Pesti Napló, 1915. május (66. évfolyam, 120–150. szám)
1915-05-06 / 125. szám
4L CsC tört 51. FESTI NAPLÓ 1015. xnáris PL A háborús országgyűlés Apponyi, Tiszamezessy A képviselőház ülése A délelőtti ülésein a képviselőház folytatta a végét járó indemnitási vitát. Az ülés első szónoka gróf Apponyi Albert volt, aki klasszikus szónoki pátoszának teljes szépségével szólt hozzánk újra. A mai kényes időkben elfanellezte a nagy politikai kérdések bírálatait, ehelyett az eszmék küzdelméről beszélt, a nemzeti ideálokról. Gyönyörű érvekkel szólt a permira egyes túlzásai ellen és egész szíve és egész értelme sugározta át beszédének azt a részét, amely a rokkantakról szólt. A parlamentnek egyik legnagyobb szónoka az ő gazdag lelkivilágának minden tehetségét a háborúban szerencsétlenül jártak javára elénk tárta, amellett igen bölcs és igen gyakorlatias útmutatásokkal is szolgált a rokkant-ügy alapos, méltó és formális kezelése irányáról. Beszédének majdnem egész tartalma osztatlan tetszéssel találkozott az összes pártoknál és ez természetes is, mert Apponyi ma több, mint egy párt szónoka, az egész nemzet szónoka ő, az a férfiú, aki a nagy pillanatokban megtalálja azokat a szavakat, amelyek mindamynyiunk lelkében élnek. A nagyhatású beszédre Tisza István nyomban válaszolt. A cenzúráról azt mondta, hogy az egy szükséges rossz, a rokkantügyről szólva, a kormánynak minden módjában álló rendelkezését és eszközét ígérte arra nézve, hogy a háború invalidusaiból ne a nemzet koldusai legyenek. Később Szterényi József tegnapi beszédével polemizált és mindenkit bizonyára érdekelni fog, amit a miniszterelnök az ország közélelmezéséről mondott. Az állami tisztviselők helyzetéről is nyilatkozott Tisza, aki beszédének végén, amikor az indemnitást elfogadásra ajánlotta, arra kérte a Házat és a nemzetet, hogy a válságos nagy időkben legyen egységes és összetartó. Szterenyil József félreértett szavainak helyreigazítása címén válaszolt Tisza polémiájára, majd Tisza újra válaszol Szterényinek. Benedek János főként a középosztály gazdasági megpróbáltatásaival foglalkozott, míg a kisgazdapárti Novák János, a délelőtti ülés utolsó szónoka, a mezőnyrakák mostani nehézségeiről tájékoztatta a Házat A délutáni ülés szónokai Barabás Béla és Mezőssis Béla voltak. A Barabás Béla beszédében a közjogi kívánságok régi lendülete tért vissza, a háború tanulságaival. Mezőssy Béla ma is nagyszabású és modern agrárpolitikusnak bizonyult; a rekviránsok anomáliáiról, az Ausztriának kontingentált kukorica -kérdésről, a jövő mezőgazdaság feladatairól szólt és a Rakovszky választójogi indítványáról; tartalmasan, meggyőzően és elegánsan, mint mindig s sok komoly koncepciót fölvető beszédét a Ház minden oldalán nagy érdeklődéssel hallgatták. Utána báró Hazai Samu reflektált röviden Barabás beszédére; kijelentette, hogy Ausztria a háborúban épp úgy teljesíti kötelességét, mint Magyarország. Azután az elnök fölolvasta őfelségének és Frigyes főhercegnek a képviselőház üdvözletére válaszoló táviratait Végül az interpellációkra került a sor, elsőbben báró Hazai Samu honvédelmi miniszter adott megnyugtató választ Szabó István múltkori interpellációjára a katonai szabadságolások dolgában. A választ tudomásul vették. Majd Bikády Antal terjesztett elő többrendbeli indítványt, a maximális árak megállapítására vonatkozóra a földmivelési miniszter, — a lisztrendeleteket szóvátevőre a kereskedelmi, — a hadbavonult felekezeti tanítók járandóságát illetőre a vallás- és közoktatásügyi miniszter válaszolt. Az összes válaszokat tudomásul vették. A délelőtti ülés Beöthy Pál elnök háromnegyed tizenegy órakor nyitja meg az ülést. Magy Ferenc előadó beterjeszti a polgári törvénykönyv tárgyalására kiküldött ötven tagú külön bizottság jelentését. A jelentést kinyomatják, szétosztják s napirendre tűzéséről később történik intézkedés. Következett az indemnitás tárgyalása. Apponyi beszéde Gróf Apponyi Albert: T. Ház! Bár teljesen tudatában vagyok annak, hogy a mi vitánk érdekessége elhalványul azon nagy harcok döntő jelentősége és érdekessége mellett, amelyek a nemzeti létünk biztosítására folynak a csaták véres mezején és bár a legnagyobb örömmel venném, hogy ha mai vitánknak és csekély fölszólalásomnak jelentőségét ismét leszállítaná egy olyan bejelentés, aminőt tegnap hallottunk a miniszterelnök úrtól, bármennyire, mondom, teljes tudatában vagyok annak, hogy ott a harcmezőkön dől el elsősorban a nemzet sorsa, (Igaz! Úgy van!) mégsem tartom sem károsnak, sem feleslegesnek, hogy mi itt egyidejűleg a nemzet belső ügyeinek elintézésével foglalkozunk azon korlátok közt, amelyeket a helyzet rendkívüliségére való tekintettel mindnyájunknak lelkiismerete mindenkinek megszab, de egyszersmind azzal a nyugalommal, amelyben a nemzeti erőnek talán nagyobb megnyilvánulása foglaltatik, mintsem hogy mi a háborút ürügyül vennők arra, hogy a nemzet egyéb ügyeivel ne is törődjünk, ne is foglalkozzunk. E kettős dolognak egy üressége, a lelkünkben élő azon nagy és mindent megemésztő gondolatnak összeférése azzal, hogy egyébként intézzük tovább a nemzet ügyeit, azt hiszem fényes tanújele a nemzet erélyének, a nemzet rátermettségének, a nemzet azon tulajdonának, hogy a legnagyobb európai válságok közt sem veszti el képességét arra, hogy ügyeit nyugalommal intézze. (igaz! Úgy van!) E szempontból nincs miért sajnálnunk és nincs miért kifogásolnunk, hogy itt e Házban egy általános politikai vita folyik a háború kellő közepén. (Kettős mederben) Kettős mederben folyhat és részben folyik is e vita. Az egyik meder az, amelyet maguk a háborús események és az azokkal kapcsolatos intézkedések szabnak elénkbe, a másik meder a nemzet életét általánosságban érintve azon politikai szempontok mérlegelése és taglalása, amelyek bevett parlamenti szokásunk szerint a pénzügyi felhatalmazási törvényjavaslatokkal kapcsolatosan szoktak szóvá tétetni. A kérdések egyik kategóriájával, t. i. a háborúval összefüggő intézkedések megbírálásából természetszerűen ki vannak zárva mindazok a kérdések, esetleg mindazok az aggodalmak és esetleg mindazok a megelégedések, amelyek a hadviseléssel akár politikailag, akár katonailag közvetlen összeköttetésben állanak. Ami e tekintetben mondanivalónk van és tesz, azt mind fentartjuk magunknak a háború befejezése utáni időre, amikor teljes szabadsággal nemcsak jogunk, de kötelességünk is azokról nyilatkozni, amikről ma nagy hiba volna beszélni. (Élénk helyeslés a jobb-és baloldalon.) (A politikai bírálat) Nem tartozik azonban ebbe a kategóriába azoknak az intézkedéseknek megbírálása, melyeket a kormány a háborús viszonyokra való tekintettel itthon tesz a nemzeti élet folytonosságának fentartására. Mert hiszen ez a nagy cél az, amelylyel mi mindnyájan, de elsősorban a kormány s azok, kiknek a nemzet ügyeinek vezetésére befolyásuk van, a háború sikeres keresztülvitelét, a harcmezőn való kitartást leginkább előmozdíthatjuk, ha a nemzet továbbélését mennél egészségesebbé tesszük, ha a nemzet gazdasági életének folytonosságáról és erőteljességéről a lehetőség határáig gondoskodunk. A kormányintézkedéseknek ezen egész országáról nemcsak jogosult, hanem kötelessy Eszerű a vita. Itt nemcsak jogunk, hanem kötelességünk kritikai megjegyzéseinket előadni, már csak azért is, mert hiszem itten nem a bírálat, nem az ellenzéki kedvtelés a domináló szempont, hanem az, hogy megjegyzéseink által mutassunk arra, hogy az elkövetett hibák a jövőben elkerülessenek. (Úgy van! Úgy van! a baloldalon.) Ebből a szempontból méltóztassék a vitának ezt a részét felfogni a Ház minden oldalán. Mert ha hiba valami nyilatkozatot tenni, ami a hadviselés érdekeinek árthatna, épp úgy hiba minden nyilatkozatod túl idegesen felfogni (Úgy van. Úgy van a jobb- és baloldalom.), minden nyilatkozatba olyasvalamit beleolvasni, ami a nyilatkozó szándékától távol áll. (Helyeslés a jobb- és baloldalon.). Ajándékozzuk meg egymást azzal a bizalommal, helytelenül mondom, hogy ajándékozzuk meg egymást, mert hiszen itt olyasvalamiről van szó, amit a maga részéről mindenki követelhet, — legyünk egymás iránt azzal az elismeréssel, hogy ebben a Házban senki sincsen, akinek első gondja ne az volna: tartózkodni minden nyilatkozattól, amely a hadviselés érdekeit sérthetné. (Helyeslés a jobb- és baloldalon. Tapsban felől.) A kérdéseknek ama komplexumával, mely a háborúval kapcsolatos, mely a legtágabb értelemben vett belügyi politikára vonatkozik, én is igen röviden akarok foglalkozni. (Halljuk!) Igen röviden azért, mert előttem szólt. képviselőtár- saim a Ház ezen padjain — értem az egész ellenzéket — e tekintetben a kritikát bőségesen gyakorolták, úgy, hogy ahoz, amit ők elmondottak, nekem alig van hozzátenni valóm. Inkább várom a kormány illetékes tagjainak nyilatkozatait és felvilágosításait, amelyeket ezzel a kritikával s a fölvetett kérdésekkel szemben előadandók lesznek. Én csak bizonyos összegezésre szorítkozom, az összegezés pedig a mi felfogásunk szerint az, hogy a t. kormány azoknak az intézkedéseknek megkonciliálásához és kezdeményezéséhez, melyek ama nagy célnak, a nemzeti élet egészséges folytonosságának biztosításához szükségesek, igen későn látott hozzá és hogy nagyrészt ebből folyólag előállott egy bizonyos rendszertelenség, amely a legjobb indulatú kezdeményezéseknek sikerét is kockáztatta. (Úgy van a baloldalon.) Ez a fökifogás, ebben összpontosul minden, az ismert, majdnem közhelyszerű francia maximát: gouverner c'est prevoir, kormányozni annyi, mint előrelátni; ezt a tisztelt kormány a háborúval kapcsolatos belügyi intézkedések terén nem követte. Amikor azt látjuk, hogy a német birodalom már augusztus elején hozzáfogott ahoz, hogy az ő szociálpolitikai intézményeit a háború követelményeihez képest átalakítsa, hogy a közélelmezést biztosítsa, hogy a nemzeti munka folytonosságát fentartsa, akkor ezzel szemben lehetetlen elhallgatnunk azt, hogy a mi kormányunk sokrendben figyelmeztetés ellenére ezekkel az intézkedésekkel késlekedett (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.)* annyira, hogy azok az intézkedések is, amelyek üdvösek, sok tekintetben elkéstek. (Igaz! Ugy van* bal fedés.) (A cenzúra) A másik kritika, amelyet összegezni szeretnék, az, amit itt a sajtócenzúrára vonatkozólag felhoztak. Gróf Batthyány Tivadar képviselőtársam foglalkozott bőven ezzel, a kérdéssel és én nem akarom e téma humoros oldalának ecsetelését folytatni Elvégre ez hozzátartozik már a centrúra természetrajzához; a cenzúra nem tud elkerülni olyan baklövéseket, amelyek már a komikummal határosak. Én emlékszem arra a példára, amely a 48 előtti időkben fordult elő egy osztrák vidéki városban, ahol egy vándor színésztársulat Julius Caesart, Shakespeare remekét akarta előadni; a darabot előbb be kellett mutatni a színházi cenzúrának, a cenzúra bizonyosan korrektorát eszközölt a szövegen — ámbár ezt nem tudom, de felteszem — a végén azonban megadta az engedélyt a darab előadására, azzal a kikötéssel, hogy az abban előforduló katonák ne jelenjenek meg a cs. kir. hadsereg egyenruhájában. (Derültség.) Ez tipikus példa a cenzúráknak jellemrajzához és biológiájához, mert ha egyénileg még olyan okos emberek kezelik is a cenzúrát, a hivatás olyan, hogy az okosságot kellőképpen érvényesíteni nem engedi. (Derültség és taps.) Ezzel nem azt akarom mondani, hogy olyan viszonyok, között, mint aminek a mostaniak, a cenzúra nem egy malum necessarium, ezt elismeri mindenki, ama határok között, amelyeket a törvény szabott meg, hogy ti. a cenzúra akadályozza meg az olyan hírek és fejtegetések közzétételét, amelyek a hadviselés érdekeinek direkte vagy indirektül felesleges izgalom előidézése által, árthatnak." Nincs belátásos ember, aki a háborító viszonyok, között a cenzúra ilyen behozatala ellen totakodnék. Az már felesleges, hogy a cenzúra az egyes K-véló férfiak irodalmi munkájának és szinjének bírálatát is gyakorolja, de ez csak a koadriumhoz tartozik. fA rokkantakért) Áttérek t. Ház a háború rokkantjainak készítéséig