Pesti Napló, 1914. december (65. évfolyam, 303–332. szám)
1914-12-23 / 325. szám
SWKIB ( PESTI NAPLÓ 1914. december 23. (325. szám.) . Tiszovszky Dániel állami iskolai tanitó affy saját,valamint családja nevében Mély fájdalommal tudatja, hogy szép reményeikre jogosított , egyetlen jó fia a cs. és kir., 2 kir. törvényszéki jegyző, gyalogezred 16. századának tartalékos zászlósa 1. évi augusztus hó 26-án délután 3—5 óra között, Sifka életének legszebb szakában, a birói pályán való működésének ötödik érveiben, legszentebb kötelességének teljesítése köztien az északi harctéren, a Dunajav melletti maradlatokon, midőn csapatát rohamra vezette, ellenséges golyótól szivén, találva, hősi halált halt. Nagyszeben, 1914. december 23. Áldott legyen emléke! Idegen rögök közt, jeltelen sírban álmodja tovább a magyar hősök édes, boldogító álmát. Csak a mi szivünk sajog érte, akik legdrágább kincsünket adták benne vissza a Hazának. rJWv^V^rAAAAAAAA/VAA/VWWVVWVWVN színház, művészet Lengyelüéi 4 Király Színház új operettje Petráss Sári vendégjátékával /' Az idén még nem volt olyan meleg, élvezetteljes, művészi levegőjű színházi estéje a közönségnek, mint amilyent a Király Színház mai előadása hozott. Sokféle kísérlet, sokféle színházi manőverezés után elsőnek a mai operett-premier hozta vissza a nagy színházi esték forró levegőjét, amelyben közönség, újdonság, előadás, ünnepelt primadonna, tetszés, taps, virág, színházi kielégülés és a nagy siker öröme, teljes harmóniában találkozott. Ez a néhány órai színházi béke a háborúban, a közönség egyik legkedveltebb művésznője találkozásából pattant ki. Hazajött Petráss Sári, a Király Színház graciózus primadonnája, akinek finom művészeti poétikus színpadi ábrázolásai után két esztendeig vágyakozott a közönség. Ennyi ideig tartottak távol hódító londoni sikerei, amelyek során példátlan elismerést szerzett művészetének. A színházi élet melankolikus levegőjét csodás erővel törte át Petráss Sári poétikus színpadi megjelenésének sugara és sok bizarr, groteszk színházi est után egyszerre felvillanyozódott a közönség, az ünnepelt kedvencei között is kivételesen népszerű Petráss Sári megjelenésétől. Távol áll tőlünk, gondjaink sem engedik, hogy a háborús világot még primadonna-csatákkal is nehezebbé tegyük, tehát senki se magyarázzon összehasonlításokat a közönség mai elragadtatásába, mely Petrássünneppé tapsolta a Király Színház forró sikerű estéjét. Amikor a kiváló primadonna megjelent a színpadon, a szeretet és ováció minden virága hullott reá és a közönség percekig tüntető melegséggel tapsolta, nem lévén más mód a színházban a viszontlátás örömének, a régi vonzalom, az őszinte megbecsülés kifejezésére. Az új operett, amely berlini és bécsi nagy sikerek után hozzánk is eljutva, ragyogó keretet adott Petráss Sári művészetének, a siker teljes győzelmét aratta a Király Színházban is. Meséje kedves, zenéje pompás operett muzsika s amíg Stein Leo eléggé eseményteljes szövege gondoskodott a közönség szórakoztatásáról, Nedbál Oszkár zeneszámai hosszú életre biztosították az új operett hatását. A jól megkomponált operett-mese egy varsói — olt Varsó — földbirtokos házából indul ki, ahol nagy társaságban mulatozik egy eladósodott lengyel nemes. Ennek az ifjúnak szánta Zarenka földbirtokosa, leányát, Helenát. A fiatalember azonban nem akar pénzért házasodni és sokkal több figyelmet tanúsít egy táncosnővel szemben, semhogy észrevenné a szép, bájos és fiatal Helena szerelmét. A varsói mulatság után a fiatalember hazayegy a birtokára, ahová az uj gazdasszonyát várja. Az uj gazdasszony feladatát egy kis operett-összesküvés révén a mellőzött Helena vállalja el. Betoppan az elhanyagolt házba és kisöpri onnan a kártyás, dorbézoló társaságot, egyszerre rendbe hozza a gazdaságot és úgy beleveszi magát a fiatal nemes szívébe, hogy az felejtve minden szerelmét senki mást sem akar feleségül venni, csak a gazdasszonyát. A szerencsés érzelem végül boldog házasságban találja meg méltó virágát, Helénát. Petráss Sári gazdag művészetének minden bájával játszotta a pompás szerepet. Decens humora, igazi szubrett temperamentuma, finom ábrázolása és pompás éneke egyaránt fokozták jelenlétről-jelenetre az elragadtatást, amelylyel a közönség ünnepelte. A Király Színház kétségkívül kiküzdötte a fegyverek zajából is a maga tartós színházi sikerét, ami nem is volt olyan nehéz, amikor ezt a harcot Petráss Sári művészetével vívhatta. Kitűnő estéje volt Rátkaynak, Király Ernőnek és Latabárnak is, főként Tisza Karola sikkes tánca és éneke járult hozzá a siker teljességéhez. (*) A színházak hírei: "A Képopera pénteken mutatja be új eredeti operettjét, » Katicát. — A bécsi Burgtheater tagjai által Harry Walden vezetésével a Budapesti Központi Segítőbizottság alapja javára a Népoperában rendezendő jótékonycélu előadás drágább jegyei már elkeltek s csupán egy-öt koronás jegyek válthatók. A Gyermekszinházban pénteken, karácsony első napján kerül szinre először a Jó gyermekek karácsonya, vagy: Az édesanya szia című tündérrege olcsó helyárakkal. — A Budapesti Színházban a karácsonyi ünnepeken naponta két-két népszerű előadás lesz, vidám kabarészámokkal egybekötve. Közreműködnek: Z. Singhofer Vilma, Feld Irén, Mészáros Aranka, Berky Kató, Zilahi Gyula, Vágó Géza, Czobor Ernő és Kálnyi István. Az előadások rendkívül olcsó helyárak mellett tartatnak meg. FŐVAROS * Megüresedett bizottsági tagsági helyek. A világítási üzemi bizottságban több tagsági hely üresedett meg. A tanács felhívta a pénzügyi bizottságot, hogy a maga részéről kiküldött báró esetet Herzog Péter helyett, a középítési bizottságot pedig, hogy Ámon József, Hauszmann Alajos és Kauser János helyett kebelükből tagokat küldjenek ki ebbe a bizottságba. Megüresedett azonkívül még Hűvös József és dr. Vámossy Károly helye is. Dr. Hecht Ernő lemondott a bizottságban viselt tagságáról, Retter Gyula pedig tartósan akadályozva van tagsági tisztjének teljesítésében. E tagsági helyek betöltése iránt a tanács a pénzügyi és középítési bizottság kijelölése után fog intézkedni. * A tanulók korcsolyapályája. A tanács az Abonyi utcai korcsolyapályát, mint a múlt esztendőben, ez év telére is kibérelte a fővárosi iskolák tanulóinak használatára. WVVVAATWWWWWWWWWWWWWWW E3E esetleg kórházakban tartózkodó katonai és polgári. olvasóinkat vagy hozzátartozóikat kérjük, hogy a PESTI NAPLÓ anyagához és képeihez ők is járuljanak hozzá, hűséges leírásokkal, tudósításokkal és főleg harctéri fotokistikus fölvételekkel. A beküldő neve meg fog említtetni a reprodukálható kép alatt és a fotográfiákat a használat után rögtön visszaküldjük. Levelek címe: •ESTIBflFbdilliEim szerkesztőjének Budapest, Vámos császár-ut 55 L.I P . Kinevezések a honvédség körében A király a honvédségnél szolgálaton kívüli viszonyban november 1-iki ranggal kinevezte: a gyalogságnál, századosokká Arnout Károly és Titteldorf Imre főhadnagyokat, főhadnagyokká Gosztonyi Mór, Csomóssy Sándor, Fürdey Lajos, Kulik Dezső, Antal Miklós, Schuster Márton, Hódossy Ernő, Bálás Sándor, Király Béla, Dombay Mihály, dr. Bakonyi Samu, Lichtenstein József, Neidthardt Károly, Hönel Albert, dr. Szeles Ödön, dr. Ollop Mór, Gyenes Lajos, Haitis László, Felföldy Béla, Bodánszky Győző, Engelhardt Gyula, Kresztics Balázs, Rados Elemér, Somogyi Pál, Deutsch Géza, Benkó Béla, Fábry Gyula, Mich István, budafalvy, Vermes Zoltán, Skoff Kornél, berzeviczi és kakas-* lommiczi Berzeviczy Elek, Józár József, dr. Grauer Vilmos, Pongrácz Géza, Trsztyénszky Ferenc, Sinka Ferenc, Kondor József, Jónás Emil, Bodó István, Vörös Kálmán, dr. Pál Zsigmond, Bruckner Lajos, Hübsch Samu, Werner Oszkár, Erősdi Bálint, dr. Markovich Lajos, Wellisch Adolf, Gramling Alajos, Pleskó János, Diks Lajos, Ring Béla, berzeviczi és kakaslomniczi Berzeviczy Béla, Faragó Sámuel*, Novák Dezső, Korda Sándor, Bezerán Milutin, Diankonovits Sándor, dr. Szemere Károly, Kern Gyula, Stein Nátán, Nyagul Miklós, Rockenstein Samu, Lukács Adolf, Németh Pál, dr. Stettner János, Markovich Iván, Sternfeld Frigyes, Guzelnigg, Ernő, Rézbányai Béla, dr. Rudolf Béla, Stekler Henrik, Rauch Béla, Porszász Károly, Sugár Márton, Imre János, Steigerwald Károly, Ferenczy Győző, Soltész Gábor, Lasswitz Kálmán, Kaltenbach Gyula, Adler Dávid, Katz Sándor, Gubicza Ádám, Balog Arnold, Szlamka Gusztáv, Kardos Móric, Katscher Árpád, Abel Iajos, Heischman Ferenc, Herczeg Elemér, Tátits Péter, Rauch Ernő, Horváth Emil, Fekete Imre, Koller Ottó, Suly Antal, Dobozy Ambrus, berczeli Berczelly Miklós, Kállay Dezső, Medzihradszky Jenő, Zombory Gyula, Sebő Sándor, Rédl Szigfrid, Koreck Kálmán, Kalkbrenner Antal, dr. Serényi Gyula, Rottmann Sándor, Főző László, dr. Forgó Antal, Zahoránszky Károly, Kolozs Károly, Sacheta Béla, Bottka Zoltán, Heller Mór, dr. Marsovszky László, dr. Lindner László, Temple Rezső, Starosolszky Lipót, Rázsó Imre, dr. Löw Tibor, Székely Ernő, Kiss Sándor, Sibalszky Kálmán, Brichta Emil, Szente Imre, Szabó Ferenc, Schaffer Ferenc, Müller Lipót, Bernáth Aladár, Kruis Győző, Händler Lázár, Bálint Márkus, Zechmeister Béla, Farkas József, Gazdig Gyula, Demény Hermann, Leitner Alajos, Skubiskó Marió, Behr Alfréd, Geiringer Henrik, alsócsernátonyi Cseh Gusztáv, Rössler Nándor, Borcsán Péter, Ba-rány Pál, Ferenczy Emil, Münk Lajos, Veresz Ferenc, dr. Laban János, Kubiczek Károly, Koppel Frigyes, dr. Gyarmati Artúr, Rázsó Kázmér, Lenk Antal, Péter Imre, Adler Rezső, Szakács Ödön, Pászti Márton, Kenéz József, Polgár Gyula, Futó Ignác ,Riefler Pál, Bányai Elemér, Könczey Jenő, Biró Ákos, Kant Rezső, Farkas László, Naményi Miksa, Csemez Sándor, dr. Molnár Árpád, Vágó Béla, Szasszarath Ferenc, Magyarosan Mihály, Boroczy László, Benedikt Márk, Papp Romuhisz, dr. Szalóki Róbert, dr. Németh Ernő, Ádámfi János, Ungvár Pál, Tantossy Miklós, Léránt Ödön, Tompos Zsigmond, Polgár Géza, dr. Biró Béla, Melancsek József, dr. Thein Zsigmond, Sponer János, Lestár István, Hrusztek Ernő, Lukácsy Miklós, Preszly Gyula, dr. Stockinger János, dr. Dömötör Mihály, Nyilassy Károly, Führer Richard, Vezér Jenő, Juhász Árpád, Kollmann János, Darvas Nándor, Braun Izidor, Baumann László, Penninger Antal, Kolbe Oszkár, Grün Dezső, Vas Károly, Gescheidt Zoltán, Lugosi Miklós, Telkes Aladár, Oprefth György, dr. Fasching Antal, dr. boronkai Boronkay Dénes, Matherny Gusztáv, Holtzer Aladár, dr. Katteneckert Győző, Rottmayer Dezső, alsólelóczi és jezerniczei Tarnóczy-Tarnovszky Vladimír, Durkó Gábor, dr. Török Gyula, Greiner Ármin, Angszter Oszkár, Dubányi Gyula, Ruttkay Ernő, Papp Béla, dr. Madaras József, Madarász Kálmán, dr. Richtzen Albert, Kovácsics Károly, Bauer Ágoston, Földessy Lajos, Szőnyi Oszkár, Reicher Rezső, Kolozsváry-Kiss Ferenc, Löwy Salamon, Mészáros János, Erdélyi Árpád, Urbányi Gusztáv, Déri Richárd, Fellenz Béla, Schwitzer Róbert, Benesch Lajos, Ranzerberger Győző, Grosz Vilmos, Fattien Adolf, dr. Pollak Géza, Simon Rezső, Adler Jakab, Stoll Ferenc, Reidner Ágoston, Pap József, Drecsin Mihály, Glósz Lajos, Elcsitz Albert, Kovács Elemér, Széll Gábor, Dembitz Sándor, Blockner Gyula, dr. Szabó Imre, Vidt Elek, Baum Konrád, Goldberger Lajos, Kertész Zsigmond, dr. Havasi Ferenc, dr. Haendel Vilmos, Geiger Leó, dr. Szemenyei Kornél, dr. Oppel Jenő, dr. Csordás János, Popajova Győző, Pausi Emil, Kiss Gyula, Dobó Zoltán, dr. Fischer Ede, Veress Vince, Kopasz Béla, Deák András, Dósa Kálmán, dr. Nagy Béla, Kolba Rezső, dr. Lukácsi József, Priviczer Jenő, Schaeffer István, Kukányi Ferenc, Erdélyi Béla, dr. Pazár Dezső, Bocskay Ottó, Korriger Ágoston, Pesthy János, Mezei István, Telesen György, Esti Miksa, dr. DemeterGyörgy, PeU