Pesti Napló, 1914. szeptember (65. évfolyam, 212–241. szám)

1914-09-11 / 222. szám

/ Budapest, péntek PESTI NAPJ­A 1914- szeptember 11. (222. szám.)­­ Ez a tekintély már különben is évek óta fogyatkozik. Az orosz-japán­ háború után kezdtek rájönni a félművest indusok arra, hogy egy ázsiai nép is sikerrel harcba szállhat euró­pai hatalommal szemben, ha kellő módon föl­készül. Azóta erősen tanulnak a hunduk, nagy tö­megben lepték el az európai, kivált az angol főiskolákat is; van már egy népes új gene­ráció, amely képzett és tiszta látású. Szálló ige lett az „ázsiai önérzet". Angliára borzasztó csapás lenne nemcsak a flottájának veresége, hanem a flotta gyöngü­lése is. Megcsonkított hajóhaddal, amely az abszolút fölénynyel már nem rendelkezik, a sárga inváziónak útját nem állhatja. És itt van a fő oka annak, hogy bizonyos körök annyira ellenezték Angliában a háborút. A természet kérlelhetetlen törvényei dik­tálnak. Amint a kimaradó vagy gyöngén ható délnyugati monszun Indiának óriási terüle­tein borzasztó éhínséget okoz, következik a re-evolució. Tízezrek pusztulnak éhen s a baromi türelem elfogy. A mult esztendőben is volt ilyen nagyarányú éhínség az United Provinces te­rületén, az idén pedig még hatalmasabban fenyeget. A gazdasági reformok a kezdet legelején vannak. Kitűnő földmives a bennszülött hindu, de még az ősi, ezeréves primitív módszerekkel dolgozik, a nagyszerű gépipara Anglia nem adott neki modern eszközöket. Egyáltalán meg akarta gátolni eddig a felvilágosodást, akár­csak a legsötétebb Oroszországban tették. A tanult, újabban végzett hinduk elől is el­zárta a karrier­utakat. Az Indian Civil Service­ben ,az egész közigazgatási vezetésben sem adott helyet nekik, a tisztviselőknek egészen kis része (ezerkétszázból hatvan) indiai. És a tanult, fiatal indusokból lesznek a folyton növekvő forrongás intézői. Alig van már olyan tartomány, ahol ne ál­landósulna a zavargás. Egész sereg brit hiva­talnokot és tisztet meggyilkoltak, halálos ve­szélybe került az indiai hatalom legfőbb képvi­selője, lord Miston és lord Harding mostani vicekirály is. Az angol impériumnak ez az in­diai feje 1912 december 23-ika óta, amikor — delhii bevonulása alkalmával — bombarobba­nással sérült meg — az orosz cár árnyékéletét folytatja, földalatti aknák, messzire húzódó tit­kos szövetségek tartják rettegésben már az an­golokat. Egyre hangosabban kérték az erős kezet, óhajtották lord Kitchenert, de hát őrá Egyipomban volt nagy szükség,­­ amelyet hadiállapotba helyezett. A tengeren meggyöngülő Angliát példát­lanul széleskörű forradalom végzete fenyegeti. Old Reporter. A kötögetők írta: Jászai Mari Olyan gyermekes munkának látszik, amint a kezeink szaporán villogtatják a sze­rény, divatból kiment kis kötőtűket, mikkel szürke és barna fonalakból növesztünk kéz-, lábszárvédőket és puha hósapkákat, tízezrével, százezrével a mi harcoló fiainknak. Alázatos kis hangyamunka, de olyan so­kan is vagyunk hozzá, mint egy hangyaboly. És oh! milyen hálásak vagyunk mi, tét­lenségre kárhoztatottak, hogy tehetünk egy olyan kis munkát bár, de amelybe belevezet­hetjük a mi kínzó, az egyetlen, az egyedüli történés körül forgó tehetetlen gondolatainkat, a kezeink között növekvő kézimunkába, mely­ből olyan formák nőnek ki, melyek összeköt­nek bennünket azzal az egyetlen lényeggel, mely mindnyájunk egyedüli gondolata, amelybe most minden élet folyik, amelyben mindnyájunk élete lüktet; összekötnek ben­nünket a harctérrel, az egyedüli Valósággal. Kötjük a hósapkákat és úgy sietünk ve­lük, mintha csak azt éreznénk: minél többet elkészítek, annál több lovagot avatok föl ma­­gamnak a harctéren, mert mindenikbe bele­­kötöm a gondolatomat, mely megacélozza az én harcosom lelkét és belekötöm az imádságo­mat, hogy védje meg a testét. Olyan forró kívánságot kötök bele a sap­kám minden szemébe, hogy ne csak meleget tartson az én katonámnak, hanem meg is vé­delmezze. Jól esik ezt hozzá gondolni a ke­zünk mozgásához. Imádság-gondolattal pótoljuk kezünk gyarló munkáját. Mivel az érzéseink oly nagyra nőttek, hogy szavakba többé nem fér­nek, csak imádságba. Most tehát megtanulunk újra imádkozni. Imádkozni és kötni, mint gyermekko­runkban. Nem lettünk-e tehetetlen gyermekké a — háború végeztéig — mikor mások cseleksze­nek értünk! Egyesítsük az imádságunkat , értük, mint gyönge kis kézimunkákat és küldjük el paj­zsul a fejük fölé! A gondolat és a kívánság nem üres levegő. Az áldás, vagy az átok meg­tölti azt! A régiek már hitték ezt, azért mondták: Az átok helyet keres, ha nem talál, vissza­száll oda, ahonnan eredt. Az áldásunk is elszáll, ahova küldjük. Minden imádság eget ér. Hát imádkozzunk! Takarítsuk meg minden lelkierőnket egyetlen akarásra. Ne adjunk magunkból erőt egyéb gon­dolatnak, csak annak az egynek: Teremtő Istenünk! Adj erőt fiaink lel­kébe és vezesd győzelemre fegyvereinket! Csak ezt az egyet gondoljuk most, csak ezt az egyet akarjuk akarni és ez az akara­tunk beleszáll fiaink lelkébe, karjaikba és fegyvereikbe és győzelemre visz bennünket! Nő testvéreim, higgjünk a láthatatlan erőben. Szép leánykáink, vessük ki a szívünk­ből a nyegle cinizmust és le a fejünkről a f­ranc!? M­ire n­emt adtak el nekünk, de amihez képest egy szil­indián asszony fejébe valóságos Biedermayer­fejkötő. Gyerünk vissza a józan takaródzás felé. A ruházkodás, végre is, nem egyéb, tes­tünk betakarásánál, és mily gyönyörű forma az emberi test! Milyen könnyű szépen be­takarni! De erről még ráérünk beszélni. Most előbb csak viseljük el a meglevőt. Egyelőre más dolgunk van. Amit biztosan érzünk ma már, az, hogy, mint az öltözködésünknek, úgy az erkölcseink­nek is meg kell változnia valamely irányban. Mivel megállapodás, mint a természetben, úgy a népek és társadalmak életében sincs, nagy események pedig gyorsabban érlelik meg lelkeinket: ugorjuk át mi ma azt a pár léha évtizedet, amit még az ostoba, de a pénzünket kicsiklandozó vérszipoly francia divatnak szenteltünk volna, magához idomítva az er­kölcseinket is; ugorjuk át és kezdjük most mindjárt a magunkbaszállást, melyhez igen jó eszköz a csöndes kötögetés, mert ez időt ad a léleknek a megérésre, a gondolkodásra. Sőt siessünk! Itt a tél. Fiaink már három hete írják a harctérről, hogy az éjszakák „der­mesztő hidegek". Siessünk a fej-, kar- és has­kötőkkel. Ha már báránybőrbőll nem csinál­hatjuk, mint az oroszok, kössük őket jó bőre és tömöttre, hogy a levegőt kizárják és küld­jük el nekik, nyújtsuk oda nekik mint egy­egy meleg kézszorításunkat, mitől átmeleged­jék az övék. Érezzék ott a haza határán, hogy, a kezeink elérnek­­ hozzájuk és átmelegítik az övékét Érdekességek — egy orosz napilapból kerülővel érkezett hozzánk egy pétervári, illetőleg ma már petrográdi újság egyik száma. Az orosz újságból az alábbi érdekes részeket fordítottak le. A beismert vereség — A Kelet-Poroszországban eddig győzelme­sen előrenyomuló csapataink egy részét, — mint azt tegnap a késő esti órákban a legfőbb parancs­nok vezérkara közzétette, — érzékeny veszteség érte. A rendkívüli terepen, ahol tavak, mocsarak és erődök váltakoznak, hadtesteinket túlerejű ellen­séges csapatok váratlanul megtámadták és heves ágyutüzelésükkel súlyos veszteségeket okoztak ne­künk. Hogy milyen gyilkos volt a küzdelem, azt leginkább jellemzi, hogy három tábornok esett el és több törzstiszt, közöttük a japán háborúból is­mert kitűnő hadvezér, Samsonov. — Hogy ez a sajnálatos balsiker, amelynek nagyságát a jelentésből még nem lehet megállapí­tani, mennyire fogja késleltetni csapataink előre­nyomulását, az még megítélhetetlen. Az operáló seregeink hadereje, elosztása és elhelyezése telje­sen ismeretlen előttünk,­­ nemkülönben az ellen­ségé. De valószínű, hogy a két hadtest csak töre­déke volt annak a hadseregnek, amely az ellensé­ges országban operált. Súlyos veszteségünk a le­génységben bár szomorú, de elég könnyen pótol­ható. A mi milliós haderőnk kiapadhatatlan em­beranyaga lehetővé teszi, hogy az ilyen hiányokat rögtön pótolják, a megritkított csapattesteket rövi­desen normális állapotba hozva, ismét tűzvonalba küldhessék. A kiváló vezetőket azonban már nem igen könnyű pótolni. Azt lehetne gondolni, hogy egy hadseregben, amely kilenc évvel ezelőtt olyan kemény háborút viselt, a magasabb csapatvezetésre aránylag kevésszámú gyakorlott tiszt található. Ha a harci tüzet a győzelem szítja és új diadalokat készít elő, viszont a fájdalmas balsiker tapasztalatai hasznos új tanulságokat hoznak. Re­mélhetjük, hogy a szomorú napnak is meg­lesznek a gyümölcsei. Hogy milyen nagyok voltak azok a vesz­teségek, arról már nem tájékoztatják az orosz közönséget. De a „fájdalmas balsiker" sokkal jelentékenyebb, semhogy el lehetett volna hall­gatni. A Tannenbergnél elesett tábornokok Samsonov tábornokon kívül — amint már jelentettük­­— Martos és Pestits tábornokok is elestek. A három tábornokról ezt írja az orosz lap: Samsonov A. V. tábornok 1859-ben született. A nikolaji lovassági iskolát és a nikolaji vezérkari akadémiát végezte. Részt vett az orosz-török és az orosz-japáni háborúban, valamint a boxerlázadás elnyomására indított hadjáratban. A japáni háború­ban mint altábornagy az első kelet-szibériai vadász­hadosztálynak volt a parancsnoka s mint ilyen elsőrangú katonai képességről tett tanúságot A ja­pán háború után Samsonov a turkesztáni katonai kerület csapatainak lett a parancsnoka. Martos tábornok ugyancsak részt vett a fenti két hadjáratban, valamint a boxerlázadás ellen kül­dött expedícióban. 1858-ban született kiképzését a Péter Pál­ katonai gimnáziumban, valamint a niko­laji vezérkari akadémián nyerte. A japáni háború­ban Martos tábornok a 8-ik hadosztályt vezette. A háború után az Amur katonai kerület parancsnoka lett. 1910. óta a vilnai katonai kerületben felelős­ségteljes állást tölt be. Pestits tábornok szintén részt vett a japáni há­borúban. 1866-ban született, kiképzését a car page csapatában, valamint a vezérkar nikolaji akadé­miájában nyerte. A japán háborúban egy gyalog­ezredet vezetett. Az utóbbi időben egyik hadosztá­lyunknak volt a vezérkari főnöke. A petrográdi életből Néhány jellemző kisebb hírt közlünk itt a petrográdi újságokból: — A hadiállapotra való tekintettel a várospa­rancsnok elrendelte, hogy a klubokban, valamint a nyilvános helyeken a hazárdjátékot adminisztratív úton üldözzék. Krjutskov Kosma kozák egy előőrs csatáro­zásakor nagyon kitüntette magát A „Novoje Vremja" szerkesztősége ezért értékes karddal jutal­mazta meg. —* A villamos kocsikban a sebesültek és elek­nek családja javára jótékonysági bélyegeket ad­nak el. Az eredményt az­ újságok nap-nap után köz­zéteszik- Vannak 1, 5, 10, 50 képekes és 1 rubeles bélyegek. Mintegy három hónap alatt 15.000 rubel folyt be. Egyik cikkében a petrográdi újság kór­házak hiányáról ír. Azt ajánlja, hogy a ma­gánszínházak, mozgófényképszínházak és mu­latók helyiségeit kórházakká alakítsák át. Fel­szólítják a használatlan paloták gazdag tulaj­donosait, hogy kastélyaikat adják át erre a célra. — Az Alexandra- és a­­­iirály-színházak a na­pokban fognak megnyílni. Sok orosz, akik fiémet-

Next