Pesti Napló, 1913. február (64. évfolyam, 28–51. szám)
1913-02-06 / 32. szám
Budapest, csütörtök PESTI NAPLÓ 1913 február 6. 32. szám. 7 . Az ügy mai állása iránt két minisztériumban érdeklődtünk. A honvédelmi minisztériumban a következő lakonikus Választ kaptuk: — A segélyezés előkészítése folyamatban van. A belügyminisztériumban már valamivel többet mondtak .. Igaz, hogy a tárgyalások már folyamatban vannak, de a segélyezés előkészítése oly körültekintő munkát igényel, hogy még nem tudjuk, mikor fognak az előkészítő munkálatok befejeződni. Mindenesetre igyekezni fogunk a segélyezést mielőbb megkezdeni. A belügyminisztérium tehát ismét „előkészít“ és „alaposan megfontol“ valamit úgy, hogy azt a nyomort, amelyet a behívások már okoztak, sikerüljön még nagyobbá, még kétségbeejtőbbé tenni. A színház válsága. * Valami sajátságos rengés morajlik végig az ó- és az újvilágon és ahol erősebbé válik, színházak omlanak össze. A magyarázat, mely erre nézve leghamarabb kéznél van, a gazdasági viszonyok általános feszültségéről és a színházak túlságos szaporaságáról beszél. A pénz kevés és a színház sok és ez a kettősen dagasztott aránytalanság okozza, hogy Berlinben buknak, Newyorkban mozivá vedlenek, Bécsben panaszkodnak a színházak. Mindez és még több is hozzátartozik az igazsághoz, de még távolról sem a teljes igazság. Mert valójában nemcsak színházaik válságáról, hanem egyenesen a színház válságáról lehet beszélni. A gazdasági viszonyok kedvezőtlen voltának és a túlprodukciónak minden beszámítása mellett is meg kell látni, hogy a színházak nem csak ezekkel küzdenek. A közönségért való hadakozásban nemcsak a pénz visszahúzódásával és egymással kell megharcolniok, hanem más versenytársakkal is. És ezen nem változtat, hogy a színházi siker, ha valóban beüt, talán sohasem volt oly nagy, mint ma, mikor annyira nehéz idők következtek el a színházra. Annak, hogy egy-egy színdarab egész vagyont jövedelmez, nem a színház népszerűsége, hanem az az oka, hogy nyitva előtte az út az egész világon. A kiterjedtebb és megkönnyített forgalom következménye, hogy a szinműítás, amellett, hogy természeténél fogva általában hálásabb, mint bármely más irodalmi termelés, egyszersmind a múltbeli eredményeknél is jövedelmezőbb üzleti vállalkozás. Hasonlóképpen, mellékkörülmények idézik elő azt is, hogy egy-egy színház rengeteg hasznot hajthat. Ennek vagy különleges vonzóképességében vagy, hogy úgy mondjunk, a piac szerencsés konstellációjában van a nyitja, de semmiképp sincs cáfolat benne arra nézve, hogy a színház válságba került, mely vereségekkel fenyegeti. Valami bomlási folyamat megy itt végbe, valami osztozkodás, melynek a színház adja meg az árát. A fejlődés folyamán a színház eljutott a teljes demokratizálódáshoz, ahoz, hogy a nagy tömegek igényeit szolgálja és most éppen azok a tulajdonságok váltak reá veszedelmessé, melyeket e terjeszkedő és hódító útjában magára öltött. A színház ma egyesíti magában mindazt, ami a tömegek szükséglete, de oly egyesítéssel, amely szétválasztásra nevel. A színház sajátképein színdarab-produkáló munkája mellett és ezzel együtt, meg ennek keretében gondoskodik nemi ingerlésről, fantáziabeli szükséglet kielégítéséről és a szem szórakoztatásáról. Annyira fontos neki mindez, hogy körülbelül minden másnál előbbre való és fontosabb. Azonban erre vetve a fősúlyt: mi történik? Előre nyomulnak a versenytársak. A sexuális ingerléshez és a fantáziát a mozgalmassággal és exotikus látványokkal izgató képekhez szoktatott közönség reájön, hogy mindezt teljesebben és olcsóbban megkaphatja és meg is kapja másutt. A nemi csiklandozást az orfeumokban, dalcsarnokokban és egyéb mulatókban; a fantázia fűtését és az elálmélkodást a mozik rémdrámáiban és mindenüvé elkalandozó képeiben. Amit a színház drágán és mindenféle határba beleütközően kínál, azt a versenytársak olcsón és kifejlesztveadják és a színház közönségének megnövekedése után szükségszerűen elkövetkezik e közönség megcsappanása, a színháztól más szórakoztató vállalkozások javára való lehasadása. Mindebből azonban korántsem következik, hogy gyászéneket intonáljunk a színház felett. Sőt ellenkezőleg: azt lehet jósolni, hogy a színház válsága hasznára lesz, ha nem is színházaknak, de — a színház intézményének. Úgy értjük ezt, hogy a színház kénytelen lesz visszatérni oda, ahonnan lesiklott: a finomabb kultúrai igényekhez való alkalmazkodásra. Az alantasság vonja maga után vereségeit; az emelkedésben fogja megtalálni a jövőjét. Amabban nem harcolhat meg sikeresen versenytársaival; emebben ugyanezek a versenytársak vagy egyáltalában nem, vagy csak messziről követhetik. A színház — az antik időkről nem szólva — valaha az előkelők mulatsága volt, most azonban ott áll, hogy maga kénytelen vagy egészen leköszönni rangjáról vagy pedig előkelőbbé válni. A színházigazgatóknak ugyan ez talán kevésbbé lesz oly aranyidő, mint az, amely most alkonyodóra jut, de remélhető, hogy amit veszít az üzlet, azt megnyeri a művészet. s. e. A futuristák és expresszionisták kiállításán. — Egy laikus megfigyelései. — A leghatásosabb kép a kiállításon a „Panpan tánc a Monicában“ című. A kiállítás legnagyobb hülyesége pedig a katalógus, amely magyarázó szöveggel szolgál a tárgyakhoz. A Panpan-tánc azért hatásos, mert az első terem egyik falát majdnem teljesen befödi és világos-vörös festék tobzódik rajta. Rengeteg sok férfi alak és női alak alulról felfelé, egymás fején, pipacsszínű papirosból kivágva. Testeket nem látni, minden lapos, mint maga a festék ,ahogy kiszorul a pemzliből. Az egész alkotás egy fizikai tétel bebizonyítására szolgál, hogy két sőt több test egy és ugyanabban az időben, egy és ugyanazon a területen egész jól elfér egymáson. Ezért a leghatásosabb. A katalógus pedig a leghülyébb tárgy a tárlaton, mert bizonyára egy nagyon művelt ember szerkesztette, aki jobban tudja, mi az a valeur, mi az a perspektíva; mi a színhatás; mi az a tónus; mi az a színfolt; mi az a levegő és a többi műteknikai kifejezés, — mint én, — teljesen műértelmetlen laikus, — de ha ugyanazokat a dolgokat, amiket a katalógusba beleírt, a szemébe belenézve el kellene mondania, csak dadogva tudná megcselekedni. Én pedig térdreflex-vizsgálatot ajánlanék. Valahányszor tárlaton voltam, mindig félve bújtam meg a szakértő mögött és igyekeztem az ízlésemet az ő avatottabb ízlése felé irányítani. Most is odaálltam Szinnyei Merse bácsi mellé, aki Richter „Éva teremtése“ című képe előtt bűbájosan mosolygott és szép ősz fejét csóválta. .— Hogy tetszik ez önnek, Mester? —K kérdeztem. — Nagyon, felelte gyanús hanghordozással. — Hát nem nagyszerű, amikor Éva épp most emelkedik ki Ádám véres bordájából. Ezt a képet sokáig nézte, barátom, öröme telik majd benne. Én néztem sokáig, amíg a fejem is beleszédült és csakugyan örömöm tellett benne. Mert nemcsak a teremtés csodás misztériuma mellől lebbent fel számomra a fátyol, nemcsak megismerkedni volt szerencsém a bal arc felére görbült orrú Iva sovány és zöldesbarna meztelenségével; nemcsak láttam a jobb arcfelére görbült orrú Ádám ama bordáját, amelynek piros festékes, szögletes ékbe vert csontjából a derék Évát kiemeli a jó istenke; hanem láttam két rettenetes nagy fakőzöld, csontos kezet, amelyről egész rövid szemlélet után kiderült, hogy az istenke keze. A felvétel valamelyik sebészeti osztályon történhetett Röntgen-sugarak és mikroszkóp segítségével. Nem tudom, ki ülhetett istenke kezének megfestéséhez modellt, de az biztos, hogy a szerencsétlen ember előzőleg megfeledkezett arról, hogy manikűrözés is van a világon. Ez a kép ezerhatszáz koronába kerül. Ha volna pénzem, megvenném és odaajándékoznám a testegyenészeti intézetnek, hogy az rézmetszetekre sokszorosítva, reklámot csináljon magának vele. A második számú képen Boccioni Umberto, egy fiatal futurista piktor, a nevetésnek irodalom-festészeti ábrázolásával ügit fel előttem. A nagyságos asszony fején fekete nagy kalap, ajkán kövér mosoly. A nagyságos asszonynak csak felső teste van, talán alsó teste is van, de az vagy egy pozarnszerü tömlőbe van belebujtatva, vagy pedig egyáltalán nincs elrejtve és akkor az az alsó test egy bálnaszerü halfajta. Színhasábok, lefelé kiszélesedve; ... itt egy emberi orr, amott egy szájnyílás, egy nyak, mind külön-külön; egy egész emberi fej, amely szabadon fekszik a vásznon, hosszú, ősz szakállal. De a szakáll az megint külön lóg az összevissza mocskolt, festékkel bepiszkított térben. Ennél a képnél kezdem már elveszíteni művészetben önállótlanságomat és lelkemben egyéni meggyőződés formálódik ki. Úgy érzem, hogy tudom már, mert a „Nevetés“ ennek a képnek a címe: Nevetni kell! Russolo Luigi „Forradalmárt nem értem. Piros gerendák derékszögben találkoznak egymással. A gerendák alatt kiboncolt házfalak láthatók ablakokkal vízszintes síkban. A vászon jobb oldalán háromszögű területen vörös alakok boxoló mozdulatban állnak. Ezeknek a vörös alakoknak — lehetnek vagy ezren — se fejük, se nyakuk, se lábuk nincs. Se fülük — se egyebük. Tehát valószínűleg ők a futuristák. A bölcs katalógus szerint ők a vörös Lyrikusok, akik megküzdenek a tradíció hatalmával. Ahogy én kiszemlélem a képből, a tradíció cseppet sem fél tőlük és a Lyrikusok, akik vörösre vették fel, elvesztik a partit. Kissé rendszertelenül járkálok fel és alá a termeken. A futuristák hamar kifárasztják a kedélyemet. Csupa elmosódott vízió, amelyekről sokáig nem tudom, mire emlékeztetnek. Hogy valaminek a képzetét felidézik bennem, az bizonyos. De mi lehet az? — Hopp! Eszembe jut. Rajzok a túlvilágról; spintiszta médiumok karját egy sírból kinyúló csontváz-kéz vezeti a papiroson. Humbug! Severini Gino „Nyugtalan táncosnő“-je vázlat-tanulmány a Paupan-tánchoz. Szines galandférgek világos színben, köbkockák sötét színben. A táncosnő nyugtalan, mert az orrát lerágta a helytelen életmód és a nyitott száján keresztül kell lélekzetet vennie. Az orvosok szerint ez súlyos emphysemának az okozója. Az emphysemas tüdők keresztmetszete a 96-os számú képen látható, amelynek címe: „Rora“. Rora... Rora!... Mit jelenthet ez a szó? Nézzük meg a lexikont. Nincs benne a szó. Bizonyára sajtóhiba... és csakugyan az, mert a kilencvenötös számú kép ugyancsak egy ilyen tüdő- vagy bélmetszetet ábrázol és ez a festmény a katalógusban „Keresztlevél“ címmel van megjelölve. „Keresztlevél“, ezt már tudom micsoda. Németül: „Taufschein“. Nem jól érzem magam, menjünk egy másik terembe. Jawlenszky, müncheni expresszionista, már érthetőbben pitsgál. Van egy önportréja is. Gyönyörű férfi. A homloka három négyszög: sárga, kék és piros; a bal arca öt négyszög: ibolya, sárga, bordó, kék zöld; a jobb arcfél négy négyszög: levélzöld, eperzöld, pávazöld és rácsoskapuzöld. Jawlenszky hölgyportréit eredetijükben szeretném megismerni és gyermekeimnek megmutatni a következő intőszózattal: „Ilyen leszel tigri, ha mindig grimaszokat fogsz vágni“. A kékszakállú öreg úr portréja mellett ott látjuk