Pesti Napló, 1913. február (64. évfolyam, 28–51. szám)

1913-02-23 / 47. szám

Budapest, vasárnap PEST? NAPLÓ T9T3 február ?*. %?. szám. 9 A Czuczor­ utcában a közeli napokban elkö­vetett rablógyilkosság tettesének nyomozása során a rendőrségi sajtóirodát látogató rovatvezető és hírlapíró urak a rendőrség működését nemcsak mindenben támogatták, de a kiadott hivatalos értesí­tések egész terjedelemben való hírlapi közlésével a közönség figyelmének a felfedezett nyomokra való irányításával nagyban elősegítették a nyomozás érdekeit, a rendőrség munkáját. A tözetes, lelki­­ismeretes hírlapi közlemények nélkül a tettes elfo­gása bizonynyal igen nagy nehézségekbe ütközött volna. Kötelességemet teljesítem tehát, amikor a hírlapíró uraknak értékes támogatásukért őszinte köszönetemet fejezem ki. Az ápolónő tragédiája. — öngyilkos lett a temesvári szerb püspök unokája.— Nagyvárad, február 22. (Saját tudósítónktól.) Tegnap éjszaka az itteni Izraelita Szentegylet kórházában öngyilkos lett egy huszonhárom éves, feltűnően szép, rejtélyes m­uffu ápolónő. A súlyosan sérült asszonyt — S­z t r­o i­­­s Szlaska a neve — még nem sikerült ki­hallgatni a rendőrségnek, állapota ugyanis oly súlyos, hogy orvosai véleménye szerint alig fogja megérni a reggelt. Sztroits asszonya­­­ásfél éve került Nagyvá­radra. Rövid itt tartózkodás után ápolónőnek kínálko­­­­zott .A ragyogó szépségű úrileány, aki Nagybecske­­reknek néhány éve legü­nnepeltebb beautóje volt. Sztroits Szlaska Sztroits József nagybecske­­reki dúsgazdag főesperesnő­k leánya. . Előkelő szerb família, mely rokonságban áll Popovics szerb miniszterrel, aki a mostani háborús időkben Szerbiában jelentékeny szerepet játszik. Egyébként Sztroits Szlaskának Popovics Nikanov el­­hunyt temesvári szerb püspök, ország­szerte ismert tudós és történész, anyai ágról nagyapja volt. A família nem tartja már a rokonságot a szerencsétlen Sztroits Szlaskával. A szó szoros értelmében elűzték hazulról a leányt, a nagynevű papi család szemerényét, aki végső nyo­morban határozta el magát, hogy tizenkét forint fizetésért ápolónőnek megy. . 1909-ben történt, hogy Sztroits Szlnska Nagy­­becskereken egy táncmulatságon megismerkedett egy igénytelen szerb tanítóval. A körülrajongott úrileány­­ megszerette a tanítót, aki szintén meleg vonzalommal fordult a leány felé. A főesperes leánya szülei ellenére is meghívta a tanítót lakásukra és kijelentette apjá­nak, hogy férjhez fog menni a tanítóhoz. A főesperes hevesen tiltakozott a házasság ellen és kijelentette, hogy ez esetben ki fogja tagadni a leányát. Ennek dacára Szlaska férjhez ment a tanítóhoz. A tizenhét éves leány önfeláldozó szeretettel követte m urát a falusi nyomorúságos tanítói lakba. Mintegy három hónapig laktak együtt. A végén sikerült a sze­relmes párnak megpuhítani a főesperes szivét, aki pénzt is küldött és fel is kereste a fiatalokat De csak­hamar újra megbomlott az egyetértés. Sziaska össze­veszett férjével és kijelentette, hogy válni fog. A papi család ezt a tényt a házasságnál is sérelmesebb­nek tartotta és vallás elleni nagy bűnnek fogta fel, melyre nincs bocsánat. Ekkor történt, hogy az apja,­­ a­­­főesperes megtagadta a leányt, nagyatyja, a t­g­­ -iposvári püspök pedig anatémával ki­átkozta­ a szerencsétlen, szerelmes­­ fiatal asszonyt. Közben­­ a megtagadott leány elvált férjétől is.­­ Egy­­­­deig Nagybecskereken tartózkodott, de a görög-­­ katolikus hitsorsosai nem szívesen érintkeztek Sztoits­­ Szlaskával, így került az elvált tanítók­é Nagyvára­­­­don a zsidókórházhoz. Betegeket ápolt és gyakorta panaszkodott, hogy beleőrül ebbe a­­ nyomorúságos életbe. Három héttel ezelőtt az öngyilkosság gondo­latával kezdett foglalkozni. Egy súlyos beteg zsebé­ből... akit mint öngyilkost hoztak a kórházba, három szublimátpasztillát lopott el. Három hét óta buskomor­­volt. Tegnapelőtt éjjel azután öngyilkos is lett Este Sztroits Szlaska az utolsó vizit után az orvosi terem ■melletti szobába ment. Később felkelt, lement a kór­ház egyik­ félreeső helyiségébe, ahol a­ szublimát pasz­­­tillákkal megmérgezte magát. Iszonyú kínok között­­ találta meg az öngyilkos ápolónőt egy arra menő be­­­teg. Dr. Deutsch Lipót orvos syomban értesítette az öngyilkosságról a leány szüleit, akik m­ég a halot­tas ágyon sem bocsátanak meg leányuknak- Játékbarlangok titkai — Uj klubok, uj botrányok. — (Saját tudósítónktól.) Friss bizonyí­tékoknak egész tömege dokumentálja, hogy ná­lunk már igazán nem­ ismer határt a kártya­banditák vakmerősége. A gazdasági válság megbénította a szolid vállalkozó­ kedvet, min­denütt arról panaszkodnak, hogy nincs pénz, de klubalapításra bőven akad, mert semmiféle komoly­ üzlet akkora haszonnal nem biztat, mint a játékbank-gründolás. Rettentő szocioló­giai kórtünet Budapesten, hogy hétről­­hétre mennyire szaporodnak a kártyabarlan­gok — már kifejezetten, bevallottan is a pol­gárok kifosztása végett. A fejlődés törvénye pedig új alapokra fektette a klubok „ügyrend­jét“ s a budapesti d­z­s­u­n­g­e­l­ből­ olyan bestiák bukkannak föl,­ amineket régebben csak ob­­szkurus helyeken, zugkávéházakban láttunk. A büntető kódextől rettegő uzsorások például most zavartalanul dolgozhatnak, egyszerűen klubot alapítanak, bankot adnak, kölcsönnel is szolgálnak, amely a réginél kisebb rizikóval ijesztőn nagyobb kamatot hajt. Haloványan dereng azonban már a meg­torlás reménye. A rendőrségen gyűjtik az ada­tokat, s végre konkrét jeleit is láttuk a tisz­tító­ szándéknak. Olyan események történtek és készülnek, hogy nem is szabad tétlenül ma­radni, ha a bűnös könnyelműség vádját ,el akarja hárítani magáról a policia. Rovott múltú emberek vállalkozása, véres­ bot­rányok kitörése, közönséges uzsorások viselt dolgai parancsolják az energikus hatósági föl­lépést. . A legújabb, titokban érlelődött klubalapí­­tási tervekről döbbenetes adatok szólnak. Nagyszabású új gründolás: a Hub­er­tus­klub. Egy Farkas Dávid nevű ember, aki letört bankigazgató, hozta össze a pénzem­bereket. Az egyik Palatinu­s-ház egész első emeleti helyiségét kibérelték s remekül be­rendezték vagy százötvenezer korona költség­gel. Egy angol vezér is hozzájárult a becste­len tőkebefektetéshez -- aminthogy egyáltalán tucatostul jönnek már ide külföldi, hírhedt vál­lalkozók, akiket részben a nemzetközi kártya­várakból kitiltottak. Gyorsan híre ment, hogy Budapesten „nagyszerűen lehet keresni“, itt még nem bántja a kalandorokat a hatóság. A Hubertus-klub alapítói különben eredeti ötlettel dolgoztak: béreltek egy vadászterületet is. Aki elveszti pénzét a baccaraton és a rouletten, az legalább vadászhatik, amíg őt magát le, vagy ki nem terítik. Hasonló vállalkozás a Vadász­klub, amely külön lapot is fog kiadni. Alapítói: egy Láng Manó nevű ember, aki nagyban szereplő tagja a már virágzó K­a­r­a­m­b­o­l - k­ö­r­nek, továbbá egy sportsman. Szintén új kártyafészek a Hungáriá­i K­l­u­b, amelynek vezetői a Teréz-körút 34. száma alatt béreltek helyiséget. Gründolója fő­képp dr. B­o­i­u Romulus nagyszebeni szárma­zású, állítólagos földbirtokos. A fővárosi rendőr­ségen évek óta ismerik. Az ő hotelszobájában ■folyt le az a híres kártyapárti, amelynél B­á­r­c­z­y László és Zsalud Ede két s­­­e­p­­­per (fölhajtó) asszisztenciájával kifosztotta dr. Günsberger Mór ügyvédjelöltet. Bolu ta­valy szerepelt egy kínos bűnperben is, amelyet a Párisban élő gróf Batthyány Béla indít­tatott egy fiskális ellen. A mágnás ügyvédje, dr. V­á­z­s­o­n­y­i Vilmos bűnvádi följelentést tett külön hamis tanúzás büntette címén, de Bolut­s két társát a bíróság akkor fölmentette. A negyedik új klubüzlet eszméje dr. Mitz­­ger Tivadar reklámorvos agyában fogamzott meg. Közöltük február 16-ikán, hogy a rendőr­ség elcsípte és a toloncházba literálta Quillet Róbert brüsszeli fezért, aki a Karambol-Körben adott nagy bankokat. Utólag kezdték rebes­getni, hogy a külföldi banditára diszkréten maga­s karambolbon vezetőség terelte a rendőrség figyelmét. Hogy miért? Rájött, hogy a brüsz­­szeli­ külön üzletet akar másu­tt csi­nálni. Mitzgerrel együtt szándékozik átvenni az Andrássy­ út 1. száma alatt levő Buda­pesti Sport­ Klubot. Ezt­ Gór Lajosné­k a K­i­­­s Lujza — egy ligeti mulatóhely tulaj­donosnője — alapította, s amint említettük, gróf S­z­a­p­á­r­y Pál nyitotta meg óriási hűhóval, de a klub igazi célját és működését hamar leleplezték, a konkurrencia is jelentősen hátrál­tatta a fölvirágzását. Szívesen fogadták tehát az újjászervezőket, a friss pénzt. A főképp bookmakerek által tervezett Jockey-klub­­on kívül négy vadonatúj já­tékbarlang készül még. Hogyan alakulnak ezek a klubok, azt karakterisztikusan világítja meg a következő jelentés is: A Budapesti Kávésipartársulat beadványt inté­zett a belügyminiszterhez a főváros területén újabb időben felszaporodott úgynevezett klubok megrend­­szabályozása miatt. Az ipartársulat beadványában előadja, hogy egyes kávé­házban összeáll négy-öt olyan egyén, akinek foglalkozása a játékasztalok melletti k i­b­i­c e r­é­s, ezek ott a hely­színen felvesznek „alakuló közgyűlésükről“ jegyző­könyvet és elfogadják a magukkal hozott alapsza­bálytervezetet. Ezt azután a törvényes formák be­tartásával felterjesztetik a belügyminiszterhez, aki jóhiszeműleg jóvá is hagyja az alapszabályokat. Ezekben az úgynevezett klubokban azután állan­dóan tiltott játék folyik, amelyeknek szá­mos jóravaló, derék ember is áldozatául esik. A ká­vésipa­ri társu­lat bejelenti a miniszternek, hogy ő maga is szigorúan őrködik azon, hogy a kávéházak­ban a hazárd és tilos játékokat mellőzzék, ezek a klubok azonban meddővé teszik ezt az igye­kezetet, mert a tiszteségesebb és szolidabb vendége­ket elvonják a kávéházaktól és ezáltal veszélyeztetik a kávéházak exisz­­tenciáját. Kérik a minisztert, hogy az ilyen klu­bok alapszabályaiba egy oly rendelkezést vétessen fel, amelylyel a hazárdjátékokat ezekben eltiltja. Új adatokat kapott a rendőrség arról is, hogy milyen élet folyik a meglevő klubokban. Nagy botrányok történtek a Sakkszövet­ség Andrássy-úti klubjában, ahol egy ház­gondnok elvesztett hatezer koronányi idegen pénzt. Véres verekedés zajlott le a Próféta­utca 9. száma alatt levő körben, ahol a f­ő­­­c r­u p­­­e­r és egy színész pofozkodtak össze. Ebben a házban egy Diamant nevű pénzem­ber adja különösen a bankot, mint előkelő club­­­man, noha uzsora miatt nem egyszer meggyűlt már a baja a rendőrséggel és törvényszékkel egyaránt. Magához a klubalapításhoz Weisz Zoltán bécsi magyar börzeügynök juttatott pénzt, öcscse pedig croupier, aki naponta két­száz koronát is „megkeres“. A finom családi klub Nappal szék , éjjel ágy néven is­meretes a pesti kártyatársadalomban, mert a Pénzbeszedők Köre okkupálja nappal, míg este s éjszaka Fővárosi Társaskör címerrel­ fosztogatják benne az áldozatokat. Rikító affér támadt ezen a héten a Magyar Karambol Körben is. Egy fővárosi gyáros pa­naszt tett a rendőrségen, hogy nem épp kor­rekt játékkal harmincezer koronát szedtek el a körben tőle. Uzsorakölcsönt is kapott, de nem akarja megfizetni, mert „hamisan­­ játszottak“ vele. Mintha korrekt formájú kártyázással nem eleget harácsolnának össze! A montekarli bank, amely nagyszerű színházat tart fenn, pa­zar hoteleket építtet, ezerféle szórakozást nyújt, csak másfél percentet szed, a pesti kártya­klubok azonban n­é­g­y-ö­t, sőt több szá­zalékot is zsebrevágnak pinka­pénz címén. A Karambol Kör vezetősége tegnap rágalomnak nyilvánította a hamisjáték vádját­­» a pinkáról óvatosan hallgat , de az energikus nyilatkozatnál illetékesebb az a tu­dósítás, amelyet tavaly november 22-ikén kö­zöltünk a Karambol Kör egyik afférjéről. Nagy összegeket vesztett a­­ pesti kártyafészekben egy Alten Alfréd nevű bécsi ember, akit be­­pörölt a klub­direktor, mivel az „előzékenyen nyújtott“ kölcsönt nem­­akarta teljesen vissza­fizetni. A­ bécsi tárgyaláson nem valami szép világításban tündökölt a pesti klub. Külföldön már rég lecsukták volna az­­ olyan klubok igazgatóságát, sőt választmányát i­t is, aminek nálunk szabadon grasszálhatnak. Emlékeznek a Club der Harmlosen vs-

Next