Pesti Napló, 1914. december (65. évfolyam, 303–332. szám)

1914-12-23 / 325. szám

$ Budapest, szerda PESTI NAPLÖ 1914. december 23. (325. szám.) i Jk bőr. Nekem a fél arcomat egész tönkre for­'rázta. a másik két gyerekemnek semmi baja nem történt, csak a legkisebb utbakerülőt ló­dította el mellőlem gunyos kacagással az egyik orosz. Röhögtek és bevágták maguk után az ajtót. A fájdalmam kimondhatatlan volt és még ehhez hallgatnom kellett a kínos sikoltá­sát ennek a szopós-gyermeknek. Olajjal meg (tojással megkentem mindkettőnk borzalmas sebeit és amit hirtelenében össze tudtam kap­kodni, batyuba gyűrtem és a két gyerekkel el­futottam a városból. Alig egy félórányira már a mi katonáinkkal találkoztam. A sebemet Miskolcon kötözték be és ezen a kocsin cipel­nek már egész délelőtt ide-oda. mert sehol sem tudtak helvet adni. Egy rendőrbiztos jön és odaszól a tűz­oltónak: — Vay-ut 8. szám alá viszik. Ott majd kap lákást, az eltartásáról pedig a hitközség fog gondoskodni. A háboru legártatlanabb áldozata kínos nyöszörgéssel alszik az anyja ölében, a két másik gyermek a batyuk mögött nevetve, még mindig hintázik a kocsi ülésén. Falus Ferenc Gróf Tissa a háboru * hatásáról Gróf Tisza István ma a, régi képviselőház ter­mében érdekes előadást tartott „A háboru hatásá­ról a nemzeti jellemre" cimen. A volt képviselőház terme szorongásig telt meg ez alkalomra diszes kö­zönséggel és amikor Tisza István megjelent az emelvényen, percekig tartó taps fogadta. A minisz­terelnök ezután elmondta előadásán, amelyből a kővetkező érdekes részleteket közöljük: Az emberi élet legborzasztóbb zivatara, az em­ber sorsát romboló hatásoknak kitevő csapások legborzasztóbbika a háboru. Talán zsenge gyer­mekkoromtól eltekintve, soha nem tudott a háboru vonzást gyakorolni képzelőtehetségemre. Az én képzeletemben a háboru fogalma elválhatatlanul egybe volt forrva mindig nemcsak katonák kiontott vérével, hanem gyermekeknek és aggastyánoknak, özvegyeknek és árváiknak irtózatos szenvedéseivel. Másrészről azonban nemzetnek, amelyik érdemes akar lenni a nemzet névre .államnak, amelyik egy nemzet egyinéségét, független erös szervezetben ki­fejezésre akarja juttatni, a háboru lehetőségétől nem szabad elzárkóznia, a szükséges háborúra ké­szen kell állania. Olyan szempont ez, amelyet különösen ne­künk, magyaroknak, egy pillanatig sem szabad szem elől tévesztenünk. Mindenesetre dicsőségünk az, hogy minket, maroknyi magyar nemzetet a földtekének olyan pontjára rendelt az isteni gond­viseflés, ahol védelmére szolgálunk az egész emberi­ség nagy kincseinek, ahol útjában állunk romboló hatalmak nagyravágyó törekvéseinek, ahol tehát fokozott veszélyekkel kell szembetekintenünk. Abban a tekintetben, hogy elkerülhetetlenül szükséges volt-e a háboru, mindnyájunk szeméről leesett a hályog a szerajevói borzalmas bűntényt követő hetek alatt: a vizsgálat felderítette ennek a merényletnek egész undok hátterét. Az a szom­széd, aki hat évvel ezelőtt avval vásárolta meg á békét a monarchiától, hogy ünnepélyes kijelentés­ben a jó szomszéd kötelességeinek loyalis teljesí­tésére kötelezte magát, az a szomszéd, mondhatni, egész nemzeti életét egy nagy agitatorius tevékeny­ségben összpontosította. Behálózta önmagát és a szomszéd területeket a legkülönbözőbb egyesüle­teknek olyan homályban tartott rendszerével, amelynek célja — ahogy ők magukat kifejezték — a monarchia szerb lakosságának felszabadítása volt, ahogy az igazsághoz képest mondhatjuk: a monarchia megrabtása, a monarchia megcsonkí­tása. Eszköze e cél elérésében a bomba és a revol­ver. E hálózat központi szálai felnyúltak az állami élet legmagasabb köreibe. Ennek a hálózatnak felderítése és azok a pro­vokáló nyilatkozatok, amelyek a merényletet kö­vető hónap alatt mindennaposak voltak a szerb sajtóban és unos-untalan ismétlődtek felelős szerb államférfiak, a szerb állam külföldi képviselőinek ajkain, elháríthatatlan kötelességévé tették e mon­archiának, hogy megtegye azt a komoly lépést, amely hivatva volt véget vetni e bűnös merény­letnek. Es akkor mit látunk? Az a bűnszövetkezet, amely bűnös célokat a legaljasabb eszközökkel ki­vár. elérni, segítőtársakat kapott; segítségére siet­tek azok a nagyhatalmak, akik ma mint Európa békéjének, függetlenségének, civilizációjának vé­delmezői akarnak feltűnni az egész emberiség köz­véleménye előtt. Reánk kényszerít ették a háborút. Lehet-e egy reánk kényszeritett háborút el nem fogadni? Ez a kérdés áíl a nemzet minden tagja előtt és az a válasz, aínit erre a kérdésre nem szavakban, hanem cselekedetekben adni fogunk, az a válasz adja meg n nemzet erkölcsi értékének főösszegét, azt az összeget, amely egyedüli, de biz­tos alapfeltélele a siketnek. Hiszen az erkölcsi írtéknek legbiztosabb mé­rője éppen az, hogy ismerünk a mi saját egyéni hajlamainknál, vágyainknál, hiúságainknál, szen­vedélyeinknél magasabb célokat és tu Íjuk ezekrt egész lényünkkel önfeláldozóan és hiven szolgálni. Az emberi életnek egyetlen OT'LS megpróbáltatása sem állítja ezt a kérdést oly eíemi erővel az em­beriség elé, mint a háboru. A lét és nem lét problémíja elé állítja a há­boru a családokat is. Hiszen alig van család, ame­lyik ne remegne egyik-másik, talán nagyon sok tagjának életéért és, fájdalom, naponta szaporodik a száma azoknak a családoknak is, akik siratják a hazáért meghalt kedvesüket. Vájjon ily viszo­nyok között van-e még visszavonás, egyenetlen­ség, izetlenség a család tagjai között? Vájjon nem az emberi lélek mélyében fekvő tisztább, nemesebb érzelmek dominálnak-e mos' egész lelki életünk­ben, vájjon nem érezzük-e azt, hogy milyen kö­zel állunk egymáshoz, hogy mennyire szeretjük zel állunk egymáshoz, hogy mennyire szeretjük egy­össze van fűzve a másikéval s hogy egy nagy él­tető erő van, amelyikért érdemes élni ezen a föl­dön és ez a szeretet. És vájjon ugyanez az érzés nem kell-e hogy áthassa az egész nemzeti társadalom minden tag­ját is? Vájjon a háborúnak borzalmas napjaiban nem lesz-e élő valósággá az, hogy a nemzet min­den tagja testvére a másiknak? Vájjon nem ál­lunk-e közelebb egymáshoz párt-, felekezet-, osz­tály- és nemzetiségi különbség nélkül, mint ahogy valaha állottunk ebben az országban? Vájjon a közös küzdelemnek, a közös veszélynek, a közös szenvedésnek, a közös áldozatkészségnek ez az időszaka nem mutatja-e azt, ami minden beszéd­nél minden elméleti okoskodásnál szebb, erőtelje­sebb, meggyőzőbb, hogy azoknál a tényezőknél, amelyek tagolják, elválasztják, gyakran szembeál­lítják egymással az emberiséget, vannak sokkal hatalmasabb erők, amelyek lenn szunnyadoznak az emberi lélek mélyében, de elemi erővel törnek ki és elsepernek útjukból minden zavaró tünetet akkor, midőn a nagy megpróbáltatások, nagy ve­szedelmek, nagy küzdelmek és diadalok órája üt. Kejl-e mondanom, milyen nagy mértékben tettre hivja a háboru a szeretet erényét is? Kell-e erről beszélnem itt, Magyarországon, ahol — ne be­széljünk most a társadalom műveltebb rétegeinek munkájáról — de ahol a szeretet, a jótékonyság, a harcoló katonak s a katonák hátramaradott csa­ládtagjai iránti tettrekész gondoskodás a nép gyer­mekéből, társadalmunk legalsóbb osztályaiból olyan megható példákat tár elénk? Azt szokás mondani, hogy a társadalomnak kevesebb művelt­séggel biró és kevesebb vagyonnal rendelkező ré­tegei nem szoktak a szeretet munkájában részt venni. Hát az igaz, hogy ezektől sokkal naayobb érdem, ha részt vesznek a szeretet munkájában, de mindig azt vallottam, hogy nem ismeri a magyar népet az, aki a magyar nép gyermekétől ezt a ne­mes emberi tulajdont el akarja vitatni. Mindnyájunknak csak azt kell s csak azt sza­bad érzenüni. hogy az egész nemzet sorsa kockán forog, hogy lét és nemlét kérdése vettetett fel, hogy egy szebb, egy jobb, dicsőbb lét biztosításáért fo­lyik a küzdelem, hogy ebben a küzdelemben életü­ket dobják áldozatul a nemzet százezrei s hogy azoknak kiontott vére hozzánk beszél, hozzánk in­tézi azt a felhívást, hogy méltók legyünk ő hozzá­juk, hogy ne rontsuk le itthoni magaviseletünkkel azt, amit ők a nélkülözéseknek, az erőfeszítések­nek, a hősletteknek emberfeletti mértékével vivnak ki a nemzet számára. (Taps.) Ma mindnyájunkra nézve egy nagy szempont tehet csak uralkodó: mindent meg kell tennünk, ami erősíti a nemzet harci erejét: a gazdasági té­ren, kulturális téren és erkölcsi téren. Vészhirek károgásában tetszelgő jólértesültség, a lelki üresség, amely nem képes mások lelkének teljességét, becsét megérteni, amely annál jobban érzi magát, mentül nagyobb nihilizmussal beszél­het mások felől, amely annál különbnek, annál okosabbnak, annál csalhatatlanabbnak képzeli ma­gát, minél jobban leszólja egyeseknek és a egész nemzetnek erőfesziléseit: ez mindmegannyi a mai időkhöz és a magyar nemzethez nem mélló kór­tünet, parazitája a nemzet lelki életének, amelyet ártalmatlanná kell tennünk, ártalmatlanná azzal, hogy éreztessük vele saját eljárásának hitványsá­gát, minél jobban leszólja egyeseknek és az egész valódi szinében mutatkozni a nyilvánosság előtt. Hála istennek, szórványos jelenségek ezek, hála is­tennek, a magyar nemzet nagy zöme méltó a harc­téren küzdő katonákhoz; a magyar nemzet nagy zöme helytáll és minden téren teljesiti kötelességét. De azért talán természetes, ha a méltatlankodás a méltó harag érzésivei fordulunk e kórtünetek felé; mert ha kevesen vannak is, nagy lármát ütnek és ezzel a nagy lármával ha kárt nem sokat okoz­nak is, de bemocskolják a magyar nemzetnek ép­pen e nehéz napokban is olyan tündöklő fényben ragyogó jó hírnevét. A küzdelem folyik* nehéz, kemény, elszánt, de dicsőséges és reményre feljogo­sító küzdelem. S ha a magyar nemzet továbbra is kifejti azt az erőt, amelyet eddig kifejtett, továbbra is érvényesiti azokat a hadi erényeket, amelyeket eddig érvényesített, ha el nem vesiti jogosult bi­zalmát önmagában, ha becsülctesm megfeszíti az istentől neki adott erőt. ha kitart >z igaz ügv mel­letti küzdelemben: én bizom istenben, hogy nem fog elmaradni a megérdemelt siker. Karácsony előtt áldunk. A rombolás szenvedé­lye gázol végig a szeretet ünnepién. De a karácsonyi ünmepi hangulata, ha komolyabb lesz is a rendes­nél, emeljen fel Jjennünket az elhatározásnak, aj hazaszeretetnek, az istenben való bizalomnak: azokba a magas régióiba, ahol a kötelességteljesí­tés nem ismer ingadozást, atiol csak egyetlen érzés hat át mindenkit: az. hog> előre menjen, előre erőnk becsületes, teljes megfeszítésével, szilárd ki­tartással előre, egészen a teljes diadalig! fis akkor adni fog az úristen derültebb, nyugodtabb, szebb karácsonyt még a magyar nemzetnek. Az előadás végén á közönség lelkesen ünne­peltc gróf Tisza Istvánt. NAPI HIREK Az idő Kedden borult és az évszalclioz viszo­nyítva enyhe idő volt. Kisebb csapadék Erdélgt kivéve csaknem mindenütt esett. Gyenge éjjeli fagyok csak az és:aki és ke­leti részeken voltak. A hőmérséklet maxi­muma 12 C fok volt (Fiumében), mini­muma —5 C fok (Nagyenycden). Szerdára az időjárásban lényeges v&U tozás nem várható. Sürgöny-prognózis: Változás nem vár­ható. NAPIREND. Naptár: Szerda, december 23. —» Róm. kat-: Viktória sz. vt. — Protestáns: Viktória. —» Görög-orosz: doccmber 10. Menna. — Izraelita: (5675.)! Tebeth 6: — A nap kel reggel 7 óra 48 perckor, nyug­szik este 4 óra 10 perckor. — A hold kel délelőtt 11 óra 28 perckor, nyugszik este 11 óra 38 perckor. <— A trónörökös — estei herceg. A hivatalos lap keddi száma közli, hogy a király megengedte/ hogy néhai Ferenc osztrák-esiei főherceg, modenai herceg és néhai Ferenc Ferdinánd osztrák-estei fő­1 herceg végrendeletének rendelkezéseihez képest, Károly Ferenc József főherceg .saját maga és az öt követő, egyenrangú házasságból származó utódok, akik a Ferenc Ferdinánd főherceg 1907. évi junius 3-án kelt végrendeletéhez képest a hátrahagyott vagyonrészeket birtokolják, az £sfe-család nevét és címerét a saját nevükkel és címerükkel egyesítsék­— Nyugalmazott hadtestparancsnok. A királyi elrendelte, hogv Fail-Griessler András gyalogsági tábornokot a saját kérelmére megtartott felülvizs-i gálát eredményéhez képest, mint szolgálatra al­kahníUlant, a nyugállományba helyezzék. — Angua&ta fé" wreegnő Kistapolcsányban. Auguszta főhercegnő kedden Kistapolcsányba uta­zott és ot fogja tölteni a karácsonyi ünnepeket gyermekeivel együtt, Fz alkalommal meglátogatja a Kistapolcsányfcan lévő tiszti üdülőházat is. Itt emiitjük meg, hogy a főhercegnő legutóbb ezer koronát adott a katonák karác onyi ajándékára. — A legfőbb számszék uj palotájában. A legi főbb állami számvevőszék tanácsa kedden tartotta Thuróczg Vilmos elnökletével első ülését a Margit­rakparton épült uj széképület nagy tanácstermében., Thuróczy hálával emlékezett meg a törvényhozás áldozatkészségéről, amely az épület létesítéséhez szükséges anyagi eszközöket rendelkezésre bocsá­totta. Teljes bizalommal tisztikarának általa ismert: ügybuzgalxna iránt, megnyugvással tekint uj ottho­nában is a halóságnak sikeres munkálkodása elé* Koslyál Zsigmond alelnök meleg szavakban tolmá­csolta a legfőbb állami számvevőszék egész tiszti­karának mélyen érzett köszönetét azért az atyai gondoskodásért, amelylye] az elnök a hatóság meg­felelő elhelyezésének ügyét felkarolta és sikerrei vitte. — Vaszary Kolos nagybeteg. Az a nagy rész­vétet keltő hir érkezik Balatonfüredről, hogyí Vaszary Kolos bíboros, Magyarország volt herceg­prímása súlyosan mpgbetegedc-tt. Dr. Kohl Medárd püspököt távirattal hivták kedden Balatonfüredre, a nagy beteg bíboroshoz, aki immár nyolcvanhat éves s egyházi 'méltóság írói való lemondása ótati b^íalonfüx.edi villájában el vi^ia^o nullra,

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék