Pesti Napló, 1913. február (64. évfolyam, 28–51. szám)

1913-02-05 / 31. szám

8 Budapest, szerda PESTI NAPLÓ 1913 február a 31. szám. bendák bevonásának tárgyalása alkalmából az unionisták váratlanul teljes számban vonultak föl. A kormány whipjei kétségbeesett erőfeszí­téseket tettek arra, hogy összetoborozzák a többséget és fáradozásaiknak az lett az ered­ménye, hogy a törvénycikkelyt huszonnyolc szótöbbséggel 24, szóval 220 ellenében elfo­gadták. Huszonnyolc szavazat­­semmiesetre­­ sem jelent oly majoritást, amely a kabinetet bizalommal töltheti el a jövő eshetőségeivel szemben és az Asquith-kabinetnek ezentúl ugyancsak résen kell lennie, hogy hasonló meg­lepetések ne érhessék. A mai puccsról az alábbi jelentést kaptuk: London, február 4. A walesi egyháznak az államtól való elválasztásáról vonatkozó törvény tárgya­lása alkalmával ma délután a kormány majdnem, vereséget szenvedett. Az ellenzék módosító indítványát, amely korlátozni akarta az egyházi prebencia bevoná­sát, mindössze kétszáznegyven­nyolc szavazattal kétszázhúsz ellenében vetették el. Az unionisták váratlanul nagy számban jelentek meg és mikor a szavazás történt, nagy volt az izgalom. Mi­kor végül a szavazás eredményét kihirdették, a kormánypártiak megkönnyebbülésüknek tet­­szési zajjal adtak kifejezést, míg az ellenzék azt kiáltotta, hogy ejtsék el a törvényjavaslatot. Miss Evelyn Heepe. — Report egy angol szavaló estéről. — Ma este voltam egy szavaló előadáson és nagyon örülök, hogy ott voltam, mert kedve­sebb, különösebb és hangulatosabb élvezetben rég volt részem, mint ez az este. Miss Evelyn H­e­e­pie, azt hiszem, sohasem volt edddig nálunk, de csak jöjjön el még sok­szor és szavalja el a Rám­osztosz bőréről szóló bájos Kippling mesét ,vagy a drága David Cop­­perfild családi perpatvarát az ő „little b­­­o­s­­som“-jával, mert ha ez a szavalat — előre meg kell mondanom —, nem is váltja ki magá­nak mérges kritikusi természetemből a teljes­­elismerés, nagy dicsőségét, de maga az egész estély, az ő hangulatában, elválaszthatatlan egységében kellemes volt, drága volt. Mindeddig azt hittem, hogy az angol fajt Budapesten csupán azok a kicsike és öreg, folyton mosolygó, mindig siető, piros arcú és őszhajú governessek képviselik, akiket csakis a körutakon és legfeljebb a villamos kocsikban szoktunk látni, amint párosával haladnak, vagy kocsiznak nagy retiküllel a kezükben és szo­morú mosolygásukban azt a hitet keltik, hogy soha többé nem látják viszont hazájukat. Mindeddig azt hittem, hogy az egyetlen igazi angol férfi Budapesten a nagyszerű Y­o 11 a­n­d Arthur, az én brit barátom, akiben annyi a brit­­korrektség, hogy még magyarul is korrektebbül beszél sok debreceni cívisnél és akitől, ha azt kérdi valaki: — How do you do? így felel: — Meg vagyok. Tőzsgyökeres Goswell street-i dialektus­ban mondja, miközben a szivar úgy megmarad a fogai közt, mintha szopókával szívná, pedig sohasem teszi azt. Nos tehát: alapos tévedésben volt.­ ..'mert amikor ma este megérkeztem, a Vörösmarty­­utca 51. szám alatt levő nagyterembe, ahol a British-American Home bemutatta nekünk a szavaló hölgyet, legalább tíz holland Arthur alakját babonázta elém valami varázslat és gyönyörű kis Bessyk, Daisiek, Gladysek, Mondok nőttek ki a földből; szőke és piros vi­rágok, sleppes és tü­llös estélyiben, rózsaszínű­ben ,és­ kékben és fehérben és halványpirosban. Istenem, micsoda angol világ volt! Megint egy úr, aki Yolland Arthurhoz ha­sonlít, de nem Yolland Arthur. Aztán újból egy ur, aki Yollandhoz hasonlít, de nem Yolland. Nini! újból egy ur! Hisz az csakugyan Yol­land Arthur. Ott közeledik az én fehérhajú missem, megösmer. „Where is your seat?“ Nem ! ő­ Sem Yolland Arthur. Vájjon ki lehet az a molett lányka rózsa­színben, sok füllel, akinek arca piros felhővel van befújva egész a füléig, egész az álláig, egész a nyakáig és programmot árul fifty fillér­ért és aki oly kedvesen mosolyog és hasonlít az ifjú Hamilton hercegnőhöz és még­sem az? Vagy ki az a magas fiatal hölgy, hosszú, fehér fogakkal, látható piros foghússal, sok nyakkal és kevés mellel, sok ruhával és kevés testtel, sok karral és kevés orral? Vagy az a kicsike a piros ruhában . . . olyan, mint azok a képek a londoni illusztrált lapokban, amelyek alatt ilyen szavakat olva­sunk: „To marry the Hon, Lawrence X. Y“? Vagy az az őszhajú fiatal úr, akit már any­­nyiszor láttunk a Hungária-szálló halljában, vagy Velence gondoláiban, vagy Montekarló játékasztalai mellett, vagy ugyancsak az angol képeslapokban? Hát az a barátságos amerikai úr, a szája szögleteivel játszadozó tömör bajszával, férfias eleganciájával, okos, üzleti szemével és­ széle­sebb, nyugodtabb angolságával? És vájjon kik lehetnek mindezek az angol­szász nők, akik nem öreg nyelvmesterek, ha­nem fiatalok, rózsásak és szépek és akiknek környezetében úgy érzi magát az ember, mintha a Leadenhall­ Streeten volna egy színházi elő­adás előtt, vagy egy svájci penzióban vacsora után? Pont nyolckor (ez a pontosság azonban már budapesti szokás, hiszen fél nyolcra volt hirdetve az előadás) belépett a terembe Evelyn Heepe. Nem szőke! De hogy mennyire angol, bizo­nyítja az, hogy engem arra a kegyetlen és mégis csupa szív nőre emlékeztet, aki a sze­gény Mister Dombeyt oly szerencsétlenné tudta tenni és maga is meghalt kegyetlen szép­ségben. Milyen szép, milyen drága, a hangja mi­lyen meleg és csengő! A szonoritása csupa finom, érc! Milyen drága, milyen szép. Mind­járt a Browning-verset, a „The patriot“ címűt, milyen rosszul szavalta! De gazember legyek — ha még nem vagyok az — ha nem mindegy. Az ember behunyja a szemét és teljesen át­szolgáltatja a dobhártyáját a hangja meleg vibrálásának; kissé egyszínűen morzsolódik szét fülemben és amikor az utolsó sor „This God Shall repay? I am safer so.“ elhangzik ajkán, olyan az érzésem, mintha épp az imént távozott volna tőlem a szerelmes babám, aki egy kedves ostobaságot sirt bele a lelkembe. Ez a szavalás nem a régi, sem nem a mo­dern új. Nincs benne, a hajdaniak szindus és pompázatos, minden szót és érzést aláfestő, szárnyon repülő fellengősségéből; nincs benne az újak eléggé szürke, de csupa kifejezésteli intellektuális ábrázolásából. Ez valami egészen más. Valami a kettő között. Patetikus, de disz­krét, soha nem forr fel a szenvedélyességig, de mindig fájdalmas . . . Végeredményében pedig kifejezéstelen. Ezért nem tetszik nekem.­­ A Rám­osztosz bőre olvasva jóval humoro­sabb. De Miss Evelyn Heepe egyáltalán nem humoros. Azonban a Cake­crumbs szót valami különös bájossággal ejti ki. És az én kedves angoljaim jókat nevettek azon, hogy a falánk rinocerosz bőrét ráncossá teszik a beléje gyúrt tészta­morzsák. De amikor Miss Heepe azt mondta „a Rhinoceros with few manners“ — azon nem nevettek, pedig olvasva végtele­nül mulatságos. Kipping „Maisie“-je egyike a legszebb no­velláknak. A szomorúságában van valami ke­gyetlen, amely azonban végtelen egyszerűség­gel párosul. A megvakult festő, aki nem sejti, hogy utolsó alkotását kegyetlen kezek szét­rombolták és az üres vásznat odaadja Maisie­­nek egy utolsó találkozáson . . . Úgy érzem, hogy én jobban elszavalnám, mint Evelyn Heepe, de Evelyn Heepe egy ma­gas, gyönyörű nő, akinek fekete tűz van a szemében és a sötétbordó ruháján ezüstös pán­cél izzik. Evelyn Heepe egy magas hölgy, aki­nek hangjában fekete drágakövek összekocca­nását halljuk. Evelyn Heepe-nek nincsen szíve. És ezért a Programm második részét már nem hallgat­tam meg. Pedig biztos, hogy Yolland Arthur a második részhez késett volna be. Bródy Miksa: - táviratok. A harcrakész francia flotta. Paris, február 4. A kamara folytatja a költ­ségvetés tárgyalását. A lőportételnél Bena­­z­e­t előadó megállapítja, hogy a lőporgyárak vezetésében kétségtelenül olyan haladás tör­­tént, amely megengedi, hogy bizalommal néz­zünk a jövő elé. A lőport minden kívánatos gonddal készítik, úgy, hogy most kitűnő és valószínűleg jobb lesz, mint bármely más lő­­porkészítmény. Annyi bizonyos, hogy a kül­földi lőporfajták nem múlják felül a francia lő­por minőségét. B­a­u­d­i­n tengerészeti miniszter megerő­síti az előidó fejtegetéseit s kijelenti, hogy mozgósítás esetén a flotta élelmezése most már minden tekintetben kielégítő lesz. D­e­­­c­a­s­s­é csatlakozik a tengerészeti mi­niszter nyilatkozatához és azt mondja: Nem tudok ma sehol a világon olyan flottát, amely annyira fel volna készülve, hogy húsz órá­inál rövidebb idő alatt útnak indulhat. Benazet előadó kifejezi azt a meggyő­­zését, hogy a „Liberté“ páncélos cirkálón el lehetett volna kerülni a robbanást, ha a hajó­­kamrák jobbam lettek volna berendezve. Lehet­séges tehát az ilyen balesetek lokalizálása. A választójogi harc Belgiumban. Brüsszel, február 4. *A kamara mai ülése közben a parlamenti épület és a királyi palota előtt a nagyszámú rendőri és csendőri kiren­deltség őrizete ellenére, kisebb szocialista tün­tetések voltak az egyenlő választói jog érde­kében. Négy embert letartóztattak. Jonnart a világ­békéről. Páris, február 4. A francia nyelvnek a kül­földön való terjesztésére alakult „Alliance Fran­­caise“ bankerjén, melyen Poincaré elnök is részt vett, Jonnart külügyminiszter beszédet mondott, amelyekben a többi között a követke­zőket fejtette ki: — Önök velem együtt bizonyára azon a né­zeten vannak, hogy a reám háramló nehéz fel­adat teljesítésében a legjobb, ha nagyrabecsült elődöm példáját követem, közreműködvén a világbéke fentartásához, Franciaor­szág érdekeinek és jogainak védelmében, vala­mint befolyásunk és eszméink terjesztésében. A francia kongregációs törvény végrehajtása. Páris, február 4. Fallières elnöklete alatt ma minisztertanács volt, melyen B­r­i­a­n­d mi­niszterelnök és belügyminiszter valamint K­­o­t­z pénzügyminiszter az elnöknek aláírásra terjesz­tették elő a törvényjavaslatot, mely az 1910. évi kongregációs törvény végrehajtásának részletei­ről és kiegészítéséről intézkedik. Az orosz-kínai háború előtt, Mukden, február 4. Kínai forrásból jelen­tik, hogy a főkormányzó Pekingből Mandzsú­riára és Mongóliára vonatkozó végleges ter­vezetet kapott. A hadsereg parancsnokai, vala­mint a mandzsúriai és mongolországi utasítást kaptak, hogy a Mongolországban való hadműveletekhez szükséges csa­patokat lassanként előretolják Észak-Mongolország határaihoz. A hadművele­tek megkezdésére március hónapját t­ű­­z­t­é­k k­i. Közgazdasági táviratok. Bécs, február 4­ (Saját tudósítónk telefontém­­iee­tése.) Búza: tiszavidéki 12.03—12.85, bánáti és bácskai 11.20—11.70, tótfelvidéki 11.20—11.75, déli vasúti 11.25—11.75, marchfeldi 10.40—10.80. Rozs: tótfelvidéki 9.80—10.20, válogatott 9.75—10.15, pest­megyei 10.05—10.25, déli vasúti 9.85—10.10, külön­féle magyar 9.85—10.10, osztrák 9.35—9.90. Árpa, morva... 8.50—9.50, marchfeldi és bécsi 8.75—9.25, tótfelvidéki.8.75—10.—déli vasúti 8.50—9.25, ma­láta 8.75—9.—, • takarmány 7.90—8.30. Tengeri? magyar 10.——10.30, uj 7.40—7.45, cinonantin 9.55—

Next