Pesti Napló, 1912. december (63. évfolyam, 284–308. szám)

1912-12-15 / 296. szám

t­ ­­alok a félsiker okát abban keresik, hogy a javító nevelésben részesült gyermekek — mielőtt az életbe vissza­kerülnek — bizonyos átmeneti inté­zeteken mennek keresztül, amelyek a gyermek­­oltalom szempontjából nem kellőképpen fungál-­­ nak. Lehet. A mai általános eredményt azonban le kell szögeznünk, hogy a javítóintézetek­ben nevelt fiuk közül csupán hetven, (a leányok közül pedig csupán ötven s­zázalék javult meg. )I ■ " ■■■—V I ----Z #12 Budapest vasárnap’ PEST! NAPLÓ 1912 december 15 296. szám. Fokos és pájesz.­ ­ Kubinyi Géza forradalmat akar csinálni. "A forradalomnak már meg is van a jelszava: Életünket, vérünket és pénzünket Lukács Lász­lóért. Amint látni méltóztatik, a jelszónak csak egyharmada új. A pozsonyi országgyűlésen hal­latszott először a jelszónak két­harmada. A karok és rendek csak életüket és vérüket kínálták fel Mária Teréziának, de Kubinyi már bőkezűbb, áldozatkészebb, ő pénzt is kínál, pénzt, még­pe­dig a mások pénzét. Ami pedig a forradalom okát illeti, komolyabb oka még igazán sohasem volt forradalomnak. Kubinyi Géza nagy szónoki te­hetségével azt akarja bebizonyítani a népnek, hogy sok, nagyon sok adót fizetni a legnagyobb boldogság s a nép már szentül meg van róla győződve, hogy Sándor Pál, Bárczy István és­­ Vázsonyi Vilmos csupa rosszmájúságból ellenzik az itj adótörvény életbeléptetését. Rosszmájúság­ból, mert ők gyűlölik a népet s álmatlan éjszakáik lennének, ha a nép a régi adótörvény alapján kevés adót fizetne. A nép igazi megváltója tehát Kubinyi Géza, mert ő módot akar adni a népnek, hogy sok, nagyon sok adót fizessen és így be­­f­­usson a boldogok birodalmába. A jelszó tehát már magában is nagyon nép­szerű. Borzasztóan sok benne az agitatórius erő, mert hiszen a magyar azért nem volt mostanáig boldog, mert nem engedték, hogy még több adót fizessen, mint amennyit kiróttak rá. De Kubinyi Géza ezen az agitatórius erőn kívül még más valamivel is fokozza a forradalom sikerének valószínűségét: megpróbálja nevetségessé tenni azokat, akik nem hajlandók csak azért meghalni a barrikádokon, hogy sok adót fizethessenek. Ezekről a gyáva nyárspolgárokról azt mondja Kubinyi Géza, hogy ők a páj­eszesek. Igen, a pájeszesek nem akarnak adót fizetni. Nem akarnak, mint a­hogyan 1848-ban a fokosos urak sem akartak. 1848-ban a fokos volt az adó­­forradalom szimbóluma, 1912-ben a pájesz. De a fokostól a pájeszig roppant nagy az út. A fokos — szalonképes, a pájesz — nevetséges. És hol vannak azok, akik kiteszik magukat a vesze­delemnek, hogy nevetségessé váljanak? Ki bírja elviselni, hogy pájeszesnek mondják? A szanszkü­­lottizmus dicsőséget jelentett. De a pájeszizmus? Bizonyos, egészen bizonyos, hogy Kubinyi úr­­diadalmaskodni fog a pájeszizmus ellen. Mert­­néha egy jó szón, egy pompás jelzőn dől el a forradalom sorsa. Mikor a Terézvárosban ki­adták a jelszót: harc a tözsfőnökök ellen, akkor a törzsfőnökök sorsa már meg volt pecsételve, így lesz, bizonyosan így lesz a pájeszosokkal is. Mert kevés adót fizetni már magában is nagy­­ szerencsétlenség. Hát még pájeszesnek is lenni. "Ilyen két csapást senki sem akar vállalni. Kubinyi Géza nagyon jól tudja, hogy mit tesz pájeszesnek lenni. Tudja s ezért választotta ép­pen a pájeszt kompromittáló jelzőül. Kubinyi ugyanis rövid idővel ezelőtt még ott ült a páje­szesek közt a börze-kávéházban. Hogy mit ke­resett ott? Erre a kérdésre az 1912—13-ik évi pénzügyi kompass rövid, de kimerítő feleletet ad. Ez a könyvecske a 366-ik oldalon azt suttogja, hogy van Budapesten egy Gabona-Bank Rész­vénytársaság, melynek Kubinyi Géza az elnöke. Kubinyi ebben a részvénytársaságban a követ­kező urak tanácskozását vezeti: Reich Jenő, Reich Sámuel, Kandel Zsigmond, Paskusz Miksa, Rechnitzer János, Kain Elek, Kesztler Fü­löp és Pollák Sándor. Minthogy pedig a Gabona­ Bank bizományi üzleteket csinál a börzén, Kubinyi Gé­zának be kellett sétálni a tőzsde-kávéházba, hogy a pájeszesek társaágában lesse a gabona­­kurzusokat s várja a megbízásokat. A kávéház asztalánál ülve nem disztingvált, hogy kinek van fokosa s kinek pátosza. A bank igazgatósági ülé­sein se kényeskedett, mert ott is ritkaság­számba ment a­­ fokos. De azért mégis megmaradt a helyén. No persze: a bankocska 8 százalék osz­talékot fizetett. Nyolc százalékot s Kubinyi urnak még külön tant­emet. Ezek nem diffamáló dolgok, de egy forradalmárhoz, aki harcot hirdet a pájesz ellen, még­sem illenek. A forradalmár legyen óva­tos és töröltesse a nevét a compassből, mielőtt a barrikádokra indul. Szóval, előbb nyírássa le a saját pájeszét s a fokost csak azután fogja ma­rokra. Mert fokost és pájeszt egyszerre nem hordhat ugyanaz az ember. Vagy — vagy! Ku­­j­binyi úr kétségkívül a pájesztől fog megválni. Ezt annál könnyebben teheti, mert hiszen neki amúgy is csak álpáteszei voltak, melyeket csak akkor használt, ha a bankba ment elnökölni, vagy a börze-kávéházba üzletet kötni. Vegye hát a tin­cseket a mellényzsebtől s lökje a szemétdombra. Bátran megteheti: nem kell attól tartania, hogy valaki használat céljából felveszi . . . Dimer Gusztáv meghalt. (1855—1912.) Aránylag fiatalon, ötvenhét éves korában, munkásságának teljében, néhány napi betegség­­ után ma délelőtt meghalt dr. D­i­r­n­e­r Gusz-­­­táv. Az elhunyt orvosprofesszor sokkal érde-­­­m­esebb munkálkodást fejtett ki, semhogy ha­lála mellett szó nélkül szabad volna elhaladni és sokkal különb volt a tevékenységében, sem­hogy elmúlása hiányt ne hagyna maga után. Azok közé a ritka emberek közé tartozott, kik többet vállalnak a munkából, mint amennyit a sajátképpen­ kötelesség kijelöl nekik és emel­lett meg volt benne az a még ritkább tulajdon­ság is, hogy amit munkálkodása körébe vont, azt valóban kötelességnek érezte és a köteles­ség tudatával végezte. E részben, mint egyál­talában egész lényében, kitűnően egyesült benne a­z i­p­­­e­r szívós, komoly és kitartó munkabírása a modern műveltség emberének széleskörű érdeklődésével és fogékonyságával. Ez tette, hogy szolidárisnak érezte magát nem­csak tulajdonképpeni szakmájának embereivel, hanem általában azokkal, kik a kor nagy kér­déseinek megoldásán fáradoznak; de ez az ideális lelkesedés egyszersmind csupa gyakor­lati tevékenység volt, így haladt a már megkez­dett utakon és így társult azokhoz is, akik az új csapásokon indulnak. Az előbbi tekintetben légióként mint a budapesti bábaképző igazga­tója szerzett érdemeket az intézet továbbfej­lesztésében, ami pedig az utóbbit illeti, az külö­nösen abban a szereplésben tűnt ki, melylyel munkaerejét a feminizmus ügyének szolgálatába állította. Egyik kezdeményezője és legbuzgóbb szószólója volt annak a mozgalomnak, mely ná­lunk is programmjába vette a nők választójogá­nak kiképzését. A feminizmusról és céljainak érdemeiről eltérhetnek a vélemények, de bizo­nyos, hogy Dirner Gusztáv fegyvertársi csatla­kozásával gondolkodásának oly lelkes bevü­­­lékenységéről tett tanúságot, melyet lehetetlen elismerés nélkül hagyni. Halála után újra zár­kóznak a sorok, de mindenesetre szegényeb­ben, mint ahogy vele együtt voltak. Dr. Dirner Gusztáv Adolf egyetemi magán­tanár, a Bábaképző­ Intézet igazgatója, a nők választó­jogáért harcoló férfiligának elnöke szombaton délben fél­­ tizenkét órakor halt meg ötvenhétéves korában. Halála tragikus váratlanságban csapott le. Nyolc nap­pal ezelőtt a Bábaképző­ Intézetben délelőtt előadás közben hirtelen rosszul lett,­ rázó hideg lepte meg, amely másnapra tüdőgyuladássá fejlődött. Súlyos betegsége a szív elégtelen ereje és érelmeszesedése következtében férfikora délen kioltotta életét. Puri­­tánságát jellemzi, hogy halálos ágyán azt az óhaját fejezte ki, hogy sírja felett hangos búcsúztató ne essék s a legnagyobb csöndben temessék el. Elhunyta sú­lyos­ veszteséget jelent a szabadgondolkozás híveinek is. Életében igen sokszor lelkes vezető volt minden­fajta humánus és társadalmi mozgalmakban. Mint a neje választójogáért küzdő férfiliga elnöke sokat érint­kezett a külföld ezirányu vezetőembereivel s nem egyszer az ő személye volt az, aki rábírta a külföld tudósait a hazánkban való szereplésre. Az elhunytat a Horánszky­ utca 12. szám alatt levő halottas házban helyezték ravatalra. A feketét drapériával bevont halottas teremben számtalan égő gyertyától és ko­szorútól övezve ál a ravatal, melyet a délutáni órák­ban közéletünk és a tudós világ számos kitűnősége kereste fel. Az elhunytat hitvesén kívül testvérei dr. Dirner Lajos orvos és dr. Dirner Gyula magyar királyi főkertész, továbbá sógorai dr. Zilinszky Mihály titkos tanácsos, országgyűlési képviselő , és R­e­ö­c­k Iván országgyűlési képviselő, valamint ki­terjedt előkelő rokonság gyászolja. A temetés a Ho­­ránszky­ utcai halottas házból e hónap 16-án, hétfőn délután három órakor lesz. Az elhunytat a Kerepesi­ úti temetőben levő családi sírboltban helyezik örök nyugalomra. Dr. Dirner Gusztáv Adoit völuk­bányán szü­letett 1855-ben. Budapesten 1880-ban avatták orvos­doktorrá, azután a második szülészeti és nőgyógyá­szati kórházban volt tanársegéd. Itt hat évet töltött, majd utazási ösztöndíjjal két évig külföldi tanulmány­­uton volt. 1892-ben a nőgyógyászati műtevésből magántanárrá képesítették és 1898 junius óta a bu­dapesti bábaképző igazgatótanára volt. Kazuisztikus és más közleményei magyar, német és angol szak­lapokban jelentek meg.­ ­ spitfalsbruderek. — A kórházak vándorai. — (Saját tudósítónktól.) Most, hogy be­álltak a téli idők, a hidegek, százszorosan nyomo­rúságos azoknak a kétes exisztenciáknak az élete, akik a nyári éjszakákat a ligeti padokon, a haj­nalokat a gőzfürdőben, nappalukat pedig a köz­ponti vásárcsarnok mellett a Dunaparton töltik el. A hajnalt és a nappalt még valahol el lehet töl­teni, de hol legyenek éjszaka, hol pihenjék ki ma­gukat annyira, amennyire, hogy a nappali bóbis­­kolások és könyökre támaszkodó fejjel való szun­dikálások segélyével valahogy fentarth­assák ma­gukat. A nyomor leleményes, felfedez olyan helyeket és eszközöket a pihenésre, amelyekről a fe­­szi­tuált embereknek fogalmuk sincsen. És hogy mi­csoda hiányai vannak egy-egy miniszteri rende­letnek, arra is csak a nyomorgó emberiség tanítja meg a szabályalkotó hatóságokat. A tél hidege­sedés alá kergeti a hajléktalan embereket. És ezek a hajléktalan emberek fedezték fel a kórházakat. Milyen meleg van a kórtermek­ben, milyen jó „koszt“ van ott. És megjelennek a főorvos előtt a nyomorgó emberek, akik nem betegek, néha van egy kis betegségük, de többnyire csak fáznak. Igen sokszor jelentkeznek a kórházakban bete­gek például bronhitiszszel, tüdőtágulással, vagy valami .­sebbel és ezeket, ha van hely, fel is veszik. Vannak azonban jelentkezők, akik valami nehezen konstatálható bajt mondanak be és telje­sen egészségesen fekszenek be a kórházba. Ezek a spittalsbruderek. A spittalsbruderek a kórházak rémei. Minden kórházat­­ felkeresnek, minden kórházban jelentkez­nek felvételre. A felvételnél ugyanis kissé felületes a vizsgálat. A beteg bemondja betegségét és a vizs­gálatot tevő orvos beutalja őt az illető korosztályra. Itt azután alaposabb vizsgálatnak vetik alá. De a spittalsbruderek egynémelyikének rendesen van valami betegsége, azonban olyan, amivel igen

Next