Pesti Napló, 1912. november (63. évfolyam, 258–283. szám)
1912-11-17 / 272. szám
Budapest', vasárnap PESTI NAPL ^ 1912. november 17. 272. szám. % $, »■■BBS. -'i'-JL r __ ... I'jr.. --u-A— ■ Batthyány mártiromsága stb. (Csak szoborművekről van szó. — Mintázza őket Stróbl mester. — Persze pályázat nélkül.) (Saját tudósítónktól.) Gróf Batthyány Lajosnak, a magyar történelem tragikus hősének, tudvalevőleg nincs szobra, emléke, amely nyilvános téren vagy útvonalon, élők közt állna. Csak egy csöndes kertben, ahol a kormányok hivatalos szónokai nem szoktak megjelenni s udvari fogatok se hajtatnak el, a holtak nagy parkjában van mauzóleuma. A kerepesi temetőben. Ez a mauzóleum, amely dombon állva uralkodik a sírok sirűi légióján, s amelyet minden évnek november elsején apró mécsesek százai teszneknessé, évtizedek folyamán megrongálódott. Tehát gyökeres átalakításra, renoválásra szorul. Azonkívül: a mauzóleum, amint ezt mindenki láthatja, a puritán egyszerűség jegyét viseli. Nincs rajta semmiféle szobor, cifrázat, díszítő lendület. Barokk angyal, amint kiterjeszti szárnyait, vagy gyászoló géniusz, amint arcát római sisak fedi s kezében fáklyát tart eloltva s földnek szegezve. Nincs rajta semmiféle plasztika, tehát tenni kell rá. — Tenni fogunk rá — mondja a főváros tanácsa és köztemetői bizottsága. Mindezt, a mauzóleum átépítését és szobrokkal való díszítését ugyanis ők javasolják. Ami ellen végül senkinek sem lehet kifogása. Ha » Batthyány-mauzóleum öreg és repedezik, javítsák ki. Vigyázni csak arra tessék, hogy valóban, szó szerint véve, csupán kijavítsák, megtartva az eredeti formáját, vonalait és dimenzióját , s ne valami mindenáron keresni akaró művész urat szabadítsanak rá, aki azzal a kiáltással, hogy ezt én jobban tudom, az egészet keresztül-kasul, bátran és dühösen átalakítsa. A szobrokat illetőleg pedig, ha a főváros úgy véli, hogy a mauzóleumnak díszesebb, pazarabb külsőt ad, ez bizonyára jó, kegyeleti szándék tőle, amit mindenki csak örömmel honorálhat. Bár, megengedett közbevetésünk szerint, a Batthyány-mauzóleummal, szépség, ízlés szempontjából, úgy ahogy van, nincs baj. Most jön azonban a bonyodalom, amikor a színen az egyébként tisztelt Strobl mester alakja jelenik meg. Azt a tervet ugyanis, hogy a Batthyány-mauzóleumra szobrot — sőt egész csoport szobrot — helyezzenek, a fővárosnak Strobl Alajos mester hozta javaslatba. Mégpedig a javaslat nem úgy szólt, hogy pályázatot írjanak ki, amelyben szabadon, bárki résztvehessen. Korántsem szólt így. Mindazonáltal a tanács kimondta, hogy az Indítványt elfogadja s a szoborügybe belemegy. Kommünikét adott ki, amely szerint a Batthyány-mauzóleumon fel fogják állítani a „Batthyány mártíromságát jelképező szoborcsoportozatot“, valamint a „többi szobrászművészeti munkát" is végrehajtják. Ahol ily határozottan, pontosan beszélnek valamiről, „Batthyány mártiromságáról és a többi szobrászművészet munkáról“, ott ugyebár szerzőnek is kell lenni, aki vállalja a munkát s csinálja a „mártiromságot.“ A tanács kommünikéje ugyan nem nevezi meg a szerzőt, elrejti őt, mi azonban — egyrészt prakszisból is — tudjuk, hogy ahol Strobl mester javaslatba hoz valamit, ott mindenenelőtt Strobl Alajosról van szó. Igaz, hogy az úgynevezett köztemetői bizottság azt jelenti, hogy a szobrászmunkákra nézve ,konkrét tervek alapján fog dönteni. De ez a határozat, valamint a tanács kommünikéje, bármennyire is a szerb vagy osztrák-magyar diplomácia stílusában van fogalmazva, a lényeget azért nem cáfolja meg. Csak taktikázást jelent, annyit, hogy „Batthyány mártíromságának“ kész mintáit előbb be kell mutatni. De hogy e kész mintákat ki csinálja, s a „konkrét tervek“ pályázat útján fognak-e beérkezni, erre nézve a bolgár hadvezetőség jelszavával él. Hallgat. Mint tehát a francia mondja: attention. Vigyázat. ,,Batthyány mártíromságát" s minden egyéb Szobrászmunkát, ami a mauzóleumra kerül, bár nincs róla kezünkben hivatalos értesítés. Strobl mester fogja készíteni, sőt már mintázza is. Strobl Alajos mester, akinek innét nem annyira amiatt kellene távolmaradnia, mert Ő egyben a főváros művészeti bizottságának tagja. Ezt az okot nem is számítjuk. Azt azonban számítjuk, hogy amikor tehetséges művészek egész csapata szaladgál az utcán, munkára való alkalom nélkül, akkor a főváros szeme, magánember módjára — akár egy Kovács Pál nevű mecénásé — éppen és egyenesen Strobl mesteren akad meg. Strobl mesteren, akiről legjobb kritikusa és életrajzírója se állíthatja, hogy ő a magyar Rodin, akihez nem ér fel semmiféle verseny. Akinek, hogy mást ne említsünk, Kossuth-mauzóleuma is meglehetősen egyoldalú körülmények közt született meg. Aki ellen legutóbb, a Jókai-szobor esetében, a fiatal és nem fiatal magyar szobrászok testületileg tiltakoztak. Aki most, hasonlóan, pályázat megkerülésével, fogja megmintázni közpénzből a „Batthyány mártíromságát.“ Aki valamikor — régen — csinált ugyan jó dolgot, de ennek felében aztán valósággal elárasztott bennünket mostoha percekben fogamzott, rosszkedvű, bronzhősökkel. Oly mértékben, hogy némi határozott szünet a főváros és a művészet érdekében egyaránt s igazán nem ártana. Egy egyesület romlása. — A Kereskedő Ifjak Társulatának háza. — (Saját tudósítónktól.) Az egyesületi gazdálkodásnak tipikus budapesti példájáról számolunk be az alábbiakban. Egyik legrégibb kereskedelmi egyesületünk a helytelen vezetés miatt évek óta stagnál és már-már az anyagi romlás felé közeledik. A Kereskedő Ifjak Társulatáról van szó. A társulat mintegy negyven év óta áll fenn és egyidőben igen előkelő szerepet töltött be kereskedelmi életünkben. Választmányának és igazgatóságának a legkiválóbb belvárosi kereskedők voltak a tagjai, a társulat komoly munkásságot fejtett ki, felolvasásokat és előadásokat tartott és a kereskedelmi alkalmazottak érdekeinek tekintélyes képviselője volt. Az egyesület fénykora sezávoszt Alfonz idejére esett. A 80-as és 90-es években volt Szávoszt a társulat elnöke és az ő tekintélye és az akkori patriarchális elvek nagy pozíciót szereztek az egyesületnek. Szávoszt lemondása után Marton Alajos lett az elnök és az ő idejében kezdődött meg az egyesület sülyedése. A régi patriarchális elvek helyébe a fiatalabb generáció gondolkodásában új, radikális eszmék jutottak uralomra és ezek az egyesületben nem juthattak érvényre. Az egyesület választmányában továbbra is a „jó“ főnökök foglaltak helyet és a papiroson működő igazgatóság mellett a tényleges vezetés megcsontosodott, öreg és ósdi gondolkozású kereskedelmi alkalmazottak kezében maradt. Az ifjabb generáció az egyesület ilyen irányú vezetésével és különösen a főnökök patronátusával nem tudott kibékülni és az egyesület tagjainak száma mindjobban fogyott. Marton Alajos ezelőtt két évvel meghalt és helyébe a 11ák Soma került, s az új éra alatt a szellemi pangást anyagi zavarok is tetézték. Az egyesület harmincöt éven keresztül igen jól megélt a Gizella-téren, később pedig a Semmelweiss-utcában bérelt helyiségében, de az új elnök tanácsára elhatározták, hogy székházat fognak építeni. Megvették a Molnár-utca és Sóház utca sarkán levő telket és megkezdték az építkezést. A társulatnak azonban — bár sok alapítványa van — forgó tőkéje, szabad vagyona igen kevés volt, úgy hogy a Magyar Általános Takarékpénztárnál 245.000 korona építkezési kölcsönt vett föl. Az intézet részletekben akarta folyósítani a kölcsönt és pedig úgy, hogy a telekre folyósította a kölcsön egy részét, azután az első emelet elkészülésénél még egy részletet és így tovább. A társulat vezetősége azonban mindig nagyobb részt akart fölvenni, mint amennyi meg volt állapítva. Az intézet ebbe is belement, úgy, hogy a választmány tagjai szavatosságot vállaltak azért, hogy a ház elkészül. Mivel a ház tényleg elkészült, a választmány tagjai az egyéni felelősség alól szabadultak. Az amortizációs kölcsönnel egyidejűleg 80.000 korona folyószámla kölcsönt is felvett a társulat, mégpedig a Budapesti Kölcsönös Segélyzőegylet szavatossága mellett Ennek az egyletnek pedig Wolák Soma, az új elnöke az igazgatója. A szövetkezet azóta ''uzolvens lett és igy kezessége értéktelen, J v v ' ~ v J A Magyar Általános Takarékpénztárnak a Kereskedő Ifjak Társulata mindössze a törlesztéses kölcsönre fizette az első annuitást, a folyószámla kölcsönre azonban semmit sem törlesztett. Az intézet várt egy ideig, azonban a múlt hónapban más, kisebb hitelezők jelentkeztek. Kitűnt, hogy a társulat a ház építésénél nemcsak az intézetnek nem fizetett, de nem fizette ki az asztalos, cserepes, lakatos munkákat és az építési vállalkozókat sem. Mindezek perelték a társulatot és az egyesületi székház zár alá helyezését kérték. Volt olyan hitelező is, aki már árverést is kért. A hitelező intézet is zárlatot kért a házra és a törvényszék, mint legnagyobb hitelezőt, az ő zárgondnokát vezette be. Természetesen utána meg körülbelül hatan kértek zárlatot a házra. A novemberi házbért a bérlők már a zárgondnoknak fizették le és az egykor nagyjelentőségű társulatnak most a hitelre felépített házból mindössze az a haszna, hogy egy húszezer korona évi bérnek megfelelő lakásban vannak a helyiségei. A társulat maga azonban az anyagi romlás szélén áll. Megkérdeztük ebben az ügyben Wojták Somát, a Kereskedő Ifjak Társulatának elnökét, aki a következőket mondotta: — Igaz, hogy a Magyar Általános Takarékpénztár zár alá vette a házat, de nem azért, mert nem fizettük az annuitásokat, hanem azért, mert elmaradtunk a kamatokkal. Az egész bajt az okozta, hogy az építész túllépte az előirányzatot és a társulat egész pénze benne fekszik a házban. Ha 100.000 koronánk volna, akkor mindent tudnánk rendezni. Ezért el is határoztuk, hogy 100.000 korona kamatmentes kölcsönért fordulunk a kormányhoz. Ha ezt tíz évre megkapjuk, megszabadultunk minden bajunktól. Az elnök tehát maga sem tagadhatja többé, hogy a vezetése alatt álló egyesület életét válság fenyegeti. MEGYÉK ÉS VÁROSOK. Vármegyei tisztviselők gyűlése. A vármegyei tisztviselők országos egyesülete ma délelőtt 11 órakor Pest vármegye székházában rendkívüli közgyűlést tartott, amelyen az egyesület igazgatója dr. Horváth József azt a nagyszabású emlékiratát terjesztette elő, amelyet az 1912-ik évi 57-ik televíziója érdekében az igazgató tanács megbízásából szerkesztett. A közgyűlésen Fazekas Ágoston pestmegyei alispán elnökölt. Napirend előtt Koller Sándor veszprémi alispán az egyesület nevében üdvözölte Fazekas Ágoston Pest vármegye alispánját, aki e hónap 25-ikén üli meg harminc esztendős szolgálati jubileumát. Dr. Horváth József ismerteti az emlékiratot, amelyet azzal a kijelentéssel vezet be, hogy a vármegyei tisztikar bár készséggel ismeri el, hogy az új illetménytörvény ismét egy jelentős lépéssel vitte előre a vármegyei tisztikar anyagi helyzetét, az új törvényt a tisztikar végleges fizetési rendezésének alapjául el nem fogadhatja. A vármegyei tisztikar évek óta küzd az állami és törvényhatósági szolgálat egyenlősítéséért, de ezt az egyenlősítést az új illetménytörvény sem hozta meg Az állami tisztviselők az V—XI. fizetési osztályba sorolhatók és ezért ugyanezt a sorolást a vármegyei tisztviselők is joggal igényelhetik, mert az állami és törvényható- sági szolgálat között sem hatáskör, sem fontosság, sem minősítés tekintetében ma már különbség nem tehető. A mostani illetményrendezés közel három éven át tartó küzdelemnek volt eredménye, de ez az eredmény még talán most sem volna elregisztrálható, ha az országos egyesület a maga előtevkentéseivel a megoldás tekintetében nem sietett volna a belügyi kormány segítségére. Az a körülmény azonban, hogy a szolgálati pótlék rendszerét, mint kísértő eme- idienst átmenetileg egyes állásokra vontkozólag maga az egyesület is javaslatba hozta, nero jelenti az országos tisztikarnak a rendezésben médjában való megnyugvását. A részletekre kiterjedve kéri az emlékirat a kormányt arra, hogy a huszonegy nagy vármegye alispánjának adott kedvezmény *•.. összes alispánokra kiterjesztessék, hogy 3 vármegyei főjegyzők alispáni helyettesi minőségiben működő* pótlékkal láttassanak el, hogy a másodfőjegyzői és írva.széki ülnökök osztályozás tekintetében a főszolga-