Pesti Napló, 1913. május (64. évfolyam, 103–128. szám)

1913-05-04 / 105. szám

10 Budapest, vasárnap________________ _____ PESTI NAPLÓ 1913 május 4. 105. szám járták az ünnepi táncot. Minden csupa jókedv és vidámság volt. A táncosok teljesen meztelenül voltak. Csak az ágyékuk körül viseltek egy kötényt falevelekből, virágokkal díszítve. A hajósok hozták magukkal a civilizáció áldásait. S nem haboztak, hogy a vadakat ez áldásokban részesítsék. Oly nagyszerű eredménynyel, hogy rövid időn belül egy ember sem táncolt már közülük. Mind halottan hevertek. Hőstettük emlékéül elvitték a hajósok a vadaktól egyetlen díszüket, a falevél-kötényt, amelyet győzelmi menetben vittek a visszatéréskor feleségüknek és gyermekeiknek. A nők pedig, velük született cifrálkodó hajlamaiknál fogva azonnal észrevették, hogy a vadak köténye csinos fejdíszül szolgálhat nekik. Az egyik mindjárt meg is próbálta. Föltűnést, csodálatot és irigylést keltett. Este már mind a férfiak asszonyai — akik a levéldíszszel tértek haza — fejükön viselték a koszorút. A többi aszszonyok pedig szaladtak az erdőbe és a mezőre sziaguk kötöttek maguknak csokrokat és koszorúkat, így jutottak a nők a kalapjukhoz. (Conan Doyle és a kutyája.) Vádlottak padján ült e napokban Conan Doyle, a világhírű angol író, Sherlock Holmes szerzője s megmutatta, hogy védőügyvédnek is nagyszerűen beválna. Arthur Hare nevű farmer panaszolta be a Tunbridge Wells-i törvényszék előtt, mert az író juhászkutyája, amelyet cowboroughi birtokán tart, széjjeltépte néhány bárányát. A farmer követelte, hogy a kutyát a gyepmester kezére adják. Conan Doyle lelkesen síkra szállt kutyája életéért, keresztkérdések alá fogta a farmert, aki végül teljesen megzavarodott. A tárgyalás lefolyása végig derült és mulatságos volt. A farmer azt állította, hogy a második bárány elvesztése után Sir Arthurnál járt a dolog miatt s akkor látta és fölismerte a gonosz kuját. Most egy kis párbeszéd fejlődött ki a bíró ,ott Conan Doyle és a farmer között. Sir Arthur: Ön nálam volt s én azt tanácsoltam őnek, ha még egyszer a hlahok körű t ólálkodni látja kutyámat, lője le a farkát, hogy nyoma legyen én is meggyőződhessem róla, hogy csakugyan az kutyám a bűnös. Rendben vak? — Rendben. — Az én kutyám ötödfél éves. Magának, mintasztalt farmernek tudnia kell, hogy ilyen korban kutyák már nem szoktak bárányok után kapkodni. — Igen, de ha mégis megteszik, akkor alaposan válják. — Tudja ön, hogy az én kutyámnak egy sereg , meg lánya szaladgál itt a faluban, amelyek már az enyémek? — Tudom. — Azt is tudja, hogy közvetlenül a birtokom elett van egy farm 200 juhhal. *— Tudom. — No, hát akkor hogyan lehetséges, hogy az én kutyám — ha bárányhúsra éhes — éppen önhöz szalad egy mértföldnyire, amikor ugyanazt az élvezetet itt, a szomszédban is megtalálja? — Nem tudom. Ezután egy parasztfiú elmondta, hogy ő közelről látta a gyilkos kutyát, s fölismerte egy fehér foltról az orrán, hogy Sir Arthur kutyája volt. Conan Doyle a hallgatóság harsány kacagása közben ezt is borzalmas keresztkérdések tüzébe fogta s végül bebizonyította, hogy az ifjú nincs meggyőződve róla, vájjon nem szaladgálnak-e még más kutyák is fehér folttal az orrukon. Sir Arthur végül lángolós védőbeszédet tartott kutyája mellett Egy állatorvos vizsgálata alapján utalt arra, hogy az ő súlyosan gyanúsított juhászkutyájának sebe van az állkapcsán s igy egyáltalában nem képes egy bárányt széjjelszaggatni. — Ez a kutya — mondotta — maga is oly szelid, mint egy bárány. Betegsége arra kényszeríti, hogy csak egészen puha húst egyen. Nem bűnös ez a kutya, ellenkezőleg, jó házból származó nemes állat, kedves, drága barátja házamnak, gyermekeimnek játszótársa. . A városi bírát a beszéd láthatólag megindította, úgy hogy Conan Doylet felmentette s emfázissal jelentette ki, hogy itt kézzelfoghatóan csupán tévedésről van szó. Nem Sir Arthur Conan Doyle kutyája a juhok ellensége, hanem bizonyára egyik vásott kölyke, „aki“ meglepően hasonlít hozzá. H „Pesti napld** ez dől i f Karácsonyi fi • ajándéka! J H női szépség a művészetben Gyönyörű díszkötésü album temérdek képpel a legfinomabb mű nyomópapíron. — Karácsonyra a „Pesti Napló* minden előfizetője a szokásos feltételek mellett ingyen megkapja! Tarka krónika. (A két kalap. — Tábla és közönség.) Ma délután hirtelen fordult az idő. Szél kerekedett és egy alapos esőzés csapott le a fővárosra. A Podmaniczky utcában egy úr lélekszakadva fut egy gördülő kalap mögött, melyet a szél egyre messzebb tájak felé röpít. Végre a körúton utoléri az ur a kalapot és nagy lihegve boldogan kap utána. Kimerülten támaszkodik meg egy lámpaoszlopnak, nagyokat sóhajt és a kabátja ujjával tisztogatni kezdi a szökevényt. Ebben a pillanatban egy ur lép hozzá, kiveszi kezéből a kalapot és így szól: — Nagyon szépen köszönöm. — Mit köszön? — kérdi a másik nagyot nézve. — Hogy felvette a kalapomat. — A kalapját? De hiszen ez az én kalapom! —■ ó, dehogy! Az ön kalapja a hátán lóg le a kalapzsinórról. Különböző színházak tagjai ülnek a kávéházban. Csodálatos módon mindegyikük a saját maga színházát dicséri. — Mit akartok, — szól az egyik. — Nem is lehet arról vitatkozni, hogy mi vagyunk a jobb színház. — Ugyan, — szól egy másik színész. — A színház jóságát az eredmények igazolják. És az kétségtelen, hogy hozzánk szívesebben megy be a publikum. Tegnap este — ebben a melegben — például ki volt téve a ..minden jegy elkelt“ felirasu tábla. Mire maliciózusan mondja a másik: — Úgy? És volt közönség is? Egy szegény, tüdőbeteg mozdony élete, szenvedései és halála.gedett. Összeütközött és vért kezdett köpni nyitt pályán, az orvos kikopogtatta, megvizsgálta, de hiába. A szegény mozdonyon nem lehetett segíteni és egy szép napon, a szegény mozdony egy szép napon mezbe te-Mit volt mit tenni, a szegény mozdonyt beszállították a mozdonyszanatóriumba. Egy darabig várt a szegény mozdony, aztán nyílt pályán fölfordult és meghalt. Ámen.