Pesti Napló, 1914. augusztus (65. évfolyam, 181–211. szám)

1914-08-28 / 208. szám

TO Budapest, csütörtök PESTI NAPLÓ 1914. augusztus 27. (207. szám.) A legutóbbi napokban aviatikusaink ismételten felderítő repüléseket végeztek Belgrád felett. A repülőgépek eközben rendkívüli bravúrral mélyen Szerbia bel­seje fölött is jártak és fontos adatokat hoztak a szerbek állásáról. Zimonyból megállapítható, hogy Bel­grádot éjszaka nem világítják, s villamos ívlámpák távcsővel jól láthatók, de hetek óta nem égnek éjjel. A belgrádi villamos­központ, mely a Száva közelében van, a várművek bom­bázása közben rommá lövetett. Ideérkezett hír szerint a belgrádi vízművek sem funkcio­nálnak többé. Bravúros tüzérharc Még a h­ónap elején Belgrád körül folyt tüzérharcban történt, hogy a hadvezetőség a szerb drótnélküli távíróállomás megsemmisí­tésére, valamint szerb szállítóhajóknak a Du­nán való­­koncentrációjának megakadályozá­sára egy tarackezredből egy hadnagyot kül­dött ki csapatjával. A hadnagy augusztus 7-én este indult el s a Pancsova körüli elön­tött árvízterületen kellett áthaladnia. Reggel négy órakor érkezett a megparancsolt helyre, ahol a Duna és a Száva torkolatával szemben, 1700 méterre a belgrádi vár kiszögelésétől, felállíthatta ágyúit. Rövid, de erős tüzelés után öt szerb gőzöst, több uszályt és kotrógépet hülyesztett el. Erre a szemközt lévő parton el­helyezett nagyszámú szerb gyalogság erős­­puskatüzelést kezdett a mieink ellen, akik mindössze négy ágyúlövéssel elhallgattatták a s­zerb gyalogságot. A hadnagy most távcső se­gítségével egymaga­­megállapította és kikém­lelte a mélyen Belgrádban bentlévő drótnél­küli távíróállomást, amelynek antennája a belgrádi egyetem és az azzal szemben lévő épület fölött volt kifeszítve. A hadnagy bámu­latos pontossággal állította be az ágyukat és a táviróállomást annak ablakain keresztül grá­nátokkal és srapnellekkel tönkretette. Erre a belgrádi várból is megszólaltak az ágyuk. A szerbek most már jobban lőttek, mint az előbb és a hadnagy látván, hogy a túlsó parton lévő nagyszámú tüzérség ellen az ő kis csapata hiába tüzel, Zimonyból kért segítséget. A szerbek ezt is észrevették, még jobban tüzeltek a magyar csapat felé, de eredménytelenül. A hadnagy bámulatos hő­siességgel­­ állta helyét, amíg végre sikerült neki a belgrádi drótnélküli állomás mindkét épületét teljesen tönkretenni. Kevés volt már az muníció a mi oldalunkon és a nehéz terep miatt egyhamar nem is lehetett újabbat szál­lítani. De a hadnagy a még meglévő néhány gránátot sem hagyta felhasználatlanul, ha­nem tönkretette vele a belgrádi villamos mű­vet. És amikor egyetlen muníciója sem volt már, akkor a szerb lövések közepette a leg­nagyobb léleknyugalomm­al irányította vissza csapatát. Szerencsére a szerb lövések most nem találtak és a kis csapatnak egyetlen em­bere, egyetlen ágyúja sem veszett el. Két na­pig voltak távol és amikor visszaérkeztek, a tisztek, akik már aggódtak értük, leírhatatlan örömmel fogadták őket. A hadnagyot kitün­tetésre ajánlják, a tábornok pedig, aki a sere­get parancsnokolja, a sajátjából adott az expedícióban résztvett minden közvitéznek öt-öt koronát, röpködött. Furcsa, mikor fütyülnek. Félóráig ha­ladtunk így óvatosan. Amint a széléhez közel értünk, rettenetes sor­tüzet kaptunk, hármat láttam egyszerre elbukni, a többi kukorica is telve volt a mieinkkel, fel­hangzott: Vorwärts! Karddal én is az erdő között­­ egy 600 lépéses rét volt­, rohantunk. A­hogy ki­­­ugrottam a kukoricásból majd elzuhantam, egy­­ régi szerb halott feküdt a szélen, civilruhában, a borzasztó bűz. Hanyatt, a szája nyitott, a puska f­eltörve mellette. Rohanni kellett a réten, nagyon­­ sokan estek, azt hittük, a szerbek az erdő előtt egy sáncárokban vannak, pedig csak sapkák vol­tak odatéve, fatörzsekről lőttek. Akkor mi is lőt­tünk és futottunk feléjük, egyik hadnagy két gép­puskát állított fel rettenetes tűz között és neki a ritkás erdő közepének. Embert hallani láttam a fáról. Sokat. Nem tudom mennyi idő telt el, míg a réten keresztül mentünk, két perc vagy egy ne­gyedóra. Többször lehasaltunk, megint fel, mikor az árokhoz értem, katonasapkák sorba állítva a földhányáson, bent az árokban rengeteg halott. Rettenetes bűz, mert régi szerb halottak, tetejük­ben a mieink közül újak. Mellettem egy bosnyák szuronynyal rohan, golyó találja a térdét, elön­tötte a vér, már átugrottam az árkon, azt hallom, amint mondja: Moja majka! Sanité! Sanité! Egy másik bosnyák kezénél fogva felkapta a hátára és vitte visszafelé. Csak be az erdőbe, rohantunk, a fák közé lőve. Az erdő közepén élőről megint rettenetes tűz, srapnell-tűz ért bennünket. Fák dőltek ki, nagy­­ galyak recsegtek, azt éreztem, hogy megbotlok,­­ egy fa mellé vágódtam, fel akartam kelni, ugrani,­­ nem tudtam. Nem éreztem, hogy meg volnék lőve,­­ valami fa ülhetett meg, odanyúltam a lágyékom­­­hoz, meleg lett a kezem, látom véres. Csak arra gondoltam, a kamásaimban valami bogár mász­hatott be, mert nagyon szar. Pedig ott is talált egy szilánk. Azt láttam, hogy behozták a géppuskát egy erdei tisztásra és onnan borzasztóan dolgoz­tak. Egyre ordították: muníciót, muníciót! Aztán­­ kezdett elhomályosulni előttem minden, gondol­­­lam, talán meghalok. Csak azt szerettem volna , tudni, győzünk-e? Valahogy visszafelé másztam­­ egy nagyobb fa mögé, oda egy másik sebesült is­­ mászott és ketten támaszkodva elmentünk vissza az árokba, mert közben is kétszer gellert kaptunk.­­ Az árokba a halottak közé feküdtünk. Társam,­­ egy őrmester, egy szerb őrnagy halottról egy­­ rendjelet tépett le és azt feltűzte. Neki is a met-I­­ében van a golyó. hu. árokban itt-ott hangzott a­­ kiáltás: Sanité, Sanité! És egy káromkodás ma­­­gyarul. Félóra múlva szaladva jött két baka, nem­­ is vettem észre őket, csak hallottam, hogy mond­ják: tedd fel a tiszt urat, én majd megnézem, ki él. Úgy hoztak ide a sakáci nagy sárga házba, ami előtt reggel feküdtünk. Csatatűzben Egy zászlós leirása Ktenak, augusztus 18. — Amikor a szerbek az első shrapnell-lövést tették, a hadnagyuak elkiáltotta: Na most bent vagyunk! . . . Jobbról, az erdő felől jöttek a lö­vések. Három percenkint egy ágyúlövés. A mieink viszonozták, a mieinknek borzasztó hangjuk van. Aztán csend lett, talán fél hét óra volt, mikor fél­jobbra, a kukoricás felé rajvonalba átfejlődtünk, a kapitánv kiadta a parancsot: ..Zweiter und vierter Zug vorwärts!" Emelkedő terep. A kukorica szé­léig hasonmásztunk, nem is vettem észre, a két szakaszszal egyedül maradtunk, a hadnagyunk m­indig előreszaladt és visszajött. A kukoricába ugrottunk, lövésre készen, de nem volt szabad lőni, nehogy meglássanak az erdőből. Kukoricá­ban állva mentünk, most már az erdő felől sor­tüzet kapunk, körülött­­nk csak néhány ar­vó két hadosztályt tönkrevertek Bécs. augusztus 26. A losnicai szerb vereségről érkezett ma­gánjelentések elmondják, hogy a szerb had­osztály a losnicai erdőben rejtőzött el, őrjá­rataink azonban felderítették ezt a búvóhe­lyet. Erre tüzérségünk parancsot kapott, hogy azonnal tüzeljen az erdőre. Hatvan srapnell röpült a szerbek rejtekhelyére s erre csönd lett az erdőben. A Drinán való átkeléskor és Losnica elfoglalásánál a szerbek, noha igen erős hadállásban kitűnő fedezet mellett vol­tak, aránytalanul nagy veszteséget szenvedtek. Amikor az ellenséget leszorították a ma­gaslatokról, az árkokban mindenfelé halott szerbeket találtunk, akik az árokdombra ha­nyatlottak; legnagyobb részüknek fejsebük volt, ami a srapnellek hihetetlen hatása volt. Szerb katonaszökevények azt beszélik, hogy a szerbek abban bizakodtak, hogy megerősített állásukban egy hétig ki tudják állani a táma­dást. Ágyúink tüzének és gyalogságunk leír­hatatlanul vitéz rohamának azonban fél napig sem tudtak ellentállni. A mi csapataink fö­lényét már az is mutatja, hogy a szerbeknek is két hadosztályuk volt (Gankovics tábornok parancsnoksága alatt), így tehát a szerbek kedvező hadállása mellett a mi csapataink kiválósága döntötte el a csata eredményét.­­.'Tssaé?? ddtíotpjVi3/tI £ tío» - ta ^V^AVVVVVvVVVWWA/UVWVVV/WVWVV Adakozzunk a Magyar Vörös Kereszt egyletnek /aa sa .snsgfirí ilava Jíov "Mvaan ienAq Ausztria-f­apigarország hadat üzent Belgiumnak Bécs, augusztus 27. A belga udvarnál akkreditált cs. és kir. követ azt az utasítást kapta, hogy a belga ki­rályi külügyminiszterhez a következő távira­tot intézze: Kormányom megbízásából van sze­rencsém excellenciáddal a következőket közölni: Minthogy Belgium a német biroda­lom által ismételten tett ajánlatok visz­szautasításával Franciaországot és An­gliát részesíti katonai támogatásában, mely két állam hadat üzent Ausztria-Magyarországnak és tekintettel arra a tényre, mint megállapítást nyert, Bel­giumban a királyi hatóságok jelenlété­ben osztrák és magyar állampolgárok oly bánásmódot voltak kénytelenek el­tűrni, amely az emberiesség legelemibb követeléseinek ellentmond és még ellen­séges államok alattvalóival szemben is megengedhetetlen. Ausztria-Magyaror­szág kénytelennek látja magát a diplo­máciai viszony megszakítására és e pil­lanattól kezdve Belgiummal szemben hadiállapotban levőnek tartja magát. A követség személyzetével együtt elha­gyom az országot és az államban levő osztrák és magyar állampolgárok védel­mét az Egyesült Államok belgiumi kö­vetére bizom. A cs. és kir. kormány Errenbault de Dudzeele grófnak kiadta az útleveleket. Aláírva Clary. A hős „Zenta" Schloss Miksa tengerészeti író, nagyszerű részleteket tett közzé a hős Zenta nagyszerű har­­cáról, amelyet a túlnyomó ellenséggel folytatott. Egy francia páncélos cirkáló, — az ,,Edgar Quinet" — egyik tisztje, egy francia Ian munka­társa előtt így nyilatkozott a harc lefolyásáról: .A franciák csodálattal vannak eltelve az osztrák és magyar tengerészeknek páratlan halál­megvetése iránt, amelynek hősiességére nem lehet szavakat találni. Mi, folytatja a hadnagy, a „Goeben" és a ,,Breslau" keresztültörése után egy ideig a szicíliai vizeken cirkáltunk és azután Máltába mentünk, hogy szenet vegyünk föl. A legközelebbi felada­tunk az volt, megtudni, hogy a déli Adrián van­nak-e az osztrák-magyar flottának erői, amelyek esetleg a két német cirkálóval közösen operáltak. Érdekünkben állott megállapítani, hogy kizerta­totloni vonal veszélyeztetve van-e, vagy nem. Tizenhetedikén elhagytuk Máltát és az itáliai par­tok mentén lassú menetben Északkeletre nyomul­tunk.­ Manfredoni-foknál erősen Keletre fordul­tunk és nemsokára föltűnt előttünk a Punto d'Ostro-fok. Innen délnek vettük utunkat. Körül­belül négy-öt tengeri mértföldnyire mentünk a partról. Hirtelen osztrák-magyar hajók tűntek föl. Azonnal megkezdtük a tüzelést egy kis vadászhajó és egy kis cirkáló ellen, amely mindnyájunk nagy csodálatára gyors tempóban felénk jött. A vadász­hajó elmenekült előlünk. A kis cirkáló, amely any­nyira vakmerő volt, hogy fölvegye a harcot az egész flottával, valamennyi ágyújával védekezett. Mint a zápor hullottak a gránátjai, noha a mi ágyúink egy­másután eltalálták. Nemsokára forgács, ágyudara­bok, szilánkok, gőz és gáz borították el hajónkat és szakadatlanul hullottak az ellenség lövedékei. Ne­gyedórai harc után egy lövésünk kettészakította el­lenfelünket, amely lelkes éljenzés közt lobogó zászlójával elmerült a habokban. Ugyanabban apfl­,'AOM .(9V^19l919S«92iM 29 JFVGSP.*JP

Next