Pesti Napló, 1914. március (65. évfolyam, 52-77. szám)
1914-03-08 / 58. szám
Budapest, szombat PESTI NAPLÓ 1914. március 8.(58. szám.) 9 a lavina alól, úgy, hogy most már mind a tizennégy halott meg van. A holttesteket már Traforba vitték,ahol hétfőn délután lesz a temetés. Kedden Innsbruckban nagy katonai gyászünnepet tartanak. Zürichből jelentik . Az olasz Svájcban lévő Valle Sturában az olvadás következtében elindult a hegyek hótömege és két egymás után következő lavinaomlás Tomin falucskát teljesen eltemette. A lavina elől a lakosság elmenekült. Számos ház összedőlt és sok háziállat elpusztult. A vidéken hatvan centiméteres új hó esett, úgy hogy most a hó teljes magassága két méter. AAAA/WVwWWNAA KIS TRÉFÁK A fodrászverseny Hallom, holnap versenyezni fognak a fodrászok, őszintén megvallva, én nem tudom, miért fognak versenyezni. Én például verseny nélkül is nagyon szeretem a fodrászokat. Órákig elüldögéleg a fodrász-officinában és alig Krausz urat beretválják, azalatt" én jobb ügyhöz méltó buzgalommal olvasgatom kedvenc olvasmányaimat, a német vicclapokat. Közben Krausz urat megberetválják, bekenik timsóval, púderrel és végül, mivel ma éppen szombat van, a haját is megnyitják. Mindez azonban nem tartozik ide, a borbély versenyről óhajtanék egyet-mást mondani. Úgy áll a dolog tudniillik, hogy magam is néhány díjat tűznék ki néhány versenyszám díjazására. Engedje meg a verseny vezetősége, hogy ezennel a következő versenyszámokat hozzam javaslatba: 1. Kardpárbaj, bandázs nélkül, könnyű beretvával. Beretva a fodrász kezében van, az ellenfél a székben ül és szappanos arccal tűri a vágásokat. Minden megvágást tartozik jelezni „volt“, kiáltással. A versenyt az nyerte meg, aki a legrövidebb idő alatt a legtöbb voltot tudja beadni a megberotválandó egyénnek. 2. Három perc-verseny. A vendég bejön az üzletbe, amely tele van. „Várni kell?“ — kérdezi. „Három perc, Weiszberger úr“, — mondja a mester és Weiszberger belemélyed a Fliegende tanulmányozásába. A versenyt az nyeri meg aki Weiszbergert a legtovább várakoztatja. Eddigi rekordidő: 7 óra 29 perc. 3. Szappanozási távverseny. Dolgod van, rohansz, vágtatsz, megkéred a borbélyt: „Kérem, kedves mester, sietek, lessék gyorsan ...“ Mire kezdetét veszi a szappanozás. Győztes: a legtovább szappanozó. Rekordidő: 1 óra 03 perc. ■■^r-'-ír-■ , '■ 4_ ■ 'H! ■ Művészi beretválás, szépségversenynyel egybekötve. A győztes az lesz, aki a legjobban tud megberetválni, úgy, hogy szakálladnak szála se görbüljön meg és végül olyan lesz, mint aki egy évig nem beretválkozott. Kiegészítője a „Kiberetváljam?.. .“-verseny, amely ugyanaz, azzal a különbséggel, hogy a pofát két ujj közé fogják és nyúzzák, húzzák. 5. Funkció-verseny: Az nyeri, aki legjobban tud arconspriccelni. 6. Vigaszverseny, vendégek számára. A győztes a legtöbb Fligende-viccet tartozik elszavalni. —rl. rAZjV.V«WVWVWVkVWWwVWWWWV\ Szigligeti Születésének százados évfordulóján Mesemondó volt Szigligeti Ede, mint az ő idejében majdnem valamennyi írónk s még akkor is, amikor a való életet akarta visszatükröztetni színműveiben, talán magyar temperamentumának kényszere alatt, talán öntudatlanul, valójában mindig egy képzeletbeli világ képeit varázsolta az emberek szeme elé. Ez a képzeletbeli világ mindig nagyon kedves volt a meseszerető magyarnak, mert együtt, összefoglalva találta meg benne az egyéniségét alkotó főbb sajátosságokat: az érzelmességet, a humort, a képzelet játékosságát és a merengésre csábító hangulatokat. A régi írók műhelyében ezért volt olyan nagy szerepe a romantikának; jól ismerték ők a magyar embert, mesét mondottak neki versben, regényben, színdarabban. Szigligeti is romantikus volt, ezért férkőzhetett olyan közel a lelkekhez és a szívekhez, mert az értelemhez, a gondolkodáshoz nem szóltak az ő színművei. Nem is volna helyes, ha a színműirodalom mai szempontjai szerint ítélnék meg az ő munkásságát. Csak akkor becsülhetjük meg eléggé az ő egész irodalmi működését, ha a rája való visszapillantáskor egyúttal magát a korát és ennek embereit is megfigyeljük. Korán keresztül kell visszapillantanunk a magyar irodalom ez érdekes alakjára s a perspektíva azonnal megérteti velünk: miért volt ő korának olyan jellegzetes írója és miért követte munkásságában azokat az irányokat, amelyeknek nyomuk sincs ma már, sem az irodalomban, sem a színművészetben. A romantikus regények hangulata lep meg bennünket, amikor rágondolunk azokra a régi magyar színészekre, akik éhezve, fázva, nyomorogva barangoltak szerte az országban s boldogok voltak, amikor a dunaparti bástyatorony belsejében, a Rondellában tákolhatták össze színpadukat. Utódaik, a későbbi magyar vándorszínészek, sem voltak sokkal szerencsésebbek, de hatalmas lelkesedésükkel, hazafiasságukkal kalácsnak képzelték a száraz kenyeret és boldognak, szikekben pompázónak az életet. A múlt század első felének magyarjai megértették ezeket a vándor apostolokat és talán sohasem fognak többé annyira lelkesedni nálunk a színészetért, mint akkoriban. Lángra lobbant ott a hazafiasság, ahol p,tentralisták megjelentek. Különös azonban, hogy a magyar irodalomnak eleintén igen kevés köze volt a színpadhoz. Akkor nem is színdarab volt a fontosabb, hanem a színész. Játszhattunk akármit: az a romantikus hajlandóságú közönség örömmel, szeretettel hallgatta őket és amit a színdarab meg nem adott nekik, pótolták ők azt a képzeletükkel. A legsilányabb magyar színdaraboknak is meg volt a lelkes közönsége s a régi színigazgatónak nem is okozott nagy gondot az irodalmi érték hiánya. Alkalmasint a szemébe nevetett volna annak, aki ilyesmit mert volna emlegetni előtte. Amilyen a vidék népe volt, olyan volt a színdarab, hol együgyűbb, bohózatosabb, hol pedig a nagyobb intelligenciának megfelelő vitézi játék, vagy tragédia. Rengeteg volt a számuk a németből átdolgozott színdaraboknak és Schiller Haramiáit talán magában Németországban sem játszották annyiszor, mint nálunk a vándorszínészek. A magyar színdarab hiánya vagy jósága nem ejtette kétségbe a színidirektort; nyugodt lélekkel vehette elő a legfurcsább fércművet is, odaírván a színlapra, hogy adatik ma: „A derék Iczig, vagy Nem mind az az, akinek pénze van“ — és a közönség boldogan ment haza az előadás után a színházból. A teatralistákat szerette mindenki s ez a szeretet még sokáig megmaradt, azután is országszerte. Egressy Gáborra, a mikor szokása szerint mellére hajtott fejjel, gondolkodva haladt Debrecenben az utca közepén, olyanforma megilletődéssel néztek az emberek, mint valaha a firenzeiek Dantére, a „pokolból jött emberre“. Mikor Szigligeti otthagyta a színészetért mérnöki foglalkozását , Döbrentey Gábor, ajánlatára megváltoztatta a nevét Szatmáry Józsefből a regényesebben hangzó Szigligeti Eduárdra, még mindig csak nagyon kezdetleges volt a magyar színpad és nagyon szűkölködő az eredeti darabokban. Kisfaludy Károly már megmutatta ekkor azt az utat, amelyen a magyar szinműirodalom tovább- LEVELEK S. Március nyolcadik napja emlékezetes marad a nő számára. Ezen a napon, tehát már a holnapi vasárnapon, a feministák nemzetközi nőnapot rendeznek Magyarországon, Ausztriában, Németországban, Svájcban, Franciaországban, Oroszországban és persze főként Angliában és a másik világrészben, Amerikában is. A március nyolcadiki agitációs ünnep meg fog ismétlődni minden esztendőben és ugyanaz lesz a jelentősége a feministák számára, ami a május elsejének van a szocialisták számára. Olyan bizonyos, hogy szinte fölfedezni sem illik, minden szabadságünnep, minden szabadság mozgalom tavaszra esik. Minden, ami lendületes volt, tavaszszal történt. Az összes nagy forradalmak február vége és június dereka között rázkódtatták meg az emberi társadalmat, a munkások május elsején, akkor, amikor a tavasz teljes menyországi ékességben pompázik, ünnepelnek, hisznek, remélnek és akarnak és a nőnemű május elseje március második vasárnapjára fog esni mindig, tavasznak frissen éles, de balzsamos ébredésére. Számunkra most nem is ez a fontos és az sem, hogy kiknek lesz szimpatikus, kiknek antipatikus az antedatált hölgyi május elseje. Rokonszenves-e ennek a napnak a végső célja, a nők teljes felszabadulása, vagy sem, ez nem is lényeges. Fontos csak egy, de ez végtelenül fontos, hogy a magyar nő Hamupipőkék Hamupipőkéje holnap végleg és kibonthatlanul belesodródik a női világpolitika tourbillonjába. A holnapi napon és ezentúl is minden esztendő minden március havának mindegyik másodvasárnapján ugyanazért a célért, ugyanazzal a jelszóval, ugyanazzal a programmal, elszántsággal és határozati javaslattal fognak gyűlést tartani a fényes Broadwayn és a tiszamenti síkok nagy parasztvárosaiban is. A magyar nő testvére lett e világ minden műveit nőjének, a kiskorú cselédből, aki eddig méltatlan kénytelenségben volt, felnőtt ember lett végre. És csak ez a fontos, ez az egyetlen, hogy a magyar nő lélekrebbenésének holnaptól fogva ugyanaz az argonja, mint az angolénak. Nővére lett neki, meg tudja érteni őt és meg tudja értetni magát ő vele. Új állomásként belekapcsolták őt is abba az érzelmi és értelmi telegráf-hálózatba, amely az egész női világot (e világ nagyobbik felét) átfogja és ez megint egy valami, amiben megszűntünk az elmaradottság számkivetéses Ördögszigete lenni. A holnapi nap a magyar nő nagykorúsági ünnepe, értelmi, akaratbeli nagykorúságáé. Harminc gyűlést fognak tartani az országban és lesz e gyűléseken grófnő is, parasztnő is. Egyforma lelkesedéssel egyazon célt fogják akarni és egyetlen szó lesz az, amely munkásleány és dollárhercegnő, orosz diáknő, angol suffragette és német proletárnő ajkán fog elhangzani. Egyetlen egy szó az egész világon és hogy ez a szó a miénk is — ez az igazi magyar tavasz,, drága, nyugtalanító, boldogan zűrzavaros magyar tavasz. feZA^VV\«VVVVV\,VAÍ\.VVVlVV\AVwWVV( Budapest, március 7, *v Az olasz válság. Római táviratunk szerint a parlament radikálispárti csoportja mai ülésében elhatározta, hogy elszakad a kormánypárti többségtől. A kamarában arról beszélnek, hogy, ez állásfoglalás következtében a két radikális miniszter holnap beadja lemondását. Még bizonytallan, várjon ez visszalépésre készteti-e Giolittit.