Pesti Napló, 1912. november (63. évfolyam, 258–283. szám)

1912-11-17 / 272. szám

Budapest', vasárnap PESTI NAPL ^ 1912. november 17. 272. szám. % $, »■■BBS. -'i'-JL r __ ... I'jr.. --u-A— ■ Batthyány mártiromsága stb. (Csak szoborművekről van szó. — Mintázza őket Stróbl mester. — Persze pályázat nélkül.) (Saját tudósítónktól.) Gróf Batthyány Lajosnak, a magyar történelem tragikus hősének, tudvalevőleg nincs szobra, emléke, amely nyilvános téren vagy útvonalon, élők közt állna. Csak egy csöndes kertben, ahol a kormányok hivatalos szóno­kai nem szoktak megjelenni s udvari fogatok se haj­tatnak el, a holtak nagy parkjában van mauzóleuma. A kerepesi­ temetőben. Ez a mauzóleum, amely dombon állva uralkodik a sírok si­rűi légióján, s amelyet minden évnek november elsején apró mé­csesek százai tesznek­­nessé, évtizedek folyamán megrongálódott. Tehát gyökeres átalakításra, reno­válásra szorul. Azonkívül: a mauzóleum, amint ezt mindenki láthatja, a puritán egyszerűség jegyét vi­seli. Nincs rajta semmiféle szobor, cifrázat, díszítő lendület. Barokk angyal, amint kiterjeszti szárnyait, vagy gyászoló géniusz, amint arcát római sisak fedi s kezében fáklyát tart eloltva s földnek szegezve. Nincs rajta semmiféle plasztika, tehát tenni kell rá. — Tenni fogunk rá — mondja a főváros taná­csa és köztemetői bizottsága. Mindezt, a mauzóleum átépítését és szobrokkal való díszíté­sét ugyanis ők javasolják. Ami ellen végül senkinek sem lehet kifogása. Ha » Batthyány-mauzóleum öreg és repedezik, javítsák ki. Vigyázni csak arra tessék, hogy valóban, szó szerin­t véve, csupán kijavítsák, megtartva az eredeti formáját, vonalait és dimenzió­ját , s ne valami mindenáron keresni akaró művész urat szabadítsanak rá, aki azzal a kiáltással, hogy­ ezt én jobban tudom, az egészet keresztül-kasul, bátran és dühösen átalakítsa. A szobrokat illető­leg pedig, ha a főváros úgy véli, hogy a mauzóleum­nak díszesebb, pazarabb külsőt ad, ez bizonyára jó, kegyeleti szándék tőle, amit mindenki csak örömmel honorálhat. Bár, megengedett közbevetésünk szerint, a Batthyány-mauzóleummal, szépség, ízlés szempont­jából, úgy ahogy van, nincs baj. Most jön azonban a bonyodalom, amikor a színen az egyébként tisztelt Strobl mester alakja jelenik meg. Azt a tervet ugyanis, hogy a Batthyány-mauzóleumra szobrot — sőt egész csoport szobrot — helyezzenek, a fővá­rosnak Strobl Alajos mester hozta javaslatba. Még­pedig a javaslat nem úgy szólt, hogy pályázatot írjanak ki, amelyben szabadon, bárki résztvehessen. Korántsem szólt így. Mindazonáltal a tanács ki­mondta, hogy az Indítványt elfogadja s a szobor­ügybe belemegy. Kommünikét adott ki, amely szerint a Batthyány-mauzóleumon fel fogják állítani a „Batthyány mártíromságát jelképező szoborcsoportozatot“, valamint a „többi szobrászművészeti munkát" is végrehajtják. Ahol ily határozottan, pontosan beszélnek vala­miről, „Batthyány m­ártiromságáról és a többi szob­rászművészet munkáról“, ott ugyebár szerzőnek is kell lenni, aki vállalja a munkát s csinálja a „márti­­romságot.“ A tanács kommünikéje ugyan nem ne­vezi meg a szerzőt, elrejti őt, mi azonban — egy­részt prakszisból is — tudjuk, hogy ahol Strobl mes­ter javaslatba hoz valamit, ott mindenenelőtt Strobl Alajosról van szó. Igaz, hogy az úgynevezett köztemetői bizottság azt jelenti, hogy a szobrászmunkákra nézve ,konkrét tervek­ alapján fog dönteni. De ez a határozat, vala­mint a tanács kommünikéje, bármennyire is a szerb vagy osztrák-magyar diplomácia stílusában van fo­­­galmazva, a lényeget azért nem cáfolja meg. Csak taktikázást jelent, annyit, hogy „Batthyány mártí­­romságának“ kész mintáit előbb be kell mutatni. De hogy e kész mintákat ki csinálja, s a „konkrét ter­vek“ pályázat útján fognak-e beérkezni, erre nézve a bolgár hadvezetőség jelszavával él. Hallgat. Mint tehát a francia mondja: attention. Vigyázat. ,,Batthyány mártíromságát" s minden egyéb Szob­­rászmunkát, ami a mauzóleumra kerül, bár nincs róla kezünkben hivatalos értesítés. Strobl mester fogja készíteni, sőt már mintázza is. Strobl Alajos mester, akinek innét nem annyira amiatt kellene tá­volmaradnia, mert Ő egyben a főváros művészeti bizottságának tagja. Ezt az okot nem is szá­mítjuk. Azt azonban számítjuk, hogy amikor tehetség­­es művészek egész csapata szaladgál az utcán, mun­kára való alkalom nélkül, akkor a főváros szeme, magánember módjára — akár egy Kovács Pál nevű mecénásé — éppen és egyenesen Strobl mesteren akad meg. Strobl mesteren, akiről legjobb kritikusa és életrajzírója se állíthatja, hogy ő a magyar Rodin, akihez nem ér fel semmiféle verseny. Akinek, hogy mást ne említsünk, K­o­s­s­u­t­h-mauzóleuma is meg­lehetősen egyoldalú körülmények közt született meg. Aki ellen legutóbb, a J­ó­k­a­i-szobor esetében, a fiatal és nem fiatal magyar szobrászok testületileg tiltakoztak. Aki most, hasonlóan, pályázat meg­kerülésével, fogja megmintázni közpénzből a „Batthyány mártíromságát.“ Aki valamikor — régen — csinált ugyan jó dolgot, de ennek felében aztán va­lósággal elárasztott bennünket mostoha percekben fo­­gamzott, rosszkedvű, bronzhősökkel. Oly mértékben, hogy némi határozott szünet a főváros és a művészet érdekében egyaránt s igazán nem ártana. Egy egyesület romlása.­ ­— A Kereskedő Ifjak Társulatának háza. — (Saját tudósítónktól.) Az egyesületi gaz­dálkodásnak tipikus budapesti példájáról számolunk be az alábbiakban. Egyik legrégibb kereskedelmi egyesületünk a helytelen vezetés miatt évek óta stagnál és már-már az anyagi romlás felé közeledik. A Kereskedő Ifjak Társulatáról van szó. A társulat mintegy negyven év óta áll fenn és egyidőben igen előkelő szerepet töltött be kereske­delmi életünkben. Választmányának és igazgatóságá­nak a legkiválóbb belvárosi kereskedők voltak a tagjai, a társulat komoly munkásságot fejtett ki, fel­olvasásokat és előadásokat tartott és a kereskedelmi alkalmazottak érdekeinek tekintélyes képviselője volt. Az egyesület fénykora se­z­á­v­o­s­z­t Alfonz ide­jére esett. A 80-as és 90-es években volt Szávoszt a társulat elnöke és az ő tekintélye és az akkori pat­riarchális elvek nagy pozíciót szereztek az egyesü­letnek. Szávoszt lemondása után Marton Alajos lett az elnök és az ő idejében kezdődött meg az egyesület sülyedése. A régi patriarchális elvek helyébe a fiatalabb generáció gondolkodásában új, radikális eszmék ju­tottak uralomra és ezek az egyesületben nem jut­hattak érvényre. Az egyesület választmányában to­vábbra is a „jó“ főnökök foglaltak helyet és a papi­roson működő igazgatóság mellett a tényleges veze­tés megcsontosodott, öreg és ósdi gondolkozású ke­reskedelmi alkalmazottak kezében maradt. Az ifjabb generáció az egyesület ilyen irányú vezetésével és különösen a főnökök patronátusával nem tudott ki­békülni és az egyesület tagjainak száma mindjobban fogyott. Marton Alajos ezelőtt két évvel meghalt és he­lyébe­­ a 11­á­k Soma került, s az új éra alatt a szel­lemi pangást anyagi zavarok is tetézték. Az egye­­sület harmincöt éven keresztül igen jól megélt a Gi­­zella-téren, később pedig a Semmelweiss-utcában bé­relt helyiségében, de az új elnök tanácsára elhatá­rozták, hogy székházat fognak építeni. Megvették a Molnár-utca és Sóház­ utca sarkán levő telket és megkezdték az építkezést. A társulat­nak azonban — bár sok alapítványa van — forgó tőkéje, szabad vagyona igen kevés volt, úgy hogy a Magyar Általános Takarékpénztárnál 245.000 korona építkezési kölcsönt vett föl. Az intézet részletekben akarta folyósítani a kölcsönt és pedig úgy, hogy a telekre folyósította a kölcsön egy részét, azután az­­ első emelet elkészülésénél még egy részletet és így tovább. A társulat vezetősége azonban mindig na­gyobb részt akart fölvenni, mint amennyi meg volt állapítva. Az intézet ebbe is belement, úgy, hogy a választmány tagjai szavatosságot vállaltak azért, hogy a ház elkészül. Mivel a ház tényleg elkészült, a választmány tagjai az egyéni felelősség alól sza­badultak. Az amortizációs kölcsönnel egyidejűleg 80.000 korona folyó­számla kölcsönt is felvett a társulat, még­pedig a Budapesti Kölcsönös Segélyzőegylet szavatossága mellett Ennek az egyletnek pedig Wolák Soma, az új elnöke az igazgatója. A szö­vetkezet azóta ''uzolvens lett és igy kezessége ér­téktelen, J v v ' ~ v J A Magyar Általános Takarékpénztárnak a Ke­reskedő Ifjak Társulata mindössze a törlesztéses köl­csönre fizette az első annuitást, a folyószámla köl­csönre azonban semmit sem törlesztett. Az intézet várt egy ideig, azonban a múlt hó­napban más, kisebb hitelezők jelentkeztek. Kitűnt, hogy a társulat a ház építésénél nemcsak az inté­zetnek nem fizetett, de nem fizette ki az asz­talos, cserepes, lakato­s­ m­unkákat és az építési vállalkozókat sem. Mindezek perelték a társulatot és az egyesületi székház zár alá helyezését kérték. Volt olyan hitelező is, aki már árverést is kért. A hitelező intézet is zárlatot kért a házra és a törvényszék, mint leg­nagyobb hitelezőt, az ő zárgondnokát vezette be. Természetesen utána meg körülbelül hatan kértek zárlatot a házra. A novemberi házbért a bérlők már a zárgond­­noknak fizették le és az egykor nagyjelentőségű tár­sulatnak most a hitelre felépített házból mindössze az a haszna, hogy egy húszezer korona évi bérnek megfelelő lakásban vannak a helyiségei. A társulat maga azonban az anyagi romlás szélén áll. Megkérdeztük ebben az ügyben W­o­jt­á­k Somát, a Kereskedő Ifjak Társulatának elnökét, aki a következőket mondotta: — Igaz, hogy a Magyar Általános Takarék­pénztár zár alá vette a házat, de nem azért, mert nem fizettük az annuitásokat, hanem azért, mert elmaradtunk a kamatokkal. Az egész bajt az okozta, hogy az építész túllépte az előirányzatot és a társulat egész pénze benne fekszik a házban. Ha 100.000 koronánk volna, akkor mindent tudnánk rendezni. Ezért el is hatá­roztuk, hogy 100.000 korona kamatmentes kölcsönért fordulunk a kormányhoz. Ha ezt tíz évre megkapjuk, megszabadultunk minden bajunktól. Az elnök tehát maga sem tagadhatja többé, hogy a vezetése alatt álló egyesület életét válság fe­nyegeti. MEGYÉK ÉS VÁROSOK. Vármegyei tisztviselők gyűlése. A vármegyei tisztviselők országos egyesülete ma délelőtt 11 órakor Pest vármegye székházában rendkívüli közgyűlést tartott, amelyen az egyesület igazgatója dr. Horváth József azt a nagyszabású emlékiratát terjesztette elő, amelyet az 1912-ik évi 57-ik televíziója érdekében az igazgató ta­nács megbízásából szerkesztett. A közgyűlésen Fazekas Ágoston pestmegyei alispán elnökölt. Napirend előtt Koller Sándor veszprémi alispán az egyesület nevében üdvözölte­ Fazekas Ágoston Pest vármegye alispánját, aki e hó­nap 25-ikén üli meg harminc esztendős szolgálati jubileumát. Dr. Horváth József ismerteti az emlékiratot, amelyet azzal a kijelentéssel vezet be, hogy a vár­megyei tisztikar bár készséggel ismeri el, hogy az új illetmény­törvény ismét egy jelentős lépéssel vitte előre a vármegyei tisztikar anyagi helyzetét, az új törvényt a tisztikar végleges fizetési rendezésének alapjául el nem fogadhatja. A vármegyei tisztikar évek óta küzd az állami és törvényhatósági szolgálat egyenlősítéséért, de ezt az egyenlősítést az új illetmény­törvény sem hozta meg Az állami tisztviselők az V—XI. fizetési osztályba sorolhatók és ezért ugyanezt a sorolást a vármegyei tisztviselők is joggal igényelhetik, mert az állami és törvényható-­ sági szolgálat között sem hatáskör, sem fontosság,­ sem minősítés tekintetében ma már különbség nem­­ tehető. A mostani illetmény­rendezés közel három éven át tartó küzdelemnek volt eredménye, de ez az­­ eredmény még talán most sem volna elreg­isztrálható,­­ ha az országos egyesület a maga előtevkentéseivel a­­ megoldás tekintetében nem sietett volna a belügyi­­ kormány segítségére. Az a körülmény azonban, hogy­­ a szolgálati pótlék rendszerét, mint kísértő em­e- i­dienst átmenetileg egyes állásokra vontkozólag maga az egyesület is javaslatba hozta, nero jelenti­­ az országos tisztikarnak a rendezés­ben médjában­­ való megnyugvását. A részletekre kiterjedve kéri az­­ emlékirat a kormányt arra, hogy a huszonegy nagy­­ vármegye alispánjának adott kedvezmény *•.. összes alispánokra kiterjesztessék, hogy 3 vármegyei főjegy­­zők alispáni helyettesi minősé­giben működő* pótlék­­kal láttassanak el, hogy a másodfőjegyzői és írva­­.­széki ülnökök osztályozás tekintetében a főszolga-

Next