykorona utca 10. számú háza előtt. Beke László, a 329. számú automobil Soffőrje elgázolta Feith Frigyes tizenöt éves kereskedőinast. A szerencsétlen fiú életveszélyes sérüléseket szenvedett. Az előhívott mentők elszállították Feith Frigyest, de az még útközben belehalt sérüléseibe. Bekét bekísérték a főkapitányságra, ahol azt vallotta, hogy a fiú elővigyázatlanságából történt a szerencsétlenség. Ennek ellenkezőjét nem lehetett bizonyítani, miért is a soffőrt szabadon bocsátották. A rendőrség megindította a nyomozást. — Villamos katasztrófák. Tegnap reggel a Klotild utca és Szamos utca sarkán a Közúti Villamos Vasút Társaság 23-as számú kocsija, amelyet Baltan János vezetett, összeütközött Cservény Pál tejes kocsijával. A heves összeütközés következtében a tejes kocsi felborult és darabokra tört. Cservény lezuhant a bakról és súlyos sérüléseket szenvedett. A Rókus-kórházba vitték. Az éjszaka a Gubacsi-úton a Városi Villamosvasút Társaság 324-es számú kocsija összeütközött az államvasút egyik teherkocsijával. Mind a két kocsi összetört, a villamosban ült Nagy Elek napszámos, aki súlyos sérüléseket szenvedett. — Tolvajok a nyugati pályaudvaron. A nyugati pályaudvar raktárfőnöke a múlt pénteken tettenérte Kardos József és Holzweber Lipót raktári munkásokat, hogy a rájuk bízott baromfi-árut lopkodják. A két embert átadta a rendőrségnek, amely Kardos Józsefet letartóztatta. Kiderült a nyomozás során, hogy Kardos és Holzweber, akik a gyorsáru-raktárban dolgoztak, régóta dézsmálják a küldeményeket, ládákat, kosarakat, hordókat törtek fel és mindegyikből kisebb-nagyobb menyiségű árut loptak el, a hiányzó súlyt pedig kövekkel pótolták. A rendőrség tovább folytatja a vizsgálatot. —■ Három gyermek tűzhalála. Miskolcról Jelentik: Szokolya József jómódú várból földesgazda látogatóba ment egyik rokonához a feleségével, magukra hagyván gyermekeiket, egy négyéves fiút és két ikerleánykát. A gyermekek a jól fűtött kemence mellé húzódtak, ahol egy kipattanó szikrától a fiúcska ruhája tüzet fogott. A gyermek ijedtében az ágyba bújt, mire az ágynemű is égni kezdett. A két leányka menekülni akart, de az ajtók zárva voltak és így ők is az ágyban kerestek védelmet. A szobában keletkezett fojtó füst megölte mind a három gyermeket Mire a szülők a vendégségből hazajöttek, gyermekeiket megfulladva találták. A gondatlan szülők ellen megindították a bűnvádi eljárást. — Tizedszerre sikerült öngyilkosság. Szabadkáról táviratozzák. Takács János cipészsegéd, egy szabadkai cipész fia, eddig már kilencszer követett el öngyilkos kísérletet, de mindannyiszor megmenteték a haláltól. Két héttel ezelőtt Óbecsére szerződött el, ahonnan a szerb karácsonyra tegnap hazaérkezett szüleihez. Délután szülei házában halántékon lőtte magát. Azonnal meghalt — Egy úriasszony tragikus halála. Vasárnap délután a Váci utca tizennyolcadik számú házban özvegy Förster Béla volt országgyűlési képviselő felesége hirtelen rosszul lett és amire orvosi segítségben részesíthették volna, meghalt. Szívszélhüdés ölte meg. -- Meghalt, mert nem kap nyugdíjat. Debrecenből írják: Czeglédi József hajdúszoboszlói városi iktató, tegnap reggel felakasztotta magát. Huszonhárom évig szolgálta Hajdúszoboszlót, de a városnak még nincs rendezve a tisztviselői nyugdíjalapja, így történt, hogy hosszas szolgálata dacára, semmiféle jövedelemre nem számíthat. Az amúgy is szerény viszonyok között élő öreg tisztviselőt ez anynyira elkeserítette, hogy öngyilkossá lett. Hosszabb levelet hagyott hátra, amelyben mindezt megmagyarázta hozzátartozóinak. — Családirtás. Berlinből jelentik, hogy Rixdorf- ban tegnap Stubenrauch Alfréd jómódú műiparos agyonlőtte két leányát, a tizenhárom éves Sieg- Iriédet és a tizenkét éves Irmát, azután főbe lőtte önmagát. A családi drámának az volt az oka, hogy Stubenrauch felesége titokban megszökött férje üzletének egyik fiatal segédjével. — öngyilkos tengerész. P óai táviratunk szerint a „St. Georg“ hadihajón Erjavecsnig matróz agyonlőtte magát.