Pesti Napló, 1912. június (63. évfolyam, 129–153. szám)

1912-06-02 / 130. szám

63-dik évfolyam. 130. szám EX.QFI&STES1 ARAK. Egész évre _ 28 kot. — tlU. Félévre _ _ 14 m —" . Negyedévre _ _ 7 . Egy tora «. _ * , — Egyes szám _ _ _ _ 10 fUL a APliOÜLEJOEMtaKK ABAfc Egy.a m S ilU.r, vastagabb botűtsí 10 fillér » • irdetések milliméter érteit**« sál, uijs abás szerint. Megielertík tétfő kivételével" naponkint, ünnep iitSfl is. Budapest, 1912, Szerkesztőség és kiadóhivatal: Podraanicky-ntca 12. Vasárnap, jjUttiUS 2< h Senki országa. Budapest, jiinius 1. Optimisztikus hajlamú emberek azt mondják, hogy béke készül a parla­mentben és a miniszterelnök ma ki is jelentette, hogy sietni kell, meri a kép­viselő uraknak vakációra van szüksé­gük. Hivatalosan tudjuk tehát, hogy a képviselő uraknak mije fáj. Minthogy azonban az országban több millióra megy azoknak száma, akik nem képvi­selők, érdemes volna tudni, hogy ezek­nek a többieknek nincs-e valamire szük­ségük és ha van, kinek a dolga erről a szükségletről gondoskodni. Más or­szágokból vett analógiák szerint arra lehetne következtetni, hogy a lakosság millióinak bajaival éppen a kormány és a parlament volna hivatva foglalkozni. Ámde reánk, erre a nemzetiséglakta, cülső-belső ellenség veszélyeztette ha­zára, tudvalevőleg semmiféle külföldi analógia nem alkalmazható. Másrészt pedig kézzel fogható bizonyitékaink van­nak arra, hogy ez az ország tényleg kormány és parlament nélkül exisztál. Egy esztendeje immár, sőt ennél is több, hogy az országgyűlés és a kor­mány az ország szükségleteivel nem foglalkozik. Persze erre kéznél van a diadalmas válasz: Igen, hogyne, az ob- strukció! Pedig szó sincs róla. Az ob- Btrukció nem ok, hanem okozat; az obstrukció csak akkor ronthat, ha van mit rontani; az obstrukció csak egy Szentimentális utazás. Irta: Színi Gyula. (Utánnyomás tilos.) A n ő (leteszi a könyvet, amelyet már egy félóra óta olvas és kinéz a kupé ablakán). A férfi (cigarettát vesz elő és udvariasan kérdi): Szabad? A nő (alig hallhatóan): Kérem . . . A férfi (a torkát köszörüli): Bocsásson meg... én gondolatolvasó vagyok ... ön is az egész idő alatt, amíg némán ültünk egymással szemben, ugyanarra gondolt, mint én. Azokra az utálatos novellákra, amik vasúti kupéban játszódnak le egy férfi és egy nő közt, akik egyedül utaznak ... A nő (sértődötten feláll és hátat fordit, a tájékot nézi). A férfi: Ne értsen félre... a világért sem akartam megsérteni. Én csak a közhelyeket gyűlölöm. Elgondoltam, hogy milyen érdekes és ingerlő volna ez a mi helyzetünk, ha azok az ostoba noveliairók ezerszer agyon nem csépel­ték volna. A nő (tovább nézi a tájékot). A férfi: És mégis valamire el kell hatá­roznunk magunkat. Hiszen nagysád is Fiúméig utazik .— a kalauztól tudom — és egyfolytában tizenhárom órát, hozzá még éjjel! Én is Fiúméba igyekszem. Ki kellett tehát a számat nyitni, hogy ön bambának vagy rablógyilkosnak ne tartson. Legyen rá elkészülve, hogy egyedül le­szünk egész éjjel. A vonatra alig szállt fel va­laki. Gyakran utazom ezen a vonalon és ta­pasztalásból tudom, hogy ma éjjel senki sem fog bennünket zavarni... Akar aludni? dolgot gátolt meg ténylegesen: a kato­nai terhek emelését. No és a vakációt. Mást pern tettek eléje, amit felfalhatott volna. Hiszen csak pár hete, hogy egy békés epizód pillanatában arra a meg­lepő felfedezésre ébredt az országgyű­lés, hogy a kormánynak egyetlen kész javaslata, terve, vagy akciója nincs, amivel a parlamentet foglalkoztathatná. Ez az ország tehát úgy él, már az obslrukciót messze megelőzően, mint a mezők liliomai és aki ezeket ruházza, az gondoskodik az elárvult nemzetről, melynek olyan a kormányzása, mint le­hetett a keleti birodalmaké a bibliai időkben. Görnyedve, nyögve épit a nép pirámisokat és templomokat idegen fa­lánk isteneknek; de hogy milyen a táp­lálkozása, milyen a kultúrája, a gazda­sági élete, a lelke és vágya, az nem bánt és nem érdekel senkit. Nagy nyu­gati nemzetek, melyek félszázad előtt elérték azt a fejlődési fokot, ahol mi most cammogunk, tüzes energiával, izzó tetívágygyal haladnak előre. Mi egy helyben állunk mozdulatlanul. Úgy képzeljük ezt az országot, mint valami istenáldotta tengerentúli gyarma­tot, melynek civilizátorai nem kívánnak egyebet, mint hogy a helytartók rendet tartsanak a benszülöttek között és be­szállítsák a kivetett tributumot. A kü­lönböző néprétegeknek és társadalmi osztályoknál: vannak igényeik; az élet fejlődik és vele a szükségletek; nehéz­ségek, zavarok, betegségek, uj élelviszö­A nő (kategorikusan): Nem. A férfi: Ha parancsolja, átmegyek a má­sik szakaszba. Az egész vaggon üres... De ha megengedi, inkább itt maradok. Ugy-e nem sze­ret egyedül utazni? Kivált éjjel és mikor jó­formán égyedül van az egész kocsiban! Akkor inkább feláldozom az éjjeli nyugalmamat és itt maradok. A n ő (ingerülten): Nem kívántam öntől semmiféle áldozatot! A f é r f i: Bocsánat... csak rosszul fejeztem ki magamat. Ki beszél itt áldozatról? Egy ked­ves, karcsú, fiatalos jelenséggel egyedül utazni egész éjjel, ez az a gyönyörűség, amiről ka- landravágyó emberek álmodoznak. Ámde én nem vagyok kalandravágyó. A nő (nevetve): Hála istennek! A férfi: Csakhogy végre megtörtem a jeget! A nevetés mindig az első közeledés a nő részéről . . . Most miért vonta el gúnyosan a száját? ... Jó, hát nem akar hozzám köze­ledni! Rendben van... Nézze, édes szép nagy­sád, velem szemben olyan őszinte lehet, ahogy csak parancsolja. A gorombaságaimmal feljogo­1 sitottam rá, hogjr kíméletlen legyen velem szem­ben. Ugy-e csúnya vagyok? Vagy még annál is rosszabb? Érdektelen vagyok, ugy-e? A nő: Akarja tudni az őszinte véleménye­met? Szerintem nincs érdekes férfi az egész világon. A férfiak bennünket nőket csak egy szempontból érdekelnek és e tekintetben mind­annyian egyformák, vagyis rám nézve unalma­sak. Ön is hiába igyekszik, hogy a nyers őszin­teségével érdekessé tegye magát előttem. Meg­engedem, hogy én sem lehetek túlságosan iz­gató önre nézve. Könnyű rólam kitalálni, hogy nyok mutatkoznak, melyeket rendezni,, tisztázni, támogatni vagy ápolni kellene. De minden marad gondozatlanul, mint az erdő bozótja vagy az a nyüzsgő állat­világ, mely a vadon homályában küzd a létért. Társadalmi életünknek száz baja; gazdasági viszonyainkban aggodalmast zavarok mutatkoznak, Vidéki pénzinté­zeteink összeroppanása valósággal ijesztő jelenség, mely a legtávolibb néprétegek helyzetére végzetesen szomorú hatással lehet. A képviselői kar évek óta Ígére­tekből táplálkozik és munkáját a példa­beszédessé vált mártirfogadalom kény-* 1 szere alatt végzi. Az eladósodás és a drágaság két könyörtelen polipkarja főj-; togatja urnák és parasztnak, falusinak és városinak, kaputosnak és ködmönös- nek a torkát. És e félelmes ellenségek­kel szemben nincs, aki segítségére sies­sen a fuldokló társadalomnak. Azaz, hogy mégis. Erre az egy pontra, a drá­gaságra és eladósodásra talált flastro- motamagas kormány: felemeli a vasúti tarifákat, hogy az elviselhetetlen meg­élhetési viszonyokból lefölözze kincstá­runk a maga hasznát. De ez aztán az 1 egyetlen rendszabály, amelylyel a kor­mányhatalomnak gazdasági életünk szö­vevényébe belenyúlni eszébe jutott. Olvassa el valaki azokat az izgatóan szomorú sorokat, amelyekkel George Henry az indiai gyarmatok kétségbeejtő állapotait magyarázza és megérteti, hogy! az angol világbirodalom oltalma alatU mr----------rsTirn— ■ " ■■ .. n' miig--------m—aga [ asszony vagyok és hogy imádom az uramafj aki Abbáziában már vár rám. A férfi: Rajtakaptam, hogy nem mond! igazat. A könyv, amit az imént olvasott, ForeC nek egy munkája a szerelmi életről. Ilyesmi iránt csak fiatal leányok érdeklődnek. Maga még nem asszony. A nő: De menyasszony vagyok. A férfi: Most mondja meg, hogy miért adta ki magát az imént asszonynak? Ugyebárt azért, mert a férfiak szívesebben udvarolnak asszonynak, mint leánynak? A nő: Nem azért, hanem mert az asszony-j nak mindig nagyobb tekintélye van, mint ar leánynak. És nem is kell magát annyira zseni- roznia. A férfi: Engem csöppet sem zseniroz, hogy maga leány. De miért zsenirozza ez ma­gát? A nő: Mert egy leánynak sok nem sza-: bad, amit egy asszony már megengedhet ma­gának. • t ..-T A férfi: Én a társaságnak ezt az ostoba' álláspontját egyáltalán nem honorálom. Ez az oka annak, hogy a leányok annyira megtanul­ják a képmutatást, hogy mint asszonyok egé­szen megbízhatatlanná válnak. Engem egy leány, akiben a kíváncsisága révén még fel le­het csiklandozni az őszinteséget, mindig jobbart érdekel, mint egy asszony, aki már túl van a titkok titkán és a szemem hunyoritásából is ki­találja, hogy mit akarok mondani. A leány ki­váncsi, az asszony legfeljebb éhes. A nő: Nagyon hálás vagyok azért, amit mond. A férfi: Egész érdekes ilyen utazás ket­Mai számunk 56 oldal.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék