Pesti Napló, 1915. április (66. évfolyam, 91–119. szám)

1915-04-07 / 96. szám

Jefl Szerda PESTI NAPLÓ 10. áprisi 7. TÖRVÉNYSZÉK­ ­(§) Per a német császár karikatúrája miatt. Zürichből táviratozzák . A párisi Agence Havas jelenti Amsterdamból, hogy a h­ágai osztrák-ma­gyar követ pert indított a „Telegraaf" című lap ellen, mert Vilmos császárral sértő karikatúrát közölt. (§) Soron kívül intézik el a szállítási ügyeket Az igazságügym­­in­iszter elrendelte, hogy a bü­ntető­törvénykönyv 452. szakaszába ütköző vétség, vala­mint más a hadsereg részére vállalt szállításokkal kapcsolatban elkövetett bűncselekmény miatt fo­lyamatba tett bűnvádi eljárás mindenkor soron­kívül intéztessék el. Ezt a rendeletet az összes bí­róságoknak és ügyészségeknek megküldték. (§) A papírbakancs-szállítók. Megírtuk, hogy Itell Sándort és Kinzig Mórt, akik rossz bakancso­kat szállítottak letartóztatták és letartóztatásu­kat a vizsgálóbíró és a vádtanács is fentartotta, noha nagyobb összegű kauciót ajánlottak föl. Hell és Einzig a vádtanács határozata ellen felfolya­modtak a táblához, amelynek a döntése most ér­kezett le. A tábla is elutasította Hell és Einzig fel­folyamodását, úgy hogy továbbra is fogva marad­nak. — Löwi, Pinkász és Löwi Nándor puhói ci­pészeket szintén letartóztatták papirostalpu ba­kancsok szállítása miatt. Ezek 20.000 korona kau­ciót ajánlottak föl. A vádtanács felfolyamodásukat elutasította s igy Löwiék továbbra is fogva ma­radnak. (§) Zsaroló kőfaragó. Brunner Elek kőfaragó­segéd hosszabb időn át közös háztartásban élt Fe­nyős Vilmával. Brunner a leánynyal tartatta el ma­gát s ennek minden keresetét az utolsó fillérig el­szedte. A mult év nyarán, midőn a leány már nem tudott neki pénzt adni, Brunner azzal fenyegette, hogy megöli. A leány feljelentésére az ügyészség zsarolás kísérletének büntette miatt tett Brunner ellen vádat, akit a törvényszék a keddi tárgyalá­son egy évi börtönre ítélt. (§) Felmentették a gyilkos milliomost. New­yorkból jelentik: A newyorki büntetőbíróság esküdtei most döntöttek afölött, hogy az össze­esküvés bűntettét követte-e el Thaw akkor, amikor többek segítségével megszökött az őrültek házából. Tizenkilenc órai tanácskozás után szombaton dél­ben hirdette ki az esküdtek főnöke, hogy Harry Thawot egyhangúlag nem bűnösnek nyilvánítják. Az esküdtek magánbeszélgetésben kijelentették, hogy Thawot épelméjűnek tartják, de ezt a bíró­ság tilalma folytán nem vehették be a verdiktbe. A verdikt kihirdetése után Cook helyettes állam­ügyész azt követelte a bíróságtól, hogy Thawot küldjék azonnal vissza a Matteawan-tébolydába. Thaw ügyvédje ezzel szemben azt vitatta, hogy mivel New-Hampshire állam csupán azért adta ki Newyork államnak Thawt, hogy az összeesküvés bűnében ítélkezzék fölötte, a felmentő ítélet után jogában áll visszamenni New-Hampshire államba. Page bíró nem döntött azonnal, hanem Thawt ideiglenesen a börtönbe küldötte és hétfőn fogja döntés céljából a vád és védelem érvelését meg­hallgatni. Ha Thaw javára dönt, úgy a milliomos visszamehet New­ Hampshirebe. Ha ellenben Page biró azt találja, hogy Harry Thawnak mindaddig a tébolydában van a helye, amíg épelméjüségét jogérvényesen be nem bizonyította, akkor a mil­liomos ügyvédjei a döntés megváltoztatására habeas corpus eljárást indítanak, hogy Than ép­elméjüségét esküdtszék által mondassák ki. (§) A kölc­^-csalók. Vas István baracsi földesgazda néhány évvel ezelőtt kölcsönt akart fölvenni az ingatlanaira. Hirdetés utján összekötte­tésbe lépett Kaufmann Gyula ügynökkel, aki le­vélben felhívta Vas Istvánt, hogy keresse fel őt Budapesten. Vas fel is utazott a fővárosba, talál­kozott Kaufmannal s megállapodott vele a kölcsön ügyében. Negyednapra rá Kaufmann leutazott Ba­racsra Sommer Lipót épitési vállalkozó kíséretében Vas Istvánhoz, akinek Sommert, mint tőkepénzest mutatta be. Majd egy táskában elhelyezett na­gyobb mennyiségü papirt mutogattak s azt állítot­ták a papirosokról, hogy azok 40—44.000 korona értékű értékpapírok, melyeket másnap a közjegy­zőnél letétbe helyeznek. A közjegyzői költség cí­mén előleget kértek Vas Istvántól, amit meg is kaptak. Vas, amikor rájött, hogy csalók kezei közé került, megtette a följelentést Kaufmann és Som­mer ellen. A székesfehérvári törvényszék Kauf­mannt egy évi börtönre, 109 korona pénzbünte­tésre és három évi hivatalvesztésre, Sommert pe­dig hat hónapi börtönre, 40 korona pénzbüntetésre és három évi hivatalvesztésre ítélte. Felebbezés folytán a budapesti tábla is foglalkozott ezzel az ügygyel és helybenhagyta az elsőbiróság ítéletét. (1) Kispesti csendélet. Kocsis Antal mészá­ros­segéd a mult év nyarán albérletben lakott Czim­ater Antal ácssegédnél Kispesten. Kocsis augusz­tus elsején a lakást felmondotta. A költözködés alkalmával nyolc koronájával adósa maradt Czim­m­ernek, aki követelése fejében visszatartotta el­költözött albérlőjének ágyneműjét és edényeit. Kocsis felkereste Czimmert, hogy nála levő edé­nyeit új lakására vigye. Czimmerné azonban csak akkor engedte meg az ingók elvitelét, amikor Kocsis a hátralékos bért kifizette. Czimmer An­talné azonban ezután is folyton ingerelte férjét Kocsis ellen. Az asszony bujtogatására a férj a mult év október 29-ikén elment Kocsis lakása elé s ott lesbe állott, kezében töltött revolverrel. Mikor Kocsis a kapun kilépett, Czimmer a revol­verrel rálőtt. A lövés után Kocsis nekiment táma­dójának, Czimmer azonban még kétszer rálőtt Kocsisra, akit mind a két golyója eltalált. Kocsis súlyos sérüléseket szenvedett. A pestvidéki ügyész­ség szándékos emberölés kísérletének büntette miatt tett vádat Czimmer ellen, aki fölött most ítélkezik a pestvidék esküdtbíróság. Az esküdtek bűnösnek mondották ki a vádlottat a szándékos emberölés kísérletének bűntettében. A marasz­taló verdikt alapján a bíróság Czimmert jogerő­sen hét hónapi börtönre ítélte. wvwvwvwwwwvvvvvww\wi/vvw\ »WWVVVVAAAA^WWWWWWVUVVVVVVVVS KÖZGAZDASÁG A pénzintézeti központ írta: Berger Mór, a Mercur váltóüzleti rt. ügyvezető igazgatója A vidéki pénzintézetek reformálásának kérdése az utóbbi években erősen foglalkoz­tatta közgazdasági életünk intéző köreit, va­lamint annak teoretikusait. Mindinkább álta­lánossá lesz az a meggyőződés, hogy a vidéki pénzintézetek ügye reformra szorul és hogy ennek a kérdésnek helyes megoldása életbe vágó ügye egész gazdasági életünknek. A vidéki pénzintézetekről, valamint a ki­sebb pénzintézetekről általában igen sokan bi­zonyos lenézéssel gondolkodnak és már-már ál­talánossá kezd válni az a felfogás, hogy ezek­nek az alapításoknak az ország közgazdasági vérkeringésében fontosabb szerepe nincs és hogy leginkább hiúság és egyéni érdek az, mely létre­hozza és fentartja ezeket. Ez a fel­fogás azonban merőben téves, mert ha meg is áll az, hogy nagyon sok vidéki intézet, de kisebb fővárosi intézet is minden parancsoló szükség nélkül jött létre, általánosságban jog­gal állapíthatjuk meg, hogy a vidéki pénzin­tézetek túlnyomó része az ország közgazdasági életének fontos és nélkülözhetetlen szerve, amely jelentős gazdasági feladatokat oldott meg a múltban is, de még sokkal nagyobb fel­adatokat fog megoldani, hia az államhatalom által felkarolva abba a helyzetbe kerülnek, hogy a reájuk váró feladatoknak megfelelhet­nek. Magyarország speciális gazdasági helyze­ténél fogva a vidéki pénzintézetekre nagy szükség van, mely körülményt eddigi prospe­ritásuk mindennél jobban bizonyít. Az el­múlt idők terhére irandó tehát az a nemtörő­dömség, melylyel a vidéki pénzintézetek kér­dését kezelték. Igaz ugyan, hogy ebben az ügyben éppen eleget írtunk és beszéltünk, de az ügyet ezzel egy lépéssel sem vittük előbbre. Már jóval a háború kitörése előtt érezhető volt, hogy a vidéki pénzintézetek nagy része alatt ingadozóvá vált a talaj. Az igazságnak tartozunk azonban annak megállapításával, hogy igen sok olyan intézet helyzete vált kritikussá, amely éppenséggel nem sorolható az úgynevezett nem kívánatos pénzintézetek közzé. Ebből viszont nyilvánvalóan követke­zik az, hogy a betegség, amely intézeteinket rágja, nem eredendő bű­n, hanem az általános viszonyokban leli indokolását és ennélfogva hathatós gyógyításra szorul. Éppen ezért örömmel kell fogadnunk a pénzügyminiszter­nek a pénzintézeti központ létesítésére irá­nyuló tervét. Megállapíthatjuk már a terve­zetből is, hogy a vidéki pénzintézetek beteg­ségének megállapításánál a pénzügyminiszter helyes nyomon jár. Ez azért is örvendetes, mert a betegség gyökeres orvoslását a diagnó­zis helyes megállapítása nélkül el sem képzel­hetjük. Szerencsésnek tartjuk e­­kérdésnek a pénzügyi kormány útján való megoldását azért is, mert a vidéki pénzintézeti kérdés he­lyes elintézése úgy anyagi, mint erkölcsi te­kintetben a most napirenden levő problémák egyik legnagyobbika, amely jól és alaposan az államhatalom hathatós támogatása és közre­működése nélkül valóban meg sem volna old­ható. Az utóbbi hónapok eseményei csak szapo­rították azokat a nehézségeket, melyekkel­­ egyes intézeteknek már eddig is meg kellett kü­zdeniök. Szinte el sem lehetett volna kép­zelni azt, hogy az államhatalom tétlenül ma­rad akkor, amidőn a nemzeti vagyon egy je­lentős hányadát fenyegeti veszély. Azonban nemcsak az anyagiak megmentéséről van szó, amikor a vidéki pénzintézetek felsegítésének eszközeit keressük. Jól tudjuk, hogy a vidéki ipar legnagyobb része a vidéki pénzintézetek­nek köszönheti létesítését és így tehát nemcsak a részvényes pénzéről van szó, hanem a kis­gazdák, az iparosok, s a munkások százezreit mentjük meg a vidéki pénztéteti kérdés he­lyes megoldásával. Ámde, mindezeknél is jóval nagyobb jelentőséget kell tulajdonítanunk annak az erkölcsi hatalomnak, amelyhez a vidéki pénzintézetek konszolidálása útján juthatunk. Nem frázis, ha azt állítjuk, hogy a vidéki pénzintézetek ügye az ország igen nagy részében, egyúttal a magyarság szupremáciá­jának kérdése is. Több mint két évtized óta figyelem­­hivatásszerűleg a vidéki pénzintéze­tek működését. Ez alatt volt alkalmam ta­pasztalni a magyar pénzintézetek alárendelt helyzetét a nemzetiségi pénzintézetekkel szem­ben, mely alárendeltség kizárólag onnan származott, hogy míg a magyar intézetek minden anyagi és erkölcsi támogatást nélkü­löztek, a nemzetiségi pénzintézetek éppen e támogatás révén jutottak előbb említett szupremáciájukhoz. Azok, akik Magyarországon a nemzetiségi kérdésre befolyást gyakorolnak, már régen felismerték ama eszközök hathatós voltát, amelyekhez majdnem kizárólag pénzintézeti alapításaik útján jutottak. A szerb, a román, a tót, a szász intézeteknek megvolt, ha kellett a maguk anyagi és erkölcsi támogatója. Éppen csak a magyar intézetek voltak kénytelenek nélkülözni ezt a támogatást. Soha eddig az országos érdek szempontjából vidéki intézetet meg nem mentették és ennek tudható be, hogy m­íg a pénzkrízis oly sok magyar intézetet vitt a bukás szélére, eddigelé egyetlen egy nemzetiségi intézet sem jutott menthetetlen helyzetbe. Pedig hát tapasztalati tény és jól tudják mindazok, akik ezzel az üzletággal fog­lalkoznak, hogy azok a hibák és azok a be­tegségek, melyek — valljuk be őszintén, —­ igen sok magyar pénzintézetnél meg­vannak, a nemzetiségi pénzintézeteknél még hatványo­zottabb mértékben találhatók fel. Bízvást állít­hatjuk, hogy az alaptőke és obligók közötti disszonanciák sehol sem kirívóbbak, mint éppen a nemzetiségi intézeteknél. És ez azért van így, mert ezek az intézetek nemcsak anyagi haszon elérésére, de erkölcsi tőkék gyűjtésére is hivatva vannak. Akárhány olyan esetet lehetne felsorolni, melyeknél hirtelen hitelbevonások következtében egész országré­szek ragadtattak ki a magyarság kezébő. Amikor a magyar pénzintézet útján dobra került föld, a nemzetiségi intézet pénzének segítségével idegen kézre jutott Az a pénzin­tézeti tervezet, melyet a pénzügyminiszter most megvitatásra bocsát, bizonyságot szol­gáltat arról, hogy a pénzügyi kormány tisz­tában van a vidék bajaival. Teljes megnyug­vással lehetne tehát ama tervezet alapján a pénzintézeti központot megalkotni. Elvégre nem az alapszabály egyes pontjai fogják az intézet életre valóságát eldönteni. És bármi­lyen előrelátó és körültekintők volnának az alapszabályok, a pénzintézeti központ sohasem fog tudni feladatának megfelelni, ha a szel­lem, amelyben a végrehajtó­ hatalmat gya­korolják, nem lesz áthajtva ama nagy, érdekelt P­ östyén •BannMaoBimi nyitva! Április 1-én megnyílt: Thermit Palace, mely Pöstyén legpom­pásabb szállója, a fürdőkkel egybeépítve.

Next