Pesti Napló, 1915. március (66. évfolyam, 60–90. szám)

1915-03-23 / 82. szám

K­­edd A 12-es huszárok szuronyroham­a A limanovai minta szerint A Pesti Napló kiküldött tudósítójától Kárpátok mellől. március 18. A szélszántotta galíciai mezőkön már hietek óta folytak az elkeseredett pozíció­har­cok. Egy-egy magaslat vagy országú­t-kanyaru­lat birtoklásáért húszszor is rohamra indultak a hadakozó felek. A küzdelmeket nem akadá­lyozták meg a dermesztő viharok sem, sőt többször megtörtént, hogy nagy förgetegben dúltak a részletcsatái­. Vérrózsák fakadtak a fehér havon, egymásután buktak arcra az em­berek és még sem tudott egyik fél se ered­ményt elérni. Egyik este mi jutottunk tér­előnyökhöz, a reánk köszöntő virradat azon­ban már ellenségeinknek hozott szerencsét. Így tartott ez heteken át. A küzdelem a leg­határozottabb állóharc jellegét vette fel és a sztratégiai szempontok mindké féltől azt kí­vánták, hogy makacsul ragaszkodjanak a szá­zak és százak élete árán elnyert pozícióhoz. . . . Jelentés érkezett: az orosz front mö­gött nagyarányú készülődés észlelhető. Új csa­patok jöttek, friss géppuskákat hoztak és a muníciópótlás is megtörtént. A fontos adatok­nak részben repülőink jutottak birtokába, részben egy kis felderítő­ csapat kémlelte ki pontosan az ellenséges hadállásokat. Az oro­szok tevékenysége nem lepett meg bennünket, előrelátható volt, hogy az eddigi veszteségeket ki fogják pótolni és megjön a támadó kedvük. Számítva a nagy orosz támadásra, mi is ha­sonló k­árp­u akcióhoz fogtunk és minden tar­talékerőnket előbbre toltunk. A gyalogsági csapatok soraiban élénk készülődés volt, meg­jött a parancs, hogy mindenkinek készen kell lenni a közelgő eseményekre. A gyalogsági raj­vonalak mögött mintegy négy század huszár­ság táborozott. A derék, lelkes és a harci vágy­ban­ égő huszárokat azonban nem lehetett fog­lalkoztatni az állóharcokban. Szótalanul és busán ődöngtek a táborban, összeszorított aj­kakkal hallgatták az ágyuk tompa dübörgését, a tarackok mély dugását és a gépfegyverek sűrű kattogását. Végre megsokalták a dolgot és elhatározták maguk között, hogy ők tovább nem lesznek tétlen szereplők. A tisztek és a­­­­egények külön kis tanácskozásra gyűltek össze és alaposan megvitatták a kérdést. Ha­marosan tekintélyes deputáció verődött egybe, amely Mirka huszárőrnagy elé járult. A le­génységi küldöttség szónoka egy őrmester volt, őszes hajú, negyvenes ember, akinek otthon nagy családja van. A feszes tartású őrmester elmondta a huszárok kérelmét: — őrnagy urnak jelentem alásan — har­sogta — a legénység már unja a henyélést és a jó dolgot. Elfáradtunk már a tétlenségtől, mi is verekedni szeretnénk amúgy borsodiasan. Alásan kérjük az őrnagy urat, tessék úgy csi­nálni a dolgot, hogy mi is betörhessünk né­hány muszka fejet. Mirka őrnagy meghatva hallgatta az őr­mester egyszerű beszédét és megígérte, hogy teljesíti a kívánságot. Ugyanekkor a tisztikar is kérte gyalogosítását és a csapatok mellé való beosztását. A hadosztályparancsnokság útján valóra vált a huszárok kérelme és más­nap már ott hasaltak a kipihent huszárok a fedezékek mellett és várták, hogy mikor ke­rül sor arra, hogy a fegyver boldogabb végé­vel rohanhassanak a szívós muszkákra. A nagy nekikészülődést az oroszok gyü­mölcsöztetni akarták és egy éjjel támadást nyitottak ellenünk. A huszárokat az első lövé­sek után alig lehetett visszatartani a rohamtól. A gyalogosokká változott lovasok egyszerre akartak az ellenség sorainak futni; a harc heve elragadta őket és már azt hitték, hogy elérkezett az ő idejük. Még korán volt. A hu­szárok igen jól, lőttek, de türelmetlenek voltak. Az oroszokat Egészen állásaink drótsövényei elé engedtük és ekkor hangzott el a vezényszó: — Rohamra! Még néhány lövés és a havas árkok egy­szerre megelevenedtek. A tizenkettes huszárok valami csodálatos és szent lázzal rohantak az ellenségre. Előretörtek és kiegyenesedve ron­tottak neki az oroszoknak. A fegyverek már elnémultak, csak itt-ott esett egy-egy lövés. Megvillantak a szuronyok és úgy, mint Lima­novánál,­a tizenkettes huszárok még a fegyver boldogabb végével is naszvszerűen dolgoztak. Bolond táncot járt a halál, a dús orosz sorok, a sűrü emberrajok ritkulni kezdtek. Ez a nagyszerű roham vezette be a to-o­vábbi sikeres harcot.­­Az oroszok nem tudtak ellentállni a rohamnak, megkezdődött a vissza­vonulás és ezzel végeszakadt a meddő viasko­dásoknak. Éjjel a lisztesbolt előtt Áll a tömeg és várja a lisztet — Éjjelivbe­rendezések az utcán — Csendélet a "Dohány­utcai lisztkiosztó előtt — Beszél­getés­ a néjőpel A múlt esztendőben valamelyik­ angol illusztrált lapban láttunk egy fotográfiát: a Covent Garden-opera előtt ezrekre menő tömeg gyülekezik éjjel, hogy a reggeli jé­nzt árny­at­ás­nál a Parsifal előadására jegyet kapjon. Ez a kép jutott az eszünkbe, amint ma éjjel, végig­menve a Dohány­ utcán, az 58. számú ház előtt láttuk azt az óriási, didergő tömeget, amely lovasrendőri asszisztenciával várta a reggel eljöttét. Ez a tömeg nem pénztáras­yitást várt, nem színházjegyért tolongott, ez a tömeg lisztet akart, lisztet, hogy a kenyerét­ megsüt­hesse, lisztet, hogy főzhessen. A pesti "tömeg, a községi lisztárusító elött gyülekezik éjjel, hogy a reggel nyolcórai üzletnyitást várja . . . Akit érdekel a pesti nép, az úgynevezett „alsóbb néposztály", aki kíváncsi arra, hogy miként éli sajátosan egyéni életét ez a tipikusan­ budapesti osztály, az álljon meg néhány percre,s figyelje ezt a tömeget, hallgassa, amit egymás között beszélnek ... A kocsiutat is ellepi tömeg, de a járdán tolongnak legtöbben. A­kik a bolt ajtaja előtt állnak, azok már este níkilen t­lsz óra körül letelepedtek ott. Hoztak magukkal széket, plaideket, ennivalót és­­ beszélgetnek. Egy nagykendőbe burkolt asszony­ viszi­­a szélt. Elégedetlenség vagy neheztelés amiatt, hogy egész éjjel várakoznia­: kell, egyiktől sem hall­ható. Inkább a bábomról beszélgetnek, meg a drágaságról. — Tudja, lelkem, — mondja­ a niffyfejű idős asszonyság a mellette álló öreg asszonynak... — hogy a Garai-téren az a gaz boltos, a Klein, nem ad főzőlisztet. Nekem jó volna a főzösfert is, de ő azt mondja: muszáj nullást venni, mert­ más nincs. Nem akartam annyit költeni,­el­mentem a másik boltoshoz, az se adott. Mire 'Mainmeair I Miss Jessica kalandjai © Miss Jessica Cassar Cowald, a német vicclapok angol misszének igazi tipusa kellemetlen kalando­kon ment keresztül Bajorországban és enről most beszámol a Nineteenth Century angol folyóiratban. (Úgy látszik, hogy kalandjainak elbeszélése nagy izgalmat keltett a nyugati kultúrállamokban. Mi nem tudunk részvétet érezni miss Jessica iránt, csupán azért, mert idillikus nyaralása olyan ke­serves véget ért. Kellemetlen helyzetéből különben már egy nap múlva kiszabadult, míg az osztrák­magyar és német nők hosszú ideig éltek Francia­ország és Angliában a gyalázat­oan berendezett fo­golytáborokban. És kalandjainak van valami ko­mikus mellék íze is, ami bizonyos, elnyomhatat­lan vidámságot kelt az emberben. * Miss Jessica Coward 1913 őszén hagyta el Lon­dont egy barátnője társaságában. Mind a kettőjük útlevele Olaszországba és Szerbiába szólt. A fiatal hölgyek ugyanis azt tervezték, hogy Szerbiába mennek a Balkán-háború sebesültjeit ápolni. Miss Jessica egészségi állapota azonban ennek a terv­nek kivitelét lehetetlenné tette és kénytelenek vol­tak a telet Génuában tölteni. Miss Jessica ott hir­telen szenvedélyes hajlamot fedezett fel magában a festészet iránt. Egy német családnál tanult Gé­nuában és azt tanácsolták neki, hogy művészi ta­nulmányait Münchenben folytassa. Münchenbe utazott és ott eltűnt a többi angol missek tömegé­ben, akik festő­szekrénynyel járják a vidéket. Augusztus negyedikéig olyan keveset törődött az európai bonyodalmakkal, hogy — programm­jához híven — festőszekrényével fölfegyverkezve egy kis bajor faluba utazott ,ahol eggy kedves kis tó partján estétől reggelig a fényhatások megfigye­lésével tölthette idejét. A faluban lakott tanára is, aki rajzait és festményeit kijavíthatta. Kilenc idilli szép napot töltött miss Jessica a fahiban. Augusz­tus 4-ikétől 13-ig festegetett és sem professzora, sem a falusi szálloda vendégei, akikkel minden ét­kezésénél együtt ült, nem említették előtte a nagy világban kerekedő szörnyű vihart. Csak augusztus 13-án értesült a többi Angliából és Münchenből érkezett sürgöny útján, hogy ajánlatos lesz a le­hető leggyorsabban Münchenbe visszatérnie és ott útlevelét az angol konzulátuson láttamoztatni. Kü­lönben meg vol győződve, hogy nagyon hamar visszatérhet és csak futólag búcsúzott professzo­rától. Egy kis állomáson, Prienben azonban meg­kezdődött mártir­ útja. Hosszú ideig várnia kellett a müncheni vonatra, tehát beült egy kis kávéházba és rendelt magának egy pohár jó, meleg kávét. Alig ült le, egy hivatalnok-külsejű, zöld unifor­misba öltözött, vörös arcú úr jelent meg előtte. A vörös férfi a papírjait akarta látni és az angol nőt karonragadva, a prieni pályaudvarra vitte. Egy csendőr bevezette a váróterembe. Kint megállt né­hány ember és valaki kifejezte azt a véleményét, hogy miss Jessica — kém­, aki azért jött, h­ogy Prient Anglia számára kikémlelje. Egy kém! Ha­marosan nagy tömeg gyülekezett össze a váró­terem előtt és hangosan tárgyalták a fontos esetet. Egy rendőr-hivatalnok, egy „bulldog-arcú, rettenetes férfi", — mondja róla miss Jessica, —­jelent meg egy csendőr kíséretében, megvizsgálta miss Jessica papírjait és csodálkozva olvasta, hogy Szerbiába akar utazni. Azután, átadta egy női rendőr-hivatalnoknak, hogy kutassa át az an­gol hölgy zsebeit és különösen nemét állapítsa m meg. De a müncheni vonat dübörögve befutott az­ állomásra és miss Jessicát betolták egy harmad­osztályú kocsiba. Útközben, Prient­ől Rosenheim­ig, •—JMAUHJUBMB— iiiniii • útitársai — csupa fiatal bajor katona — álllandóan körülötte forgolódtak és a­ társalgást olyan­­ hon-i­gon folytatták, amely egyáltalán nem h­asonlított a­­ .windsori udvarban használt tónushoz. Rosenheimban két tiszt lépett a vaggyjiba és, felszólították miss Jessicát, hogy l­övesse őket a rendőri irodába. Itt először bezárták egy üres szo­bába. Az ajtó előtt két katona őrködött, akik ,kü­­­lönben, miikor szobáját elhagyta igen korrektül és, katonásan köszöntötték a m­isst. N­éfed­ív perc múlva megint megjelent a két liszt, igen 1-k m­oly arccal. Felnyitották miss Jessica­­csomagjait, padfe­res dobozait, szétdobálták parfüm­ös üvegcséit és hosszan vizsgálgatták ébresztő óráját. Miután az első vizsgálaton túlestek, egy rendőr xegésg£n közel lépett hozzá, szemébe nézett, azután azt­­ mondta, hogy ő nem is nő, hanem férfi. Megkísérelte le­venni miss Jessica kalapját, hosszan vizsgálgatta kezét és azután beküldte egy másik­­ szoborba. Itt hirtelen megjelent egy asszony. Miss Jessica meg­értette, hogy mi vár rá. A szoba legsötétebb sar­kába menekült, az asszony utána rontott és ott.— megtörtént a borzalmas, a hihetetlen, a barbár, az idegen asszony levetkőztette őt. Azután a miss visszakapta ruháit. Mikor felöltözött, megint fel­ültették a vonatra. Egy óra felé végre megérkezett Münchenbe. Ott már­ várták német és amerikai­ barátnői. Valamennyien azt súgták miss Jessica fü­lébe: ne beszéljen angolul, Anglia és­­Németország­ között is kitört a bábom! Ez miss Jessica kalandjainak története. MStrd­ebből, az derül ki, hogy a németek a bábom első­ napjainak mozgalmas óráiban is olyan tapintato­sak voltak, hogy AZ TOJ miss kellemetlen,hely­zete alig egy napig tartott. Azonkivül­ az, hogy­miss Jessica nagyon •­veszí­­tt németül, egy kissé hisztérikus és kís- •. -e- • szépsége nem mu­tatja elég világosan­. .. - fan . -ft-e -vagy-nő. PESTI NAPLÓ 1915. március 23. ^ A tizenkettes huszárokat nap iparkincsban dicsérték meg. K. K.

Next