Pesti Napló, 1913. február (64. évfolyam, 28–51. szám)

1913-02-14 / 39. szám

Budapest, péntek PESTI NAPLÓ 1913 február 14. 39. szám. 7 fognak váltani a bolgár és a szerb trónörökö­sökkel. Bécs, február 13. Herceg Hohe­ns­lo­h­e kiküldetését fejte­getve a külügyminiszter szócsöve, a „Fremden­blatt“ ezt mondja: A herceg misszióját mindenütt a béke szimp­­tomájának tekintették és valóban célja is volt elejét venni annak, hogy politikai nézetkülönb­ség átvitessék a két udvar viszonyára. Herceg Ho­henlohe missziója ezt a célt elérte, tanúságát adván annak, hogy a barátságos viszony a két udvar között teljesen zavartalan volt min­dig. A két uralkodónak sajátkezű levele, valamint a herceg pétervári látogatásának egész lefolyása kedves bizonyítéka ennek. Ami azonban a politikai kérdéseket illeti, ame­lyek az utóbbi hónapok folyamán Ausztria és Ma­gyarország és Oroszország kormányai között föl­merültek, a még esetleg fönnálló diver­genciák tulajdonképpen nem forog­nak többé reális ellentétek körül, ha­nem inkább maradványai régebbi idők­nek, eddig föloldatlan lecsapódásai a múltnak, amelyet az utóbbi hónapok történelmi alakulásai túlhaladtak, mert a régi balkáni k­valitá­sokat a hadiesemények tárgytalanná tették. A Balkán a független balkáni népeké. A balkáni népek szabadok és saját lábukon állanak. Ezzel pedig a Bécs és Pétervár között való viszály egykori forrásai is vég­leg bedugultak. « Ausztriának és Magyarországnak évtizedek óta követett balkáni programmját a törté­nelmi események közelebb hozták megvalósulásához és Ausztria és Magyar­­ország hathatós közremunkálásának köszönhető elsősorban, ha az az elv, mely szerint a Balká­non független balkáni népek uralkod­nak, az egész vonalon és a félsziget valamennyi népénél a megvalósulás stádiumába jutott. Teljesen függetlenül és minden természetellenes akadálytól menten szentelhetik majd magukat fejlődésüknek és érdekeiknek. Ez a természetes eredmény fogja irányítani a többi államhoz való viszonyukat is. Ausztria és Magyarország az egyetlen nagy­hatalom, mely közvetlenül a balkáni államokkal ha­táros, sőt a monarkia maga is részben balkáni állam, mert, hiszen,, földrajzilag véve, területének majdnem egy kilencedrésze a Balkán­félszigeten fekszik. A legutóbbi alakulás következ­tében pedig Kelet és Nyugat határa még jobban visszafelé tolódott és az egész balkáni félsziget a nyugat-európai népcsalád reon­­jába lép. A szomszédos Ausztria és Magyarország e területeknek és lakosságuknak kulturális szükség­leteit speciálisan meleg érdeklődéssel fogja kisérni és igyekezni fog azokat előmozdítani. A viszonyok ilyetén alakulásával lassanként meg is szűnnek a súrlódás felületei Ausztria és Magyarország és Oroszor­szág között. Herceg Hohenlohe missziója pedig mely a két udvar között fönnálló jó viszony újabb bizonyítéka, bizonyára jelentékenyen elősegítő ha­tással lesz az ilyen irányú alakulásra. Románia és Bulgária. Berlin, február 13. Diplomáciai körökben híre jár, hogy Ausz­­tria-Magyarország nem csak Szófiában, hanem Bukarestben is békü­lékeny magatartást ajánlott. LEGÚJABB­ Enver bei kudarca. Konstantinápoly, február 13. Enver bej rodostói támadása kudarcot val­lott. Sikerült ugyan 20.000 embert Rodostó és Sörkös között partra szállítani, de a bolgárok visszaverték őket, úgy hogy ismét hajóra kel­tett szállamiok. Hír szerint most Gallipoliba irányítják őket. A Betegpénztár ambulanciáján. (Saját tudósítónktól.) Déli tizenkét óra. A Rottenbiller-utcából hosszú embersor kigyódzik végig a Damjanich-utca irányában. Csupa szegé­nyes ruházatú, kopott, munkásformájú ember. Fér­fiak, asszonyok vegyest. A legtöbbje kendőbe csa­vartan magával hordja az ennivalóját. Kenyeret és valami szalonnát vagy kolbászt. Lassan, görnyedten megy a legtöbbje. Betegek, akik most sietnek a ke­rületi munkásbiztosító pénztár ambu­lanciájára. Damjanich­ utca 26. Az a munkásbizto­­sító­ pénztár betegeinek első stációja. Itt történik a jelentkező betegeknek orvosi megvizsgálása és itt osztják ki a táppénzeket. Földszintes, sárgára meszelt ház. Pár lépcsőn felmegyünk és egy nagy, tágas terembe jutunk. A terem meglehetősen homályos és a korai februári napfény beszűrődik az ablaktáblákon és végigtáncol azoknak a szegény embereknek az arcán, akik ott szoronganak egymás hátán és sovány, aszott arcu­kat odatartják a napfényre. Van itt tolongás, taszi­­gálás. Mindenki elsőnek akar sorra kerülni. Alig vár­ják a táppénzt, amit a terem két sarkában lévő pénz­tárnál fizetnek ki. És sorba jönek a betegek. Itt egy tüdőbeteg. Az arca olyan, mint a pergament, a sze­mei beesettek, a homloka nedves. Csillog a szeme, amikor a kezét kinyújtja a pénzért. Jön egy asz­­szony. Három-négy hónapos gyerek, szaggatott szürke kendőbe pólyálva, ott van a karján. Tüdő­vérzése van az asszonynak, nincs már sok idő hátra az életéből. A gyerek is korcs, fejletlen. A keze olyan vékony, mint egy sétabot, a felében ott ég két nagy, karikás szeme. Valószínű, hogy megelőzi any­ját a­­ halálban. Átveszi a táppénzt, köhög és megy. Néhány lábbadozó beteg utánanéz, azután összesúg­nak, sajnálkoznak. Jön egy rábeszes beteg. Alig tud lépni. Meg-megbicsaklik a lába, a keze reszket, a szája nyitva. Szánalmas figura. Odaáll a pénztáros elé és kinyújtja a kezét. A pénzt várja. Amikor meg-­­­kapta, be akarja csukni a kezét, de nem bírja. A­­ pénztáros előrehajol és egyenként behajlítja a beteg ujjait. A fábeszes betegünk elvánszorog. S így jön még egy hosszú sor. Szembajos, szívbeteg és olya­nok, akiknek valami külső sérülése van, de már tud-­­ nak járni, így megy a pénzkiosztás. Közben folyton­­ újabb és újabb betegek jönnek. Akik később jöttek, szorongatják az előttük állókat. Mindenki sorra jön,­­ de a betegek azért türelmetlenek, alig várják, hogy­­ az a néhány korona ott legyen a kezükben. A bete­­­­gek között pedig fehérköpönyeges ápolók, orvosok sürögnek-forognak. Itt-ott egy élelmiszerárus buk­kan fel kosarával. A betegek megállanak előtte és a kapott táppénz egy részét mindjárt el is vásárolják.­­ Furcsa, amikor kimennek a teremből, mintha üdébb,­­ frissebb volna az arcuk színe, a bágyadt szemek­­ tüze élénkebb. Pedig csak néhány szerény korona­­ húzódik meg a zsebek mélyén. Damjanich­ utca 36. Ez a második stáció, a fő­­­­orvosi hivatal. Itt ejtik meg a felülvizsgálatra jelentkező betegek konsultációját. Ide azok a bete­géig jönnek, akik már a hat heti segélyt, sőt a négy heti pótsegélyt is élvezték és akiknek a törvény ide­vonatkozó szakasza értelmében már semminemű se­gélyre sincsen igényük. Itt szivet-facsaró jelenetek játszódnak le. Betegek, valóban komoly betegek, akik azonban már minden segélyforrást kimerítettek. Egy szívbajos jelentkezik. Sajnálattal értesítik, hogy nincsen már mód segélyre. A betegünk néz, bámul, elkezd simni és összeesik. Rájött a szívgörcs. Jön az orvos, az ápoló, fellocsolják, magához térítik.­­ Amikor eszméleténél van, elkezd jajgatni. — Mit csináljak — mondja — dolgozni nem tu­­­­dok, éhen halok. Az orvosok a sajátjukból összeadnak pár ko­ronát A betegünk elvánszorog. Azután egy tüdő­vészes anya van soron. Kezén vezeti a kis fiát. Szép, halvány szőke fiú. ő is beteg. Most küldték haza a szanatóriumból, ahol másnak kellett a hely. A kis fiú amúgy is menthetetlen. Most ott zokog az anya, kérdi, hogy ezentúl már mit csináljon, merre men­jen. A kis­fiú pedig közben hátra húzódik, bele­kapaszkodik az anyja szoknyájába és elkezd sirni. Dr. J u r k i n y i főorvos pénzt vesz elő és cukrot hozat a siró kis­gyereknek. Közben persze pár szi­muláns is akad, de ezekkel hamar végeznek. Az or­vosok egy-kettő rátapintanak az elevenükre és­ a szimuláns betegeink szégyenkezve, rákvörös arccal­ elsietnek. A harmadik állomás a Haller­ utcai rendelő. Itt van a sebészeti­ osztály, itt történnek az operációk. Mindenfelé átható fodorformszag. A műtő előtti szo­bában várakoznak a betegek. Sorban megy a dolog. Egyenkint jutnak a műtőterembe, egy óriási, szép és világos terembe, amely a modern kirurgia minden kényelmével van berendezve. Fehér bútorzat, színes üvegtáblák az ablakokon. Mindenütt a leglelkiisme­retesebb rend és tisztaság. Künn, az épület előtt két asszony támogat egy férfit, akit éppen most operál­tak meg. Azután felsegítik egy kocsiba. A­­kapu előtt egész csomó ember verődött össze. — Ne használja ezt a vacak barna port — mondja egy asszony. — Semmit se ér, nekem ugyan-­ azt írta fel s tessék ma is beteg vagyok. Nem bí­zom én ezekben a betegpénztári orvosokban . . . —­ Na, — mondja rá egy másik — én se na­gyon. Ha rögtön fizetnénk nekik, akkor biztos jobb gyógyszert írnának fel, így beszélgetnek. Közben odalép a csoporthoz egy ember és azt mondja: I— Nálunk, a Tűzoltó­ utcában van egy jó orvos. A múltkor valami bajomra egy forintért irt egy jó édes orvosságot. Meg is gyógyultam. Most is oda-­ megyek. » S néhány naiv, hiszékeny és bizalmatlan ember a beszédre kiválik a tömegből. Mennek a Tűzoltó­­utcába . . . Budapest, február 13. Wekerle felolvasása. Bécsből jelentik: Dr. Wekerle Sándor volt miniszterelnök és Szterényi József országgyűlési képviselő ma délben Bécsbe érkeztek és a Sacher-szálló­­ban szálltak meg. Dr. Wekerle Sándor holnap este hét órakor az alsóausztriai iparegyesület meghívására felolvasást tart az egyesület klub­jában a kereskedelmi mérleg passzivitásáról Felolvasása iránt nagy az érdeklődés. A főrendiház ülése. A főrendiház e hónap 22-één, vagy az ezt követő napok valamelyikén fog ülést tartani a képviselőház által elintézett törvényjavas­latok és miniszteri jelentések tárgyalása céljából. Az ausztriai olasz fakultást Bécsből jelentik. A képviselőház költségvetési bizottságának mai ülésén az olasz jogi fakultásról szóló részletes vita folya­mán Werstowsek rámutat a két délszláv klub" annak idején hozott határozatára, amely szerint a horvát-szlovén egyesülés határozot­tan ellen­z­i az olasz fakultásnak a part­vidék bármely városában való felállí­tását, követeli a szlovén főiskolát, illetve a zágrábi egyetem reciprocitásának helyreállítását. Tiltakozik az ellen, hogy a pártok képviselői Trieszt kijelölése által a délszlávok kijátszásával oldják meg e kérdést. A délszlávok megfelelően fog­nak válaszolni erre a tákapásra. — Pantz az olasz képviselőknek, akik a kormánynak a Landwehr mi­­niszter nyilatkozatáról történt legutóbbi szavazásnál tanúsított magatartás ellenére újból lojalitását nyil­vánította Ausztria iránt, teljes elismeréssel adózik. A kormánynak végre figyelembe kellene vennie az ausztriai olaszoknak évtizedes törekvéseit. — D­r H­­bic felpanaszolja a délszláv kulturális elhanyagolá­sát. A trieszti -olasz fakultásra vonatkozó javaslat keresztülhajszolása a délszlávok provokálását és megsértését jelenti. — Gostincar javasolja a na­pirendre való áttérést, mert a kormány eddig nem tette meg az előkészületeket arra, hogy Laibachban szlovén egyetemet állítson fel. — S­­­a­n­e­k kijelen­tette, hogy az ausztriai olaszoknak és a többi nem­zetnek meg kell adni a fejlődés lehetőségét a kul­túra legmagasabb fokáig. Határozottan elítéli a né­metek előnyben részesítését a többi nemzetiséggel szemben. *

Next