Pesti Napló, 1913. február (64. évfolyam, 28–51. szám)
1913-02-13 / 38. szám
1913 február 13. – Budapest, csütörtök PESTI NAPLÓ 38. szám. Egy világhírű festmény pusztulása. (Saját tudósítónktól.) Az orosz képzőművészetet olyan csapás érte, amelyet orosz kritikusok a párisi „Gioconda“-kép elveszítéséhez hasonlítanak. A moszkvai Tretiakov-képtárban egy őrült ember ittas állapotban hatalmas kacérkéssel összevissza vagdalta Repin Ilia orosz festőművésznek a leghíresebb képét, amely Rettenetes Iván cárt és Iván nevű fiát ábrázolja. • B a l a s c h e v a merénylő néve. Fiatal izűSzkovita, akit a „karamazovizmus“ néven ismert orosz mozgalom eszméi vittek az őrült tettre. A „karamazovizmus“ nevét a Dosztojevszki híres regényéről, a „Karamazov fivérekéről, vette. Félig-meddig tehát ,politikai merényletnek is lehet minősíteni a Balaschev vandalizmusát. Erre vallanak a merénylő szavai is, amikkel tettét kísérte: — Elég a vérből! Elég a vérből! — kiáltotta, miközben elpusztította a megbecsülhetetlen értékű festményt. Tudni kell, hogy a tönkretett festmény az orosz történelem egyik legvéresebb és legszörnyűbb epizódját örökítette meg és ezért a képet egy kritikusa az örök vérpatak“-nak nevezte el. • Rettenetes Iván cári fellobbanásának egy őrült, pillanatában vasvégű botjával halántékon szúrta Iván nevű fiát. A festmény azt a jelenetet ábrázolta, amikor a cári apa borzasztó tettének tudatára... ébred és a legszörnyűbb megbánás kifejezésével borul, haldokló fia kihűlő testére. Félkezével a fia halántékát fogja, mintha meg akarná állítani a vérpatakot, amelyet maga okozott, de ujjai közt kiszivárognak a vérfonatlai. Az apa kétségbeesett arcát félig egy véres kézlenyomata torzítja el. Ez a saját, véres keze, amivel öntudatlanul az arcához nyúlt. A festmény hatása megrázó volt és 1885- ben, mikor, először állították, ki,,"az orosz hatóságok közbevetették magukat és megtiltották a közszemlére való kiállítást.. A kép borzalmas hatását mutatja az is, hogy a bomlott idegzetű merénylőből is ezt az őrült tettet váltotta ki. Repin Ilia, a festmény alkotója, Oroszország legnagyobb élő festője,és Verescsaginnal együtt, — aki az orosz-japáni háborúban a „Retropavloszk“ tengernagyi hajón sülyedt el *— az orosz festőművészet világraszóló jelentőségének megalapítója. Amióta Repin mintegy negyven, évvel ezelőtt első és azóta roppant népszerűvé vált művét, a „Hajóvontatók a Volgán“ címűt megfestette, jelentősége és művészete minden képével csak fokozódott. ..•Talán még nálunk issokan emlékeznek „Tatár foglyok Péter cár előtt“ című festményére, amelyvilágkörüli utat tett és mindenütt csodálatot keltett. Repin főműve azonban ez a most elpusztult festmény. , Tolsztoj mindig nagyrabecsülte Repin művészetét és különös véletlenképpen , épp most került elő levele, amelyet akkor írt Repinhez, s amikor a „Rettenetes Iván cár és fia“ című kép kiállításáról hazaért és első hevületében rögtön leült, hogy levélben üdvözölje a festőt. Repin most sírva fakadt, amikor a képrombolás hírét megkapta és kijelentette, hogy olyan fájdalmat érez, mintha családja egy tagját siratná. Egy moszkvai újságíró előtt pedig a következő érdekes részleteket mondta el a„ festmény történetéből: A képhez az első inspirációt még 1881-ben kapta, amikor egy hangversenyen Rimszki-Korszakovnak „Roszu“ című zeneművét hallotta. Nyomban felmerült előtte Rettenetes Iván cár képe és ezzel a zene által okozott hangulat. Suttóságos testetöltött. Az is érdekes, hogy a képen lévő Iván cárevics fiatal és rokonszenves alakjához Garschin, nagyhírű orosz író, a „Vörös virág“ szerzője szolgált modelül. Garschin maga is nemsokára tragikus körülmények közt halt meg fiatalon, őrültségének egy rohama következtében. Valamennyi orosz újság pártkülönbség nélkül nemzeti csapásnak jegyzi fel a Repin mesterművének menthetetlen elpusztulását. Sokan a merénylő legszigorúbb megbüntetését sürgetik, de ez alól alighanem megszabadul Balasebev, mert az orvosok már eddig is körülbelül megbizonyosodtak afelől, hogy a fiatalember őrült és még hozzá ittas állapotban jutott be a Tretiakov-képtárba. A makacs Tisza István. — Szájgerolták, felmondott, visszavonta. — (Saját tudósítónktól.) Az ember ha olvassa, milyen fanatikus, erőszakos, elhatározott, megingathatatlan férfiú gróf Tisza István, hajlandó elhinni, hogy nemcsak a Ház, hanem saját háza, nemcsak a közélet, hanem magánélete vonatkozásaiban is makacs, elhatározott stb. Hát nem egészen így van! Vakmerő állításunkat az itt következő kis riporttal illusztrálhatjuk: Tisza István 1905. augusztus elseje óta lakik a Városligeti fasor három számú házban sógorával,Sándor János munkapárti képviselővel. Csinos, egyemeletes palota ez a ház, jól ismeri a pesti közönség, hiszen hónapokig szuronyos , csendőr-őrjárat posztolt , előtte, ma is rendőr, külön kirendelt őrszem tartja szemmel. A ház Ney Dezső és társa tulajdona, évi bére: tizenégy ezerötszáz korona. Hatezer koronát fizet Tisza a földszinti traktusért, ötezerötszázat Sándor János az első emeletért. Eddig adómentes volt a ház, de ebben az évben megszűnt a háztulajdonosoknak ez a kedvezménye és úgy találták, hogy fel kell emelniük a házbért, ha a megfelelő jövedelmet biztosítani akarják maguknak. Úgy is tettek! Gróf Tisza ■Istvánt az a sors érte, ami bennünket szegény pártásokat már meg sem lep különösebben: stájgerolták. Oh borzálom! Milyen bátor emberek lehetnek ezek a derék Ney Dezső és társai! Tiszát stájgerolni, aki ma hazánkban törvények fölött áll, ő a miniszterelnök, a főpolgármester, a főkapitány, a helyőrség parancsnoka, a „Magyar Figyelő“ főszerkesztője, szóval: élet, halál, vagyonbiztonsági és az összes polgári jogok ura. A hideg átfut a hátunkon, ha arra gondolunk, mit tehet Tisza István egy háziúrral, aki Neki szájgerol. Először egyszerűen kirekeszti a választójogból. Ezen kezdi. De mivel végezheti? Ne is beszéljünk róla. A háziurak mindezzel nem számoltak. Ők csak a házbérrel számoltak. Február első napjaiban tudomására adták Tiszának, mint főbérlőnek, hogy a lakások bérét tíz százalékkal felemelik. Hogy adták tudtára, hogyan csempészték a levelet a Nagyúr íróasztalára, a tudósítás e részlete örök titok marad. Annyi bizonyos, hogy Tisza elvesztette a hidegvérét. Elképedt. Dühbe jött. Kijelentette, hogy nem tűri a szájgerolást, inkább elhurcolkodik. Neyék ezt a választ is tudomásul vették. Nem is olyan nagy megtiszteltetés, — gondolták, — ha Tisza István lakik a házukban. Egyszer még baja eshetik a háznak... Tegnap egyszerűen kitették a cé da' . KÉT URASÁGI LAKÁS, invas kerttel, összes mel ''.'helyiségekkel augusztus elejére kiadó. Bővebbet házfelügyelőnél. A délben jelentkeztek urat ,rek, akik élénken érdeklődtek a két urasági lakás, az árnyas kert és a mellékhelyiségek iránt. Tisza Istvánt kényednettem is érintette a szokatlan érdeklődés. Idegen emberek járkáljanak a szőnyegén, kopogtassák a falakat, nyissanak be a dogozószobájába. Ma reggel levelet irt a háziút! címére: Tek.ney Dezső és társai. A házbérem tízszázalékos felemelését tudómásul veszem. *», Gróf Tisza István. Szóval: nem is olyan makacs ember Tisza, mint amilyennek mutatja magát. Ha egyéb dolgokban is meggondolná magát egyik napról a másikra, senki sem háborítaná nyugalmát a Városligeti fasor 3. szám alatt. -----——- ■ ... ______ Topits Zoltánt letartóztatták — A nők csalója. — (Saját tudósítóiktól.) A kalandorok közt nem utolsó hely illeti meg Topits Zoltánt, aki bár jó családból származik, kora ifjúsága óta egyre züllött, rendes foglalkozása sohasem volt, de annál inkább adta ki magát hírlapírónak, ügyvédnek, sőt nem idegenkedett az aranyzsinóros huszárhadnnagyi uniformistól sem. Viselt dolgai miatt a törvényszékkel is volt baja, eddig azonban még mindig sikerült neki felmentő ítélettel, kikerülni a bajból. Topits, aki ha jó kedvében volt, néha tömeges párbajokat is vívott,, most ismét egész sereg szélhámosságot követett el. Lopással, sikkasztással, csalással és zsarolással vádolják s a rendőrség már annyi bizonyítékot gyűjtött össze ellene, hogy szerdán délelőtt le is tartóztatta. Álnevek alatt járta be a külföldet, házasságszédelgéseket követett el s amikor a szerencsétlen, becsapott nők rájöttek a szélhámosságra, Topits, aki valósággal „selyemfiúvá“ nőtte ki magát, állandóan zsarolta őket. Topits Zoltán, aki most harmincnyolc éves, pályafutását a kadétiskolában kezdte, de innen apróbb szélhámosságok miatt kicsapták. Később önkéntes lett és tiszthelyettes. Meg akart maradni a katonai pályán, de különböző visszaélések miatt elbocsátották. Rövid ideig napidíjas volt, azután Zomborba utazott, ahol lapot alapított. Csak rövid ideig szerepelt a zombori társadalomban. Néhány hónappal később kiderült róla,hogy váltót hamisított és ekkor a letartóztatás elöl a külföldre menekült. Álneveken mint földbirtokos, huszárfőhadnagy szerepelt a leglátogatottabb fürdőhelyeken és különösen a németországi városokban. Lipcsében mint erdélyi oláh nabob élt és több asszonyt, fosztott, ki a vagyonából. Strassburgban egy porosz bányatulajdonos Elvira név® leányát csábította el. Már az esküvő napját is kitűzték, amikor a szülők megtudták, hogy a vőlegény csaló és a rendőrség segítségével tudták csak eltávolítani a házból. Tirolban egy ott nyaraló magyar festő feleségét szöktette meg, néhány hónapig élt az asszonynyal s ez alatt az idő alatt a vagyonából kifosztotta, azután elhagyta. Ekkor Salzburgba került. Itt dr. Balog Zoltán huszárfőhadnagynak és földbirtokosnak adta ki magát. Megismerkedett egy francia eredetű milliomosnővel, akinek Ausztriában és Magyarországon nagy kiterjedésű bírtokai, Bécsben pedig, több háza van. A milliomosnő Balogot magántitkárjának szerződtette. Salzburgból együtt folytatták az utat Tirolba. Kitzbüchlben tartózkodtak éppen, amikor megérkezett a zombori ügyészség elfogatóparancsa. A csendőrök Topits Zoltánt letartóztatták és átadták a zombori büntetőhatóságnak. Hat hónapig ült vizsgálati fogságban, de mert tagadta a váltóhamisításokat és az ügy koronatanúja meghalt, fölmentették. Amikor kiszabadult a vizsgálati fogságból, visszatért a milliomosnőhöz, aki Apácaszakálason lakott. Megmagyarázta az asszonynak, hogy tévedésnek lett az áldozata és addig könyörgött, amíg vissza nem fogadta és kinevezte komárommegyei birtokainak jószágigazgatójává. A szélhámos ettől kezdve az apácaszakálasi kastélyban lakott és egymásután követte el a sikkasztásokat, lopásokat. Ezreket harácsolt el a milliomosnő vagyonából, azonban mindig attól félt, hogy az aszszony meg fogja tudni a múltját és ezért a legfurfangosabb módon olyan óvóintézkedéseket tett, hogy úrnője közelébe senki sem juthatott tudta és beleegyezése nélkül. Sokat beszéltek azokról a tilalmi táblákról, amelyeket a jószágigazgató a kastély falára és a park bejáratára szögezett ki. Ezeknek a tábláknak a következő szövegük volt: ..Bejelentés nélkül tilos a bemenet! Tilos a cselédektől felvilágosítást kérni! Aki a kastélyba belép, elő vetik!“ Mindenki a jószágigazgató kflSfacsaSdte&Kt. kK