Pesti Napló, 1912. október (63. évfolyam, 231–257. szám)

1912-10-15 / 243. szám

Budapest, kedd PESTI NAPLÓ ,1912 oktögér 15. 243. szótrt. esett már velem, aogy elakadt a nyelvem, különösen a nagy körutam alatt, amikor egy nap kilenc beszédet is tartottam, de akkor ez a megakadás csak pillanatokig tartott, most azonban erős szédülést is éreztem, később pedig zsibbadást az egész jobb oldalamban. Napokig igen nehezen ment a beszéd, de lassan-lassan összeszedtem a régi erőmet. Mindenesetre sokkal gyorsabban ment a javulás, látva azt, hogy az ellenzék épp olyan szívós elszántsággal harcol, mintha én is közöttük lehettem volna. Most azért jöttem Budapestre, hogy az orvos tanácsát kikérjem a további kúra felől. Az aktív politikától — sajnos — egyelőre eltiltottak, de úgy látom, hogy az ellenzék megtette a kötelességét az egész vonalon. Ennek a küzdelemnek folytatódni kell még nagyobb vehemenciával mindaddig, amíg az alkotmányt iprók el nem távoznak helyeikről és az általános, egyenlő, titkos választói jogért folytatott küzdelem érdemleges győzelméhez el nem ér. A háború nem befolyásolja az ellenzék harcát. Mi nem teszszük meg Lukácsnak azt a szívességet, hogy a háborúsdi kedvéért abbahagyjuk a mi küzdelmünket. Annál kevésbé tehetjük ez, mert a harci jelszó, amely alatt T törökországot megtámadták, az, hogy adjon autonómiát a keresztény tartományainak. Ilyen körülmények között fontosabb a mi küzdelmünk a saját országunk alkotmányáért, mint idegen országok autonómiájáért; fontosabb a mi küzdelmünk az általános titkos választói jogért, amely az igazi alkotmányosságot lesz hivatva megteremteni és biztosítani. .usth Gyula csupán néhány napig marad Budapesten, aztán utókorára Brixenbe utazik. Halál a rákosi repülőtéren. — Takács pilóta lezuhant. — (Saját tudósítónktól.) A földhöz tapadó magyar aviatikának egyik megrázó, tragikus etapját repülte meg Takács Sándor pilóta, aki vasárnap reggel lezuhant a Rákosmező homokjába és szörnyet halt. A levegő meghódításáért való elszánt küzdelemben sok az emberáldozat, alig múlik el nap anélkül, hogy külföldi aviatikus gyászos haláláról ne hozna hírt távirat. De azok a nemzetek, amelyek elüljárnak, vezető szerepet visznek az aviatikában, inkább megnyugvással fogadhatják ezeket a katasztrófákat, amelyeknek nyomában újabb, jelentősebb, sőt világraszóló sikereket aratnak. Ezzel szemben, az a maroknyi, lelkes tábor, amely a rákosi hangárokban álmodozik, — a legszükségesebb eszközök nélkülözésével, — a magyar aviatika eljövendő dicsőségéről, a repülésnek csak nyomorúságát, keserűségét ismeri. A Kvasz Andrások varjáhusos nyomornapjaik jellemzik legtalálóbban a repülni akaró magyarok sivár helyzetét, amelyen nem segít az aviatikusokat támogató országos bizottság, a riporterek kolduló akciója, a géprepülők szövetsége, mert az aviatika sikerének titka a pénz. A szegény emberre nem hiába mondják, hogy földhöz tapadt, ott kullog a szűkös eszközökkel küszködő magyar aviatika is, amelyet ime, vérének hullásával szentelt meg a Rákosmező szerencsétlen áldozata. Szombaton este két percig repült Takács az óriás gépen, amelyet száz lóerejű motor ragadott a magasba. Azonban váratlan hirtelenséggel viszszatért. Azt mondotta, hogy repülés közben furcsa recsegést hallott, ami nagyon aggasztotta. Megvizsgálták a gépet és kitűnt, hogy az összes feszítődrótok nyolcas formájú kötései meglazultak, helyesebben kinyúltak. Kolbányi ezen olyanformán segített, hogy ezeket a nyolcasokat harapófogóval ismét megszüntette, holott köztudomású, hogy az ilyen acél-nyolcas a legelső újabb megterhelés alkalmával már nem kinyúlik, hanem eltörik. És ez az eljárás volt a szerencsétlen ember halálának egyik legfőbb okozója. A következő napon, vagyis vasárnap reggel, kevéssel nyolc óra előtt szállott föl ismét Takács Sándor. Ott volt Pivay Béla is, a Magyar Aero Klub titkára, a telepen lévő pilótajelöltek, tervezők és szerelők társaságában. Takács bekötözött lábbal ült a gépbe, mert a Kolbányi-monoplánon legutóbb is súlyos baleset érte. A montőrök meglendítették a légcsavart és a gép zugó suhanással lendült a magasba. Ami ezután következett, azt Weber Károly pilóta-jelölt a következőkben mondotta el: — Takács nyomban az elinduláskor mintegy háromszáz méter magasságba emelkedett. Szél nem túrt, gyönyörűen repült tizenkét percig. Körözött, csinált nyolcasokat, de hátborzongató volt, ahogyan a gép el-elhajtott minduntalan. A második nyolcas bevégzése előtt, a repülőtér túlsó felén Takács hirtelen lefelé irányította a gépét. Hatvan méternyire lehetett a földtől, amikor irtózatos recsegés hallatszott. Ugyanekkor a két szárny közvetlenül a törzs mellett megtörött, majd egyetlen másodperc múlva mind a két szárny leszakadt a gép vázáról. Rémes dolog következett. A motor a gép szilárd részeivel együtt az ágyúgolyó gyorsaságával repült tovább, — a két szárny pedig, messze elmaradva, lomhán, csigavonalban ereszkedett alá. — Felejthetetlen pillanat volt, amikor Takács észrevette, hogy a szárnyakat elvesztette. A két karját kétségbeesetten a magasba emelte, a szája mozgott, mintha kiáltott volna. Amikor harminc méterre volt a gép a földtől, újabb rémség következett. Mintha iszonyú erő kihajtotta volna, Takács kirepült az ülésből és estében harminc méter hosszú ívet ért le a levegőben. A fejére és a bal vállára zuhant. A szerencsétlen ember teljesen összetörött. A koponyája kétfelé hasadt és a fülén ömlött ki az agyveleje. A karja négyfelé törött, a lába szintén. A bordái összezúzódtak és a gerince is darabokra tört. Néhány percig még dobogott a szíve. A gép mélyen belefúródott a földbe. A szárnyak nyolcvanhat lépésnyire voltak a géptől, Takács teste pedig harminc méternyire. Akik jelen voltunk, név szerint Gabavi Károly, Wilhem Ferenc, Horváti Sándor és Prodam Guidó, valamint mások is, tanúsítjuk, hogy a gép valamennyi fesztzőrdrótja és tartókábele elszakadt, ami arra vall, hogy a gép szárnyainak szerkezete rossz és gyönge volt és nem bírta el a hatszázötven kilogram súlyú szokatlan nehéz gépet, amely egyetlen a maga nemében. A gyilkos gépnek az összetörött darabjait nézegették a mentőrök és a pilóták. Az egyikük — Horváth Sándor — fölemelt egy acélkötelet, amely a szárnyat a gép törzséhez köti. Talán a legfontosabb része az egész szerkezetnek. És a kötél acélfonalai közül kenderből való szálak meredtek elő. Ilyen finom drótköteleket csak külföldön kapni, de Kolbányiék sajnálták a költséget és olyan acélkötelet vettek itthon, aminek kóc volt a bélése. A szerencsétlen Takács Sándor mindössze huszonhat éves volt. Atléta termetű, gyönyörű fiú és fiatal házas, két héttel ezelőtt született gyermeke. Mechanikus volt, de csodálatosan értett minden ekvilibrisztikus bűvészkedéshez. Cirkuszokban és orfeumokban is szerepelt mint kerékpárművész és igen nagy sikere volt. A rákosi géptervezők mind vetélkedtek érte, hogy maguknak megnyerjék, de balsorsa éppen Kolbányi hangárjába vezette. Onnan is temetik kedden délután négy órakor. A katasztrófa megrázó hatása következtében megmozdulnak a különféle aviatikai testületek, a székesfőváros, sőt a kormány is, József főherceg pedig táviratban fejezte ki részvétét az Aero Clubnak. Ugyancsak telegrammban kondoleált Hazai Samu honvédelmi miniszter is. A szomorú véget ért pilótát a Magyar Aero Club temette el. A 11. számú hangárban helyezik őt ravatalra és az összes hangárok gyászt öltenek. Két méter magasban valamennyi gépcsarnokot fekete drapériával vonják be és mindegyikre gyászzászlót tűztek ki. Minthogy a rendőrség és a királyi ügyészség ragaszkodnak az áldozat felboncolásához, Takács temetése nem kedden, hanem szerdán délután fél háromkor lesz. Takács római katholikus volt, a gyászszertartást Hock János országgyűlési képviselő, kőbányai plébános látja el, nagy vallási pompával és ő mondja a gyászbeszédet is. Ezután a Magyar Aero Club hivatalos kiküldöttje és az Egyesült Aviatikusok megbízottjai mondanak búcsúztatót. A beszédek után a koporsót aviatikusok emelik vállaikra és úgy viszik ki a jászberényi-útra. Onnan a gyászmenet a rákosi temetőbe megy, ahol a főváros Takácsnak díszsírhelyet ajánlott föl. A simái is lesz egy-két beszéd. A gyászszertartáson a postások zenekara gyászdalokat játszik. Takács ugyanis mielőtt az aviatikának szentelte magát, postás is volt. . . (Pest vármegye közgyűlése.) Pest vármegye ma délelőtt tartotta meg őszi közgyűlését. Már jóval tíz óra előtt megtelt a közgyűlési terem, aminek oka az, hogy a vármegyénél megüresedett ügyészi állást kell a közgyűlésnek betöltenie. A szavazás felsorakoztatta az embereket. Egymásután jönnek s foglalják el helyüket a megye vezérférfiai: gróf Stessewffy Emil, báró Prónay Dezső, gróf Szapáry István, gróf Teleki József, Förster Aurél, Kovácsy Kálmán, Hédervári Lehel, Múzsa Gyula, Barabás Béla országgyűlési képviselők. A kortesek olyan zajt csaptak, hogy a főispán megnyitó szavaiból egy hangot sem lehetett hallani. A közgyűlés megnyitása után Agerasztó Tivadar felolvasta az alispán évnegyedes jelentését. Egy szava sem hallatszott a főjegyzőnek, míg egyszerre csak Förster Aurél megunta a lármát s indulatosan hozzálát, hogy kitanítsa a közgyűlést. — Ne tessék lármázni! Tessék ide figyelni! A jelentés érdekes s akik dolgozni járunk e terembe, hallani akarunk. Majd csendesebb hangon arra kérte a főispánt, hogy máskor, ha a közgyűlésnek valami felett szavaznia kell, tűzzék ki azt mindig a másnapi tárgysorozatra. A főispán maga is több figyelmet és csendet kér a közgyűléstől és örömmel hozzájárul Förster Aurél előterjesztéséhez. Báró Prónay Dezső is felszólalt: — Az elintézni valónk — úgymond — mindig szaporodik, az idő pedig, amit a közügyekre szánunk, mindig kevesebb. Most azután még ezt az időt is szavazással töltjük el. Ezért vissza kell állítani a régi szokást, a szavazásnak a második közgyűlési napon való megejtését. Zajos helyeslés kisérte a beszédet, a teremben csend lett és most már zavartalanul folytatták a közgyűlést. Az alispáni jelentés kiterjeszkedik az elmúlt évnegyed minden eseményére. Mindenekelőtt a vármegye halottairól emlékezett meg, majd a szervezeti és a tisztikar kebelében beállott változásokat sorolta fel. Elmondta a jelentésben, hogy a képviselőválasztások névjegyzéke elleni felszólalásokat a központi választmány már elintézte és azokat fel- terjesztette a Kúriához. Az ujoncozások a vármegyében már javában folynak. A kivándorlás az elmúlt évihez képest emelkedett, mert amíg tavaly a megfelelő időszakban 104 útlevelet adtak ki, az idén 130-an vándoroltak ki a megye területéről Amerikába. A közegészségügy, a köz- és vagyonbiztonság, állategészség a jelentés szerint kielégítő. A vármegyei mezőgazdaságot ismertetve, a jelentés a termést közepesnek mondja, a gyümölcstermést ellenben nagyon gyengének. A munkásviszonyok javulása észlelhető, a munkásházak építése sok helyen folyamatban van, így Félegyházán huszonöt munkásházat építettek. Az alispáni jelentést, valamint a számonkérő szék jelentését is ezután helyeslőleg tudomásul vették. Kétly István halálával üresedésbe jött az árvaszéki ügyészi állás. Ezt az állást a mai közgyűlés töltötte be. Kilenc pályázó közül a közgyűlés dr. Pál Istvánnak juttatta a többséget, illetve őt választotta árvaszéki ügyészszé. Dr. Pál a hivatali esküt nyomban letette." A választás megtörténte után erősen megcsappant az érdeklődés a közgyűlés iránt. A bizottsági tagok nagy része kivonult az előszobába és a dohányzóba s a félig üres teremben a közgyűlés páratlan gyorsasággal morzsolta le egymásután a különböző ügyeket. (Az állami jövedelmek csökkenése.) Makóról jelentik: Csanád vármegye közigazgatási bizottságának ma tartott ülésén megdöbbentő adatokat jelentett Tokody Viktor helyettes pénzügyigazgató az állami jövedelmek aránytalan csökkenéséről. E jelentés szerint az elmúlt hónapban mintegy negyven százalékkal kevesebb folyt be az állami jövedékben, mint a múlt év szeptemberében. Egyenes állami adóban ugyan csak 31.000 korona a jövedelem- csökkenés, de már fogyasztási és italadóban 167.702 koronával kevesebb az állam bevétele csak Csanád vármegyében, mint tavaly szeptemberben. Bélyeg: és jogilletékben meg éppen aránytalan a jövedelemveszteség, mert míg a múlt év szeptemberébe® 100.844 koronát vettek be ezen a címen, addig az idei szeptemberben csak 55.650 korona volt a bevétel.