Pesti Napló, 1915. március (66. évfolyam, 60–90. szám)
1915-03-23 / 82. szám
Kedd A 12-es huszárok szuronyrohama A limanovai minta szerint A Pesti Napló kiküldött tudósítójától Kárpátok mellől. március 18. A szélszántotta galíciai mezőkön már hietek óta folytak az elkeseredett pozícióharcok. Egy-egy magaslat vagy országút-kanyarulat birtoklásáért húszszor is rohamra indultak a hadakozó felek. A küzdelmeket nem akadályozták meg a dermesztő viharok sem, sőt többször megtörtént, hogy nagy förgetegben dúltak a részletcsatái. Vérrózsák fakadtak a fehér havon, egymásután buktak arcra az emberek és még sem tudott egyik fél se eredményt elérni. Egyik este mi jutottunk térelőnyökhöz, a reánk köszöntő virradat azonban már ellenségeinknek hozott szerencsét. Így tartott ez heteken át. A küzdelem a leghatározottabb állóharc jellegét vette fel és a sztratégiai szempontok mindké féltől azt kívánták, hogy makacsul ragaszkodjanak a százak és százak élete árán elnyert pozícióhoz. . . . Jelentés érkezett: az orosz front mögött nagyarányú készülődés észlelhető. Új csapatok jöttek, friss géppuskákat hoztak és a muníciópótlás is megtörtént. A fontos adatoknak részben repülőink jutottak birtokába, részben egy kis felderítő csapat kémlelte ki pontosan az ellenséges hadállásokat. Az oroszok tevékenysége nem lepett meg bennünket, előrelátható volt, hogy az eddigi veszteségeket ki fogják pótolni és megjön a támadó kedvük. Számítva a nagy orosz támadásra, mi is hasonló kárpu akcióhoz fogtunk és minden tartalékerőnket előbbre toltunk. A gyalogsági csapatok soraiban élénk készülődés volt, megjött a parancs, hogy mindenkinek készen kell lenni a közelgő eseményekre. A gyalogsági rajvonalak mögött mintegy négy század huszárság táborozott. A derék, lelkes és a harci vágyban égő huszárokat azonban nem lehetett foglalkoztatni az állóharcokban. Szótalanul és busán ődöngtek a táborban, összeszorított ajkakkal hallgatták az ágyuk tompa dübörgését, a tarackok mély dugását és a gépfegyverek sűrű kattogását. Végre megsokalták a dolgot és elhatározták maguk között, hogy ők tovább nem lesznek tétlen szereplők. A tisztek és aegények külön kis tanácskozásra gyűltek össze és alaposan megvitatták a kérdést. Hamarosan tekintélyes deputáció verődött egybe, amely Mirka huszárőrnagy elé járult. A legénységi küldöttség szónoka egy őrmester volt, őszes hajú, negyvenes ember, akinek otthon nagy családja van. A feszes tartású őrmester elmondta a huszárok kérelmét: — őrnagy urnak jelentem alásan — harsogta — a legénység már unja a henyélést és a jó dolgot. Elfáradtunk már a tétlenségtől, mi is verekedni szeretnénk amúgy borsodiasan. Alásan kérjük az őrnagy urat, tessék úgy csinálni a dolgot, hogy mi is betörhessünk néhány muszka fejet. Mirka őrnagy meghatva hallgatta az őrmester egyszerű beszédét és megígérte, hogy teljesíti a kívánságot. Ugyanekkor a tisztikar is kérte gyalogosítását és a csapatok mellé való beosztását. A hadosztályparancsnokság útján valóra vált a huszárok kérelme és másnap már ott hasaltak a kipihent huszárok a fedezékek mellett és várták, hogy mikor kerül sor arra, hogy a fegyver boldogabb végével rohanhassanak a szívós muszkákra. A nagy nekikészülődést az oroszok gyümölcsöztetni akarták és egy éjjel támadást nyitottak ellenünk. A huszárokat az első lövések után alig lehetett visszatartani a rohamtól. A gyalogosokká változott lovasok egyszerre akartak az ellenség sorainak futni; a harc heve elragadta őket és már azt hitték, hogy elérkezett az ő idejük. Még korán volt. A huszárok igen jól, lőttek, de türelmetlenek voltak. Az oroszokat Egészen állásaink drótsövényei elé engedtük és ekkor hangzott el a vezényszó: — Rohamra! Még néhány lövés és a havas árkok egyszerre megelevenedtek. A tizenkettes huszárok valami csodálatos és szent lázzal rohantak az ellenségre. Előretörtek és kiegyenesedve rontottak neki az oroszoknak. A fegyverek már elnémultak, csak itt-ott esett egy-egy lövés. Megvillantak a szuronyok és úgy, mint Limanovánál,a tizenkettes huszárok még a fegyver boldogabb végével is naszvszerűen dolgoztak. Bolond táncot járt a halál, a dús orosz sorok, a sűrü emberrajok ritkulni kezdtek. Ez a nagyszerű roham vezette be a to-ovábbi sikeres harcot.Az oroszok nem tudtak ellentállni a rohamnak, megkezdődött a visszavonulás és ezzel végeszakadt a meddő viaskodásoknak. Éjjel a lisztesbolt előtt Áll a tömeg és várja a lisztet — Éjjelivberendezések az utcán — Csendélet a "Dohányutcai lisztkiosztó előtt — Beszélgetés a néjőpel A múlt esztendőben valamelyik angol illusztrált lapban láttunk egy fotográfiát: a Covent Garden-opera előtt ezrekre menő tömeg gyülekezik éjjel, hogy a reggeli jénzt árnyatásnál a Parsifal előadására jegyet kapjon. Ez a kép jutott az eszünkbe, amint ma éjjel, végigmenve a Dohány utcán, az 58. számú ház előtt láttuk azt az óriási, didergő tömeget, amely lovasrendőri asszisztenciával várta a reggel eljöttét. Ez a tömeg nem pénztárasyitást várt, nem színházjegyért tolongott, ez a tömeg lisztet akart, lisztet, hogy a kenyerét megsüthesse, lisztet, hogy főzhessen. A pesti "tömeg, a községi lisztárusító elött gyülekezik éjjel, hogy a reggel nyolcórai üzletnyitást várja . . . Akit érdekel a pesti nép, az úgynevezett „alsóbb néposztály", aki kíváncsi arra, hogy miként éli sajátosan egyéni életét ez a tipikusan budapesti osztály, az álljon meg néhány percre,s figyelje ezt a tömeget, hallgassa, amit egymás között beszélnek ... A kocsiutat is ellepi tömeg, de a járdán tolongnak legtöbben. Akik a bolt ajtaja előtt állnak, azok már este níkilen tlsz óra körül letelepedtek ott. Hoztak magukkal széket, plaideket, ennivalót és beszélgetnek. Egy nagykendőbe burkolt asszony viszia szélt. Elégedetlenség vagy neheztelés amiatt, hogy egész éjjel várakoznia: kell, egyiktől sem hallható. Inkább a bábomról beszélgetnek, meg a drágaságról. — Tudja, lelkem, — mondja a niffyfejű idős asszonyság a mellette álló öreg asszonynak... — hogy a Garai-téren az a gaz boltos, a Klein, nem ad főzőlisztet. Nekem jó volna a főzösfert is, de ő azt mondja: muszáj nullást venni, mert más nincs. Nem akartam annyit költeni,elmentem a másik boltoshoz, az se adott. Mire 'Mainmeair I Miss Jessica kalandjai © Miss Jessica Cassar Cowald, a német vicclapok angol misszének igazi tipusa kellemetlen kalandokon ment keresztül Bajorországban és enről most beszámol a Nineteenth Century angol folyóiratban. (Úgy látszik, hogy kalandjainak elbeszélése nagy izgalmat keltett a nyugati kultúrállamokban. Mi nem tudunk részvétet érezni miss Jessica iránt, csupán azért, mert idillikus nyaralása olyan keserves véget ért. Kellemetlen helyzetéből különben már egy nap múlva kiszabadult, míg az osztrákmagyar és német nők hosszú ideig éltek Franciaország és Angliában a gyalázatoan berendezett fogolytáborokban. És kalandjainak van valami komikus mellék íze is, ami bizonyos, elnyomhatatlan vidámságot kelt az emberben. * Miss Jessica Coward 1913 őszén hagyta el Londont egy barátnője társaságában. Mind a kettőjük útlevele Olaszországba és Szerbiába szólt. A fiatal hölgyek ugyanis azt tervezték, hogy Szerbiába mennek a Balkán-háború sebesültjeit ápolni. Miss Jessica egészségi állapota azonban ennek a tervnek kivitelét lehetetlenné tette és kénytelenek voltak a telet Génuában tölteni. Miss Jessica ott hirtelen szenvedélyes hajlamot fedezett fel magában a festészet iránt. Egy német családnál tanult Génuában és azt tanácsolták neki, hogy művészi tanulmányait Münchenben folytassa. Münchenbe utazott és ott eltűnt a többi angol missek tömegében, akik festőszekrénynyel járják a vidéket. Augusztus negyedikéig olyan keveset törődött az európai bonyodalmakkal, hogy — programmjához híven — festőszekrényével fölfegyverkezve egy kis bajor faluba utazott ,ahol eggy kedves kis tó partján estétől reggelig a fényhatások megfigyelésével tölthette idejét. A faluban lakott tanára is, aki rajzait és festményeit kijavíthatta. Kilenc idilli szép napot töltött miss Jessica a fahiban. Augusztus 4-ikétől 13-ig festegetett és sem professzora, sem a falusi szálloda vendégei, akikkel minden étkezésénél együtt ült, nem említették előtte a nagy világban kerekedő szörnyű vihart. Csak augusztus 13-án értesült a többi Angliából és Münchenből érkezett sürgöny útján, hogy ajánlatos lesz a lehető leggyorsabban Münchenbe visszatérnie és ott útlevelét az angol konzulátuson láttamoztatni. Különben meg vol győződve, hogy nagyon hamar visszatérhet és csak futólag búcsúzott professzorától. Egy kis állomáson, Prienben azonban megkezdődött mártir útja. Hosszú ideig várnia kellett a müncheni vonatra, tehát beült egy kis kávéházba és rendelt magának egy pohár jó, meleg kávét. Alig ült le, egy hivatalnok-külsejű, zöld uniformisba öltözött, vörös arcú úr jelent meg előtte. A vörös férfi a papírjait akarta látni és az angol nőt karonragadva, a prieni pályaudvarra vitte. Egy csendőr bevezette a váróterembe. Kint megállt néhány ember és valaki kifejezte azt a véleményét, hogy miss Jessica — kém, aki azért jött, hogy Prient Anglia számára kikémlelje. Egy kém! Hamarosan nagy tömeg gyülekezett össze a váróterem előtt és hangosan tárgyalták a fontos esetet. Egy rendőr-hivatalnok, egy „bulldog-arcú, rettenetes férfi", — mondja róla miss Jessica, —jelent meg egy csendőr kíséretében, megvizsgálta miss Jessica papírjait és csodálkozva olvasta, hogy Szerbiába akar utazni. Azután, átadta egy női rendőr-hivatalnoknak, hogy kutassa át az angol hölgy zsebeit és különösen nemét állapítsa m meg. De a müncheni vonat dübörögve befutott az állomásra és miss Jessicát betolták egy harmadosztályú kocsiba. Útközben, Prientől Rosenheimig, •—JMAUHJUBMB— iiiniii • útitársai — csupa fiatal bajor katona — álllandóan körülötte forgolódtak és a társalgást olyan hon-igon folytatták, amely egyáltalán nem hasonlított a .windsori udvarban használt tónushoz. Rosenheimban két tiszt lépett a vaggyjiba és, felszólították miss Jessicát, hogy lövesse őket a rendőri irodába. Itt először bezárták egy üres szobába. Az ajtó előtt két katona őrködött, akik ,különben, miikor szobáját elhagyta igen korrektül és, katonásan köszöntötték a misst. Néfedív perc múlva megint megjelent a két liszt, igen 1-k moly arccal. Felnyitották miss Jessicacsomagjait, padferes dobozait, szétdobálták parfümös üvegcséit és hosszan vizsgálgatták ébresztő óráját. Miután az első vizsgálaton túlestek, egy rendőr xegésg£n közel lépett hozzá, szemébe nézett, azután azt mondta, hogy ő nem is nő, hanem férfi. Megkísérelte levenni miss Jessica kalapját, hosszan vizsgálgatta kezét és azután beküldte egy másik szoborba. Itt hirtelen megjelent egy asszony. Miss Jessica megértette, hogy mi vár rá. A szoba legsötétebb sarkába menekült, az asszony utána rontott és ott.— megtörtént a borzalmas, a hihetetlen, a barbár, az idegen asszony levetkőztette őt. Azután a miss visszakapta ruháit. Mikor felöltözött, megint felültették a vonatra. Egy óra felé végre megérkezett Münchenbe. Ott már várták német és amerikai barátnői. Valamennyien azt súgták miss Jessica fülébe: ne beszéljen angolul, Anglia ésNémetország között is kitört a bábom! Ez miss Jessica kalandjainak története. MStrdebből, az derül ki, hogy a németek a bábom első napjainak mozgalmas óráiban is olyan tapintatosak voltak, hogy AZ TOJ miss kellemetlen,helyzete alig egy napig tartott. Azonkivül az, hogymiss Jessica nagyon •veszítt németül, egy kissé hisztérikus és kís- •. -e- • szépsége nem mutatja elég világosan. .. - fan . -ft-e -vagy-nő. PESTI NAPLÓ 1915. március 23. ^ A tizenkettes huszárokat nap iparkincsban dicsérték meg. K. K.