Pesti Napló, 1914. december (65. évfolyam, 303–332. szám)

1914-12-29 / 330. szám

T­ucfapest, recscs PESTI NAPLÓ 1914. december 29. rrfsw. szam.f 9 a háború befejezését követő idők feladata marad". Aki ismeri a városházi helyzetet és tisz­tában van azzal a derűs optimizmussal, amely a városháza jelenlegi vezetőit annyira jellemzi, az előtt nem titok, hogy „egységes pótlás" alatt egy újabb s minden eddiginél nagyobb köl­csönt kell érteni. A költségelőirányzatot legközelebb tár­gyalja a pénzügyi bizottság, azután pedig a közgyűlés. Az északi háború A lengyelországi harcok Krakó kiürítése Rotterdam, december 28. A krakói legfőbb lengyel nemzeti bizottság egyik tagja a Nieuwe Rotterdamsche Courant munkatársának ezt mondta: Amikor a katonai hatóságok Krakót ki­­­ürítették, a lakosság egy része nem akart eltá­vozni a városból. Azok a környékbeli parasz­tok, akiknek házát katonai okokból lebontot­­­ták, mégsem hagyták el a honi rögöt és desz­kákból ideiglenes lakást építettek maguknak. Üdvözlet a vasdandárnak ! Kassáról jelentik: A piotrkovi győzelem alkatal­mából Kassa polgármestere a következő üdvözlő ira­tot intézte a város nevében a kassai 34. gyalogezred parancsnokságához: .Vezérkarunk jelentéséből kitörő örömmel és büszkeséggel értesültünk háziezredünk fényes eredményű rohamáról, melylyel Piotrkov városát bevette, a régi babárokhoz ujakat fűzött és a vasdandár történelmi nevét ujabb fénynyel és dicsőséggel tette ragyogóvá. Kassa város közön­sége, mely aggódó figyelemmel és a legmelegebb rokonérzéssel kiséri lépésről-lépésre vitéz házi­ezredének, szeretett véreinek minden ténykedését ezen létünkért folytatott világraszóló háborúban, a háziezred hősi küzdelmében egy szebb jövő, a boldog és tartós béke zálogát látja és midőn a fé­nyes diadal felett érzett örömének, büszkeségének és csodálatának kifejezést ad, arra kéri a seregek urát, hogy dicső hadseregünket mielőbb a vég­leges és tartós békét biztosító diadalhoz vezé­relje. Orosz kudarc Bukovinában Kimpolung, december 28. Az oroszok bukovinai kísérletezéseiről és az Erdős-Kárpátok ellen való előnyomulásáról beava­tott helyen a következő értesítést adták: Jóllehet az oroszok november vége felé igen erős csapatokkal nyomultak elő Bukovina területén és a legnagyobb erőfeszítéssel igyekeztek Bukovi­nán át Magyarországba törni, ez a kísérletük csúfos kudarcot vallott. Rövid ideig sikerült ugyan a Szu­csava völgyében megvetni a lábukat, de csapataink ellentámadásai elől hamarosan visszavonultak és a Szereb­ völgyében helyezkedtek el. Azóta az oro­szok minden kísérlete, hogy a Szeretben túl­jussa­nak, kudarcot vallott. Ámbár semmiféle áldozattól sem riadnak vissza és emberrel és lőszerrel egy­általán nem takarékoskodnak, nem tudnak előbbre jutni. Borzasztó orosz pusztítás Krakó, december 28. A Nova Reforma jelenti, hogy az oroszok Novoradomszk körül rettenetes pusztítást vit­tek véghez. Harminckilenc falut teljesen el­hamvasztottak. A lakosság a felgyújtott fal­vakból elmenekült, de minden vagyonukat ott­hagyták. Lubomirszki István herceg ismert is­tállótulajdonos kruszynai birtokát teljesen el­pusztították. Rémület Varsóban Krakó, december 28. A Nova Reforma írja: Varsóból a lakosság tömegesen menekül. Igen sokan meg vannak győződve, hogy már a legközelebbi napokban a németek lőni fog­ják a külső erődvonalat. Vannak, akik azt hi­szik, hogy a várost az oroszok ki fo­gják ürí­teni, hogy a pusztítástól megkíméljék és a la­kosságot ne kelljen kitenni az ostrom veszé­lyeinek. Amióta Zeppelinek jelentek meg a vá­ros fölött, hihetetlen a pánik. Dr. Zavodszky egy röpiratot adott ki, amelyben részletesen leírja a félelmetes Zeppelinek megjelenését. Ebből a röpiratból kiderül, hogy az első Zep­pelin szeptember huszonhatodikán jelent meg a város felett. Maga a mentőtársulat eddig százkét bomba által megsérült embert kötözött be. Grodisk, Grosci és más, Varsóhoz közel­fekvő falvakat kiürítettek. A városban éjnek idején már hallani a nehéz német ágyuk dör­gését. Tiszthiány az oroszoknál Stockholm, december 28. Az Aftenbladet pétervári értesülése szerint az orosz hadvezetőség a főiskolai hallgatók legna­gyobb részét tisztekké akarja kiképeztetni s e cél­ból a főiskolai ifjúság erre alkalmas hallgatóit ka­tonai iskolákba küldte. A lengyelországi harc — angol világításban Amsterdam, december 28. (Levélben érkezett.) A Times december 21-iki számában írja: A keleti harctéren az orosz erők zavartalan nyugodtságban állanak. Helyzetük, ha nem is ép­pen könnyű, de aggodalomra nem ad okot. Varsó alatt mintegy nyolcvan mértföld (128 kilométer) körben tartják a Visztula jobbpartját és keményen visszaűzték a Dobrzin folyón az ellenség áttörési kísérletét. A Visztula másik partján a Bzura szö­gében is erőteljesen elhelyezkedtek és miután az ellenség főképpen itt akar támadni, az orosz vé­delmi előkészületek igen gondosak és lelkiismerete­sek. A Times haditudósítójának az a véleménye, ha az oroszok ezt a területet egy hétig birtokukban tudják tartani, tovább is megtartják. A hét elmúlt, az ellenség nem jutott előbbre és úgy gondoljuk, hogy Varsó teljesen biztosnak érezheti magát. A helyzet Dél-Lengyelországban bizonytalan, de semmi látható jele nincs annak, hogy még inkább délre nyomult volna a német—osztrák-magyar se­reg. Galiciában ostromlott Przemysl helyőrsége a nyugati irányban nagy erővel kirohant, bizonyára azzal a céllal, hogy felmentse a várat. Katona­ lázadások az oroszok közt Krisztiánra, december 28. Szentpétervárról érkező, feltétlenül meg­bízható hírek szerint Szibériában nagyarányú lázadás tört ki a népfelkelő ezredek között. Tomszkban a katonák megölték a kormányzót és véres összeütközések voltak a hatóságok és a bevonulni köteles népfelkelők között. A bialystoki (orosz-lengyelországi) ezred© ket, amelyek javarészt zsidó és lengyel legény­­ségből állanak, mivel a hatóságok nem bíznak hű­ségükben, részben Tomszkba, részben Ir­kuckba helyezték át. Ji rutén leány tehénkéje­ ­8 A minap arról cikkezett a Pesti Napló, mi történik azokkal a vadakkal, amelyeket a há­ború szörnyűséges zaja kiugrasztott búvóhe­lyeikből. Ez a leírás emlékezetembe idéz egyet­mást, amelynek magam voltam a szem­tanuja. Még a mult hónapban történt, hogy egy rutén falucskába beállított két csendőr. — A község a hadműveletek terepébe esik — ez volt a két csendőrnek adott parancs — ennélfogva azonnal kiürítendő. A zsandárok elmondották a község birájá­nak — persze, nem ilyen virágos nyelven — miről van szó s nyomban a parancs végrehaj­tásához fogtak. A falu megrettent. Az emberek látott szájjal bámultak a két csendőrre, akik végre a szuronyaikat voltak kénytelenek meg­villogtatni, hogy gyorsabb mozgásra birják őket. — Elvinni csak a legszükségesebbet lehet — ordították — mert aki nagy pakkot hoz ma­gával, nem veszi föl a gőzös ... A szegény emberek nem tudták, mit kap­kodjanak össze. Az én figyelmemet egy sugár termetű, szomorú pillantású rutén leány vonta magára. Míg a többiek mind a házakba rohan­tak, ő a padlásra ment föl és szénát hányt le onnan. A szénát bevitte az istállóba és a já­szolba gyömöszölte, amely elé sovány tehénbe volt kötve. Vödör vizet is tett elébe s azután megsimogatta a hátát. Mondott is valamit ru­tén nyelven, de nem értettem, mit. Alkalma­sint ezt, vagy ilyesfélét: — Az én Istenem áldjon meg! Engem annyira megfogott ez a jelenet egy­szerűsége és mélysége, hogy az északmagyar­országi háborús képek közül egyik sem vetél­kedhetett vele. A tanulatlan parasztleány a me­nekülés utolsó pillanataiban nem arra gondol, hogy téli kendőt kerítsen a nyakába, vagy hogy a ládafiából a neki legértékesebbet elő­kaparja, hanem arra, mi lesz a riskával, ha senki sem lesz a faluban. Ki fog neki enni adni, ki itatja meg, ki vakarja meg a nyakát , mi lesz vele? Szempillantás alatt elgondolta az üres falut, az elhagyott istállót, benne a ma­gára maradt tehénkét, amint várja, hogy hoz­zanak neki eleséget. Nem hoz neki senki, az éhség gyötri, a szomjúság kínozza s ekkor ta­lán a srapnell fölgyújtja az istállót. Hát hozott neki még egy villa szénát és még egy jócska vizet, hogy a borzalom perceit néhány órával kitolja. Mondom, ezt a jelenetet — amely tele van lélekkel, nemességgel és finomsággal — soha elfelejteni nem fogom. Nem hinném, hogy több­ször megismétlődhetett volna. Nem azért, mert a rutén leánynak utánzói nem akadtak, hanem azért, mert a falvakat csak a legritkább eset­ben kellett oly gyorsan otthagyni, hogy még a szarvasmarhákat sem hajthatták el a lakosok. Legtöbbször az volt az első, hogy minden élő jószágot eltereltek az emberek — ne jusson az ellenség kezére friss husnpi­­való. A kutyákat és macskákat, természetesen, már nem vitték magukkal. Keresztül mentem néhány olyan községen, amelyet lakói elhagy­tak. Köny szökött a szemembe, amikor a cson­tig soványodott kutyákat megláttam. Panaszom­ban vonitottak. Becsületes szemükből ezt a szemrehányást véltem kiolvashatni: — Mi hűségesen szolgáltuk gazdánkat, de bizony ők, elhagytak bennünket. .. Később megtudtam, hogy ez a kutyahűség nem éppen olyan, mint amilyennek az iskolás­könyvek föltüntetik. Mikor az oroszok átvonul­tak az elhagyott falvakon, a kutyák hozzájuk csatlakoztak. Odadobott falat kenyér, vagy a sajka alján hagyott leves, elegendő volt ahoz, hogy a kutya szülőföldjét és gazdáját elfelejtse. Nem egy visszavonuló orosz század nyomában baktattak kutyák, amelyek végképpen beletö­rődtek új sorsukba. Csodálatosképpen a macskák szívósabban ragaszkodtak a hazai röghöz. Egy falucskában igen nagy kárt tettek az ágyúgolyók. A házak egy része rommá volt lőve. Mikor a harc szin­tere tovább tolódott, a macskák mindenfelől előmásztak. Míg a dúlás tartott, odúkban, pin­i­sékben, lyukakban húzták meg magukat. El­meséltem ezt a megfigyelésemet egy jegyzőnek, aki ezt válaszolta rá:­­— Az igaz, hogy a kutyák elszéledtek s még az oroszokhoz is csatlakoztak, mig a macs­kák itt maradtak. Ennek azonban az a magya­rázata, hogy a kutya az elhagyott faluban egyáltalán nem talál táplálékot, mig a macska számára ott a patkány és az egér, amely ak­kor mutatkozik legbővebben, amikor embert nem érez közelében . . . Amint látható, bajos egységes elvet az ál­lati hűség dolgában fölállítani. (Akárcsak az­ emberi hűség dolgában.) De az kétségtelen, hogy a háború sötét árnyéka nemcsak a me­­­zei vadakat, hanem a háziállatokat is eléri. — A kárpáti harcok Orosz vereség Ökörmezőnél Máramarossziget, december 28. Az ellenség karácsony éjjelén és mindkét napján hevesen támadott. Mára azonban el­csendesedett az ágyú- és puskatűz, amely Ökörmező felett a lozanszkai harcvonalon két napig helyettesítette az ünnepi harang­szót. Minden ellenséges támadás véresen az oroszok veszteségével omlott össze. Minthogy

Next