Pesti Napló, 1914. december (65. évfolyam, 303–332. szám)

1914-12-29 / 330. szám

­ . Kérjük azokat a t. c. előfizetőin­­ ket, akiknek előfizetése december 11-én lejár, hogy a lap megrendelését minél előbb megújítani szíveskedjenek. A PESTI WAP LC előfizetési ára a magyar korona országaiba, Ausztriába 6s Bosznia-Herczegovinába: Egy hóra... 2.SO korona Negyedévre _ L.— „ Fél évre 16.— „ Egész évre 32.— „ a „Divatszalon"-nal együtt negyed­évre 10 korona SO fillér Hadbavonult előfizetőinknek pontosan szállítjuk a Pesti Naplót tar­tózkodásuk helyére, ha a tábori posta számát az ezred nevét és számát, a századot kiadóhivatalunkkal közlik. 2 Budapest, kedd PESTI NAPSZÓ 1914. december 29. (39). szám.­ Tiz ország szenved, mindegyik szenved, mert győzni ugyan öröm, de szenvedés is. Gyü­szünyi seb gyakran a legszebb, a legnagyobb emberi szervezetet pusztítja el vagy okoz neki fájdalmat. És a föld, a háborús föld nem pusz­tul el ugyan, de azért szenved és ki tud inkább szenvedni az embernél, ki rendeltetésből és eredendőn is szenvedésre születik. lWS/WVvWWVWWVVuVV/WWVVVVV­AA() A hadiszíntér A duklai szoros, amelyről Hofer je­lentése megemlékezik, már szerepelt a ma­gyarországi orosz betörések történetében. Ez a hágó a Keleti Beszkidek hegyláncá­ban van és átjáróul szolgál Sáros megyé­ből Galíciába, hol közel a határhoz van Dukla község. A kárpáti hegytalaj a ma­gyar-galíciai határon vonul végig. A Biala, amelyről Hofer szól, a Dunajec mellék­folyója (maga a Dunajec a Visztulába öm­lik.) A Dunajec és a Biala a Kárpátokban erednek, észak felé csaknem párhuzamo­san folynak és körülbelül Tarnovnál egye­sülnek, mint egy villának a két ága. A két ág által bejárt területen van a Dunajec partján Zaklicyn község, Neu-Landetztől északra. A zimonyi vashíd, amelyet a szer­bek mindjárt szerbiai hadjáratunk legele­jén hasznavehetetlenné tenni igyekeztek, tudvalevőleg Zimonyból átvisz Belgrádba és számtalan illusztrációból az olvasók nagy része előtt ismeretes lehet A szerbek a híd belgrádi oldalát most ismét felrob­bantották.­­ A német hivatalos jelentés­ben szereplő Nieuport az Yser-csatorna mentén fekszik, az Északi tenger partjá­hoz közel, Ostendétől délnyugatra és a leg­elkeseredettebb harcok színhelye. Wes­tende tőle kissé északnyugatra még köze­lebb a tengerparthoz fekvő kis község. Saint-George major szintén ezen a harc­vonalon van. Ypern (Ypres) szintén a flandriai harctéren van közel a francia határhoz, e műemlékekkel ékes kis bel­giumi város szintén ádáz küzdelmek szín­helye. Arras franciaországi város (Robes­pierre hazája) szintén sűrűn szerepelt a német nyugati harctéri jelentésekben. Pas de-Calais megyében van (a régi Artois grófságban) és nevezetes régi városházá­ról, amely műremek, bár sokat szenvedett a harcoktól. Verdun tudvalevőleg Francia­ország egyik legnagyobb erődje a német lotharingiai határhoz közel, Metzcel körül­belül egy magasságban. Sennheim kis köz­ség Elzászban a francia határhoz közel, Mühlhausentől kissé északnyugatra. f f f f f Malmö és Vaiona Malmö és Vaiona Malmö és Vaiona Malmö és Vaiona Malmö és Vaiona A semleges államok problémája A semleges államok problémája A semleges államok problémája A semleges államok problémája A semleges államok problémája A semleges államok felé fordul az embe­rek sürelme, amióta a svédországi Malmő­ben megtörtént a három királyok, a svéd, dán és norvég király találkozása és amióta hite jár, hogy Olaszország meg szeretné csinál­­ni a semleges balkáni államok és Itália közös ér­dekeltségét. A semleges államok helyzete nagyon kér­déses ebben a háborúban, ők maradnak-e a háború aggszüzei, vagy olyan jól fognak férj­hez menni, mint senki más, ebben törik most a fejüket. Sorsuk valóban az eladó­ lányokéhoz hasonlít. Békéjük nem az abszolút, nem az igazi béke, innen-onnan diszkrét fegyverke­zésük hite szivárog ki. Szárazon kell tartaniuk a puskaporukat és azonkívül viselik és érzik azt a nagy gazdasági nyomást, amely épp a világháború következtében nehezedik Euró­pára. És mégis, amennyire jelekből ítélni lehet, ragaszkodni igyekeznek a békéhez, vagy ta­lán nem mernek beleszólni abb­a a hatalmas vitába, amely Európa legnagyobb hatalmas­ságai közt folyik. A háború elején az hallat­szott, hogy ez a háború a semleges államok lelkéért folyik, de neutralitásából eddig csak török szövetségesünk lépett ki és a kis Portu­gália, amely maga sem tudja, hogy nem bánta-e már meg ezt a lépését. Azok a semleges államok, amelyek eddig tömörültek vagy tömörülni igyekeztek, azt a szándékukat árulták el, hogy erőik egyesíté­sével épp szigorú semlegességüket igyekeznek megerősíteni. Minden semleges államnak nagy­­és kis érdekei, érdekeltségei, számításai, re­ményei, vágyai vannak és van-e ma diplo­mata, aki át tudná tekinteni ezeket a sok­felé vivő, bonyolult szálakat és meg tudná jó­solni, hogy várjon a semleges államok a há­ború medrét és méreteit fogják-e kiszélesíteni, vagy pedig épp ellenkezőleg ők fogják megcsi­nálni azt a medret, amelyben Európának ma harcban álló nemzetei tartós és üdvös békében közeledhetnek­­egymáshoz. A malmöi királytalálkozás a legszigorúbb semlegesség megvédésének jegyében folyt le, de valahogy éreztük, hogy az északi királysá­gokból meleg golfáramlat jön német szövetsé­gesünk felé és természetesen felénk is. Az olasz kísérlet a balkáni semleges álla­mok csoportosítására szintén minden való­színűség szerint a legszigorúbb semlegesség tendenciájával lép föl. Valonában rendőri ter­mészetű rendszabályokat foganatosított Itália valamennyi európai hatalom jóváhagyásával, tehát a mi beleegyezésünkkel is. Conrad ve­zérkari főnök érdekes nyilatkozata, amelyet­ egy olasz újságíró előtt tett, katonás és nyílt rövidséggel mondotta meg, hogy a vezérkari főnök nem az olaszellenes katonai politikát és a határ védelméről csak mint vezérkari főnök gondoskodott. Bülow herceg, a volt német biro­dalmi kancellár, akinek felesége olasz nő és akinek régi, előkelő és befolyásos összekötteté­sei vannak Rómában, minden bionynyal nem hiába vetette latba államférfiúi presz­tízsét, amikor a kri­ináli nagykövetséget vál­lalta. Loubet Emil, a francia köztársaság volt elnöke, a francia állam képviseletét vál­lalta el Rómában valamivel Bülow Bernát után. Mint érdekes incidenst lehet fölemlí­teni, hogy néhány izgága és túlzó olasz újság a tekintélyes olasz lapokat azzal vádolta meg, hogy meg vannak vesztegetve és ezért közlik a Wolff-Bureau megbízható, nagyszerű jelen­téseit. A becsületükben megtámadott olasz új­ságírók a saját koruk egyesületi fóruma elé vitték ügyüket, hogy elégtételt kapjanak. Az olaszok lobbanékonysága bizonyára azok közé a legendák közé tartozik, amelyeket apáinktól örököltünk, anélkül, hogy jobban ellenőriztük volna. Ilyenféle hit volt az is, hogy a francia lobbanékony, hamar lelkesülő és hamar csülgedő nép, holott már hónapok óta viseli a lövőárkok idegetölő, borzasztó türelmet igénylő munkáját és a szívós, de nem eredményes defenzívát. A szükség és okos­ság parancsa megváltoztatja a népek tempe­ramentumát és Olaszország sem lesz az a Hűbele Balázs, aki vakon rohan a falnak. Bölcs, nyugodt vérmérsékletről tett eddig A semleges államok felé fordul az embe­rek sürelme, amióta a svédországi Malmő­ben megtörtént a három királyok, a svéd, dán és norvég király találkozása és amióta hite jár, hogy Olaszország meg szeretné csináln­ni a semleges balkáni államok és Itália közös ér­dekeltségét. A semleges államok helyzete nagyon kér­déses ebben a háborúban, ők maradnak-e a háború aggszüzei, vagy olyan jól fognak férj­hez menni, mint senki más, ebben törik most a fejüket. Sorsuk valóban az eladó­ lányokéhoz hasonlít. Békéjük nem az abszolút, nem az igazi béke, innen-onnan diszkrét fegyverke­zésük hite szivárog ki. Szárazon kell tartaniuk a puskaporukat és azonkívül viselik és érzik azt a nagy gazdasági nyomást, amely épp a világháború következtében nehezedik Euró­pára. És mégis, amennyire jelekből ítélni lehet, ragaszkodni igyekeznek a békéhez, vagy ta­lán nem mernek beleszólni abb­­ a hatalmas vitába, amely Európa legnagyobb hatalmas­ságai közt folyik. A háború elején az hallat­szott, hogy ez a háború a semleges államok lelkéért folyik, de neutralitásából eddig csak török szövetségesünk lépett ki és a kis Portu­gália, amely maga sem tudja, hogy nem bánta-e már meg ezt a lépését. Azok a semleges államok, amelyek eddig tömörültek vagy tömörülni igyekeztek, azt a szándékukat árulták el, hogy erőik egyesíté­sével épp szigorú semlegességüket igyekeznek megerősíteni. Minden semleges államnak nagy­­és kis érdekei, érdekeltségei, számításai, re­ményei, vágyai vannak és van-e ma diplo­mata, aki át tudná tekinteni ezeket a sok­felé vivő, bonyolult szálakat és meg tudná jó­solni, hogy várjon a semleges államok a há­ború medrét és méreteit fogják-e kiszélesíteni, vagy pedig épp ellenkezőleg ők fogják megcsi­nálni azt a medret, amelyben Európának ma harcban álló nemzetei tartós és üdvös békében közeledhetnek­­egymáshoz. A malmöi királytalálkozás a legszigorúbb semlegesség megvédésének jegyében folyt le, de valahogy éreztük, hogy az északi királysá­gokból meleg golfáramlat jön német szövetsé­gesünk felé és természetesen felénk is. Az olasz kísérlet a balkáni semleges álla­mok csoportosítására szintén minden való­színűség szerint a legszigorúbb semlegesség tendenciájával lép föl. Valonában rendőri ter­mészetű rendszabályokat foganatosított Itália valamennyi európai hatalom jóváhagyásával, tehát a mi beleegyezésünkkel is. Conrad ve­zérkari főnök érdekes nyilatkozata, amelyet­ egy olasz újságíró előtt tett, katonás és nyílt rövidséggel mondotta meg, hogy a vezérkari főnök nem az olaszellenes katonai politikát és a határ védelméről csak mint vezérkari főnök gondoskodott. Bülow herceg, a volt német biro­dalmi kancellár, akinek felesége olasz nő és akinek régi, előkelő és befolyásos összekötteté­sei vannak Rómában, minden bionynyal nem hiába vetette latba államférfiúi presz­tízsét, amikor a kri­ináli nagykövetséget vál­lalta. Loubet Emil, a francia köztársaság volt elnöke, a francia állam képviseletét vál­lalta el Rómában valamivel Bülow Bernát után. Mint érdekes incidenst lehet fölemlí­teni, hogy néhány izgága és túlzó olasz újság a tekintélyes olasz lapokat azzal vádolta meg, hogy meg vannak vesztegetve és ezért közlik a Wolff-Bureau megbízható, nagyszerű jelen­téseit. A becsületükben megtámadott olasz új­ságírók a saját karuk egyesületi fóruma elé vitték ügyüket, hogy elégtételt kapjanak. Az olaszok lobbanékonysága bizonyára azok közé a legendák közé tartozik, amelyeket apáinktól örököltünk, anélkül, hogy jobban ellenőriztük volna. Ilyenféle hit volt az is, hogy a francia lobbanékony, hamar lelkesülő és hamar csüpgedő nép, holott már hónapok óta viseli a lövőárkok idegetölő, borzasztó türelmet igénylő munkáját és a szívós, de nem eredményes defenzívát. A szükség és okos­ság parancsa megváltoztatja a népek tempe­ramentumát és Olaszország sem lesz az a Hűbele Balázs, aki vakon rohan a falnak. Bölcs, nyugodt vérmérsékletről tett eddig A semleges államok felé fordul az embe­rek sürelme, amióta a svédországi Malmő­ben megtörtént a három királyok, a svéd, dán és norvég király találkozása és amióta hite jár, hogy Olaszország meg szeretné csináln­ni a semleges balkáni államok és Itália közös ér­dekeltségét. A semleges államok helyzete nagyon kér­déses ebben a háborúban, ők maradnak-e a háború aggszüzei, vagy olyan jól fognak férj­hez menni, mint senki más, ebben törik most a fejüket. Sorsuk valóban az eladó­ lányokéhoz hasonlít. Békéjük nem az abszolút, nem az igazi béke, innen-onnan diszkrét fegyverke­zésük híre szivárog ki. Szárazon kell tartaniuk a puskaporukat és azonkívül viselik és érzik azt a nagy gazdasági nyomást, amely épp a világháború következtében nehezedik Euró­pára. És mégis, amennyire jelekből ítélni lehet, ragaszkodni igyekeznek a békéhez, vagy ta­lán nem mernek beleszólni abb­a a hatalmas vitába, amely Európa legnagyobb hatalmas­ságai közt folyik. A háború elején az hallat­szott, hogy ez a háború a semleges államok lelkéért folyik, de neutralitásából eddig csak török szövetségesünk lépett ki és a kis Portu­gália, amely maga sem tudja, hogy nem bánta-e már meg ezt a lépését. Azok a semleges államok, amelyek eddig tömörültek vagy tömörülni igyekeztek, azt a szándékukat árulták el, hogy erőik egyesíté­sével épp szigorú semlegességüket igyekeznek megerősíteni. Minden semleges államnak nagy­­és kis érdekei, érdekeltségei, számításai, re­ményei, vágyai vannak és van-e ma diplo­mata, aki át tudná tekinteni ezeket a sok­felé vivő, bonyolult szálakat és meg tudná jó­solni, hogy várjon a semleges államok a há­ború medrét és méreteit fogják-e kiszélesíteni, vagy pedig épp ellenkezőleg ők fogják megcsi­nálni azt a medret, amelyben Európának ma harcban álló nemzetei tartós és üdvös békében közeledhetnek­­egymáshoz. A malmöi királytalálkozás a legszigorúbb semlegesség megvédésének jegyében folyt le, de valahogy éreztük, hogy az északi királysá­gokból meleg golfáramlat jön német szövetsé­gesünk felé és természetesen felénk is. Az olasz kísérlet a balkáni semleges álla­mok csoportosítására szintén minden való­színűség szerint a legszigorúbb semlegesség tendenciájával lép föl. Valonában rendőri ter­mészetű rendszabályokat foganatosított Itália valamennyi európai hatalom jóváhagyásával, tehát a mi beleegyezésünkkel is. Conrad ve­zérkari főnök érdekes nyilatkozata, amelyet­ egy olasz újságíró előtt tett, katonás és nyílt rövidséggel mondotta meg, hogy a vezérkari főnök nem az olaszellenes katonai politikát és a határ védelméről csak mint vezérkari főnök gondoskodott. Bülow herceg, a volt német biro­dalmi kancellár, akinek felesége olasz nő és akinek régi, előkelő és befolyásos összekötteté­sei vannak Rómában, minden bzonynyal nem hiába vetette latba államférfiúi presz­tízsét, amikor a kri­ináli nagykövetséget vál­lalta. Loubet Emil, a francia köztársaság volt elnöke, a francia állam képviseletét vál­lalta el Rómában valamivel Bülow Bernát után. Mint érdekes incidenst lehet fölemlí­teni, hogy néhány izgága és túlzó olasz újság a tekintélyes olasz lapokat azzal vádolta meg, hogy meg vannak vesztegetve és ezért közlik a Wolff-Bureau megbízható, nagyszerű jelen­téseit. A becsületükben megtámadott olasz új­ságírók a saját koruk egyesületi fóruma elé vitték ügyüket, hogy elégtételt kapjanak. Az olaszok lobbanékonysága bizonyára azok közé a legendák közé tartozik, amelyeket apáinktól örököltünk, anélkül, hogy jobban ellenőriztük volna. Ilyenféle hit volt az is, hogy a francia lobbanékony, hamar lelkesülő és hamar csülgedő nép, holott már hónapok óta viseli a lövőárkok idegetölő, borzasztó türelmet igénylő munkáját és a szívós, de nem eredményes defenzívát. A szükség és okos­ság parancsa megváltoztatja a népek tempe­ramentumát és Olaszország sem lesz az a Hűbele Balázs, aki vakon rohan a falnak. Bölcs, nyugodt vérmérsékletről tett eddig A semleges államok felé fordul az embe­rek türelme, amióta a svédországi Malmő­ben megtörtént a három királyok, a svéd, dán és norvég király találkozása és amióta hite jár, hogy Olaszország meg szeretné csináln­ni a semleges balkáni államok és Itália közös ér­dekeltségét. A semleges államok helyzete nagyon kér­déses ebben a háborúban, ők maradnak-e a háború aggszüzei, vagy olyan jól fognak férj­hez menni, mint senki más, ebben törik most a fejüket. Sorsuk valóban az eladó­ lányokéhoz hasonlít. Békéjük nem az abszolút, nem az igazi béke, innen-onnan diszkrét fegyverke­zésük hire szivárog ki. Szárazon kell tartaniuk a puskaporukat és azonkívül viselik és érzik azt a nagy gazdasági nyomást, amely épp a világháború következtében nehezedik Euró­pára. És mégis, amennyire jelekből ítélni lehet, ragaszkodni igyekeznek a békéhez, vagy ta­lán nem mernek beleszólni abb­a a hatalmas vitába, amely Európa legnagyobb hatalmas­ságai közt folyik. A háború elején az hallat­szott, hogy ez a háború a semleges államok lelkéért folyik, de neutralitásából eddig csak török szövetségesünk lépett ki és a kis Portu­gália, amely maga sem tudja, hogy nem bánta-e már meg ezt a lépését. Azok a semleges államok, amelyek eddig tömörültek vagy tömörülni igyekeztek, azt a szándékukat árulták el, hogy erőik egyesíté­sével épp szigorú semlegességüket igyekeznek megerősíteni. Minden semleges államnak nagy­­és kis érdekei, érdekeltségei, számításai, re­ményei, vágyai vannak és van-e ma diplo­mata, aki át tudná tekinteni ezeket a sok­felé vivő, bonyolult szálakat és meg tudná jó­solni, hogy várjon a semleges államok a há­ború medrét és méreteit fogják-e kiszélesíteni, vagy pedig épp ellenkezőleg ők fogják megcsi­nálni azt a medret, amelyben Európának ma harcban álló nemzetei tartós és üdvös békében közeledhetnek­­egymáshoz. A malmöi királytalálkozás a legszigorúbb semlegesség megvédésének jegyében folyt le, de valahogy éreztük, hogy az északi királysá­gokból meleg golfáramlat jön német szövetsé­gesünk felé és természetesen felénk is. Az olasz kísérlet a balkáni semleges álla­mok csoportosítására szintén minden való­színűség szerint a legszigorúbb semlegesség tendenciájával lép föl. Valonában rendőri ter­mészetű rendszabályokat foganatosított Itália valamennyi európai hatalom jóváhagyásával, tehát a mi beleegyezésünkkel is. Conrad ve­zérkari főnök érdekes nyilatkozata, amelyet­ egy olasz újságíró előtt tett, katonás és nyílt rövidséggel mondotta meg, hogy a vezérkari főnök nem az olaszellenes katonai politikát és a határ védelméről csak mint vezérkari főnök gondoskodott. Bülow herceg, a volt német biro­dalmi kancellár, akinek felesége olasz nő és akinek régi, előkelő és befolyásos összekötteté­sei vannak Rómában, minden bionynyal nem hiába vetette latba államférfiúi presz­tízsét, amikor a kri­ináli nagykövetséget vál­lalta. Loubet Emil, a francia köztársaság volt elnöke, a francia állam képviseletét vál­lalta el Rómában valamivel Bülow Bernát után. Mint érdekes incidenst lehet fölemlí­teni, hogy néhány izgága és túlzó olasz újság a tekintélyes olasz lapokat azzal vádolta meg, hogy meg vannak vesztegetve és ezért közlik a Wolff-Bureau megbízható, nagyszerű jelen­téseit. A becsületükben megtámadott olasz új­ságírók a saját koruk egyesületi fóruma elé vitték ügyüket, hogy elégtételt kapjanak. Az olaszok lobbanékonysága bizonyára azok közé a legendák közé tartozik, amelyeket apáinktól örököltünk, anélkül, hogy jobban ellenőriztük volna. Ilyenféle hit volt az is, hogy a francia lobbanékony, hamar lelkesülő és hamar csülgedő nép, holott már hónapok óta viseli a lövőárkok idegetölő, borzasztó türelmet igénylő munkáját és a szívós, de nem eredményes defenzívát. A szükség és okos­ság parancsa megváltoztatja a népek tempe­ramentumát és Olaszország sem lesz az a Hűbele Balázs, aki vakon rohan a falnak. Bölcs, nyugodt vérmérsékletről tett eddig A semleges államok felé fordul az embe­rek türelme, amióta a svédországi Malmő­ben megtörtént a három királyok, a svéd, dán és norvég király találkozása és amióta hite jár, hogy Olaszország meg szeretné csináln­ni a semleges balkáni államok és Itália közös ér­dekeltségét. A semleges államok helyzete nagyon kér­déses ebben a háborúban, ők maradnak-e a háború aggszüzei, vagy olyan jól fognak férj­hez menni, mint senki más, ebben törik most a fejüket. Sorsuk valóban az eladó­ lányokéhoz hasonlít. Békéjük nem az abszolút, nem az igazi béke, innen-onnan diszkrét fegyverke­zésük híre szivárog ki. Szárazon kell tartaniuk a puskaporukat és azonkívül viselik és érzik azt a nagy gazdasági nyomást, amely épp a világháború következtében nehezedik Euró­pára. És mégis, amennyire jelekből ítélni lehet, ragaszkodni igyekeznek a békéhez, vagy ta­lán nem mernek beleszólni abb­a a hatalmas vitába, amely Európa legnagyobb hatalmas­ságai közt folyik. A háború elején az hallat­szott, hogy ez a háború a semleges államok lelkéért folyik, de neutralitásából eddig csak török szövetségesünk lépett ki és a kis Portu­gália, amely maga sem tudja, hogy nem bánta-e már meg ezt a lépését. Azok a semleges államok, amelyek eddig tömörültek vagy tömörülni igyekeztek, azt a szándékukat árulták el, hogy erőik egyesíté­sével épp szigorú semlegességüket igyekeznek megerősíteni. Minden semleges államnak nagy­­és kis érdekei, érdekeltségei, számításai, re­ményei, vágyai vannak és van-e ma diplo­mata, aki át tudná tekinteni ezeket a sok­felé vivő, bonyolult szálakat és meg tudná jó­solni, hogy várjon a semleges államok a há­ború medrét és méreteit fogják-e kiszélesíteni, vagy pedig épp ellenkezőleg ők fogják megcsi­nálni azt a medret, amelyben Európának ma harcban álló nemzetei tartós és üdvös békében közeledhetnek­­egymáshoz. A malmöi királytalálkozás a legszigorúbb semlegesség megvédésének jegyében folyt le, de valahogy éreztük, hogy az északi királysá­gokból meleg golfáramlat jön német szövetsé­gesünk felé és természetesen felénk is. Az olasz kísérlet a balkáni semleges álla­mok csoportosítására szintén minden való­színűség szerint a legszigorúbb semlegesség tendenciájával lép föl. Valonában rendőri ter­mészetű rendszabályokat foganatosított Itália valamennyi európai hatalom jóváhagyásával, tehát a mi beleegyezésünkkel is. Conrad ve­zérkari főnök érdekes nyilatkozata, amelyet­ egy olasz újságíró előtt tett, katonás és nyílt rövidséggel mondotta meg, hogy a vezérkari főnök nem az olaszellenes katonai politikát és a határ védelméről csak mint vezérkari főnök gondoskodott. Bülow herceg, a volt német biro­dalmi kancellár, akinek felesége olasz nő és akinek régi, előkelő és befolyásos összekötteté­sei vannak Rómában, minden bionynyal nem hiába vetette latba államférfiúi presz­tízsét, amikor a kri­ináli nagykövetséget vál­lalta. Loubet Emil, a francia köztársaság volt elnöke, a francia állam képviseletét vál­lalta el Rómában valamivel Bülow Bernát után. Mint érdekes incidenst lehet fölemlí­teni, hogy néhány izgága és túlzó olasz újság a tekintélyes olasz lapokat azzal vádolta meg, hogy meg vannak vesztegetve és ezért közlik a Wolff-Bureau megbízható, nagyszerű jelen­téseit. A becsületükben megtámadott olasz új­ságírók a saját koruk egyesületi fóruma elé vitték ügyüket, hogy elégtételt kapjanak. Az olaszok lobbanékonysága bizonyára azok közé a legendák közé tartozik, amelyeket apáinktól örököltünk, anélkül, hogy jobban ellenőriztük volna. Ilyenféle hit volt az is, hogy a francia lobbanékony, hamar lelkesülő és hamar csülgedő nép, holott már hónapok óta viseli a lövőárkok idegetölő, borzasztó türelmet igénylő munkáját és a szívós, de nem eredményes defenzívát. A szükség és okos­ság parancsa megváltoztatja a népek tempe­ramentumát és Olaszország sem lesz az a Hűbele Balázs, aki vakon rohan a falnak. Bölcs, nyugodt vérmérsékletről tett eddig tanúságot az olasz politika és érdekeinek sokféle szálai, földközitengeri helyzete, belső és külső dolgai a legnagyobb óvatosságot írják elő a számára. A Cavour nyílt, okos, előrelátó szemét talán meg lehetett ma is találni az olasz diplomáciában és több mint bizonyos, hogy meglepetéstől nem kell tartanunk, sőt el­lenkezőleg, Bülow munkája elé a legnagyobb bizalommal nézhetünk. tanúságot az olasz politika és érdekeinek sokféle szálai, földközitengeri helyzete, belső és külső dolgai a legnagyobb óvatosságot írják elő a számára. A Cavour nyílt, okos, előrelátó szemét talán meg lehetett ma is találni az olasz diplomáciában és több mint bizonyos, hogy meglepetéstől nem kell tartanunk, sőt el­lenkezőleg, Bülow munkája elé a legnagyobb bizalommal nézhetünk. tanúságot az olasz politika és érdekeinek sokféle szálai, földközitengeri helyzete, belső és külső dolgai a legnagyobb óvatosságot írják elő a számára. A Cavour nyílt, okos, előrelátó szemét talán meg lehetett ma is találni az olasz diplomáciában és több mint bizonyos, hogy meglepetéstől nem kell tartanunk, sőt el­lenkezőleg, Bülow munkája elé a legnagyobb bizalommal nézhetünk, tanúságot az olasz politika és érdekeinek sokféle szálai, földközitengeri helyzete, belső és külső dolgai a legnagyobb óvatosságot írják elő a számára. A Cavour nyílt, okos, előrelátó szemét talán meg lehetett ma is találni az olasz diplomáciában és több mint bizonyos, hogy meglepetéstől nem kell tartanunk, sőt el­lenkezőleg, Bülow munkája elé a legnagyobb bizalommal nézhetünk. tanúságot az olasz politika és érdekeinek sokféle szálai, földközitengeri helyzete, belső és külső dolgai a legnagyobb óvatosságot írják elő a számára. A Cavour nyílt, okos, előrelátó szemét talán meg lehetett ma is találni az olasz diplomáciában és több mint bizonyos, hogy meglepetéstől nem kell tartanunk, sőt el­lenkezőleg, Bülow munkája elé a legnagyobb bizalommal nézhetünk. Tiz millió deficit Tiz millió deficit Tiz millió deficit Tiz millió deficit Tiz millió deficit A főváros költségelőirányzata A főváros költségelőirányzata A főváros költségelőirányzata A főváros költségelőirányzata A főváros költségelőirányzata A törvény úgy intézkedik, hogy a tanács a főváros jövő évi költségelőirányzatát legké­sőbben november hónap végéig tartozik a köz­gyűlés elé terjeszteni. A háború itt is kivételes állapotot teremtett. Ma került nyilvánosságra a költségelőirányzat s minthogy előzőleg a pénzügyi bizottság foglalkozik vele, előrelát­ható, hogy az 1915. évi költségvetés csak ja­nuár hónapban kerül a közgyűlés elé. Tízmillió koronával (pontosan 9.807.230 koronával) kevesebb a várható bevétel az előrelátható kiadásnál. Ami annyit jelent, hogy a főváros háztartásába bekfésikelte ma­gát a deficit és mindjárt milliókra rugó hiányt ékelt a bevételek és kiadások közé. A tanács minden bizonynyal élni fog az alkalommal és a deficitért a háborúra fogja hárítani a felelős­séget. Holott megállapítható, hogy a deficit és a háború között vajmi csekély az ok és oko­zati összefüggés. A háborús költségek egészen más számlára tartoznak. Ezt a számlát — mintegy hárommillió koronáról van szó — a hadvezetőségnek, illetve a kormánynak fogja prezentálni háború után a főváros. A deficit voltaképpen már a múlt évi zárószámadásnál kezdődött, amikor kiderült, hogy a bevételeket túlságos optimizmussal, a kiadási tételeket pedig túlságosan alacsonyan állították be a költségvetésbe. A költségvetést kísérő jelentés nyíltan bevallja, „hogy a szük­ségletek, azonkívül, hogy nagy arányokban emelkednek, mindinkább az állandóság jelle­gét öltik magukra, míg a fedezésükre hivatott bevételek az egész vonalon visszamaradnak." A bevételi tételek előirányzásából meg­állapítható, hogy a valóságos deficit jóval több tízmilliónál. A községi adópótlékot például az állami egyenesadók után vetik ki és az utolsó három esztendő eredményei alapján szokták előirányozni. Azt bizonyítani sem kell, hogy 1915-ben kisebb lesz az adójövedelem, mint volt az utolsó három esztendőben. S a költ­ségelőirányzat mégis 9,554.834 koronát remél a hátbéradókból, holott tavaly mindössze kilencmillió volt a tényleges bevétel. És 2,905.964 korona bevételt vár a III. oszt. ke­reseti adótól, amelynek eredménye egy arány­lag jó évben, 1912-ben 2,825.392 korona volt, 1913-ban pedig 2,989.384. Teljességgel kizárt dolog hogy a házbérkrajcárokból előirányzott 7,100.000 korona (tavaly ugyanannyi volt az előirányzat) tényleg befolyjon a város pénz­tárába. A fogyasztási adónál, átírási illetékek­nél, az üzemek jövedelménél hasonlóképpen súlyos csalódás fogja érni a fővárost, úgy hogy végeredményben a deficit még egyszer annyi, mint amennyit az előirányzat kimutat. Régi bűnöknek a következménye a defi­cit. Az új és újabb kölcsönök, beruházási pro­grammok szükségképpen okozták azt az ex­panziót, amely pl. a főváros tőke- és kamat­fizetési kötelezettségében jut kifejezésre. A tőketörlesztés és kamatteher 2.612.842 korona emelkedést mutat az előző esztendőhöz képest. A tanügyi kiadásokat még ebben az évben is 1.299.106 koronával akarják emelni. A vallás­ügyi kiadásoknál 38.080 korona az emelkedés, a tisztviselők fizetésénél 435.415 korona, a nyugdíjaknál 330.000 korona, irodai szükség­leteknél 49.690 korona, a házinyomdánál 98.292 korona, háziszemét kihordásánál 48.400 korona, szegényalapnál 362.724 korona, fer­tőtlenítő intézeteknél 399.160 korona. Ellenben erősen csökkennek az előirányzat szerint az adókon kívül, az üzemek bevételei és elfogyott a gyümölcsöző kölcsönpénzek kamatjai címén kezelt 2.250.000 korona. A pénzügyi ügyosztály a tízmillió hiány fedezésére még csak javaslatot sem tesz. A háztartás súlyos baját elintézettnek véli azzal, hogy „a háztartás hiányainak egységes pótlása A törvény úgy intézkedik, hogy a tanács a főváros jövő évi költségelőirányzatát legké­sőbben november hónap végéig tartozik a köz­gyűlés elé terjeszteni. A háború itt is kivételes állapotot teremtett. Ma került nyilvánosságra a költségelőirányzat s minthogy előzőleg a pénzügyi bizottság foglalkozik vele, előrelát­ható, hogy az 1915. évi költségvetés csak ja­nuár hónapban kerül a közgyűlés elé. Tízmillió koronával (pontosan 9.807.230 koronával) kevesebb a várható bevétel az előrelátható kiadásnál. Ami annyit jelent, hogy a főváros háztartásába bekfésikelte ma­gát a deficit és mindjárt milliókra rugó hiányt ekelt a bevételek és kiadások közé. A tanács minden bizonynyal élni fog az alkalommal és a deficitért a háborúra fogja hárítani a felelős­séget. Holott megállapítható, hogy a deficit és a háború között vajmi csekély az ok és oko­zati összefüggés. A háborús költségek egészen más számlára tartoznak. Ezt a számlát — mintegy hárommillió koronáról van szó — a hadvezetőségnek, illetve a kormánynak fogja prezentálni háború után a főváros. A deficit voltaképpen már a múlt évi zárószámadásnál kezdődött, amikor kiderült, hogy a bevételeket túlságos optimizmussal, a kiadási tételeket pedig túlságosan alacsonyan állították be a költségvetésbe. A költségvetést kísérő jelentés nyíltan bevallja, „hogy a szük­ségletek, azonkívül, hogy nagy arányokban emelkednek, mindinkább az állandóság jelle­gét öltik magukra, míg a fedezésükre hivatott bevételek az egész vonalon visszamaradnak." A bevételi tételek előirányzásából meg­állapítható, hogy a valóságos deficit jóval több tízmilliónál. A községi adópótlékot például az állami egyenesadók után vetik ki és az utolsó három esztendő eredményei alapján szokták előirányozni. Azt bizonyítani sem kell, hogy 1915-ben kisebb lesz az adójövedelem, mint volt az utolsó három esztendőben. S a költ­ségelőirányzat mégis 9,554.834 koronát remél a hátbéradókból, holott tavaly mindössze kilencmillió volt a tényleges bevétel. És 2,905.964 korona bevételt vár a III. oszt. ke­reseti adótól, amelynek eredménye egy arány­lag jó évben, 1912-ben 2,825.392 korona volt, 1913-ban pedig 2,989.384. Teljességgel kizárt dolog hogy a házbérkrajcárokból előirányzott 7,100.000 korona (tavaly ugyanannyi volt az előirányzat) tényleg befolyjon a város pénz­tárába. A fogyasztási adónál, átírási illetékek­nél, az üzemek jövedelménél hasonlóképpen súlyos csalódás fogja érni a fővárost, úgy hogy végeredményben a deficit még egyszer annyi, mint amennyit az előirányzat kimutat. Régi bűnöknek a következménye a defi­cit. Az új és újabb kölcsönök, beruházási pro­grammok szükségképpen okozták azt az ex­panziót, amely pl. a főváros tőke- és kamat­fizetési kötelezettségében jut kifejezésre. A tőketörlesztés és kamatteher 2.612.842 korona emelkedést mutat az előző esztendőhöz képest. A tanügyi kiadásokat még ebben az évben is 1.299.106 koronával akarják emelni. A vallás­ügyi kiadásoknál 38.080 korona az emelkedés, a tisztviselők fizetésénél 435.415 korona, a nyugdíjaknál 330.000 korona, irodai szükség­leteknél 49.690 korona, a házinyomdánál 98.292 korona, háziszemét kihordásánál 48.400 korona, szegényalapnál 362.724 korona, fer­tőtlenítő intézeteknél 399.160 korona. Ellenben erősen csökkennek az előirányzat szerint az adókon kívül, az üzemek bevételei és elfogyott a gyümölcsöző kölcsönpénzek kamatjai címén kezelt 2.250.000 korona. A pénzügyi ügyosztály a tízmillió hiány fedezésére még csak javaslatot sem tesz. A háztartás súlyos baját elintézettnek véli azzal, hogy „a háztartás hiányainak egységes pótlása A törvény úgy intézkedik, hogy a tanács a főváros jövő évi költségelőirányzatát legké­sőbben november hónap végéig tartozik a köz­gyűlés elé terjeszteni. A háború itt is kivételes állapotot teremtett. Ma került nyilvánosságra a költségelőirányzat s minthogy előzőleg a pénzügyi bizottság foglalkozik vele, előrelát­ható, hogy az 1915. évi költségvetés csak ja­nuár hónapban kerül a közgyűlés elé. Tízmillió koronával (pontosan 9.807.230 koronával) kevesebb a várható bevétel az előrelátható kiadásnál. Ami annyit jelent, hogy a főváros háztartásába bekfésikelte ma­gát a deficit és mindjárt milliókra rugó hiányt ekelt a bevételek és kiadások közé. A tanács minden bizonynyal élni fog az alkalommal és a deficitért a háborúra fogja hárítani a felelős­séget. Holott megállapítható, hogy a deficit és a háború között vajmi csekély az ok és oko­zati összefüggés. A háborús költségek egészen más számlára tartoznak. Ezt a számlát — mintegy hárommillió koronáról van szó — a hadvezetőségnek, illetve a kormánynak fogja prezentálni háború után a főváros. A deficit voltaképpen már a múlt évi zárószámadásnál kezdődött, amikor kiderült, hogy a bevételeket túlságos optimizmussal, a kiadási tételeket pedig túlságosan alacsonyan állították be a költségvetésbe. A költségvetést kísérő jelentés nyíltan bevallja, „hogy a szük­ségletek, azonkívül, hogy nagy arányokban emelkednek, mindinkább az állandóság jelle­gét öltik magukra, míg a fedezésükre hivatott bevételek az egész vonalon visszamaradnak." A bevételi tételek előirányzásából meg­állapítható, hogy a valóságos deficit jóval több tízmilliónál. A községi adópótlékot például az állami egyenesadók után vetik ki és az utolsó három esztendő eredményei alapján szokták előirányozni. Azt bizonyítani sem kell, hogy 1915-ben kisebb lesz az adójövedelem, mint volt az utolsó három esztendőben. S a költ­ségelőirányzat mégis 9.554.834 koronát remél a hátbéradókból, holott tavaly mindössze kilencmillió volt a tényleges bevétel. És 2,905.964 korona bevételt vár a III. oszt. ke­reseti adótól, amelynek eredménye egy arány­lag jó évben, 1912-ben 2,825.392 korona volt, 1913-ban pedig 2,989.384. Teljességgel kizárt dolog hogy a házbérkrajcárokból előirányzott 7,100.000 korona (tavaly ugyanannyi volt az előirányzat) tényleg befolyjon a város pénz­tárába. A fogyasztási adónál, átírási illetékek­nél, az üzemek jövedelménél hasonlóképpen súlyos csalódás fogja érni a fővárost, úgy hogy végeredményben a deficit még egyszer annyi, mint amennyit az előirányzat kimutat. Régi bűnöknek a következménye a defi­cit. Az új és újabb kölcsönök, beruházási pro­grammok szükségképpen okozták azt az ex­panziót, amely pl. a főváros tőke- és kamat­fizetési kötelezettségében jut kifejezésre. A tőketörlesztés és kamatteher 2.612.842 korona emelkedést mutat az előző esztendőhöz képest. A tanügyi kiadásokat még ebben az évben is 1.299.106 koronával akarják emelni. A vallás­ügyi kiadásoknál 38.080 korona az emelkedés, a tisztviselők fizetésénél 435.415 korona, a nyugdíjaknál 330.000 korona, irodai szükség­leteknél 49.690 korona, a házinyomdánál 98.292 korona, háziszemét kihordásánál 48.400 korona, szegényalapnál 362.724 korona, fer­tőtlenítő intézeteknél 399.160 korona. Ellenben erősen csökkennek az előirányzat szerint az adókon kívül, az üzemek bevételei és elfogyott a gyümölcsöző kölcsönpénzek kamatjai címén kezelt 2.250.000 korona. A pénzügyi ügyosztály a tízmillió hiány fedezésére még csak javaslatot sem tesz. A háztartás súlyos baját elintézettnek véli azzal, hogy „a háztartás hiányainak egységes pótlása A törvény úgy intézkedik, hogy a tanács a főváros jövő évi költségelőirányzatát legké­sőbben november hónap végéig tartozik a köz­gyűlés elé terjeszteni. A háború itt is kivételes állapotot teremtett. Ma került nyilvánosságra a költségelőirányzat s minthogy előzőleg a pénzügyi bizottság foglalkozik vele, előrelát­ható, hogy az 1915. évi költségvetés csak ja­nuár hónapban kerül a közgyűlés elé. Tízmillió koronával (pontosan 9.807.230 koronával) kevesebb a várható bevétel az előrelátható kiadásnál. Ami annyit jelent, hogy a főváros háztartásába bekfésikelte ma­gát a deficit és mindjárt milliókra rugó hiányt ekelt a bevételek és kiadások közé. A tanács minden bizonynyal élni fog az alkalommal és a deficitért a háborúra fogja hárítani a felelős­séget. Holott megállapítható, hogy a deficit és a háború között vajmi csekély az ok és oko­zati összefüggés. A háborús költségek egészen más számlára tartoznak. Ezt a számlát — mintegy hárommillió koronáról van szó — a hadvezetőségnek, illetve a kormánynak fogja prezentálni háború után a főváros. A deficit voltaképpen már a múlt évi zárószámadásnál kezdődött, amikor kiderült, hogy a bevételeket túlságos optimizmussal, a kiadási tételeket pedig túlságosan alacsonyan állították be a költségvetésbe. A költségvetést kísérő jelentés nyíltan bevallja, „hogy a szük­ségletek, azonkívül, hogy nagy arányokban emelkednek, mindinkább az állandóság jelle­gét öltik magukra, míg a fedezésükre hivatott bevételek az egész vonalon visszamaradnak." A bevételi tételek előirányzásából meg­állapítható, hogy a valóságos deficit jóval több tízmilliónál. A községi adópótlékot például az állami egyenesadók után vetik ki és az utolsó három esztendő eredményei alapján szokták előirányozni. Azt bizonyítani sem kell, hogy 1915-ben kisebb lesz az adójövedelem, mint volt az utolsó három esztendőben. S a költ­ségelőirányzat mégis 9.554.834 koronát remél a hátbéradókból, holott tavaly mindössze kilencmillió volt a tényleges bevétel. És 2,905.964 korona bevételt vár a III. oszt. ke­reseti adótól, amelynek eredménye egy arány­lag jó évben, 1912-ben 2,825.392 korona volt, 1913-ban pedig 2,989.384. Teljességgel kizárt dolog hogy a házbérkrajcárokból előirányzott 7,100.000 korona (tavaly ugyanannyi volt az előirányzat) tényleg befolyjon a város pénz­tárába. A fogyasztási adónál, átírási illetékek­nél, az üzemek jövedelménél hasonlóképpen súlyos csalódás fogja érni a fővárost, úgy hogy végeredményben a deficit még egyszer annyi, mint amennyit az előirányzat kimutat. Régi bűnöknek a következménye a defi­cit. Az új és újabb kölcsönök, beruházási pro­grammok szükségképpen okozták azt az ex­panziót, amely pl. a főváros tőke- és kamat­fizetési kötelezettségében jut kifejezésre. A tőketörlesztés és kamatteher 2.612.842 korona emelkedést mutat az előző esztendőhöz képest. A tanügyi kiadásokat még ebben az évben is 1,299.106 koronával akarják emelni. A vallás­ügyi kiadásoknál 38.080 korona az emelkedés, a tisztviselők fizetésénél 435.415 korona, a nyugdíjaknál 330.000 korona, irodai szükség­leteknél 49.690 korona, a házinyomdánál 98.292 korona, háziszemét kihordásánál 48.400 korona, szegényalapnál 362.724 korona, fer­tőtlenítő intézeteknél 399.160 korona. Ellenben erősen csökkennek az előirányzat szerint az adókon kívül, az üzemek bevételei és elfogyott a gyümölcsöző kölcsönpénzek kamatjai címén kezelt 2.250.000 korona. A pénzügyi ügyosztály a tízmillió hiány fedezésére még csak javaslatot sem tesz. A háztartás súlyos baját elintézettnek véli azzal, hogy „a háztartás hiányainak egységes pótlása A törvény úgy intézkedik, hogy a tanács a főváros jövő évi költségelőirányzatát legké­sőbben november hónap végéig tartozik a köz­gyűlés elé terjeszteni. A háború itt is kivételes állapotot teremtett. Ma került nyilvánosságra a költségelőirányzat s minthogy előzőleg a pénzügyi bizottság foglalkozik vele, előrelát­ható, hogy az 1915. évi költségvetés csak ja­nuár hónapban kerül a közgyűlés elé. Tízmillió koronával (pontosan 9.807.230 koronával) kevesebb a várható bevétel az előrelátható kiadásnál. Ami annyit jelent, hogy a főváros háztartásába bekfésikelte ma­gát a deficit és mindjárt milliókra rugó hiányt ekelt a bevételek és kiadások közé. A tanács minden bizonynyal élni fog az alkalommal és a deficitért a háborúra fogja hárítani a felelős­séget. Holott megállapítható, hogy a deficit és a háború között vajmi csekély az ok és oko­zati összefüggés. A háborús költségek egészen más számlára tartoznak. Ezt a számlát — mintegy hárommillió koronáról van szó — a hadvezetőségnek, illetve a kormánynak fogja prezentálni háború után a főváros. A deficit voltaképpen már a múlt évi zárószámadásnál kezdődött, amikor kiderült, hogy a bevételeket túlságos optimizmussal, a kiadási tételeket pedig túlságosan alacsonyan állították be a költségvetésbe. A költségvetést kísérő jelentés nyíltan bevallja,­­hogy a szük­ségletek, azonkívül, hogy nagy arányokban emelkednek, mindinkább az állandóság jelle­gét öltik magukra, míg a fedezésükre hivatott bevételek az egész vonalon visszamaradnak." A bevételi tételek előirányzásából meg­állapítható, hogy a valóságos deficit jóval több tízmilliónál. A községi adópótlékot például az állami egyenesadók után vetik ki és az utolsó három esztendő eredményei alapján szokták előirányozni. Azt bizonyítani sem kell, hogy 1915-ben kisebb lesz az adójövedelem, mint volt az utolsó három esztendőben. S a költ­ségelőirányzat mégis 9.554.834 koronát remél a házbéradókból, holott tavaly mindössze kilencmillió volt a tényleges bevétel. És 2,905.964 korona bevételt vár a III. oszt. ke­reseti adótól, amelynek eredménye egy arány­lag jó évben, 1912-ben 2,825.392 korona volt, 1913-ban pedig 2,989.384. Teljességgel kizárt dolog hogy a házbérkrajcárokból előirányzott 7.100.000 korona (tavaly ugyanannyi volt az előirányzat) tényleg befolyjon a város pénz­tárába. A fogyasztási adónál, átírási illetékek­nél, az üzemek jövedelménél hasonlóképpen súlyos csalódás fogja érni a fővárost, úgy hogy végeredményben a deficit még egyszer annyi, mint amennyit az előirányzat kimutat. Régi bűnöknek a következménye a defi­cit. Az új és újabb kölcsönök, beruházási pro­grammok szükségképpen okozták azt az ex­panziót, amely pl. a főváros tőke- és kamat­fizetési kötelezettségében jut kifejezésre. A tőketörlesztés és kamatteher 2.612.842 korona emelkedést mutat az előző esztendőhöz képest. A tanügyi kiadásokat még ebben az évben is 1,299.106 koronával akarják emelni. A vallás­ügyi kiadásoknál 38.080 korona az emelkedés, a tisztviselők fizetésénél 435.415 korona, a nyugdíjaknál 330.000 korona, irodai szükség­leteknél 49.690 korona, a házinyomdánál 98.292 korona, háziszemét kihordásánál 48.400 korona, szegényalapnál 362.724 korona, fer­tőtlenítő intézeteknél 399.160 korona. Ellenben erősen csökkennek az előirányzat szerint az adókon kívül, az üzemek bevételei és elfogyott a gyümölcsöző kölcsönpénzek kamatjai címén kezelt 2.250.000 korona. A pénzügyi ügyosztály a tízmillió hiány fedezésére még csak javaslatot sem tesz. A háztartás súlyos baját elintézettnek véli azzal, hogy „a háztartás hiányainak egységes pótlása

Next