Pesti Napló, 1915. május (66. évfolyam, 120–150. szám)

1915-05-06 / 125. szám

4L CsC tört 51. FESTI NAPLÓ 1015. xnáris PL A háborús országgyűlés Apponyi, Tisza­mezessy A képviselőház ülése A délelőtti ülésein a képviselőház foly­tatta a végét járó indemnitási vitát. Az ülés első szónoka gróf Apponyi Albert volt, aki klasszikus szónoki pátoszának teljes szépsé­gével szólt hozzánk újra. A mai kényes idők­ben elfanellezte a nagy politikai kérdések bírá­latait, ehelyett az eszmék küzdelméről beszélt, a nemzeti ideálokról. Gyönyörű érvekkel szólt a permira egyes túlzásai ellen és egész szíve és egész értelme sugározta át beszédének azt a részét, amely a rokkantakról szólt. A parla­mentnek egyik legnagyobb szónoka az ő gaz­dag lelkivilágának minden tehetségét a hábo­rúban szerencsétlenül jártak javára elénk tárta, amellett igen bölcs és igen gyakorlatias útmutatásokkal is szolgált a rokkant-ügy ala­pos, méltó és formális kezelése irányáról. Be­szédének majdnem egész tartalma osztatlan tetszéssel találkozott az összes pártoknál és ez természetes is, mert Apponyi ma több, mint egy párt szónoka, az egész nemzet szónoka ő, az a férfiú, aki a nagy pillanatokban megta­lálja azokat a szavakat, ame­lyek mindamy­nyiunk lelkében élnek. A nagyhatású beszédre Tisza István nyomban válaszolt. A cenzúráról azt mondta, hogy az egy szükséges rossz, a rokkantügyről szólva, a kormánynak minden módjában álló rendelkezését és eszközét ígérte arra nézve, hogy a háború invalidusaiból ne a nemzet koldusai legyenek. Később Szterényi József tegna­pi beszédével polemizált és mindenkit bizonyára érdekelni fog, amit a miniszter­elnök az ország közélelmezéséről mondott. Az állami tisztviselők helyzetéről is nyilatkozott Tisza, aki beszédének végén, amikor az in­demnitást elfogadásra ajánlotta, arra kérte a Házat és a nemzetet, hogy a válságos nagy időkben legyen egységes és összetartó. Szterenyil József félreértett szavainak helyreigazítása címén válaszolt Tisza polémiá­jára, majd Tisza újra válaszol Szterényinek. Benedek János főként a középosztály gazda­sági megpróbáltatásaival foglalkozott, míg a kisgazdapárti Novák János, a délelőtti ülés utolsó szónoka, a mező­nyrakák mostani ne­hézségeiről tájékoztatta a Házat A délutáni ülés szónokai Barabás Béla és Mezőssis Béla voltak. A Barabás Béla beszé­dében a közjogi kívánságok régi lendülete tért vissza, a háború tanulságaival. Mezőssy Béla ma is nagyszabású és modern agrárpoli­tikusnak bizonyult; a rekviránsok anomáliái­ról, az Ausztriának kontingentált kukorica -kérdésről, a jövő mezőgazdaság feladatairól szólt és a Rakovszky választójogi indítványá­ról; tartalmasan­, meggyőzően és elegánsan, mint mindig s sok komoly koncepciót fölvető beszédét a Ház minden oldalán nagy érdeklő­déssel hallgatták. Utána báró Hazai Samu reflektált röviden Barabás beszédére; kijelen­tette, hogy Ausztria a háborúban épp úgy tel­jesíti kötelességét, mint Magyarország. Azután az elnök fölolvasta őfelségének és Frigyes főhercegnek a képviselőház üdvöz­letére válaszoló táviratait Végül az interpellációkra került a sor, el­sőbben báró Hazai Samu honvédelmi minisz­ter adott megnyugtató választ Szabó István múltkori interpellációjára a katonai szabadsá­golások dolgában. A választ tudomásul vették. Majd Bikády Antal terjesztett el­ő többrend­beli indí­tványt, a maximális árak megállapí­tására vonatkozóra a földmivelési minisz­ter, — a lisztrendeleteket szóvátevőre a keres­kedelmi, — a hadbavonult felekezeti tanítók járandóságát illetőre a vallás- és közoktatás­ügyi miniszter válaszolt. Az összes válaszokat tudomásul vették. A délelőtti ülés Beöthy Pál elnök háromnegyed tizenegy óra­kor nyitja meg az ülést. M­­agy Ferenc előadó beterjeszti a polgári törvénykönyv tárgyalására kiküldött ötven tagú külön bizottság jelentését. A jelentést kinyomatják, szétosztják s napirendre tűzéséről később történik intézkedés. Következett az indemnitás tárgyalása. Apponyi beszéde Gróf Apponyi Albert: T. Ház! Bár teljesen tudatában vagyok annak, hogy a mi vitánk érde­kessége elhalványul azon nagy harcok döntő jelen­tősége és érdekessége mellett, amelyek a nemzeti létünk biztosítására folynak a csaták véres meze­jén és bár a legnagyobb örömmel venném, hogy ha mai vitánknak és csekély fölszólalásomnak je­lentőségét ismét leszállítaná egy olyan bejelentés, aminőt tegnap hallottunk a miniszterelnök úrtól, bármennyire, mondom, teljes tudatában vagyok an­nak, hogy ott a harcmezőkön dől el elsősorban a nemzet sorsa, (Igaz! Úgy van!) mégsem tartom sem károsnak, sem feleslegesnek, hogy mi itt egyidejű­leg a nemzet belső ügyeinek elintézésével foglalko­zunk azon korlátok közt, amelyeket a helyzet rend­kívüliségére való tekintettel mindnyájunknak lelki­ismerete mindenkinek megszab, de egyszersmind azzal a nyugalommal, amelyben a nemzeti erőnek talán nagyobb megnyilvánulása foglaltatik, mint­sem hogy mi a háborút ürügyül vennők arra, hogy a nemzet egyéb ügyeivel ne is törődjünk, ne is foglalkozzunk. E kettős dolognak egy üressége, a lelkünkben élő azon nagy és mindent megemésztő gondolatnak összeférése azzal, hogy egyébként intézzük tovább a nemzet ügyeit, azt hiszem fényes tanújele a nem­zet erélyének, a nemzet rátermettségének, a nem­zet azon tulajdonának, hogy a legnagyobb európai válságok közt sem veszti el képességét arra, hogy ügyeit nyugalommal intézze. (igaz! Úgy van!) E szempontból nincs miért sajnálnunk és nincs miért kifogásolnunk, hogy itt e Házban egy álta­lános politikai vita folyik a háború kellő közepén. (Kettős mederben) Kettős mederben folyhat és részben folyik is e vita. Az egyik meder az, amelyet maguk a há­borús események és az azokkal kapcsolatos in­tézkedések szabnak elénkbe, a másik meder a nem­zet életét általánosságban érintve azon politikai szempontok mérlegelése és taglalása, amelyek be­vett parlamenti szokásunk szerint a pénzügyi felha­talmazási törvényjavaslatokkal kapcsolatosan szok­tak szóvá tétetni. A kérdések egyik kategóriájával, t. i. a háborúval összefüggő intézkedések megbí­rálásából természetszerűen ki vannak zárva mind­azok a kérdések, esetleg mindazok az aggodalmak és esetleg mindazok a megelégedések, amelyek a hadviseléssel akár politikailag, akár katonailag közvetlen összeköttetésben állanak. Ami e tekintet­ben mondanivalónk van és tesz, azt mind fentart­juk magunknak a háború befejezése utáni időre, amikor teljes szabadsággal nemcsak jogunk, de kötelességünk is azokról nyilatkozni, amikről ma nagy hiba volna beszélni. (Élénk helyeslés a jobb-és baloldalon.) (A politikai bírálat) Nem tartozik azonban ebbe a kategóriába azoknak az intézkedéseknek megbírálása, melyeket a­­ kormány a háborús viszonyokra való tekin­tettel itthon tesz a nemzeti élet folytonosságának fen­tartására. Mert hiszen ez a nagy cél az, amely­lyel mi mindnyájan, de első­sorban a kormány s azok, kiknek a nemzet ügyeinek vezetésére be­folyásuk van, a háború sikeres keresztülvitelét, a harcmezőn való kitartást leginkább előmozdíthat­juk, ha a nemzet továbbélését mennél egészsége­sebbé tesszük, ha a nemzet gazdasági életének folytonosságáról és erőteljességéről a lehetőség ha­táráig gondoskodunk. A kormányintézkedéseknek ezen egész orszá­gáról nemcsak jogosult, hanem kötelessy Esz­erű a vita. Itt nemcsak jogunk, hanem kötelességünk kritikai megjegyzéseinket előadni, már csak azért is, mert hiszem itten nem a bírálat, nem az ellen­zéki kedvtelés a domináló szempont, hanem az, hogy megjegyzéseink által mutassunk arra, hogy az elkövetett hibák a jövőben elkerülessenek. (Úgy van! Úgy van! a baloldalon.) Ebből a szempontból méltóztassék a vitának ezt a részét felfogni a Ház minden oldalán. Mert ha hiba valami nyilatkozatot tenni, ami a had­viselés érdekeinek árthatna, épp úgy hiba minden nyilatkozatod túl idegesen felfogni (Úgy van. Úgy van­ a jobb- és baloldalom.), minden nyilatkozatba olyasvalamit beleolvasni, ami a nyilatkozó szán­dékától távol áll. (Helyeslés a jobb- és baloldalon.). Ajándékozzuk meg egymást azzal a bizalommal,­­ helytelenül mondom, hogy ajándékozzuk meg egymást, mert hiszen itt olyasvalamiről van szó, amit a maga részéről mindenki követelhet, — le­gyünk egymás iránt azzal az elismeréssel, hogy ebben a Házban senki sincsen, akinek első gondja ne az volna: tartózkodni minden nyilat­kozattól, amely a hadviselés érdekeit sérthetné. (Helyeslés a jobb- és baloldalon. Taps­ban felől.) A kérdéseknek ama komplexumával, mely a háborúval kapcsolatos, mely a legtágabb értelem­ben vett belügyi politikára vonatkozik, én is igen röviden akarok foglalkozni. (Halljuk!) Igen rö­viden azért, mert előttem szólt­­. képviselőtár-­ saim a Ház ezen padjain — értem az egész ellen­zéket — e tekintetben a kritikát bőségesen gya­korolták, úgy, hogy ahoz, amit ők elmondottak, nekem alig van hozzátenni valóm. Inkább várom a kormány illetékes tagjainak nyilatkozatait és felvilágosításait, amelyeket ezzel a kritikával s a fölvetett kérdésekkel szemben előadandók lesz­nek. Én csak bizonyos összegezésre szorítkozom, az összegezés pedig a mi felfogásunk szerint az, hogy a t. kormány azoknak az intézkedéseknek megkonciliálásához és kezdeményezéséhez, me­lyek ama nagy célnak, a nemzeti élet egészséges folytonosságának biztosításához szükségesek, igen későn látott hozzá és hogy nagyrészt ebből folyól­ag előállott egy bizonyos rendszertelenség, amely a legjobb indulatú kezdeményezéseknek si­kerét is kockáztatta. (Úgy van­ a baloldalon.) Ez a fökifogás, ebben összpontosul minden, az is­mert, majdnem közhelyszerű francia maximát: gouverner c'est prevoir, kormányozni annyi, mint előrelátni; ezt a tisztelt kormány a háborúval kap­csolatos belügyi intézkedések terén nem követte. Amikor azt látjuk, hogy a német birodalom már augusztus elején hozzáfogott ahoz, hogy az ő szo­ciálpolitikai intézményeit a háború követelményei­hez képest átalakítsa, hogy a közélelmezést biz­tosítsa, hogy a nemzeti munka folytonosságát fen­tartsa, akkor ezzel szemben lehetetlen elhallgat­nunk azt, hogy a mi kormányunk sokrendben figyelmeztetés ellenére ezekkel az intézkedésekkel késlekedett (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.)* annyira, hogy azok az intézkedések is, amelyek üdvösek, sok tekintetben elkéstek. (Igaz! Ugy van* bal­ fedés.) (A cenzúra) A másik kritika, amelyet összegezni szeret­nék, az, amit itt a sajtó­cenzúrára vonatkozólag felhoztak. Gróf Batthyány Tivadar­­ képviselőtár­sam foglalkozott bőven ezzel, a kérdéssel és én nem akarom e téma humoros oldalának ecset­elé­sét folytatni Elvégre ez hozzátartozik már a cent­rúra természetrajzához; a cenzúra nem tud elke­rülni olyan baklövéseket, amelyek már a komi­kummal határosak. Én emlékszem arra a pél­dára, amely a 48 előtti időkben fordult elő egy osztrák vidéki városban, ahol egy vándor színész­társulat Julius Caesart, Shakespeare remekét akarta előadni; a darabot előbb be kellett mutatni a szín­házi cenzúrának, a cenzúra bizonyosan korrekto­rát eszközölt a szövegen — ámbár ezt nem tudom, de felteszem — a végén azonban megadta az en­gedélyt a darab előadására, azzal a kikötéssel, hogy az abban előforduló katonák ne jelenjenek meg a cs. kir. hadsereg egyenruhájában. (Derült­ség.) Ez tipikus példa a cenzúráknak jellemraj­­­zához és biológiájához, mert ha egyénileg még­ olyan okos emberek kezelik is a cenzúrát, a hiva­tás olyan, hogy az okosságot kellőképpen érvé­nyesíteni nem engedi. (Derültség és taps.) Ezzel nem azt akarom mondani, hogy olyan viszonyok, között, mint aminek a mostaniak, a cenzúra nem egy malum necessarium, ezt elismeri mindenki, ama határok között, amelyeket a törvény szabott meg, hogy t­i. a cenzúra akadályozza meg az olyan hírek és fejtegetések közzétételét, amelyek a hadviselés érdekeinek direkte vagy indirektül felesl­eges izgalom előidézése által, árthatnak." Nincs belát­ásos ember, aki a háborító viszonyok, között a cenzúra ilyen behozatala ellen totakod­nék. Az már felesleges, hogy a cenzúra az egyes K-véló férfiak irodalmi munkájának és szinjének bí­rálatát is gyakorolja, de ez csak a koadriumhoz tartozik. fA rokkantakért) Áttérek t. Ház a háború rokkantjainak készí­téséig

Next