Pesti Napló, 1915. március (66. évfolyam, 60–90. szám)

1915-03-14 / 73. szám

Vasárnap Franciaország ötszáz millió frank köl­csönt ad Oroszországnak aranyban (hogy milyen magas kamatra, az nem került nyil­vánosságra), de ezt az összeget elsősorban a francia követelések kiegyenlítésére kell fordí­tani. Franciaország az orosz bankoktól en­nek fejében megkapja az összeg ellenértékét pari árfolyamon, azonkívül még húsz százalék kauciót biztosítékul arra az esetre, ha a rubel kurzusa egy bizonyos határidőig megfelelően nem javul. Miután ez a javulás, amint azt minden orosz üzletember tudja, aligha fog beállani, Bark­ur lángeszű üzletének az eredménye az lesz, hogy az orosz bankok kénytelenek lesz­nek minden kölcsönkapott rubelért 1,2 rubelt viszafizetni és ezenkívül az orosz állam el­vállalja az ötszáz milliós kölcsön igen jelenté­keny terheit. Kétségtelen, hogy az a férfiú, aki most gróf Witte székében ül, nem mutat­kozott méltónak kiváló elődjére. De még a franciáknál is rosszabbul bán­tak Bark úrral az angolok. Az orosz bankok londoni tartozásainak összege szintén megkö­zelíti az egy milliárdot és ennek legnagyobb része árutartozás. Miután az oroszok ezt az összeget a jelenlegi váltóárfolyramon nem tud­ják kifizetni, a City derék gentlemanjei egy­szerűen kilenc százalék kamatot számítanak fel nekik. Bark­er nem tudta nyélbeütni a francia­angol-orosz közös kölcsönt és nem tudott az orosz bankok szorongatott helyzetén könnyí­teni. Állása ezért alapjában megrendült. Budapest, március 13. A képviselőház alelnöke a Ház össze­hívásáról. Szász Károly, a képviselőház al­elnöke egy hírlapíró előtt úgy nyilatkozott, hogy a képviselőház összehívásának határ­ideje még nincs megállapítva, de valószínű, hogy­ az ülések húsvét után, április derekán lesznek. A napirendre kerülő ügyek közül egyik legfontosabb az 1915. júliustól 1916. jú­nius végéig terjedő évnek a költségvetése. Egy másik ügy — mondta az alelnök — mely az összeülő Ház előtt elintézésre vár, a mandátu­mok meghosszabbítása, erre vonatkozólag a kormánynak szándéka van javaslatot terjesz­teni a képviselőház elé. A hadbavonult képvi­selőket ezúttal is szabadságolják. Lengyel légionista naplója­ ­ Brzeskóban, a tábori kórház negyedik termében, egyedül feküdt a tizenöt éves légionista, golyó járta át a mellét, vért köpött, olyan szőke, sápadt kis feje volt, mint egy madárnak. A neve: L. Gábor, foglalkozása: kereskedelmi akadémia hallgatója, életkora: tizenöt év; illetőségi helye: Lemberg; sebesü­lése: reménytelen. Ez sírfeliratnak is a leg­szomorúbb! Vájjon él-e még? Az orvosok akkor azt mondták, hogy vannak csudák. Ez legfeljebb két napot jelent. És én már négy hete elkerültem Brzeskóból. Februári délután, a kórház előtt fáradt csapatok masíroztak, mögöttük a mozgó­konyha füstölgött, jó hagyma meg a gulyás levének szagát terjesztve. A légionista ágyán ültem és komolyan, megfontoltan, öreg­urasan beszélgettünk. A szülei? — kérdeztem. — Papa Lembergben ügyvéd, mama nőegy­leti alelnöknő. Saját házukban laknak és neki külön szobája volt, fehér bútorokkal, könyv­társzekrénynyel és íróasztallal. Most persze nem tudja, merre vannak, az ágyában talán orosz katonatiszt nyújtózkodik. — Hogy kapta a sebét? — Nem tudja. Őrjáraton volt, ütést ér­zett a mellén, elesett, ide hozták, de már sze­retne visszamenni a pajtásaihoz. — Unatkozik? — Oh, belepusztul! Szeptember husza­dika óta katona, azóta sem feküdt ennyit párnák között. Még a naplójába se írhat, mert nem szabad megmozdulnia. Köhögni kezd. Elkérem a naplóját. Viasz­kos­ vászon füzet. Így kezdődik: L. Gábor II. kereskedelmi akadémiai hallgató légionárius tizedes harctéri naplója. Lengyelország jövő­jéért küzd isten szent nevében! Az első be­jegyzés: —• Október 11. Esik az eső és hideg szél süvölt. Először ástuk be magunkat, inkább, hogy a helyszínen is gyakoroljunk. Én dr. Kire Henrik orvos mellett fekszem. Ez hát a magyar Kárpátok. N­osszú utazás, vizet nem szabad inni. Püspökladányban a vasúti állo­máson egy magyar asszony levette a sipkám, megsimogatta a hajam és egy üveg cseresznye befőttet adott, úgy látszik, a magyarok ugyanúgy gyűlölik a moszkovitákat, mint mi, lengyelek. Az étkezés itt nagyon jó, vettem szalonnát, szájvizet és fogkefét. Érdekesebb részletek: — A Pantyrszoroson kell áthatolni. A parancsnok mondta, hogy kell, mi azt gon­doltuk lehetetlen. Eddig csak ski-különítmé­nyek csúsztak át a szakadékok között. Egy, hétig favágó voltam. Egész erdőket irtottunk, a szálfákból verték az utat. A tizedik napon megindult az egész divizió, ágyukkal, trén­nel. Borzasztó étvágyam van. Reggeli: fekete­kávé, szalonna, kenyér, a magyar asszony befőzte. Ebéd: marhahús, kenyér. Vacsora: sült burgonya és szalonna, a zsír­hagymában megpirítva. _ — Október 20. A parancsnok azt v­iTfiii-iTiiraa agass^j­g.««^^^ mondja, előrenyomulásunk máris sikerült, ellenséges túlerőt vontunk magunkra. Hire jár, hogy a negyedik hadtest elfoglalta Stary Lambort. — Október 21. Az oroszok Rafajlowaba, Zielonaba és Pniowba várnak bennünket. — Okcóber 24. Éjszaka rohammal fog­laljuk vissza Nadwornat. Én három oroszt lőttem le. A város népe ujjongással fogadott. Amijük csak volt, csapataink elébe hordták. Igen jó reggeli, cukrászsüteményt is ettem. — Október 29. Az első nagy csata. Az egész divízió egy harcvonal. A srapnell bor­i­zasztó. Nem hittem volna, hogy ilyen félel­mes. Eleinte mindig lebuktunk, ha felénk lőttek, estére már megszoktuk, én legalább nem törődtem vele. Megesküdtem, hogy nem fogok félni, hát nem félek. Reggelre össze­számlálás. Száz halottunk, négyszáz sebesül­tünk volt. Az oroszok legalább háromezret vesztettek. Egy orosz ezredes két lábát csapta el a gránát. Az én század szanitéceim hozzák. Megnézzük az írásait. Gróf Bobrinszkij. Lehet a „krakéler" Bobrinszkij rokona, ücscse. Nem tudtam sajnálni. Apámra meg anyámra gon­doltam. Idáig jutottunk. A légionárius maga for­dította lengyelről németre, nagy szünetekkel, mert a köhögés egyre jobban fojtogatta. Mon­dom, hagyjuk, ne erőltesse magát, majd más­kor. Bejött az ápolónő, megigazította a ván­kosai,­ megimádkoztatta és lassú zümmögő lengyel énekkel elaltatta, mint egy kis gye­­reket. Sohasem látom többé. - 1„ PESTI NAPLÓ 1916. március 14. 5 A Dardanellák ostroma A szövetségesek hadihajói vesztegelnek, a Dardanellák bombázása szünetel. Az entente lapjai a nyugalmat harcias hírekkel — ered­mények h­iján nagy csapatszállításokról szó­lókkal — verik föl, de kétségtelen, hogy ez a nyugalom nem a készülődésé, hanem a vere­ségé s a kudarcok néma, önkéntelen beisme­rése. A szövetségesek veszteségei igen súlyo­sak; hivatalos jelentés alapján csak az angol veszteségek ismeretesek: ezernél több halottat és sebesültet vesztettek, két torpedónaszádot, két aknakutatót (nem tudni, a legújabban el­sülyesztett három aknakutató is angol-e) s négy nagy csatahajójuk harcképtelen lett. A Dardanellák ostromának diplomáciai előzményei most válnak ismertté; az értelmi szerző — Lloyd George, az angol kincstári kancellár, aki az ostrom tervét a pénzügymi­niszterek párisi konferenciáján vetette föl. Az orosz pénzügyminiszter jóformán semmit se tudott kicsikarni s minthogy ez nem marad­hatott hatás nélkül az orosz politikára . Anglia rettegett, hogy az amúgy is természetellenes alakulat, az entente föl fog bomlani. Lloyd George, a valamikor demokrata demagóg azt az előterjesztést tette, hogy: „pénzt nem adunk Oroszországnak, de megszerezzük a Konstan­tinápolyt". Ez volt az expozíciója a Dardanel­lák ostromának s természetes, hogy a véres kaland legnagyobb vesztese most — Orosz­ország. Részletek a bombázásról A törökök visszavonulásra kényszerítették az angolokat Konstantinápoly, március 13. (hlegkésve érkezett) A Wolff-ügynökség Tschanek Kalehban időző munkatá­­ga a március 3-iki események­ről a következőkben értesült. Az ellenség Kuni Kaleh és Seddin Bahr kü­lső erődöket csekély távolságból bombázta. Nyolc-tíz hajó reggel­től estig körülbelül ezer gránátlövést és sprapnellt adott le. Jenischehir és Kuni Ka­leh egész napon át láng és füstfelhőbe vol­­­­tak borulva. A török gyalogság azonban ennek ellenére sem hátrált egy lépést sem. A h­ajnok tüzelésének védelme alatt az ellenséges csa­patok egy töredéke elérte a szárazföldet. A török gyalogság fegyveres tüzeléssel és kézi­gránáttal nyomult előre, miközben az ellensé­ges csapat körülbelül 400 főre szaporodott. A török csapatok gyilkos tüzelése naplemen­tekor az ellenséget visszavonulásra kényszerí­tette. Az ellenség vesztesége 70—80 ember volt. A törökök megfigyelték, amint az ango­­­lok az elesetteket a tengerbe dobták. A tö-­­rök csapatok sikerüket nagy bátorságuknak,­ hidegvérűségüknek és a mesteri vezetésnek köszönhetik. Seddil Bahrban 80 ember szállt partra, akiket Mustafa Oglu Mehemed altiszt 20 emberrel vert vissza. A törökök összes vesztesége mindkét ütközetben hat halott és­ 35 sebesült. Kum Kaleht, valamint az egész partvidéket a törökök tartják megszállva. Vesztegelnek a francia és angol hadihajók Athén, március 13.­­ A francia és angol hadihajók még mindig azon a támaszponton vesztegelnek, amelyen a Dar­danellák előtt már nyolc napja állanak. Liogd George sürgette az osiromot j London, március 13. A brit tengerészeti vezérkar annyira meg volt győződve a Dardanellák bevehetetlenségé­ről, h­ogy nem is akart vállalkozni először a­ Dardanellák megtámadására. Lloyd George-nak köszönhető, hogy elhatározták a Darda­nellák ostromlását. Lloyd Georgenak Parisban támadt ez az eszméje, amikor ott az orosz és francia pénzügyminiszterrel tárgyalt és meg­győződött arról, hogy mily nagy fontosságuk­ van a Dardanelláknak a hadviselőkre nézve. Valószínű, hogy Delcassé és Bark is befolyás­sal voltak Lloyd George eszméjének megvalósu­lására. Londonba viszatérve Lloyd George, minden ékesszólását felhasználta, hogy a ka­binetet meggyőzze a Dardanellák megnyitásá­nak szükségéről. Így történt, hogy Anglia elhat­­ározta magát az egész háború e legnehezebb vállalkozásának megkezdésére. Érdekes, hogy Lloyd George, amikor felhozták azt az érvet, hogy a szárazföldi erődök előnyben vannak .

Next