Pesti Napló, 1915. március (66. évfolyam, 60–90. szám)
1915-03-25 / 84. szám
CsikortSk ZEUSMJMBM (Táviratok és telefonjelentések) Német hajók a Keleti-tengeren Berlin, március 24. A Memeltől északra vívott harcokban a hadműveleteket a tenger felől tengeri haderőink támogatták. Ez alkalommal március 23-án délelőtt Polangen falut és kastélyt lőttük. A nap folyamán a polangen—libaui utat tartották tűz alatt. Behncke, a tengerészet főnökének helyettese Hogyan pusztult Hivatalosan jelentik Berlinből: ő felsége Dresden csatahajójának parancsnoka, aki a hajó legénységével egy chilei cirkáló fedélzetén Valparaisoba érkezett, hivatalosan a következőket jelenti: Március 14-én délelőtt a Dresden Juanfernandes szigetén, a cumberlandi öbölben horgonyzott. Itt a hajót a Kent és Glasgow angol cirkálók, úgyszintén az 'Orama segédcirkáló megtámadták. A támadás oly irányból jött, amely felé a Dresden csak a hajó farán lévő ágyúit használhatta. A Dresden mindaddig viszonozta a tüzelést,amíg minden felhasználható ágyúja és 3 lőszerkamrája hasznavehetetlenné vált. Annak megakadályozása végett, hogy a hajó az ellenség birtokába jusson, megtörténtek az előkészületek a hajó elsülyesztésére. Egyidejűleg egy hadi követet küldtek a Glasgowra, aki rámutatott arra, hogy semleges vizeken vagyunk. Minthogy a Glasgow ennek az ellenvetésnek dacára a támadást folytatni akarta, felrobbantottuk Dresdent, amely 11 óra 15 perckor fennen lobogó zászlóval elsülyedt, mialatt a legénység háromszoros hurrát kiáltott a császárra. Eszerint az angoloknak az az előadása, mintha a Dresden fehér lobogó lengetésével megadta volna magát, nem felel meg a valóságnak. Behncke, a tengerészet főnökének helyettese és a Dresden? A szövetségesek 30.000 katonát szállítottak partra Zürich, március 24. A Tribuna tenedoszi külön tudósítója jelenti, hogy a szövetséges csapatok ott 30.000 főnyi legénységet szállítottak partra, aminek következtében igen megélénkült az élet. Az Inflexible, amely zátonyra futott, még nem szabadult fel. Újabb támadás készül a Dardanellák ellen Róma, március 24. Athéni jelentés szerint a szövetséges flotta újra támadásra készül a Dardanellák ellen. Mindenütt a legnagyobb feszültséggel tekintenek az akció elé, de túlnyomó az a felfogás, hogy a törökök, ha elegendő lőszerük lesz, a támadást győzelmesen vissza fogják verni. Elsülyesztett szövetséges hajók London, március 24. A Daily News Tenedosból a szövetségesek hadihajóinak elsülyedéséről a következőket jelenti: A „Bouvet", miután aknára futott, a kormányoldalra fordult, 45 másodperc alatt a hajó 45 foknyi szöget képezett. Sűrü füst és tűzlángok, melyek magasra csaptak fel, a hajót majdnem teljesen láthatatatlanná tették. A hajó ezután hirtelen egészen az oldalára fordult, ugy hogy az árbóckosár a vizet érintette. Egy félperc múlva a hajó eltűnt a mélységben. Az „Irresistible"-t lövés találta, mely a gépezetet pusztította el. A gépészek közt volt a legtöbb halott. Mialatt a csónakok a legénység megmentésével voltak elfoglalva, a török ágyúk rendkívül hevességgel lövöldözték őket. Az " Irresistible tehetetlenül egy darabig még a víz színén maradt, azután elsülyedt. Az óceán sokkal gyorsabban sülyedt el, mert egy robbanás a hajóból valósággal roncsot csinált, a Galoist egy torpedólövés, vagy egy gránátlövés érte, úgy, hogy a víz gyorsan behatolhatott a hajóba. Ezt a hajót a tengerszoros kanyarulatánál levő szigetnél partravontatták és kijavították. A hajó legénysége közül senki sem sebesült meg. PESTI NAPLÓ 1915. március 25. 7 Vihar a Dardanellák előtt London, március 24. A Times jelenti Tenedosból. Heves északi szél három nap óta a tengeren minden munkát lehetetlenné tesz. Azt hiszik, hogy a törökök ezt az időt fel fogják használni arra, hogy ágyúikat kijavítsák. A szigetnél tíz csatahajó horgonyoz. Új francia hadihajók Genf, március 24. Páréból jelentik, hogy a francia tengerészetügyi miniszter elrendelte, hogy az építés alatt levő Bretagne és Provence páncélos cirkálók építési munkálataival lehetőleg siessenek. Hivatalos körökben számolnak azzal, hogy a Dardanellák ostroma további tekintélyes veszteségekkel fog járni. Különböző oldalról hangok merültek fel, amelyek óva intik a haditengerészeti vezetőséget, nehogy a Dardanellákat ostromló flotta javára az otrantói flottát gyengítse, hajók elvonásával. A szerb temető Kopenhága, március 24. Londoni jelentés szerint Liptóti Tamás, aki egy Vöröskereszt-különítményt vezetett Szerbiába, onnan visszatért és beszámolt a járványok borzasztó pusztításairól. A Nis lakossága húszezerről százezerre növekedett. Naponta háromszázan halnak meg. A halottak már el sem férnek a temetőkben. A kórházak annyira túlzsúfoltak, hogy a betegek derékalj és takaró nélkül, a puszta földön hevernek. Férfiak és asszonyok hevernek szanaszéjjel a házakban s orvosok és ápolás hiján meghalnak. Ha hamrmosan nem érkezik nagyarányú segítség, Szerbiát olyan sors éri, amely rosszabb, mintha ellenség kezébe kerülne. Dr. Ryan, amerikai tartalékos orvos ezt mondta Liptonnak: — Ha segítség nem érkezik, a szerb nép rövidesen elpusztul a föld színéről. Letört virágok között Hatalmas vihar dühöngött. A seregek fekete tömegekben tolultak az egek boltozatán embarra! A fák sóhajtva, nyögve, sírva hajladoztak. A szél sivított, rikácsolt, jajgatott az ágak között. Jeges záporeső csapkodta, vágta, tépte a gyenge levelet, az illatos mosolygó virágfürtöket. A kerti rózsafák mintha kegyelmet kértek volna. Vörös, fehér, rózsaszín virágjuk úgy simult össze, mint imádkozó, könyörgő kezek.. De hiába. Az orkán tombolt, dühöngött, pusztított tovább és én ablakomból szánakozva néztem, mint semmisül meg dísze, szépsége kertünknek. Azt hittem, ennél szomorúbbat látni se lehet. És a vihar elvonult, a szél elüllt, a felhők gólya módjára tovább úsztak az ég tengerén, messze, más határra. A nap ragyogott, mosolygott. Az esőcseppek szivárványszínekkel pompáztak a meggyötört leveleken, mintha feledtetni akarnák azt, ami volt, ami oda van. De az ut sarában letört, halott virágok hevertek sárosan, piszkosan, de az ut sarából panaszkodó chorust véltem hallani. — „Ilyen az élet, látod! Ki mondta volna közülünk pirosló hajnalon, mikor szent himnusz gyanánt lelkünket, illatunkat küldtük a fölkelő nap felé, hogy az este letörve, sárba szórva, hálban talál bennünket. — Szomorúan jöttem-mentem a kerti utakon, hol olyan egyformává sározódott a királynői rózsa és a szerény nefelejts. Hangos szóval hirdető ez nekem, hogy az elmúlásban nagy, tragikus igazság van. Az egyetlen souverén a halál, ki előtt nincs ajánlólevél, ő előtte teljesen mindegy, hogy hármas érckoporsó vagy gyalulatlan deszka, vagy átlyuggatott sátorlap ölelli-e, akarja-e körül a tetemet; olyan közömbös ő előtte, hogy kocsik roskadoznak-e a koszorúk, virágok súlya alatt vagy csak egy kérges, széltől kifújt marok tartogat pár szál mezei virágot. A szive — van is szive a Halálnak — nem esik meg az éhező család sikongató fajára és nem félemtik meg, ha harcasimiai urak mondanak búcsúbeszédet, vagy pompás ruháju papok, gazdag püspökök éneklik a ..Dies irac, dies illa" komor, fenséges dallamát. Őtőle mindenki megkapja azt, amit érdemel: a pihenést, a nyugalmat. Leteper nagyot-kicsínyt, erőset-gyengét, ifjú szüzet, öreg nőt, villan vagy orozva. Ha valaki ellenkezik, ha valaki húzódozik, biztatja, bátorítja, hívja, csalogatja. — „Ugyan jöjj már ... ne félj . . . Egy testvérek vagyunk ketten: az Élet, meg én a Halál! . . . Miért szereted jobban azt, mint engem! Abban, hajh, hányan csalódnak, bennem soha senki. Az megkínoz, meggyötör, kevés örömért száz bánattal fizet . . . egy vigasságért ezerszer megkönnyeztet! ... Lépten-nyomon ígér és be nem vált soha semmit! Ha a ma nem állna mellette, a Remény, ma igatok hívnátok engemet!. .. Látod, én nem haztudok, nem ígérek sokat, de a keveset megadom: a pihenést, a nyugalmat, a feledést! Mit csatáznál, mit harcolnál tovább? Hiszen a vég úgyis eljön előbb vagy utóbb. Hajtsd hát ide a fejedet szépen, engedelmesen . . . hadd teszem a kezem a szívedre lágyan, simogatón . . . Érzesz-e valamit? Fáj-e még valamid? . . . Mit? hogy hideg van, hogy fázol, hogy megfagysz? Hahaha! Már meg is fagytál . . ." Jártatok-e már virágos kertben vihar után? Fájt-e a szivetek a letört virágokért? Akartatok-e új lelket, új életet lehelni a haldokló rózsába, a sápadt, sárga szegfűbe, a halottfehér violáiba? Ugye szomorú a kert nagyon vihar után, ugye fáj látni a még el se virágzott virágot sárba ripottanók és mi a virágos kert gyásza ahhoz képest, ahol én jártam, hol embervirágokat arat, kaszál a halál, hol vértől iszamos úttalan utakon hevernek a sápadt, halott embervirágok. Ott nem az ég villámlott, dörgött, nem a szél zúgott, hanem az ágyú, a fegyver. Nem rózsa, nem viola tarkázta a százhavat, hanem vér . . . vér . . . jéggé fagyott piros vér. Hol nem a virágbugák hajoltak össze imádkozón, hanem emberi kezek, hol nem az ablakiból néztem a vihar tombolását, hanem ott álltam kellős közepében s az imádkozóra rákiáltottam.